Archive for 2010. július

Tom Jones új albumát sokan kritizálják

2010. július 15.

Wales első számú énekese, Tom Jones legújabb, Praise and Blame című albumával eltávolodott a popzenétől, és a gospel és a soul felé fordult, ez a váltás azonban nem mindenkinek jött be. Az Island Records lemezkiadó alelnöke teljesen ledöbbent, mikor megtudta, miféle anyaggal állt elő a 70 éves Grammy-díjas popsztár, és egy nyilvánosságra került e-mailban keményen kritizálta a lemezt, amiről először azt gondolta, hogy “valami beteges viccről van szó”.

Tom Jones fülébe is eljutott a kritika, amire a kiváló zenész így reagált:

“Aki kritizált, csak egy fickó, aki a kiadónál a csekkeket állítja ki. A kritika nem a kiadó kreatívjaitól jött, mégpedig azért nem, mert ők végig mellettem álltak, tetszett nekik az egész lemez. Érthetetlen, hogyan került nyilvánosságra egy ilyen vélemény, a kiadó egyébként nem győzött bocsánatot kérni a kommentár miatt” – fogalmazott Jones.

Egyébként Tom Jonest 2009-ben az újságom, a Periodika Magazin a világ legszexisebb férfjiának választotta, és erről az eseményről meglepő módon több neves internetes oldal (pl. Premierfilm, Wikipédia), a The Guardian nevű, 1821-ben létrehozott naponta megjelenő brit újság is írt, valamint a YouTube-on találtam egy idén nyáron készült interjút Jonessal, amiben a riporter közli az énekessel, hogy “2009-ben Téged egy magyar újság olvasói a világ legszexisebb férfijának válaszott”. Erre a legendás előadó azt felelte, hogy ő erről tényleg nem tudott, majd még pár másodpercig elviccelődtek a témán. Számomra ez óriási nagy megtiszteltetés.  

Tom Jones walesi énekes az angliai Glastonbury Fesztiválon 2009-ben

Krétai élménybeszámolóm

2010. július 14.

2010. június 26-án, egy szombati nap estéjén még a világhírű skót énekes, Rod Stewart budapesti koncertjén voltam, azonban másnap hajnali kettőkor már egy Ferihegyre tartó taxiban ültem Édesanyám (akinek az ősei bolgárok és görögök is voltak) és Apu társaságában. A Görögország legnagyobb szigetére, Krétára tartó repülőút mindössze két és fél órás volt, azonban már dél is elmúlt, amikor elfoglalhattuk a Dimitros Village szállodában található szobáinkat. (Itt egy órával előrébb vannak a magyaroktól.) A kipakolás után Én mély álomba szenderedtem, és vacsoráig már fel sem ébredtem. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy a megérkezésünk után nem sokkal sikerült bezárnom magam az egyik szobába, ahonnan csak fél órával később tudtam “kiszabadulni”.

A krétai tengerparton - Mészáros Márton felvétele -

Másnap a városunkat, a 40 ezer lakosú Réthimnót (Rethymno) térképeztük fel, aminek a híres kikötőjét, a sétányát, a velencei kaput, és a 17. században épített Rimondi-kútat tekintettük meg, valamint a középkori, 1573-ban épült Velencei Erődjében is jártunk. Ez a monumentális épület a valaha épült legnagyobb velencei erődök egyike. Többször jártuk bent a hotelünktől 4 km-re található városban, ahonnan én az összes alkalommal, gyalog egy 45 perces séta árán értem haza.

A Rimondi-kút előtt, Réthimnó, Kréta - Mészáros Márton felvétele -

A következő napok során rengeteg időt töltöttünk el a tengerparton, ahol órákon keresztül olvastam, zenét hallgattam és pihentem. A két hetes nyaralásunk alatt nyolc könyvet olvastam el, ezek közül a francia André Castelot Napóleon fiáról írt, A Sasfiók című könyve és Nemere István Szex és politikája tetszett a legjobban. Több alkalommal egyedül elmentem egy étterembe, ahol az utolsó látogatásomkor a pincér már a barátjaként üdvözölt. A szálloda egyik akváriumhoz hasonló, hatalmas medencéjében gyakoroltam, hogy mennyi ideig tudok lent maradni a víz alatt. A rekordom 38 másodperc.

A Balos-lagúnánál, Kréta - Mészáros Márton felvétele -

Az első héten felkerestük a híres Gramvousa-szigetet is, ahol a több száz méter magas hegy tetején megtekintettük az évszázados erődítményt is, és a gyönyörű panorámát. Ezt követően a mindenki által csak a “Kék Lagúnaként” emlegetett Balos lagúnához vitt hajónk, ahol kiváló, 30 Celsius-fokos időnk volt fürödni a szemkápráztatóan kék vízben, valamint homokvárat építeni. A vízben egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valami piszkálja a lábamat, és csak leérve eszméltem rá, hogy egy kis, fekete rák nézte a lábamat játékszernek.

