Fodor Zsóka: „Talán mégsem olyan rossz ez a hetven”

2012. június 19.

Fodor Zsóka: „Talán mégsem olyan rossz ez a hetven”

Mészáros Márton interjúja Fodor Zsóka színésznővel, aki 1998 és 2009 között a Barátok közt Magdi anyusát alakította, azóta pedig a világot jelentő deszkákon kamatoztatja színészi képességeit. A művésznőt telefonon értem el, de megígérte, hogy a nyár végén személyesen is válaszol a kérdéseimre.

Fodor Zsóka színművésznő a Barátok közt című napisorozat Magdi anyusaként

Fodor Zsóka színművésznő a Barátok közt című napisorozat Magdi anyusaként

Mészáros: 11 éven keresztül alakította Magdi anyust, van olyan alapkérdés, amit mindig feltesznek az interjú elején?

Fodor: Azt a kérdést, hogy van-e olyan kérdés… még nem tettek fel soha. Ötletes kezdés. Csak azt szokták kérdezni, hogy éreztem magamat Magdi anyusként, miért szálltam ki, visszajövök-e, és ezek az egy kaptafára készülő kérdések egy bizonyos idő után már unalmasak.

Mészáros: Nem zavarja, hogy mindig Magdi anyus a téma, és nem Fodor Zsóka?

Fodor: Amikor maga tényleg nagyon kedvesen és udvariasan megkért erre az interjúra, kicsit féltem, hogy Ön is olyan újságíró, aki csak a sablonokat kérdezi. Volt egy újságírónő, aki lejött az egyik vidéki színházba megnézni engem, de csak az előadásról kérdezett, mert arról olvasott, belőlem fel sem készült. Nem szeretem, ha egy interjú nyögvenyelős. Azóta, hogy 1998-ban a sorozatban kaptam szerepet, mondhatni több száz interjút adtam, és azóta, hogy 2009-ben ott hagytam a produkciót, továbbra is meg van a médiaérdeklődés, amiért nem győzök elég hálásnak lenni. Általában rólam írnak, és nem én mesélek magamról. Próbálok kitérni az interjúk elől, én már kinyilatkoztam magamat.

Mészáros: Elmesélné egy napját, vagy a napirendjét?

Fodor: Nagyon szívesen! Most úgymond vakáción vagyok, de tíz órára megyek egy úgynevezett üzleti megbeszélésre, majd kettőre jönnek értem kocsival, és Szarvasra megyek le, ahol a Békéscsabai Jókai Színház nyitó gálaestje lesz holnap. Ha nem Szarvason lennék, akkor a Négy férfi gatyában című előadásnak a következő állomására készülnék. A barátnőimmel, barátaimmal találkozok, akikkel évközben kevesebb alkalmam nyílt találkozni. Fodrászhoz megyek, bevásárolok. Unatkozásra még csak időm sincs.

Mészáros: A sorozat utáni távozása után miért pont a békéscsabai színházat választotta?

Fodor: Nekem Békéscsaba a szívem csücske! 1968-ban voltam először a Békéscsabai Színház tagja, majd 72’-ben lettem újra tag, végül 1979-ben 16 évre elszerződtem a Szegedi Nemzeti Színházhoz. Aztán feljöttem Pestre, ahol két évig szinkronból éltem. Tegnap néztem a tévében a Doktor Zsivágót, és el is felejtettem, hogy én abban is szinkronizáltam. Nem akarom untatni az egész életemmel, a lényeg a következő: még a sorozatban játszottam, amikor lementem Békéscsabára az egyik kolléganőm, Felkai Eszter jutalomjátékára, akivel annak idején nagyon sokat játszottam együtt. Akkor az újonnan kinevezett Fekete Péter színházigazgató megkérdezte tekintettel arra, hogy olyan sokan emlékeznek rám Békéscsabán, hogy nem volna-e kedvem ismét itt játszani a színházban. Azt mondta, hogyha találok olyan szerepet, ami beleillik a színház profiljába, ő örömmel bemutatja. Ez engem nagyon meghatott, de mondtam neki, hogy a sorozat miatt nem lehetne összeegyeztetni. Aztán amikor kiléptem a Barátok köztből, lementem megint, és akkor megint kérdezte az igazgató úr, hogy gondolkoztam-e. Ekkor mondtam neki, hogyha még mindig fent áll a kérése, szívesen elfogadnám a felkérést. Egyetlen kikötésem az volt, hogy olyan szerepet szerettem volna játszani, ami még köszönőviszonyban sincs Magdi anyussal, akit én nem tagadok meg. Az első szerepem így lett a Csárdáskirálynő című operett Cecília grófnője. Ez 2010 októberében volt, de az előadásnak olyan sikere lett, hogy huszonkét alkalom helyet harminckétszer kellett eljátszani. Csak azért ennyiszer, mert ez egy nagy operett nagy zenekarral és millió díszlettel. Mindesetre nagy átváltozás volt ledobni Magdi anyus otthonkáját, és átvedleni sminkbe, vörös parókába és primadonnaként viselkedni, táncolni és énekelni.

Mészáros: És mi következett ezután?

