Tovább dagad a Schmitt-plagizálás botrány

2012. január 12.

A HVG politikai-gazdasági-kulturális hetilap 2012. január 11-i információi szerint Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című doktori disszertációjának nagy része szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató által még a nyolcvanas években írt tanulmány szövegével, így felmerült a plagizálás vádja.

A források szerint Schmitt Pál egy bizonyos Nyikolaj Georgijev bolgár sportkutató, diplomata francia nyelven írt, 1987-ben befejezett Analyse du programme olympique (des Jeux d’Olympiade) (magyarul: Az olimpiai játékok programjának elemzése) című kétkötetes művének tartalmát másolta le.

2011-ben plágiumbotránya miatt kényszerült lemondani Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter. Ha bebizonyosodik a szóbeszéd, akkor Schmitt akár el is vesztheti doktori címét.

A Köztársasági Elnöki Hivatal cáfolja és a „leghatározottabban visszautasítja” a vádakat. Ha azonban kiderül, hogy a hírek mégis igazak, akkor a 69 éves köztársasági elnök nem csak a hiányos helyesírás miatt szégyenkezhet. Persze, ezzel nem akartam sem politikai állást foglalni, sem Schmitt Pált támadni – minden tiszteletem az övé!

Mészáros Márton

Schmitt Pál köztársasági elnök

Schmitt Pál köztársasági elnök

Katalin hercegnő harmincéves

2012. január 11.

Katalin cambridge-i hercegnő, a brit trónörökös elsőszülött fiának neje, 2012. január 9-én töltötte be a harmincadik életévét. Katalin pontosan hat hónappal, azaz fél évvel idősebb férjénél, Vilmos brit hercegnél.

A polgári származású Katalin hercegnő Kate Middleton néven, 1982. január 9-én látta meg a napvilágot a Londontól körülbelül 60 km-re lévő Readingben. Middleton édesapja, a British Airways légiutas-kísérője, majd repülőtisztje volt, édesanyja pedig légiutas-kísérőként dolgozott. Később a család partikellékekkel foglalkozó céget hozott létre, amelyből jelentős vagyonra tettek szert. A kislány két és négy éves kora között Jordánia fővárosában, Ammánban élt, szülei akkor ott dolgoztak. Később visszatért a család angliai otthonukba, Katalin pedig a skóciai St. Andrews egyetemén végezte a tanulmányait. 2001-ben itt találkozott először a brit uralkodó unokájával, Vilmos herceggel. Hamarosan egymásba szerettek és ezen az egyetemen szereztek mindketten diplomát. 2007-ben rövid időre külön váltak útjaik, de néhány hét után kibékültek s azóta is egy párt alkotnak. 2010 novemberében hivatalosan is bejelentették, hogy eljegyezik egymást. A jegyespár 2011. április 29-én a londoni Westminster apátságban házasodott össze. Esküvőjüket világszerte 2,5 milliárd tévénéző látta élőben.

A hercegnő harmincadik születésnapját a pár hivatalos londoni rezidenciájában, a Kensington palotában tartott zártkörű vacsorán ünnepelték. A születésnapját megelőző estén Steven Spielberg új filmjének, a Hadak útján (War Horse) című alkotásnak a nagy-britanniai bemutatóján vett részt férje társaságában.

Mészáros Márton

Katalin cambridge-i hercegnő, a brit trónörökös elsőszülött fiának neje

Katalin cambridge-i hercegnő, a brit trónörökös elsőszülött fiának neje

Brad Pitt lesántult

2012. január 11.

2012. január 9-én Brad Pitt amerikai színész és élettársa, Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő részt vett a Palm Springs-i Filmfesztiválon, ahol a pár kéz a kézben jelent meg. Igaz, Pitt kezében egy bot is volt, ugyanis a 48 éves színész ínszalagszakadással küzd már napok óta. Angelina Jolie egy nemrég készült interjúban árulta el, hogy még szilveszter előtt sántult le a párja, amikor Pitt a kislányával, Viviennel szánkózott a család egyik síelős kikapcsolódásakor.

          Mészáros Márton

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő és párja, Brad Pitt amerikai színész a Palm Springs-i Filmfesztiválon 2012. január 9-én

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő és párja, Brad Pitt amerikai színész a Palm Springs-i Filmfesztiválon 2012. január 9-én

Snoop Doggot letartóztatták

2012. január 10.

