Archive for 2011. október

Az aktuális világvége jóslat mostanra szól

2011. október 18.

Harold Camping amerikai bibliaoktató azzal vált híressé, hogy évtizedek óta mindig újabb és újabb kataklizma dátumokkal rémisztgeti híveit. A 90 esztendős öregúr először 1994-re jövendölte a világvége eljövetelének dátumát, de valamit elszámolt és kiderült, hogy 2011. május 21-én lesz vége a földi életnek. A férfi agyvérzést kapott, majd felépülve újra átnézte a feljegyzéseit és bejelentette, hogy 2011. október 21-én fog eljönni az „ítélet napja”.

Az öregúr szerint a számításai a Bibliában található számkódokon alapszanak és több ezer hívője meg van róla győződve, hogy a mostani hét pénteki napja lesz az utolsó a világunk történetében. Camping szerint elmúlásunk nem lesz fájdalmas, észre sem fogjuk venni, hogy nem létezünk többé.

Egy elismert majanaptár-kutató szerint viszont október 28-án fog véget érni a világ. A feltételezéseit ő azzal próbálja bizonyítani, hogy a történelem során már nagyon sok fordulópontot jósoltak meg a maja napárak.

Amióta világ a világ, léteznek különböző teóriák a világvégét illetően. Az első jóslat ezek közül 999. december 31-ről szól, ugyanis a középkorban úgy vélték, hogy Jézus születésének az ezredik évfordulóján fog bekövetkezni az apokalipszis. A legfelkapottabb elképzelés szerint a világvége 2012. december 21-én fog bekövetkezni. Ez a feltevés is a maja naptár veszi alapul, de erről is megoszlanak a vélemények. 

Szkeptikusnak kell lennünk, de sokan mégis úgy gondolják, hogy valaminek kell lennie a világvégét illetően szárnyra kapott híresztelések mögött. Több forrás – köztük Nostradamus, a híres középkori francia jós és Aryana Havah, az Inuaki, a bennem élő reptilián – Egy földönkívüli lény vallomásai című könyv szerzője – is úgy véli, hogy az anyagi világ előbb-utóbb el fog pusztulni és egy új világrend van kialakulóban, amelyben nem mindenki állhatja meg a helyét, csak azok, aki “tiszták”. Az önző, kapzsi és önpusztitó rendszernek egyszer vége lesz a Biblia szerint is. A Biblia úgy fogalmaz a “dolgok rendszerének általános befejezéséről”, hogy a világvége előtti időszakban minden ugyanúgy fog zajlani, mint korábban. A Szentírás is említi, hogy a világvége eljövetelekor az „új világba” nem juthat át mindenki: „Ha  ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!” – írja a Biblia.

„… láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala” – mondja a Jelenések Könyve a világvége eljövetele utáni új világről.

Harold Camping amerikai bibliaoktató, jós

Harold Camping amerikai bibliaoktató, jós

Lerombolták Kadhafi főhadiszállását

2011. október 18.

2011. október 17-én a líbiai fővárosban, Tripoliban markológépekkel rombolták le Moammer el-Kadhafi elűzött líbiai vezető Báb el-Azizíja nevű egykori főhadiszállását.  Az épület szolgált a 69 éves politikus kormányzati rezidenciájául és lakóhelyéül is, míg Kadhafi szeptember közepén menekülésre nem kényszerült. A terület hat négyzetkilométeren fekszik és a NATO légitámadásai az elmúlt hónapokban többször is eltalálták.

Ezen a napon egyébként véres összecsapások során a líbiai forradalmárok több várost is elfoglaltak,  amelyeket Moammer Kadhafi erői védtek. A 41 éve hatalmon lévő tömeggyilkos mellett már csak néhány kisvárosban, köztük a Szirt nevű tengerparti városkában tartanak ki a katonái. A felkelők vezére szerint ha azt a várost is elfoglalják, akkor megalakulhat az ideiglenes kormány és végre demokrácia lesz az arab országban.

Moammer el-Kadhafi elűzött líbiai vezető

Moammer el-Kadhafi elűzött líbiai vezető

Susan Sarandon nácinak nevezte a pápát

2011. október 18.

Susan Sarandon Oscar-díjas amerikai színésznő a közelmúltban vett részt a New York közelében megrendezett Hamptons Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Bob Balaban amerikai színész, író interjúvolta meg a 65 éves dívát.

