Archive for 2012. december

Robert Downey Jr. csalogatja a legtöbb embert a mozikba

2012. december 24.

2012. december 24-én az amerikai Forbes magazin megnevezte az idei év legjobban kereső hollywoodi filmszínészeit. Az első helyezett a listán, Robert Downey Jr., akinek a Bosszúállók (The Avengers) című filmje az idei év legnagyobb sikere volt a mozikban 1,5 milliárdos bevétellel. A 47 éves színész leginkább sármos külsejével, humoros és egyszerre kisfiúsan bájos játékával hódít a szakértők szerint. A Forbes ezúttal arra világított rá, hogy melyik filmsztárok hozták a legnagyobb bevételt a filmvállalatoknak és stúdióknak. A Bosszúállók című képregény adaptáció kereste a legtöbb pénzt világszerte a 2012-es filmgyártásban.

A listán rajta van még Kristen Stewart (Alkonyat-trilógia), Christian Bale (Batman), Daniel Craig (James Bond) és Jennifer Lawrence (Éhezők viadala-trilógia), akik mind busás összegeket kaptak a felsorolt filmbéli szereplésükért, és annak többszörösét hozták vissza a mozikasszáknál.

Mészáros Márton

Robert Downey, Jr. amerikai színész

Robert Downey, Jr. amerikai színész

Harry herceg tálib parancsnokot lőtt le

2012. december 24.

A The Sun brit napilap 2012. december 23-án megjelent cikke szerint a brit uralkodó unokája, Harry herceg megölt egy tálib parancsnokot az afganisztáni Helmandban. A 28 éves parancsnoki beosztásban lévő herceg, akit katonatársai „Nagy H”-nak („Big H”) neveznek, még októberben végzett a radikális iszlám vezérrel.

Az akció rajtaütés szerűen zajlott, a WAH-64 típusú Apache harci repülőgépeket vezető Harry és néhány társa egy idősebb tálib parancsnok rejtekhelyére csapott le Hellfire rakétákkal és a 30 milliméteres fedélzeti géppuskával az Afganisztán déli részén található Helmand tartományban. A részeg tivornyákon során okozott botrányaival az utóbbi hónapokban címlapra került Harry herceg mostani hőstettével sokat javított némileg megtépázott imidzsén.

Mészáros Márton

Harry herceg, a brit trónörökös, a walesi herceg másodszülött fia

Harry herceg, a brit trónörökös, a walesi herceg másodszülött fia

94 éves bácsit küldenek az Eurovízióra

2012. december 23.

Rekordot dönthet Svájc, mivel a közép-európai kis ország a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválra egy keresztény missziós zenekart indít, amelynek nagybőgőse egy 94 éves férfi, közölte a BBC brit hírcsatorna 2012. december 18-án. Az idős zenészt Emil Ramsauernek hívják. Az együttest öt másik zenekar közül választották ki arra a feladatra, hogy Svájcot képviselje a rangos zenei fesztiválon.

Az ötfős együttesben, amelyben a legidősebb tag a 94 éves bácsi, akad két húszéves is. Emil Ramsauer részvételével történelmet írhat, hiszen a 75 esztendős Engelbert Humperdinck brit énekes volt eddig a legidősebb induló a fesztivál 1956-os kezdete óta, aki idén lépett színpadra.

A következő Eurovíziós Dalfesztivál Svédország harmadik legnagyobb városában, Malmöben rendezik meg.

Mészáros Márton

Emil Ramsauer svájci zenész, a legöregebb induló az Eurovíziós Dalfesztivál történetében

Emil Ramsauer svájci zenész, a legöregebb induló az Eurovíziós Dalfesztivál történetében

Nyáron házasodik a másik svéd hercegnő

2012. december 23.

2012. december 23-án a svéd királyi palota tudatta, hogy Madeleine svéd hercegnő, a svéd uralkodó másodszülött leánya jövő nyáron, június 8-án házasodik meg . A 30 éves hercegnő stockholmi királyi palota Slottskyrkan templomában házasodik össze amerikai-brit származású párjával, Chris O’Neill bankárral, akivel idén októberben jelentették be eljegyzésüket.

