Schmuck Andor az 1990-es évek elején a magyar szocialisták új üdvöskéjeként tűnt fel: 1993-ig a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) elnökségi tagjaként dolgozott, majd Újpesten lett önkormányzati képviselő. Időközben a munkaügyi miniszter tanácsadójaként, valamint Zámbó Jimmy személyi menedzsereként is ismertté vált, és megalapította a Xénia Láz Egyesületet, amelynek nyolcvanezer tagja volt. A Xénia Láz célja a fiatalok lefoglalása volt, ám egy nagy port kavart botrány után megszűnt. A barátai által csak „Smukinak” becézett egykori baloldali politikus 2001-ben Bal-Eseteim címmel írt leleplező könyvet a magyar politikáról, 2004-ben megalapította az időseket támogató Tisztelet Társaságát, 2010-ben pedig főpolgármester-jelöltként indult Budapesten. Schmuck sokak számára elsősorban emlékezetes kampánydaláról, látványos esküvőjéről és még látványosabb fogyásáról, illetve állandó médiajelenlétéről ismert.
Andor ma is tele van tervekkel: a közelmúltban választották meg a poraiból újjáéledő Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) főtitkárává. Vele beszélgettem most
(Az interjú előtt fontosnak tartom leszögezni, hogy nem kívánok politikai állást foglalni.)
Schmuck Andor baloldali magyar politikus, a Tisztelet Társaság alapítója,a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) főtitkára Budapesten 2011. november 1-jén (Fotó: Mészáros Márton)
Mészáros: Az olvasók kedvéért mondjuk el, hogy a Tisztelet Társaságának Sas utcai székházában zajlik a beszélgetésünk. Naponta 1500 ember olvassa a blogomat, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy mindannyian pontosan tudják, hogy mi az a Tisztelet Társasága. Elmondanád, hogy miért hoztad létre ezt a szervezetet?
Schmuck Andor: Hét évvel ezelőtt találtam ki a Tisztelet Társaságát. Az egész úgy pattant ki a fejemből, hogy sorban álltam egy éjjel-nappali közértben – és most itt álljunk meg egy szóra. Sokan nem tudják, de az első munkahelyem egy ilyen boltban volt. Szóval ott álltam a pénztárnál, vártam a soromra, előttem pedig egy idős néni készült fizetni. A kasszás lány rágózott, és amikor a néni az apróját keresgélte, csak annyit mondott neki: „Tessék hagyni, mama, költse inkább a temetésére.” Akkor azt mondtam magamnak: itt bizony nagy baj van. Hazamentem, leültem a nagymamámmal beszélgetni, és elhatároztam, hogy valamit tenni kell. Például létrehozni egy olyan szervezetet, amit fiatalok működtetnek a nyugdíjasokért. Mert igenis van élet hatvan után is. Attól, hogy valaki nyugdíjas, még nem veszti el a szaktudását, a mentalitását, a diplomája értékét, a nyelvtudását, a vitalitását. Ugyanolyan ember marad – sőt, néha még különb is, mint egy fele annyi idős.
Azóta próbálunk minél több kulturális programot, egészségügyi szűrést, számítógépes tanfolyamot, nyelvoktatást szervezni a szépkorúaknak – és mindezt ingyen. Azt gondolom, ezért van ma 142 ezer egyéni tagunk.
Az utóbbi években elég erősen fújtak a szelek a hazai politikában, de mi megőriztük a hitelességünket. Mára már olyan „erőnk” van, hogy júliusban végre felavathattunk egy szépkorúbarát szállodát Gyulán, ahol a szállás anyagilag is elérhető a nyugdíjasoknak. Emellett sikerült több liter bort, tartós élelmiszercsomagot, két tévét is beszerezni – és még sorolhatnám a sikereinket.
Három éve mondtam Bangó Margitnak, hogy lenne egy CD, amire szeretném, ha felénekelne három számot. Ő erre azt válaszolta: csak akkor vállalja, ha én is énekelek vele. Végül igent mondtam – elkészült az album, és el is küldtük millió helyre. Nem kellett fizetni érte, csak annyit kértünk, hogy aki szeretne adakozni, az az összeget közvetlenül az Ódry Árpád Színészotthonnak juttassa el.
