Talán szemétség lenne azt írni, hogy „cigányok karácsonya”. Talán túl rasszista lenne, és felelőtlen is. De igaznak mindenképpen igaz lenne, hiszen tudjuk, hogy lomtalanításkor cigányok hada lepi el a környéket. A hetedik kerületben 2012-ben sikerült a mostani hétvégére, június 9-ére és 10-ére időzíteni ezt a jó kis szórakozást.
Napokkal a lomtalanítás előtt utcára kerülnek a lomok, és a romák úgy vetik rá magukat a szemétre, mint ahogy az egerészölyv csap le az áldozatára. A guberáló cigány családok nem restek arra sem, hogy kiküldjék az egész családjukat, hogy őrizzék a holmikat. A kerületben sétálva kénytelen voltam az úttesten menni, különben meglehetősen nehezen közlekedtem volna, hiszen a járdák el vannak árasztva mindenféle kidobott cuccokkal. Már azon sem lepődtem meg, hogy egy nálam fiatalabbnak látszó lány a gyerekét szoptatva ült egy hatalmas bőrfotelben, és vigyázta a pereputty összeharácsolt szemétkupacát.
Nem meglepő az sem, hogy bedurvulnak a holmikat őrző romák, hiszen több egymástól független ismerősöm is beszámolt arról, hogy közeli ismerőseinek, családtagjainak mindenféle atrocitása volt lomtalanításkor. Csak, hogy az egyik legfrissebb történetet meséljem el, egy negyvenéves nő sétált az utcán, és megakadt a szeme egy lámpabúrán. Lehajolt megnézni, és kézbe vette. Erre egy jó erős kéz hátba vágta, és egy fogatlan cigány férfi kezdte el szapulni, s mindenféle aljas tolvajnak elhordta. – Annak a lámpának az izéje 5 ezer forint, vedd meg, aztán vigyed csak el! – üvöltötte rá a férfi. A nő azonnal ott hagyta a férfit és a lomokat is.
Engem tulajdonképpen az zavar a lomtalanításban, hogy a cigányok ilyenkor éjjel-nappal itt lebzselnek a környéken, késő estig hangoskodnak, majd másnap folytatják az egészet. Nekik persze ez a társas élet, úgy érzik magukat ilyenkor, mint a legnagyobb urak. Az ember viszont meg sem meri közelíteni őket, mert olyan rosszalló pillantásokat vetnek mindenkire, mint egy tolvajra. Ennek ellenére én mégis megpróbáltam néhány „lomissal” beszélni.
„Szegény világot élünk, ezért vagyok itten. Drága uram, kisnyugdíjas vagyok, és azért ülök itten, hogy kiegészítsem a megélhetésemet. Itt az éjjeli lámpától a mosógépig, a centrifugáig minden van, még műfogsorok és régi kis vázák is. Azért értékesítem őket, hogy tudjam rendezni a számláinkat.” – mondta az egyik férfi, majd hozzátette, hogy olyan állapotban hoznak ki mosógépeket az utcára, amelyeket egy vidéki ember, vagy akár ők is fel tudnak használni.
Már egy másik szemétkupacnál jártam, amikor hajlandó volt szót váltani velem egy régebbről összekukázott fotelben elterülő asszony. Arra a kérdésemre, hogy mit lehet itt találni, nevetve így felelt:
„Mindent. Itt tényleg minden van. Ruhák, bútorok, ilyen-olyan alkatrészek, de még kidobott tévék és számítógépek is. Az emberek mindenbő’ újat vesznek, a régit meg kihajítják, és arra nem gondolnak, hogy más meg nélkülözik. Magunknak is fontosak ezek a dolgok, de el is kell adni belőle” – fogalmazott az asszony. Elmondása szerint ő csak reggeltől estig van itt, de a nővére ott is alszik, mert fél, hogy elfoglalják a cuccokat.
Szerintem nincs még egy ilyen ország Európában, ahol ilyen módon zajlana a lomtalanítás. Romániáról most ne beszéljünk, az más helyzet. Lomgyűjtők szegénysége, megélhetése ide vagy oda, ez valami gusztustalan, amit művelnek. Nem is csodálom, hogy sokan félnek ilyenkor kimenni az utcára is.
Mészáros Márton
Lomtalanítás Budapest 7. kerületében. Felvétel készítésének helyszíne, időpontja: Dohány utca, 2012. június 8. (Fotó: Mészáros Márton)
Mészáros Márton blogja 