Archive for 2012. július

Váratlanul meghalt a ghánai államfő

2012. július 24.

A nyugat-afrikai Ghána államfője, John Atta Mills váratlanul elhunyt – a gyászhírt az állami televízió egy műsort megszakítva jelentette be 2012. július 24-én este. A halál okát és pontos körülményeit még nem jelentették be hivatalos források, de annyi információ már kiszivárgott, hogy az elnök halála váratlanul ért mindenkit.

John Atta Mills váratlanul rosszul lett, majd a főváros, Accra 37. katonai kórházába szállították, ahol nem sokkal a beszállítása után elhunyt.

Mills a közelmúltban az Amerikai Egyesült Államokban járt gyógykezelésen, akkor viszont csak annyit közölt az elnöki hivatal, hogy az államfő rutinvizsgálatokon esett át.

A ghánai államfő halála után a jelenlegi alkotmány értelmében John Dramani Mahama alelnök veszi át az elnöki feladatkört. Az 1944-ben született John Atta Mills 1997 és 2001 között a Ghánai Köztársaság alelnöke volt, 2009-től pedig államfő. Tragikus halála meggátolta abban, hogy terve szerint induljon a decemberi elnökválasztáson.

Mészáros Márton

John Atta Mills ghánai államfő (1944-2012)

John Atta Mills ghánai államfő (1944-2012)

Megtalálták Michael Jackson anyját

2012. július 24.

2012. július 22. óta keresték Michael Jackson néhai amerikai popsztár (1958-2009) édesanyját, Katherine Jacksont, akit unokafivére, Trent Jackson jelentett be a rendőrségen eltűnt személyként.

A 82 éves asszony szerencsére másnap megkerült, Arizona államban járt a legidősebb lányánál, Rebbie-nél. Ennek ellenére a Los Angeles-i megyei seriff irodája felszólította az asszonyt, hogy lépjen kapcsolatba vele, ha megkerült, de eddig még nem érkezett hivatalos bejelentés.

Katherine a hivatalos gyámja fia gyerekeinek, a 15 éves Prince Michaelnek, valamint a nála egy évvel fiatalabb Parisnak, és a tízesztendős Blanketnek. A néhai legenda lánya, Paris a Twitter közösségi oldalon osztotta meg a világgal, hogy egy hete nem találkozott nagyanyjával, és szeretné már otthon látni. Már csak az nem világos, hogy ki vigyázott a három gyerekre, még a nagyi „eltűnt”.

Állítólag Katherine Jackson kisebb agyvérzést kapott, ezért orvosi kezelésre szorult. A hírt nem erősítette meg a család.

Mészáros Márton

Katherine Jackson, Michael Jackson néhai amerikai popénekes édesanyja

Katherine Jackson, Michael Jackson néhai amerikai popénekes édesanyja

Nyilvános maszturbálás miatt tartóztatták le a 72 éves színészt

2012. július 23.

2012. július 18-án este letartóztatták Fred Willard 72 esztendős amerikai színészt a Los Angeles-i Tiki pornómoziban. Az idős filmsztár letolt nadrággal, péniszével a kezében önkielégítést végre hajtva nézte az előadást, amikor szeméremsértés gyanújával őrizetbe vették.

A vígjátékok mellékszereplőjeként ismertséget szerző sztárt még aznap este szabadon bocsátották 380 dollár kifizetése után. Willard a történtek után elvesztette narrátori munkáját a Market Warriors című televíziós sorozatban. 

Mészáros Márton

Fred Willard amerikai színész

Fred Willard amerikai színész

Chris Hemsworth a nyár sztárja

2012. július 23.

Az ausztrál szépfiú, Chris Hemsworth sorra könyvelheti el a sikereket. A 28 éves filmsztárnak idén májusban született meg India Rose nevű kislánya a félig román/magyar származású Elsa Pataky spanyol színésznőtől, filmjei a mozijegy-eladási toplistákat vezetik, kedve szerint válogathat a szerepajánlatok közül, és nők millióinak szívébe lopta be magát. A Bosszúállók (The Avengers) és a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) sztárja kapta a Teen Choice Awards (tinédzserek díja) „a nyár sztárja” elismerést.

Az 1999-ben létre hozott Teen Choice-on a 13 és 19 év közötti közönség szavazhat kedvenceire. A 2012. július 22-én megtartott díjátadón minden papírforma szerint alakult. A legjobb sorozat elismerését a sci-fi vagy fantasy kategóriában Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) kapta, a legjobb vígjáték díját pedig a Glee vihette haza.