Madeleine svéd királyi hercegnő

Madeleine svéd királyi hercegnő

Madeleine, Hälsingland és Gästrikland hercegnője 2010 áprilisában szakított vőlegényével, Jonas Bergstormmal, miután a skandináv lapok tudomására jutott, hogy a férfi megcsalta a király leányát. A szakítás után a hercegnő New Yorkba ment, hogy az édesanyja által létrehozott gyermekek jövőjét támogató alapítványnak dolgozhasson. Itt ismerkedett meg a hercegnő Chris O’Neillel, aki miután engedélyt kért XVI. Károly Gusztáv svéd uralkodótól, megkérte Madeleine kezét, aki boldogan igent mondott neki annak ellenére, hogy választottja polgári származású.

A most bejelentett esküvő nem lesz olyan nagyszabású, mint amilyen nővére, Viktória hercegnő, a trónörökös menyegzője volt 2010-ben. A pár egy kisebb templomot választott, és a vendégek listája is kevésbé lesz impozáns. A médiát és a svéd lakosokat viszont már most lázban tartja a királyi esküvő.

XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné leánya, Madeleine a negyedik a svéd trónöröklési listán, és a rövid közlemény szerint nem tervezik, hogy az esküvő előtt visszaköltöznek Svédországba. A hercegnőt több alkalommal választották a legszebb svéd nőnek és a legkívánatosabb királyi személynek.

Mészáros Márton

Madeleine svéd hercegnő

Madeleine svéd hercegnő

Egymilliárd felett a Gangnam Style

2012. december 23.

2012. december 22-én PSY dél-koreai rapper Gangnam Style című dala elérte és túl is lépte az egymilliárd nézőt a YouTube videómegosztón. Ezzel a Gangnam Style lett az első klip a YouTube-on, amit több mint egymilliárdszor néztek meg.

A szerzemény, amelyet több helyütt a 2012-es év legnagyobb és legmókásabb zenei durranásának tartottak, idén július 15-én jelent meg. A dal internetes mémmé vált, miután több világhírű énekes, köztük Robbie Williams, Katy Perry, Madonna és Britney Spears is felfigyelt rá. A videoklipben is látható „lovaglótánc” szintén meghódította az egész világot, több televíziós műsorban, táncversenyen, szalagavatókon táncolták el.

A dalról a világ összes országában tudósítottak a legnagyobb sajtóorgánumok, és egy friss felmérés szerint nincs olyan iskola a világon, ahol a tanulók ne ismernék a Gangnam Style-t. További érdekességek is köthetőek PSY dalához, például Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is megpróbálta eltáncolni az énekes jelenlétében, valamint számos sportoló el is járta győzelme után.

A Gangnam Style szinte értelmezhetetlen az európai és amerikai nézőknek, de mint kiderült, a dal kemény társadalomkritikával bír, Szöul újgazdag negyedét karikírozza ki, ahol egy átlagos lakás ára az éves koreai átlagfizetés tizennyolcszorosa.

Mészáros Márton

PSY dél-koreai rapper

PSY dél-koreai rapper

Pert vesztett a filmsztár ellen a magyar modell

2012. december 23.

2012. december 21-én ejtették Chris Rock amerikai komikus, színész ellen azt a tizenkét vádpontot, amelyek miatt immáron több mint tíz esztendeje rendszeresen bíróság elé citálták. A pert a békéscsabai születésű Zsibrita Mónika magyar topmodell indította még 1999-ben.

