Archive for 2010. december

Amikor a királynő moziba megy…

2010. december 1.

2010. november 30-án Londonban bemutatták a Narnia Krónikái 3. – A Hajnalvándor útja (The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader) című filmet. Az alaptörténetet – azt a hét részes gyermekeknek íródott fantasy regénysorozatot – amiből a filmek készülnek C. S. Lewis (1898– 1963) brit író alkotta meg. A premieren megjelentek a film szereplői is, köztük a sikeres Liam Neeson ír színész is valamint a kevésbé ismert Laura Brent ausztrál színésznő, akik szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat, mert egyfolytában ölelgették egymást.

Egyébként a rendezvényen maga II. Erzsébet brit királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg is megjelent, akik hihetetlenül elegánsan voltak felöltözve és rangjukkal ellentétben több résztvevővel is beszélgettek. Egyébként a 84 esztendős uralkodó titulusához viszonyítva igazi mozirajongónak nevezhető.

II. Erzsébet brit királynő a Narnia Krónikái 3. - A Hajnalvándor útja című film bemutatóján, Londonban 2010. november 30-án

II. Erzsébet brit királynő a Narnia Krónikái 3. - A Hajnalvándor útja című film bemutatóján, Londonban 2010. november 30-án

Öngyilkos lett Mario Monicelli olasz rendező

2010. december 1.

2010. november 29-én, 95 éves korában öngyilkosságot követett el Mario Monicelli legendás olasz rendező; aki kiugrott egy római kórház ötödik emeleti ablakából. Az idős Monicelli hasnyálmirigy problémák miatt került kórházba, ahol az intézmény szóvivője elmondta, hogy prosztatarákja volt és betegsége gyógyíthatatlan stádiumba ért.  A rendezőt két alkalommal (1965-ben és 1966-ban) jelölték Oscar-díjra hosszú, 75 éves pályafutása alatt. Haláláig aktív maradt, idén is írt és rendezett egy rövid filmet. Temetését december 1-jén tartották Rómában, és a gyászszertartáson Giorgio Napolitano olasz elnök is jelen volt.

Mario Monicelli olasz rendező (1915-2010)

Mario Monicelli olasz rendező (1915-2010)

Publikus az Arany Medál-díj jelöltjeinek névsora

2010. december 1.

2010. december 1-jén bejelentettem az Arany Medál-díj jelöltjeinek listáját az év színésze, színésznője, hazai színésze és színésznője kategóriájában. A közönség december 27-ig szavazhat a felsorolt kategóriák már megadott jelöltjeire, valamint az év írójára. A további kategóriákban az Arany Medál-díja alapítója és az elismerés kuratóriumának elnöke, vagyis én fogok döntést hozni.  És most lássuk az idei jelölteket:

Arany Medál-díj 2010-es jelöltjei:

Az év hazai színésze:

*Nagy Zsolt (Kolorádó Kid)
*Damu Roland (Jóban rosszban)
*Őze Áron (A Föld szeretője)
*Rudolf Péter (Üvegtigris 3.)
*Babicsek Bernát (Barátok közt)
*Reviczky Gábor (Zimmer Feri 2.)

Az év hazai színésznője:

*Dobó Kata (Halálkeringő)
*Gryllus Dorka (Látogatás)
*Szabó Erika (Üvegtigris 3.)
*Hámori Gabriella (Budapest)
*Török Illyés Orsolya (Bibliotheque Pascal)
*Pogány Judit (Zimmer Feri 2.)

Az év színésze:

*Robert Downey Jr. (Sherlock Holmes)
*Leonardo DiCaprio (Viharsziget/Eredet)
*Mel Gibson (A sötétség határán)
*Pierce Brosnan (Szellemíró)
*Russel Crowe (Robin Hood)
*Ewan McGregor (Szellemíró)

Az év színésznője:

*Marion Cotillard (Kilenc/Eredet)
*Rachel Weisz (Agora)
*Penelope Cruz (Kilenc)
*Emily Blunt (Az ifjú Viktória királynő)
*Angelina Jolie (Salt ügynök)
*Diane Kruger (Mr. Nobody)