Archive for 2013. január

Vérfürdőbe torkolt az algériai túszdráma

2013. január 17.

2013. január 17-én megostromolta a hadsereg azt a sivatagi, In Aménasbab található gáztelepet, ahol szélsőséges iszlamisták több tucat külföldi állampolgárt tartottak foglyul. A támadók előző napon 41 külföldi állampolgárt, köztük amerikaiakat, franciákat, britetek, norvégokat és japánokat ejtettek túszul, azonban a mentőakció vérfürdőbe torkollott: szinte az összes túsz, legalább harmincan életüket vesztették. Sajtóértesülések szerint nem csak a túszokat mészárolták le, tizennégy túszejtő halt meg.

A túszejtők az Algériával szomszédos Maliban indított francia hadműveletek leállítását követelték foglyaikért cserébe. Állítólag néhány túsznak sikerült megszöknie a katonai beavatkozás előtt, de a hatóságok egyelőre nem tudják megerősíteni a halottak számát, nemzetiségét, akárcsak a túlélőkét.

Mészáros Márton

Az In Aménas-i gáztelep, ahol a foglyokat tartották 2013. január 17-én

Az algériai In Aménas-i gáztelep, ahol a foglyokat tartották 2013. január 17-én

Élen a Zero Dark Thirty

2013. január 17.

2013. január 17-i adatok szerint előző hónapi bemutatója óta 37,76 millió dollárt keresett a mozi kasszáknál Kathryn Bigelow legújabb filmje, a Zero Dark Thirty című film. Az eredmény azt jelenti, hogy jelenleg a film áll az amerikai box office, vagyis a mozijegy-eladási toplista élén. Az alkotás az Oszama Bin Laden, az al-Kaida nemzetközi muzulmán terrorszervezet vezetője elleni hajtóvadászatról szól, és a főszereplőt, Mayát alakító színésznő, Jessica Chastain pedig most kapta meg a dráma kategóriában a legjobb női főszereplőnek járó Golden Globe-díjat.

A Zero Dark Thirtyt öt kategóriában jelölték Oscar-díjra, és több amerikai filmkritikus is a 2012-es év legjobb filmalkotásának nevezte. Ha biztosak nem is lehetünk benne, hogy a legjobb film díját megkapja az Amerikai Filmakadémiától, Jessica Chastain alakításának elismerésében eséllyel bízhatunk, hiszen a vörös szépség szinte az összes létező amerikai filmes elismerést bezsebelte a díjszezonban. Mindenesetre magáról a filmről még sokat fogunk hallani, már csak azért is, mert  kényes politikai témát boncolgat, másrészről az Oscar-hajrában lévő filmekkel előszeretettel foglalkozik a média.

A film direktora  Kathyrn Bigelow az első nő a filmtörténelemben, aki megkapta a legjobb rendezésért járó Oscar-díjat. Bigelowt 2009-ben tüntették ki a legjobb rendező elismerésével A bombák földjén (The Hurt Locker) című filmjéért, amely abban az évben elnyerte a legjobb film elismerését is. A 61 éves filmes pályafutása során eddig csak tizennégy filmet rendezett, de az alkotási folyamattal éveken át foglalkozik.

Mészáros Márton

 Kathryn Bigelow Oscar-díjas rendező és a film főszereplője, Jessica Chastain amerikai színésznő a Zero Dark Thirty című filmjük premierjén Hollywoodban 2012. december 10-én

Kathryn Bigelow Oscar-díjas rendező és a film főszereplője, Jessica Chastain amerikai színésznő a Zero Dark Thirty című filmjük premierjén Hollywoodban 2012. december 10-én

Presztízsgyőzelem a feszület ügyében

2013. január 16.

Nadia Eweidát 2006-ban azért bocsátotta el a British Airways brit légitársaság, mert felszólításra sem volt hajlandó levenni a feszületet a nyakából a jegykezelő részlegen. Habár hivatalosan nem mondott fel neki a brit légitársaság, csak áthelyezte más munkakörbe, ahol nem volt közvetlen kapcsolata emberekkel, az asszony bírósághoz fordult. Miután a brit bíróság elutasította a mélyen hívő katolikus asszony ügyét, Nadia a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságához fordult.