Fodor: Az igazgatóúr megint feltette a kérdést, hogy mit szeretnék a nagy siker után. Rávágtam, hogy valami olyan szerepet szeretnék eljátszani, ami köszönőviszonyban sincs a Csárdáskirálynő Cecíliával. Dürrenmatt világhírű műve, Az öreg hölgy látogatása volt a következő darab, amelyben szerepet kaptam. A címszereplő öregasszonyt alakítom, ami igazán „veretes” szerep. Idén január 13-tól láthatták a nagyszínpadon a nézők. Úgy néz ki, ősszel még tárgyalások vannak egy új darabbal kapcsolatban.

Mészáros: Publikus, hogy melyik lesz ez a darab?

Fodor: Különböző tárgyalások zajlanak a jogokról, de azt elárulhatom, hogy a Hat hét, hat tánc című színdarabról van szó, amelyet sikerrel játszanak a fővárosban Kulka János és Vári Éva főszereplésével. Ez egy viszonylag új darab, Amerikában talán öt éve mutatták be, de hatalmas siker a világ minden országában. Ha minden terv szerint halad, októberben lesz a premier.

Mészáros: Ha össze kellene hasonlítania, milyen érveket és ellenérveket tudna felhozni a fővárosi élet és a vidéki élet kapcsán?

Fodor: Hadd udvaroljak egy kicsit, ezt a kérdést még sohasem tették fel nekem. Gratulálok hozzá, fogós kérdés. Nagyon sok különbség van. Ha lemegyek Békéscsabára hat hétig próbálok, ez az idő számomra nyaralás. Hiába kell nagy főszerepet tanulnom, számomra ez kikapcsolódás. Kaptam Békéscsabán egy gyönyörű nagy lakást terasszal, szemben a színház épületével. Másrészről nagyon szeretem a békéscsabaiakat, baráti kört is kialakítottam velük. Itt legalább nem találnak meg olyan telefonok az újságoktól, amiket nem szívesen veszek fel. Jókat eszem, igazán jól alszom, remek kollegákkal vagyok körülvéve, akikkel kölcsönösen szeretjük egymást. Nekem ez valóban maga az idill, a sikerről nem is beszélve.

Mészáros: Magánemberként Ön mindig odafigyel az eleganciájára, külsejére. Hiúnak tartja magát?

Fodor: Nem tartom hiúnak magamat, mert például sohasem sminkelem magamat, ha utcára megyek – csak a számat szoktam néha kifesteni. Nem szeretek sminkelni, kozmetikushoz járni, én magamnak akarok megfelelni, ha elmegyek egy olyan eseményre, ahol megjegyzik hogyan nézek ki. Szeretek szépen öltözködni, de csak a magam örömére. Ez azóta van bennem, amikor még nem volt pénzem, egyébként imádok túriból öltözködni. Volt olyan, hogy egy rendezvényen valaki ugyanabban a ruhában ült, mint, amit én is viseltem. Tisztára, mint Elizabeth Taylor és Gina Lollobrigida, persze nem hasonlítom magamat ilyen nagy sztárokhoz, de ez olyan kényelmetlen volt nekem, hogy haza is mentem. Annyiban talán mégis hiúnak tartom magamat, hogy egyedi ruhát szeretek felvenni. Ilyeneket lehet találni elegáns second hand üzletekben is. Az embereket szeretem megtisztelni azzal, hogy szépen felöltözök.

Mészáros: Kinek szeretne tetszeni?

Fodor: Most meg fog lepődni, Kalamár Tamásnak, a Barátok közt producerének szeretnék tetszeni sokszor, vele még mindig nagyon jó barátok vagyunk. Múltkor elvitt engem Szentendrére, de gyakran elmegyünk vacsorázni is. Mérhetetlenül szeretem őt, és büszke vagyok rá, hogy még a sorozatból való távozásom után is megmaradt ez a jó barátság kettőnk között. Balogh Edina esküvőjén nagyon tetszettem neki, s az ő dicsérete boldoggá tesz. És persze azt is el kell mondanom, hogy természetesen Edinának is szerettem volna tetszeni.

Mészáros: Mit gondol, meddig lehet egy sorozatot úgy készíteni, hogy színvonalas maradjon?

Fodor: Jó kérdés, hű de jó kérdés. Hát komolyan sajnálom, hogy nincs időm személyesen találkozni. Én szerintem, ha például a Dallast, vagy a Dinasztiát, a két maratoni sorozatot vesszük alapul, akkor akár még évtizedekig lehet csinálni a Barátok köztöt. Tudja, ezt a sorozatot tizennégy éve 1,5-2 millió ember nézi naponta, s addig még fent lehet tartani az emberek érdeklődését, addig a Barátok közt menni is fog. Én azért léptem ki a sorozatból, mert nem akartam még nyolcvan évesen is Magdi anyus lenni. Még most is hiszek abban, hogy amikor nyolcvanéves leszek, akkor is fog futni a sorozat. Figyelembe véve a gazdasági válságot, a jelenlegi pénzügyi helyzetet, akkor ebben van még egy tíz-tizenöt év. Nagyon drukkolok nekik!

Mészáros: Mi a legnagyobb kihívás az életében?