A legjobb komikus kitüntetését Ellen DeGeneres amerikai televíziós műsorvezetőnek ítélték.

A mozifilmes kategóriában a legjobb drámai és romantikus színész díját is Zac Efron vihette haza. A legjobb színész akciófilmben elismeréssel Taylor Lautner díjazták, a legjobb vígjátéki színészi pedig Jonah Hill lett. A legjobb hisztizésért járó speciális díjat Charlize Theronnak szavazták meg, aki a Hófehér és a vadász gonosz királynőjeként érdemelte ki az elismerést.

Sci-fi/fantasy kategóriában Az éhezők viadalának főszerepét alakító Jennifer Lawrence, a vígjáték és dráma kategóriában Emma Stone, az akcióban Zoe Saldana, a romantika mezőnyében pedig Kristen Stewart kapta a díjat.

A legjobb dráma díját a Szerencsecsillag (The Lucky One) kapta, a legjobb romantikus film elismerését pedig az Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész (The Twilight Saga: Breaking Dawn – Part 1) vitte el. A legjobb film elismerését a sci-fi vagy fantasy kategóriában Az éhezők viadala (The Hunger Games) című film kapta, amely Suzanne Collins amerikai írónő nagysikerű trilógiája alapján készült.

Mészáros Márton

Chris Hemsworth ausztrál színész kezében elismerésével  a Teen Choice Awards (tinédzserek választása díjak) átadási ünnepségén 2012. július 22-én a kaliforniai Universal Cityben

Chris Hemsworth ausztrál színész kezében elismerésével a Teen Choice Awards (tinédzserek választása díjak) átadási ünnepségén 2012. július 22-én a kaliforniai Universal Cityben

Sajtótájékoztatót tartottak a Bándy-ügyben

2012. július 23.

2012. július 21-én délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatót tartottak Bándy Kata meggyilkolásának ügyében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon. Dakos József pécsi rendőrfőkapitány vezetésével összehívott sajtóértekezleten a média előtt is felfedték a rendőrségi pszichológusnő tragikus halálának körülményeit.

A rendőrfőkapitány jelentése szerint P. László (Péntek László) valóban egyedül ölte meg a 25 éves nőt, nem voltak tettes társai. A roma származású gyanúsítottat a DNS-mintája alapján azonosítottak, amelyre az áldozat körme alatt bukkantak: feltehetőleg halála pillanatáig szembe szállt támadójával, így sebesíthette meg.

P. Lászlót július 15-én délután fogták el az M60-as autópálya és az 57-es út kereszteződésének közelében, Bóly és Mohács között. A gyanúsított az elfogás után beismerő vallomást tett.

A nyomozók által rekonstruált gyilkosság részleteit ismertették a nyilvánossággal is. Bándy Kata július 8-án egyedül indult haza, és a hajnali órákban lakása előtt találkozott P. Lászlóval, aki drogos befolyásoltság alatt állt, mint kiderítették a vizsgálatok. A lány rejtélyes okból nem ment be a lakásába, hanem elindult az utcán, a férfi pedig követni kezdte. A gyanúsított állítja, hogy nem akarta megölni a lányt, csak fojtogatta, hogy ne kiabáljon. Bándy Kata halálát feltehetőleg fulladás okozta, a gyilkosság után pedig az elkövető megpróbálta eltüntetni a holttestet. A főkapitány szerint, amikor távozott a helyszínről, a gyilkos magával vitte a lány mobiltelefonjtát és pénzét, kézitáskáját, bankkártyáját pedig kukába dobta.

P. László azt vallotta, hogy megerőszakolta a lányt, majd visszavonta a vallomást, később viszont ismét megerősítette. A boncolás eredménye szerint Bándy Katát azelőtt megölte támadója, hogy erőszakosan magáévá tehette volna. A főkapitány közölte, hogy a rendőrség többször kihallgatta a gyanúsított unokatestvérét, J. Olivért is, akit lehetséges tettestársként tartottak nyilván a sajtóban megjelent cikkek. A férfinek a rendőrség szerint alibije van, és poligráfos hazugságvizsgálatnak is alávetették, amely szintén alátámasztotta, hogy igazat mond.

A meggyilkolt pszichológusnőt Szekszárdon, az Alsóvárosi temetőben július 23-án helyezik végső nyugalomra. A család arra kéri a média képviselőit, hogy ne jelenjenek meg. Ugyanezen a napon este Pécsett fáklyás felvonulást tartanak két okból: a romló közbiztonság ellen demonstrálva, valamint a Magyarországon eltörölt halálbüntetés visszaállításáért.

