A következő történetről, amit most el szeretnék mesélni Nektek, először a televízióban hallottam idén nyáron pedig Nemere István 1989-ben megjelent UFO a láthatáron című könyvéből tájékozódhattam. Erről a világszerte ismertté vált UFÓ-észlelésről rengeteg cikk született, de most lássuk a tényeket.
1978. május 10-én a lengyelországi Emilcin faluban egy bizonyos Jan Wolski nevű, 71 éves parasztgazda földönkívüli lényekkel találkozott. A harmadik típusú találkozás akkor történt, amikor a bácsi lovas szekerén ülve éppen hazafelé tartott. Időközben az öreg az erdős úton két sötét ruhát viselő alakra lett figyelmes, akik ugyanabba az irányba mentek mint ő. Wolski először nem figyelt rájuk, mint később elmondta: vadászoknak hitte őket. A gond csak akkor kezdődött, amikor a két alak valamiért hátranézett; az öregúrnak szembesülnie kellett azzal, hogy a jövevényeknek sötétzöld színű az arcbőrük, és testreszabott, szűk ruhát viseltek, amely a fejüket is fedte és csak az arcuk maradt fedetlen. Hamarosan a két alak megállt, bevárta a lovas kocsit és minden szó nélkül felugrottak a szekér oldalára, és leültek. Sem a ló, sem a gazdája semmiféle nyugtalanságnak nem adta jelét, egyébként maga Wolski pedig még mindig azt hitte, hogy emberekkel áll szemben. Az idegenek és Wolski hamarosan megpillantottak egy, a földtől 4-5 méterre lebegő űrhajót. A parasztgazda később, a maga egyszerű észjárásával elmesélte, hogy a szerkezet hol felemelkedett, hol lesüllyedt, de egyáltalán nem volt csészealj formája, inkább egy „autóbuszhoz” hasonlította. A jármű alatt volt egy lemez, amire először az egyik idegen lépett fel, majd intett Wolskinak, hogy kövesse őt. Ezt követően a lap felemelkedett velük és máris az űrhajó belsejében voltak. Az ember semmilyen műszert, vagy bútordarabot nem látott, s később a riporterek kérdésére, mely azt firtatta, hogy a járműben több helység volt-e: nem tudott választ adni. Viszont annyira emlékezett, hogy látott egy padot, amelyen általa jól ismert madarak (varjak, verebek, szarkák, fecskék és rigók) ültek. Ezek a madarak nem voltak kalitkában, mozogni és csiripelni is tudtak, de elrepülni képtelenek voltak. Az öreg az űrhajóból lepillantva megláthatta a lova mellett álló idegent, közben a másik lény kérésére levetkőzött. Ez alatt a másik idegen is felért és különböző, a földön ismeretlen tárgyak segítségével vizsgálta Wolski testét, közben a földönkívüli lények az emberi fül számára érthetetlenül és rettentő gyorsan beszéltek.
Jan Wolski (1907-1990) a lengyel parasztgazda, aki találkozott az UFÓ-kal
A vizsgálat után jelt adtak az öregnek, hogy felöltözhet, ez alatt a két lény „jó étvággyal” kezdett el enni „valami teljesen étlátszó, jégre emlékeztető dolgot”, amelyet ujjaik között könnyedén tördeltek. Wolski nem tudta megkülönböztetni egymástól az idegeneket, de észrevette, hogy szemük színe sötét, magasságuk kb. 165 centiméter, külsejük pedig meglehetősen „ravasz”.
