A Call Me Maybe a 2012-es nyár slágere

2012. szeptember 7.

Carly Rae Jepsen kanadai énekesnő dala, a Call Me Maybe című dal lett a 2012-es nyár slágere. A dal, amelyet 6 millióan töltöttek le a világhálóról, az elismerést az amerikai Billboard slágerlistáján lévő szereplése alapján érdemelte ki. A friss listát 2012. szeptember 6-án tették közzé.

Carly Rae Jepsen – Call Me Maybe

A dal a Billboard Hot 100-as listáját kilenc héten keresztül vezette, a hozzátartozó videoklipet pedig 240 millió internetező tekintette meg. Az énekesnőn kívül első slágeres előadóként csak Katy Perry amerikai énekesnő érdemelte ki a nyár slágere elismerést, ő a 2008-as I Kissed a Girl című dalával szerezte meg a megtisztelő címet.

A most 26 esztendős kanadai Carly Rae Jepsen első albuma, a Tug of War 2008-ban jelent meg, de nem könyvelhetett el jelentős sikereket. Idén megjelent, Curiosity nevet viselő második lemeze viszont az idei év egyik nagy durranása lett, amelynek köszönhetően az énekesnőből élvonalbeli sztár lett a zeneiparban.

Mészáros Márton

Carly Rae Jepsen kanadai énekesnő

Carly Rae Jepsen kanadai énekesnő

Csak a szél megy az Oscar-díjért

2012. szeptember 7.

Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra – ezt 2012. szeptember 7-én jelentette be a filmes szakemberekből álló bizottság, amelynek tagja többek között Kovács András Bálint, Andy Vajna, Gárdos Péter és Koltai Lajos is.

Az alkotás a 2008-ban és 2009-ben hazánkban történt cigánygyilkosságoknak állít emléket, a történet egy roma család napját meséli el a romákat ért támadások alatt. A Csak a szél a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét. A film több rangos európai és amerikai fesztiválon is vetítésre került, jelenleg pedig az Európai Parlament Lux-díjára is esélyes.

Az országok hivatalos nevezéseiből az Amerikai Filmakadémia választja ki január végéig az öt jelöltet, melyek közül a tagok megszavazzák majd a legjobbnak ítélt filmet, amely megkapja az Oscar-díjat. Az Oscar-díjak 85. átadási ünnepsége 2013. február 25-én lesz Hollywoodban.

Az Oscar-díjra nevező bizottság döntésének értelmében Magyarországot a 2012. évi legjobb idegen nyelvű film kategóriában Tarr Béla A torinói ló című filmje képviselte, de az alkotás éppúgy nem lett jelölt, mint 2011-ben Hajdu Szabolcs filmje, a Bibliothèque Pascal. Magyarország legutóbb 1989-ben volt jelölt az Oscar-díjra, akkor Szabó István Hanussen című filmjét jelölték a legjobb külföldi film kategóriájában. A filmtörténelem során csak hét magyar film lett jelölt, ezek közül pedig csak egy alkotás, Szabó István Mephisto című alkotása érdemelte ki az aranyszobrocskát.

Mészáros Márton

Fliegauf Bence Csak a szél című filmjének plakátja

Fliegauf Bence Csak a szél című filmjének plakátja

Miben rejlik a One Direction sikere?

2012. szeptember 7.

Kétségtelenül napjaink legfelkapottabb fiúbandája a brit One Direction együttes. A csapat tagjai közül Niall Horan, Zayn Malik, Liam Payne, Harry Styles és Louis Tomlinson 2010-ben külön jelentkezett a brit The X Factor hetedik szériájában, de nem jutottak tovább. Így a műsorban zsűriző Nicole Scherzinger amerikai énekesnő (Pussycat Dolls) javaslatára együttest alkotva folytatták tovább a versenyt. A tehetségkutatóban Simon Cowell mentorálásával jutottak tovább és harmadik helyezést értek el.

Az X-Faktorban elért sikeret követően a banda a Syco Music kiadótól kapott  lemezszerződést. A What Makes You Beautiful címet viselő első daluk 2011 szeptemberében jelent meg, azóta pedig rekordmennyiségű hallgatója volt, csak a YouTube videómegosztón a dalhoz készült klipet 228 millióan (!) nézték meg eddig. Debütáló albumuk, az Up All Night 2011. november 18-án jelent meg és az ausztrál, amerikai, ír, új-zélandi, kanadai, svéd, olasz és horvát zenei listákat is hosszú ideig vezette. Az album lett az Egyesült Királyság leggyorsabban fogyó debütáló albuma 2011-ben, és az amerikai Billboard 200-as listáján az első brit bandaként történelmet írt azzal, hogy az amerikai zenei lista első helyén mutatkozott be.