A most 61 éves hölgy ügyében végre ítélet született, az Európai Emberi Jogi Bíróság elmarasztalta a British Airwayst amiatt, hogy elbocsátotta állásából és megalázta Nadia Eweidát. A 2013. január 15-én hozott ítélet kitér arra is, hogy a légitársaság megsértette az Európai Konvenció kilencedik, a vallásszabadságot védő paragrafusát. A bíróság 2000 eurós kompenzációban és 30 ezer fontos költségtérítésben részesíti az asszonyt, annak ellenére, hogy a légitársaság a történtek után változtatott a feszület viselését korlátozó szabályait. Az ítéletet David Cameron brit kormányfő a Twitter közösségi oldalon üdvözölte.

Nadia Eweida az ítélethozatal bejelentése után a sajtónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: az ellene elkövetett diszkrimináció elismerése és az anyagi kártalanítás nem csak személyes győzelme, hanem a vallásszabadság diadala, s valamennyi brit keresztényt érinti.

Mészáros Márton

Nadia Eweida a British Airways brit légitársaság 2006-ban elbocsátott munkatársa mutatja a nyakában viselt feszületet (Felvétel készítésének időpontja: 2010)

Nadia Eweida a British Airways brit légitársaság 2006-ban elbocsátott munkatársa mutatja a nyakában viselt feszületet (Felvétel készítésének időpontja: 2010)

Felháborodást váltott ki Mesterházy erdélyi látogatása

2013. január 16.

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) aktivistái megpróbálták megakadályozni, hogy Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke bejusson előadásának helyszínére, a kolozsvári Kós Károly Akadémiára 2013. január 16-án. A fiatalok táblákat, szöveggel tele írt papírokat fogva tiltakoztak, néhányuk száját még a „mocskos hazaáruló” szavak is elhagyták, amikor elállták a politikus autójának útját. Végül a csendőrség közbelépésével Mesterházy bejutott a nyilvános fórumra, ahol pártja nemzetpolitikai programját vázolta az érdeklődőknek, de a román hatóságok megakadályozták, hogy az ellene tüntető mintegy harminc fiatal bejusson az épületbe.

Mesterházy erdélyi látogatása ellen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is felemelte szavát, mondván “nemzetietlen politikusokkal kompromittálták” Kós Károly erdélyi magyar építész, író megszentelt nevét. A 38 éves politikus Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnökének meghívására érkezett előadást tartani a nemzeti értékeket híven ápoló magyarok lakta területeken.

Mészáros Márton

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a kolozsvári Kós Károly Akadémián 2013. január 16-án

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a kolozsvári Kós Károly Akadémián 2013. január 16-án

Katonák az egyiptomi vonatbaleset áldozatai

2013. január 15.

2013. január 15-én kisiklott egy szinte kizárólag az egyiptomi hadsereg újoncait szállító vonat a Kairótól mintegy 40 km-re délre fekvő Badrasinban. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium jelentése szerint a balesetben 19 személy életét vesztette, és további 103-an megsérültek.

A vonaton utazó újoncok előző este szálltak fel a vonatra Felső-Egyiptomban, amivel Kairóba tartottak. A gázai kormányzó szerint hatvanhat mentőautó segítette a mentést. A rossz egyiptomi vasutak biztonsága érdekében már többször felszólaltak, de eddig még egy kormány sem tett semmit a javulás érdekében.

A közelmúltban is történt egy súlyos vonatbaleset Egyiptomban: 2012 novemberében 51 személy, köztük több mint 40 gyerek életét vesztette, amikor összeütközött egy vonat és egy iskolásokat szállító busz. A legsúlyosabb egyiptomi vonatbaleset tizenegy évvel ezelőtt volt, akkor 360-an vesztek oda egy vonattűzben.

A 2013-as évben ez volt a harmadik buszbaleset. Január 9-én a kanadai Quebecben egy vonat elgázolt egy asszonyt és gyermekét, illetve szintén a mai napon kisiklott, majd lakóházba rohant egy vonat a svédországi Saltsjöbadenben, azonban abban a balesetben senki sem halt meg.

Mészáros Márton

A kisiklott vonat maradványait nézik a Kairótól délre fekvő Badrasinban 2013. január 15-én

A kisiklott vonat maradványait nézik a Kairótól délre fekvő Badrasinban 2013. január 15-én

Ben Affleck filmje nyerte az Arany Glóbuszt

2013. január 14.

