Archive for 2012. március

Állami kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából

2012. március 16.

2012. március 14-én a másnapi nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket adott át Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Parlament kupolacsarnokában tartott díjkiosztón több száz magyar művész munkásságát ismerték el.

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét többek között Gyarmati Andrea világcsúcstartó úszóbajnok, gyermekorvos, Szerednyey Béla Jászai Mari-díjas színművész és Tabányi Mihály harmonikaművész vehette át.

Dr. Réthelyi Miklós miniszter a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével többek között Deák Bill Gyula rockzenészt tüntette ki. A 63 esztendős előadóművészről még annak idején Chuck Bery amerikai énekes mondta egyszer, hogy „ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam”.

A legrangosabb színházi elismerést, a Jászai Mari-díjat idén Kardos M. Róbert, Rácz József, Tóth Tibor, Szűcs Gábor, Tóth Auguszta, Bartus Gyula, Bognár Gyöngyvér, Köles Ferenc, Keresztes Tamás, Kertész Marcella,  Szamosi Zsófia és Nagy Ervin  színművészek, valamint Király Nina színháztörténész vehette át.

Balázs Béla-díjjal tüntették ki többek között Goda Krisztina rendezőt, Kálomista Gábor producert és Sós Ágnes rendezőt. Kiemelkedő zeneszerzői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült Pintér Gyula zeneszerző, Dobos László karnagy, zenetanár, és Olsvay Endre zeneszerző.

Kiemelkedő színházi rendezői, színháztudományi, dramaturgi és műfordítói tevékenységéért Nádasdy Kálmán-díjban részesült Böhm György rendező, dramaturg.

Kossuth Nagydíjjal tüntették ki a 82 esztendős Csoóri Sándor költőt, aki combnyaktörése miatt nem tudott személyesen megjelenni a díjátadón. Az elismeréssel együtt 25,8 millió forintot kapott a művész. Csoórit már 1990-ben kitüntették Kossuth-díjjal. A normál Kossuth-díj mellé is jár adó- és illetékmentes pénzjutalom: az országos nettó nominál átlagkereset ötszöröse, amely idén 12,9 millió forint.

Kossuth-díjjal ismerték el többek között Demjén Ferenc többszörös EMeRTon-díjas magyar énekes, Kovács Ákos (Ákos) zenész-énekes, Szentandrássy István festőművész, Vukán György Liszt Ferenc- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Miklósa Erika operaénekesnő, valamint Balázs Péter, Pásztor Erzsi, Piros Ildikó és Reviczky Gábor színművészek munkásságát.

A 65 esztendős Demjén Ferenc a legrangosabb állami kitüntetés átvétele után örömét fejezte ki, hogy olyan államférfiaktól vehette át az elismerést, akiktől büszkén veszi át a díjat. Mint mondta, az előző, baloldali kormányoktól és annak vezetőitől, Bajnai Gordontól és Gyurcsány Ferenctől nem vette volna át a kitüntetést. „Volt olyan idő, amikor meg sem kaphattam volna a Kossuth-díjat, és természeten ez olyan idő volt, amikor át sem vettem volna” – nyilatkozta.

Ákos az igényes pop és rock zene magyarországi képviselőjeként vehette át a Kossuth-díjat. A 43 éves énekest meglepte, hogy viszonylag fiatalon elismerték munkásságát. Miklósa Erika szintén arról beszélt a média képviselői előtt, hogy sohasem számított arra, hogy negyvenegy évesen megkapja az elismerést. Az operaénekesnő lila ruhája a hónalj körül átázott egy izzadtságfolttól: ezt éppúgy kritizálta az ellenzéki sajtó, mint azt, hogy Ákos egy árpádsávos zászló színeit takaró, piros-fehér nyakkendőt viselt.  

Szentandrássy István roma származású festőművészt a díj átvételére gyermekei is elkísérték, kisfia még akkor is fényképezett, amikor édesapja Schmitt Pál és Orbán Viktor előtt állt. A miniszterelnök kezet fogott a kisfiúval és megengedte neki, hogy fényképet készítsen róla.  

