105 évesen meghalt Thomas Hardy kedvenc színésznője

2011. október 27.

2011. október 25-én, 105 éves korában elhunyt a Thomas Hardy által megalapított Dorchesteri Színházi társulat utolsó élő tagja, Norrie Woodhall (1905-2011).

A brit színésznő volt a színtársulat utolsó élő tagja, még 1924-ben Thomas Hardy brit író (1840- 1928) otthonában kezdte el pályatársaival próbálni a színdarabokat. 2005-ben ő lett az Új Hardy Színésztársulat vezetője és 101 éves korában újra a világot jelentő deszkákra állt.

Thomas Hardy nagyra becsülte és szerette a színésznőt, állítólag az Egy tiszta nő című könyvének egyik karakterét, Tess D’Urbervilles asszonyt is róla mintázta. Az írót annyira inspirálta Woodhall, hogy plusz szövegeket írt számára.

Norrie Woodhall brit színésznő (1905-2011)

Norrie Woodhall brit színésznő (1905-2011)

Könyvismertető – Woody Allen könyvei

2011. október 27.

Nincs olyan generáció, aki ne ismerné Woody Allent és a munkásságát. Van, akinek csak az a bizonyos „zsidó fenegyerek”, de van akinek ennél többet jelent a neve; többszörös Oscar-díjas filmrendező, színész, író, forgatókönyvíró, filmproducer és zenész. És még ha mindez nem lenne elég, a világ egyik legjobb humoristája.

A grafomán Woody Allen éppen ír (A felvétel készítésének dátuma: 1996)

A grafomán Woody Allen éppen ír (A felvétel készítésének dátuma: 1996)

Ezúttal nem Allen magánéletéről és a szakmai munkásságáról, a kultuszfilmekké vált alkotásairól szeretnék szót ejteni, hanem a könyveiről. A magyar Carthaplius Könyvkiadó 2008-ban nem csak Woody Allen, hanem a jó humor kedvelőit is megörvendeztette azzal a négy könyvel, amit megjelentetett. A Na, ennyit erről, a Mellékhatások, a Tollatlan jószág és a Kész anarchia című gondolatgazdag kis könyvecskék közvetítésével megismerhetjük Woody Allen eddig hazánkban publikálatlan rövid novelláit.

Ezt a fent említett négy könyvet többször olvastam és a Kész anarchiát leszámítva, mindről csak pozitívumokat tudok mondani. A Kész anarchia esetében a cím mindent elárul; felkészíti az olvasót, hogy mire kell számítania a könyvet lapozgatva. Néhány történet már annyira képtelen és elcsépelt, hogy nem tud lekötni, viszont ebben a kötetben is vannak aranyat érő gyöngyszemek, mint például a Tévedni emberi dolog – lebegni isteni vagy a Meglepetés a Disney-tárgyaláson. Mindezek mellett a könyv tartalmaz olyan történeteket is, amelyek nem nyerték el a tetszésemet, azonban azok között is akad egy-két olyan sor, amelyen jót lehet nevetni.

A négy kötetben érdemes kiemelt figyelemmel fordulni az alábbi írások felé: Emlékezés Needlemanra, Élvborg a női mérlegen, Az elítélt, A Metterling-cédulák, A Schmeed-emlékiratok, Kopog a halál, A léha fráter, Az én védőbeszédem, A kérdés, A kuggelmans-epizód és a Halál.

Allen kisregényeiben gyakran visszatérő témák a lelki bajok, az emberi kapcsolatok, a halál, a szerelem, a szex, a zsidógyűlölet, a művészlét, a pesszimizmus és az élet nagy kérdései. Azonban az összes történetben van egy közös, ez pedig nem más, mint az abszurditás. Az összes kis humoros sztori egy abszurd komédia, amelyet nem tudsz úgy olvasni, hogy legalább egyszer-kétszer ne nevetnéd el magad.

