Megtaláltam Angelina Jolie távoli rokonát

2012. január 13.

Rábukkantam Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő távoli rokonára! Joseph Peter Goulette-tal hosszan beszélgettem az őseiről és a színésznővel való rokonságáról. A Pennsylvania államban található Elizabethtownban élő 23 éves fiú és a hollywoodi díva tizenegyedik fokon unokatestvérek. Egy XVII. században élt közös ős, bizonyos Jacques Goulet révén rokonok. A férfi 1615-ben Franciaországban látta meg a napvilágot, 1688-ban Kanadában hunyt el.

„Nem igazán tartom ezt olyan nagy dolognak, biztos vagyok benne, hogy vagy száz tizenegyedik generációra visszamenő unokatestvére van” – nyilatkozta nekem Joseph Peter. – „Nemrég fejeztem be a családfakutatást, csak most tudtam meg, hogy rokonságban állok vele. Még sohasem beszéltem vele, de valahogyan szeretném, ha megtudná, hogy unokatestvérek vagyunk.”

Joseph Peter Goulette egyébként teljesen hétköznapi munkát végez, a Kmart áruházban dolgozik eladóként. Angelina Jolie felmenői között kanadai, irokéz, cseh, szlovák és francia ősöket is találni.

Angelina Jolie éppen, hogy túl van élete első videóchatén, 2012. január 13-án egy órán keresztül válaszolt élőben azokra a kérdésekre, amelyeket a rajongói tettek fel neki.

Mészáros Márton

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő (Carlo Allegri fotóművész felvétele, 2011)

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő (Carlo Allegri fotóművész felvétele, 2011)

Új formáció lehet a tinik kedvence

2012. január 13.

Még egy hónapja sem alkotnak zenekart, de már most sikereket könyvelhetnek el. A B.A.D. nevű együttes 2012. január 6-án alakult, a szokatlan, mozaiknév pedig a tagok neveit takarja. A „B” betű Betti és Beni nevére vonatkozik, az „A” Attila, az a bizonyos „D” pedig nem más, mint Dániel.

A 19 éves Budavári Bettina a BAD énekesnője, Hermann Attila a dobos, Rieth Benjámin és Árok Dániel pedig a formáció gitárosai. Az utóbbi fiatalember basszusgitárt szólaltat meg.

Bettivel már több alkalommal találkozhattam; ő 13 éves kora óta színészkedik. Jelenleg a szigetszentmiklósi Sziget Színház előadásaiban, illetve az ELTE zenés-színpadán láthatjuk.

Az együttes Facebook oldalát már most több, mint száz ember lájkolta, az internetre pedig eddig három dalt töltöttek fel. Kelly Clarkson amerikai énekesnő Behind these hazel eyes című dalát, Fluor  Mizu című szerzeményét és a Magányos csónak című számot dolgozták fel, a megosztott dalokat pedig eddig már közel ezer ember hallgatta meg.

Az együttes jelenleg az első önálló fellépésére készül. „A dalaink, amelyeket eddig készítettünk, olyan ismert számok, amikben megtudjuk, mutatni, hogy mit tudunk. Az első koncertünket február végére tervezzük, és ha sikeres lesz a koncert, akkor indulnak a saját dalok szerzése” – árulta el Betti.

A fellépés pontos időpontja még nem ismert, de a tervek szerint a Pestszenterzsébeten lévő Gitárpont Cafe zenei műhelyben lesz. A szervezők szeretnék, ha minél többen eljönnének az ingyenes koncertre. 

(A B.A.D. eddigi dalait a bejegyzés alatt, a hozzászólásoknál hallgathatja meg.)

Mészáros Márton

B.A.D. zenekar

B.A.D. zenekar

Mészáros Márton: Nem öngyilkosság volt

2012. január 12.

Különös emberekből nem volt hiány a környékünkön. Mindazonáltal azt kell, mondjam, hogy a legkülönösebb ember, akivel valaha találkoztam P volt. A háború alatt mindketten a kertben laktunk, s idővel igaz barátokká váltunk. Azonban, ahogy teltek, múltak a hetek és a bombázások kezdetét vették egy világméretű összeesküvésnek, a maga több millió hősi halottjával és mérhetetlen pusztításával, P elméjében valami megbomlott.