A 75 éves Pásztor Erzsi olyannyira meghatódott, hogy a díj átvételekor könnyekben tört ki. Revickzy Gábor a díjátvétele után szintén örömét fejezte ki, amiért 39 éve tartó pályafutását ilyen rangos kitüntetéssel ismerték el. A művészt 2007-ben alternatív Kossuth-díjjal tüntették ki. Akkor úgy fogalmazott, nem gondolja, hogy a közeljövőben kitüntetik az igazi Kossuth-díjjal is.

Mészáros Márton

Kovács Ákos énekes, zeneszerző és Miklósa Erika operaénekesnő a Kossuth-díjak kiosztása után a Parlament kupolacsarnokában 2012. március 14-én

Kovács Ákos énekes, zeneszerző és Miklósa Erika operaénekesnő a Kossuth-díjak kiosztása után a Parlament kupolacsarnokában 2012. március 14-én

Vicces kedvű “jóakaróim”

2012. március 15.

Egy bizonyos társaság (nevet nem írnék) rendre talál hibákat az írásaimban, és természetesen észrevételüket szinte mindig meg is beszélik egymás között a fórumukon. Ezúttal az éles kritikák mellé két fotót is kaptam tőlük. A Jeremy Ironssal való találkozásomkor készült képet szerkesztették át szavakat adva az én számba, és az Oscar-díjas színészébe is, valamint összemontírozták az én egyik képemet a rock n’ roll királyának, Elvisnek az egyik képével.

Elvis Presley (1935-1977) amerikai énekessel, a Rock 'n' Roll királyával

Elvis Presley (1935-1977) amerikai énekessel, a Rock 'n' Roll királyával

Ironssal komolyan találkoztam 2011 szeptemberében, amikor a  Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkezett, de a képen látható mondatok sohasem hangzottak el. Az említett társaság internetes oldalán az egyik legfrisebb komment a következő: “Mártonkára nem érdemes munkát és időt pazarolni”.

Mészáros Márton

Jeremy Irons Oscar-díjas brit színésszel. A felvétel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2011. szeptember 20-án készült, de a képen látható szöveg sohasem hangzott el.

Jeremy Irons Oscar-díjas brit színésszel. A felvétel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2011. szeptember 20-án készült, de a képen látható szöveg sohasem hangzott el.

Mozi ajánló – Rém hangosan és az irtó közel

2012. március 15.

A Rém hangosan és az irtó közel (Extremely Loud & Incredibly Close) egy tipikus hollywoodi giccsparádé forgatókönyve is lehetne, de az eredeti mű egy igazi tragédia fiktív feldolgozását bemutató amerikai bestseller. A Jonathan Safran Foer tollából megelevenedett történet természetesen könyvben sokkal jobban ki van dolgozva, mint filmen, azonban ez nem az alkotók bűne, hiszen tudjuk, hogy regényt lehetetlen úgy filmre átültetni, hogy a műnek ne romoljon a színvonala. Máskülönben a téma sem a legszerencsésebb, ugyanis nem feltétlenül izgalmas mindenki számára egy kilencéves kisgyerek, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadás során elvesztett édesapjának a halálát próbálja feldolgozni. A fiú jóval értelmesebb és műveltebb a korosztályánál, és millió rémesen idegesítő tulajdonság birtokában van. A gyerek amúgy sem kerek, irritáló a maga fölényességével, idióta szokásaival és szemtelen modorával. Thomas Horn a legrosszabb választás volt Oskar szerepére, ritkán látni ilyen undok gyereket! A pszichológus kezelésére szoruló kissrácból csakúgy árad az ellenszenv. Úgy látszik, senkinek sem jutott eszébe, hogy a film sokkal jobban eladható lenne, ha a főszereplő karakterét barátságossá formálták volna.

