Archive for 2013. július

Lady Gaga, a pucér nő

2013. július 21.

Lady Gaga Grammy-díjas amerikai énekesnő Inez Van Lamsweerde és Vindooh Matadin kamerája előtt állt modellt egy aktfotóhoz, a felvételt a fotóspáros osztotta meg 2013. július 21-én. A képen az énekesnő nem visel semmit, kezeivel takarja ki intim testrészeit.

A felvételen Gaga nem csak ruhát, sminket sem visel, ami még természetesebbé teszi a felvételt. Lady Gaga a képen olyan szögben helyezkedik el, mint Botticelli híres művén, Vénusz születésén az istennő, azonban a kép a vad énekesnő korábbi aktfotóihoz viszonyítva visszafogottnak nevezhető. A 27 éves popdíva képe egy fotósorozat részét képezi, amely a V magazin számára készült. Gaga legújabb lemeze, az Artpop novemberben jelenik meg.

Mészáros Márton

Lady Gaga Grammy-díjas amerikai énekesnő

Lady Gaga Grammy-díjas amerikai énekesnő Inez Van Lamsweerde és Vindooh Matadin fotóján, 2013. július 

Jimmy Carter kiáll Snowden miatt

2013. július 20.

Jimmy Carter volt amerikai elnök a nagy port kavaró Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) botrányában kapcsolatban kijelentette: Amerikában nem működik a demokrácia. A Nobel-békedíjas politikus korábban is bírálta már az amerikai kormányt.

“Amerikában e pillanatban nincs működő demokrácia” – szólalt fel Carter ex-elnök egy atlantai tanácskozáson bírálva az amerikai hírszerzés sajátos módszereit, a hírt a Der Spiegel német magazin írta meg 2013. július 18-án. Az egykori elnök szerint a kémkedési botrány egy olyan időszakban ásta alá az emberek demokráciába vetett hitét, amikor alapvetőleg nem bíznak az internetes portálok (különösen a Google, Facebook) használatában.

Carter a botrány kirobbanása után már egyszer kifejtette véleményét az ügyben: “a behatolás az amerikai magánéletbe túl messzire ment”, valamint kiszivárogtató Edward Snowden habár megsértette az amerikai törvényeket, lehetséges, hogy végső soron jót tett az országgal. Egyes összeesküvési teóriákra hajlamos vélemények szerint a 89 éves ex-elnök most jutott abba a korba, amikor már nyíltan beszélhet, és mivel gyermekei nem a politikában, vagy a médiában helyezkedtek el, őket sem kell félteni kinyilatkoztatásai miatt. Az 1977 és 1981 között elnökként regnáló Jimmy Carter alapította meg az emberi jogok védelmével foglalkozó Carter Központot.

Ezzel egy időben vált ismertté, hogy az amerikai kormányzat fontolóra vette, hogy demonstrálás céljából lemondja Barack Obama elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő őszre tervezett moszkvai találkozóját, válaszul arra, hogy Oroszország eleget tenne az amerikai adatgyűjtést kiszivárogtató Edward Snowden ideiglenes menedék iránti kérelmének. A közelmúltban szólította fel Obamát Daniel Ortega nicaraguai elnök, hogy vigyázzon, nehogy a saját titkosszolgálata martalékává váljon!

Mészáros Márton

Jimmy Carter amerikai elnök (Felvétel: 2013)

Jimmy Carter amerikai elnök (Felvétel készítésének időpontja: 2013)

Cormac McCarthy írólegenda 80 éves

2013. július 20.

Amerika egyik legnagyobb élő regényírója ma 80 éves. Cormac McCarthyt sokan tartják a sötétség nagymesterének, a szikárság mintapéldányának, páratlan, utánozhatatlan szépirodalmi alkotásait falják az emberek. Cikkünkben őt köszöntjük. “Kétféle ember van aki nem sokat szokott kérdezősködni. Az egyik fajta buta hozzá a másik meg úgyis tudja” – írta a Nem vénnek való vidékben.

Cormac McCarthy 1933. július 20-án született a Rhode Islandon hat testvér közül a harmadikként. Édesapja ügyvéd volt. Családja McCarthy négy éves korában Knoxville-be költözött, ahol a fiú katolikus középiskolába járt. A Tennessee állami egyetem bölcsészkarának hallgatója volt, azonban tanulmányait megszakította amikor az amerikai légierőkhöz került, amivel egyidejűleg az alaszkai rádiónál bemondó volt. Első novelláit egyetemista hallgatótársaival közösen publikálta egy általuk megálmodott folyóiratban, ezekért az írásaiért már felfigyeltek rá.

Első regénye, a The Orchard Keeper 1965-ben jelent meg a híres Random House kiadó gondozásában. McCarthy csak azért oda küldte írását, mert ez volt az egyetlen könyvkiadó, amiről valaha hallott elmondása szerint. A regényt felkapták, és a Művészetek és Irodalmak Akadémiájának Díjával ismerték el. A kitüntetéshez pénzjutalom járt, amiből az író hajóra szállt, hogy ősei földjére, Írországba látogathasson. Az odatartó hajóúton bonyolódott romantikus kapcsolatba egy bizonyos Anne DeLisle énekesnővel, akit rögvest Angliában feleségül is vett. McCarthy ekkor már túl volt egy váláson, és egy gyermeke volt. Első és második gyermeke között közel negyven évnyi korkülönbség van, ugyanis második fia a 2000-es évek elején született, amikor az író már a hetvenhez közeledett.

Habár Cormac McCarthy különböző segélyekből, adományokból élt hosszú éveken át, alkotói termékenységét nem jellemezte szegénység. Leghíresebb regényeként említik az 1985-ben publikált Véres délkörök (Blood Meridian) című könyvet. A mű olyan nagyhatásúvá vált, hogy a The New York Times folyóirat egyenesen az utolsó negyedszázad egyik legjobb amerikai regényei közé sorolta. 1992-ben írta meg a Vad lovak (All the Pretty Horses) című regényt, amelyért Nemzeti Könyvdíjat kapott. Az ezután következő években a Határvidék-trilógia további két kötete is kiadásra került. 2005-ben megjelent Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men) című regényére Hollywood is lecsapott, a Coen-fivérek filmet készítettek belőle, amely négy Oscar-díjat nyert (köztük Javier Bardem spanyol színész alakítása) 2008-ban. Egyik legutolsó regénye, Az út (The Road) szintén pozitív nemzetközi visszhangot kapott, a szerző Pulitzer-díjat kapott érte. A történetből készült azonos című film nem ért el eget rengető sikereket a mozikban, de a kritikusok méltatták a Viggo Mortensen főszereplésével készült alkotást. McCarthy az utóbbi időben több színművet is írt.

McCarthy ellentmondásos személyiség. Író-olvasó találkozókra nem jár, nagyon ritkán ad interjút, és magányos ember hírében áll, bár feleségével és tizenéves fiával lakik. Nemrégiben nyíltan bírált két olyan klasszikust, mint Marcel Proust és Henry James, akiket nem ért, mondván, amit műveltek, azt nem tartja irodalomnak. McCarthy stílusa nagyon egyedi, műveit a déli gótikus, a western, és a poszt-apokaliptikus kategóriákba szokták sorolni az irodalomkritikusok, gyakran ezek a zsánerek keverednek a néhol szakemberek által is érthetetlennek ítélt történetben. Híres arról, hogy előszeretettel hagyja el szövegeiben az írásjeleket, de gyakran a dialógusokat sem ábrázolja (mellőzi az idézőjeleket, gondolatjeleket). Tömör mondatai, puritán sorai a mély háttértartalommal védjegyévé váltak. Cormac McCarthy negyvennyolc éves irodalmi pályafutása alatt tíz regényt írt, ennél jobban nem is lehetne ábrázolni azt, hogy mennyire szűkszavú író. Évek óta Nobel-esélyesnek tartják.

Mészáros Márton

Cormac McCarthy amerikai író

Cormac McCarthy amerikai író

Antal Nimród elvitte a Comic-Conra a Metallicát

2013. július 20.

A Hollywoodba sikerrel betörő Antal Nimród magyar rendező a Metallica amerikai heavymetal-zenekar tagjait vitte magával legújabb filmje, a Metallica Through the Never bemutatójára a 44. Comic-Con képregény- és szórakoztatóipari fesztiválra a kaliforniai San Diegóban 2013. július 19-én. A 39 éves művész a népszerű zenekarról forgatott egyedi koncertfilmet.

A most először vetített film rendezője és forgatókönyvírója is a világszerte kitüntetett Antal Nimród, aki korábban olyan filmeket rendezett, mint a népszerű Kontroll, vagy az Oscar-díjas Adrien Brody főszereplésével forgatott Ragadozók. Legújabb filmjét szeptembertől vetítik az amerikai mozik. Az alkotást 3D-ben vetítik majd a mozik. Sokan nem tudják, de nem csak Antal Nimród az egyetlen magyar a híres Comic-Conon, idén újra ott van Bordán Lili hollywoodi magyar színésznő, aki először tavaly a Battlestar Galactica Blood and Chrome című sorozatpilottal vett részt a mustrán.