A színésznő 1995-ben a Ments meg, uram! (Dead Man Walking) című filmben nyújtott alakításáért érdemelte ki az Oscar-díjat és az interjúban kifejtette, hogy a film alapjául szolgáló regényt elküldte a pápának. Mire a riporter értetlenkedve megkérdezte a színésznőt, hogy mégis melyik pápáról beszél, Sarandon így felelt: “A legutóbbinak, – II. János Pálnak -, nem ennek a nácinak”.

A német születésű XVI. Benedek pápa 2008-as New York-i útján beszélt először a náci Németországban betöltött szerepéről; a második világháború alatt őt is besorozták a Hitlerjugend és a Wehrmacht tagjának, de elmondta azt is, hogy a harcokban soha sem vett részt és nem ölt embert.

Susan Sarandon Oscar-díjas amerikai színésznő New Yorkban 2011. szeptember 23-án

Susan Sarandon Oscar-díjas amerikai színésznő New Yorkban 2011. szeptember 23-án

Mozi ajánló – A majmok bolygója: Lázadás

2011. október 16.

A majmok bolygója (Planet of the Apes) egy 1968-ban bemutatott amerikai sci-fi filmként él a köztudatban, amelyben a Charlton Heston által alakított főhős egy olyan bolygóra jut, amelyen az emberszabású majmok uralkodnak, az állatok pedig maguk az emberek. A fiatalabb korosztály pedig Pierre Boulle regényének 2001-es megfilmesítésére is asszociálhat, amelyet Tim Burton rendezett a felesége, Helena Bonham Carter és más hollywoodi filmsztárok főszereplésével.

Mint említettem az első rész 68’-ban került a mozikba, a hetvenes években pedig további négy folytatását mutatták be. A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes) című 2011-es film az előző négy rész történetét folytatja és egyben egy új filmsorozat első filmjeként is szolgál.

Az új feldolgozásban nem játszanak A-kategóriás hollywoodi nagyágyúk, a stáb sokszínűségét pedig Freida Pinto indiai színésznő jelenléte bizonyítja a legjobban. A kevésbé fontos karaktert életre keltő szépség mellett kiemelkedő szerepet kapnak a további mellékszereplők is John Lithgow amerikai és Tom Felton, valamint Brian Cox brit színészek személyében.

Az alkotás főszereplője a lassan az „ifjú titán” besorolásból kiöregedő James Franco amerikai színész. Filmbéli karaktere egy San Franciscó-i kutatólaboratóriumban dolgozik az Alzheimer-kór ellenszerének kifejlesztésén és fel is találja a gyógyszert, amely nem csak legyőzi a betegséget, hanem intelligensebbé teszi az embereket. A szert csimpánzokon is tesztelik, az eredmény pedig meghökkentő; a majmok hihetetlen szellemi fejlődésen esnek át. A főhős házi állatként tartott majma, Caesar olyannyira okossá válik, hogy nem csak kommunikálni tanul meg, hanem kiszabadítja magát és társait egy állatmenhelyről és lázadást szít a majmok között.

A majmok bolygója: Lázadás egy látványos film, de semmi több. James Franco nem nyújt kiemelkedő alakítást, de ebben a filmben nem is a színészek játéka a fontos. A mostani filmben a majmokat korszerű digitális technika segítségével alkották meg, így már nem érezzük azt az érzést, hogy a majmokat bugyuta jelmezbe bújt színészek keltenék életre. A legokosabb kísérleti alany, Caesar karakterének lélektani fejlődésére a készítők rengeteg időt szántak. El kell ismerni, a karakter igényes felépítésével profi munkát végeztek, akárcsak a vizuális effektekkel.

Számomra olyan meglepő volt a pozitív kritikai fogadtatás a kritikusok részéről, akárcsak a mozijegy-eladási toplistán elért eredmények. Ez a film nem csak egy elcsépelt alkotás, hanem mindezek tetejében előre kiszámítható és felettébb unalmas. A nagy amerikai filmstúdióknak legközelebb kétszer meg kellene gondolnia, hogy akarnak-e újraforgatni nagy klasszikusokat.

A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes) című

A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes) című

A válság miatt vonultak utcára a fél világon

2011. október 16.

2011. október 15-én a New York-i Times Square-en tartott tüntetést több ezer ember részvételével a “Foglaljuk el a Wall Streetet!” mozgalom. Ezen a napon viszont nem csak az Egyesült Államokban, hanem több világvárosban vonultak ki az utcákra a felháborodott emberek, hogy így tiltakozzanak a gazdasági világválság miatti elszegényedés miatt, illetve a bankárok és a korrupt politikusok kapzsiság, a kizsákmányolás ellen.

