Egy érdekes “propagandafilm” a magyar termékekről, amelyet érdemes lenne megnézni minden magyar embernek. A felvétel még az év elején készült.
Archive for 2011. december
Vásárolj magyar termékeket!
2011. december 20.Elhunyt Václav Havel
2011. december 20.2011. december 18-án elhunyt Václav Havel egykori cseh államfő, drámaíró és emberjogi harcos. A politikus a reggeli órákban a cseh-lengyel határon fekvő óriáshegységbeli (Krkonose) Hrádecek nevű üdülőjében halt meg. Utolsó óráiban felesége, Dagmar Havlová cseh színésznő is vele volt. Havel 1997-ben vette el a nála tizenhét évvel fiatalabb asszonyt.
Havelnak évek óta súlyos egészségügyi problémái voltak, az utolsó nyilvános megjelenésére körülbelül egy hete került sor, amikor Tendzin Gjacoval, a dalai lámával találkozott Prágában.
Hável 1936. október 5-én született Prágában egy jómódú polgárcsalád gyerekeként. Származása miatt azonban nem nyert felvételt az egyetemre és alkalmi munkákból kellett megélnie még akkor is, amikor már a Prágai Műszaki Egyetem esti tagozatán tanult.
1963-ban mutatták be első által írt színdarabot, de az 1968-as csehszlovákai invázió után eltiltották a színháztól és a közélettől, ezért újra fizikai munkát kellett végeznie. 1977-ben ő is aláírta a Charta ’77 csehszlovák politikai nyilatkozatot, politikai szerepválallásáért öt és fél évre bebörtönözték a kommunizmus alatt. 1989-ben az emberi jogok egyik legjelentősebb európai képviselője lett változásokat eredményezve Csehszlovákiában az úgynevezett „bársonyos forradalom” során. Ez a viszonylag békés megmozdulássorozat jutatta Václav Hávelt az államfői székbe, ugyanis 1989. december 29-én a parlament a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság elnökévé választotta.
A világpolitikát is befolyásoló Havel volt a szabad Csehszlovákia első köztársasági elnöke, először 1989 és 1992 között csehszlovák majd 1993 és 2003 között cseh köztársasági elnök volt.
A halála előtt Hável megvalósíthatta az egyik régi álmát; idén leforgatta az Odcházení (magyar cím: Távozás) című saját, 2007-ben megjelent színdarabján alapuló mozifilmet. Filmrendezőként ez volt az első munkája, azonban forgatókönyvíróként több filmben közreműködött.
Hávelt december 23-án helyezik végső nyugalomra.
Meghalt Kim Dzsong Il
2011. december 19.2011 nem a tömeggyilkosok éve, de a diktátoroké sem. Májusban a terrorista vezér Oszama bin Ladent ölték meg, októberben Moammer el-Kadhafi líbiai diktátorral végeztek, most pedig egy újabb despotikus hatalmat gyakorló államfő halt meg. A közös hármójukban többek között az, hogy több ezer ember vére száradt a kezükhöz.
A nyugati világ örömmel és némiképpen megkönnyebbülve fogadta Kim Dzsong Il észak-koreai vezető halálhírét, de Észak-Koreában emberek tízezrei sírták el magukat azokon a nyilvános kommunista gyűléseken, ahol a vezér halálhírét közölték 2011. december 19-én. Az észak-koreai politikus hivatalos életrajza szerint egy titkos katonai támaszponton született 1942. február 16-án, édesapja Kim Ir Szen (1912-1994) volt, aki 1948 és 1994 között volt az ország diktátora. Dzsong Il azonban más feltétezések szerint 1941-ben látta meg a napvilágot, tehát már hetven éves volt, amikor meghalt. Kim Dzsong Il 1994-ben, az apja halála után lett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság diktatórikus vezetője.
Kim Ir Szen 1994. július 8-án, 82 éves korában szívroham következtében hunyt el, fia pedig 2011. december 17-én, 69 éves korában hunyt el szívelégtelenségben, azonban halálának körülményei nem ismertek és sohasem lesznek azok a kommunista diktatúrában. A hivatalos közlemény szerint Kim Dzsong Il „egy rendkívül intenzív vezetői szemle során” a „hatalmas szellemi és fizikai megerőltetés hatására” szívelégtelenség következtében egy vonaton hunyt el. Az elképesztően nagy személyi kultusznak örvendő államfő halálhírét az állami televízió bemondója könnyek között jelentette be.