Egyébként sokan nem tudják, de van hétköznapi állásom is: marketingkommunikációs tanácsadást végzek egy cégnél, amely ebből a szempontból mérhetetlenül toleráns velem szemben.
Mészáros: Pedig még jóindulattal is túlzás lenne azt állítani, hogy téged mindenki kedvel.
Schmuck: Tény, hogy megoszlanak rólam a vélemények. Engem mérhetetlenül zavartak egy időben a hozzászólások az interneten. Amit csinálok, azt megpróbálom jól csinálni. Az ember mindig hibázhat, ezért el kell fogadnunk a kritikai hangokat is. Cáfolhatjuk, de az tény, hogy a gyalázkodások mindenkinek fájnak. Nekem is fájnak, neked is fájnának. Volt egy szerencsétlenül járt katonahölgy, aki meghalt Afganisztánban (A Borsod megyei Alacskáról származó Pappné Ábrahám Judit harminckét évesen, 2010 nyarán, afganisztáni szolgálatteljesítés során hunyt el – a szerző). Mindezek tetejében egy kisgyermekes édesanyáról beszélünk. Az első hozzászólás a hírhez a következő volt: „úgy kellett a büdös k***nak, miért nem maradt a fakanálnál?” És akkor hirtelen rájöttem: tulajdonképpen én mire is sértődöm meg? Ha valakik képesek ilyeneket írni, akkor min csodálkozunk? A nagy kérdés inkább az, hogy mi vezet ide. Mert egy ember, aki hisz valamiben, az nem ír ilyet.
Mészáros: Elkerülték a botrányok a Tisztelet Társaságát?
Schmuck: Soha, egyetlen forintnyi állami támogatást nem igényeltünk. Mindent magunk próbálunk megoldani – támogatók, szponzorok segítségével. A válasz tehát az, hogy a sok küzdelem ellenére az elmúlt években nem volt nagy botrányunk – sőt, mondhatni tulajdonképpen semmilyen. Egyébként én nem is vagyok a Tisztelet Társaságának az elnöke, mert arra is figyelünk, hogy a szervezet élén mindig egy szépkorú álljon. Nem a rang a fontos, hanem az, hogy mit teszünk le az asztalra. Aki ezt nem érti meg, annál komoly gond van a fejében.
Kétféle embertípus létezik: az egyik azt mondja, „azt hiszem el, amit látok”, a másik pedig azt, hogy „azért van hitem, hogy lássak”. A Nobel-díjas amerikai író, békeaktivista Elie Wiesel mondta egyszer, hogy a katolikusok, keresztények és zsidók között van egy alapvető hasonlóság: mindannyian hisznek abban, hogy van Messiás. A különbség csupán annyi, hogy az egyik vallás szerint már eljött, és egyszer visszatér, míg a másik szerint még nem jött el, de egyszer megérkezik. Wiesel azt mondta: ő azért imádkozik, hogy a Megváltó még az ő életében eljöjjön. És amikor eljön, az emberek majd megkérdezik tőle: „Uram, jártál már itt korábban is?” És Wiesel akar lenni az, aki a fülébe súgja: „Erre az egy kérdésre ne válaszolj!” És ebben benne van minden.
Mészáros: Ha már ilyen nagy gondolatoknál tartunk, megkérdezem: van-e életfilozófiád?
Schmuck: Körülbelül harminc évvel ezelőtt a nagymamám azt mondta nekem: „idefigyelj öcsém, minden nap, amikor az ember felkel, az egy nappal közelebb hozza a halálához”. Ezen nem tudunk változtatni, éppen ezért próbálj meg minden napot úgy megélni, hogy kihozd belőle a száz százalékot! Ha véletlenül az lenne az utolsó napod, ne azon kelljen bosszankodnod, hogy mit nem úgy csináltál, ahogy kellett volna. Törekedj arra, hogy mindent a lehető legjobban tegyél. Elég rumlis az íróasztalom, de minden reggel írok egy cetlit a napi teendőkkel. Persze van, hogy nem sikerül mindent elintéznem – de ez nem feltétlenül az én hibám. Én mindent megpróbálok. Mindig.
Mészáros: Emlékszem néhány évvel ezelőtt Dávid Ibolya korábbi igazságügyminiszter, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) tavaly leköszönt elnöke is megkapta a társaság elismerését, még kezet is csókoltál neki a díjátadón. Miért esett rá a választás?