Jelentős tüntetések zajlottak Berlinben, Londonban, Rómában, Frankfurtban, Sydneyben, Dublinban, Hong Kongban és Budapesten is.

Az olasz fővárosban a tízezret is meghaladta a tüntetők száma, itt már a rendőrségnek is közbe kellett lépni, ugyanis a tüntetők egy kisebb csoportja randalírozásba kezdett és felgyújtott egy épületet. A római média információ szerint az olasz tüntetők nem is kifejezetten a válság miatt vonultak az utcákra, hanem a nőügyeiről és túlkapásairól híres Silvio Berlusconi kormányfő elleni tiltakozásból.

A BBC információi szerint a legnagyobb tüntetések egyikére Madridban került sor. A spanyol fővárosban a beszámolók szerint szintén több tízezer elégedetlen ember gyűlt össze. A londoni megmozduláson felszólalt Julian Assange, a titkos adatokat közzétevő WikiLeaks szervezet alapítója is.

A gazdasági világválság ellen tiltakoznak a New York-i Times Square-en 2011. október 15-én

A gazdasági világválság ellen tiltakoznak a New York-i Times Square-en 2011. október 15-én

Hidegrekord dőlt meg Nógrád megyében

2011. október 16.

2011. október 15-én megdőlt a napi hidegrekord, a Nógrád megyei Zabaron mínusz 6,4 Celsius-fokot mértek hajnalban. Budapesten a hőmérséklet nem fogja nagyon meghaladni a plusz 10 fokot, az ország egyes részein viszont fagy és mínuszok fognak érkezni. A jövő hét közepétől várható felmelegedést; a fagyokat esőzések váltják fel.

-

2011. október 15-én megdőlt a hidegrekord Nógrád megyében

Kiderült, Larry Hagman rákos

2011. október 15.

2011. október 15-én az egész színészvilágot megrázta a hír, kiderült, hogy a Dallas című amerikai filmsorozat egykori főszereplője, Larry Hagman amerikai színész rákos. A 80 esztendős színész nem árulta el, hogy milyen fajta rákot diagnosztizáltak nála, csupán csak annyit volt hajlandó közölni, hogy könnyen kezelhető és nem halálos a betegsége.

Az 1978 és 1991 között futó sorozat Jockey Ewingsét alakító színész jelenleg éppen a kultikus sorozat folytatását forgatja, és elmondta, hogy fel sem merült benne, hogy megszakítsa vagy abbahagyja a forgatást. Természetesen azért hozzátette, hogy el fog járni a kezelésekre és bizakodik a felépülésében.

Erőt és kitartást kívánok neki a betegség legyőzéséhez!

Larry Hagman amerikai színész Beverly Hillsben 2011. május 24-én

Larry Hagman amerikai színész Beverly Hillsben 2011. május 24-én

Lehet szavazni a 2011-es Arany Medál-díjakra

2011. október 15.

2011. október 15-étől lehet szavazni az általam alapított Arany Medál-díjra.

A szavazatokat e-mailben az americaandasia@citromail.hu címre küldve, illetve a blogon hozzászólásként lehet leadni a következő kategóriákban:

Az év írója
Az év színésze
Az év hazai színésze
Az év színésznője
Az év hazai színésznője
Az év rendezője
A legígéretesebb fiatal tehetség díja (max. 28 éves korig)

Lehet szavazni a 2011-es Arany Medál-díjakra

Lehet szavazni a 2011-es Arany Medál-díjakra

Mészáros Márton: Relikviák

2011. október 15.

Most már elérkezettnek látom az időt arra, hogy megosszak egy olyan verset, amelyet még idén tavasszal írtam. Nem tartozom magyarázattal vagy felelőséggel a műveimért, de kénytelen vagyok leszögezni, hogy nincsenek sötét gondolataim annak ellenére, hogy műveimben gyakran foglalkozom a halállal. Az utóbbi időben sok dicséretet kaptam a verseimért, de szinte mindegyik kritika szóvá tette, hogy kevesebbet kéne foglalkoznom az elmúlással.

Mészáros Márton: Relikviák

Csövek lógnak ki belőlem,
bármi történhet már felőlem,
lelkem már szárnyal a levegőben,
életem fénye már lemenőben.