Horn alakításával nincsen baj, ez kétségkívül dicséretre méltó teljesítmény egy ilyen korú gyerektől. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ő játéka a legkiemelkedőbb a filmben, sőt! A Rém hangosan és irtó közel inkább a könnycsatornáinkat veszi célba, mintsem a bennünk szunnyadó kritikusi vénánkat: a színészi játékokra kevés súlyt fektettek. Világszerte Tom Hanks és Sandra Bullock nevével promotálják a filmet, mégis a két hollywoodi sztár alig szerepel a vásznon. Hanks a Számkivetett óta nem nyújtott emlékezetes alakítást, ebben a filmben is csak jelzésértékű a jelenléte. A kigömbölyödött, ötvenes évei közepén járó színész sajnos éppen abba a hibába esik, amit oly sok társa követ el napjainkban: túljátssza a szerepét. A kisfiú édesanyját életre keltő Sandra Bullock olyan, akárcsak egy megrémült őzike, ez a félszeg, szerető anya és gyászoló feleség szerep nem igényelhetett nagyobb felkészülést a szöveg megtanulásán kívül. A tavalyi évben aranyszobrocskával kitüntetett Bullock számára ez nem méltó szerep, döbbenetes, hogy egy Oscar-díjas színésznő ilyen semmitmondó kis szerepet vállalt. Ezt a nyúlfarknyi szerepet egy kezdő, vagy kevésbé ismert színésznőcske is el tudta volna játszani, s talán egy utcáról behívott félig ismeretlen színésznő még hitelesebb is lett volna, mint Sandra Bullock. Ez a film csak megerősíti, hogy nemcsak Hanks, hanem Bullock karrierje is elbizonytalanodott az utóbbi időkben.

Viola Davis és John Goodman túl keveset szerepel a vásznon ahhoz, hogy meggyőzhessen minket tehetségéről, viszont a film egyik legjelentősebb karakterét megformáló svéd színészlegenda, Max von Sydow éppen elég játékidőt kapott a bizonyításra. A néhai Bergam kedvenc színésze, az európai színjátszás egyik őstehetsége/kövülete maradandó alakítást nyújt az idősúr szerepében, mindezt úgy teszi, hogy egyetlenegyszer sem szólal meg sem az anyanyelvén, sem angolul. Talán éppen azért ennyire kifejező az alakítása, mert szavak nélkül, test- és arcjátékával lopja be magát a néző szívébe. Az ő általa életre keltett „Bérlő” a film legszimpatikusabb és legizgalmasabb karaktere.

Max von Sydow svéd színész a Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close) című film egyik jelenetében

Max von Sydow svéd színész a Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close) című film egyik jelenetében

Bosszantó, hogy a film nem követ egy lineárisan felépített történetvezetést, hanem helyette ide-oda ugrándozik a cselekményben. Bárcsak ez lenne a film legnagyobb hibája… A Stephen Daldry rendezte Rém hangosan és irtó közel című film nem is tagadhatná, hogy a könnyeinkre pályázik. Érzelmektől túlcsorduló, már-már giccses alkotásról beszélünk, sajnos a film szentimentálisabb lett annál a szintnél, amit képesek vagyunk befogadni. A film második felében a történet megakad, s a befejezést megelőzően a jelenetek egyre vontatottabbá válnak. Néhány perccel a vége előtt már kényelmetlenül forgolódunk a székünkben, azonban legnagyobb bánatunkra a megváltást jelentő stáblista megjelenése előtt még végig kell szenvednünk néhány teljesen felesleges és túlzásba vitt nyálas jelenetet.

A Rém hangosan és irtó közel nem lenne rossz film, de az alkotók elvetették a sulykot, és egy rém csöpögős és irtó unalmas filmet készítettek egy olyan történetből, amelyből jóval többet is ki lehetett volna hozni. Túl sok, túl hatásvadász és túl hiteltelen.

Mészáros Márton

Tom Hanks és Thomas Horn amerikai színészek a Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close) című film egyik jelenetében

Tom Hanks és Thomas Horn amerikai színészek a Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close) című film egyik jelenetében

Megszületett Gryllus Dorka gyermeke – Exkluzív információval

2012. március 12.

2012. március 12-én megszületett Gryllus Dorka és Simon Kornél színművészek első gyermeke, egy kisfiú. A Németországban is élő színésznő egy budapesti kórházban adott életet a csöppségnek, aki 51 centiméterrel született.

Eddig még csak a blogomon olvasható a hír, miszerint a baba a Soma nevet kapta.

Mészáros Márton

Gryllus Dorka magyar színésznő

Gryllus Dorka magyar színésznő

Cigiző gyerekek miatt égett le a krasznahorkai vár

2012. március 11.