Azt hiszem, a feleségének búcsúlevele volt az, amit mindig a kezében szorongatott. A család már nem bírta elviselni a háború borzalmait, ezért az asszony először végzett a két tizenéves lányával, majd megölte magát is. A gyanú természetesen P-re terelődött, így kénytelen volt újkori bandita módjára az erdőben bujdokolni. Engem nem üldöztek a törvény emberei, bár számomra is csak a világelőli elbujdosás tűnt az egyetlen megoldásnak ahhoz, hogy túléljem a hadbíróság elé állítást. Abban bíztam, hogy majd csak vége lesz ennek a szörnyűségnek és békében visszatérhetek a családomhoz, ha lecsengett ez a válságos időszaka a világtörténelmek. Ma már tudom, hogy tévedtem. A háború nem ért véget, sőt, az idő múlásával egyre aktívabb és kegyetlenebb lett. Szóval, én is az erdőben éltem, amikor megismertem P-t. Határozott egyéniségnek tűnt, olyan férfiúnak, aki tudja, hogy mikor mit kell cselekednie.

Ha becsukom a szemem, még mindig látom őt, amint naphosszat a nagy tölgyfa alatt ül. Nála erősebb férfival azóta sem találkoztam, de néha láttam őt, amint kisírt szemekkel szerelmének utolsó sorai fölé hajolva görnyed. Nem tudom, hogy tényleg sírt-e, de én akkor szentül meg voltam róla győződve, hogy márpedig ez a férfi sírt. Az utolsó hetekben már nem is csinált mást, csak a levelet olvasta. Újra és újra. Sohasem értettem, hogy mit tud nézni rajta ilyen hosszú időn át.

Amikor lehulltak az utolsó lombok a fákról, P megölte magát. Ez nem öngyilkosság volt, számára megváltás volt a továbblépés. Most ennyi évvel azután, hogy abba maradtak a harcok, jöttem csak rá, hogy vén cimborám mit látott. Élete párja és egy szebb jövő volt, ami magányában körvonalazódott szemei előtt.

          Mészáros Márton

Ismeretlen szerző alkotása

Ismeretlen szerző alkotása

Íme, Amerika kedvencei

2012. január 12.

2012. január 11-én, Los Angelesben 38. alkalommal adták át az Egyesült Államok legnagyobb közönségdíját, a People’s Choice Awards-ot. A zenei és filmes elismerésen egyértelműen Katy Perry amerikai énekesnő vihette haza a legtöbb elismerést, a jelenleg válófélben lévő 27 éves énekesnő öt kategóriában kapott elismerést. Perry megkapta a legjobb televíziós vendégszereplő elismerését az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother) című sorozatban játszott szerepéért, a Kanye West amerikai zenésszel közösen felénekelt E. T. című száma lett az év dala, a Last Friday Night című dalához készült videó lett a legjobb videoklip, de ő vihette haza a legjobb turnézó előadó és a legjobb kedvenc női énekesnő elismerését is.

A népszerű énekesnő nem jelent meg személyesen átvenni a díjakat, helyette a Twitter közösségi oldalon lévő oldalán fejezte ki a köszönetét a szavazóknak. A zenei kategóriákban díjat kapott Eminem, Demi Lovato, Bruno Mars, Rihanna és Lady Gaga is.

A kedvenc férfi színész díját immáron sokadszorra Johnny Deppnek ítélték oda, a legnépszerűbb színésznő elismerését pedig a 23 esztendős Emma Stone kapta meg. Sokakat meglepett, hogy a fiatal színésznő több szavazatot kapott, mint például Jennifer Aniston, Julia Roberts vagy Reese Witherspoon. Emma Stone elnyerte a legjobb vígjátékszínésznő elismerését is. A tavalyi év legszórakoztatóbb színészének Adam Sandlert választották, aki ezzel a hatodik People’s Choice elismerését kapta meg.

Az év drámai filmje kategóriában a Vizet az elefántnak (Water for Elephants) című film diadalmaskodott, de a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. része (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2) is több elismerésben részesült.

A kedvenc filmikonnak Morgan Freeman Oscar-díjas színészt választották. A 74 éves művész személyesen vette át a közönségdíjat.

Mészáros Márton

Morgan Freeman Oscar-díjas színész átveszi az Egyesült Államok legnagyobb közönségdíját, a People’s Choice Awards-ot Los Angelesben 2012. január 11-én

Morgan Freeman Oscar-díjas színész átveszi az Egyesült Államok legnagyobb közönségdíját, a People’s Choice Awards-ot Los Angelesben 2012. január 11-én

Halle Berry ismét kimondja az igent

2012. január 12.

2012. január 11-én Halle Berry Oscar-díjas amerikai színésznő szóvivője bejelentette, hogy a 46 éves színésznőt eljegyezte párja, Oliver Martinez francia színész. Berry és Olivier 2010-ben, a Dark Tide című filmjük forgatásán találkozott először.