Második stúdióalbumuk, a Take Me Home 2012 novemberében jelenik meg és jövő év februárjától világkörüli turnéra mennek, amelynek eddig 101 állomása van. A jegyek nagy részét már most lefoglalták, a szervezők szerint hatalmas rájuk a kereslet.

2012 augusztusában jelentették be, hogy a One Direction 12 milliós értékesítési eredményt produkált kevesebb mint 1 év alatt és több tucat más rekordot is döntött. Az MTV zenei csatorna Video Music Awards (VMA) 2012. szeptember 6-án Los Angelesben tartott éves díjátadóján az együttes három díjat zsebelt be. Az ötfős banda többek közöttt Justin Biebert és Rihannát utasította maga mögé a legjobb pop videók versenyében a díjátadón. Most már tény, hogy nevük mindenki számára ismerősen fog csengeni, aki jártas a zenetörténelemben. A kérdés csak az, hogy mennyi ideig képesek fent maradni?

A banda tagjai közül mindenki brit, kivéve Niall Horant, aki ír. Hárman közülük tizenkilenc évesek, az ír fiú 18 éves, míg Liam Payne az egyetlen, aki elmúlt 20 éves. Több zenei elemző szerint éppen a fiatalságuk vezethet ahhoz, hogy elbukjanak a show-businessben, míg mások szerint túl fiatalok ahhoz, hogy huzamosabb ideig ötödmagukkal osztozzanak a rivaldafényben. Ahogy egyre népszerűbbé válnak a tini lányok körében, úgy kapnak egyre gyorsabban szárnyra azok a hírek, miszerint a tagok a saját nemükhöz vonzódnak. Homoszexualitásukat egyikőjük sem ismerte el, viszont több olyan kép felkerült a világhálóra, amelyen szájon csókolják egymást. A pletykák szerint a bandából Louis Tomlinson és Harry Styles került közelebbi kapcsolatba egymáshoz és el kell ismerni, hogy valóban elég érdekes képek és videók készültek a fiúkról.

Függetlenül a szóbeszédtől a srácok rajongótábora nemhogy apadna, egyre csak nő. Kislányok ezrei követik minden lépésüket, de rajongóik a tiniken kívül felnőtt asszonyok is,  sőt elvétve még fiatalemberek is. Ilyen őrületet, ami körülveszi őket, nem tapasztalhattunk a The Beatles óta. Ennyi extázisba került, mindenre képes rajongója csak Frank Sinatrának, később Elvisnek, Tom Jonesnak, a Beatlesnek, a Rolling Stonesnak és Justin Biebernek volt.

Viszont kétségtelen, hogy sikerük titka a helyes pofijuk, mert a hangjuk nem maradandó annyira, hogy indokolt legyen a nagy felhajtás körülöttük. Sokak úgy vélekednek a zenéjükről, hogy csak egyszer hallgatható számokat készítenek, az ember megunja dalaikat egy bizonyos idő után. Állítólag nagyképűek és kihasználják, hogy lányok ezrei állnak sorba értük. Ki tudja, mindenesetre megtehetik.

Hatalmas sikereket könyvelhettek el az elmúlt másfél év során. És ne feledjük, ha felbomlana a One Direction, a tagok saját vagyonukból örök életükre fényűzésben élhetnének.

Mészáros Márton

A One Direction brit fiúbanda a Brit Awards díjkiosztón Londonban 2012-ben

A One Direction brit fiúbanda a Brit Awards díjkiosztón Londonban 2012-ben

“Egy ember miatt nem lesz háború” – Az azeri baltás kiadatási ügyéről

2012. szeptember 7.

A Keleti pályaudvarnál lévő örmény büfé ablakán lassan másfél hete virít a „Szégyen a Magyar Igazságügyi Minisztérium!!!” felirat, amelyet az üzletvezető ragasztott ki. A népszerű étkezde ablakán a feliratot nagy fekete betűi miatt messziről észreveszi az ember. A baltás néven elhíresült Ramil Safarov azeri katona 2012. augusztus 31-i kiadatása előtt a Magyarországon élő örmények döbbenten állnak.