A szlovák rendőrség 2012. március 11-i közleménye szerint feltehetőleg dohányzó gyerekek miatt éget le a Rozsnyó közelében található krasznahorkai vár. A magyar történelem fontos várában előző nap tűz ütött ki, amely az épület jelentős részét és a kápolnát is elpusztította. A tűz során a tetőszerkezetek leégtek és beomlottak a termekbe, emiatt sok értékes és páratlan műkincs is odaveszett. A tűz olyan intenzitással égett, hogy a várban található három harang megolvadt. A vár egykor az Andrássy család tulajdonát képezte.

A rendőrség feltételezése szerint a tűzet dohányzó 11 és 13 év közötti gyermekek okozták, akik cigizés közben felgyújtották a száraz füvet. A rendőrség közveszélyokozás miatt indított eljárást ellenük, de mivel a két fiú kiskorú, nem vonhatóak még felelőségre. A szóbeszéd szerint a gyerekek cigányok.

Március 11-én éjjel az erős szélben újra lángra kaptak a krasznahorkai vár tűzvészben elszenesedett faszerkezetének egyes részei. Előző nap hat órán keresztül lángolt a vár. A vár megmentéséért “Krasznahorka várának megmaradásáért és megújulásáért” néven Facebook-csoport alakult, amelynek immáron hatszáz tagja van.

Mészáros Márton

Lángol a szlovákiai magyar krasznahorkai vár 2012. március 10-én

Lángol a szlovákiai magyar krasznahorkai vár 2012. március 10-én

 

Amanda Lear kortalannak hiszi magát

2012. március 11.

Amanda Lear francia énekesnő, az 1970-es évek disco korszakának legjelentősebb sztárja idén januárban adta ki legújabb stúdióalbumát, az I Don’t Like Disco-t. Az énekesnő 2012. március 10-én saját Facebook oldalán is megosztotta a La Bete Et La Belle című dalához készült videoklipjét. Habár a dal már január óta fent van a YouTube videomegosztón, valamiért elkerülte a figyelmemet. A klip maga profi, csak az énekesnő képtelen megbékélni a korával, – ez persze nem is feltétlenül baj –, húszéves módjára vonaglik az ágyon. Nagyon úgy tűnik az egykori diszkókirálynő Madonnára hajazott…

Kevés olyan híresség van, akinek annyi titok övezi az életét, mint Amanda Lear. A búgó, férfias hangú énekesnő nemi identitása sokáig aktuális téma volt, miután Salvador Dali, a világhírű spanyol festőművész múzsája lett, ugyanis a katalán művész nyilvánosan terjesztette Lear-ről a médiafigyelem érdekében, hogy valójában férfi. Később maga Amanda, számos mindent feltáró aktfotósorozattal cáfolta a szóbeszédet, mondanom sem kell, szintén a felhajtás kedvéért. Jelenleg az énekesnő életkora miatt folynak a találgatások, saját maga szerint 1939-ben Hong Kongban látta meg a napvilágot, de egyes források szerint 1949-ben, vagy 1950-ben született. Mindenesetre tény, hogy korát– legyen is akármennyi – meghazudtolóan néz ki.

Mészáros Márton

Amanda Lear francia énekesnő Párizsban 2011. március 6-án

Amanda Lear francia énekesnő Párizsban 2011. március 6-án

Letartóztatták Michael Madsent

2012. március 11.

2012. március 9-én letartóztatták Michael Madsen amerikai színészt. Az 54 éves művészhez azért hívtak rendőröket a szomszédok, mert saját malibui házában megverte fiát. A fiú nem szenvedett komoly sérüléseket apja bántalmazásától, de a költőként is ismert Madsent bilincsben szállították el. A vád ellene gyermekekkel szemben elkövetett testi sértés gyanúja.

Michael Madsen a hírek szerint azért rágott be gyerekére, mert a srác füvet szívott. A színészt 100 ezer dolláros óvadék fejében engedték el az előzetes letartóztatásból.

Mészáros Márton

Michael Madsen amerikai színész őrizetbevételi fotója (2012. március 9.)

Michael Madsen amerikai színész őrizetbevételi fotója (2012. március 9.)