Fodor: Talán akkor volt a legnagyobb kihívás az életemben, amikor tévébemondó voltam. 1972-73’-ban még gyerekcipőben járt a televíziózás Magyarországon, nagy kihívás volt a második férjem kedvéért diplomás színésznőként feljönni a fővárosba. Miatta jöttem el Békéscsabáról, Szinetár Miklós volt a televízió igazgatója, aki az én osztályfőnököm volt a Színművészeti Főiskolán. Úgy jöttem el Békéscsabáról, hogy nem keresgéltem színházakat, hanem felhívtam a Miklóst megkérdezni, hogy mit szólna hozzá, ha bemondó lennék. Támogatott, és egy évig tévébemondó lettem. Nagy kihívás volt tizenhat év után otthagyni Szegedet is, megelégeltem a sok igazgatóváltást: volt, akit szerettem, volt, akit nem. Az utolsót speciel egyáltalán nem. Úgy hagytam ott Szegedet, és jöttem fel Pestre, hogy se szerződésem, se állandó munkám nem volt. Két szinkronrendező, Dezsőffy Rajz Katalin és Somló Andrea volt az a személy, akik elhitették velem, hogy boldogtalan vagyok Szegeden, és miattuk jöttem fel szinkronizálni. Már korábban is szinkronizáltam, néha Szegedről is feljártam hozzájuk egy-egy szinkront megcsinálni. Pesten volt a 88 éves édesanyám, akit el kellett tartanom olyan kevés fizetésből, amelyet elmondani is szégyellek. Aztán hónapokkal később megjött a Pécsi Ildikó által kijárt szakmai nyugdíj, amely 19 ezer 600 forint volt.

Mészáros: Abból meg sem lehetett élni, ugye?

Fodor: Angyalom, ezért szinkronizáltam. De kapaszkodj meg, amikor eljöttem Szegedről nettó 24 ezer forintot kerestem, szóval nem kellett nagy bátorság a változtatáshoz. A pénz sohasem folyt ki a kezem közül, a Németországban élő keresztanyámtól örökölt márkából például vettem magamnak egy lakást Szegeden. Amikor feljöttem Pestre, eladtam azt is, éppúgy mint édesanyám balatoni nyaralóját. Pesten édesanyám mellett vettem egy 42 négyzetméteres lakást, így anyukámnak a falszomszédja lettem. Volt olyan hónap, hogy a szinkronnal 60-80 ezer forintokat kerestem azokban az időkben, ami nekem horribilis összeg volt. És ehhez jött még a 19 ezer forintos nyugdíjam. Emlékszem egyszer az utcán találkoztam Pécsi Ildikóval, és megköszöntem neki, hogy kijárta, hogy a színészeknek is legyen szakmai nyugdíja. Könnyes lett a szeme, és azt mondta, hogy még soha senkinek nem jutott eszébe, hogy megköszönje.

Mészáros: Akkor Ön egy igazi újrakezdő.

Fodor: Az vagyok, háromszor biztosan teljesen újra kezdtem az életemet úgy, hogy a jövő semmi jóval nem kecsegtetett. Jóval áron alul eladtam a lakásomat, és anyukámét is, majd kiléptem a sorozatból. Azt hittem ebből fogok élni innentől kezdve, nem is számítottam a felvidéki huszonkét fellépésre a Vadkerti Imrével (“Mit ér az ember, ha magyar?” című est), a szereplésre Bagi-Nacsával, és arra hogy színházban fogok újra játszani. Most is állandóan hívnak műsorvezetőnek, házigazdának, de még nyugdíjas klubokba is. Szerencsés voltam, mert ha nem egyedül vagyok, nem tehettem volna ezeket meg. Egyik oldalról nem egy mámoros boldogság, ha az ember egyedül van, másrészről több lehetőséghez jut, mint azok, akiknek párjuk, családjuk van. Azt viszont le kell szögeznem, hogy én imádok magam lenni, így legalább én dönthetek a sorsomról.

Mészáros: A közelmúltban Magyar Tolerancia Díjjal tüntették ki. Mennyire érte váratlanul az elismerés?

Fodor: Váratlanul ért, és nagyon jól esett. Nekem nem számít, hogy valaki zsidó, cigány, homokos, arab, vagy hajléktalan, én szeretem az embereket. Mindig abból indulok ki, hogy az illető milyen ember, és sohasem azzal törődöm, hogy milyen országból jött, vagy, hogy milyen felekezet tagja, vagy melyik nemhez vonzódik. Ez engem nem érdekel, ugyanolyan jóban vagyok az egyik vallás hívőivel, mint a másikkal, ugyanolyan a kapcsolatom a jobb oldali párt támogatóival, mint a baloldaliakkal. Mindig az embert nézem! Nagyon jó barátaim vannak mindenféle politikai, vallási irányzatból, és arra vagyok büszke, hogy ezt más is észrevette. Igazán szeretem az embereket, ez is kapom vissza lépten-nyomon.

Mészáros: Hogyan vélekedik arról, hogy a Fővárosi Törvényszék úgy döntött kezdetben, nem lehet melegfelvonulás idén?

Fodor: Én nem tudok ehhez hozzászólni, és nem is szeretnék erről véleményt foglalni. Egy színésznek nem feladata a politizálás.

Mészáros: Hogy látja mennyire toleránsak a magyarok a másságot illetően?

Fodor: Csak azt szeretném elmondani ezzel kapcsolatban, hogy nagyon sok jó barátom van az úgynevezett másságból: nő is, férfi is. Van olyan nő, aki nekem barátnőm 16 éves kora óta, és pontosan tudom a másságát. Sok barátom van, és mégis nagyon szeretem, azokat is, akik – zavarban vagyok, hagy mondjam így – melegek. Attól még, hogy valaki meleg, lehet nagyon jó humorú, kedves, nyílt, remek társaság. Soha nem volt bajom a mássággal, és nem is lesz. Nem szabad ebből kiindulni.

