Archive for 2012. augusztus

Pattinson a Wall Streeten

2012. augusztus 15.

Robert Pattinson brit színész, az Alkonyat-filmek sztárja a gazdasági és pénzügyi világ jelképének számító Wall Streeten, vagyis a New York-i Értéktőzsdén tett látogatást 2012. augusztus 14-én, amikor David Cronenberg kanadai rendezővel a Cosmopolis című filmjük népszerűsítésén vett részt. Pattinson médianyilvánosság előtt kongatta meg a harangokat a tőzsdén.

A két művész este a Don DeLillo azonos című regényéből készült film premierjén vett részt szintén New Yorkban. A Cosmopolist augusztus 17-től játsszák az amerikai mozik, Európában viszont már májusban bemutatták.

A 26 éves filmsztár a 2012 júliusában szakított Kristen Stewart amerikai színésznővel, miután az US Weekly amerikai bulvárlap bizonyítéknak szolgáló képeket lehozva megszellőztette, hogy a lány megcsalta. Azóta, hogy kiderült a megcsalás, Kristen Stewart szó szerint rajongói ezreit vesztette el, és az ünnepelt sztárból ország-világ szerte „kurvának” bélyegzett személy lett, akibe még az utcán is belekötnek.

Mészáros Márton

Robert Pattinson brit színész a Cosmpolis című filmje bemutatóján New Yorkban 2012. augusztus 14-én

Robert Pattinson brit színész a Cosmpolis című filmje bemutatóján New Yorkban 2012. augusztus 14-én

Elton fenekét mutogatja

2012. augusztus 15.

Nos, valljuk be Sir Elton John nem az erkölcsösség mintaképe. A többszörös Grammy-díjas énekes, zeneszerző nem megy a szomszédba egy kis polgárpukkasztásért, ha kedve tartja az egyik jótékonysági rendezvényen vonaglik végig a színpadon félmeztelen férfiakkal, vagy a pop díva Madonnát sértegeti azzal, hogy sztriptíztáncosnőhöz hasonlítja. A 65 éves világsztár ezúttal a francia Riviérán okozott néhány feledhetetlen percet azoknak, akik szemtanúi voltak a történteknek.

Elton párjával David Frunishsel és béranya által kihordott 2 éves kisfiúkkal, Zacharyval valamint néhány közeli barátjukkal hajókázott a franciaországi St. Tropez környékén, amikor felbukkant Sir Michael Caine Oscar-díjas brit színész jachtja, a zenész a brit filmlegenda tiszteletére letolta nadrágját és hófehér fenekével tisztelgett a köztiszteletben álló Caine-nek. A 79 éves művész a szemtanúk szerint nevetve fogadta a jelenetet.

Mészáros Márton

Elton John brit zenész-énekes letolja nadrágját a franciaországi St. Tropez környékén 2012. augusztus 13-án

Elton John brit zenész-énekes letolja nadrágját a franciaországi St. Tropez környékén 2012. augusztus 13-án

Eljegyezték Jennifer Anistont

2012. augusztus 14.

Végre hivatalosan is bejelentették, hogy eljegyezték Jennifer Aniston amerikai színésznőt. „Justin Theroux élete legelképesztőbb születésnapján van túl. Pénteken, vagyis augusztus 10-én ugyanis a barátnője, Jennifer Aniston boldogan mondott neki igent, amikor megkérte a kezét. Ennél szebb ajándékot Jennifer nem is adhatott volna szerelmének” – nyilatkozta a 41 éves Theroux szóvivője az amerikai People magazinnak 2012. augusztus 13-án.

A 43 éves Aniston és párja a Wanderlust című közös filmjük forgatásán gabalyodott egymásba, 2011 tavaszán kezdtek el randizni. A pletykák szerint a színésznő már egyszer nemet mondott a férfinak a lánykérésre. Aniston 2005-ben vált el Brad Pittől, aki azért a tündöklő szépségű Angelina Jolieért hagyta ott, akivel hamarosan oltár elé áll. Így szinte mindkettejük, Aniston és Pitt is egy időben mondják ki az igent párjuknak.

Mészáros Márton

Jennifer Aniston és Justin Theroux amerikai színészek eljegyezték egymást

Jennifer Aniston és Justin Theroux amerikai színészek eljegyezték egymást

Többé nem kell maszkmester ahhoz, hogy Katy Perryt nagymamává alakítsák

2012. augusztus 14.

Jópár férfit kiábrándított az a fotósorozat, amelyet egy szemfüles lesifotós készített Katy Perry amerikai énekesnőről, amikor 2012. augusztus 12-én a Raging Waters nevű csúszdaparkban járt a kaliforniai San Dimas városában. A 27 esztendős amerikai énekesnő évek óta a férfi tekintetek kereszttűzében éli mindennapjait, mióta sztárrá vált a legszexisebb hírességeket rangsoroló listák első tíz-tizenöt helyezettjének egyike, viszont ezúttal olyat mutatott, ami rontja az esélyeit ahhoz, hogy továbbra is a legcsinosabbak között emlegessék.

A vízi paradicsomban egy egész napot töltött el, a képek tanúsága szerint mindent kipróbált és nagyon élvezte a kalandot. Az egyik medencében viszont lecsúszott a fürdőruhája, így azóta hála a fotósoknak, nem csak az egész csúszdapark, hanem az egész világ láthatja az énekesnő fenekét, amelyet sokak kisebbnek és feszesebbnek hittek. Katy rajongói közül többen el sem hitték, hogy ez a méretes far az énekesnő hátsója, de miután az egész fotósorozatot közzé tették, – amelyen látszik az énekesnő szemből is -, kénytelenek voltak elhinni.

Persze, hogy mindenkivel előfordul ilyen, de ha valaki sztár, jobban vigyázhatna. Főleg, ha az illető Katy Perry, akinek mint látjuk a feneke olyan, mintha egy hatvanéves nagymama hátsója lenne.

Mészáros Márton

Katy Perry amerikai énekesnő feneket „villant” a Raging Waters csúszdaparkban a kaliforniai San Dimas városában 2012. augusztus 12-én

Katy Perry amerikai énekesnő feneket „villant” a Raging Waters csúszdaparkban a kaliforniai San Dimas városában 2012. augusztus 12-én

Szeretik a bogarak Tom Jones ősz fürtjeit

2012. augusztus 14.

„Jó sok bogár repdes itt, de nem baj. Azt hiszem, szeretik a hajamat, a fehér hajam miatt szállnak rám ennyien” – nevetett jóízűen Sir Tom Jones, a walesi énekeslegenda az ausztriai Mörbischben (magyar nevén: Fertőmeggyes) lévő Fertő-tó vizén lévő színpadon, ahol kétórás koncertet adott. Már az is fejtörést okozott, hogy miért vállalt el élvonalbeli világsztárként egy fellépést az istenháta mögötti burgenlandi kis falucska szabadtéri tószínpadára, ahova az 1970-es, 80’-as évek magyar előadói is kétszer meggondolják, hogy eljöjjenek-e.

Sir Tom Jones walesi énekes koncertet ad az ausztriai Mörbischben 2012. augusztus 13-án

Sir Tom Jones walesi énekes koncertet ad az ausztriai Mörbischben 2012. augusztus 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Az előzenekar távozása után a lelkesedés és a teltház ellenére nem kezdődött el a Tom Jones-koncert, igaz a mikrofon megszólalt: félóra múlva kezdődik a koncert. Kis csúszással, de este 10 óra előtt valamivel felment a színpadra Jones tíztagú együttese, majd szokásához híven kocogva a színpad mögül megérkezett maga a Hang is. Az első szám, amit játszottak, az idén megjelent Spirit in the Room albumon lévő Hit or Miss című szám volt. Sir Tom kellően lázba hozta a közönséget ahhoz, hogy a következő két órában szabályszerűen tomboljon a régi klasszikusokra és az új dalokra is.

A tarsolyból előkerültek a legnagyobb Jones-slágerek, a Mama Told Me Not To Come, a Hard to Handle, az I’ll Never Fall in Love Again, az It’s Not Unusual, a Kiss, de helyet kaptak a műsorban a legutóbbi két stúdióalbumról származó részint gospeles dalok, köztük a Didn’t Rain, a Burning Hell, a Just Dropped In. Igazi meglepetés dal volt az Evil, amelyet Jones Jack White-tal közös 2012 tavaszán megjelent lemezén rögzített, s koncerten még egyszer sem énekelt el.

Sir Tom Jones walesi énekes koncertet ad az ausztriai Mörbischben 2012. augusztus 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Sir Tom Jones walesi énekes koncertet ad az ausztriai Mörbischben 2012. augusztus 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

A közönséget levette a lábáról Leonard Cohen dala, a Tower of Song is, s megállapíthattunk, hogy ez a gyönyörű szövegű dal sokkal jobban szól élőben, mint az albumon.  A koncert közepén a közönség felállva táncolt és énekelt, a Chills and Fever és a Sex Bomb egymás utáni eléneklése után maga Jones is mondta a közönségnek, hogy nyugodtan lehet jönnie előre. Az emberek pedig jöttek, az utolsó dalok alatt már közel félezren álltunk a színpad előtt. Ráadásként az It’s Your Thing következett, a walesi aranyhang visszasasszézott a bandájához, elénekelte a dalt, név szerint bemutatta zenészeit, két háttérénekesnőjétől még egy-egy puszit is begyűjtött, majd egy kicsit megénekeltetett a közönségét, aztán a szokásos „God bless you all!” után kialudtak a fények.