A temetést december 28-ra tűzték ki, a temetési előkészületeket vezető bizottság élére pedig Kim Dzsong Unt, az állampártnak számító Koreai Munkapárt Központi Katonai Bizottságának alelnökét, a néhai diktátor legkisebb, utódnak kijelölt fiát nevezték ki. A szakértők szerint azonban annak ellenére, hogy az államfő még életében kijelölte utódját, nem kizárt, hogy hatalmi harcok kezdőnek majd az atomfegyverprogramot folytató országban.
Kim Dzsong Il uralma alatt emberek ezrei adóztak a saját vérükkel a kommunizmus aljasságának, népe pedig elnyomottan él a mai napig és valószínűleg így is marad a helyzet, hiszen halálával nem ért véget a Kim-dinasztia rémuralma. Kim Dzsong Il regnálásának hála országa az összeomlás szélére került és valószínűleg a fia sem fog javítást eredményezni. Úgy látszik, ez a sok szerencsétlen ember azért sírt ilyen keservesen, mert a jövőjüket siratták, de lehet, hogy annyira elvakultak és buták, hogy tényleg a „Kedves Vezért” gyászolják.
Földesi-Szabó László megnősült a börtönben
2011. december 16.Földesi-Szabó László, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány sikkasztásért és csempészet miatt elítélt elnöke 2011. december 15-én feleségül vette menyasszonyát, Béres Rózsát.
Az egykori rendőrezredes aki gyermeket csinált Bálint Antónia egykori magyar szépségkirálynőnek, a börtönben, két tanú jelenlétében vette feleségül választottját.
Az 54 éves Földesi-Szabó László hosszú időn keresztül a Budapesti Rendőr-főkapitányság legkeresetebb bűnözője volt.
Interjú napjaink egyik legtehetségesebb fiatal színésznőjével, Martinovics Dorinával
2011. december 15.Interjú napjaink egyik legtehetségesebb fiatal színésznőjével, Martinovics Dorinával
Mészáros Márton beszélgetett a Nemzeti Színház színésznőjével
Budapest, 2011 november
Mészáros: Úgy tudom, nem nagyon szeretsz interjúkat adni.
Martinovics: Igen, izgulok előtte, és kicsit lámpalázas vagyok az interjúk alatt. Az is előfordul, hogy az interjú után jut eszembe, hogy esetleg máshogy kellett volna fogalmaznom. Érdekes viszont, hogy a színházban egyáltalán nem izgulok még a bemutatókon sem.
Mészáros: Most játssza a HBO a Társas játék című sorozatodat. Mesélnél róla, hogyan kaptad meg ezt a szerepet?
Martinovics: Herendi Gábor, a sorozat vezető rendezője hívott el a válogatásra. Ekkor már régóta folytak a castingok, de a női főszereplő, Havas Léna karakterére nem találtak megfelelő színészt. Mi már dolgoztunk együtt, 2002-ben a Valami Amerika című filmjében volt egy nagyon kis szerepem, és 18 éves koromban egy reklámfilmet forgattunk együtt. Aztán eltelt majdnem tíz év és meglátott egy újságban és eszébe jutottam, mint esetleges női főszereplő, akit be kellene hívni a válogatásra. Mondhatni az utolsó pillanatban csúsztam be a Társas játékba.
Mészáros: Mikor volt a sorozat forgatása?
Martinovics: Idén tavasszal Budapesten forgattuk a sorozatot. Kilencvennégy napos volt a forgatás, tehát három hónapot vett igénybe. Azokat a jeleneteket, amelyekben szerepelek harmincegy nap alatt vettük fel.
Mészáros: Összességében mit tudnál mondani magáról az alkotásról?