Mészáros Márton

Kombókép Bándy Katáról és támadójáról, P. Lászlóról

Kombókép Bándy Katáról és támadójáról, P. Lászlóról (Forrás: Facebook)

Közös kötetben jelentek meg az írásaim a nagyapámmal

2012. július 20.

2012. július 8-án jelent meg a David Arts irodalmi műhely antológiája, amely a műhely 10. fennállásának évfordulója alkalmából a „David Arts Jublieumi Antológia 2002-2012” címet kapta.

A műhelyt alapító Putnoki A. Dávid által lektorált mű 339 oldalas. Az antológiában olvashatóak nagyapám Mészáros Sámuel versei is, valamint közvetlenül előtte az én írásaim. Idén öt versem és két rövid prózám jelent meg, a tavalyi „Átérzéssel” címet viselő antológiában viszont a prózák voltak többséggel, akkor négy prózám és három versem jelent meg.

Az Észak-Magyarország az ország északi régiójának legolvasottabb lapja, napi 150-160 ezer olvasóval büszkélkedhet. A lap 2012. július 4-i számában megjelent egy rövid cikk, amelyben 82 esztendős nagyapámat hazánk legidősebb pályakezdő költőjének titulálják. Való igaz, ebben az életkorban még senki sem adta a fejét versírásra, viszont olyanról tudunk, hogy valaki időskorában jelentetett meg könyvet hazánkban. Gallai Rezső 103 éves volt, amikor az Embermesék című kötete megjelent, de kizárólag verseskötet, vagy versek még nem jelentek meg először ilyen korú embertől.

Mészáros Márton

Észak-Magyarországban megjelent cikk nagyapámról, Mészáros Sámuelről (2012.07.04)

Észak-Magyarországban megjelent cikk nagyapámról, Mészáros Sámuelről (2012.07.04)

Nem egyedül ölhették meg Bándy Katát

2012. július 20.

Kiderült, hogy nem is egy személy végzett a 2012. július 8-án eltűnt, majd meggyilkolt rendőrségi pszichológus, Bándy Katával. A fővádlott P. László vallomása szerint egyedül erőszakolta és ölte meg a pécsi lányt, azonban a bizonyítékok másról árulkodnak.

A nyomozók megpróbálták rekonstruálni a 25 éves lány haláltusáját. Mikor a két támadó rárontott a pécsi utcán, utolsó erejével is védekezni próbált: P. László bal arcféltekét megkarmolta. A halott lány körmei alatt talált bőrfoszlányokat DNS-vizsgálatoknak vetették alá, az eredmény pedig megegyezett P. László DNS-ével. Bándy Kata holttestén azonban megtalálták egy másik férfi anyagmaradványát is. Az ebből nyert DNS-minta információink szerint  azt mutatta, hogy a másik tettes rokona P. Lászlónak.

A Népszabadság 2012. július 19-i cikke szerint P. László unokatestvérével, J. Olivérrel együtt tartózkodott Pécsen a gyilkosságot követően. A férfit rendőrök keresték, de nem akadtak nyomára. A környékbéliek szerint J. Olivér azért „lépett meg”, mert a szálak egyértelműen hozzávezetnek.

A főgyanúsított P. László továbbra is hallgat társáról, és azt mondja, hogy alkoholos és drogos befolyásoltság alatt egyszerűen csak megkívánta a lányt, akit megerőszakolt, majd megölt. A rendőrség egymilliós nyomravezetői díjat továbbra sem vonta vissza, ebből arra lehet következtetni, hogy a vallomás ellenére a nyomozók keresnek még egy tettest.

A mindössze 25 esztendős Bándy Kata 2012. július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult haza egy sörözőből, de nem érkezett haza. Holttestét július 11-én bújócskázó gyerekek találták meg a pécsi Délibáb utca egyik bokros részén, 20-30 méterre egy játszótértől. A halott lányra rátaláló kisfiú megrémülve hazaszaladt, de útközben találkozott P. Lászlóval, aki egy fekete autóval a nyomába eredve megfenyegette a gyereket azzal, hogyha bárkinek is beszél arról, amit látott, akkor az egész családját megöli.

A gyilkos P. László cigány származású, mindig is iskolakerülő volt, állami gondozásban részesült, és rosszhírű gyereknek számított a szerb határ közeli cigánytanyákon. Édesanyja is elismerte, hogy rendszeresen lopott, emiatt börtönben is ült. A Népszabadság újságírójának válaszolva az asszony elismerte azt is, hogy a férfi élettársát, gyermekének anyját, egy bizonyos Esztert is súlyosan bántalmazott. Majd hozzátette, hogy meggyőződése, hogy fia nem egyedül ölt. A védőügyvéd közleménye szerint P. László vallomása is arra enged következtetni, hogy nem egyedül hajtotta végre embertelen tettét: „Egyedül viszem el a balhét.” – mondta.