2013. január 13-án osztották ki hetvenedik alkalommal a hollywoodi külföldi tudósítók szövetségének (HFPA) elismeréseit, az Arany Glóbusz-díjakat, elterjedtebb nevén, a Golden Globe-díjakat. A gála házigazdája Tina Fey és Amy Poehler amerikai komikus színésznők volt, akik korábban több produkcióban dolgoztak együtt.

A Golden Globe-gálán Jodie Foster Oscar-díjas amerikai színésznőt Cecile B. DeMille-életműdíjjal tüntették ki. Az 50 éves filmsztár a díj átvétele után könnyekig meghatotta a közönség soraiban ülő kollégáit, barátait, amikor életében először kendőzetlenül beszélt 7 perces beszédében a magánéletéről. Foster hivatalosan most “coming outolt”, hiszen köszönetet mondott Cydney Bernardnak, annak a nőnek, akit szerelmének nevezett és akivel két fiút fogadott örökbe, akik az első sorban hallgatták szavát. “Büszkén és hangosan kijelentem… egyedülálló vagyok! Valami nagy coming outra vártatok ma este? Én azt már megtettem ezer évvel ezelőtt, a kőkorszakban” – nevetett Jodie Foster, aki az “ötven vagyok, ötven vagyok” felkiáltással vette át a díjat.

Daniel Day-Lewis brit színész a legjobb drámai színésznek járó díjjal a Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. január 13-án

Daniel Day-Lewis brit színész a legjobb drámai színésznek járó díjjal a Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. január 13-án

A legtöbb Golden Globe-díjat A nyomorultak (Les Misérables) című Victor Hugo azonos című regényéből készült film kapta: az alkotásnak ítélték a legjobb a musical vagy vígjáték elismerését. A film másik két elismerést is kapott: a musical/vígjáték kategóriában a legjobb férfi alakításért járó díjat a filmben nyújtott alakításáért Hugh Jackman ausztrál színész vehette át, míg ugyanennek a kategóriának a legjobb női mellékszereplője Anne Hathaway amerikai színésznő lett, aki a szerencsétlen sorsú asszony, Fantine szerepében nyújtott alakításáért kapta meg az elismerést.

A musical vagy vígjáték kategóriában a legjobb női főszereplő Jennifer Lawrence lett a Napos oldal (Silver Linings Playbook) című romantikus vígjátéknak köszönhetően. A 22 éves színésznő a „legyőztem Merylt” szavakkal örvendett díjának, hiszen maga Meryl Streep, a színészkirálynő is jelölt volt a kategóriájában. A 22 esztendős színésznő az egyik legnagyobb esélyese a legjobb női főszereplő Oscar-díjának.

A legjobb drámai színésznő díját Jessica Chastain amerikai színésznő kapta Kathryn Bigelow Zero Dark Thirty című filmjében nyújtott alakításáért, amely az Oszama bin Laden elleni hajtóvadászatról szól. A 35 éves színésznő a díj átvétele után meghatottan mondott köszönőbeszédet, amelyben kihangsúlyozta, hogy a nagymamájának milyen sokat köszönhet, valamint szintén kiemelte, hogy éveken át járt rendszeresen meghallgatásokra. Miután felsorolt mindenkit, akinek köszöni a díjat (amiből kiderül, hogy nincs szerelem az életében), azt mondta: a rendezőnő, Bigelow többet tett a nőkért a filmiparban, mint amennyit bevall.

Jessica Chastain amerikai színésznő a legjobb drámai színésznőnek járó díjjal a Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. január 13-án

Jessica Chastain amerikai színésznő a legjobb drámai színésznőnek járó díjjal a Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. január 13-án

Igazi meglepetés volt, hogy az idei díjátadón a legtöbb, szám szerint hét jelölést szerző film, Steven Spielberg Lincoln című alkotása mindössze egy díjat zsebelt be. A legjobb férfi drámai alakítás járó elismerést Daniel Day-Lewis brit színész kapta, akit korábban már két alkalommal tüntettek ki Oscar-díjjal. Az 55 éves művész híres szakmai elhivatottságáról és precízségéről: gondosan megválogatja szerepeit, és a felkészülés nála egyet jelent a karakterrel való teljes azonosulással, rendszerint a forgatási szünetekben sem vetkőzi le az általa életre keltett szereplőt. A Lincoln című film ajánlóját a gálán maga Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke mondta el, akinek megjelenése álló tapsot váltott ki a közönség soraiból. Az ex-elnök beszéde után vette át az elismerését Daniel Day-Lewis, aki viccesen az alábbi szavakkal kezdte köszönőszövegét: „Biztosak vagytok benne, hogy elfér itt még egy elnök?” – utalva arra, hogy éppen az USA három legjelentősebb elnökének egyike, Abraham Lincoln alakításáért díjazták.