Mészáros: A születésnapja alkalmából voltak kívánságai?

Fodor: Borzasztóan féltem a hetventől, egyszóval hogy is mondjam…utálom! Rossz belegondolni, hogy rengeteg minden nem jöhet el már, amire még esélyt lát az ember a hatvanas éveiben. Győrben játszottuk a Négy férfi gatyában című darabot, az előadás végén Straub Dezső kilépett a közönség elé, leállította a tapsot, és elkezdte mondani, hogy elfogtak egy levelet, amiben az áll, hogy valaki nagyon nem szereti a születésnapját, de rájött arra, hogy barátok közt van. Ekkor már mind a négyszáz ember tapsolt, volt torta, tűzijáték is. Annyira meghatott, hogy elsírtam magamat. Ez volt az egyik köszöntésem, a másik meg Békéscsabán, ahol a színház záró gálaestjén megjegyezték, hogy itt ülök a nézők között, és a születésnapomat ünneplem ma, szeretnének felköszönteni engem is. Ötszáz ember olyan hosszan, vastapssal köszöntött, hogy azt mondtam magamnak: „Talán mégsem olyan rossz ez a hetven.”

Budapest, 2012. június 19.

Fodor Zsóka Kálmán Imre: Csárdáskirálynő című operettjének előadásán a Békés Megyei Jókai Színházban 2010. október 18-án

Fodor Zsóka Kálmán Imre: Csárdáskirálynő című operettjének előadásán a Békés Megyei Jókai Színházban 2010. október 18-án

Summertime

2012. június 18.

Ennek a hétnek a végéig az összes magyar iskolában megtartják a tanévzárókat, és az idei nyári szünet már most igazán forrónak ígérkezik. A tartós kánikula miatt az egész országra másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos a június 18-tól 21-ig tartó időszakra. A rendkívüli hőségben a hőmérséklet 35 Celsius-fok fölé emelkedett, emiatt szinte mindenhol hűtik az utakat és a vasúti síneket.

Délelőtt az ablakomban lévő hőmérő 40 Celsius-fok feletti értéket mutatott. Még akkor is meghökkentő ez a szám, ha tudjuk, hogy a nap órákon át sütötte a mérőszerkezetet.

A rendkívüli trópusi hőség várhatóan emelkedni fog, június 19-én akár meg is dőlhet a melegrekord. Fontos tanács, hogy a kánikula ellenére vigyázzunk a ventilátorok és a légkondicionálók túlzásba vitt használatával, és ne feledkezzünk meg a folyadékpótlásról sem. Akkor is kell folyadékot fogyasztani, amikor nem érezzük magunkat szomjasnak.

Mészáros Márton

Plusz 40 Celsius-fok feletti értéket mutat a hőmérő az ablakomban - Budapest, 2012. június 18. (Fotó: Mészáros Márton)

Plusz 40 Celsius-fok feletti értéket mutat a hőmérő az ablakomban – Budapest, 2012. június 18. (Fotó: Mészáros Márton)

Meghalt Rodney King

2012. június 17.

2012. június 17-én a kaliforniai Rialtóban található otthonának medencéjében holtan találta menyasszonya Rodney Kinget, azt a fekete amerikai férfit, akit 1991. március 3-án négy Los Angeles-i rendőr brutálisan összevert. A férfi 47 éves volt. A rendőrség nyilatkozata szerint idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak a helyszínen.

Rodney King súlyos rendőri bántalmazása után robbant ki az USA történetének legsúlyosabb faji jellegű zavargása Los Angelesben, amely 1992. április 29. és május 4. között tartott.

A megvádolt rendőrök ártatlannak vallották magukat az ügyben indított eljárásban, 1992. április 29-én pedig az esküdtszék felmentette őket. Egy járókelő, bizonyos George Holliday nevű amatőr videós felvette, amint a négy rendőr a gumibotjával megütötte, megrúgta Kinget, és sokkolót is használtak ellene. A felvételeket nem csak a helyi tévécsatornák közölték le, hanem az egész világot bejárták.

Miután a rendőröket felmentették, Los Angelesben olyan súlyos zavargások törtek ki, amelyek 53 ember halálát okozták. Elterjedtek a fosztogatások, általánossá vált az erőszak, a gyújtogatás, a gyilkosság, s a véres zavargások egy milliárd dollárra becsült anyagi károkhoz vezettek. A zavargások során továbbá több ezer ember sérült meg.  A hivatalosan hat napig tartó zavargások május 4-én értek véget, de a város különböző pontjaira vezényelt katonák csak három héttel később hagyták el Los Angelest.

A megmozdulás harmadik napján, 1992. május 1-jén King a televízióban kérte az embereket, hogy hagyjanak fel a miatta kirobbant rongálással. Később az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot kezdeményezett King ügyében, majd 3,8 millió dollár kártérítést kapott.

Rodney Kinget 1995-ben letartóztatták a felesége bántalmazásáért, 2003-ban pedig ittasas gyorshajtásért állították elő. 2007-ben az arcán és a karján lőtték meg, amikor hazafelé biciklizett. 2011-ben megint ittas vezetésen kapták, ekkor már kiderült, hogy komoly gondjai vannak az alkohollal.