Woody Allent lehet utálni, de nagyon szeretni is. Hosszú éveken ügyködött azon, hogy elnyerje bizalmunkat és kedves ismerősünkké váljon. És sikerült is neki. Talán a legnagyobb fegyvere a könyveinek az abszurditás és a tipikus “woodyallenes” gondolatmenetek. Csak olyan embereknek ajánlom a könyveit, akik képesek nevetni.

A Na, ennyit erről, a Mellékhatások, a Tollatlan jószág és a Kész anarchia című Woody Allen könyvek (Fotó: Mészáros Márton, 2011. október 27.)

A Na, ennyit erről, a Mellékhatások, a Tollatlan jószág és a Kész anarchia című Woody Allen könyvek (Fotó: Mészáros Márton)

Sylvester Stallone-t beperelték

2011. október 26.

2011. október 25-én kiderült, hogy egy Marcus Webb nevű férfi beperelte Sylvester Stallone amerikai színészt, ugyanis az úriember elmondása szerint a legendás akciósztár (Rambo, Rocky) a The Expendables – A feláldozhatók (The Expendables) című filmjének forgatókönyvét Webbtől lopta. Marcus Webb 2006-ban írt (azóta levédetett) novellát egy zsoldos csapatról, akik egy Garza tábornok nevű diktátor rémuralmát próbálják megdönteni egy kis szigeten.

Sylvester Stallone 2010-ben bemutatott filmje egy olyan csapat zsoldos történetét mesélik el, akik egy dél-amerikai állam kegyetlen diktátorával számolnak le. Érdekes, hogy a filmben is Garza tábornoknak hívják azt a bizonyos despotát. A The Expendables főszereplője többek között Sly, de a forgatókönyvet is Stallone írta és a rendezői, illetve a produceri feladatokat is ő vállalta magára.

A The Expendables – A feláldozhatók második részét jelenleg éppen Szófiában forgatják. A film főszerepét újra Stallone kelti életre, de másik két ikonikus akciósztár, Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis is feltűnik benne.

Arnold Schwarzenegger Sylvester Stallone és Bruce Willis amerikai színészek a The Expendables 2 című filmjük forgatásán Szófiában 2011. október 11-én

Arnold Schwarzenegger Sylvester Stallone és Bruce Willis amerikai színészek a The Expendables 2 című filmjük forgatásán Szófiában 2011. október 11-én

Mihály román ex-király 90 éves

2011. október 25.

I. Mihály román exkirály 2011. október 25-én, tehát ma töltötte be a 90. életévét. Az egykori uralkodót a születésnapja alkalmából a bukaresti parlamentben köszöntötték, ahol ő maga is elérzékenyülve beszédet tartott.

Mihály király Sinaia városában látta meg a napvilágot 1921. október 25-én a Hohenzollern–Sigmaringen-ház hercegeként. 1927. július 20-án, mindössze hatévesen került trónra azt követően, hogy a nagyapja, I. Ferdinánd király meghalt és az apja, Károly herceg lemondott a trónra vonatkozó igényeiről. Mivel ekkor Mihály még kiskorú volt, ezért csak régensek uralkodtak felette. A parlament ellenezte, hogy idegeneknek kell uralkodnia a király felett, a népnek pedig az nem tetszett, hogy egy kisfiú a királyuk. Ezek voltak többek között az okok, amiért a gyermekkirály édesapja visszatért Romániába és II. Károly néven megkezdte uralkodását.

A kis királyból három év uralkodás után újra herceg lett, viszont a felelőtlen életet élő, úgynevezett királyi diktatúrát bevezető apja tíz év múlva, 1940-ben lemondott és úja külföldre távozott. A trón 18 esztendős elsőszámú várományosából 1940. szeptember 6-án lett ismét román király, ugyanis ezen a napon koronázták meg Bukaresten. 1947-ig tartó uralkodása során már nem összpontosult a kezében jelentős hatalom és a kommunisták nyomására kénytelen volt lemondani. A román kommunisták kikiáltották a királyság megszűnését és a köztársaság létrejöttét, a trónfosztott uralkodónak és a királyi család összes tagjának el kellett hagynia Romániát.