Mészáros Márton

A Metallica amerikai heavymetal-zenekar tagjai, Dane DeHaan amerikai színész és Antal Nimród magyar rendező (kék cipőben) a Metallica Through the Never című filmjük sajtóértekezletén a 44. Comic-Con képregény- és szórakoztatóipari fesztiválon a kaliforniai San Diegóban 2013. július 19-én.

A Metallica amerikai heavymetal-zenekar tagjai, Dane DeHaan amerikai színész és Antal Nimród magyar rendező (kék cipőben) a Metallica Through the Never című film premierjén a 44. Comic-Conon a kaliforniai San Diegóban 2013. július 19-én.

Rosie Huntington-Whiteley topless dolgozik

2013. július 20.

Rosie Huntington-Whiteley brit topmodell, színésznő az Ausztráliához tartozó Nagy-korallzátony közelében lévő Hayman-szigeten dolgozott az elmúlt napokban. A 26 éves szépség egy új smink kampányát segítve vállalt fotózást.

Rosie Huntington-Whiteley brit topmodell a Hayman-szigeten 2013. július 16-án

Rosie Huntington-Whiteley brit topmodell a Hayman-szigeten 2013. július 16-án

A csodálatos testű hírességről néhány celebvillantásra, és pucér filmjelenetre szakosodott internetes portál tett fel képeket a fotózásról 2013. július 16-án. A tengerparti fotósorozat elkészítése közben a szépség bikinifelsőt cserélt, a fotósoknak pedig sikerült megörökíteniük a folyamatot, amely során kivillant a modell melle. 

Az angliai Plymouthban született Rosie, aki korábban a Marks & Spencer fehérnemű modellje volt, és feltűnt a híres Pirelli-naptárban is, jelenleg a Victoria Secret modellje, 2010 óta pedig boldog párkapcsolatban él Jason Statham brit akciófilmsztárral (Szállító-filmek), annak ellenére, hogy tizenkilenc év korkülönbség van köztük a színész javára.

Mészáros Márton

Rosie Huntington-Whiteley brit topmodell a Hayman-szigeten 2013. július 16-án

Rosie Huntington-Whiteley brit topmodell a Hayman-szigeten 2013. július 16-án

Nagyinterjú Koós Jánossal: “Próbáltam örömet okozni”

2013. július 20.

Nagyinterjú Koós Jánossal: Próbáltam örömet okozni

Koós János, a híres előadóművész budai otthonában adott interjút. A 75 éves művész hat nagylemezt énekelt fel, megnyerte a Táncdalfesztivált és népszerűsége a mai napig töretlen. Rendszeresen köszön vissza a televízió képernyőjéről, a mai napig koncertezik legnagyobb slágereivel. Számos elismerés birtokosa és boldog nagyapa.

Koós János magyar táncdalénekes budai otthonában 2013. július 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Koós János magyar táncdalénekes budai otthonában 2013. július 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Mit gondol, hogyan változott az 1960-as évek igényes popzenéje az elmúlt évtizedekben?

Koós: Azt kell tudni, hogy 1957-ben érettségiztem, és utána rögtön felvettek a Zeneakadémiára. Oboista voltam, eszembe sem jutott, hogy könnyűzenével foglalkozzak. Ahogy a relikviák is mutatják körülöttem: Beethovent, Mozartot hallgattam csak. A falon van egy kép, ami a Zeneakadémia nagytermében készült most már nyolc éve. Egy amerikai filmből ötletet merítve kitaláltam, hogy ahogyan egy híres humorista, Danny Kaye a New York-i filharmonikusokat vezényelte, úgy én is vezényelni fogok. Mondtam magamnak, hogy ezt simán meg tudom csinálni, hiszen elvégeztem a Zeneakadémiát, tudom mit jelent a négynegyed, meg háromnegyed. Hallottam a híres Lukács Ervin vezénylésében a Szöktetés a szerájból-t, a Bohémélet-et, A trubadúr-t, és az ő vezénylésével játszottam is ezeket Miskolcon, mint oboista. Nos, amikor eljött a nap, a Zeneakadémia nagytermében dugig teltház előtt fantasztikus sikerünk volt. Ki kellett választanom olyan műveket, amibe bele lehet vinni a humort. Mondjuk, elkezdődik a Boléro, hátul az utolsó sornál bejön a terembe egy gyönyörű szép nő spanyol ruhában táncolva, jön előre, táncol velem. Amikor visszaértem a színpadra, kinéztem oldalra, egy 130 kilós nő jött be szintén táncolva. Megrémült fejjel álltam ott. A legvége az volt, hogy bejött egy hét-nyolc éves kislány szintén spanyol ruhában. Aztán a nyitányt elkezdtem vezényelni, majd leültem, előcsomagoltam kolbászt, kenyeret, megettem, letörölgettem a számat, mire befejeződött a nyitány. Ezt csak azért meséltem el, mert a 60’-as években kezdtem el énekelni, mint zeneakadémista. A klasszikus zene volt a mindenem.

Mészáros: Hogyan vált az ország egyik leghíresebb popénekesévé?

Koós: A zeneakadémia vicces gólyabálján kértek meg, hogy énekeljek valamit. Ekkoriban volt Budapesten Vico Torriani, a népszerű énekes, és az ő dalát kellett elénekelnem. Egy kikötéssel adtam elő a nagy slágert: szerettem volna, ha a kíséret vicces lenne, így végül egy tuba és egy pikoló kísért. Az Országos Rendező Irodától ezt meghallva mondták, hogy 1960. december 25-én és 26-án lesz két előadás (jegy már nem volt rá), és megkértek, hogy énekeljem el ugyanezt. Dehogy éneklem – feleltem először, de aztán addig beszéltek, míg meggyőztek. Kérdeztem, hogy mennyi pénzt kapok. Százötven forintot előadásonként, azt rögtön meg is szoroztam: hatszáz forint a két napért! Ekkor már három éve az Országos Pénzügyőr Zenekar első oboistája voltam, ezerkétszáz forint volt a gázsim havonta. Naná, hogy elvállaltam! Ezt novemberben beszéltük meg, de én továbbra is jártam be naponta az Akadémiára, ahol óráim voltak. Egy ilyen napon találtam szembe magamat a koncert plakátjával. Bilicsi Tivadar, Honti Hanna, Psota Irén, Márkus László és a többiek neve a plakáton, de az enyém sehol. Marhamérges lettem, hogy ha már elvállaltam, legalább a nevem legyen kiírva. Aztán szóltak, hogy ott van legalul. Újra kimentem, és megnéztem: Koós János. Az voltam én. Így lettem Kupsa Jánosból Koós János. Mondták, hogy nem Kupsa vagyok, hanem Koós. Olyan névvel, hogy Kupsa, nem lehet táncdalt énekelni, közölték. Miért olyannak lehet, hogy Psota? – válaszoltam.

Mészáros: Mennyire volt nehéz elviselni a névváltást?

Koós: Az volt az első gondolatom, hogy apám mit fog mondani. De ő csak annyit mondott lazán: „Te tudod fiam.” Erdélyből jöttünk, székelyek vagyunk, úgyhogy ebből nem csinált ügyet. Megértő volt.

Mészáros: Visszatérve a múltjára mikor született pontosan, hiszen a jegyző elírta?

Koós: 1937-ben születtem, fent a Hargitán. Van egy nővérem, de apám annyira várt egy fiúra, hogy betett a zsebébe egy üveg cujkát, ami románul a pálinkát jelenti. Elment a jegyzőhöz, de apám azt mondta, hogy addig nem írunk semmit, amíg nem iszunk előtte a fiam egészségére. Végül addig ittak, míg elírták, mert huszadikán születtem, de mindenhol november huszonegyedike szerepel. Megfiatalítottak.

Mészáros: Miért van egy éles határvonal a komoly és a popzene között az átlagemberek szemében?

Koós: Nekem nincs nagy határ. Mindig azt szoktam mondani, hogy lehet, nincs igazam, de csak jó zene és rossz zene van. Annak idején, a Beatles sikerén is felháborodtak. Nézd meg, mekkora haja van, te jó isten milyen zenét játszanak, mondogatták, de ezeknek a gombafrizurás gyerekeknek a dalai a mai napig élnek. Isten őrizzen, hogy bárkit is megsértsek, de rengeteg olyan dalt tudok mondani, amit fél év múlva elfelednek. Mindig azt szoktam mondani, hogy hány évvel ezelőtt született Mozart? Lassan háromszáz. És még mindig jó? Nahát! Pedig senki sem áll fegyverrel a közönség mögött, hogy ha nem tapsolsz Mozartnak, akkor lelövünk! Erre volt egy barátom, aki azt mondta, hogy ami rossz, azt elfelejtjük, mint egy rossz, fáradt köpést.

Mészáros: Mit gondol, mi egy jó zenésznek, előadónak az ismérve azon kívül, hogy nem felejtjük el?

Koós: Az egyéniség is számít. Úgy se fogja senki elhinni, de igaz a következő történet, amit mesélek. Egy napon felléptem hat ember előtt. Egy fiatalasszony felhívott, hogy a hetvenéves édesanyját, akinek én vagyok a kedvence ötven éve, szeretné meglepni a születésnapján. Amikor otthon vacsoráztak, így szólt a lány: mama, most átnyújtom a születésnapi ajándékod, és megszólalt a második szobában a két zenészem, kinyílt az ajtó, és beléptem. Ott volt egy ebédlőasztal, ahol a kis család evett. A hetvenéves néni, Klárika elkezdett zokogni. Hihetetlen volt. Egy pincében bújtam el addig, de azt megkérdeztem, hogy mi a kedvenc dala a mamának. Én, aki nála jártam, felelte a család. Direkt nem énekeltem el azt a számot, viszont előadtam a Kislány, a zongoránál-t, a Nem vagyok teljesen őrült-et, és kész. Aztán visszajöttem: majdnem elfelejtettem, van egy ismeretlen dalom, maga el fogja dönteni, hogy jó-e, vagy sem, humorizáltam. Szipogott, s csak nézett rám. Ezek olyan dolgok, amiket nem lehet megrendelni. Vagy ötven év alatt el tudtad intézni, hogy megszeretnek, vagy nem. Biztos csináltam marhaságokat az életemben, de megpróbáltam mindig úgy dolgozni – színpadon, televízióban és filmen is –, hogy örömet okozzak. Nem szeretnék dicsekedni, de nem lehetett véletlen, hogy imádták a Hofi-Koós párost.

Mészáros: Nem hisz a véletlenekben.

Koós: Hogy hinnék? Az sem volt véletlen, hogy egymásra találtunk. Nem is tudtuk, hogy később majd fogunk valamit együtt csinálni. Egy balatoni műsor után szabad volt az esténk, ott ültünk a tűz körül a többiekkel. Akkoriban rengeteget jártam a Szovjetunióba, éjszaka volt, én felálltam a lobogó tűz mellől, és paródiának szánva torkom szakadtával elkezdtem énekelni oroszul. Hofi Géza rám nézett, felállt, vigyázzba vágta magát mellettem, és együtt énekeltük tovább. Úgy elkezdett nevetni a Bilicsi, hogy majd’ megfulladt. Hülyék vagytok, miért nem csináljátok ezt színpadon?! – kérdezte. Másnap kipróbáltuk színpadon, és szétvágták rá a házat. Attól a perctől kezdve ömlött belőlünk minden. Én már nem tudnám elénekelni a Macskaduettet, de az unokám minden betűjét, mindkét szólamot tudja. Az Operettszínházban A víg özvegyben főszerepet játszottam, aminek köszönhetőleg nyolc előadásunk volt Japánban is. A partnerem volt Antal Imre, aki egy zseniális, aranyos fiú volt. Ő volt már Japánban, én még nem. Sétálni szerettem volna, de Imre valamiért nem akart jönni. Kimentem, és egyből megtudtam, miért nem akart velem tartani. A járdán nem jöttek sokan szembe velem, csak huszonnégy millióan. Rengeteg dolgot köszönhetek a művészetnek.

Mészáros: Mesélne egy emlékezetes útjáról?

Koós: Rio de Janeiro. Nagyon régen meghívtak oda. A riói énekfesztivál zsűrielnöke Fényes Szabolcs volt. Nem akarom hosszúra nyújtani, de a riói Maracana Stadionban megnyertem a legjobb férfi előadói díjat. A fesztiválvezetőség megkérdezte, van-e valami kérésem. A Copacabanán laktam, a legelegánsabb szállodák egyikében, a tizenkilencedik emeleten. Éjszaka háromkor kinéztem, és sötét medencét láttam lent. Én, aki valaha úszómester is voltam Diósgyőrben, gondoltam, hogy lemegyek, úszok egy jót. Addigra kivilágították, és tizenegy pincér várt a kezében a whiskyvel. Ajándékba kaptam még azt is, hogy nem csütörtökön, hanem pénteken kellett felszállnom a repülőre. De nekem volt még egy kérésem: el szerettem volna menni a Flamengo-Fluminense meccsre a Maracanába. De művész úr, arra már majd’ egy éve nincs jegy, mondták, de csak szereztek nekünk. Kétszáztízezer emberel együtt ott ültem a meccsen, de nem sokat láttam, mert a felettem lévő lelátóról olyan konfettieső jött le, hogy alig láttunk az orrunkig. Végül egy nappal korábban jöttem haza, mondván van egy fontos televíziós szereplésem aznap Pesten. Rióban szálltam repülőre, Dakarban átszálltam a zürichi gépre, onnan pedig Bécsig repültem. Egy arab miniszter gépével jöttem, az utolsó sorba ültettek, mintha a kíséretének tagja lettem volna. A valódi ok, amiért előbb otthagytam Brazíliát, egy Fradi meccs volt. Hiába hülyézett érte mindenki, nekem fontos volt a Ferencváros-Komló mérkőzés.

Mészáros: Gondolta volna, hogy ilyen sikereket fog elérni?

Koós: Kezdetben nem. Aztán jött egy hat országot érintő turné, ami teljesen letaglózott. Berlinben, Varsóban, Prágában énekelni nagy élmény volt. Én büszkén vállalom azt is, hogy a Szovjetunióban is nagyon népszerű nagy sztár voltam, kisebb rajongói köröm alakult ki. Erről jut eszembe, ma fog futár hozni egy Anna Netrebko felvételt. A televízióban éppen az új szentpétervári operának az avatásáról volt élő közvetítés. Plácido Domingo az előadás közepén lépett fel, a közönség soraiban Putyin is ott ült. Mondtam is magamban, vajon ki fogja zárni ezt a gálát. Soha nem voltam igazán elragadtatva a balettól, de amilyen balettszámot itt bemutattak, attól a lélegzetem is elállt. Aztán bejött egy fiatal, nem elhízott, csinos nő: Anna Netrebko. Voltam már a milánói Scalában, a New York-i Metropolitanben, a sydneyi operaházban, de ilyet még az életben nem láttam. Ő zárta a műsort. Akkor kezdtem megérteni, hogy nem fogják ezt a hölgyet előre tenni. Egy tinédzser barátommal társaságban beszélgettünk a minap. Említettem neki az előadást, aminek még másnap is a hatása alatt voltam. Csak annyit mondtam, hogy orosz énekesnőről van szó, mire a fiatalember egyből rávágta a nevét. Te meg ezt honnan tudod? – néztem rá. – Mert egy intelligens embernek ezt tudnia kell, hogy ilyen van még az életben – felelte.

Mészáros: A popzenében kiket tart igazán nagynak?

Koós: A Beatles-t, Tom Jonest, az Earth, Wind & Fire együttest, és Michael Jacksont. (Na meg Koós Jánost! – teszi hozzá nevetve)

Mészáros: Akkor nagy rajongó a Beatlesnek.

Koós: Én zenerajongó vagyok. Viccet félretéve magyarok közül Demjént nagyon szeretem, ha énekel, és Pataki Attilát is. És van egy, akit mindenkinél jobban szeretek hallgatni énekelni: az unokámat. Betéve tudja a Fradi-himnuszt.

Mészáros: Napjainkban egyre több nyári fesztivál van, fiatalok százezrei látogatnak a Szigetre, a Volt fesztiválra, a Balaton Soundra. Hívják, csak nem megy el?

Koós: Hívtak, és voltam is már a Szigeten. Aztán van egy idő, amikor nem hívnak, de istenem, megyek máshova. Legközelebb például Szlovákiába megyek. Mindig én vezetek, soha nem hagyom, hogy más vezessen. Egyszer nem én ültem a volán mögött, fejre is álltunk. Soha nem vagyok álmos, miattam soha nem kell megállni pisilni, nem mondom, hogy jaj de éhes vagyok. A zenészeim, akik hátul ülnek, na ők mondják, hogy álljunk meg a következő benzinkútnál vécézni. – Én hazaviszem… – szoktam mondani.

Mészáros: Egy nehéz nap történetét elmesélné, amikor vezetett?

Koós: Egyszer Pesttől Brassóig vezettem. Az ottani előadás után másnap onnan Újvidékre (Novi Sad) mentünk, majd hazavezettem. Örülök, hogy a mai napig nem fáraszt ez. Ennek nem ott kell keresni az okát, hogy erős, meg stramm vagyok, ez pusztán genetika. Onnan egy szuszra úgy levezettem Hamburgig, hogy meg sem álltunk, csak tankolni. Én mástól fáradok el: Aradszkytól. (Nevet, és kisfiús mosollyal hozzáteszi, ez csak humor.)

Mészáros: Tudja, hogy hány fellépést vállal egy évben?

Koós: Nem, lövésem sincs. Mostanában inkább nyáron hívnak fellépni. Ebben az évben farsang tájékában nem volt sok fellépés, régen viszont farsang, nők napján már reggel hétkor énekeltünk.

Mészáros: Otthon szokott énekelni, például zuhanyzás közben?

Koós: Nem. Szerencsére soha nem rekedek be. Tizenhárom éves korom körül Miskolcon éltünk, apám fent dolgozott a lillafüredi Palota-szálló karbantartójaként. Akkor még szombaton is volt tanítás, utána pedig beültünk anyámmal a kisvasútba, és két napig ott voltunk együtt Lillafüreden. Akkor még dübörgött a szálló mellett a vízesés. Apám a legnagyobb mínuszban így szólt, add már ide a sapkád…tudtam, hogy valami vicc lesz…a sáladat is, folytatta, két kesztyű, mondta. Mindet oda adtam neki, összecsomagolta őket, és gondolkodás nélkül behajította őket a vízbe. Soha többet ne lássam meg rajtad ezeket, mondta. Nincs is kesztyűm, sálam, se sapkám (csak egy tengerészsapkám), és soha nem is voltam lázas. Ebben a korban már kell orvoshoz járni, de jól vagyok. Egyszer, a hatvanas években kénytelen voltam elmenni a híres Jasper Antal gégészorvoshoz, apám is jött velem. A doktor ki akarta venni a tüszős mandulámat, de apám így szólt: „figyeljen doktor úr, magát mindenre megtanították, csak egyre nem: az emberi testnek csak egyetlen orvosa van, a mandulája”. A mai napig meg van a mandulám.

Mészáros: Néhány énekes, például Johnny Cash és Tom Jones hetvenéves koruk környékén élték másodvirágzásukat. Nem szeretne új dalokkal stúdióba vonulni?

Koós: Jonest nemrég láttuk Vegasban. Milliószor hallottam már énekelni, csúcs az a pali! Ha kihagyná a repertoárból a Delilah-t, és a nagy slágereit, a fél közönségét elvesztené. Úgy látom, ezrek kíváncsiak a régi dalaimra, nem akarok már kísérletezni. Természetesen elgondolkoznék az ajánlaton, ha valaki beállítana új dalokkal.

Mészáros: Tele van könyvekkel a háza. Nagy olvasó?

Koós: Márai és Rejtő az abszolút kedvenc. Rejtő Jenő egész életműve megvan, az összes kiadásban megvásároltam a könyveit, sőt még a Blikkben hétről-hétre megjelenő képregényt is gyűjtöm. Versek közül Ady műveit szeretem.

Mészáros: Mint kiderült, nagyon ügyes karikaturista is! Mióta szeret rajzolni?

Koós: Amikor srác voltam, a könyveim oldalait mindig telerajzoltam. Kicsit mindig a karikatúra felé hajlottam. Ezért van az, hogy bárkit, akit látok, le tudom rajzolni. A Vidám Színpadon Bajor Imrével két útszéli kurvát játszottunk egy darabban, amelynek a díszleteit és jelmezeit a híres Vogel Eric tervezte. Az öreg nagy melleket, magas sarkú cipőt (velem szarban volt, mert negyvenhatos lábam van) és parókát is tervezett nekünk. Zseniális ember volt! Az előadás előtt egyórás meló volt elkészíteni minket. Egyszer hamarabb kész voltam, ezért a büfében untam magamat. Ott ült Vogel Eric, éppen újságot olvasott. Mondtam a büféscsajnak, hogy adjon már egy filctollalt. Lerajzoltam Ericet. Odahívtam az asztalomhoz, egy ideig méricskélte a rajzot, és hazavitte. A festőállványához volt támasztva, senki nem nyúlhatott hozzá. Két-három évvel később éppen külföldről jöttem haza, amikor összefutottam a feleségével. Eric, hogy van? – érdeklődtem. Meghalt, felelte a neje. Úgy éreztem, el kell mennem a sírjához egy szál virággal a Farkasréti temetőbe. Egy hófehér márványlap a sírja, csak a neve és az én karikatúrám ékesíti.

Budapest, 2013. július

Mészáros Márton

Koós János magyar táncdalénekes budai otthonában 2013. július 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Koós János magyar táncdalénekes budai otthonában 2013. július 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Tizenöten erőszakoltak meg egy szíriai kislányt

2013. július 19.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint  76 365 a halottak száma a civilek, a katonák és a lázadók körében, valamint 25 ezer katona és rendőr vesztette életét a szíriai polgárháborúban, amely 2011 márciusa óta tart a közel-keleti országban. A rémes állapotok közepette súlyos rémtettet követtek el a katonák egy védtelen kislány ellen. Sajnálatos módon szinte naponta hallani mindenféle rémtettekről, és szerencsétlenségekről Szíriából, ahol a háború miatt közel 3 millióan voltak kénytelenek elhagyni otthonunkat, és számos civil áldozata is van a polgárháborúnak, de a történet, amit most készülök megosztani, minden eddiginél is sokkolóbb. 