Martinovics: Csak pozitívumot. Nekem a Társas játék a legszebb forgatási élményem, igazán élveztem a munkát. Felszabadult, baráti légkör alakult ki a forgatásokon és nagyon megszerettük egymást a többi szereplővel. A stábot illetően a kellékesektől kezdve a világosítókig mindenki profi munkát végzett, és mindenki elképesztően nyitott volt a másik felé. Herendiék pedig nagyon nagy bizalommal voltak felénk, a szereplők felé – tulajdonképpen nem is utasításként, inkább útmutatásként kaptuk az instrukcióikat.
Mészáros: Láttad már az egész sorozatot?
Martinovics: Még nem láttam az egész sorozatot, csak az első három részt. Nekem nincs otthon HBO-m, de tervezzük a többiekkel, hogy egyszer összeülünk és megnézzük az összes epizódot. Addig még a tévé nem vetítette le az összes részt, addig mi sem tudjuk megnézni, mert nem kaptunk belőle anyagot a bemutató előtt. Amúgy nem nagyon szoktam tévét nézni, tévém és tévé-előfizetésem is csak pár hete van. Jó pár évig próbáltam magam távol tartani a televíziótól, de a Társas játék most kedvet csinált hozzá.
Mészáros: Egy kis visszaemlékezésre kérnélek, mikor döntötted el, hogy színésznő leszel?
Martinovics: Alapvetően nem akartam színésznő lenni. Gyerekkoromban nem voltam az a kimondott szereplős gyerek, féltem a versmondástól és a nyilvános szereplésektől is. Aztán a legjobb barátnőm elhatározta, hogy színésznő lesz, és annyira elválaszthatatlanul jóban voltunk, hogy én is követtem őt a Vörösmarty Gimnázium drámatagozatára. De még érettségi után sem gondoltam, hogy színésznő leszek. Mivel a biológia érdekelt, a Kertészeti Egyetemre mentem először, és csak egy évvel később jelentkeztem a Színház- és Filmművészetire. Úgy látszik, későn érő típus vagyok, mert azóta el sem tudnám képzelni magamat más foglalkozásban.
Mészáros: Sok rajongódat foglalkoztatja a magánéleted. Miért nem beszélsz róla?
Martinovics: Nem szeretném, ha a magánéletem miatt beszélnének rólam ahelyett, hogy a szerepeimet és az alakításaimat mérlegelnék. Nem hiszem, hogy fontos, hogy kivel élek együtt vagy, hogy magánemberként miket csinálok. Azt mindenhol elmondom, hogy van egy négyéves kisfiam, és persze bizonyos mértékig őt is óvom a médiától.
Mészáros: Zavarna, ha követne a pályán?
Martinovics: Ha tényleg ehhez lesz kedve, akkor támogatni fogom, de remélem, hogy találni fog magának egy biztosabb lábakon álló szakmát. Nagyon szeretem a színészetet, de sajnos ez egy kiszámíthatatlan foglalkozás.
Mészáros: Mit gondolsz, jó döntés volt viszonylag ilyen fiatalon szülni?
Martinovics: Eddig nagyon jól össze tudtam hangolni a fiam nevelését és a színházat, remélem hosszútávon is sikerül.
Mészáros: Mivel szoktad tölteni a szabadidődet?
Martinovics: A szabadidőm 90%-kát a fiammal töltöm, de olvasni és biciklizni is nagyon szeretek. Az édesapám vízilabdaedző, és ez eléggé meghatározta a gyerekkoromat, rendszeresen sportoltam és néha még most is futok. Ha van rá időm, akkor szeretek kézzel bíbelődni mindenféle dolgokkal; dobozt dekopázsolok vagy varrok.
Mészáros: Én most olvastam, hogy harmincéves vagy és megmondom, nagyon meglepett. Tudod, hogy nem nézel ki huszonötnél többnek?
Martinovics: Jaj, köszönöm szépen. Most volt a születésnapom novemberben, de nem volt nagy ünneplés, csak családi. Anyukámmal találkoztam, mert a születésnapok számunkra mindig kettős ünnepek. Inkább az anya felé szeretnénk tolni a hangsúlyt, elvégre az édesanyának nagyobb szerepe van a születésben, mint a gyereknek. A barátaimmal rendezendő buli még várat magára.
