Udvaros Dorottyával, hazánk egyik legmegbecsültebb színésznőjével a Nemzeti Színházban Csehov Három nővér című előadása alatt és a darab szünetében beszélgettem. A Kossuth-díjas színművésznő a fiatalságáról, az édesanyjáról, a munkáiról és a jövőbeli terveiről beszélt, de személyesebb kérdésekre is válaszolt.
Udvaros Dorottya Kossuth-díjas magyar színésznő a Kvartett című darabban a Nemzeti Színházban (Budapest, 2011 január)
Mészáros: Az ön édesanyja, Dévay Camilla (1922-1998) színésznő koholt vádak alapján börtönben ült és internálva volt a kommunizmus alatt. Mik a legszebb emlékei az édesanyjával kapcsolatban?
Udvaros: Kislányként anyámat nagyon szépnek találtam és imádtam a társaságában lenni. Ezt azért mondom, mert mi nem éltünk együtt, mivel én kollégiumban laktam, a szüleim pedig vidéki színháznál dolgoztak, a lakásunk pedig Budapesten volt. Tehát képzelheti milyen kitüntetett pillanat volt az, amikor együtt lehettük. Sajnos nem minden nap találkoztam édesanyámmal. Amikor a Kecskeméti Színház vidéken tájolt akkor apukámmal elmentünk a helyi piacra kiscsirkéket venni és anyukámat úgy ébresztettük fel, hogy rádobtuk a pici kis csirkéket. Anyukám nagyon szerette az állatokat. Annyira szerettem anyukámat, hogy amikor már nagyon hiányzott, akkor kinyitottam a szekrényt és beleszimatoltam a ruháiba, hogy érezzem az illatát.
Mészáros: A nyáron mutatták be a Bandy-lányok című előadást, amelyben Hernádi Judit a partnere. Én még nem láttam a darabot, miért ajánlaná a nézőknek?
Udvaros: Számomra nehéz függetleníteni attól a rengeteg befektetett munkától, amit mi elvégeztünk, hogy ez a darab létrejöhessen. Az életem során mindig azt reméltem és remélem, hogy ha valamiért nagyon megdolgoztam, akkor azt érdemes lesz megnézni. Persze ez nincs mindig így; van úgy, hogy sokat dolgozunk valamin, aztán mégsem lesz semmi értékes belőle. A Bandy-lányok esetében mi igazán sokat dolgoztunk, de most már nyugodt szívvel ajánlhatom, mert a hátunk mögött van már néhány előadás. A közönség visszajelzései pedig azt mutatják, hogy szeretik az emberek. Ez egy kortárs darab, igazi édesbús zenés történet. Parti Nagy Lajos pedig csak nekünk írta erre az alkalomra a szöveget és a dalokat is a mi kérésünkre fordította le angolról magyarra. Talán éppen ez a személyesség teheti még érdekesebbé az előadást.
Mészáros: Vannak példaképei?
Udvaros: Voltak. Fiatalkoromban Törőcsik Mari egyértelműen a példaképem volt. De nem azért tartottam példaképnek, mert messziről láttam és csodálatos színésznőnek tartottam, hanem azért mert fiatalkoromban dolgozhattam vele. Ha valakit ismeretlenül csodálunk, akkor az mindig egy homályos kép, aminek nem mindig van köze a valósághoz.
Mészáros: Jut még valamire ideje a színjátszáson kívül szabadidejében?
Udvaros: Ha éppen nem vagyok négy fal közé bezárva – márpedig színészként az előadások és a próbák miatt ez így van –, akkor igyekszem szabadban lenni. Nagyon szeretem az állatokat, mindig van valamilyen állatom; kutyám, macskám, papagájom. Szeretem a vízpartokat is, de a legmegnyugtatóbb, ideális környezet számomra az, ha a szabadban lehetek a kutyáimmal és olvashatok. No meg a csúcs az, ha kialszom magamat.
Mészáros: Miket szokott nézni a tévében?