Snoop Dogg amerikai rappert 2012. január 8-án a hírek szerint drogbirtoklásért letartóztatatták a texasi határon fekvő Sierra Blancában. Források szerint a 40 esztendős zenész turnébuszán fél uncia (14 gramm) marihuánát találtak, Dogg pedig elismerte, hogy a fű az övé volt. Snoop Dogg ellen marihuána birtoklás miatt emeltek vádat, ezért pedig akár 180 nap letöltendő börtönt is kaphat, valamint 2000 dollár (közel félszáz ezer forint) bírság befizetésére kötelezhető.

Willie Nelson Grammy-díjas countryénekest 2010-ben szintén marihuána birtoklásért fogták perbe. Érdekes, hogy a hetvenes éveit taposó legendát is éppen Texasban vonták felelőségre a turnébuszában talált fű miatt. A hír abszurditása, hogy amikor két évvel ezelőtt, Nelson került ugyanebbe a helyzetbe, akkor az idős zenész régi barátja, Snoop Dogg kemény szavakkal bírálta a hatóságokat, és erélyesen felszólította őket, hogy hagyják békén Willie Nelsont.

Mészáros Márton

Snoop Dogg amerikai rapper

Snoop Dogg amerikai rapper

Hatalmas patkány a világhálón

2012. január 10.

A világhálón terjed az a fénykép, amely egy bronxi Foot Locker üzletben lett fotózva. A hatalmas patkányt ábrázoló felvételt valaki 2012. január 1-jén osztotta meg a Twitter közösségi oldalon, azóta pedig már ezrek töltötték le, vagy küldték tovább.

Az állat valószínűleg nem egy szokványos patkány nagyobb változata, hanem egy gambiai óriáspatkány (Cricetomys gambianus). Ezek a macska méretű patkányok akár 10 évig is élhetnek, és 2-4 kg-ra nőhetnek. (Bizarr fotó!)

Mészáros Márton

Az említett bronxi gambiai óriáspatkány (Forrás: Twitter)

Az említett bronxi gambiai óriáspatkány (Forrás: Twitter)

Megszületett Beyoncé gyermeke

2012. január 8.

2012. január 7-én Beyoncé Knowles többszörös Grammy-díjas amerikai énekesnő egy New York-i kórházban világra hozta első gyermekét, aki a Blue Ivy Carter nevet kapta. A csöppség édesapja, Jay-Z (polgári nevén: Shawn Corey Carter) amerikai rapper, a páros 2002 óta él együtt.

Mészáros Márton

Beyoncé amerikai énekesnő

Beyoncé amerikai énekesnő

Mészáros Márton felvételek a neten

2012. január 7.

Nálam a fényképezés egyfajta hobbivá lépett elő az elmúlt időszakban. A Magyar Távirati Iroda (MTI) több felvételemet vásárolta meg. Tulajdonukat képezi az Egyiptomban, Olaszországban, Franciaországban, Görögországban és Monacóban készített képeim.

2012. január 7-én megerősíthetem azokat a híreket, miszerint a felvételeim publikálva lettek más megjelenési felületen is. Legutóbb a HCW-nek, vagyis a Hungarian Championship Wrestlingnek a honlapján jelent meg néhány munkám abból a fotósorozatból, amelyet az egyesület tavaly decemberi pankrátorbemutatóján készítettem. A Wikipédián megosztásra került Básti Juli Kossuth-díjas színművésznő adatlapján az a felvétel, amit 2011. december 18-án készítettem a Művésznőről, kezében az általam létrehozott Arany Medál-díjjal.

Továbbá a „Mészáros Márton blogja” Facebook-oldalon létrehozott fényképalbumban negyvennyolc általam készített fotót lehet megtekinteni. A közeljövőben várhatóan további felvételek kerülnek megosztásra az interneten.

          Mészáros Márton

Mészáros Márton felvételei több megjelenési felületen is elérhetővé váltak a világhálón

Mészáros Márton felvételei több megjelenési felületen is elérhetővé váltak a világhálón

Adrianne Curry teljesen pucér fotója

2012. január 7.