Mészáros: A Nemzetiben színészlegendákkal dolgozol együtt. Kire nézel fel közülük a legjobban, illetve kivel a legjobb a kapcsolatod?
Martinovics: Miután elvégeztem az egyetemet, egyből a Nemzeti társulatához kerültem és boldoggá tesz, hogy vannak olyan kollégák, akik örömmel segítenek a fiataloknak. Ilyen művész például Básti Juli és Kulka János is. Denem szívesen emelnék ki neveket, mert ez egy nagyon jó társulat. Fantasztikus érzés egy színpadon állni Törőcsik Marival, vagy olyan nagy színészekkel, akiket egy egész ország ismer és nagyra tart.
Mészáros: Kialakulhatnak barátságok is, vagy ez csak amolyan munkakapcsolat?
Martinovics: A társulat összes tagja szinte baráti kapcsolatot ápol egymással. Inkább egyfajta családi légkör uralkodik bent, mindenki mindent tud a másikról és néha még találkozni is szoktunk.
Mészáros: Hogyan látod a jövődet, mit gondolsz meddig fog tartani ez a sikersorozat?
Martinovics: Most elégedett vagyok az eddigi sikerekkel, de remélem, hogy még sok mindenben, új szerepekben próbálhatom ki magamat. Forgatni is szívesen forgatnék újra, de tervbe van véve a Társas játék második évadjának elkészítése is. Ha minden jól megy, akkor jövő nyáron el is kezdhetjük forgatni.
Mészáros: Milyen szerepekben láthat a közönség most?
Martinovics: A Nemzeti Színházban több darabban játszom, az Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe, Az ember tragédiája, a Jó estét nyár, jó estét szerelem! és a Bánk bán – junior – című előadásokban láthat a közönség. Jövő februárban végre bemutatjuk Goda Krisztina rendezésében azt a Hard Candy / Cukorfalat című kétszemélyes darabot, amelyet Rudolf Péterrel csinálunk. Ezt a darabot néhány hétig próbáltuk, szövegeket írtunk át, de a bemutatót el kellett halasztanunk, mert a Merlin Színház átköltözik az egykori Átrium mozi helyére. Szintén februárban fogjuk bemutatni a Nemzetiben a Náthán gyermekei című előadást.
Mészáros: Van egy általam alapított elismerés, az Arany Medál-díj, amelynek a jelöltjei közé az olvasók téged is beszavaztak. Mit jelentenek neked az ilyen fajta közönségtől kapott visszajelzések?
Martinovics: Jelölve már voltam többször, de díjat még soha sem sikerült hazavinnem. Mindenesetre mindig örülök neki, ha valami olyanban vehetem ki a részemet, ami elnyeri a közönség tetszését.
Törőcsik Mari orosz kitüntetést kapott
2011. december 15.Törőcsik Mari magyar színésznőt az orosz állam Barátság Érdemrenddel tüntette ki – derült ki Oroszország budapesti nagykövetének, a díjat átadó Alekszandr Tolkacs 2011. december 15-i közleményéből. A kétszeres Kossuth-díjas színésznő az orosz kultúra népszerűsítéséért kapta meg a rangos elismerést, amelyet orosz és külföldi állampolgárok is megkaphatnak.
A 76 esztendős művésznő szerte Európában ismertségnek örvend, több filmjét játszották az orosz mozik és ő maga is több orosz drámában szerepelt, de orosz rendezőkkel is dolgozott együtt a félévszázada tartó pályája során.
Törőcsik az életkora és a 2008-as súlyos betegsége ellenére jelenleg is hét darabban játszik a magyar színházakban.
A Magyar Köztársaság hamarosan Magyarország lesz
2011. december 15.Mint tudjuk 2012. január 1-jétől az új alkotmány értelmében hazánk hivatalos elnevezése Magyar Köztársaságról Magyarországra változik. A döntés sokakat megbotránkoztatott, mivel egész Európában csak három másik ország – Románia, Ukrajna és Montenegró – esetében fordul elő, hogy a hivatalos elnevezéséből hiányzik maga az államforma megnevezése.