Hovhanniszyan Vrezs, az üzletvezetője készségesen válaszolt az összes kérdésemre. Az örmény férfi 18 éve telepedett le hazánkban, azóta folyékonyan beszéli a magyart. Arra a kérdésemre, hogy milyen reakciókat kapott a kiírás miatt, pozitív feleletet adott. „Mindenki támogat minket, nagyon sokan bejöttek hozzánk, hogy elmondják, mennyire egyetértenek velünk. Szólni még nem szóltak érte, nem is félek, hogy fognak. Kitől kellene félnem? Magyaroktól? Olyan tudatlanok lennének, hogy félnem kellene tőlük? A magyar kormánytól sem félek. Igazából senkitől sem félek, csak Istentől” – nevet a férfi, akinek a történtek óta több vendége akad, mint korábban.

A középkorú férfi fontosnak tartja, hogy az örmények és a magyarok között semmiféle konfliktus ne támadjon, mint mondta a két nemzet „nagyon jó barát évszázadok óta”. Éppen ezért tiszta szívéből hiszi, hogy itt csakis a pénz diktálhatott, valakinek érdekében állt kiadni a gyilkost, máskülönben értelmetlen lépés lett volna a magyar kormány részéről. „A magyar kormánynak tudnia kellett, hogyha kiadják ezt az azeri embert, akkor otthon hősként fogják tisztelni. Közismert volt az is, hogy Safarovot 2006-ban az év emberének választották Azerbajdzsánban…” – mondja.

A CNN amerikai hírtelevízió internetes oldala éppen 2012. szeptember 7-én írta meg, hogy a politikai elemezők szerint Safarov kiadatása miatt feltámadt az Örményország és Azerbajdzsán között Hegyi-Karabah miatt feszülő régi viszály, amely egy újabb háborúhoz is vezethet.

1988-ban törtek felszínre az elnyomott érzelmek és a lappangó feszültség a térségben, a hegyi-karabahi örmények tüntetéseken követelték az Örményországgal való egyesülést. A békés megmozdulásokból hamarosan vérfürdő lett, több tucat örményt öltek meg azerbajdzsáni városokban és az örmény fővárosban, Jerevánban is. Azerbajdzsán és Örményország között háború tört ki, és a vitatott terület csak 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét Azerbajdzsántól, amelyet az katonai erővel próbált megakadályozni. A területért vívott háború csak 1994-ben ért véget, az örmény oldalról 5 ezren vesztették életüket és 25-30 ezer azeri halt meg. Tízezrek hagyták el lakóhelyüket a biztonság reményében.

A budapesti örmény büfé tulajdonosa szerint nem lesz újabb háború, az első túl véres volt a folytatáshoz. „Nem hinném, hogy emiatt háború lenne, de a történtek nem tettek jót a két nép kapcsolatának. Egy ember miatt nem lesz háború. Egy hülye miatt nem fogunk elveszteni sok-sok embert. Az a baj, hogy nem az emberek döntenek, hanem a vezetőség. Egyetlen keresztény ország vagyunk a muzulmánok között. Évtizedek óta rossz a kapcsolat, de tiszteljük őket. Senki sem válogathatja meg a szomszédjait” – mondta.

Mészáros Márton

Felirat az örmény büfé kirakatában a Keleti Pályaudvarnál 2012. szeptember 7-én (Fotó: Mészáros Márton)

Felirat az örmény büfé kirakatában a Keleti Pályaudvarnál 2012. szeptember 7-én (Fotó: Mészáros Márton)

Fülöp herceg sem volt rest

2012. szeptember 6.

II. Erzsébet bosszús lehet. Minden bizonnyal azt hiszi, hogy a körülötte élő férfiak mind szerencsétlenek. Fia, Károly herceg elvette Diana hercegnőt, aki olyan botrányokat okozott a brit királyi családban, amelyre számítani sem lehetett, sőt fiának még el is kellett válnia a nőtől, aki két gyerekkel ajándékozta meg. A trónörökös második házasságát sem szívlelte kedzetben, hiszen a herceg neje nemcsak elvált, hanem egyszerű polgári származású is. Unokája, Vilmos herceg szintén borsot tört az orra alá, amikor elvette a polgári származású Kate Middletont, s másik fiúunokája, Harry herceg is kellemes perceket okozott a királynőnek, legutóbb éppen azzal, hogy egy Las Vegas-i tivornyáján készült meztelen képeit kiszivárogtatták a médiának. A brit uralkodó feje most férje, Fülöp herceg miatt főhet.