A jelenleg Svájcban élő exkirály csak 1992-ben térhetett vissza a hazájába. I. Mihály román uralkodó hatvan év óta most először szólalt fel a parlamentben. A beszéde nem csak megható, hanem őszinte volt, teletűzdelve fontos mondanivalókkal.

Voltam olyan szerencsés, hogy idén nyáron testközelből láthattam Mihály királyt Habsburg Ottó osztrák-magyar főherceg, néhai trónörökös bécsi temetésén és leszögezhetem; az ex-uralkodó korát meghazudtoló fizikai kondícióban van.

I. Mihály román exkirály a bukaresti parlament épületében 2011. október 25-én

I. Mihály román exkirály a bukaresti parlament épületében 2011. október 25-én

Robin Williams feleségül vette élettársát

2011. október 25.

2011. október 23-án a kaliforniai St. Helenában Robin Williams amerikai színész feleségül vette a 47 éves grafikus barátnőjét, Susan Schneidert. A pár 2009 óta él egymással. A menyegzőn részt vettek olyan nagynevű rendezők is, mint George Lucas és Steven Spielberg, illetve a pár híres és kevésbé híres barátai.

Az 59 esztendős színész harmadszorra nősült. Williams a szertartás kedvéért sem vált meg a hajléktalan külsőt kölcsönző hosszú őszes szakállától, amelyet hónapok óta növeszt egy szerep kedvéért. Robin Williams a bengáli tigrist alakítja a New York-i Broadway Bengal Tiger at the Baghdad Zoo című előadásában.

Robin Williams amerikai színész és barátnője, Susan Schneider most házasodtak össze

Robin Williams amerikai színész és barátnője, Susan Schneider most házasodtak össze

Több százan haltak meg a török földrengésben

2011. október 25.

2011. október 23-án 13 óra 41 perckor Törökország Iránnal határos részén fekvő Van tartományát a Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg. Az épületek több száz embert temettek maguk alá, a becslések helyett most már végre kaptunk a török hatóságoktól megbízható adatokat is. A most közzétett számok alapján a földmozgás miatt legalább 366 ember vesztette életét, továbbá mintegy 1300 sebesültről tudnak. A pusztítás a legsúlyosabban Ercis városát érintette. Ezt a városát legutóbb 1941. szeptember 10-én érte földrengés, akkor nem halt meg senki, viszont közel kétszázan megsérültek.

Többek között az Egyesült Államok, Kína, Németország, Nagy-Britannia, Oroszország, Portugália és Magyarország is felajánlotta a segítségét Törökországnak.

2011. október 23-án Törökország Van tartományát a Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg

2011. október 23-án Törökország Van tartományát a Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg

Angelina Jolie gyermekeivel szállta meg Budapestet

2011. október 25.

A pletykák szerint tavaly október 23-án Brad Pitt Budán motorozott, és az idei nemzeti ünnep alatt is Magyarországon tartózkodott a Jolie-Pitt család hála Brad Pittnek, aki a World War Z című filmjét forgatja nálunk. 2011. október 23-án Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznőt és a gyermekeit az Újbuda Center játszóházánál fotózták le, másnap pedig a Mammut bevásárlóközpont játszóházában játszottak a csöpségek.

A Mamut II.-be a harminchat éves színésznőt és hat gyermekét csupán két testőr kisérte, illetve Jolie párjának, Brad Pittnek az édesanyja, Jane. Egyébként Pitt szülei, Bill és Jane csak néhány nappal ezelőtt érkeztek meg Budapestre.

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő Budapesten 2011. október 23-án

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő Budapesten 2011. október 23-án

Grosics Gyula infarktust kapott

2011. október 24.

2011. október 24-én otthonában infarktust kapott és a budapesti Érsebészeti Klinika kardiológiai osztályára szálították Grosics Gyula nyolcvanhatszoros magyar labdarúgót, az egykori legendás Aranycsapat “fekete párducként” emlegetett kapusát. A 85 esztendős Nemzet Sportolójának korábban már kilyukadt a tüdeje, többször kapott infarktust és évek óta pacemakkerrel él.