„Félünk” – Fico pártja nyerte a választásokat

2012. március 11.

Robert Fico volt szlovák miniszterelnök pártja, a baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt nyerte meg a 2012. március 10-i előre hozott szlovák parlamenti választásokat. A nyilvánosságra hozott végeredmény szerint a párt a szavazatok 44,85 százalékának elnyerésével 84 mandátumot szerzett a 150 fős parlamentben. A 47 esztendős Fico 2006 és 2010 között már volt kormányfő.

Fico pártja 1999-es megalakulása óta a legfényesebb győzelmét aratta a hétvégén. A szlovákiai magyarokat képviselő politikai pártok közül csak a Bugár Béla vezette Most-Híd érte el a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékot, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem kapott elegendő szavazatot. A szlovák parlamentbe hat párt jutott be.

A szlovákiai magyarok elkeseredettek a választások miatt, egy neve elhallgatását kérő felvidéki asszonyt kérdeztem a választásról: – „Félünk, hogy mi lesz. Fico hatalma tegnaptól egyeduralom, bármit megtehet. Történelmet hamisít, mindezt úgy, hogy azzal a magyarok érdemeit csökkentse. A szlovák nemzeti öntudatot szeretné azzal erősíteni, hogy meghamisítja Európa történelmét. Számára nem létezik az a népcsoport, amit magyarnak hívunk. Robert Fico hírhedt magyargyűlölő, emberszámba sem vesz minket. Nem sok jót remélhetünk” – mondja.

Mészáros Márton

Robert Fico frissen megválasztott szlovák miniszterelnök nyilatkozik a 2012. március 10-i előre hozott szlovák parlamenti választások után Pozsonyban

Robert Fico frissen megválasztott szlovák miniszterelnök nyilatkozik a 2012. március 10-i előre hozott szlovák parlamenti választások után Pozsonyban

Mozi ajánló – A némafilmes

2012. március 11.

A némafilmes (The Artist) fontos filmtörténelmi alkotás. 2011-ben a Cannes-i Filmfesztivál legnagyobb meglepetése, egy évvel később pedig már az Oscar-díj legnagyobb nyertese a neki ítélt öt aranyszobrocskával – minden idők legtöbb elismerést begyűjtő francia filmje. S, ha a válasz közhelyesen is hangzik, a siker kulcsa mégis csak az, hogy Michel Hazanavicius rendező mert nagyot álmodni. A múlt néha fontosabb, mint a jelen.

Hazanavicius igazán bátor: nem csak egy Hollywood aranykorát megidéző filmet készített, hanem azt fekete-fehérben, némafilmként forgatta le. Az 1927 és 1932 között játszódó történet középpontjában egy George Valentin nevű némafilmcsillag áll, aki néhány év alatt munkanélkülivé válik a hangosfilmek megjelenése miatt. A Hazanavicius által írt és rendezett történet női főszerepét gyönyörű nejére, az argentin ősökkel rendelkező Bérénice Bejo francia színésznőre osztotta. Tökéletes választás volt!

A férfi főszerepet Jean Dujardinra alakítja, aki régi cimborája a direktornak; megszámlálhatatlanul sok francia alkotásban dolgoztak már együtt. Dujardin nemcsak briliáns alakítást nyújt, még arca is pontosan beleillik a korabeli miliőbe. A film egyik legnagyobb erőssége a színészek alakítása, az ő játékuk és gesztusaik felülmúlhatatlanok. Jean Dujardin alakításáért odaítélt Oscar-díj kétségkívül megérdemelt, még ha az elismerés külföldi színészként nem is nyújt biztosítékot számára betörni a hollywoodi élvonalba, hazájában biztosan elsőszámú színészlegenda válik belőle. Színészi játéka olyan, amit mindenkinek látnia kell. Egész lénye pedig igazán barátságos, olyan akárcsak egy régi ismerősünk lenne.