A hotel medencéjében, Kréta - Mészáros Márton felvétele -

A nyaralás egyik legemlékezetesebb élménye számomra, az volt, amikor július 2-án Anyával “parasailingeztünk”, ami annyit tesz magyarul, hogy a tenger közepéről egy csónakról ejtőernyővel a hátunkon felszállunk a magasba. 150-200 méterről valójában más minden…

Felszállásra készülődve Anyával, Kréta - Mészáros Márton felvétele -

A következő nap már korán reggel kibéreltünk egy Suzuki Jimnyt, amivel még délelőtt elértünk a Kréta fővárosától, Herakliontól (Iraklion) pár km-re található ősi Knosszoszba. A görög mitológia szerint itt élt és uralkodott Minósz király, akinek a palotája alá építetett labirintusban rejtőzködött a bikafejű Minotaurusz, aki megölte az idetévedt embereket. A bizonyított tény egyenlőre csak annyi ebből, hogy Knosszosz valójában egy letünt birodalom központja volt, ami 4000 évvel ezelőtt virágzott.

Knosszosz, Kréta - Mészáros Márton felvétele -

Knosszosznak ez a része viszont csak az 1900-as évek elején került napvilágra, ugyanis ekkor tárta fel azt Sir Arthur Evas, a brit régész. Megdöbbentő volt látni ezeket az évezredes romokat, a gigantikus, 200 literes élelmiszerraktározásra használt agyagkorsókat, és azt a kőtrónust, ami valószínűleg magának Minosz királynak szolgálhatott ülőalkalmatosságnak. Utunk ezt követően a Lászithi-fensík egyik 800 méternél is magasabb pontjára vezetett, majd a Ditké-barlanghoz értünk, ahol a monda szerint a görög főisten, Zeusz született. A barlang nagyon hideg é tele van mohákkal, valamint különös mészkövekkel. Ez az első alkalom, hogy külföldön autót béreltünk, de ennek ellenére az én Anyukám tökéletesen vezetett itt is.

Anyával és a Suzuki Jimnyvel, Kréta - Mészáros Márton felvétele -

A következő nap során bérelt autónkkal Elafoniszit kerestük fel, amelynek elképesztően szép homokos strandja és káprázatos, azúrkék színű lagúnája van. Már maga az oda út is elég nehézkés volt, ugyanis gyakran csak egy sáv volt. Itt mindössze csak három órát töltöttünk el: a félhold alakú strandján napoztunk, langyos vizében pedig úsztunk. Délután Kréta második legnagyobb városában, Hanjában jártunk.

A Szpinalonga-szigeten, Kréta - Mészáros Márton felvétele -

Már a nyaralás végén valamelyik nap annyira fáradtnak éreztem magam, hogy a reggeli után egyből visszafeküdtem aludni és délután kettőig fel sem ébredtem. Ha jól emlékszem ez volt az a nap, amikor tökéletesen megtanultam búvárkodni és annyira belejöttem, hogy másfél órán át ki sem jöttem a tengerből.

Naplemente, Kréta - Mészáros Márton felvétele -

Az egyik legforróbb napon Elundára, Kréta legdrágább üdülőkörzetére látogattunk el, ahonnan hajóval vittek át minket Szpinalonga szigetére, ahol három és fél órán át még az utolsó kődarabot is feltérképeztük, és én még az 1579-ben a velenceiek által épített erőd legmagasabban fekvő, nehezen megközelíthető pontjára is felmásztam. Egyébként a szigetet 1715-ig Velence birtokolta, pedig ekkor Kréta nagy részét már a törökök uralták. Később az 1900-as évek elején a szigetet már lepratelepként használták. Távozóban innen rossz hajóra szálltunk, azonban egy bő egy órás kitérő után végül mégis elértük eredeti célállomásunkat.

A blog szerzője, Kréta - Mészáros Márton felvétele -

Az utolsó két napon szinte lehetetlen volt úszni a tengerben, ott ugyanis 2,5-3 méter magas, iszonyú erős hullámok csapkodtak, ennek ellenére én mégis bemerészkedtem a vízbe, ahol rajtam kívül csak öt ember volt. Viszont a hullámoknak nem igazán jelenttettem akadályt, néha ugyanúgy elmostak és ledöntöttek a lábamról, vagy a matracomról mint a mellettem próbálkozó 150 kg-os, izomagyú lengyel férfit.

A krétai tengerpart - Mészáros Márton felvétele -

Feleségül vették Penélope Cruzt is

2010. július 14.