A fekete bőrű színész és a magyar aktmodell 1998-ban találkozott egy Beverly Hills-i szállodában, majd kétszer randiztak, és második alkalommal szexuális együttlétre került sor. Egy évvel később Zsibrita lánygyermeknek adott életet, és apasági keresetet nyújtott be Chris Rock ellen, azonban két DNS-teszt is bizonyította, hogy nem a híresség a gyermek apja. 2000-ben a modell azzal vádolta Rockot, hogy nemi erőszak történt, és orális szexre kényszerítette őt. A felek ezután kötöttek egy bizalmas egyezséget, ám ezt Chris Rock felrúgta, mikor egy talk-showban az ügyről mesélt.

A nemi erőszak vádját tagadta a színész, és a bíróság is elutasította a vádakat. Chris Rock ekkor elhatározta, hogy saját maga jár utána a dolgoknak és felbérelt egy magánnyomozót. Azonban a detektív elkövetett egy csúnya hibát, megszerezte az ügy rendőrségi jegyzőkönyvét és ezzel egy lehallgatott telefonbeszélgetésben még dicsekedett is. Anthony Pellicano magánnyomozó azóta is börtönben van illegális lehallgatások, vesztegetés és egyebek miatt.

Chris Rock ellen jelenleg csak egy eljárás van életben, a bíróság a szerződésszegés körülményeit vizsgálja. A művésznek azóta két gyermeke született, a negyvenes éveit taposó Zsibrita Mónika pedig jelenleg Los Angelesben éli a civilek boldog életét.

Mészáros Márton

Chris Rock amerikai komikus, színész és Zsibrita Mónika magyar topmodell

Chris Rock amerikai komikus, színész és Zsibrita Mónika magyar topmodell

Macaulay Culkin öngyilkosságot kísérelt meg

2012. december 23.

Évek óta pletykák keringenek az egykori legsikeresebb gyermeksztár, Macaulay Culkin heroin függőségéről. A bulvárlapok az utóbbi hónapokban rémes állapotban fényképezték le az amerikai színészt; ijesztően sovány és külsején látszik, hogy egyáltalán nem egészséges. A dolgok azóta még rosszabbra fordultak…

Az egykori gyermekcsillag az National Enquirer amerikai lap értesülései szerint december 19-én öngyilkossági kísérletet hajtott végre, amikor Los Angeles-i otthonában túladagolta magát heroinnal. Szerencsére még időben tudták menteni a 32 éves fiatalembert, akinek az állapota javult a kórházban. Jelenlévő ismerőse szerint Culkin azt mondta, mielőtt belőtte magát, hogy nem akar tovább élni, mert semmi értelme sincs az életének. 

Az öngyilkossági szándékot egyelőre hivatalos szervek még nem erősítették meg, de Macaulay Culkin összes barátja állítja, hogy a fiú megakarta ölni magát. Egyébként Culkint korábban már le is tartóztatták marihuána és egyéb kábítószerek birtoklásáért, azonban most már kiderült, hogy pszichológiai segítségre szorul. Az egykori filmsztár élete romokban hever: élete unalmas, a karrierje már semmit sem ér, és párja, Mila Kunis színésznő a túlzott kábítószer használat miatt elhagyta.

Mészáros Márton

Macaulay Culkin amerikai színész

Macaulay Culkin amerikai színész

Megerőszakolt lány miatt vonultak utcára

2012. december 23.

2012. december 22-én több ezer tüntető vonult utcára Új-Delhiben azzal a szándékkal, hogy demonstrációjukkal eljussanak az indiai elnöki palota épületéhez. A megmozdulást azért hozták létre, hogy megpróbálják elérni, hogy egy fiatal diáklány megerőszakolóit halálbüntetésre ítéljék. A tüntetést végül a hatóságok könnygáz és vízágyúk bevetésével oszlatták fel.

Mint ismeretes, december 16-án egy hatfős társaság, köztük a buszvezető egy városi buszon megerőszakolt egy 23 éves diáklányt az indiai fővárosban, akik moziból tartottak hazafelé a busszal. A nemi aktus után a hölgyet és annak kísérőjét is megverték egy vasrúddal, majd mindkettejüket menet közben kilökték a járműből egy buszmegállóban. Az orvostanhallgató lányt kritikus állapotba szállították kórházba, de megrontóit elfogták és a hatóságok szerint életfogytiglanig tartó büntetést róhatnak ki rájuk.