A pár 2010 óta van együtt, előtte Berry már két alkalommal volt házas. A színésznő 2010-ben adta ki barátja, Gabriel Aubry kanadai férfimodell útját, akitől négy évvel ezelőtt született kislánya.

Mészáros Márton

Halle Berry Oscar-díjas amerikai színésznő

Halle Berry Oscar-díjas amerikai színésznő

Jogtalan pecsétnyomás

2012. január 12.

Az interneten található cigánycsaládot ábrázoló felvétel szövege:

„Magda, a dédnagymama 49 éves, rokkantnyugdíjas.
Edit, a nagymama 33 éves, rokkantnyugdíjas.
Mónika, az édesanya, 15 éves, jelenleg gyesen van.
A kis Olivér pedig 2 éves lesz.”

„Tiszta szívből gratulálunk a családnak és nagy megnyugvás és öröm tölt el bennünket, hogy adónk nagy hányadát a család további fenntartására, fejlődésére költi az ország! Csak így tovább!” – olvasható a kép alatt.

A 2001. évi népszámlálás szerint Magyarországon 190 046 fő volt a cigány lakosság lélekszáma, ez az érték azóta csak nő. Tény, hogy a cigányok között akadnak olyan családok – persze, tisztelet a kivételnek –, akik olyan fiatalon szülnek, hogy a gyerekek még ismerhetik a saját dédszüleiket vagy ükszüleiket is. Én magam például néhány hónappal ezelőtt találkoztam egy olyan lánnyal, aki 15 évesen lett édesanya. Mondanom sem kell, hogy a lány arcát nem a nap barnította le.

Mészáros Márton

Cigányság

Cigányság

Ma 102 éves a legidősebb Oscar-díjas színésznő

2012. január 12.

Ma, vagyis 2012. január 12-én töltötte be a 102. életévét a legidősebb még élő Oscar-díjas színésznő, Luise Rainer. A német színésznő Düsseldorf városában látta meg a napvilágot 1910. január 12-én.

Luise Rainer 1937-ben A nagy Ziegfeld (The Great Ziegfeld), 1938-ban pedig Az édes anyaföld (The Good Earth) című filmekért kapta meg a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. További érdekesség, hogy a színésznő volt az első művész, aki két egymás utáni évben is elnyerte a filmvilág legrangosabb elismerését. Az idős színésznő jelenleg Londonban él.

Mészáros Márton

Luise Rainer német színésznő kezében az 1937-ben kiéremelt Oscar-díjával

Luise Rainer német színésznő kezében az 1937-ben kiéremelt Oscar-díjával

Dubaji élmények – Ahol minden a világ legnagyobbja!

2012. január 12.

Tavaly úti célom Dubaj volt. Itt töltöttem a téli szünetet, az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és második legnagyobb városában. Nyolc nap alatt alaposan feltérképezhettük a Közel-Kelet drágakövét, ezt az építészeti remekművekkel kirakott színpompás, gigantikus ékszert.

Az Emírségek hét emirátusból áll, ezek közül Dubaj és Abu-Dzabi a legismertebb. Dubaj bevételeinek már csak néhány százalékát  adja az olaj, azonban ennek ellenére továbbra is a Közel-Kelet leggazdagabb helye, ahol az életszínvonal elképesztően magas. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy mindenhol luxusautókat és gigantikus építményeket látni. Pompa és gazdagság vesz körbe mindent.

Az első dolog, ami feltűnt, hogy ebben a városban már korahajnalban világos van. Csak ezek után állapítottam meg, hogy Dubaj valóban a világ egyik leggyorsabb ütemben fejlődő városa; híres gazdagságát is megtapasztalhattuk miután landolt a gépünk. A helyi lakosoknak saját repterük van, a külföldi turistáknak pedig építettek egy másikat. Nehogymár konfrontálódniuk kelljen szegény araboknak.

Minden annyira modern, hogy az összes érkező utasnak át kell esnie több átvilágításon és vizsgálaton, ezek közül az eye-scan elnevezésű pupilla szkenner vizsgálat a legérdekesebb. Tömött sorokban állsz a repülőtéren több tucat idegen turistával, amikor szép lassan a sor elejére kerülsz, ahol fehér burnuszt viselő helyi hivatalnokok lepecsételik az útleveledet és felszólítanak, hogy nézz a kamerába. Egy szempillanat alatt elkészül a sztárfotó a szemünkről, és már kelletlenül vissza is adják a papírjainkat. Mint megtudtuk, ezért az igazán megterhelő, két angol szó tudását igénylő, pecsételős munkáért kapnak a helyiek havi 1,8 millió magyar forintnak megfelelő összeget. Dubajban még az utolsó taxisofőr is „milliomos”, persze könnyű úgy meggazdagodni, hogy a magas fizetések mellett az állam fizeti a rezsi összegének 70%-át.

