Archive for the ‘Média’ Category

Molnár Anikó és Albert monacói herceg története

2009. szeptember 18.

Molnár Anikó a tipikus magyar “sztár” a blogján mesélt el egy 1999 nyarán történt eseményt, amikor is a későbbi II. Albert monacói herceg Budapestre jött bulizni.

“…Én csak iszogattam a pultnál Mester Tomival, mikor egyszer csak elindult felém a herceg. Úgy tűnt, hogy megtetszettem neki, beszélgettünk, majd megkérdezte, hogy mi lenne, ha a szállodai szobájában folytatnánk ezt a csevejt…

… Számítottam egy taxira, vagy valamilyen hivatalos autóra, de nem így történt, hanem az, hogy Albert kézen fogott és szép lassan elindultunk egy mocskosul nagy fekete Limuzin felé. A tömeg szétvált és isten bizony olyan volt a jelenet, mint a filmekben. A herceg elvonul a választottjával, az alattvalók pedig… hát az alattvalók többségében azokból a csajokból álltak, akik tényleg voltak olyan hülyék, hogy azt higgyék valamelyikük másnap reggelre hercegné lesz. … A Limuzinban Albert fogta a kezem, miközben a sofőr – persze angolul – az útirány iránt érdeklődött. Elég röhejes volt bediktálni, hogy Pomáz, ilyen-olyan street. Aztán az volt még felemelő, amikor a Limuzin elé kanyarodott egy rendőrautó, villogó lámpákkal. A sofőr dumált a zsarukkal, akkor derült ki, hogy magyar. Mondtam is neki, hogy maga tényleg magyar, mire azt válaszolta, hogy mégis mi lenne, ha nem magyar. Aztán lassacskán elindultunk Pomázra, együtt Albert monacói herceggel. A herceg egy idő után meglepő és mulatságos tettre szánta el magát, szépen hátra hanyatlott a feje és tátott szájjal hortyogni kezdett. … Megérkeztünk, kiszálltam, a sofőr kinyitotta az ajtót és a monacói herceg abban a pillanatban fel is ébredt. Körülnézett, pillanatok alatt tájékozódott, kiszállt, odajött hozzám, és nemes egyszerűséggel szájon csókolt. … Rohadtul fájt a lábam, de már alig vártam, hogy elmeséljem az anyámnak azt, hogy Albert monacói herceg hozott haza….”

Albert, Monaco uralkodó hercege

Megan Fox műsort vezet

2009. szeptember 17.

A világszerte népszerű NBC csatorna szombat esti élő komédia show-ja, a Saturday Night Live  különböző humoros jelenetekből áll össze, melyeket élő közönség előtt vesznek fel. Ráadásul minden műsornak van egy sztárműsorvezetője, aki általában több jelenetbe is beszáll, nem egyszer saját magát parodizálva.

 Szeptember 26-án a 35. évadjába lépő sorozat idei premierjének műsorvezetője 2009. legsikeresebb filmjének, a Transformers 2 sztárja, a gyönyörű Megan Fox lesz, akinek ma mutatták be új, Jennifer’s body (Az ördög bújt beléd) című filmjét, melyben a közönségnek is megmutatja, hogy a lányokat szereti, ugyanis filmbéli partnernőjével, a tavalyi év legnagyobb durranásának számító Mamma mia!-ban is játszó Amanda Seyfrieddel csókolózik az alkotásban.

Megan Fox után az október 3-i epizódban Ryan Reynolds fog bohóckodni, majd október 10-én Drew Barrymore.

Szörnyet öltek az amerikai gyerekek

2009. szeptember 17.

Egy ijesztő, és különös teremtmény rémisztette halálra az ott játszó gyerekeket egy panamai folyóban. A tizenévesek gyanútlanul fürdőztek a Cerro Azulhoz közeli tóban, Panamában, amikor hirtelen egy csupasz testű nyálkás szörnyeteg bukkant elő a vízesés mögül. A gyerekek nagyon megrémültek, és amikor a különös teremtmény, amely a Gyűrűk ura trilógia Gallumjára emlékeztette őket, támadólag közelített feléjük, sikoltozni kezdek félelmükben.

– Csak egyszer láttam ehhez fogható teremtményt, de az is Tolkien-filmben volt – mondta az egyikük.