A 91 esztendős edinburghi herceg ezúttal nem szorult újabb orvosi ellátásra, de unokája sikerét meglovagolva ő is nemi szervet villantott. Bár véletlenül, mégis jó páran láthatták az aggastyán herceg férfiasságát, amikor a Skóciában hagyományosan megrendezésre kerülő Highland games elnevezésű játékokon vett részt az uralkodócsalád 2012. szeptember 2-án. Az iszapbirkózást, a zsákban futást és a különböző szórakoztató versenyszámokat az uralkodópár egy tribünről nézte végig, az idős herceg skót szoknyát viselt a hagyományokhoz híven, viszont arra nem számított, hogyha kicsit szélesebbre nyitja lábait, akkor kikandikál fonnyadt pénisze. A képeket először közlő TMZ internetes oldal szerencsére cenzúrázta őket, de az eredeti fotók fellelhetők a világhálón.

A hagyományos skót viselet szerint a férfiak nem vesznek fel alsóneműt a skót szoknyához. Viszont Fülöp hercegnek el kellett volna, hiszen húgyúti fertőzés és felfázás miatt került idén már kétszer is kórházba.

Mészáros Márton

Fülöp edinburghi herceg a Highland games elnevezésű játékokon Skóciában 2012. szeptember 2-án (A kép cenzúrázva)

Fülöp edinburghi herceg a Highland games elnevezésű játékokon Skóciában 2012. szeptember 2-án (A kép cenzúrázva)

Lana Del Rey címlapon pucérkodik

2012. szeptember 6.

Lana Del Rey neve nem túl sokat mond az idősebb generációknak, viszont a fiatalok – lányok és fiúk – egyaránt oda vannak a hölgyért, aki felbukkanásával szintén valami újat hozott be a zeneiparba. A hollywoodi klasszikusokra emlékeztető videoklipjeivel és borús dalaival hírnevet szerző világsztár a 2012. szeptember 4-én megjelenő GQ brit magazin októberi számának címlapfotóját vállalta el. A népszerű lap fennállásának 15. évfordulója alkalmából sikerült meggyőzni, hogy vetkőzzön le.

Az igényes címlapfotón a 26 éves énekesnő teljesen meztelen, intim testrészeit összezárva felhúzott lábai és azt átkulcsoló kezei takarják. A lap belsejében megjelent Monacóban készült felvételeken viszont már akadnak merészebb képek, az egyiken egy férfikéz markolja a hölgy mellét, igaz ott sem látszik semmi. Természetesen a címlapfotó magában foglalt egy mélyinterjút is a világsztárral.

A gyönyörű Lana Del Rey 1986. június 21-én New Yorkban született. Muzikalitása már gyerekkorában megmutatkozott, 11 éves korától templomi kórusban énekelt. Ezzel egyidőben fontos szerepet kapott életében az írás, a dalszövegeit is maga írja. Eredeti neve Elisabeth Grant, de a kezdeti sikerek után a dalaiban is rendre feltűnő retro-korszak sztárjainak nevéből kombinálta művésznevét. Az igazi sikert 2011-ben Video Games című dalával érte el, 2010 tavaszában pedig hosszú ideig listavezető volt a Born to Die című második albuma.

 Mészáros Márton

Lana Del Rey amerikai énekesnő a GQ brit magazin 2012 októberi számának címlapján

Lana Del Rey amerikai énekesnő a GQ brit magazin 2012 októberi számának címlapján

Tom Jones legendás lett

2012. szeptember 6.

49 éve a pályán, közel negyven nagylemez, megannyi válogatás és közös, vagy élő felvételes album, egy tucat listavezető dal a százötven számot tartalmazó diszkográfiából, Grammy-díj, BRIT-díjak, csillag a hollywoodi Hírességek sétányán. Rajongók ezrei a világ minden tájékáról. 150 millió eladott lemez, lovagi cím és még az angol királynő szívét is meglágyította, hiszen II. Erzsébet mondta róla: „nagyon sok embernek szerzett nagyon sok örömet”. Kell ennél több ahhoz, hogy valaki legenda legyen?