Külföldön előszeretettel nézünk várost, bár a tengerparti pihenésre is szánunk időt, hiszen alapvetően kikapcsolódni érkeztünk. Dubaj a maga hatalmas méreteivel kész labirintus, ezért többször is bementünk a város szívébe, hogy végre a saját szemünkkel is megláthassuk azokat az elképesztő épületeket, amikről híres. Senkit sem szeretnék untatni a nyaralásunk részleteivel, ezért szép sorjába veszem azokat a látnivalókat, amiket érdemes megtekinteni.

Ha valaki Dubajba tart, érdemes elindulni minimum egy órával előbb a tervezettnél, mert a város be és kivezető útszakaszain minden reggel és este forgalmi dugó nehezíti a közlekedést.

A Burdzs al-Arab (nyersfordításban az Arabok tornya) volt az első épület, amit megtekintettünk Dubajban. Ez az 1999-ben átadott épület a világ egyik leghíresebb és egyben a legdrágább hotelje, mindezek mellett a világ első hétcsillagos szállodája is. Érdekesség, hogy a 321 méteres magasságával a világ legmagasabb szállodája, az utóbbi évtizedben pedig Dubaj új arculatának vált szimbólumává.

A világ egyik legdrágább szállodája, a Burdzs al-Arab (Arabok Tornya), 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

A világ egyik legdrágább szállodája, a Burdzs al-Arab (Arabok Tornya), 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Az igazán magas épületeket még csak most következnek: itt annyi a felhőkarcoló, mint Amerika nagyvárosaiban. Jelenleg még folynak a Végtelenség-torony (Infinity Tower) építési munkálatai. Az előrejelzések szerint a 300 méternél magasabb épületet 2012-ben fogják átadni, a belsejében pedig lakások lesznek. Dubajban egyébként kétféle lakások vannak; az, amiket megvehetsz és az, amelyeket csak bérelhetsz vagy kiadhatsz. Dubaj városában az égig érő, kész épületek között elvétve láttunk egy-egy még építés alatt álló felhőkarcolót. Ilyen a 23 Marina is, amely elkészülve a világ második legmagasabb lakóépülete lesz a szintén épülő Princess Towert követve a legmagasabb épületek listáján. Az egymással szembeforduló Ikertornyok megtekintése után a Mall of the Emirates elnevezésű bevásárlóközpontot is szemügyre vettük. Magában az épületben többek között mesterséges sípálya is található. Délután elhaladtunk a dubai Dzsebel Aliban található reptér mellett is, amely a 2010-es átadása óta a világ legnagyobb repülőtere.

A Pálma-szigeteken, vagyis ezeken a pálmafát formáló mesterséges szigeteken is jártunk. A szigeteken neves szállodák és luxusvillák sorakoznak, ezek közül a legismertebb az Atlantis szálloda, amelynek az avatóünnepségét 2008-ban tartották. A luxusszálloda európai átlagfizetéssel rendelkező dolgozók számára egyszerűen megfizethetetlen. Sőt, az említettnél jóval szerényebb szállodákat sem tudnak megfizetni, nemhogy Dubaiban, még itthon sem. Csak példának okáért, 18 millió liternyi vizet hasznosító akvaparkja van, ahol a hotel vendégei delfinekkel úszhatnak. Az Atlantis egyébként az al-Arabhoz hasonlóan a világ egyik legdrágább luxusszállójának lett kikiáltva. A Pálma-szigetek mintáját követően a dubaji kormány megkezdte a Világ-szigetek néven ismert szintén mesterséges szigetcsoport építését. A még építés alatt álló szigetek a világ földrészeit fogják megformálni.

Felhőkarcolók Dubajban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Felhőkarcolók Dubajban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Dubajban mondhatni „féldiktatúra” van, de ez nem újdonság az arab világban. Gondolom, az már senkit sem lep meg, hogy a jelenlegi uralkodónak, Mohammed Bin Rásid Ál Maktúm sejknek, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnökének szinte minden szállodában és kormányzati épületben, de még az utcán és a piacon is kint van az arcképe. Elvégre, miért is ne szerethetnék azt a vezetőt, akinek a kormányázása alatt ilyen gazdasági virágzás van?