Schmuck: Ha Dávid Ibolyáról beszélünk, akkor érdemes tudni, hogy nekünk volt egy elképzelésünk, ez pedig nem más volt, mint a kegyeleti járandóság. Ezt a javaslatot végül mind a négy parlamenti párt aláírta, de mégsem lett belőle semmi. Végül az MDF volt az egyetlen párt, aki elfogadta a tervünket és készségesen együttműködött velünk. Mi pedig azt mondtuk, hogy hajlandóak vagyunk velük együtt lépni. Ez az elképzelés a tagoknak is tetszett, tartottunk egy szavazást; 120 ezren voltunk és 74 ezren jeleztek vissza, hogy tetszik nekik az ötlet.
Mészáros: Kik kaphatják meg a Tisztelet Társaságának a díját?
Schmuck: Van több kategória – politikus, közszereplő, médiaszemélyiség, színész stb… -, amelyeknek a jelöltjeire a tagok szavazhatnak. Dávid Ibolya is így kapta meg az elismerést, hiszen a szépkorúaknak pozitív visszajelzés volt, hogy az MDF felkarolta az ügyünket és a támogatásukról biztosított minket. Nálunk pedig nincs díjvisszavonás, aki egyszer megkapta, az élete végéig birtokolhatja az elismerést. És ennek így is kell lennie.
Mészáros: A tavalyi önkormányzati választáson a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) főpolgármester-jelöltjeként indultál…
Schmuck: Így volt. Amikor elindultam a főpolgármesterválasztáson, akkor engem nem sütött meg a nap. Tisztában voltam vele, hogy az esélyeim az 1-2 százalékot sem érik el. Viszont fel szerettem volna karolni azokat az ügyeket, amelyek fontosak a szépkorúaknak. A kampány alatt végül sikerült is elérnünk kisebb sikereket. Budapesten lennie kellene egy központi banknak, amely nem a nyereségre van kihegyezve. Egy ilyen intézmény évi 7–8 milliárd forintot spórolhatna meg a városnak – ebből az összegből pedig jelentős felújításokat lehetne végrehajtani a fővárosban. A közbiztonság egyik legnagyobb problémája szerintem az, hogy a rendőrök elvégzik az iskolát, majd felvezénylik őket Budapestre, és onnantól kezdve csak egyetlen dolog érdekli őket: mikor mehetnek vissza oda, ahonnan jöttek. Nem akarnak a fővárosban élni, érthető módon, hiszen otthon van a családjuk, ott ismernek mindenkit. Erre egy szerződéses megoldást javasolnék: azt mondanánk a rendőrnek, hogy „te vagy a rendőr, itt van a lakás, fizeted a havi törlesztőrészletet, és ha húsz évig maradsz, a lakás a tiéd.” Ha viszont hamarabb elmész, akkor a lakás a fővárosnál marad, és úgy számoljuk a törlesztőt, mintha bérleti díjat fizettél volna. Ez ösztönözné őket, hogy itt maradjanak és itt teremtsenek egzisztenciát.
A főpolgármester-jelölti kampányomban volt még egy másik fontos javaslatom is: Budapestnek szüksége van egy új, emblematikus látványosságra. Valamire, ami idehozza az embereket. Lehet, hogy merész ötlet, de én például egy Harry Potter-parkot vagy egy Disneyland-szerű élményközpontot álmodtam ide, hasonlót a Los Angeles-i látogatható filmstúdiókhoz. Kőbányán például ott van a hatalmas szeméttelep – miért ne lehetne ott építkezni? Közel van a reptér, és egy ilyen beruházás rengeteg látogatót vonzana, fellendítené az ingatlanpiacot is, nem beszélve arról, milyen jót tenne Budapest nemzetközi megítélésének. Lehet, hogy nem választottak meg polgármesternek, de ettől még küzdök azért, hogy ezek a javaslatok ne csak papíron maradjanak. Mert az embereket motiválni kell arra, hogy higgyék: a város élhető.
Mészáros: Idén ismét egy merész fogadásba vágtál bele. Mi volt a tét, és hogyan alakult a végeredmény?
Schmuck: Az egész fogadás arról szólt, hogy bebizonyítsam: három hónap alatt le lehet fogyni 60 kilót. Természetesen tétje is volt a játéknak: három és fél millió forint készpénzt, valamint közel négy millió forint értékű tárgyakat ajánlottak fel nyugdíjas szervezeteknek. A kilencven nap alatt végül 52,6 kilót fogytam, vagyis nem sikerült teljesítenem a vállalást. Emiatt az Andrássy úton kukorékolva kellett végigfutnom, de cserébe összegyűjtöttünk 7 ezer kilogramm élelmiszert, amit szétosztottunk a nyugdíjasok között.
Mészáros: Megkérdezhetem, hogy mennyit nyomsz most?
Schmuck: 184 kilóról indultam, jelen pillanatban 117 kg-ot nyomok. Ez is nagyon nagy fogyás, igény van rá. Kitartónak kell lennünk.
Mészáros: Külső szemlélőként mit mondanál magadról?
Schmuck: Ezen még nem gondolkoztam. De ha kívülről nézném magamat, akkor egy joviális, értelmes embert látnék – mackónak már nem nevezném magamat – , aki próbál itt dolgokat tenni, próbál szervezni és segíteni azokon, akik igénylik a segítséget.
Mészáros: Ha a hazai sztárvilágból kellene valakit megnevezned, akkor kit tartasz a legjobb barátodnak?
Schmuck: Korda Györgyöt. Vele ezeréves a barátságunk. Gyuri zseni, őt nagyon szeretem és tisztelem. Ha nem találkozunk egy-két hónapig, akkor is pontosan tudjuk, hogy mit gondolunk egymásról.
Mészáros: Mit szólsz az MSZP pártszakadásához?
Schmuck: Gyurcsány Ferenc úgy döntött, hogy elmegy és el is ment. Erre a Quimby nótáját tudom csak idézni, mondván „engedem, hadd menjen”.
Mészáros: Hogyan vélekedsz a szocialista párt jövőjéről?
Schmuck: Azt látom, az MSZP-nek csak egy útja lehet: fel kell hagyniuk a gyűlöletkeltéssel, és valódi válaszokat kell adniuk a társadalmi problémákra. Nem hiszek abban, hogy „Gyurcsány takarodj!”, de az „Orbán takarodj” is távol áll tőlem. A szocialistáknak nem Orbán Viktor ellen kellene harcolniuk, hanem a szegénység ellen. Nem a Fidesz elleni uszítás a megoldás, hanem a munkanélküliség kezelésére kellene koncentrálniuk. Nem a kormány vagy éppen Lázár János ellen kell mozgolódniuk, hanem a nyugdíjak reálértékének megőrzéséért kellene küzdeniük. Ha az MSZP nem ismeri fel a saját hibáit, akkor nem különbek a Fidesszel. Számomra megdöbbentő volt, amikor egy kulturált megmozduláson a tömeg nagy része „Orbán takarodj”-at skandált. A politikáról annyit szeretnék még mondani az olvasóknak: nincs baloldali vagy jobboldali megfagyás, nincs bal- vagy jobboldali éhezés. Nincs jobb- vagy baloldali szegénység sem. A politikai hovatartozás önmagában nem old meg semmilyen problémát.
Mészáros: Beszélnél a személyes jövődről és a terveidről is?
Schmuck: Néhány évvel ezelőtt kizártak az MSZP-ből, de ennek ellenére a közelmúltban megválasztottak az Magyarországi Szociáldemokrata Párt, az MSZDP főtitkárának. Az a tervem, hogy létrehozzunk egy olyan szociáldemokrata pártot, amely valóban az embereken akar segíteni, nem pedig a politikusok bankszámláját növeli. Célunk, hogy orvosoljuk a korábban említett problémákat, és egy élhető, barátságos várost építsünk. Ehhez egy valódi párbeszéden alapuló kerekasztalt szeretnék összehívni, és úgy érzem, van esély arra, hogy sikerrel járjunk.
Mészáros: Ha már átnyergeltünk a politikára, akkor az lenne az utolsó kérdésem: hogyan tudnád öt szóval jellemezni a mai magyar politikát?
Schmuck: Kicsinyes, kisstílű, jövőkép nélküli, hiteltelen és buta. Ez a mai magyar politikai címszavakban.
Schmuck Andor baloldali magyar politikus, a Tisztelet Társaság alapítója,a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) főtitkára Budapesten 2011. november 1-jén (Fotó: Mészáros Márton)
Mészáros Márton blogja 