Az utóbbi időben nagyon hallgat magáról a szép színésznő, Megan Fox, aki nemcsak külseje, hanem idióta kijelentései miatt is a média és szóbeszéd középpontjába került, ezért most összegyűjtöttük néhány nyilatkozatát, melyet az utóbbi időkben mondott.
A színésznő szerint azért nem kedvelik nőtársai, mert túlságosan szép.
„A lányok azt gondolják, egy ribanc vagyok, pedig 18 éves korom óta ugyanabban a kapcsolatban élek. Az a probléma, ha úgy gondolják, hogy vonzó vagy, akkor egyúttal hülye vagy kurva vagy, vagy éppen egy hülye kurva” – fejtette ki szokatlan elméletét a 23 éves lány (legtöbb olvasóm véleménye szerint: „kurva hülye”), aki szerint, ha csupán egy átlagos szépség lenne, nem szerzett volna ekkora hírnevet.
Megan Fox, saját állítása szerint nagyon unalmas. A színésznő, aki a napokban árulta el, hogy utálja az általában ráosztott szerepeket, most azt is elárulta, hogy ő maga sem igazán izgalmas téma. A Transformers sztárja szerint azért találnak ki róla különböző történeteket a sajtóban, mert ő nem szolgáltat jobbakat.
“Ebben az iparban be kell tenniük téged egy dobozba, hogy el lehessen adni. Rekordokat kell elérniük a blogoknak és az újságoknak. Szóval mindenkinek valamilyennek kell lennie. Ha nem vagyok az a bulizós lány, ami márpedig nem vagyok, akkor én leszek a felháborító, sértegető lány. Hírességnek lenni olyan, mintha áldozati bárányok lennénk. Egy napon nem számít, hogy milyen magas piedesztálra állítottak, úgyis le fognak onnan lökni. Én pedig létrehoztam egy személyiséget, ezt ajánlom fel áldozatként. Nem vagyok hajlandó feladni az igazi személyiségem. Az igazság jó mélyen el van rejtve az őrület alá. Senki sem találhat meg”