Az is biztos, hogy sohasem láttam még koncerten ilyen jókedvűnek az egyébként mindig mókázó 72 éves énekest. Remek hangulatban volt, látszott rajta, hogy neki ez örömzene, szívvel-lélekkel csinálja, ez a mindene.

Életem harmadik Tom Jones-koncertjén is azt tapasztaltam, hogy ennek a férfinak nem öregszik semmit a hangja (erről nem voltam meggyőződve a Spirit in the Room albumot hallgatva, de mostanra minden kétely szertefoszlott), és a lendület sem fogyott ki belőle. Úgy dorombol, mint egy macska, és erőteljes hangja úgy szól, mintha egy tigris üvöltene. A szabad ég alatt, a csillagos éjszakában mindenkit levett a lábáról az öreg.

Mészáros Márton

Sir Tom Jones walesi énekes és együttese az ausztriai Mörbischben adott koncert után a színpadon 2012. augusztus 13-án

Sir Tom Jones walesi énekes és együttese az ausztriai Mörbischben adott koncert után a színpadon 2012. augusztus 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Schwarzenegger biciklivel járja körbe Európát

2012. augusztus 14.

Arnold Schwarzenegger bő másfél hetet Európában tölt, az osztrák származású filmszínész, volt kaliforniai kormányzó 2012. augusztus 7-én érkezett meg az ausztriai Graz repülőterére. A 65 éves filmsztárról a CBS amerikai hírcsatorna készített dokumentumfilmet Ausztriában, majd tovább indult az új, a The Expendables 2 – A feláldozhatók 2 (The Expendables 2) című fimjének európai körútjára.

Párizsban Sylvester Stallone oldalán népszerűsítette a közös akciófilmet, majd beugrott a 2012-es londoni nyári olimpia férfi kosárlabdatornájának Egyesült Államok-Spanyolország döntőjére, másnap pedig már a filmjük premierjén vonult végig a vörös szőnyegen. A színész a Twitter közösségi oldalon tett közzé fényképeket európai útjáról, a felvételek Londonban és Párizsban készültek. A legtöbb képen Schwarzenegger kerékpáron ül, biciklivel érkezett a párizsi Eiffel-toronyhoz is. A londoni forgalomban is készített magáról képet, amint szintén biciklin ül.

Az egykori testépítő sportember híres aktivitásáról, otthonában Kalifornia államban is rendszeresen kapják lencsevégre kerékpározás közben.

Mészáros Márton

Arnold Schwarzenegger osztrák származású amerikai színész a párizsi Eiffel-torony előtt 2012. augusztus 9-én (Forrás: Twitter)

Arnold Schwarzenegger osztrák származású amerikai színész a párizsi Eiffel-torony előtt 2012. augusztus 9-én (Forrás: Twitter)

John Cleese 72 évesen nősült

2012. augusztus 13.

John Cleese brit komikus és filmszínész, a Monty Python brit humorista csoport tagja 2012. augusztus 13-án megerősítette a híreket, miszerint feleségül vette élettársát, az ékszertervező Jennifer Wadet.

A 72 esztendős komikusnak ez a negyedik házassága, a hölgynek pedig a második. A pár között harmincegy év van Cleese javára. Az esküvőt a Karib-tengeri Mustique szigeten tartották. A művész 2009-ben ismerte meg nejét.

John Cleese a legnagyobb brit nevettetők között van számon tartva, 1976-ban a Waczak szálló (Fawlty Towers) vígjátéksorozatban nyújtott alakításáért a Brit Filmakadémia (BAFTA) legjobb komikusszereplőjének járó elismeréssel tüntették ki. Többek között Emmy-díjat is kapott, 1988-ban A hal neve: Wanda (A Fish Called Wanda) című film forgatókönyvírójaként pedig Oscar-díjra is jelölték. Sikerfilmek tömkelegében is játszott, feltűnt a Harry Potter, a Bond, és a Mr. Bean-filmekben is, a Shrek című animációs filmben pedig a király hangját kölcsönözte.