Az alakításáért Oscar-díjjal kitüntetett Jean Dujardin francia színész A némafilmes (The Artist) című film egyik jelenetében

Az alakításáért Oscar-díjjal kitüntetett Jean Dujardin francia színész A némafilmes (The Artist) című film egyik jelenetében

A némafilmes legnagyobb erénye a szereplőválasztáson kívül az, hogy az alkotóknak a történetet nem szavakkal kell elmesélnie, hanem képekkel. Mindezt úgy, hogy a néző érdeklődése egy percre se lankadjon. Ez jószerivel sikerül a rendezőnek, a film első fele néhol vontatott, de a közepére és a végére felélénkül a történet.

Pozitívumként említést tennék a zeneválasztásról is, és felhívnám a figyelmet azokra az apró kis utalásokra, amelyek egésszé teszik a filmet. Ott van példának az a jelent, amelyben a filmbálvány meghökkentő álmot lát. Ha kicsit belegondolunk, akkor a film rejtett üzenete mindenkorra aktuális.  A címszereplő valójában egyfajta metafora: szükség van-e a változtatásra? – szegezi nekünk a kérdést. Az amúgy is gyors ütemben fejlődő világunkban kell-e változnunk, kell-e hagyni, hogy elérjenek minket az újdonságok? Jussanak csak eszünkbe azok az őskövületek, amelyek minden téren, minden szakmában megtalálhatóak. Ők egytől egyig tehetséges, munkájukat valamikor jól végző emberek voltak, de képtelenek haladnia a korral. Menő ikonná válhatnának, ha méltósággal öregednének meg és a fiatalabb generációknak engednék át a helyüket. Az álom jelenete is erről szól, a némafilmkorszak legnagyobb sztárjának arra kell eszmélnie, hogy körülötte minden megváltozott, mindennek hangja lett, csak ő maradt továbbra is néma. A baj pedig vele van, ő nem akar megújulni.

A némafilmes kétségkívül értékes és egyedi film, mondhatni utánozhatatlan a maga nemében. Nem mondom rá, hogy tökéletes, mert tökéletes film nincs. A némafilmesből is hiányoltam valamit, de a legtöbb hollywoodi komédiával és szirupos romantikus filmmel ellentétben komoly értéket képvisel, s emiatt nyilván lesznek sokan, akiknek semmit sem fog jelenteni kétórányi szenvedésen kívül. A befogadáson van a hangsúly, hiszen csak akkor működik ez a film, ha a közönség hajlandó befogadni.

 Mészáros Márton

Az alakításáért Oscar-díjjal kitüntetett Jean Dujardin francia színész és Berenice Bejo francia színésznő A némafilmes (The Artist) című film egyik jelenetében

Az alakításáért Oscar-díjjal kitüntetett Jean Dujardin francia színész és Berenice Bejo francia színésznő A némafilmes (The Artist) című film egyik jelenetében

Tűz martaléka lett a krasznahorkai vár

2012. március 10.

2012. március 10-én kigyulladt, majd teljesen a tűz martalékává vált a Rozsnyó közelében található krasznahorkai vár. A 13. századi magyar várban ismeretlen okból keletkezett tűz a szlovákiai parlamenti választások napján, elképzelhető, hogy magyarellenesek gyújtogattak. A tűzoltók szerint a várdomb aljában gyújtotta föl valaki a száraz füvet, a tűz pedig tovább terjed a várra és a környező erdőre.

A tűzet délután négy órakor oltották el a tűzoltók, az oltásban a szlovák hadsereg helikoptere is részt vett. A helyi lakosok elbeszélései szerint a vár fél kettőkor gyulladt ki. A község önkormányzata rendkívüli állapotot hirdetett ki, emiatt senkit nem engednek a vár közelébe a tűzoltókon kívül.

A tűz során keletkezett kár felbecsülhetetlen. A krasznahorkai vár a körülbelül 50 százalékban magyarok lakta Krasznahorkaváralja település legjellegzetesebb nevezetessége, Szlovákia egyik legértékesebb történelmi épülete volt. Krasznahorka várában a földdel vált a várkápolnában örzött 1739-ből származó Segítő Szűzanya kegyképe is. A vár porig égett, teljesen megsemmisült és beomlott a tetőszerkezete, maga alá temetve a múzeumot és a kápolnát.

Mészáros Márton

Lángol a szlovákiai magyar krasznahorkai vár 2012. március 10-én

Lángol a szlovákiai magyar krasznahorkai vár 2012. március 10-én