A magyar zenetörténelem kimagasló alakja, Szenes Iván dalszövegíró volt az édesapja, édesanyja pedig ünnepelt primadonna, aki többek között a Szenesember című bohózatból is ismerős lehet. Egész életében tanult és dolgozott. Vezetett pszichodráma-csoportokat, volt riporter, műsorvezető, és 2003-ban a Magyar Televízió alelnökének nevezték ki. Az utóbbi időkben két éve elhunyt édesapja emlékét ápolja, Szenes Iván Művészeti Díjat hozott létre és másodjára szervezte meg a sztárokat felvonultató Szenes Iván Emlékkoncertet. A slágergyáros egykori Rezső téren álló otthonában beszélgethettem Szenes Andreával, akivel megidéztük apja emlékét, de saját magáról és induló műsoráról is beszélt.
Szenes Andrea magyar újságíró, pszichológus, producer, műsorvezető, Szenes Iván dalszövegíró (1924-2010) leánya
Mészáros: Boldog gyermekkora volt?
Szenes: Úgy gondolom, hogy szép és jó gyermekkorom volt. Itt nőttem fel a nyolcadik kerületben, igazándiból a szüleim – Szenes Iván író és édesanyám, Kornay Mariann színésznő, aki sokszor volt Latabár Kálmán partnere – nagyon elfoglaltak voltak, ezért apai nagymamám nevelt fel, aki az Úgy szeretném meghálálni és a Mama című dalokat ihlette. Mint nagymama, nagyon szabadon nevelt, szinte utcán nőttem fel, a Népligetben és az Orczy Kertben sok időt töltöttem. Ugyanakkor másrészt előbb voltam színházban, mint más gyerek a játszótéren. Ahol most ülünk, ebben a szobában születtek a dalok, s én mindig az íróasztal alatt voltam. Amikor a zongorista a zongoránál ült, apám az ágyon hevert és megírta az olyan nagy slágereket, mint például a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, A kislány a zongoránál, vagy a Mindenkinek van egy álma. Néhányat ihlettem is, például, amikor vakbélgyulladással operálták és néhány nap után hazajött a kórházból, hozott nekem egy játéktrombitát. Nem akart velem játszani, mert Nádas Gáborral be kellett fejezni egy színdarabot, de én, mint jó rosszcsont gyerek nagyon-nagyon fújtam azt a kis trombitát. Végül nem volt más megoldás, elvették a trombitámat. Így született a Kicsit szomorkás a hangulatomnak az a sora, amely így szól: „Úgy érzem magam, mint a durcás kisgyerek, kinek elvették a játékát.”
Mészáros: A Színház és Filmművészeti rendezői szakán tanult. Miért hagyta abba?
Szenes: Nem hagytam abba, diplomám is van. Semmit sem szoktam abba hagyni. Igazándiból túl sokat is tanultam, öt diplomám van. Filozófia szakra jártam, angol tanár vagyok, pszichológiának vagyok a doktora, van egy amerikai pszichológus diplomám és elvégeztem a Színművészeti Egyetemnek a rendező szakát is. Már az első évfolyamban, amikor a kamera mögött kellett állnom, mindig irigykedtem. A kamera másik oldalára vágyakoztam, és nagyon hamar oda is kerültem. Megcsináltam az első magyar női talk-showt, a Szenes Andrea-showt.
Mészáros: Műsorvezetőként mire a legbüszkébb?
Szenes: Erre. Azt gondolom, hogy nőként olyan nemzetközi sztárokat, mint a Hegedűs a háztetőn sztárja, Hajím Topól, vagy Amanda Lear énekesnő, a Dallas Lucyje Charlene Tilton, Omar Sharif, vagy Robbin Williams, megnyerni nem volt kis dolog. Velük elsőként csináltam interjút itthon. Büszke vagyok a Hívd Andreát! című műsoromra is, amely az első telefonos talk-show volt Magyarországon, de ugyanakkor büszke lehetek a többi műsoromra is. Úgy érzem, megelőztem a koromat, ami egyben érdemem és problémám is volt, mert mindig megtámadtak.
Mészáros: Tervez új műsort a jövőben?
Szenes: Most ismétli a tévé a Szenes Iván klipműsorokat, de megcsináltuk a Szenes Színházat, ami itt működik ennek a háznak a másik felében. Ott tervezek egy talk-showt, amelynek „Dr. Szenes rendel” lesz a neve. Apám slágerei az én dalseregem, fontos, hogy életben tartsam őket, hiszen nagyon jó társaim. Éppen ezért mindenhova viszem magammal őket, így a műsorban is fel fog csendülni egy-két szerzeménye, de a pszichológus énem is előtérbe fog kerülni.
