Hári Richárd, a Barátok közt című sorozat 23 éves szereplője ma este látható utolsó alkalommal a sorozatban, mivel az általa alakított Botond Kanadába utazik.
Archive for the ‘Média’ Category
Hári Richárd ott hagyta a Barátok köztet
2009. október 8.Megvan az irodalmi Nobel-díj nyertese
2009. október 8.Megvan az Idén az irodalmi Nobel-díjat Herta Müller romániai születésű német írónő kapta, aki 1987-ben a kommunista diktatúra idején emigrált Romániából. Az 56 éves írónó a nyolcadik német irodalmi Nobel-díjas.
Mihalik Enikő világsztár lett
2009. október 7.Mihalik Enikő nevét lassan az egész világ megismeri. 14 évesen kezdett el modellkedni, ma már New Yorkban él, és a legnevesebb divattervezők ruháit mutatja be, nemrég pedig a híres Pirelli naptár után Naomi Campbell mellett lépett a kifutóra Londonban.
– Azt hiszem, nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy megkaptam olyan neves munkákat, mint a Gucci, vagy a Maxmara. A divathét amit most is csinálok egy egészen más történet. A londoni divathét előtt New Yorkban vettem részt hasonló rendezvényen, most pedig éppen Milánóban vagyok – mesélte Mihalik Enikő a Borsnak.
A szépséget 2002-ben fedezték fel, utoljára Sienna Miller angol színésznővel és a híres szupermodellel, Naomi Campbellel dolgozott együtt a 22 éves békéscsabai lány.
– Őszinte leszek, annyira nem ismerem jól Naomit, de a közös munkánk alatt egyáltalán nem volt hisztis, sőt én még a híres sztárallűrjeit sem vettem észre. Velem igazán nagyon kedves és aranyos volt, egy rossz szavam sem lehet rá – mondta Enikő, akit Sienna Miller saját maga választott ki kollekciójának bemutatására és a show előtt személyesen ellenőrizte, hogy a lányokon minden apró részlet tökéletesen passzol-e.
– Nem mondom, hogy nem lehet kialakítani egy komoly párkapcsolatot, de az biztos, hogy én nem az a lány vagyok aki feladná az életet egy párkapcsolat kedvéért. Annyit azonban elárulhatok, hogy van valaki, aki fontos nekem és köszönöm jól vagyok – mosolygott Enikő.
Kórházba került Eizabeth Taylor
2009. október 7.Az egykori szexszimbólum, Elizabeth Taylor Oscar-díjas angol-amerikai színésznő szívproblémái miatt került kórházba.
A 77 esztendős díva az interneten jelentette be a hírt: „Kedves barátaim, szeretném, ha tudnátok, kórházba vonulok megműttetni a szívemet.”
20 éves az MSZP
2009. október 7.Egy parti keretében ma ünnepelte 20. születésnapját a Magyar Szocialista Párt, vagyis az MSZP, mely 1989. október 9-én a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként alakult.
A népköztársaság alatt 8 miniszterelnökünk került ki az MSZMP tagjai közül, a harmadik köztársaság alatt pedig négy MSZP-s politikus töltötte be ezt a posztot.
AZ MSZP elnökei:
Nyers Rezső (1989. október 9. – 1990. május 27.)
Horn Gyula (1990. május 27. – 1998. szeptember 5.)
Kovács László (1998. szeptember 5. – 2004. október 16.)
Hiller István (2004. október 16. – 2007. február 24.)
Gyurcsány Ferenc (2007. február 24. – 2009. április 5.)
Lendvai Ildikó (2009. április 5.-)
Kiosztották a Tom Lantos-díjat
2009. október 6.Tendzin Gyaco, a 14. dalai láma, a tibetiek száműzetésben élő buddhista vezetője kapta ma, a washingtoni Capitoliumban az idén létrehozott Tom Lantos Emberjogi Díjat. A magyar zsidó származású holokauszttúlélő Tom Lantosról (1928-2008), az egykori amerikai képviselőházi tagról elnevezett díj létrehozásával a Nobel-békedíjhoz hasonló elismertségű kitüntetés alapítása volt a cél.
Angelina Jolie újra örökbe fogad?
2009. október 6.Angelina Jolie és élettársa, Brad Pitt október 1-jén, 2-án, valamint 3-án két közel-keleti arab országban, Jordániában és Szíriában járt, ahova tavaly született ikreiket is magukkal vitték. Angelina a híresztelések ellenére is kifogástalanul nézett ki, és a jól értesültek szerint ezúttal egy iraki gyermeket készül örökbe fogadni, s e célból már el is látogattak egy damaszkuszi menekülttábor árvaházába, valamint Angelina több olyan szegény iraki családnál is tiszteletét tette, akik szörnyű körülmények között kénytelenek élni.
A People magazin szerint azért utazott most élettársával, Brad Pittel együtt, hogy mindketten megismerkedjenek a kiszemelt gyermekkel és Angelina ezért böngészte olyan vadul az internetet. A gyönyörű színésznő, aki három fogadott gyermeke mellé három saját gyermeket szült, korábban azt nyilatkozta: szívesen magukhoz vennének még egy gyereket, vagy akár többet is.
Maigret felügyelő 80 éves lett
2009. október 6.Ma ünnepli 80. születésnapját Bruno Cremer francia színész, aki 1991 és 2005 között Maigret felügyelőt játszotta, Georges Simenon (1903-1989) híres belga krimi-író könyvéből készült több száz részes sorozatban.
Stephen Hawking lemondott professzori címéről
2009. október 6.Stephen Hawking, napjaink egyik legismertebb tudósának és legnagyobb koponyájának tartott zseni többé már nem viseli a Cambridge- i Egyetem Lucas-professzori címét. A rangról önként mondott le, éppen úgy, ahogy a hagyomány szerint nagy elődei is (többek között Sir Isaac Newton), akik betöltötték 67. életévüket. A nagybeteg professzor, aki a világ egyik vezető kozmológusa a cím elvesztése ellenére is a Cambridge- i Egyetemen dolgozik tovább. Hawkingnak szinte egész teste lebénult, ezért különleges, tolószékébe épített számítógép segítségével írja előadásait, és kommunikál a világgal.
Johnny Depp szobrot kap
2009. október 5.Életnagyságú szobrot állíttat Johnny Depp amerikai színésznek a Cannes-i Arany Pálmás szerb rendező, Emir Kusturica saját építésű falujában, Drevngradban.
Az 55 éves rendező elmondta, hogy Depp igen népszerű, elismert művész és ráadásul még jó barátja is.