Mészáros Márton

Rodney King (1965-2012) a bántalmazás után 1991-ben

Rodney King (1965-2012) a bántalmazás után 1991-ben

Demonstráció a rokkantak, elesettek, fogyatékossággal élők, idősek jogaiért!

2012. június 16.

Tóth Kata kezdeményezésére a rokkantak, az elesettek, a fogyatékkal élők, és az idősek jogaiért szerveznek 2012. július 1-jén demonstrációt a fővárosi Hősök terén. A Facebook közösségi oldalon meghirdetett tüntetésre immáron közel félezren jelezték vissza a részvételi szándékukat.

Tóth Katával, a rendezvény szervezőjével a demonstráció létrejöttének körülményeiről beszéltem. A hölgy szociális gondozóként dolgozik, és rengeteg rászoruló emberrel találkozik naponta.

„Megalázzák őket naponta, rosszul érzik magukat a bőrükben, és nincsen megoldás a problémáikra. Június 25-én a Lendvai utcában volt egy demonstráció a rokkantak jogaiért, ahol valaki – nem tudjuk ki volt – eléggé lekezelő stílusban fogadta azt a petíciót, amelyet a mozgáskorlátozottak megbízottja adott át neki. Azóta sem tudjuk, hogy mi lett a petíció sorsa. Akkor született meg a fejünkben a nagyobb demonstráció ötlete, és ha nem hallják meg a hangunkat az országon belül, akkor nemzetközi szinten próbálunk eredményt elérni, külföldiek bevonásával. Mivel a Hősök Tere a leglátogatottabb turisztikai látványosság hazánkban ezért találtuk ki, hogy ott legyen ez a demonstráció” – mondja a főszervező, aki elárulta azt is, hogy az interneten való népszerűsítés csak félsiker, mert az igazán rászorulóknak ételre nincs pénzük, nemhogy internet előfizetésre. A szervezők három sátorra kaptak engedélyt, az egyikben ingyenesen lehet ivóvizet fogyasztani, a másik egészségügyi sátor, a harmadikban pedig egy képviselői fórum lesz. A rendezvényre 73 parlamenti képviselő kapott meghívót, a jelenlétük azonban kérdéses.

Ha Ön is rokkant, fogyatékkal élő, vagy idős, esetleg van a rokonságában, ismeretségi körében olyan személy, akik az alábbi problémáktól szenved, azoknak a demonstráción lenne a helye!

Hazánkban is hátrányt szenvednek a fogyatékkal élők és a rokkantak, pedig minden országban kötelessége lenne a környezetüknek biztosítani a fogyatékosok számára az emberi jogaiknak teljes körű gyakorlását. Ugyanilyen esélyegyenlőség vonatkozik azokra a szegény kisnyugdíjasokra is, akiknek arra nincs pénzük, hogy az életben maradásukért szükséges gyógyszereket megvegyék. Úgy tűnik, sajnos láthatatlanok azok a nyomorgó családok is, akik képtelenek beiskolázni gyermeküket, sőt még az is gondot okoz, hogy a napi betevőt biztosítsák számukra. Mégis milyen egyenlőségről beszélünk az egészségügyben, amikor a pénz diktál ott is. Még ha az illető komoly beteg és orvosi ellátást igényel, akkor is hátrébb csúszik a várólistán, mint az a páciens, aki pénzzel tömi tele a doktor zsebét. És ha már a várólistáknál tartunk, mégis mit tegyen az a beteg, aki öt-hat hónappal későbbre kap beutalót?!

A demonstráció július 1-jén délután 2 órakor kezdődik.

Mészáros Márton 

"... for the poor and the beaten down..." (Johnny Cash - Man in Black)

“… for the poor and the beaten down…” (Johnny Cash – Man in Black)

Mozi ajánló – A diktátor

2012. június 15.

Kevés olyan megosztó komikus van a világon, mint amilyen Sacha Baron Cohen. A zsidó származású brit nevettetőtől már megszokhattuk, hogy az ő szájából új értelmet nyer a polgárpukkasztás fogalma, de A diktátorral minden eddiginél magasabbra tette a mércét.

Cohen akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor 2006-ban mozikba került a meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült Borat, az azóta már kultuszfilmé avanzsált vígjáték, amelyben kazah riporterként nem csak az amerikai kultúra kigúnyolásával, hanem vallási, rasszista, és merész szexuális témákkal botránkoztatta meg a közönséget. A meleg divatdiktátor, Brüno történetéről szóló következő filmje szintén a támadások középpontjában állt. Sacha Baron Cohen A diktátorral (The Dictator) viszont most minden létező embernek megmondja a tutit: „kedvenceinek”, a zsidóknak, a négereknek, a melegeknek, a feministáknak, a nőknek, az araboknak, de még a szeptember 11-i terrortámadásból és Kim Dzsong Il észak-koreai diktátor halálából is éppúgy viccet csinál, mint a terroristavezér Oszama bin Ladenből.