Mészáros: Kiket fog meghívni a műsorba?
Szenes: Igazándiból ez egy olyan talk-show, aminek mindig is híve voltam, vegyesen híres és nem híres embereket látok vendégül, akik az adott témában érdekesek lehetnek. Ugyanakkor nagyon izgalmas dolog, amelyet Vitray Tamás is csinált, hogy visszahívta a riportalanyait, hogy most mi van velük. Nekem hihetetlen mennyiségű riportalanyom volt itthonról és külföldről is, érdekes lenne megnézni, hogy velük és velem is mi lett húsz év alatt.
Mészáros: Hogyan jött létre a Szenes Színház édesapja 85. születésnapján?
Szenes: Amikor anyukám meghalt, azt hagyta örökül, hogy hozzunk létre egy Kornay Mariann művészeti díjat, amelyet mindig egy tehetséges női, könnyű műfajú művész kap. Annak az lett a szlogenje, hogy a könnyű műfaj nem mindig könnyű. Ennek a díjnak az átadóját a Játékszínbe terveztük, mivel Balázsovits Edit kapta az elismerést. Akkor még Balázsovits Lajos, az ő apukája volt az igazgató, de valamiért az utolsó pillanatban visszamondták, hogy ne ott legyen a díjátadó. Az utolsó pillanatban gondoltam egy nagyot. Volt egy csomó lila függönyünk, éppen akkor vettük meg a háznak egy új részét és egy barátommal együtt szépen berendeztük. A fényeknek köszönhetően tényleg olyan lett, mint egy igazi színház. Az ünnepségre eljött az akkori tévé elnök is, és azt kérdezte, miért nem csinálunk egy igazi színházat itt. Mivel televíziós vagyok, a tévés színház ötlete csak egy ugrás volt.
Mészáros: A jövő évben mit tekinthet meg a közönség a Szenes Színházban?
Szenes: Van egy nagyon tehetséges új díjazottunk, Nagyváradi Erzsébet színésznő, aki jelenleg a Jóban Rosszban című sorozatban játszik. A férjével felfedezte, hogy az egész magánéletük olyan, mintha Szenes Iván dalokból lett volna, így csináltak egy Szenesnek áll a világ című darabot. Továbbá van nagysikerű Aradszky-estünk és dolgozunk több más érdekességen, többek között az én talk-show műsoromon is.
Mészáros: Hogyan tekintett a halálra Szenes Iván?
Szenes: Ez egy nagyon jó kérdés. A hitvallása az volt, hogy ő egy a tízmillió magyar közül kicsit több verselési és zenei készséggel megáldva, mint a többiek. Elképesztő módon tudott azonosulni a közönséggel, ez volt az ő sikerének a titka. Én úgy fogalmazom meg a halálát, mint ahogy élt, egy volt a tízmillió magyar közül: közkórházban, orvosi hiba miatt, rossz körülmények között halt meg. Életének végén néha már kicsit depresszív volt, mondogatta, hogy „na itt a vég”, de nem akart meghalni. A genetikája tovább vitte volna, még halála után a temetőben, ahol mosdatták, mondták a dolgozók, hogy kilencven kiló felett volt, ami egy szép súly egy nyolcvanhét éves embernél. Szóval, még akkor sem úgy nézett ki, mint egy meghalni készülő ember. Egyébként versben beszélt a kórházi ágyon is, nekem is írta, hogy az örök élet titkát, még Andrea sem tudta feltalálni. Az igazság az, hogy ő nagyon szeretett élni.
Mészáros: Ki volt az utolsó ember, akinek a temetésén részt vett édesapjával együtt?
Szenes: A Regöly-Mérei professzor temetésén, aki nagyon jó barátja volt apámnak, és Popper Péter temetésén is voltunk együtt. Mindig ő szokott temetési beszédeket mondani, és az ő dalai mennek a búcsúztatásokon. Annyira furcsa volt a Hofi temetésén a Kiöregedett vadászkutya, ami után azt mondta Iván, hogyha tudja, hogy Hofi temetésén ez fog menni, soha nem írja meg. Mary Zsuzsi sírkövére is a Mama című dal után a mama szó került. Apunak a sírkövére is vetekedtek a slágerek, hogy melyik kerüljön fel, de végül többet is feltettünk.