Remélhetőleg az aranyérmes olimbiai bajnok Grosics egészségi állapota stabilizálódni fog, minél hamarabbi felépülést kívánok neki!

Grosics Gyula magyar labdarugó, az Aranycsapat kapusa, 86-szoros magyar válogatott

Grosics Gyula magyar labdarugó, az Aranycsapat kapusa, 86-szoros magyar válogatott

Miért utálják Orbán Viktort húszezren?

2011. október 24.

2011. október 23-án, Magyarország állami ünnepén húszezernél is több ember vett részt az Erzsébet-hídnál az Egymillióan a sajtószabadságért elnevezésű civil szervezet kormányellenes tüntetésén. A híd pesti hídfőjénél tartott demonstrációt a Facebookon szervezte meg egy civil csoport. A megmozduláson Kulka János volt a műsorok és a felszólalok konferálója. A Kossuth-díjas színész egyébként az előző nap mondott beszédet egy másik tüntetésen; az Új Színház előtt Dörner György igazgatói kinevezése ellen szervezett tüntetésen szólalt fel.

A “Nem tetszik a rendszer!” tüntetés fénypontjai ezúttal nem a „Takarodj Orbán!” bekiabálások voltak, amely eredetileg a jobboldaliaktól származik és az ex-kormányfőnek, Gyurcsány Ferencnek címezték „Takarodj Gyurcsány!”-ként, hanem az, hogy a főszervező bejelentette, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök helyett alternatív köztársasági elnököt választanak a március 15-i tüntetésükön. A legnevetségesebb az egészben pedig az, hogy bárki jelölté válhat, az interneten mindenki nevezheti magát és ott lehet szavazni is.

Sokak számára meglepő, hogy miért kezdett ennyi ember elpártolni a kétharmados többséggel kormányt alakító Orbán Viktor miniszterelnöktől és sokakat az is megdöbbentett, hogy Orbánt „antidemokratikus diktátornak” próbálják beállítani.

A "Nem tetszik a rendszer!" elnevezésű Egymillióan a sajtószabadságért civil szervezet által rendezett kormányellenes tüntetés az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél 2011. október 23-án

A "Nem tetszik a rendszer!" elnevezésű Egymillióan a sajtószabadságért civil szervezet által rendezett kormányellenes tüntetés az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél 2011. október 23-án

55 éve robbant ki az 1956-os forradalom

2011. október 23.

1956. október 23-án a budapesti diákok az egyetemekről kiindulva békés tüntetéseket szerveztek Budapesten, a megmozduláshoz több ezer fiatal csatlakozott, hogy így lázadjanak a kommunista diktatúra és a világháború vége óta tartó szovjet megszállás ellen.

Az 1956-os forradalom kirobbanását illetően kevésbé ismert tény, hogy a forradalom nem is Budapesten kezdődött, hanem Debrecenben; itt már október 23-án reggel több ezer egyetemista gyűlt össze.

Egyébként október 23-án nem csak a forradalomra emlékezünk, ma van a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának 22. évfordulója.

Az 1956-os szabadságharc hősi hallottaira és a még élő hősökre emlékezve, a kommunisták gaztetteire emlékeztetve ajánlom a Piros a vér a pesti utcán verset.

Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán

Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.

Nincs már teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.

Zászlóink föl, újjongva csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!

Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?

Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?

Kire lövettek összebújva ti,
megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.

S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen,
Gerő Ernő, csak ölni tudsz?

… Piros a vér a pesti utcán.
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.

Piros a vér a pesti utcán,
munkások – ifjak vére folyt
-, a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.

A háromszín-lobogó mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,

s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.

Katonai tiszteletadás az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából az Országház előtt 2011. október 23-án

Katonai tiszteletadás az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából az Országház előtt 2011. október 23-án