P. Lászlónak a gyilkosság elkövetésekor nem is szabadott volna szabadlábon lennie, ugyanis 2012. július 2-án kellett volna bevonulnia a kecskeméti börtönbe egy szabálysértési eljárás miatt, ahol 20 napig tartották volna fogva.

2012. július 21-én, szombaton este hét órai kezdettel a budapesti Szent István téri Bazilika épülete előtt tartanak megemlékezést és virrasztást Bándy Kata emlékére. A szervezők minimum félszáz ember részvételére számítanak.

Az áldozat családja azt kérte, hogy senki se használja politikai célokra, vagy a halálbüntetés visszaállítását követelve lányuk nevét. A magyar lakosság zöme mély felháborodását fejezte ki a történtek miatt, és a cigányok által elkövetett bűncselekmények témája újra felkapott lett. Egy egész ország gyászolja a bájos rendőr pszichológust, akinek olyan halál jutott, ami nem méltó senkinek.

Hajdú Péter televíziós műsorvezető például a Facebook közösségi oldalon fejezte ki véleményét a tragédia kapcsán, ő több bejegyzésben is halálbüntetéssel sújtaná az előzetes letartóztatásba került P. Lászlót. „Az a kérdés, mi a nagyobb büntetés ennek büdös, mocskos, moslék gyilkosnak?! Ha élete végéig börtönben rohad, vagy a kötél! Én az utóbbira szavazok!” – írta.

Személy szerint mérhetetlenül sajnálom az áldozatot, és szívből jövő együttérzésemet küldöm a gyászoló családnak. Fontosnak találom felhívni az emberek figyelmét az ügy kapcsán arra, hogy késő éjszakában ne mászkáljanak egyedül még a fővárosban sem, mert annyi aberrált, őrült van az utcákon, akik mindenre képesek. Olyan világot élünk, amikor az emberek nem csak beszólnak nőknek, hanem molesztálják, megerőszakolják őket, de gyakorta buliból hajnalba hazaeső fiatalokat is ér támadás. El kell ismerni, hogy minden etnikum képes ilyen szemétségek elkövetésére, de felháborítónak találom az egyik cigány vezető korábbi nyilatkozatát, amelyben azt merte mondani, hogy szegény romák megfélemlítve érzik magukat Magyarországon. Akkor a magyarok mit mondjanak?! A saját anyám fél hazasétálni néhány száz métert, ha a délutános műszakja után nem talál helyet a mi utcánkban, csak a környező utcák valamelyikében, mert sötétedéstől romák tucatja figyel árgus szemekkel mindent. És tegyük hozzá, nem a nyolcadik kerületben élünk…

Egyik ismerősöm és a barátai hajnali három órakor indultak haza egy felkapott pesti szórakozóhelyről, de útközben találkoztak három cigánnyal, akik beléjük kötöttek: a roma banda levetkőztette és megalázta őket, majd elvették a fiúk ruháit, értékeit, pénzüket és még a mobiltelefonjukat is. Tehát már az sem nyújt biztonságot, ha nem egyedül indulsz haza!

Bándy Kata meggyilkolás kapcsán több Fideszes volt kisgazda politikus bejelentette, hogy visszaállítaná a halálbüntetést, de ezt a Jobbikon kívül egy politikai párt sem támogatja. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, igazságügyi miniszter nyilatkozata szerint erre nincs lehetőség (többek között nemzetközi szerződések tiltják, emiatt népszavazással sem lehet róla dönteni), és a kormánypárt is elvetette a javaslatot.

Ne feledjük, hogy amikor 1990-ben Magyarországon megszüntették a halálbüntetést, évi 200-ról 300 fölé ugrott a gyilkosságok száma, és egy ember napi fogva tartási költsége kb. 8 ezer forint. A jelenlegi jogszabály szerint a gyilkos kötél helyett fedelet kap a feje fölé, étkeztetést, tisztálkodási lehetőséget, fűtést és televíziót is. Egy rohadt gyilkos pedig nem ezt érdemli, hanem szenvedést, vagy ugyanazt, amit ő elkövetett: halált.

