(Több szempontból is érdekes ez a bejegyzésem; először közlök magamtól novellát s első alkalom ez, hogy az egyik rajzomat publikálom.)
Marci király
Írta: Mészáros Márton
Élt valamikor egy kisfiú, aki gyerekként mindig arról álmodozott, hogy egy napon egy ország királya lesz. A kisfiú felnőtt, és mint, oly sok dolog, az álmai is szertefoszlottak.
Marcinak hívták a férfit, és sokan ismerték. Huszonöt éves lehetett, amikor elhatározta, hogy feladja életét hazájában és Afrikába utazik. Senki sem tartott vele. Teljesen egyedül ment. Már előre kiválasztotta azt a települést, ahol lakni fog. Itt nincsenek nagy bevásárlóközpontok, felhőkarcolók, mozik, autók, mobiltelefonok és ehhez hasonló modern dolgok.
A repülőgépe egy kisvárosban szállt le, és kezében egy bőrönddel kellett begyalogolnia oda, ahol lakni fog. Marci egy kék inget, rövidnadrágot, napszemüveget és egy széles karimájú szalmakalapot viselt. A nap tűzött, elviselhetetlenül meleg volt itt.
Marci izzadt és szédülni kezdett. Már látta a bennszülöttek tákolmányait és kis sátrait. Nem sokkal később szép lassan minden elsötétült előtte és elvesztette egyensúlyát. Amikor kinyitotta nagy szemeit, egy fekete asszonyt látott maga mellett. Nem tudta hol van. A nő észrevette, hogy Marci magához tért és akkorát kiáltott, hogy mindenki hallhatta hangját a faluban. Három izmos néger rontott be a sátron és állt a nő elé. Valamit beszéltek, de a fiú nem érthette, hogy miről diskuráltak azok.
A férfi zavartan nézett körbe. Megállapította, hogy lekerült róla az ingje és kendők vannak a testén. Az első gondolat, ami átfutott agyán, az volt, hogy biztos megkötözték, de amint felemelte kezeit, látta, hogy nincs így. Felült a szalmaágyon, amin feküdt. A három férfi felé fordult, akik lándzsájukra támaszkodva némán nézték őt.
Marci felállt, a nő pedig, aki az imént még mellette ült, most négykézláb volt a földön és megcsókolta az idegen lábát. Marci meglepődve tapasztalta a gesztust, és álmélkodva nézett körbe a szobában, ami valami szentélyre hasonlíthatott. Tekintete az ajtóban álló férfiakra szegeződött. Amazok álmélkodva néztek Marcira, majd amikor feltűnt nekik, hogy tekintetük találkozott, gyorsan lenéztek a földre. Marci közelebb lépett hozzájuk, azok viszont megijedtek és hátráltak. Marci közel ment hozzájuk, de a katonák úgy féltek tőle, mint a tűztől. A három fekete legény rémülten hajolt meg az idegen előtt.
Marci, a barna és kisportolt testével, nagy szemeivel és szabályos arcával a bennszülötteket valami istenségre emlékeztette. Ezért viselkedtek vele ilyen alázatosan. Amint az összezavarodott fiú kilépett a sátorból a nap a szemébe sütött, de mégis jól láthatta, hogy legalább öttucat afrikai térdel előtte. Most már számára is világossá vált, hogy miről van szó. „Ezek a szerencsétlen emberek, azt hihetik, hogy valami isten vagyok, aki az égből ereszkedett le hozzájuk” – gondolta magában. Igaza volt.
A bennszülöttek nem értették, amit mond, és ő sem tudta, hogy azok miről beszélnek. Annyit látott csak, hogy valami szertartás következik, mert tekintélyes erőkkel építettek az őslakók egy emelvényt és egy trónust. Estére már kész is voltak vele, és egy vallási vezetőnek tűnő matuzsálem megjelenésekor mindenki abbahagyta a sutyorgást és a beszédet. Az öregember hajlott háttal, kezében egy bottal állt a nép elé és mondott valamit, amit fehér ember nem érthet. Intett Marcinak, aki boldogan lépkedett fel az emelvényre. Az emberek tapsoltak és kiabáltak örömükben. Az öreg átadta díszes botját a fiatalembernek és egy katonalegénynek szólt, aki hamarosan egy babérkoszorúval tért vissza. Az öregember megérintette Marci lábait, aki vette a lapot, és letérdelt. Az emberek láthatóan nagyon boldogok voltak, amikor a hajlott hátú a térdelő fiú fejére helyezte a koszorút.
A koronázás megtörtént, mostantól Marci volt az úr a faluban. Minden nő, férfi és gyerek meghajolt előtte, és egyik se mert a szemébe nézni. Mindenki csodálta és leste, hogy szolgálhatná. Egy sátort is felépítettek neki, amiben függőágyat és trónszéket kapott. Tekintélye és hatalma volt. És ő ezt nagyon jól tudta, és mérhetetlenül örült neki. Teljesült az álma.
Későre járhatott már, a nap is lement, amikor nagy vacsorát tartottak a sokáig várt király eljövetelének tiszteletére. Pompás étkezés volt, aminek végén szőlőt szolgátak fel az uralkodónak. Marci jól érezte magát. Két félmeztelen nő legyezte hatalmas pálmaágakkal, ő pedig az asztalfőnél ült gigantikus székében, fején a koronát jelképező koszorúval és evett. Eszébe sem jutott, hogy elutasítja a szőlőt és nem kóstolja meg azt. Bár csak hozzá se nyúlt volna.
Megfogta a fürtöt és három szemet a szájához emelt, majd megette őket. Valószínűleg le sem nyelte őket, amikor arca elvörösödött és köhögni kezdett. Az egyik szem megakadt a torkán, képtelen volt nyelni. Riadtan nézett körbe, és a helyiek számára idegen nyelven kezdett el segítségért kiabálni és szitkozódni. Élete utolsó pillanatában azonban senki sem értette, hogy mi baja van és, hogy mit mond.
Eddig, csak néhány óráig tartott a nagy uralkodása, amire mindig is vágyott.
Mészáros Márton rajza, 2011
Mészáros Márton blogja 