A válasz egyértelmű: ugyan. Ennél több nem is kellhet semmi. A magánéletről ne is beszéljünk, félévszázada házasságban él gyermekkori szerelmével, két fia és két unokája van. A felsorolás apropója: Sir Tom Jones (mert hát ki másról beszéltünk eddig?) a GQ brit magazin éves díjátadóján, a Men Of The Year elnevezésű rendezvényen elismerést kapott. A 72 éves walesi énekes „Legenda” díjat kapott 2012. szeptember 4-én megtartott ceremónián.  

Sir Tom Jones walesi énekes a GQ magazin elismerésével Londonban 2012. szeptember 4-én

Sir Tom Jones walesi énekes a GQ magazin elismerésével Londonban 2012. szeptember 4-én

Az énekes köszönőbeszéde végén megemlítette, hogy az estélyen találkozott Sacha Baron Cohennel, a Borat szerepével híressé váló komikus-színésszel. „Most találkoztam vele és kiderült, hogy az ő apja is Pontypriddból származik, ahonnan én jöttem” – nevetett Tom Jones, aki Grace Jones művésznevű jamaicai származású énekesnőtől vette át az elismerést. Az 1990-es években már idejét múltnak számító énekesnő meglepően nehezen ment le a színpadról, még nagymama bugyiját is levette és oda adta a zavart énekesnek, hiszen Tom Jones-nak nők ezrei dobálták fel a bugyijaikat a színpadra egykoron. Grace valószínűleg nem tudta, hogy az egykori nőbálvány 40 év után alaposan megutálta, hogy a sikítozó rajongóhölgyek alsóneműit dobálják fel neki a színpadra.

A további díjazottak között volt a szintén énekes Robbie Williams, valamint Michael Fassbender, Chris Hemsworth és Sacha Baron Cohen is.

Mészáros Márton

Sir Tom Jones walesi énekes a GQ magazin elismerésével Londonban 2012. szeptember 4-én

Sir Tom Jones walesi énekes a GQ magazin elismerésével Londonban 2012. szeptember 4-én

Illegális bevándorlók jogaiért tüntettek

2012. szeptember 6.

Az amerikai álom sokaknak bejön, de akadnak jó páran, akiknek a valóság egészen másként kelt életre, mint azt hitték korábban. Az USA-ba érkező illegális bevándorlók többsége papírok nélkül Mexikóból szökik át, hogy itt kezdhesse felépíteni életét. Az illegális bevándorlás nagyon fontos téma Amerikában, habár 2011-tól részben a szigorítások hatására jelentős mértékben csökkent a bevándorlók száma.

A „No Documents, No Fear” (nyersfordításban: nincs irat, nincs félelem) nevet viselő aktivistacsoport az illegális bevándorlók jogaiért tüntet, legutóbbi demonstrációjukat 2012. szeptember 4-én tartották az észak-karolinai Charlotte városban, ahol a kormányzó Demokrata Párt négynapos elnökjelölő kongresszusán hivatalosan is Barack Obama jelenlegi elnököt választották elnökjelöltnek.

Rendőri közbeavatkozás a „No Documents, No Fear” elnevezésű tüntetésen észak-karolinai Charlotte-ban 2012. szeptember 4-én

Rendőri közbeavatkozás a „No Documents, No Fear” elnevezésű tüntetésen észak-karolinai Charlotte-ban 2012. szeptember 4-én

A békés tüntetésen részt vett és fel is szólalt az Egyesült Államokban élő közel 11 millió illegális bevándorló jogaiért Rosario Dawson amerikai színésznő, több tucat népszerű film sztárja. A 33 éves filmsztár ereiben afrikai, kubai, ír, indián és Puerto Ricó-i vér is csörgedezik. Beszédében az amerikai elnököt bírálja: „Obama elnök nagyon sok bevándorlók deportált kormányzása alatt …”

Tíz aktivistát a rendőrök letartóztattak a demonstráción, a tüntetésen több tucat fotós és riporter is részt vett.