Ki mondta, hogy nincs ereje az internetnek? A kevésbé népszerű sztárok számára igazi ajándék tud lenni egy közösségi oldal vagy mikroblog. Adrianne Curry amerikai modell, a Topmodell leszek! (America’s Next Top Model) című amerikai műsor első nyertese évek óta a testéből él, a szó fizikai értelmében. A most 29 esztendős manöken előszeretettel vetkőzik mindenhol, de ha éppen rajta marad a ruha, akkor is kihívó öltözetben flangál a különböző médiaeseményeken.

A szépség azt ígérte a rajongóinak, hogy ha 300 ezer követőre tesz szert a Twitter közösségi oldalon, akkor meztelen fotót oszt meg magáról. 2012. január 3-án megdőlt a rekord és a lánynak jelenleg is 310 ezer követője van, így ígéretét megtartva, közzétett magáról egy olyan művészi fotót, ahol teljesen pucéran fekszik. A felvétel még évekkel ezelőtt 2008-ban készült a Francia Polinézián töltött nyaralásán. „Azóta már sokkal nagyobbak a melleim, talán ha meglesz az 500 ezredik követőm, akkor posztolok magamról képet az új cickóimmal!” – írja.

Adrianne Curry amerikai modell (Forrás: Twitter)

Adrianne Curry amerikai modell (Forrás: Twitter)

A spanyol uralkodó jól van

2012. január 7.

2012. január 6-án, János Károly spanyol király vezetésével látványos katonai parádét tartottak a madridi királyi palota udvarán. Az ünnepségen részt vett az uralkodó gyönyörű mosolyáról híres kortalan neje, Zsófia királyné és gyermekük a trónörökös Fülöp herceg, valamint annak neje, Letizia hercegnő. Kicsit távolabbról figyelte a katonai tiszteletadást Mariano Rajoy, a frissen felesketett spanyol miniszterelnök.

A január hatodikai vízkereszt a keresztény egyház számára a karácsonyi ünnepkör zárónapját jelenti. A 74 esztendős spanyol uralkodó 2011. június 3-án jelent meg először a nyilvánosság előtt térdműtétje óta, akkor Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel találkozott. János Károly még a nyár végén is mankóval jelent meg a hivatalos eseményeken, azonban most már elhagyhatta a segédeszközt a közlekedéshez. A nagy népszerűségnek örvendő uralkodó már teljesen jól van, fájdalommentesen tud járni és egészsége is a régi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy végig csinált egy ilyen hosszú és megterhelő fizikai feladatot, mint amilyen a mostani katonai díszszemle és az azt követő beszéd volt.

Mészáros Márton

I. János Károly spanyol király katonai parádén vesz részt a madridi királyi palota udvarán 2012. január 6-án

I. János Károly spanyol király katonai parádén vesz részt a madridi királyi palota udvarán 2012. január 6-án

Tom Jones két új dallal kezdi az évet

2012. január 6.

Sir Tom Jones, miután lezavart a legutóbbi, 2010/2011-es turnéját, kicsit megpihen, s még mielőtt új albumot adna ki, aláírt egy szerződést azzal a Jack White detroiti zenésszel, aki a The White Stripes amerikai alternatív rock együttes tagja volt éveken át. Jack White erről egy 2012. január 5-i interjúban mesélt.

A 71 esztendős walesi énekes White-tal közösen rögzít majd két dalt a fiatal zenész Third Man Records nevű kiadójának nashville-i stúdiójában. A 36 éves énekes-gitáros jelenleg Blue Series nevű kislemezsorozataival kápráztatja el a rajongóit; a férfi híres vagy kevésbé híres előadóművészeket hív a stúdiójába, hogy rögzítsen velük két dalt.

Tom Jones a saját, 2002-ben a Mr. Jones albumon debütált Jezebel című dalát és egy régebbi blues-dalt, az Evilt fogja elénekelni. A Jezebelt Tom Jones írta közösen Wyclef Jean haiti-amerikai énekessel, az Evil című dal pedig Howlin’ Wolf (“Üvöltő farkas”, élt: 1910-1976) amerikai blues énekes, gitáros 1954-es szerzeménye.

Mészáros Márton

Tom Jones walesi énekes

Tom Jones walesi énekes