A határátkelőhelyeken már december elején elkezdték lecserélni a táblákat, de megváltozik a pénzérmék és az útlevelek felirata is.
Clint Eastwood saját valóságshowt készít
2011. december 15.Nem tudjuk miért és minek? Kiknek és milyen céllal? Milyen stílusban és milyen mondanivalóval… De 2011. december 15-én az amerikai E! tv-csatorna megerősítette a híreket, miszerint Clint Eastwood többszörös Oscar-díjas amerikai színész-rendező egy valóságshow indítását tervezi. A 81 esztendős legenda a saját otthonában forgat, azonban nem ő lesz a központi szereplő, hanem felesége, Dina és két lánya. Meglepő döntés egy ekkora nagy betűs Ikontól.
A műsor producerei a Kardashian-show producerei lesznek és várhatóan 2012 tavaszán kerül műsorra az első epizód.
Kihirdették a Golden Globe-jelölteket
2011. december 15.2011. december 15-én Los Angelesben hirdették ki az Arany Glóbusz-díjak idei évi jelöltjeinek listáját. Az utóbbi években rengeteg támadás érte az Oscar-díjak előfutárának tartott elismerést, miszerint le lehet kenyerezni a díjat odaítélő társaságot, illetve azt is a szemükre vetették már párszor, hogy a legnagyobb hollywoodi sztárokat rendre jelölik.
Idén nevetségesen rossz alkotások nem lettek jelöltek, viszont a legjobb film kategóriákban nominációt szerzett – többek között – a rangos európai filmfesztiválokon díjazott The Artist, a Pénzcsináló (Moneyball), a Fifti-fifti című vígjáték, Woody Allen Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris) című filmje és a Marylin Monroe életéről szóló My Week With Marylin is.
A rendezők mezőnyében Woody Allen, George Clooney (A hatalom hálójában című filmjével), Martin Scorsese és a The Artistot jegyző Michel Hazanavicius is jelölt lett. Számomra meglepő, hogy sem Steven Speilberget, sem a veterán Clint Eastwoodot nem jelölték a díjra, holott a filmjeik szereztek jelölést a különböző kategóriákban.
A színészek kategóriáiban jelölt lett Jean Dujardin, aki a The Artist című fekete-fehér néma filmremek főszerepében nyújtott alakításáért már a Cannes-i Filmfesztiválon is részesült elismerésben, de olyan nagy nevek is kaptak jelölést, mint George Clooney, Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Glenn Close, Meryl Streep, Tilda Swinton, Jodie Foster, Charlize Theron, Kate Winslet vagy Kenneth Branagh.
A személyes jóslatom az, hogy DiCaprio és Michelle Williams (My Week With Marylin című film címszereplője) győzelme szinte biztosra vehető. Különben számomra meglepő, hogy A Dangerous Method című filmben nyújtott erőteljes alakításáért Keira Knightley brit színésznőt nem jelölték a díjra. Úgy tűnik, a Golden Globe nem rajong érte – már korábban is voltak olyan alakításai, amiért GG-jelölést érdemelt volna.
A televíziós alkotások és sorozatok szekciójában örömmel vettem észre a Borgiák (The Borgias) című Magyarországon forgatott brit sorozatot és a főszereplő, IV. Sándor pápát alakító Jeremy Irons Oscar-díjas brit színész nevét.
A legjobb idegen nyelvű filmek versenyében Angelina Jolie első rendezői és forgatókönyvírói munkája, A vér és mező földjén (In the Land of Blood and Honey) című Budapesten is forgatott alkotásnak olyan híres filmekkel kell megküzdenie, mint például a kategória másik jelöltje, a spanyol Pedro Almodóvár rendezte A bőr, amelyben élek (The Skin I Live In) című film.
Idén George Clooney több kategóriában is jelölést szerzett, az Utódok (The Descendants) című filmben nyújtott alakítását és A hatalom hálójában (The Ides of March) című politikai drámájának megrendezésért ismerték el. Madonna amerikai énekesnő a W. E. című brit királyi családról szóló filmjének a filmzenéjéért kapott Golden Globe-jelölést.
A Golden Globe-díjakat 2012. január 5-én adják át Los Angelesben.