Megan Fox és Emily Blunt után egy újabb gyönyörű színésznő kelt el, ugyanis 2010. július 14-én bejelentették, hogy a 36 esztendős Penelopé Cruz Oscar-díjas spanyol színésznő a Bahamákon, egy barátjuk házában július elején házasságot kötött Javier Bardem szintén Oscar-díjas spanyol színésszel.

A szerelmesek 1992-ben már együtt szerepeltek a Sonka, sonka (Jamón, jamón) című filmben és meg is ajándékozták a filmtörténelmet egy emlékezetes szexjelenettel, majd 1997-ben szerepeltek Pedró Almodóvar Eleven hús (Live Flesh) című filmjében, de közös jelenetük nem volt. Barden és Cruz ezt követően Woody Allen filmjében, a Vicky, Cristina Barceloná-ban játszott együtt, amiben Penelopé olyan erős alakítást nyújtott, hogy 2009-ben a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat is megkapta. A színészek 2007 óta járnak együtt, és mindkettejüknek ez az első házassága.

Javier Bardem és Penelopé Cruz Oscar-díjas spanyol színészek

Emily Blunt férjhez ment Olaszországban

2010. július 13.

Emily Blunt brit színésznő, Az ifjú Viktoria királynő és Az ördög Pradát visel című filmek főszereplője 2010. július 10-én Olaszországban, a Comói-tó mellett összeházasodott párjával John Krasinski amerikai színésszel. A pár nem verte nagy dobra az esküvőt, de George Clooney és barátnője Elisabetta Canalis is mégis részt vett rajta. A színész tavaly augusztusban, 10 hónapnyi járás után kérte meg a gyönyörű, 27 esztendős Emily  kezét.

Emily Blunt brit színésznő

Audrey Hepburn a XX. század legszebb nője

2010. július 13.

Az 1993-ban, mindössze 63 évesen elhunyt Audrey Hepburn Oscar-díjas angol–holland származású színésznőt választották a 20. század legszexisebb nőjének. A felmérésben több mint kétezren vettek részt, hogy megszavazzák az elmúlt száz év legszebb hölgyét.

A második helyezett meglepő módon a brit ex-focistafeleség és énekesnő Cheryl Cole lett, akit 2009-ben és idén is a világ legszexisebb nőjének választott az FHM férfimagazin népes, több milliós olvasótábora. A harmadik helyre Marilyn Monroe (1926-1962) amerikai színésznőt szavazták, a negyedik helyre pedig a Föld első számú nője, a szépséges Angelina Jolie került.

A XX. század legszebb hölgyeit tartalmazó 10-es lista

1. Audrey Hepburn
2. Cheryl Cole
3. Marilyn Monroe
4. Angelina Jolie
5. Grace Kelly
6. Scarlett Johansson
7. Halle Berry
8. Diana walesi hercegnő
9. Kelly Brook
10. Jennifer Aniston

Audrey Hepburn amerikai színésznő

Meghalt Kállai Ferenc

2010. július 12.

2010. július 11-én, 85 esztendős korában elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas magyar színművész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze cím kitüntetettje. Halálával a magyar film ikonjai közül ismét elment egy: 1952-ben indult filmes pályája alatt több, mint száz filmben játszott, legemlékezetesebb alakítását Pelikán József szerepében nyújtotta az 1969-es A tanú című filmben. A művész az utóbbi néhány évben súlyos beteg volt, és 24 órás ápolásra szorult. Utolsó filmszerepét 2007-ben játszotta a Noé bárkája című alkotásban.

Kállai Ferenc (1925-2010)

Angelina Jolie kirobbanó formában van

2010. július 12.

Angelina Jolie amerikai színésznő 2010. június 30-án a a mexikói Cancún városban csinált hírverést új filmjének, a Saltnak, amelyet az Egyesült Államok mozijai 2010. július 23-án mutatnak be. A harmincöt éves szupersztár elegánsan, fehér, pánt nélküli, formás domborulatait kihangsúlyozó ruhában, szép magassarkúban és gyönyörű hajjal jelent meg a mexikói promóciós eseményre. Úgylátszik ő maga is érezheti, hogy új filmje nem valami nagy dobás, bár ennek ellenére biztos sikeres lesz, ugyanis a szexszimbólum előző filmjeinek összbevételei eddig szinte mindig elérték a 100 millió amerikai dollárt.

Angelina Jolie amerikai színésznő a Salt című filmjének promóciós rendezvényén a mexikói Cancúnban 2010. június 30-án

Jolie a Tom Cruise amerikai színésztől elhalászott szerepben egy Evelyn Salt nevű CIA-ügynököt játszik, akit saját kollégái előtt azzal vádolnak meg, hogy valójában orosz kém. Az eredetileg barna hajú színésznő a szerep kedvéért szőkére és feketére festette a haját.