A brutális eset nyomán több indiai nagyvárosban tartottak békés megmozdulásokat a halálbüntetés visszaállítása és a nők fokozottabb védelmét szolgáló intézkedések bevezetése miatt. Az indiai belügyminiszter azt ígérte, hogy Új-Delhi közterületein fokozni fogják a rendőri jelenlétet. Ebben az évben 582 nemi erőszakot jelentettek be csak az indiai fővárosban, de valószínűleg ez a szám sokkal magasabb a hivatalos adatnál.

Mészáros Márton

Csoportos nemi erőszak miatt tüntetnek az indiai Új-Delhiben 2012. december 22-én

Csoportos nemi erőszak miatt tüntetnek az indiai Új-Delhiben 2012. december 22-én

Konkoly Ági történelmet írt Las Vegasban

2012. december 23.

2012. december 19-én a Nevada állambeli Las Vegas egyik nívós hoteljében tartották a Miss Universe nemzetközi szépségverseny döntőjét, amelyre egy magyar lány, Konkoly Ági is kijutott. Ági fejére végül nem került korona, de a szépség 89 lányból bejutott a legjobb 10 közé. Ez történelmi eredmény, hiszen a Miss Universe 61 éves történetében először került magyar az első tíz helyezett közé.

A 25 éves Konkoly Ágnes nyáron nyerte el a hazai Miss Universe címet. A Miss Universe nemzetközi szépségverseny 2012-es győztese az amerikai Olivia Culpo lett. A Rhode Island-i, 20 éves lány a nyolcadik amerikai a verseny történetében, akit Miss Universenek választottak.

Mészáros Márton

Konkoly Ágnes magyar szépségkirálynő, aki a legjobb tíz közé került a Miss Universe nemzetközi szépségversenyen

Konkoly Ágnes magyar szépségkirálynő, aki a legjobb tíz közé került a Miss Universe nemzetközi szépségversenyen

Megműtötték Margaret Thatchert

2012. december 23.

2012. december 21-én egy londoni kórházban megműtötték Margaret Thatcher volt brit miniszterelnököt – közölte Tim Bell, aki hosszú ideig volt a kormányfő tanácsadója. A politikusasszonyt húgyhólyag-nagyobbodással operálták, egészségi állapota kielégítő.

A tanácsadó további részleteket nem árult el Thatcher állapotáról, és a kórházat sem nevezte meg attól tartva, hogy a sajtó és a tisztelők az egészségügyi intézmény elé gyűlnének, vagy telefonhívásokkal bombáznák a kórházat.Alig néhány héttel ez előtt, amikor a várandós Katalin hercegnő, a brit trónörökös fiának hitvese kórházba került, a sajtó elárasztotta a kórház környékét, az egyik erőszakos ausztrál rádióállomás két műsorvezetője miatt az egyik ápolónő pedig öngyilkosságot követett el.

Margaret Thatcher 1979 és 1990 között volt Nagy-Britannia első és azóta is egyetlen női miniszterelnöke. A szívós politikus abban is élen jár, hogy ő lett az egyetlen olyan brit miniszterelnök, akinek még életében szobrot emeltek a londoni parlamentben. Az egykori kormányfő 2010 jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt, akkor 85. születésnapja tiszteletére összegyűlt embereket köszöntötte a háza előtt. Thatcher azt megelőzően két hete kórházban töltött, miután több későbbi kormányfővel köszöntötte XVI. Benedek pápát az egyházfő londoni látogatásán. A most 87 éves „Vaslady” korábban több szélütést szenvedett el, jelenleg pedig a demencia miatt fokozatosan veszti el tudatát és szóvivője szerint már képtelen visszaemlékezni a frissen történt dolgokra.

Mészáros Márton

Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök

Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök