Senkit se zavarjon meg a magyar cím, ez a Szerelem nem azonos Makk Károly Darvas Lili, Törőcsik Mari és Darvas Iván főszereplésével forgatott azonos című filmjével. A két filmben annyi viszont közös, hogy mindkét film filmtörténelmi remekmű és erősen kötődik a Cannes-i Filmfesztiválhoz: az 1971-es magyar film a zsűri különdíjával és színészi elismerésekkel tért haza a francia filmes mustráról, Michael Haneke Szerelme (Amour) viszont nagyobb elismerést, Arany Pálmát érdemelt negyvenegy évvel később.
Az életünk aktuális problémáival előszeretettel foglalkozó osztrák filmrendező a Szerelemmel olyan filmet alkotott, amely még ha szívet tépő is, kötelező darab. Senkinek sem könnyű szembenézni az öregedéssel, még a gondolata is kétes érzéseket vált ki belőlünk, így igazán nagy kihívás volt elkészíteni a filmet annak tudatában, hogy az alkotók előre tudták, hogy nem egy vidám téma akadt kezük közé. Na de jogos a kérdés, mikor láttunk mi vidám Haneke-filmet?!
A történet egyszerű: az évtizedek óta boldogságban élő házaspár egyik tagjának testi és szellemi leépülését követhetjük figyelemmel, végzetük pedig elkerülhetetlen. Több mint szomorú történet sivárságig egyszerű, az első képkockákat leszámítva egyetlen helyszínen – egy párizsi lakásban – felvett alkotás. Haneke nagy érdeme, hogy filmjeivel képes felhívni az emberek figyelmét az aktuális társadalmi, szociális gondokra, és az élet legnagyobb kérdéseire reflektál – mindenféle közhely és ezerszer elismételt igazság nélkül – még ha ezt úgy teszi, hogy attól szinte felfordul a néző gyomra, de legjobb esetben összeszorul a szíve.
Az átlagos polgári házaspár figurája gyakorta jelenik meg Haneke filmjeiben; az alkotót nem izgatják az olyan lényegtelen részletek, mint a szereplők nevei (nem első alkalommal hívják Georges-nak és Anne-nek a főszereplőket), annál sokkal nagyobb kérdések foglalkoztatják. Szerelem, halál, élet, méltóság és a kérdések sokasága, meddig mehetünk el a segítségnyújtás területén, mikor megváltás már a halál, hogyan viszonyuljon a család a beteghez, hogyan legyünk úrrá a fájdalmon mi?
Jean-Louis Trintignant és Emmanuelle Riva, a francia filmművészet két csillaga nyolcvanévesen is átütő, megrázóan kiváló alakítást nyújtanak, amilyenre csak a valóban „nagyok” képesek. Bevállaltak mindent a szerepért, mindent megtettek a siker érdekében: ilyenkor mondják, hogy ennél többet lehetetlen lett volna kihozni a filmből. A házaspár lányát Isabelle Huppert, Haneke kedvelt színésznője játssza – igaz, most nem ő mozgatja a cselekményt.
A történet talán túl hosszú – bár szükségesnek éreztem a film teljes hosszát a hiteles ábrázolás miatt –, emiatt monotonnak hathat. A részleteket éppúgy a mi fantáziánkra vannak bízva, mint a gyönyörű befejezés. Haneke ravasz fickó, önálló gondolkodásra sarkall minket, ezer meg ezer lehetőséget kínálva az alternatív értelmezéshez. A Szerelem egy világszínvonalú rendező életművén a korona, egy üzenet, ami lecsupaszítja a lelkedet, egy hófehér galamb, egy a medrébe tökéletesen folyó vízfolyam.
Mészáros Márton
Michael Haneke Szerelem (Amour) című filmjének plakátja
Mészáros Márton blogja 