A fiúk így nem láttak más megoldást, mint végezni a szörnnyel. Négyen köveket ragadtak, és elkezdték dobálni. Amikor a lény kimúlt, visszalökdösték a folyóba. A hitetlen szülők a helyszínre siettek, hogy meggyőződjenek a furcsa lényről szóló gyerekmese valódiságáról.

Melquiades Ramos a környezetvédelmi hatóság szakértője azt ígérte, alapos vizsgálatnak veti alá a lényt, amely Jacobo Arauz zoológus szerint egy lajhár mutációja.

Fábry Sándorral folytatódik a Legyen Ön is Milliomos

2009. szeptember 16.

Holnap a Barátok közt után az RTL Klubbon 21 óra 20 perctől lesz látható a Legyen Ön is Milliomos a népszerű humorista, és műsorvzető Fábry Sándorral.

“Nem ígérhetek mást, minthogy önmagam leszek. A nézők egy része azt mondja majd, hogy nem kíváncsi rá, a másik pedig azt, hogy nézzük meg, mit tud ez a Sanyi gyerek.”

Letartózatták a pártelnököt

2009. szeptember 16.

Rendőröknek kellett elvezetni a Kőbányán született Benke Gábort, az 1000 tagot számláló Új Szociáldemokrata Néppárt elnökét, aki felmászott a Szabadság híd budai hídfőjére. A pártelnök azzal indokolta tettét, hogy találkozót kért Sólyom László köztársasági elnöktől, azonban nem kapott időpontot. A pártelnök azt is megjegyezte, hogy az “állami tolvajlások”, és a korrupció ellen szeretne tiltakozni. A hidat emiatt egy órára lezárták az incidens miatt.

Megtalálták Hitler élő rokonait

2009. szeptember 16.

Hasonló címmel jelent meg egy hosszú cikk a Blikkben, mely részletesen leírja, hogy belga kutatók a DNS alapján igazolták a 38 embernél a rokonságot az egykori náci diktátorral. Ezek a személyek viszont már a háború után nevet változtattak, vagy már nem élnek. Ez lényegében nem olyan nagy szenzáció, hiszen 2003-ban David Gardner brit újságíró nyomára bukkant Hitler elfelejtett rokonainak és Az utolsó Hitlerek című könyvében részletesen taglalja a témát.

Tallós Rita a bolhapiacon

2009. szeptember 16.

Szeptember 13-án, vagyis most szombaton a budapesti bolhapiacon jártam, ahol Tallós Rita színésznővel találkoztam, aki egy motorral érkezett. A művésznő szinte minden árús portékáját megtekintette, azonban rajtam kívül senki sem szólította le. Nekem készségesen adott névreszóló autógrammot. Igazán kedves volt!

Hatojama Jukio lett az új japán kormányfő

2009. szeptember 16.

Japán fővárosában, Tokióban a császári palotában Akihito császár beiktatta a demokrata Hatojama Jukio-t, Japán 92. miniszterelnökét.

Rákkal küzd a Született feleségek szereplője

2009. szeptember 16.

A Lilaakác köz mindent tudó lakóját, a Karen McCluskey-t alakító Emmy-díjas színésznő Kathryn Joosten tüdőrákja sajnos visszatért. Kathryn 2001-ben már legyőzte a rákot, ám most megint harcba kell indulnia, ugyanis a gyilkos kór újból megtámadta a tüdejét. A hatvankilenc éves színésznő, aki közel száz sorozatban szerepelt érthetően teljesen összetört, amikor az orvosa közölte vele a rossz hírt. De tisztában van vele, hogy erősnek kell lennie, mert különben nem fog meggyógyulni.

A Karen McCluskey-t alakító idős hölgy 15 évesen kezdett cigizni, ám lemondott a napi egy dobozról, amikor először diagnosztizáltak nála rákot. Valamint csatlakozott egy dohányzás ellenes kampányhoz, mert a saját példájából tudta, hogy az emberek nem veszik elég komolyan e rossz szokás veszélyeit.

Videoklipben szerepel Csomor Csilla

2009. szeptember 16.

Az RTL Klub Barátok közt sorozatának egykori Berényi Zsuzsáját játszó Csomor Csilla színésznő, a Magyar Színház tagja régi ismerőse, Ivan  Új vágy ébred bennem című klipjében játszik. A klippet Afrikában forgatták.