Mészáros Márton

John Cleese brit komikus és neje, Jennifer Wade

John Cleese brit komikus és neje, Jennifer Wade

Snoop Dogg hatalmas érdeklődés közepette lépett színpadra

2012. augusztus 13.

Talán Amerika egyik legismertebb és leggazdagabb rappere, szórakoztatóipari nagyágyú, mindenesetre nem vitás, hogy ért ahhoz, amit csinál, rajongótábora pedig apadatlan lelkesedéssel látogatja koncertjeit.  A 40 éves zenész a Pop-Rock Nagyszínpadon lépett fel a 20. Sziget fesztivál 4. napján, 2012. augusztus 11-én. A vártnál is többen hallgatták zenéjét, a koncertre magyar közéleti sztárok is kilátogattak.

Snoop Dogg a közelmúltban jelentette be, hogy szeptemberben megjelenő új lemezét követően művésznevet vált, Snoop Lion néven mostantól raggie zenét fog játszani. Stílusváltásnak első eredménye, a La, La, La című dal nem váltott ki osztatlan sikert rajongói körében.

A rapper zenei karrierjének beindulása előtt másfél évet ült börtönben kábítószer birtoklásért, de láthatólag mindig nem ált le a szerekkel. Éppen idén júliusban tiltották ki két évre Norvégiából, mert egy zenei fesztiválra igyekezve a norvég Kjevik repülőterén nyolc gramm marihuánát találtak nála. Hét hónappal ezelőtt a texasi határon fekvő Sierra Blancában tartóztatták le, akkor a turnébuszán kannabiszt találtak.

A gangsta rap fenegyereke (aki együtt dolgozott Pharrellel, Justin Timberlake-kel, Katy Perryvel, Mariah Careyvel és Willie Nelsonnal is) 2008. szeptember 10-én adott egész estét koncertet a Budapest Papp László Sportarénában, 2011-ben pedig a Balaton Sound közönségét ejtette ámulatba.

Mészáros Márton

Snoop Dogg amerikai rapper koncertet ad a 20. Sziget fesztiválon 2012. augusztus 11-én a budapesti Hajógyári-szigeten

Snoop Dogg amerikai rapper koncertet ad a 20. Sziget fesztiválon 2012. augusztus 11-én a budapesti Hajógyári-szigeten

Véget ért a londoni olimpia

2012. augusztus 13.

Akárcsak a megnyitó ünnepség, az olimpia záróünnepsége is hajnalba nyúlt. A 2012-es londoni ötkarikás játékok záróceremóniája magyar idő szerint 2012. augusztus 13-án hajnali fél kettőkor fejeződött be.

A londoni Olimpiai Stadionban tartott ünnepségről a főrendező, Stephen Daldry többszörös Oscar-díjas brit film- és színházi rendező úgy nyilatkozott, hogy „ez lesz a legjobb buli”. Valóban igazán ötletes és látványos volt az ünnepség, ahol nem csak az Egyesült Királyság történetét mutatták be, hanem a hagyományokhoz híven adóztak az idei olimpián résztvevő nemzetek előtt is.

Timothy Spall brit színész Winston Churchill miniszterelnökként jelent meg a színen, a Big Ben másolatának tetején Shakespearet szavalt. A színésznek valószínűleg nem jelenthetett igazán nagy kihívást eljátszani a második világháborús miniszterelnököt, ugyanis korábban már a nagysikerű A király beszéde (The King’s Speech) című filmben is a bőrébe bújhatott.

John Lennon posztumusz szereplése meglepte még a brit nézőket is, az 1980-ban elhunyt Beatle legendás Imagine című számát játszották be a stadionba, és hasonló módon szintén hologramos megjelenítéssel varázsolták az óriáskivetítőkre Freddie Mercuryt, a legendás brit rockzenekar, a Queen tragikus fiatalsággal elhunyt frontemberét. Utána Brian May, a Queen gitárosa kápráztatta el a közönséget, majd megjelent Roger Taylor, az együttes dobosa, végezetül pedig Jessie J érkezett meg, aki elénekelte a Queen egyik legnagyobb slágerét, a We Will Rock You-t.

Jessie J, aki látványos öltözetében magára szegezte az összes férfi tekintetet, kimagasló teljesítményt nyújtott: elénekelte a Price Tag című dalát is, és a híres Bee Gees-számot, a You Should Be Dancinget is harmadmagával.