Cohen harmadik alkalommal dolgozott együtt Larry Charles filmrendezővel, de ez az első alkalom, hogy valódi színészek játszanak a filmjeikben. Már megszokhattuk Cohen előző munkáiból, hogy néhány másodperc erejéig feltűnik benne egy-egy hollywoodi sztár, de ezúttal vérbeli színészek alakítanak fiktív karaktereket. Na ez aztán az előrelépés! Anna Faris, John C. Reilly mellett egy Oscar-díjas művész, Ben Kingsley is szerepet vállalt a nem mindennapi filmben. Igaz ennek ellenére egy röpke cameo erejéig láthatjuk Megan Foxot és Edward Nortont is.

A történet középpontjába egy kitalált észak-afrikai vezető, Aladeen tábornok-admirális, Wadiya diktátora áll, aki fittyet hányva a nemzetközi politikára és a demokráciára éli a maga kis életét mindaddig, még az ENSZ tudomására nem jut az atomfegyverkezési programja. A diktátor hajlandó elmenni New Yorkba az ENSZ-ülésre, de időközben merényletet hajtanak végre ellene, azonban túléli a támadást, viszont kisemmizve, üres zsebekkel kell tovább élnie. Mindezt úgy, hogy senki sem tudja ki is ő valójában, hiszen az összeesküvés vezetője időközben egy dublőrrel helyettesítette.

A forgatókönyv sok helyen hasonlóságokat mutat Charlie Chaplin első hangosfilmjével, A diktátor (The Great Dictator) című alkotással. Számomra az a jelenet volt döbbenetesen azonos, amelyben Sacha Baron Cohen elmondja a beszédét a film végén. A történet egyébként nem újszerű, emlékezzünk csak vissza arra a régi jól bevált mesebéli fordulatra, miszerint a királyfinak (adott esetben a diktátornak) el kell hagynia a luxust és egyszerű emberként kell élnie a mindennapokat ahhoz, hogy megtanulja értékelni az életet. 72 év telt el Chaplin filmjének bemutatója óta, de az akkori témák éppúgy aktuálisak ma is, mint egykoron. Csupán csak az előadásmódon kell változtatni.

A sötét társadalomrajznak is helytálló film szatíra felé veszi az irányt, de nagyon ügyel arra is, hogy konvencionális keretek között mozogjon. Talán a legnagyobb hibája az, hogy bármennyire nem akarja, mégis sablonossá válik néhány tényező miatt. Amiket kiparodizál, azok mind valós problémák, viszont csekély odafigyeléssel is fellelhetők benne a tipikus vígjátéki sémák.

Sacha Baron Cohen mindig a saját határait feszegette, A diktátorral pedig végképp bebizonyíthatta, hogy számára nem létezik határ. Őszinte, kényes, szemtelen, ám határozottan szórakoztató filmet gyúrt össze az alkotógárda. Egy olyan filmet, amelynek nincsen célközönsége, mivel a közönség bárki lehet. Még ha az illet fanyalgó, szitkozódó néző, akkor is jelent számára valamit a film. A diktátorból bárki csipegethet!

Gondolkodjunk, vajon mit láttunk az elmúlt másfél órában: csupán csak sértő hülyeségeket, értelmetlen indulatgerjesztést vagy értelmes manipulációt kaptunk? A válasz adott, akárcsak egy merész film, amely farokbehúzás helyett beszél. És elmond mindent.

Mészáros Márton

A diktátor (The Dictator) című film plakátja

A diktátor (The Dictator) című film plakátja

Szuperkoncertre készülnek a Margit-szigeten

2012. június 12.

Horgas Eszter fuvolaművész fejéből pattant ki a Hét boszorka van – Szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája című előadás megvalósításának ötlete, amelyet Puskás Tamás rendezésében 2012. június 22-én mutatnak be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. 

A rendhagyó koncert ötlete Horgas Esztertől származik, akit felkértek, hogy az eredeti időpontban adjon koncertet. A művésznő találta ki, hogy a tüzek és a szerelmesek mágikus estéjén hét díva, hét igazi egyéniség álljon színpadra, ne csak ő egyedül. A végeredmény igazán jól hangzik: Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann, Polyák Lilla, Horgasz Eszter, Tompos Kátya és az idei Megasztár nyertese, Radics Gigi fogja szórakoztatni a közönséget.

Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója, az előadás rendezője így fogalmazott a blogomnak adott rövid interjújában:

– Amikor kialakult ez a ritka és teljesen egyedi alapötlet, Eszter felkért, hogy rendezzem meg a koncertet, egy korábbi közös munka sikeréből kiindulva. Elmélyültünk, kezdődhetett a gondolkozás, hogy ki is legyen a másik hat boszorkány. Juli neve azonnal felmerült, felsorolni a munkáit kész programajánló lenne, de mégis felkértük, és igent mondott. Gondoltuk, jó indítás egy Kossuth-díjas a csapatban. A többiek őket követték, végül jött a hosszú fejtörés: ki legyen a hetedik? Sokan felmerültek, de a legjobb utolsó boszinak a 15 éves Radics Gigi tűnt, mindnyájan felfigyeltünk a lenyűgöző hangjára. Szerencsére ekkor még nem ígérkezett el, bár lehet, ha a Megasztár megnyerése után keressük meg, akkor már foglalt lett volna. Na így állt össze a nagy csapat. Már a nevek alapján olyasvalami van készülőben, ami egyedülálló a nyári színházi kínálat palettáján, nem beszélve arról, hogy egyszeri alkalomról van szó. 