Őfelségének a hatalmas palotája mellett is elhaladtunk, de további fényűző luxusvillákat és a gazdagok szórakozását szolgáló hatalmas bevásároló központokat és fitneszklubokat láttunk. Aki azt mondja, hogy a dubaji történelem bonyolult, az hazudik: Dubajt 1833-ban foglalta el a jelenlegi uralkodócsalád, a család akkori vezetője 800 emberével lemészárolta a helyi beduinokat és megalapította Dubajt. Ennyit a múltjukról.

Számomra a városnézés fénypontja a Burdzs Kalifa (Kalifa-torony) megtekintése volt. Ez a 2010-ben átadott, 828 méter magas torony a világ legmagasabb épülete. A szupermagas épületben irodákon és üzleteken kívül helyet kaptak luxuslakások és a világ első Armani szállodája, amelyet maga Giorgio Armani olasz divattervező nyitott meg.

A város látképének számító felhőkarcolóban forgatták a legújabb Mission Impossible című film több jelenetét Tom Cruise főszereplésével. Az új belvárosi negyed közepén álló épület alatt állva megtekintettük a világ legnagyobb szökőkútjának előadását. A különböző vízsugarak zenére táncoltak a kivilágított torony előtt tisztelegve, több ezer turista örömére. A bömbölő arab zene és a szökőkút egyedi játéka valami elképesztő hangulatot generált, a negyedórás műsor végeztével ez a tömeg egy emberként tapsolt és örömujjongásban tört ki. Az egész bemutatót leginkább a híres barcelonai zenélő szökőkúthoz tudnám hasonlítani, elképesztő volt.

A világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa (Kalifa-torony), 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

A világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa (Kalifa-torony), 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

S, ha már a Kalifánál tartunk, akkor meg kell említenem a mellette lévő Dubai Mallt, a világ egyik legnagyobb bevásárlóközpontját. Dubaji tartózkodásunk során több alkalommal is jártunk ott; először a Dubai Akváriumot és a víz alatti állatkertet tekintettük meg, ahol harmincháromezer hal között sétálhat az érdeklődő. Mellettünk és felettünk is cápák, ráják és különböző halak sokasága úszik. A 10 millió literes akváriumban jó pénzért hagyományos módszerekkel is búvárkodhatsz, de egy ketrecbe zárva is alámerülhetsz a négyszáz cápafaj közé. Mondanom sem kell, hogy a vízi paradicsom a világ legnagyobb beltéri akváriumainak egyike. Miután végigjártuk az akváriumot a különböző világmárkák boltjaiba néztünk be; itt tényleg minden van! Olyan hatalmas nagy területen található a bevásárlóközpont, hogy már utcák vannak ott.

A hatalmas Dubai Akvárium, Dubaj, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

A hatalmas Dubai Akvárium, Dubaj, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Dubajban járva még érdemes ellátogatni a Deira városrészben található fűszer-, és aranypiacra. A fűszerpiacon százasával hevernek a különböző gyógynövények, fűszerek, ételízesítők, aszalt gyümölcsök és diófélék. A dubaji aranybazársor az egész Arab-félsziget legnagyobb aranypiaca; közel ötszáz üzlet sorakozik egymás mellett a kirakatban már messziről csillogó ékszerekkel. Sajnos az európai ember akkor jön csak rá, hogy fényévek választanak el minket a gazdagságtól, amikor nikábot viselő, arcukat eltakaró helyi asszonyokat lát, akik méregdrága ékszereket viselnek. Az egyik üzletben éppen előttünk fizetett egy arab nő, mindössze egy közel félmillió magyar forintnak megfelelő összegért vásárolt gyűrűt vett magának.

Amit még érdemes tudni Dubajról

Itt szinte egyáltalán nincs bűnözés, elenyésző a betörések, gyilkosságok és csalások száma. A pénzszállító autók vezetői nem is hordanak maguknál fegyvert, nem kell attól tartaniuk, hogy bárki is megtámadja őket. Ha háromszor elkapnak azért, mert átmentél a piros lámpán, akkor napokon belül kapsz egy felszólítást, hogy három hétre be kellene vonulnod a börtönbe. Börtönbüntetés nem csak ebben az esetben róható ki: például akkor is rácsok mögé kerülsz, ha a középső újaddal bemutatsz valakinek. A balesetekből sem csinálnak nagy ügyet, a kiérkező rendőr sárga lapot ad az áldozatnak, a baleset okozója pedig piros lapot kap. Ennek hála Dubajban nincsenek biztosítási csalások, a biztosítók a baleset helyszínére érkeznek ki, és azonnal elszállítják az autót. Máskülönben a városban sehol sem láttunk a házfalakon graffitit. A falfirkák eltüntetése annak köszönhető, hogy a szigorú törvények elvették a fiatalok kedvét a rongálástól.