Mészáros: Szeret maga lenni, vagy inkább a társaság vonzza?
Szenes: Ez nagyon érdekes dolog. Éppen a Fészek Művészklubban voltam tegnap, és találkoztam a Galambos Erzsivel, aki azt mondta anyukámról, hogy mindig a társaság középpontja volt, apukám viszont egyáltalán nem. Iván mindig elment, de szinte kukán ülte végig az egészet. Minden látszat ellenére, hogy abból élek, hogy beszélek és beszélgetek, nem vagyok egy nagyon nagy társasági ember. Jobban szeretek elmenni sétálni a kutyákkal, biciklizni, vagy bármi mást csinálni a nagy partik helyett.
Mészáros: Időtállóak a baráti kapcsolatai?
Szenes: Éppen az a problémám, hogy az utóbbi időben elég sokan meghaltak körülöttem. Nagyon régi barátaim, kapcsolataim voltak.
Mészáros: Ki az az előadóművész, akire oda kell figyelni a jövőben?
Szenes: Nagyon sok tehetséges fiatal tűnt fel, sok Szenes-dalt is énekeltek mindkét tehetségkutatóban kiindulva Radics Gigitől Mészáros János Elekig, aki Szenes Iván-emlékdíjat is kapott. Nekem nagyon bejön az első Szenes-emlékdíjas művésznőnk, a Wolf Kati, aki a Hipp-hopp jön Vuk című Szenes Iván-dallal kezdte karrierjét. A Kicsi gyere velem rózsát szedni című szerzeményt például gyönyörűen énekli.
Mészáros: A tehetségkutatókról mit gondol, képesek arra, amire egykoron a Táncdalfesztivál volt?
Szenes: Ezen jó magam is gondolkoztam. Azt gondolom, ez egy kicsit másabb, mint akkor volt. Az idei X-Faktor döntőben Malek Miklós elsírta magát, amikor kiesett Csobot Adél azzal együtt, hogy aznap este ő énekelt messze a legjobban. Valahol ez annyira felfokozott, és talán mindenről szól, csak nem az éneklésről és a dalokról. Ez már más műfaj, bár úgy érzem, hogy az ilyen típusú tehetségkutatók néhány éven belül alább fognak hagyni. Én magam úgy gondolom, itt az idő arra, hogy legyen egy Szenes tehetségkutató, ahol keressük a Szenes-dalköveteket.
Mészáros: Mit vár a 2013-as évtől?
Szenes: Most már végre valami jót várok. 2010-ben halt meg az Iván, 2011-ben a párom, 2012-ben pedig az egyik fiúkutyám. Minden évben ért egy veszteség, ezért azt szeretném, ha ez egy veszteségmentes év lenne.
Mészáros: Miért említi mindig Ivánnak az apját?
Szenes: Ivánnak szoktam hívni. Azóta, hogy elkezdtünk együtt dolgozni, Ivánnak hívtam. Nagyon érdekes, hogy az édesapám szót, csak a halála után kezdtem rá használni. Most, hogy már nyilatkoznom kell róla, így jobban hangzik.
Mészáros: Alföldi azt nyilatkozta, hogy azért nem jön létre összefogás a művésztársadalomban, mert “félelem, igazodás és gyávaság” van. Ön hogyan látja a kultúrát napjainkban?
Szenes: Alföldi Róbertet egyetemista kora óta ismerem, ő egy nagyon tehetséges ember, de mégis azt gondolom, hogy ez politikai kinevezés. Alföldi kinevezése is politikai döntés volt, bár lehet, hogy mostanra már ezt elfelejtette. Ezt jómagam is átéltem, hiszen voltam én is az MTV alelnöke, aztán el lettem mozdítva. Nem szabadott volna küzdenie, hanem önmagától el kellett volna mennie. Magyarországon van egy olyan probléma, hogy nem a teljesítmény számít. Erre mondta annak idején az apám, akit egyidőben sokáig kitúrtak a televízióból, hogy azt el lehet dönteni, hogy mit mutatnak a tévében, de azt nem, hogy a suszterinas mit fütyül. A mai napig ő hazánk legjátszottabb szerzője, és a lányaként erre nagyon büszke vagyok!
Budapest, 2012. december 21.
Mészáros Márton
Szenes Andrea édesapja emlékkoncertjén Budapesten 2012. szeptember 16-án (Fotó: Mészáros Márton)