A legjobb drámai filmalkotásnak járó elismerést a Ben Affleck rendezte és saját főszereplésével elkészített 1979-es iráni túszválságról szóló Az Argo-akció (Argo) című filmje nyerte. A 41 éves Oscar-díjas filmszínészt választották a legjobb rendezőnek is. A művész köszönőbeszédében úgy fogalmazott: „…nem is érdekel, mi a díj, de amikor a nevedet ilyen nevekkel együtt olvassák fel, az elképesztő!”, ezzel jelölttársaira, Steven Spielbergre, Ang Lee-re, Kathryn Bigelowra és Quentin Tarantinóra gondolt, akik mind Oscar-díjasok.

Ben Affleck amerikai színész-rendező a drámai filmek kategóriájában a legjobb rendezőnek járó elismeréssel aGolden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. január 13-án

Ben Affleck amerikai színész-rendező a drámai filmek kategóriájában a legjobb rendezőnek járó elismeréssel a Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. január 13-án

Tarantino legújabb filmje, a Django elszabadul sem tért haza üres kézzel a gáláról: a legjobb férfi mellékszereplő díját a film egyik szereplőjének, Christoph Waltz osztrák színésznek szavazták meg, aki éppen három évvel ezelőtt kapott Golden Globe- és Oscar-díjat a rendező előző filmjében, a Becstelen brigantykban nyújtott alakításáért.  Quentin Tarantino megkapta a legjobb forgatókönyvért járó elismerést is a Django elszabadulért az este.

A legjobb animációs filmnek a Merida, a bátor (Brave) című filmet választották meg. A legjobb idegen nyelvű film pedig osztrák Michael Haneke Szerelem (Amour) című filmdrámája lett. A nyolcszoros Grammy-díjas Adele brit énekesnő a legjobb betétdal kategóriában aratott diadalt, a Skyfall című szerzeményével, amely az azonos című legutóbbi James Bond filmben hangzott el.

A televíziós kategóriákban tizenegy elismerést osztottak ki. A legjobb drámai televíziós sorozat a Homeland című alkotás lett, de díjazták Kevin Costner és Julianne Moore alakítását is.

Mészáros Márton

Michael Haneke osztrák rendező a legjobb idegen nyelvű filmért járó díjjal a Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. január 13-án

Michael Haneke osztrák rendező a legjobb idegen nyelvű filmért járó díjjal a Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. január 13-án

Mozi ajánló – A hét pszichopata és a Si-cu

2013. január 13.

Talán A hét pszichopata és a Si-cu (Seven Psychopaths) nem azt nyújtja, amit feltétlen látni szeretnénk, de mégis mit vár az ember egy keményvonalas fekete komédiától? Martin McDonagh Oscar-díjas filmrendező, a kortárs színház egyik legkiemelkedőbb európai szerzője úgy készítette el a filmet, hogy abban meglegyen az egyensúly a vérontás és a történet haladása között. Na de azért túlzásba ne essünk, nem kell nagyon mélyen kaparászni azért, hogy rájöjjünk, van benne némi önkényeskedés, s áttekintve az egész filmet, néhol maradnak kérdőjelek.

McDonagh semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy a történetben az egyik szereplőn keresztül is jelen legye. A főhős, Marty és a McDonagh közötti párhuzam szembeötlő: a Marty a Martin név becézett alakja, és a Colin Farrell által alakított főszereplő is szintén író, szintén ír származású és a problémák elől az alkoholban talál menekülési lehetőséget. Marty, Martin alteregója is filmforgatókönyvet ír: A hét pszichopata címmel (ez a film eredeti címe is). A történet innen veszi kezdetét, az ír srác barátja, Billy egy feltörekvő, középszerű színész, és nem mellesleg kutya tolvaj, aki azzal egészíti ki a fizetését, hogy szabadidejében kutyákat lop, majd idős társával, Hansszal jó pénzért visszajuttatja őket a gazdájához. S amikor ellopják a kiszámíthatatlan maffiavezér, Charlie kutyusát, beüt a teljes összeomlás. Vér folyik mindenhonnan, fegyverek, hullák mindenütt és a hét fickó őrületei az abszurditás határain egyensúlyoznak, amelyet még a mester, Tarantino is megirigyelne helyenként.

