2011. április 11-én az FBI, vagyis az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda nyilvánosságra hozta internetes honlapján Guy Hottel egykori titkos ügynök vallomását az 1947-es roswelli-ügyről. 1947. július 2-án egy azonosítatlan repülő tárgy zuhant le az új-mexikói Roswell területén, és a férfi részletesen számol be a különös eseményekről. Hottel leírja, hogy három repülő csészealj formájú UFÓ-t észleltek, amelykben három-három, közel 90 centis ember szerű testet találtak. A férfi elmondása szerint az űrlények halottak voltak és fémruhát viseltek, valamint az is kiderül, hogy megtalálásuk után az amerikaik felboncolták őket és különböző vizsgálatok alá vetették őket.
Archive for 2011. április
Az FBI megerősítette az UFÓ észleléseket
2011. április 12.Vivicittán futottam a hétvégén
2011. április 11.2011. április 10-én, 26. alkalommal rendezték meg a T-Home Vivicittá Városvédő Futást, ezúttal a Városligetben. Még soha az életben nem vettem részt ilyen tömeg futóversenyen, de idén mégis elhatároztam, hogy megpróbálom. A 3,5 km-es futáson indultam és 20 perc, 25 másodperc alatt futottam le a távot másik ezer ember társaságában. Büszke vagyok az eredményemre, hiszen mint mondtam még soha nem indultam ilyen versenyen. Egyébként a 22742. sorszámú induló voltam.
Idén rekordszámú, több mint 15 ezer ember indult a futáson. Számomra nagyon érdekes volt, jövőre is fogok menni.
Elhunyt Sidney Lumet amerikai filmrendező
2011. április 10.2011. április 9-én, 86 éves korában New Yorkban elhunyt Sidney Lumet amerikai filmrendező. A rákbetegségben szenvedő művészt az otthonában érte a halál. Lumet élete során közel 70 filmet rendezett, és a 20. század egyik legnagyobb rendezőjeként írta be magát a filmtörténelembe.
Sidney Lumet fiatalon filmekben is szerepelt; első ízben 1939-ben tűnt fel a mozivásznon és az 50′-es évektől rendezett. Legismertebb filmjét,a Tizenkét dühös ember (12 Angry Men) című drámát 1957-ben mutatták be Henry Fonda (1905-1982) főszereplésével és az alkotás elnyerte a berlini filmfesztivál díját, az Arany Medvét, a rendező pedig Golden Globe-díjat kapott érte.
1973-ban Al Pacinót rendezte a Serpico című filmben, egy évvel később pedig leforgatta a Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express) című Agatha Christie történetet. 1977-ben Golden Globe-díjjal tüntették ki a Faye Dunaway főszereplésével fémjelzett Hálózat (Network) című filmdrámáért.
A rendező pályafutása során olyan legendákkal is együtt dolgozott, mint Sean Connery, Paul Newman, Marlon Brando és Katherine Hepburn.
Utolsó munkáját, a Mielőtt az ördög rádtalál (Before the Devil Knows You’re Dead) című krimit 2007-ben mutatták be. Az alkotás lenyűgözte a kritikusokat, de a nézőknél már nem aratott sikert.
Sidney Lumetet öt alkalommal jelölték Oscar-díjra, de azt egyszer sem kapta meg, végül 2005-ben Oscar-életműdíjat adományozott neki az Amerikai Filmakadémia.
“Az összes film célja, hogy szórakoztasson, de azok, amelyekben én hiszek, egy lépéssel továbbmennek. Ezek arra késztetik a nézőt, hogy megvizsgálja a saját lelkiismeretét.” – vallotta Lumet.
Államfők találkozója van Budapesten
2011. április 9.2011. április 8-én és 9-én nyolc európai állam vezetője tartózkodott Budapesten, a Arraiolos-csoport államfői találkozójának záró sajtótájékoztatóját pedig a Magyar Nemzeti Galériában tartották. A fokozott rendőri felügyelet mellett, rengeteg újságíró és fotós jelenlétével megtartott rendezvényen részt vett Danilo Türk szlovén, Aníbal Cavaco Silva portugál, Bronislaw Komorowski lengyel, Valdis Zatlers lett, Christian Wulff német, Schmitt Pál magyar, Giorgio Napolitano olasz, Heinz Fischer osztrák és Tarja Halonen finn államfő is.
Ma nemzetközi melltartómentes nap van
2011. április 8.2011. április 8-ára, vagyis mára Magyar Szabad Csöcsök Pártja nevű szervezet a Facebook nevű közösségi oldalon meghirdette a Nemzetközi Melltartómentes Napot. Természetesen hivatalosan nincs is ilyen nap, de közel 1000 ember igazolta vissza Facebookon, hogy részt vesz rajta. Mottójuk is humoros: “Le a melltartókkal! Elő a melleket!”
Egyébként a sztárok körében ez bevett dolog, hogy melltartó nélkül flangálnak. Paris Hilton, Lindsay Lohan, Katy Perry, Britney Spears, Jennifer Aniston, Pamela Anderson, Mishcha Barton,Jessica Alba, Drew Barrymore és Kate Moss gyakran kerül a magazinok címlapjára azzal, hogy nem vesz melltartót és kilátszik a mellbimbója vagy más testrésze.
Annyira azért nem vagyok témában, hogy megítélhessem, hogy mi jobb a női melleknek; a melltartó vagy anélkül. Az azonban biztos, hogy ma én részt vettem ezen a világnapon, nem vettem melltartót. Nem mintha szoktam volna…
Komolyra fordítva a szót, mindenesetre a nemzetközi melltartómentes nap ötlete ígéretesen hangzik. Javaslom, hogy csináljunk több ilyet.