A próbák Horgas Eszter lakásán és a Puskás általa irányított Centrál Színházban zajlanak gőzerővel. Az esten olyan ismert slágereket hallhatunk majd, mint a Halleluja, a What a Wonderful World, a Szomorú vasárnap, az I’ll Always Love You, a Quando Quando, a Fever, vagy a Say a little prayer for you.

Básti Juli harminc hosszú év után újra elénekli a Zakatol az expresszt vagy a híres Mein Herr-t, Falusi Mariann pedig rappelni fog az Almát eszek előadása közben. Ha a koncert valóban nagy siker lesz, akkor átalakítva, akár a Centrál Színház is műsorra tűzheti. De addig még sok víz fog lefolyni a Dunán, minden a június 22-i koncert sikerétől függ. 

Az előadásig már csak két hét van hátra, és jegyek még mindig kaphatók, többek között az interneten, online is lehet jegyeket vásárolni. Kapható olyan egyedi kombinált belépőjegy is, amelynek az ára tartalmaz egy hajójegyet, amely beviszi az érdeklődőt a Margit-szigetre, és előadás végeztével a visszaviszi a kiviláglott fővárosba. Szóval, a koncert fergetegesnek ígérkezik, már biztos, hogy én is ott leszek! Gyere te is, ha az igényes zenét kedveled!

Megjegyzés: Csak holnap, vagyis 2012. június 13-án, szerdán 20%-os kedvezménnyel kaphatóak jegyek a koncertre. Jegyvásárlás az alábbi linkre kattintva. Továbbá sorsolás útján is jegyet lehet szerezni a produkció Facebook-oldalán: itt. Minden héten 2 páros belépőt sorsolnak ki ingyen az oldalt lájkolók és megosztók között! 

Mészáros Márton

Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann, Horgas Eszter, Polyák Lilla, Tompos Kátya és az idei Megasztár fiatal tehetsége, Radics Gigi - Hét boszorka van - Szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája

Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann, Horgas Eszter, Polyák Lilla, Tompos Kátya és az idei Megasztár fiatal tehetsége, Radics Gigi – Hét boszorka van – Szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája

Mozi ajánló – A hófehér és a vadász

2012. június 10.

Ha láttál még elcseszett filmet… – valahogy így illene kezdeni mindenféle véleménynyilvánítást, kritikát az Universal Pictures A hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) című filmjéről. Még hogy régi klasszikus új köntösbe bújtatva, ugyan már! Ez a film nem több egy pocsék, értelmetlen katyvasznál, amely habár keresi a fényre vezető kijáratot, nem találja meg. Sőt, teljesen ellentétes irányban keresgél.

A filmet rendezőként Rupert Sanders elsőfilmes direktor jegyzi, s talán nem is csak az ő vétke, hogy ennyire eltolták ezt a filmet, hiszen a forgatókönyvíró éppúgy bűnös a film sikertelenségében, mint a rendező. A színészeket nem okolom, elvégre az ő hibájuk csak az, hogy rábólintottak egy olyan szerepajánlatra, amire nem kellett volna.

A legfőbb kivetnivaló a filmben az, hogy kong az ürességtől az egész film, a néhol álomszerűnek ható történet zavaros, teljességgel értelmetlen és nem jól felépített. A Hófehért körülvevő világról süt a felszínesség és a kidolgozatlanság. A fantázia ahhoz kell igazán, hogy elhiggyük ez nem csak egy a forgatás miatt felépített díszletfalu és kastély, hanem ez az a valóság, amelyben a szereplők élik a mindennapi életüket.

Számomra meglehetősen sötét az egész film stílusa, nehéz eldönteni, hogy mi is volt valóban az alkotók célja. Egy családi mese? Mert annak borzasztó. Talán egy akció dús félig-meddig „fantasy film” létrehozása lehetett a cél, ahhoz viszont minden alapanyagot tökéletesen használtak, kihozva belőle a leglátványosabbat, amit csak lehet.

A film csak úgy halmozza a hibákat, már a cím körül is rejtélyek vannak. Egyáltalán mi értelme volt átnevezni A hófehérke és a hét törpe című Grimm-mesét A hófehér és a vadászra, ha a vadásznak teljesen elhanyagolható szerep jutott, és a hét törpe (akiből a filmben eggyel több van) pedig jelen van?

A főszerepet alakító Kristen Stewart karakterén semmiféle érzelmi változás nem megy végbe, az ő esetében eleve badarság bármiféle érzelemről beszélni. Hiszen ennek a lánynak olyan rezdületlen és kifejezéstelen arca, mint egy kőszobornak. Szintén vétek volt szegény Hófehérkét sereget vezető, páncélba bújtatott harcos szűzként ábrázolni. A Chris Hemsworth által megformált izomtól duzzadó, macsó vadásznak a karakteréből sok mindent ki lehetett volna hozni, de sajnos az alkotók nem fektettek annál nagyobb hangsúlyt rá, mintsem legyen a filmben egy oda nem illő, teljességgel jelentéktelen karakter, akinek a férfias, kigyúrt testére nők ezrei nyáladzhatnak.