Zenében amúgy sem volt hiány, fellépett a Madness, a Pet Shop Boys, George Michael, Annie Lennox, a Take That, a The Who, de felcsendült a 2012-es olimpia hivatalos dala, a Muse brit rockzenekar Survival című száma is. Russell Brand egy meglehetősen elvont koreográfiával érkezett, a Spice Girls (Victoria Beckham, Melanie Brown, Emma Bunton, Melanie Chisholm, Geri Halliwell) énekesnői pedig egyedi londoni taxikon énekeltek. Az 1990-es évek népszerű női bandája évek óta nem állt össze.

A gálaműsorból nem hagyhatták ki a tini lányok nagy kedvencének számító One Direction fiúbandát sem, amely körül legalább olyan nagy felhajtás alakult ki az elmúlt másfél évben, mint amilyen körülvette a fiatal Elvist, Frank Sinatrát, vagy stílusosan maradjunk a briteknél, Tom Jones-ot.

A humort ezúttal a nagyszerű Eric Idle, a Monthy Pyton alapító tagja képviselte, aki a kultikus filmjükből, az 1979-ben bemutatott Brian életéből (Monty Python’s Life of Brian) ismert Always Look on the Bright Side of Life című dalt énekelte el. A dal és a sajátos angol humor népszerűségét mutatja, hogy az egész stadion énekelte a refrént.

A 2016-os nyári olimpiát Rio de Janeiro rendezi, ennek tiszteletére Brazília is kivette a részét a műsorból: Pelé, a háromszoros világbajnok brazil labdarúgó is megjelent a színpadon, méghozzá a brazil táncosok között.

A 2012-es londoni olimpia, amelyen Magyarországot 157 sportoló képviselt, hagyományosan az olimpiai láng kialvásával ért véget. A zárócermónián a magyar lobogót Pars Krisztián, az olimpiai bajnok magyar kalapácsvető vitte.

Magyarország tizenhét érmet szerzett, kilencedik helyen végzett az éremtáblázatban. Nyolc aranyérmet, négy ezüstöt és öt bronzérmet nyertek magyar büszkeségeink!

Mészáros Márton

Jessie J brit énekesnő énekel a 2012-es londoni nyári olimpia záróünnepségén az Olimpiai Stadionban 2012. augusztus 12-én

Jessie J brit énekesnő énekel a 2012-es londoni nyári olimpia záróünnepségén az Olimpiai Stadionban 2012. augusztus 12-én

Bonnie Tyler a Budai Várban koncertezik

2012. augusztus 12.

A nagy és Európa szerte ismert magyar zenei fesztiválok (Sziget, Volt, Balaton Sound) után újabb fesztivál próbál érvényesülni a telített piacon. A Unique Fesztivál 2012. augusztus 23-án debütál, méghozzá szokatlan helyszínen: az egykori magyar királyi rezidenciának, a Budavári Palotának a Savoyai teraszán rendezik meg első alkalommal.

A rendezvénysorozat első napját „80’s Rockstars” névre keresztelték, ugyanis ezen a napon a népszerű magyar rockeggyüttes, a Piramis ad koncertet, valamint a női Rod Stewart néven is emlegetett walesi születésű brit énekesnő, Bonnie Tyler. A 61 éves rock díva az 1970-es évek közepén vált ismertté, de karrierjében az 1980-as években járt a csúcson. It’s a Heartache, Total Eclipse of the Heart és a Holding Out for a Hero című dalai nemcsak listavezetők számok voltak, hanem napjainkban is előszeretettel játsszák őket a különböző rádiók.

Bonnie Tyler nevéhez rekordok sora köthető: a Guinnes Világrekordok Könyvébe mint az első női előadóművész, akinek lemeze rögtön az első helyen lépett be a brit toplistára szerepel, de ő volt az első walesi énekesnő a Billboard zenei toplista első helyére jutott, valamint az első nyugati énekes, aki a Szovjetunióban turnézott.

A különös, rekedtes hangú énekesnő, aki az utóbbi időkben szinte eltűnt a nyilvánosság elől, úgyhogy igazi meglepetés volt, amikor előző hónapban bejelentette, hogy Rocks and Honey címmel új albumot jelentet meg. Az új dalokat egy Nashville-i stúdióban rögzítették.

Az Unigue Fesztiválon fellép egy másik brit popikon, a most 51 esztendős Kim Wild, valamint a magyar Neoton Família együttes is. A fesztiválszervezők különösen nagy gondot fordítanak arra, hogy a bevétel összegének egy részét jótékony célokra fordítsák: a Szent Imre Kórház szülészeti, nőgyógyászati és csecsemőosztályának fejlesztését támogatják minden eladott jeggyel.

Mészáros Márton

Bonnie Tyler brit énekesnő

Bonnie Tyler háromszoros Grammy-díjra jelölt brit énekesnő