Angelina Jolie amerikai színésznő a Salt című filmjének promóciós rendezvényén a mexikói Cancúnban 2010. június 30-án

A szépség mellesleg a Vanity Fair augusztusi címlapján is ott feszít, és a magazinnak készségesen válaszolt magánéleti kérdéseikre is, és elárulta, hogy szinte minden, ami körülöttük zajlik egy szappanopera. “Braddel nagyon szívesen vagyunk együtt, szükségünk van egymásra. Három napnál hosszabb időt szinte soha nem töltünk külön és egyáltalán nincs ellenünkre egy esküvő. Úgy gondolom, akkor kelünk egybe, amikor a gyerekek ezt kérik tőlünk” – felelte az újságíró kérdésére.

Angelina Jolie amerikai színésznő a Vanity Fair magazin 2010 augusztusi címlapján

Időközben nyilvánosságra került, hogy a néger, 56 éves Oprah Winfrey televíziós műsorvezető a világ legbefolyásosabb híressége a Forbes magazin 2010-es listája szerint. Angelina Jolie, a tavalyi első helyezett idén a 18. helyen áll.

Angelina Jolie amerikai színésznő a Salt című filmjének promóciós rendezvényén a mexikói Cancúnban 2010. június 30-án

Spanyolország nyerte meg a 2010-es labdarúgó-világbajnokságot

2010. július 12.

2010. július 11-én a johannesburgi Futballváros Stadionban a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság döntő mérkőzésén Spanyolország jelentős hosszabbításban 1-0-ra elverte Hollandiát Andrés Iniesta, az FC Barcelona spanyol válogatott játékosának remek góljával.

A spanyol Andrés Iniesta megszerzi csapata győztes gólját a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság döntő mérkőzésén 2010. július 11-én

A döntőn részt vett a két ország uralkodócsaládjai is, Hollandiát Vilmos Sándor koronaherceg, még Spanyolországot Fülöp trónörökös és neje, Leticia hercegnő és a herceg édesanyja, Zsófia királyné képviselte. A magyar kommentár a 72 esztendős királynét, aki a spanyol gól pillanatában felállva ünnepelt és mobiltelefonjával fényképeket készített simán le “királynénizte”, holott a koronás fő megszólítása “Őfelsége Zsófia, Spanyolország királynéja”. A 4 évente megrendezett vb történetében ez az első alkalom, hogy Spanyolország nyer.

Andrés Iniesta spanyol labdarúgú, a döntő góljának szerzője fotóriporterek körében magasba emeli a világbajnoki trófeát a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság döntő mérkőzésén 2010. július 11-én

Megan Fox férjhez ment a barátjához

2010. július 11.

Férfiak milliói dőlnek és dőltek kardjukba, amikor megtudták, hogy a világ legszexisebb nőjeként számon tartott Megan Fox amerikai színésznő 2010 júniusának utolsó napjain titokban feleséül ment élettársához, Brian Austin Green amerikai színésszel Hawaii szigetén.

Megan Fox amerikai színésznő esküvőjén Hawaii szigetén 2010 június végén

A ceremónia csendesen zajlott tizenkét vendéggel.  A papon kívül csak az újdonsült férj korábbi kapcsolatából született kisfia, Kassius vehetett részt az esküvőn, amit a tengerparton tartottak meg.

Megan Fox amerikai színésznő és Brian Austin Green amerikai színész esküvőjükön Hawaii szigetén 2010 június végén

A gyönyörű 24 esztendős Fox és a 36 éves Green, aki a Beverly Hills 90210 című nagysikerű sorozatban szerzett hírnevet magában 2004-ben óta alkotnak egy párt. Mindkettejüknek ez az első házassága.

Megan Fox amerikai színésznő és pályatárs férje, Brian Austin Green Los Angelesben 2008-ban

Gloria Stuart 100 éves!

2010. július 11.

Gloria Stuart angol-amerikai színésznő, aki a legismertebb alakítását a Titanic című 1997-es filmremekben nyújtotta 2010. július 4-én töltötte be a 100. születésnapját.

Az idős hölgy filmes karrierje 1932 és 1946, majd 1975 és 2004 között volt aktív, a James Cameron rendezte Titanciért pedig 87 éves korában Oscar-díjra jelölték, így ő lett minden idők legidősebb színésznője, akit Oscarra jelöltek.  A színésznő több mint száz családtaggal és baráttal együtt ünnepelte a 100. születésnapot. A jelenlévők között volt az Oscar-díjas díva Shirley MacLaine, és a rendezvény megszervezője, Cameron is. Leonardo DiCaprio és Kate Winslet viszont nem voltak jelen.

Gloria Stuart angol-amerikai színésznő egy rendezvényen Los Angelesben 2004-ben