Udvaros: Nem nézek tévét. Csak nagyon ritkán kapcsolom be a tévét, például ha úgy érzem, hogy már az olvasáshoz is túl fáradt vagyok. Na akkor keresek valami olyan műsort, ami érdekel. Például most mondok egy fiktív címet, a „Jelenetek az óriásbálnák életéből” című műsor az, ami leköt. A National Geographic műsorán van egy dokumentum filmsorozat, a Mérnöki találékonyság, amely elképesztő épületeknek az építését, tervezését mutatja be. Csak ismeretterjesztő műsorokat nézek a tévében.
Mészáros: Básti Julival, Cserhalmi Györggyel és Kulka Jánossal nagyon sokat dolgozik együtt. Magánemberként is ilyen jó a kapcsolatuk?
Udvaros: Is-is. Jánossal van a legszorosabb kapcsolatom közülük, talán az egész életem során vele dolgoztam a legtöbbet. A Julival nagyon régen nem dolgoztunk már együtt a Férfi és Nő albumot leszámítva, Cserhalmi Gyurival pedig utoljára a Katona József Színházban játszottunk együtt. De minket szorosabb kapcsolat is fűzött egymáshoz a barátságon és a munkán kívül és sajnálom, hogy évek óta nem dolgoztunk együtt. Őt például zseniális színésznek tartom.
Mészáros: 2008-ban a Szombat esti láz című műsorban szerepelt, jelenleg pedig az Abigélben és a már említett Bandy-lányokban énekel és táncol is. Mit jelent önnek a zene és a tánc?
Udvaros: Nagyon szomorú lennék, ha néha napján nem kirándulhatnék a prózai műfajból a zenés, táncos műfajba. Abszolút úgy gondolom, hogy egy teljesen hagyományos prózai színész vagyok, mégis örömmel vállalok el olyan darabokat, ahol táncolnom és énekelnem is kell. Ma este éppen Csehovot játszunk, ő az egyik szerelmem. Hatalmas ajándék egy színésznek elmondani egy Csehov monológot, de ha az ember néha elmehet táncolni és énekelni egy darabba, akkor az valami vérpezsdítő. Máskülönben az éneklés boldogsághormonokat termel. (Nevet)
Mészáros: A Te rongyos élet című filmje a magyar filmtörténelem egyik legjobb alkotása. Ön hogy látja a filmet harminc év távlatából?
Udvaros: Nagyon szomorú vagyok azért, mert annak idején nem volt divat a színészeknek jogdíjat adni. A szereplők örök életükre lemondtak az őket megillető jogaikról, a filmgázsi pedig képletes összeg volt akkor még. Ha akkor olyan szerződést írtam volna alá, amely fizetne nekem a mai napig, akkor most milliomos lehetnék, mert az MTV szinte minden héten leadja a Te rongyos életet. Magára a filmre és a forgatásra is szép emlékekkel gondolok vissza, nagyon tetszett, hogy leköltözhettünk vidéki helyszínekre, ahol az egész stáb berendezkedett hetekre. Esténként kibéreltük a helyi mozit és megnéztük a pár nappal korábban felvett anyagot, az úgynevezett musztert, amelyekből kiválasztottuk azokat a felvételeket, amiket bevágtunk a filmbe. Ma már ez elképzelhetetlen lenne, mostanában kicsi képernyőkön nézzük vissza a felvett anyagot. Az operatőrnek nagyon nehéz kiszűrni egy apró képernyőn a hibákat, ezért örülök, hogy mi még nem így dolgoztunk. Akkor még ezt meglehetett tenni, akkor még kaptunk rá elég pénzt. A Te rongyos élet forgatásán annyira együtt volt az egész stáb, hogy esténként hosszú órákig beszélgettünk. Noha pályakezdő színész voltam, mégsem éreztem, hogy engem ne kezelnének egyenértékű alkotótársként. A munkáimat illetően engem nem csak a végeredmény érdekel, hanem arra is figyelek, hogy milyen az odáig vezető út. Azt is kimerem jelenteni, hogy engem az alkotás folyamata izgat. Ebben a filmben pedig lehetőségünk volt beleadni apait és anyait is, és ezúttal a végeredmény is nagyon tetszett.
Mészáros: Szereti visszanézni az alakításit?
Udvaros: Nem, soha.
Mészáros: Köztudott Önről, hogy nagyon szeret utazni. Elmesélné, hogy idén milyen országokban járt?