Magas épületek Dubajban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Magas épületek Dubajban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

A 2000-es évek elején kezdődött nagyarányú fejlesztések miatt Dubaj mottója a „minden egy helyen lett”. És tényleg így van, minden megtalálható. Olyan az egész állam, mint egy „mini-Föld”. Arról nem is beszélve, hogy amihez hozzányúlnak, arannyá változik. Ezt átvitt értelemben kell érteni, csak azt akarom mondani, hogy bármit is építenek, az monumentális lesz, vagy a világon a legnagyobb. Európának egyébként mindig is szúrta a szemét, hogy az 1971-ben alakult Emirátusok arab mivolta ellenére ennyire sikeres mindenben. Gazdagsága mellett nagyszabású építkezéseivel évek óta jelentős sajtóvisszhangot kap Dubaj városa, valamint a Közel-Kelet „Svájcaként” emlegetik már most, ugyanis itt nem kell adóznod semmi után.

Dubajban a legszegényebbek azok a kétkezi munkások, akik az építkezéseken dolgoznak. Ezek a tanulatlan, indiai vagy afrikai munkások számukra külön kialakított szállásokon laknak, amelyek mellett elhaladva több száz biciklit láttunk. Egyszerű munkások, akiknek a lakásukon és a kerékpárjukon kívül semmijük sincs, mégis nekik köszönhető minden, amit Dubajban láthatunk. Dubajban egyébként a benzin magyar fizetőeszközbe átváltva körülbelül 80 forintnak felel meg, azonban ez a szám is csak a gazdasági világválság miatt nőtt ilyen „magasra”. Ahhoz viszonyítva, hogy Magyarországon 400 forintnál is több egy liter benzin, a dubaji igazán olcsó.

Arab férfiak kávéznak Dubajban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Arab férfiak kávéznak Dubajban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Amire ügyelni kell Dubajban!

Mint írtam, érdemes odafigyelni arra, hogy ne kerülj összetűzésbe a hatóságokkal. Az Egyesült Arab Emírségek területén tilos az alkoholfogyasztás, leszámítva a repülőtéren található üzleteket. A dubajiak nem ellenőrzik nagyon, hogy ki fogyaszt alkoholt, de ennek ellenére nem árt óvatosnak lennie a piával. Már ha találsz olyan boltot, ahol árusítanak szeszes italt.

A helyi nőket szinte alig látni, pedig itt nincsenek annyira elzárva a külvilágtól, mint a legtöbb arab országban. Figyelem, azon senki ne lepődjön meg, hogy sok férfi sétál kézen fogva az utcákon! Még valami…El kell ismernem, hogy válogatós vagyok, de számomra ehetetlennek voltak ezek az íztelen arab ételek.

Vízipipák sorakoznak Dubajban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Vízipipák sorakoznak Dubajban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Abu-Dzabi

Mivel az Emírségek nincsenek közel hozzánk, és ki tudja, mikor mehetünk oda legközelebb ebben a gazdasági világválságos időszakban, elmentünk az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, Abu-Dzabiba is. Dubajból közel 250 kilométerre található a sokak számára csak a Forma-1-es versenypályájáról ismert város.

A Zayed sejk mecset Abu-Dzsabiban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

A Zayed sejk mecset Abu-Dzsabiban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Abu-Dzsabi a Perzsa-öböl partvidékén terül el, sivatagos vidéken kezdték el építeni a várost, azonban mára a befüvesítésnek és a faültetésnek hála olyan zöld lett a környezet, mintha mindig is ilyen lett volna. Az időjárást illetően, itt mindig melegebb van néhány fokkal, mint Dubajban.

Abu-Dzsabiban engem teljesen lenyűgözött az államalapító Zayed sejk (elhunyt: 2004) nevét viselő hatalmas, hófehér mecset. Már távolról is olyan látványt nyújtott monumentális külsejével és messziről látható márványkupoláival, amelyet az ember nem felejt el könnyen. Ez a csodamecset az év minden napján elképesztően sok látogató befogadására alkalmas, egyszerre negyvenezer főt tud beengedni. Az épületet nem csak muszlim hívők, hanem turisták is megtekinthetik, azonban szigorú szabályok vonatkoznak azokra, akik belépnek a mecsetbe. A férfiak nem mehetnek be rövidnadrágba, a nők pedig nem tehetik be a lábukat kihívó öltözetben, vagy szoknyában, ugyanis takarni kell a lábakat és a karokat. A Zayed sejk mecset több szempontból is világrekorder, itt található a világ legnagyobb csillárja, amely eredeti Swarowski-kristályokból készült, de a mecset őrzi a világ legnagyobb szőnyegét is.