A Golden Globe-jelöltek teljes listája:
Legjobb film (dráma):
Utódok
A segítség
A leleményes Hugo
A hatalom hálójában
Péncsináló
Hadak útján
Legjobb film (komédia/musical):
Fifti-fifti
The Artist
Koszorúslányok
My Week with Marilyn
Éjfélkor Párizsban
Legjobb rendező:
Woody Allen (Éjfélkor Párizsban)
George Clooney (A hatalom hálójában)
Michel Hazanavicius (The Artist)
Alexandre Payne (Utódok)
Martin Scorsese (A leleményes Hugo)
Legjobb férfi alakítás (dráma):
George Clooney (Utódok)
Leonardo DiCaprio (J. Edgar)
Michael Fassbender (Shame)
Brad Pitt (Pénzcsináló)
Ryan Gosling (A hatalom hálójában)
Legjobb férfi alakítás (komédia/musical):
Jean Dujardin (The Artist)
Brendan Gleeson (A guardista)
Joseph Gordon Levitt (Fifti-fifti)
Ryan Gosling (Őrült, dilis szerelem)
Owen Wilson (Éjfélkor Párizsban)
Legjobb női alakítás (dráma):
Glenn Close (Albert Nobbs)
Viola Davis (A segítség)
Rooney Mara (A tetovált lány)
Meryl Streep (A vaslédi)
Tilda Swinton (Beszélnünk kell Kevinről)
Legjobb női alakítás (komédia/musical):
Jodie Foster (Csetepaté)
Charlize Theron (Pszichószingli)
Kristen Wiig (Koszorúslányok)
Michelle Williams (My Week with Marilyn)
Kate Winslet (Csetepaté)
Legjobb férfi mellékszereplő:
Kenneth Branagh (My Week with Marilyn)
Albert Brooks (Drive)
Jonah Hill (Pénzcsináló)
Viggo Mortensen (A Dangerous Method)
Christopher Plummer (Kezdők)
Legjobb női mellékszereplő:
Berenice Bejo (The Artist)
Jessica Chastain (A segítség)
Janet McTeer (Albert Nobbs)
Octavia Spencer (A segítség)
Shailene Woodley (Utódok)
Legjobb forgatókönyv:
The Artist
Utódok
A hatalom hálójában
Éjfélkor Párizsban
Pénzcsinálók
Legjobb filmzene:
The Artist
A tetovált lány
A leleményes Hugo
Hadak útján
W.E.
Legjobb betétdal:
“Lay Your Head Down” (Albert Nobbs)
“Hello Hello” (Gnomeo and Juliet)
“The Living Proof” (A segítség)
“The Keeper” (Machine Gun Preacher)
“Masterpiece” (W.E.)
Legjobb idegen nyelvű film:
The Flowers of War
A bőr, amelyben élek
Srác a biciklivel
Nader és Simin – Egy elválás története
A vér és méz földje
Legjobb egész estés animációs film:
Tintin kalandjai
Karácsony Artúr
Verdák 2
Csizmás, a kandúr
Rango
Sacha Baron Cohen Amerikában “diktátorkodik”
2011. december 14.Sacha Baron Cohen brit komikus emberek millióit nevetette és botránkoztatta meg az elmúlt években a Borat és Brüno című filmekkel, ezúttal pedig egy közel-keleti ország diktátorát fogja életre kelteni a következő, The Dictator című filmjében. A téma éppen aktuális, hiszen az elmúlt hónapokban több arab ország rezsimjét döntötték már meg. A forgatókönyvet is a főszerepet alakító SCB írta, elmondása szerint a filmet Szadám Huszein (1937-2006) egykori iraki diktátor egyik regénye, a Zabibah és a király inspirálta.
A film főszereplői Sacha Baron Cohenen kívül Anna Faris, John C. Reilly és a világ legszexisebb nőjének tartott Megan Fox. A film 2011. december 13-án közzétett előzetese is tartogat néhány vicces poént és egy érdekes jelenetet, ahol a diktátor éppen teveháton közlekedik New Yorkban.
A The Dictatort 2012. május 12-én mutatják be az amerikai mozik.