Charlize Theron nem az eszéről híres: ha éppen tudja, hogy melyik országban forgat, akkor az már félsiker. Jobb arról sem vitát nyitni, hogy mennyire megérdemelt az Oscar-díja, és mennyire jogos az a sok egekbe marasztalt dicsőítés a szépségéről. A színésznő meglepő módon nemet mondott a legendás Clint Eastwood J. Edgar című filmjének női főszerepére, és helyette belevetette magát Ravenna királynő megformálásába. Talán a mentségére szólhat, hogy az ő karaktere a leggondosabban kidolgozott figura az egész alkotásban. De ennek ellenére hosszútávon fülsértően idegesítőek ennek a kicsinyes, férfigyűlölő, hatalommániás gonosz királynőnek a kiborulásai.

A hófehér és a vadásznak semmi esélye sincs arra, hogy kitörjön az átlagosság ketrecéből. Lassú történetű, unalmas film, amelyre csak két dolog fog emlékeztetni: a vizuális effektek és Charlize Theron gonosz királynője, aki hol gyönyörű nőként tündököl, hol aszott öregasszonyként vergődik a földön. Azon sem csodálkozhatunk, ha évek múltával emlékezetünkben ez a mozifilm összemosódik más alkotásokkal, hiszen körülbelül egy tucat másik filmre hajaz.

Mészáros Márton

Kristen Stewart amerikai színésznő A hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) című film egyik jelenetében

Kristen Stewart amerikai színésznő A hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) című film egyik jelenetében

Lindsay Lohan gőzerővel forgatja a Taylor-filmet

2012. június 10.

Lindsay Lohan amerikai színésznő hátulról belehajtott egy kamionba Santa Monica tengerparti autóútján 2012. június 8-án. A fiatal színésznő kölcsönzött Porschéja teljesen összetört, Lohant pedig kórházba szállították. A színésznő komolyabb sérülések nélkül, mindössze néhány vérző sebbel megúszta a balesetet, és néhány órán belül kiengedték a kórházból. A kiérkező rendőrök szerint sem Lohan, sem a kamionsofőr nem volt ittas állapotban.

A 25 éves színésznő a kórházból a Liz & Dick című tv-filmje forgatására sietett. Lohan Elizabeth Taylor (1932-2011) Oscar-díjas amerikai színésznőt alakítja a készülő filmben, amelynek első forgatási napját 2012. június 4-én tartották. Richard Burton (1925-1984) Oscar-díjas walesi színész szerepében Grant Bowler amerikai színész látható majd.

Mészáros Márton

Lindsay Lohan amerikai színésznő

Lindsay Lohan amerikai színésznő

Drew Barrymore férjhez ment

2012. június 10.

Drew Barrymore amerikai színésznő 2012. június 2-án zsidó ceremónia keretében ment feleségül élettársához, Will Kopelmanhoz, akivel őt hónappal az esküvő előtt jegyezték el egymást. Barrymore újdonsült párja miatt tért be a zsidó vallásba. A kaliforniai Montecitóban tartott menyegzőn részt vettek Reese Witherspoon és Cameron Diaz amerikai színésznők is.

A 37 éves színésznőnek ez volt a harmadik házasságkötése. Párja három évvel fiatalabb nála.

Mészáros Márton

Drew Barrymore amerikai színésznő

Drew Barrymore amerikai színésznő

93 évesen válik Gibson apja

2012. június 10.

Mel Gibson Oscar-díjas ausztrál színész édesapja, a 93 éves Hutton Gibson író beadta a válókeresetét 2012. május 28-án – írják a vezető amerikai és ausztrál bulvárlapok. A férfi 2002-be vette feleségül a jelenleg a hetvenes éveiben járó Teddy Joye-t, de most kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva szeretné felbontani a frigyet.

Az idős párnak nem született gyereke. Hutton Gibson első neje, Anne Reilly 1990 decemberében halt meg, az asszonytól 11 gyermeke született, köztük Mel Gibson.

Hutton Gibson 2003-ban botrányt okozott azzal a kijelentésével, miszerint a holokauszt nagy részét csak a zsidók találták ki, s megkérdőjelezte, hogy a második világháború során 6 millió zsidót öltek volna meg a nácik. Az idős író a közelmúltban a fél Vatikánt homoszexuálisnak nevezte, és úgy nyilatkozott, szerinte a katolikus egyház ezért nem tesz semmit a pedofilbotrányok ellen. A katolicizmussal foglalkozó szerző magát XVI. Benedek pápát homoszexuálisnak és egykori szabadkőművesnek nevezte.

Sokan kritizálták Mel Gibsont és apját hagyományos katolikus hitük és politikai nézeteik miatt, és antiszemitizmus és a holokauszt megtagadása miatt is elítélik őket.

2006-ban ittas vezetésért és gyorshajtásért tartóztatták le Mel Gibsont, aki antiszemita megjegyzéseket tett és erőszakosan lépett fel az intézkedő rendőrrel szemben. A színész a rendőrkapitányságra érkezése után többször megjegyezte, hogy „a zsidók felelősek a világ összes háborújáért”, majd megkérdezte az őt őrizetbe vevő rendőrt, hogy nem zsidó-e. Később Joe Eszterhas magyar származású amerikai forgatókönyvíró és producer jelentette ki, hogy Mel Gibson szabályosan utálja a zsidókat, és “gázkamraszökevénynek” nevezte őket.

Mészáros Márton

Hutton Gibson amerikai író, Mel Gibson Oscar-díjas ausztrál színész édesapja

Hutton Gibson amerikai író, Mel Gibson Oscar-díjas ausztrál színész édesapja