A Zayed sejk mecset Abu-Dzsabiban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

A Zayed sejk mecset Abu-Dzsabiban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Az ország fővárosában kuriózumnak számít az Emirátusi Palota (Emirates Palace) is, amely az egyik leglenyűgözőbb szálloda, amit valaha láttam. A szálloda ideális választás a felsőbb tízezer számára, mivel nincs olyan luxusszolgáltatás, amit ne tudna nyújtani. Nem csak családi, egyéni kikapcsolódásra, hanem üzleti tárgyalásokra és nemzetközi konferenciák lebonyolítására is alkalmas. Az óriási palota belülről aranyozott és ott is valódi Swarovski-kristályok lógnak a mennyezetről. A hotel belsejében található egy arany automata, amely valódi, huszonnégy karátos aranyat ad ki.

Az Emirátusi Palota (Emirates Palace) Abu-Dzsabiban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Az Emirátusi Palota (Emirates Palace) Abu-Dzsabiban, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

A városnézést az Abu-Dzsabi Forma-1-es Nagydíjának a versenypályáján, a Yas Marina elnevezésű pályán zártuk.

Szilveszter Dubajban!

A jó idő miatt szilveszterkor is a tengerparton töltöttük a fél napot, s csak délután mentünk be Dubaj központjába. Este a Burdzs Kalifa toronyépület tövében néztük meg a tűzijátékot mintegy félmillió ember társaságában. Számomra ez az óriási tömeg, nyomasztó volt. Még sohasem voltam ennyi emberrel egy időben egy helyen. Azok kedvéért, akik azt hiszik, könnyű közlekedni az év utolsó napján Dubajban, elmesélem, hogyan jutottunk el a világ legmagasabb épületéhez.

Ékszerek a kirakatban az aranypiacon, Dubaj, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Ékszerek a kirakatban az aranypiacon, Dubaj, 2011 december (Fotó: Mészáros Márton)

Még nem ment le a nap, amikor mi már Dubaj belvárosában jártunk. Azt gondoltuk, hogy bőven lesz elég időnk odaérni a Kalifához megnézni a tűzijátékot, de már akkor rájöttünk, hogy elszámítottuk magunkat, amikor alig bírtunk közlekedni a tömeg miatt az utcákon. Szilveszter miatt olyan forgalmi dugó volt az egész városban, hogy az ott dolgozó tizenegyezer taxi közül egyetlenegyet sem tudtunk elcsípni. A metró volt az egyetlen választásunk, de az ünnepre való tekintettel az pont nem állt meg a Kalifa állomásnál, így be kellett gyalogolnunk a következő megállótól. Az úton emberek ezrei jöttek velünk szembe, éppen emiatt elmondhatatlanul hosszú időbe telt még megtettük ezt a másfél kilométert a kivilágított felhőkarcolók alatt. Valahogyan így tudom elképzelni a nagy népvándorlásokat is, mint a mi utunkat a Kalifa-toronyig.

Eleve csak úgy tudtuk megközelíteni magát az épületet, hogy egy kisebb, húsz-harmincfős „lázadást” végrehajtva odébb löktünk egy rendőrt és kordont bontva átsiettünk a több sávos úttest másik oldalára. A tömeg még mindig olyan nagy volt, hogy lehetetlenségnek tűnt bejutni közéjük, ezért egy egyszerűbb utat választottunk. Vagyis, csak mi hittük, hogy ez lesz a könnyebb megoldás. Azt gondolva, hogy átvághatunk a Dubai Mallon – a fent említett bevásárlóközpont –, bementünk a nagybevásárlóba, azonban ott is emberáradat fogadott minket. A világ legnagyobb bevásárlójának az egyik bejárata éppen a Kalifától nyílik, így célszerűnek tűnt volna ott kimenni. A sok kijárat és bejárat miatt ebben a labirintusban megtalálni magát a főbejáratot is rengeteg időt vett el, de amikor odaértünk, akkor szembesültünk vele, hogy itt mi nem fogunk kijutni. Már a zsúfolásig tele lévő mozgólépcsőről láttuk, hogy emberek százai várakoznak az ajtó előtt, de csak leérve értettük csak meg, miért? A kijárat előtt kordon tartóztatott fel minket. A rendőrök megmondták, hogy a Kalifa előtt olyan sokan vannak már most, hogy senkit sem tudnak kiengedni az épületből. Pedig még csak tíz óra volt. Végül, gyorsan elhagytuk a plázát a parkolóházon át, majd kint újra átverekedtük magunkat a tömegen, és a kiszemeltnél egy sokkal jobb helyet találtunk magunknak.