Mészáros Márton

Rosario Dawson amerikai színésznő a No Documents, No Fear elnevezésű tüntetésen észak-karolinai Charlotte-ban 2012. szeptember 4-én

Rosario Dawson amerikai színésznő a No Documents, No Fear elnevezésű tüntetésen észak-karolinai Charlotte-ban 2012. szeptember 4-én

Palvin az élbolyba került

2012. szeptember 4.

A világ legjobban kereső manökenjeivel foglalkozó models.com internetes oldal 2012. szeptember 4-én közzétett listáján Gisele Bündchen (Gisele Bundchen) brazil topmodellt jelöli meg napjaink legjobban kereső modelljének. Bündchen a Forbes magazin tavalyi listáján is a legjobban kereső manökenként szerepel.

A mostani lista második helyezettje a német Heidi Klum, a harmadik pedig Kate Moss, akik igazi veterán szupermodelleknek számítanak, ugyanis az 1990-es években kezdték meghódítani a kifutókat.

Palvin Barbara magyar topmodell

Palvin Barbara magyar topmodell

A „The Money Girls” nevet viselő listán a rangsorban 23. helyre került Palvin Barbara, a 18 éves magyar manöken, aki 2009-ben indult pályafutása alatt hatalmas sikereket könyvelhetett el. Érdekes, hogy hazánk másik nemzetközileg is elismert manökenje, Mihalik Enikő fel sem került a listára, valószínűleg azért, mert a 25 éves békéscsabai lány már nem olyan sikeres, mint néhány esztendővel ezelőtt. Viszont Palvin Barbara sikerének szívből örülünk, csak így tovább!

Mészáros Márton

Palvin Barbara magyar topmodell

Palvin Barbara magyar topmodell

Meghalt a Stephen King-regény főhőse

2012. szeptember 4.

2012. szeptember 4-én menyasszonya jelentette be a gyászhírt, miszerint előző nap elhunyt Michael Clarke Duncan amerikai színész. Az 54 éves művész még június 13-án kapott szívinfarktust, de súlyos betegségéből képtelen volt felépülni, és szeptember 3-án jobblétre szenderült.

Michael Clarke Duncan Chicagóban született 1957. december 10-én. Gyerekkorában apja elhagyta családjukat, így neki kellett eltartania az édesanyját is, akinek betegsége miatt nem tudta befejezni az egyetemet. Kezdetben alkalmi munkákból próbált megélhetésre szert tenni, 196 centiméteres magasságával és 142 kg-os termetével könnyen elhelyezkedett, mint kidobó ember, fizikai munkás, később pedig testőr lett (többek között az akkor még pályakezdő Will Smithnek és Jamie Foxxnak dolgozott).

Először 1995-ben jelent meg kisebb szerepekben különböző filmekben, három évvel később pedig a Bruce Willis főszereplésével készült Armageddon című hollywoodi filmben kapott szerepet. A forgatáson összebarátkoztak Willissel és az akciósztár segített neki szerepet kapni a Stephen King azonos című regényéből készülő Halálsoron című filmbe. Az 1999-ben bemutatott filmben Duncan alakította a filmben azt a paranormális képességekkel rendelkező fekete férfit, akit börtönbe zártak gyilkosság elkövetésért. A film fogadtatása sikeres volt, Michael Clarke Duncant Coffey alakításáért előbb Golden Globe, majd 2000-ben Oscar-díjra jelölték.

Pályája során három filmben szerepelt együtt Bruce Willisszel. Játszott olyan filmekben, mint például a Bérgyilkos a szomszédom (The Whole Nine Yards), A majmok bolygója (Planet of the Apes), A Skorpiókirály (The Scorpion King) vagy éppenséggel a Sin City – A bűn városa (Frank Miller’s Sin City). Duncan szinkronszínészként is aktív volt, több animációs, illetve fél animációs filmben hallhattuk mély bariton hangját, többek között a Kutyák és macskákban (Cats & Dogs) illetve a Kung Fu Pandában. Három filmje maradt befejezetlen.

Mint kiderült, az otthonában szívrohamot kapó színészre menyasszonya talált rá, aki azonnal újraélesztette. Neki köszönhető, hogy a férfi életben maradt a mentősök szerint, akik kórházba szállították. Duncant augusztus elején kiengedték az intenzív osztályról, de a kórházat nem hagyhatta el. 54 évesen hunyt el.

Mészáros Márton

Michael Clarke Duncan amerikai színész (1957-2012)

Michael Clarke Duncan amerikai színész (1957-2012)