Kétség nem fér hozzá, hogy Martin McDonagh nem az a fajta ember, aki ne izgulna, ne kételkedne saját magában. Ha az ember nyakába hirtelen igazán nagy felelősség zúdul az Erőszakik (In Bruges) sikere után, hogy a következő filmjének is legalább olyan nagyszerűnek és szórakoztatónak kell lennie, természetes, hogy van mitől tartania. Éppen ezért úgy gondolom, hogy fricskát mutatva Hollywoodnak, Martin barátunk összedobott egy olyan filmet, aminek forgatókönyvével látszólag nem sokat ügyködött. És ha ez volt a cél, akkor sikerült: a látszat tényleg olyan, mintha maga a forgatókönyvíró is elveszett volna a történet forgatagában…hiszen hét szálon fut a történet, de az összes pszichopata nem áll kapcsolatban egymással, némelyik jelenléte teljesen indokolatlan, s egyáltalán nem arányosan vannak kidolgozva a karakterek. Aki megnézi a filmet, tudni fogja, hogy miért mondom, a nők alighogy képviseltetik magukat a filmben. Abbie Cornish, Gabourey Sidibe és Olga Kurylenko jelenléte felejthető, ellentétben a három férfi főszereplővel.

A Martyt, Billyt és Hansot alakító Farrell, Sam Rockwell és az Oscar-díjas Christopher Walken triója jó választás volt, érdekes karakterek! Mickey Rourke is szerepelt volna a filmben, de érthető okokból elment a kedve, amikor a rendező lebalfaszozta. Amúgy is, összeegyeztethetetlen lett volna a forgatás, mert a filmsztár éppen egy másik filmen dolgozott ebben az időben. Végül Woody Harrelson kapta a neki szánt szerepet, a rendező benne meglátta az összes szükséges drámai elemet és komikus vénát. A Grammy-díjas Tom Waits kulténekes csak újabb név a színes palettán, aki emlékezetessé teszi a szereplőgárdát. Például ennél a reszelős hangú, whiskytől bűzlő legendánál jobb pszichopata talán csak Ozzy Osborne lett volna.

Szó mi szó, Martin McDonagh nagyon defektes fickó. A filmjében szereplő színészek egytől egyig mind profik. A történet széttagolt, s egy ponttól már fárasztó is, akárcsak a Sam Rockwell Billyje. De amúgy nevettető, gúnyolódó, okos és látszólag mégis sületlen. Mindenesetre érdemes megnézni, de figyelem! Kiszámíthatatlan az első percétől kezdve az utolsóig. A hét pszichopata és a Si-cu éppenséggel az a film lehet, ami után jobb nem gondolkozni. Vagy talán a sok utalás benne mégis arra sarkall minket, hogy törjük a fejünket?

Mészáros Márton

A hét pszichopata és a Si-cu (Seven Psychopaths) plakátja

A hét pszichopata és a Si-cu (Seven Psychopaths) plakátja

Melegházasság mellett tüntettek a Vatikánban

2013. január 13.

A Femen ukrán nőjogi szervezet tagjai egy szál nadrágban, félmeztelen felsőtesttel tüntettek a vatikáni Szent Péter-téren az azonos neműek házassága mellett a pápa vasárnapi úrangyala (Angelus) imádsága közben 2013. január 13-án. A több száz fős tömegben a néhány aktivista egyszer csak ledobta felsőjét, és fél pucéran demonstrációba kezdett a még ott álló karácsonyfa közelében.

A Femen öt tagja már 2011 novemberében is megpróbált levetkőzni a Szent Péter téren, de akkor a csendőrség még az akció kezdete előtt kivezette négyüket a római katolikus egyház első számú helyszínéről. Azonban egyiküknek félmeztelen felsőtesttel sikerült bejutnia a térre, ahol a Szabadságot a nőknek feliratú transzparensét megtudta mutatni, mielőtt a rendőrök elérték volna.