Udvaros: Idén nem voltam még külföldön, leszámítva egy műtétet. Még régebben volt egy előadásom, ahol belerúgtam a falba és két kis csontdarab levált az ízületemről, ezért kellett műteni. Egyébként úgy gondolom, Magyarország is van olyan szép, mint bármelyik külföldi ország. A nyáron elvállaltam egy vidéki előadást Szombathelyen, de jártam az Őrségben és a Vadása tónál is. Magyarország gyönyörű!
Mészáros: Egy művészre nagyobb nyomás nehezedik, mint egy átlagemberre. Ilyenkor például egy színész felönthet egy kicsit a garatra?
Udvaros: Értem mire gondolsz. Jó a kérdés, ezen érdemes elgondolkodni. Például egy színésznek lehetősége van arra, hogy este hétórakor felsétáljon a színpadra és kiadja magából mindazt a boldogságot vagy keserűséget, amit átélt napközben. Én a saját érzelmeimet beletehetem az alakításomban, sőt tőlem ezt várja el a szakmám. Éppen ettől, hogy a privát érzelmeimmel töltöm fel a karaktert, válok azonossá azzal a figurával, akit életre keltek. Ez egy páratlan lehetőség számunkra, mert gondoljunk csak bele, a többi ember nem mutathatja ki a bánatát vagy a jókedvét a munkahelyén, mert őrültnek tartanák, ha sírva fakadna vagy örömében kurjongatna. Az alkoholra visszatérve pedig a problémák feldolgozása mindenkinek a saját egyéni magánügye.
Mészáros: Követi a divatot?
Udvaros: Igyekszem, de sajnos az önmagammal szembeni elvárásoknak nem felelek meg. Ritka az a helyzet, amikor nekem magánemberként vagy közéleti szereplőként, Udvaros Dorottya színművésznőként meg kell jelennem valahol. Én bemegyek a színházba reggel és egész nap egy koszos színpadon csúszok-mászok próbaruhában, tehát már eleve úgy indulok el otthonról, hogy tudom; nem kell semmi elegáns ruhát felvennem. Sőt, teljesen mindegy mit veszek fel, hiszen fél óra múlva úgyis átöltözök. A próbák után visszaveszem a ruhámat, de este fél hatkor újra vissza fogok jönni és egy jelmezt fogok magamra ölteni. Tehát számomra a mindennapokban az a legfontosabb, hogy a ruhám minél egyszerűbb legyen. Csak nagyon ritkán adatik meg az a lehetőség, hogy én követhessem az éppen aktuális divatot. Azt egyébként én nagyon visszafogottan teszem, semmi extravagáns ruhát nem vagyok hajlandó felvenni. Legyek csinos és elegáns, de semmiféle szélsőséges öltözékben nem teszem ki a lábamat az utcára.
Mészáros: Éveket letagadhatna a korából. Minek köszönheti ezt?
Udvaros: Talán annak, hogy szeretem azt, amit csinálok. Egy előadás még akkor is lázba tud hozni, ha már eljátszottuk azt százszor is. Egy kicsit máshonnan tekintve a dolgot, a színészet egyfajta fizikai munka és versengés is egyben.
Mészáros: Lesznek a jövőben új darabok, filmek, amelyekben láthatjuk Önt?
Udvaros: Nagyon boldog lennék, ha erre a kérdésre tudnék válaszolni. Jelenleg azon is gondolkodnom kell, hogy lesz-e egyáltalán új magyar film és ha igen, akkor hány filmet fognak forgatni. Jobban érdekel ez engem, mint a saját karrierem. A helyzet most az, hogy nagyon megszorítják a művészeti ágazatokat, köztük a mi területünket is. Egyszerűbb tőlünk elvonni pénzt, mint az egészségügytől, bár ott is történnek érdekes dolgok. Mindenesetre én nagyon örülnék ha készülnének még filmek és annak is örülnék, ha én is forgathatnék.
Mészáros Márton és Udvaros Dorottya Kossuth-díjas magyar színésznő a Nemzeti Színház épületében, Budapesten 2011. november 10-én
Mészáros Márton blogja 