Mészáros Márton

Bándy Kata, a meggyilkolt pécsi rendőrpszichológus (1987-2012)

Bándy Kata, a meggyilkolt pécsi rendőrpszichológus (1987-2012)

Véres nyitánnyal indul a Batman-film

2012. július 20.

2012. július 20-án mutatják be az amerikai mozik A sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises) című utolsó Batman-filmet. A film hajnali premiervetítésén a Colorado állambeli Denver bevásárlóközponti mozijában egy álarcos férfi vérontást rendezett. A maszkot viselő férfi a filmet néző közönségre nyitott tűzet, a támadás olyan váratlanul érte őket, hogy szemtanúk beszámolója szerint fel sem fogták először, hogy a fegyverropogás a film része, vagy a valóság. 

A támadásban 14 ember életét vesztette, és közel ötvenen megsebesültek. A rendőrség információja szerint a merénylet nem terrortámadás volt, de az indítékra továbbra sem jöttek rá.

Az elemzők szerint a film hatalmas sikerre számíthat, akár esélye van arra is, hogy rekordot döntve a világ legnagyobb összbevételét produkáló mozifilmje legyen.

Mészáros Márton

A sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises) című film plakátja

A sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises) című film plakátja

Gábor Zsazsa férje rendelkezik a sztár felett

2012. július 20.

Gábor Zsazsa férjét, Frederic von Anhalt herceget jelöltek ki a Los Angeles-i feljebbviteli bíróság az idős színésznő vagyonának kezelőjének 2012. július 18-án, miután Zsazsa egyetlen gyermeke, Francesca Hilton és von Anhalt peren kívül megállapodott az ügyben. A 64 éves Hilton idén márciusban fordult bírósághoz azzal, hogy szeretné, ha kijelölnének egy hivatalos személyt, akit édesanyja pénzügyeinek és orvosi ellátásának felügyeletével bíznának meg. A Conrad Hiltontól (1887-1979), a Hilton-szálloda lánc alapítójától született lány attól tart, hogy édesanyja férje elherdálja a családi vagyont, amit Zsazsa évtizedek alatt gyűjtött össze.

A budapesti születésű Gábor Zsazsa egy évtizede súlyos beteg autóbaleset, agyvérzés, lábamputáció, kóma után még mindig él. Igaz, ágyhoz kötve. A bírósághoz eljutatott orvosi jelentés szerint a színésznő állapota rohamosan romlik, már a hozzá intézett kérdésekre is képtelen válaszolni, nem lát és nem is hall rendesen.

Hilton a beadványban arra hivatkozott, hogy Anhalt nem biztosítja a kellő szabadságjogokat anyjának, sem barátaival, sem saját lányával nem találkozhat akarata szerint. Továbbá felhozta azt is, hogy a férj elmaradt a Bel Air-i luxusházuk jelzálogrészleteivel, és hétszázezer dolláros kölcsönt vett fel az ingatlan terhére. A szorult anyagi helyzetben lévő sztárpárt a színésznő egyik gáláns rajongója húzta ki a csávából, a 700 ezer dolláros jelzálogkölcsön kétszeresét utalta át nekik.

A színésznő férje tavaly 15 millió dollárért kezdte árulni a Bel Air-i ingatlant, és nehéz pénzügyi helyzetükre hivatkozva bejelentette, hogy elárverezi felesége szőrmebundáit is, hogy az abból származó bevételekből tudja fedezni az orvosi költségeket.

A bíróság döntése szerint további hat hónapig Anhalt maradhat a 95 éves díva vagyonának kezelője, de az általa hozott pénzügyi döntéseket ügyvédek fogják ellenőrizni. 2013. január 9-én a testület újabb meghallgatást tart az ügyben, addig Hilton hetente egyszer meglátogathatja az anyját.

Gábor Zsazsa férje ezzel egyidőben jelentette be, hogy Stephen Soderbergh amerikai rendező  Behind The Candelabra című filmjét az otthonukban fogják forgatni. A Bel Air-i házban forgó mozifilm főszereplői Michael Douglas, Matt Damon és Debbie Reynolds.

Mészáros Márton

Gábor Zsazsa magyar származású hollywoodi színésznő

Gábor Zsazsa magyar származású hollywoodi színésznő

Gubanc a Facebooknál

2012. július 19.

2012. július 19-én az esti órákban meghibásodott a a világ legnépszerűbb közösségi oldala, a Facebook. A késő esti jelentések szerint mintegy két órája nem működik a chat az oldalon, de a leveleket sem tudják közvetíteni, fogadni számos helyen országszerte.

Mészáros Márton

Facebook hiba

Facebook hiba