Rajz az emilcini földönkívüliről
A földönkívüli lények jelt adtak az öregnek, hogy visszamehet a kocsijához, a bácsi levette a sapkáját, egy halk „Viszlát!”-ot mondott, megvárta, míg amazok is gesztikulálva elbúcsúztak tőle, majd a lemezre állt, ami gondtalanul levitte a földre. Wolski felszállt a kocsijára, azonban a ló valamilyen okból kifolyólag nem volt hajlandó az UFÓ alatt haladni, azt nagy ívben kikerülte, annyira, hogy az állatot megkarcolták a bokrok is. Hazatérve Jan bácsi elmesélte a történetét az egyik fiának, aki egyből szaladt a mezőre, hogy saját szavával győződhessen meg apja meséjéről, de amikor oda ért, már a lények és hajójuk nem volt ott. Nem messze Wolski és az idegenek találkozásának helyszínéről lakott egy másik család, akiknek a kertben játszó kis gyerekeik látták az elrepülő UFÓ-t, amely elmondásuk szerint hirtelen olyan magasra szállt fel, hogy már nem látták. Érdekes, hogy a gyerekek édesanyja is hallott valamit bent a házból, amely olyan hangos volt, hogy az egész épületet megrázta. Mindez reggel nyolc óra után történt a nő szerint, ugyanabban az időben, amikor Wolski találkozott a földönkívüli teremtményekkel. Egybe hangzó vélemények alapján a nő és az öregúr nem beszéltek egymással, így az asszony semmit sem tudhatott a történetről. Hetekkel később egy helikopter repült el a család felett, ekkor a szülők megkérdezték a gyerekeket, hogy ilyen volt-e az a valami, amit akkor, május 10-én láttak, azonban a gyerekek egy határozott nemmel feleltek, és állították, hogy egészen másképp nézett ki az a repülő tárgy, mint ez a helikopter. A riporterek örökös faggatásának eredményeképpen az egyik gyerek szemtanú, egy hat esztendős kisfiú azt mondta, hogy ha a repülőt valamilyen földi tárgyhoz kéne hasonlítania, akkor az egy szögletes, fehér színű autóbusz lenne. A kissrác egy ablakot is megfigyelt és ott egy sötét, zöld színű arcot. Igazán érdekes, hogy Wolski is ugyanezeket látta, és nem valószínű, hogy egy 6 éves gyerek és egy 71 éves öregember összebeszélnének, vagy hazudnának, netán képzelődnének.
Én személy szerint nem tudom elhinni, hogy Wolski, ez az összes ismerőse szerint becsületes, antialkoholista, mesélésre hajlandóságot nem mutató, rossz memóriával rendelkező, feleségével és fiaival élő, TV-t és újságot sosem olvasó gazda hazudott volna a történetét illetően. Amint a döbbenetes találkozásnak híre ment a világon rengetegen, köztük hírügynökségek is beszámoltak a lengyelországi öregúrról, és az UFÓ-król; mindezek mellett riporterek hada özönlött a faluba. Egy újságíró, aki órákig beszélgetett szerencsétlen öreggel az esetet követően arra a megállapításra jutott, hogy a bácsi nem hazudott, mert ahhoz túl „egyszerű lelkületű”, és egyébként is még rokonai és legközelebbi ismerősei sem hallották hazudni. A vizsgálódások során kutatók százai töltöttek heteket a helyszínen, amelynek eredményeként hat szemtanút találtak, és kisméretű, kistestű lények erősen a földbe süllyedő lábnyomait, ott ahol a bácsi találkozott a lényekkel. Az egyik kutató egyébként egy 85 oldalas dolgozatot publikált Wolski esetéről.
Az öreg a halála napjáig szentül hitte, hogy a lények, akikkel találkozott nem egy más világból, vagy bolygóról érkeztek, hanem emberek („talán kínaiak”) voltak, talán csak „befestették a bőrüket, arcukat és kezüket”. Mellesleg a bácsi azt sem tudta az esete előtt, hogy mit jelent az UFÓ szó, és erről nem is tudott volna tájékozódnia (újságban sem olvashatta, főleg nem ilyen részletesen), de ha még is tudhatta volna, nem valószínű, hogy kitalál ilyen történetet ez a szerény ember, már ha meg bírta volna jegyezni. Sokan azt gondolták, hogy Wolski nem jól láthatta, vagy hallhatta a dolgokat, de optikusok megvizsgálták az öreg látását és hallását is: kiderült, hogy mindkettő tökéletes. Aztán még egy tucat tesztet hajtottak végre Jan bácsin, megállapították az intelligencia hányadosát, valamint színvakság és különböző pszichológiai vizsgálatok alá vetették. Egyébként Wolski intelligenciája meglehetősen kevés volt, a Wechsler-féle féle felnőtt skálán az átlag alatt helyezkedett el, érdeklődési köre sem volt tágasabb a birtokán és családján kívül, és amikor megkérték, hogy találjon ki valamilyen fantázia történetet, egyszerűen nem ment neki. Egyetlen egy alkalommal sem!
Wolski 1990. január 8-án 82 éves korában halt meg. 2005-ben pedig emlékművet avattak az űrlényekkel való találkozása emlékére. Az emlékművön olvasható felirat szövege: „1978. május 10-én egy UFO szállt le Emilcinben. Az igazságot majd a jövő meghozza!”
Az emléktábla a lengyelországi Emilcin faluban
Mészáros Márton blogja 