Amikor elfoglaltuk a helyünket, akkor még alig álltak mellettünk, de valamivel éjfél előtt olyan sokan lettünk, hogy már a tömeg végét sem láttuk. A tűzijáték igazán szép volt, teljesen kivilágították egész Kalifát, ezernyi színben pompázott. Megindító érzés a világ legmagasabb épületének a tövében állni az újév első perceiben. Még sohasem voltam ennyi emberrel egy időben egy helyen! Az igazi nehézség csak a tűzijáték után kezdődött; majdnem egy teljes órát vártunk mire eloszlott körülöttünk a tömeg, utána pedig három órán át taxikat vadásztunk. Most már elárulhatom, hogy végül csak találtunk egyet és hajnali négykor vissza is értünk a szállodába.

A dubaji szilveszter épp oly felejthetetlen élmény marad, mint maga az utazás.

Mészáros Márton

A világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa (Kalifa-torony) szilveszer éjjelén, 2011. december 31-én (Fotó: Mészáros Márton)

A világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa (Kalifa-torony) szilveszter éjjelén, 2011. december 31-én (Fotó: Mészáros Márton)

Gábor Zsazsa férje nagymellű szőkeséget adoptál

2012. január 12.

A hosszantartó betegséggel küzdő Gábor Zsazsa hollywoodi magyar színésznő férje, Friedredich von Anhalt herceg Bel Air-i otthonában, 2012. január 11-én bejelentette, hogy újabb örökbefogadást kezdeményezett. A 69 éves német üzletember egy Gina-Lisa Lohnfink nevű 25 éves szőke, nagymellű német modellt készül adoptálni.

A férfimagazinokban vetkőző, házi szexvideójáról híres lány a közelmúltban megismerhette Mickey Rourke amerikai filmsztárt is, aki megígérte neki, hogy megpróbál szerepet szerezni neki egy készülő hollywoodi filmben. Az 1986-ban született Gina-Lisa a Germany’s Next Topmodel című műsorral vívott ki magának országos elismertséget.

Anhalt az elmúlt évek során már négy felnőtt férfit adoptált. Mindhárom férfi több millió amerikai dollárt fizetett az adoptálásért, de cserébe megkapták a hercegi rangot a von Anhalt névvel, és a Szászország és Vesztfália hercege címet.

Gábor Zsazsa idén februárban ünnepli a 95. születésnapját.

Mészáros Márton

Gábor Zsazsa hollywoodi magyar színésznő férje, Friedredich von Anhalt herceg Los Angelesben, 1992. július 25-én

Gábor Zsazsa hollywoodi magyar színésznő férje, Friedredich von Anhalt herceg Los Angelesben, 1992. július 25-én

Eltemették Garas Dezsőt

2012. január 12.

2012. január 11-én végső búcsút vettek Garas Dezső (1934-2011) Kossuth-díjas színművésztől, a Nemzet Színészétől. A 2011. december 30-án elhunyt művészt zsidó szertartás keretében helyezték végső nyugalomra a budapesti a Farkasréti temetőben.

A búcsúztatáson Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Sándor Pál filmrendező, Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, Garas egyik legjobb barátja és kollégája, valamint Alföldi Róbert színész-rendező, a Nemzeti Színház igazgatója is beszédet mondott. Törőcsik Mari a búcsúbeszédében így fogalmazott: „Majd ha ma este bemegyek a színházba játszani, akkor megtudom, hogy nem vagy.”

A kétszeres Kossuth-díjas színésztől nem csak családja és a rajongók, hanem barátai, alkotótársai is búcsúztak. A temetésen részt vett többek között Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gálvölgyi János, Bajor Imre, Kern András, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Hollós Frigyes, Eperjes Károly, Avar István, Závada Pál, Jordán Tamás, Varnus Xavér, Eszenyi Enikő, Martinovics Dorina és Básti Juli, valamint a Művésznő férje, Puskás Tamás rendező a Centrál Színház igazgatója.

Garas Dezső és Törőcsik Mari 2012. április 16-án a Művészetek Palotájában lépett volna fel Varnus Xavér orgonaművésszel. Garas a halála előtt úgy rendelkezett, ha esetleg nem érné meg az idei évet, az előadást akkor is tartsák meg nélküle; azt szerette volna, ha Törőcsik a kezében az ő fényképével énekelné el a dalokat.

Mészáros Márton

Garas Dezső (1934-2011)

Garas Dezső (1934-2011)