Azonban van valami, ami még itt tart a Földön,
pedig számomra ez már csak börtön,
s minden nap könyörgöm, legyen már vége,
annak, ami minden nap itt van a fejemben s szívemben.

A visszhang,
az emlékek maszkja az,
azoké az emlékeké, amelyeket elfelejtenék örökre,
és azoké, amelyekre emlékeznék mindörökre.

Budapest, 2011. május

Ismeretlen szerző műve illusztrációként Mészáros Márton: Relikviák című verséhez

Ismeretlen szerző műve illusztrációként Mészáros Márton: Relikviák című verséhez

Változhat a brit trónöröklési törvény

2011. október 14.

Nagy-Britannia uralkodója hat évtizede (jövőre lesz 60 éve) egy nő II. Erzsébet királynő személyében, azonban David Cameron brit miniszterelnök 2011. október 14-én kijelentette, hogy megváltoztatná a brit trónöröklésre vonatkozó szabályokat.  A trónöröklési rend szerint lehet meghatározni, hogy kit illet meg az uralkodói cím és hatalom, miután meghalt a tisztséget betöltő személy, vagy lemondott. A Brit Nemzetközösségekben, tehát Nagy-Britanniában is a férfi elsőszülöttség joga érvényesül, tehát az uralkodó legidősebb fia örökli a trónt az uralkodó halála után. Ez azt jelenti, hogy a legidősebb fiúgyermeket illeti meg a korona és az összes fiú utód elsőbbséget élvez a leánygyermekek előtt.

Az 1701-ben elfogadott törvény (Act of Settlement) értelmében jelenleg négyezer ember tarthat igényt a brit trónra; ez a szám többek között azért ilyen magas, mert csak Viktória királynő (1819-1901) kilenc gyermeke negyven unokával áldotta meg a hosszú életű uralkodónőt. Viktória gyermekei közül került ki egy német császárné, egy brit király, az unokáiból pedig német császár, orosz nagyhercegnő, román királyné, svéd koronahercegnő és spanyol királyné lett. A további leszármazottakról már csak időigényes kutatások során lehetne beszámolni, ezért a brit királyi család csak a trón első ezer várományosát tartja csak számon, s mivel a Windsor-ház rokonságban áll a legtöbb európai királyi családdal, ezért nem meglepő, hogy nagyon sok külföldi uralkodó neve szerepel a felsorolásban.

Érdemes tudni, hogy római katolikus vallású személy nem ülhet Nagy-Britannia trónjára, csak protestáns, aki elismeri „Anglia Egyházát”, a legnagyobb angliai keresztény egyházat, amely a 16. században vált ki a Katolikus Egyházból. Továbbá olyan személy sem lehet a szigetország uralkodója, aki római katolikushoz ment hozzá.

A jelenlegi törvény értelmében II. Erzsébet halála után fia, Károly walesi herceg fogja örökölni a trónt, de ha a királynő az unokája javára mond le (ill. ha Károly előbb hal, meg mint az anyja), akkor a trónörökös legidősebb fia, Vilmos herceg lesz Nagy-Britannia és Észak-Írország királya. Ha a 29 éves Vilmosnak és nejének, Katalin hercegnőnek (polgári nevén Kate Middleton) lánya születne először, akkor a kis hercegnő örökölné a trónt, de csak abban az esetben, ha nem születik öccse. Ugyanis a fiú utód azonnal megelőzné nővérét az öröklődési rendben.

A brit kormány David Cameron miniszterelnök vezetésével éppen ezért tette meg most az első hivatalos lépést a trónutódlási törvény vallási diszkriminációtól és nemek közötti megkülönböztetéstől való mentesítése érdekében. A kormány változtatni szeretne a vallási korlátozásokon is, de a módosítások továbbra sem tennék lehetővé, hogy katolikus uralkodó üljön a brit trónra, ugyanis a mindenkori angol királynak illetve királynőnek kell az anglikán egyház fejének lenni.

II. Erzsébet brit királynő unokájának Vilmos hercegnek és választottjának, Katalin hercegnőnek (er: Kate Middleton) az eksüvője után 2011. április 30-án a Clarence House-ban készített felvétel

II. Erzsébet brit királynő unokájának Vilmos hercegnek és választottjának, Katalin hercegnőnek az eksüvője után 2011. április 30-án a Clarence House-ban készített felvétel