Nicolas Sarkozy és Angela Merkel küldött dedikált fényképet
2011. április 8.2011. április 8-án két európai államfőtől érkezett levelem. Nicolas Sarkozy francia elnök titkársága egy hivatalos, előre nyomtatott, A/4-es méretű dedikált fényképet küldött Franciaország elnökéről. A mellékelt levélben pedig leírják, hogy Sarkozy sajnos nem tud személyesen válaszolni ennek a nagyszámú levéláradatnak, amit kap, de ennek ellenére mindenkinek szívélyes üdvözletét küldi.
A másik dedikált fotó Angela Merkel német kancellártól és pártjától, a Német Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jött. Ő viszont már egy olyan fényképet küldött magáról hivatalával, amin jól látható, hogy saját maga írta alá filctollal. De valószínűbb, hogy egy autopen gép (eredeti minta alapján íróeszközzel képes reprodukálni egy aláírást) átáltal gyártott autogramról van szó.
Olivia Wilde és Justin Timberlake lesz a legújabb hollywoodi álompár?
2011. április 7.Az utóbbi hetekben egyre többet látják egymással Olivia Wilde amerikai színésznőt és Justin Timberlake amerikai énekest. Wilde kisasszony nemrég nyújtotta be 7 év házasság után a válókeresetét olasz férjének, Timberlake pedig három év után szakított Jessica Biel amerikai színésznővel.
Hollywood másik új párja pedig Sean Penn kétszeres Oscar-díjas amerikai színész és a mellben erős Scarlett Johansson amerikai színésznő. Mindkét művész tavaly vált el házastársától, és idén január óta randiznak.
Mariska Hargitay örökbe fogadott egy kisbabát
2011. április 7.2011. április 7-én Mariska Hargitay magyar származású amerikai színésznő, az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály (Law & Order: Special Victims Unit) című tévéfilmsorozat főszereplője a People magazinon keresztül bejelentette, hogy a közelmúltban ő és a férje, Peter Hermann amerikai színész örökbe fogadott egy újszülött kislányt. A 47 esztendős színésznőnek már van egy fia, August Miklos Friedrich Hermann, aki 2006-ban látta meg a napvilágot.
Magyarország még mindig a hajléktalanok országa
2011. április 7.A minap a 7. kerületben sétálva leszólított az utcán egy középkorú cigány férfi, aki 50 forintot szeretett volna kérni tőlem. Természetesen most sem volt nálam pénz, tehát ha akartam volna sem tudtam volna adni neki. Ennek ellenére beszélgetésbe elegyedtünk és elmesélte, hogy Romániában él, de néhány héttel ezelőtt vendégmunkásként felhozták dolgozni egy építkezésre, azonban idő előtt kirúgták és most enni sincs pénze. Azt mondta, hogy ez az ötven forint is kenyérre kellene neki, s mutatta is a kezét, amiben másik 150 forintot szorongatott. Azt mondta, hogy már több mint egy napja alig evett valamit.
Nem volt se koszos, se ápolatlan, és alkoholtól sem bűzlött. Becsületes, kétkezi munkát végző embernek tűnt. Én hittem neki. Később belegondoltam, ha igazat mondott, – és szerintem így van -, akkor nagyon rossz lehet neki az élete, és annak a több száz hajléktalannak vagy koldulónak, akikkel nap mint nap találkozok. Délután utána néztem a hajléktalanok létszámának, és megtudtam, hogy csak Budapest közterületein közel 1500-2000 hajléktalan tölti mindennapját, és a legújabb felmérések szerint Magyarországon közel 25-30 ezerre becsülik a hajléktalanok számát.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden utcán élőt meg kellene sajnálnunk, vagy istápolnunk. Nem, én eleve azt vallom, hogy nem adok pénzt senkinek, mert rajtam se segít senki. Mindenkinek vannak problémai, mindenki a maga gondját oldja meg. Arról nem is beszélve, hogy mennyi részeges és szemtelen koldust látni. De azért rossz úgy élni, hogy tudod, hogy szórod a pénzt, és hétvégi vásárolások alkalmával is 40-50 ezer forintokat fizetsz, amikor naponta halnak éhen mások.
Penélope Cruz is játszik Woody Allen új filmjében
2011. április 7.2011. április 7-i filmes értesülések szerint Woody Allen, a háromszoros Oscar-díjas amerikai színész-rendező legújabb filmjét Rómában fogja forgatni, és 5 év után visszatér a mozivászonra. A felülmúlhatatlan humorgyáros Allen utoljára 2006-ban, a Füles (Scoop) című filmjében játszott utoljára. A film másik érdekessége, hogy szerepet vállalt benne Penélope Cruz spanyol színésznő is, aki 2009-ben a Woody Allen által írt és rendezett Vicky Cristina Barcelona című filmben nyújtott alakításért kapta meg az Oscar-díjat.
A rendező Midnight in Paris című filmjét májusban fogják bemutatni, mint a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmjét. Abban a produkcióban Owen Wilson, Marion Cotillard, Rachel McAdams és a francia elnök neje, Carla Bruni-Sarkozy alakítja a főszerepet.
Woody Allen a pletykák szerint a Rómában forgó említett filmmel csak a nyáron kezd el foglalkozni.