A rendőrség azonnal eltávolította a Vatikánnak az azonos neműek házasságát elutasító álláspontja ellen tiltakozó négy nőt a helyszínről. Közülük az egyik, Inna Szevcsenko, a szervezetet létrehozó ukrán hölgy. A Szent Péter-térre néző dolgozószobájának ablakából misét pontifikáló XVI. Benedek pápát láthatólag nem zavarta az incidens.

Ezzel egyidőben a francia fővárosban éppen a melegházasságok ellen tüntettek. A párizsi demonstrálók a francia elnök azon terve ellen tiltakoznak, amelynek értelmében engedélyezné az azonos neműek házasságát Franciaországban.

Mészáros Márton

A Femen ukrán nőjogi szervezet tüntetése a vatikáni Szent Péter téren 2013. január 13-án

A Femen ukrán nőjogi szervezet tüntetése a vatikáni Szent Péter téren 2013. január 13-án

Gyurta főhajtása norvég riválisa előtt

2013. január 13.

Gyurta Dániel olimpiai bajnok magyar úszó személyesen jelent meg egykori riválisa, Alexander Dale Oen, az olimpiai felkészülés közben hirtelen elhunyt norvég sporttársa tiszteletére tartott megemlékezésen az év norvég sportolói gálaesten a norvégiai Hamarban 2013. január 12-én. Gyurta norvég nyelven szólalt fel, ami annyira meghatotta a négyezer fős közönséget, hogy állva tapsolták meg. A gesztust a norvég lapok is méltatták.

A magyar olimpikon átadta az elhunyt sportoló fivérének, Robin Dale Oennek a 2012-es londoni nyári olimpia férfi 200 méteres mellúszásában megnyert aranyérmének másolatát. A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint Gyurtát a Nemzetközi Fair Play Bizottság utánpótlás kategóriában felterjesztette a fair play-díjra, amelyet idén áprilisban vehet át Párizsban.

Alexander Dale Oen (1985-2012) 2012. április 30-án, 26 éves korában szívrohamban hunyt el a norvég válogatott olimpia előtti arizonai edzőtáborában. Halálának nem voltak előjelei. Gyurta még augusztusban bejelentette, hogy elküldi barátja családjának aranyérme másolatát.

Mészáros Márton

Gyurta Dániel olimpiai bajnok magyar úszó és Robin Dale Oen, a 2012-ben szívrohamban elhunyt norvég Alexander Dale Oennek úszóbajnok fivére a norvégiai Hamarban 2013. január 12-én

Gyurta Dániel olimpiai bajnok magyar úszó és Robin Dale Oen, a 2012-ben szívrohamban elhunyt norvég Alexander Dale Oennek úszóbajnok fivére a norvégiai Hamarban 2013. január 12-én

A Don-kanyari vereség 70. évfordulója

2013. január 13.

Hetven évvel ezelőtt, 1943. január 12-én indítottak támadást a Don-kanyarban lévő Urivnál a szovjet csapatok, amelynek következtében szinte teljesen megsemmisült a hiányos fegyverzetű 2. Magyar Hadsereg. A vereség volt a magyar hadtörténelem legnagyobb kudarca.

A közel kétszáz kilométeres, hófödte szakaszon a front-gyakorlattal alig rendelkező magyar katonák többszörös szovjet túlerővel vették fel a harcot, aminek következtében elkerülhetetlen volt a tragédia. A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésünkre, azonban a források szerint a 2. magyar hadsereg mintegy 93 ezer 500 embert vesztett el, más források szerint 120 ezer halt meg. Közel 100 ezer ember elveszett az akkori jelentések szerint.

A Don-kanyari vereségre országszerte megemlékeztek. A doni áttörés 70. évfordulója alkalmából tartott kecskeméti ünnepségen részt vettek a még élő doni veteránok, a következő napon pedig a Mátyás-templomban Bíró László tábori katolikus püspök mutatott be szentmisét. Katonai alakulatok, hagyományőrzők is megemlékeztek a doni ütközetről.

Mészáros Márton

A doni katasztrófa során szinte teljesen megsemmisült a 200 ezres 2. Magyar Hadsereg 1943 januárjában

A doni katasztrófa során szinte teljesen megsemmisült a 200 ezres 2. Magyar Hadsereg 1943 januárjában