Mariam, egy 15 éves keresztény kislány volt. Qusairban, 35 kilométerre a fővárostól élt. A város a felkelők egyik híres-hírhedt fellegvára volt, amiről a kislány nem tehetett. Ide született, itt lakott mindenkije. A kormány katonái június elején visszafoglalták a területet. Mariam éppen a városban volt családjával, amikor kormányerők és a lázadók összecsaptak Qusairban. A lány közvetlen családjának lehetősége nyílt az elmenekülésre, de Mariam nem tudott elszökni. Elfogták, és katolikus hite ellenére iszlám házasságra kényszerítették. Mondanom sem kell, hogy nem szép szóval.

Az iszlám vallásban létezik egy bizonyos fatva (amiért Salman Rushdie-t, a nagyszerű indiai írót évtizedeken át meghurcolták, és merényletek célpontja volt), amely vallásjogi döntést jelent olyan esetben, mikor egy konkrét hitelméleti vagy vallásgyakorlati kérdésre nincs válasz sem a Koránban, sem más forrásokban. Nos, egy rebellis szíriai főmufti szerint nem ellentétes az iszlám hit szabályaival, hogy egy hithű ember megerőszakoljon minden nem szunnita nőt, valamint bármely keresztény asszonyt.

Az Al-Nusra Front (Jabhat al-Nusra) szunnita iszlám dzsihádisták alkotta terrorszervezet egyik zászlóaljának parancsnoka elfogta Mariamot, feleségül kényszerítette magához, és megrontotta. Aztán, mint egy levetett ruhát, eltaszította magától. A következő napon a 15 éves kislányt arra kényszerítették, hogy házasodjon össze egy másik iszlamista katonai parancsnokkal. Ő is megerőszakolta, majd másnap tovább adta. Ez a folyamat tizenöt napon keresztül tartott. Miután az első férfi erőszakkal elvette a lány szüzességét, tizennégy másik társa erőszakolta meg. Minden nap egy másik, de egyes források szerint nem volt ritka az sem, hogy egyszerre többen, illetve egy nap során több férfi. Végül a lány nem bírta tovább, lelkileg instabillá vált, és beleőrült az állandósult nemi erőszakba. A története azzal ér véget, hogy elhatalmasodott mentális zavarai miatt megölték. A qusairi Mariam vérlázító meghurcoltatása és kegyetlen halála éles felháborodást váltott ki.

Mariam megrázó históriáját két görög katolikus pap tárta a nyilvánosság elé. A lelkészek sajnálják, amiért az üggyel nem foglalkoznak a nemzetközi világszervezetek, ezért maguk határozták el, hogy összegyűjtik a szíriai családok ehhez hasonló rémtörténeteit. De az egyházfik élete sem könnyű, hiszen a legtöbb minaretet, templomot felgyújtják, felrobbantják, vagy hasonló körülmények között teszik a földdel egyenlővé.

Mészáros Márton

A megerőszakolt Mariam 15 éves keresztény szíriai kislány Qusair városából

A kép illusztráció, azonban valóban egy szíriai menekültet ábrázol

Film készül Dan Brown legújabb regényéből is

2013. július 18.

A Sony Pictures amerikai filmstúdió 2015 decemberére tűzte ki Dan Brown legújabb bestsellere, az Inferno című regény filmadaptációjának bemutatóját – jelentették be 2013. július 18-án. A stábhoz elsők között csatlakozott Tom Hanks többszörös Oscar-díjas amerikai színész, aki újra Robert Langdon professzornak, a Harvard egyetem művészettörténészének bőrébe bújik. A forgatókönyvet David Koepp írja, aki a történet előzményének számító 2009-ben bemutatott Angyalok és démonok (Angels and Diamonds) szövegkönyvét jegyzi.

Az Inferno 2013 májusában jelent meg a 48 éves szerző hazájában, az Egyesült Államokban, és már megjelenésekor tizenegy nyelvre fordították. Magyarországon idén augusztusban adják ki. Az első Robert Langdon-történet A Da Vinci-kód című Dan Brown-könyv, amely 2003-ban került a boltokba. A sikersztorit 81 millió példányban adták el, ezzel a világ tíz legtöbb példányszámában eladott könyvei közé került. A történetből 2006-ban Tom Hanks főszereplésével forgattak filmet, amely a maga 758 millió dolláros rekordbevételével a valaha ötven legnagyobb bevételt hozó filmje közé került. A történet folytatását 2009-ben filmesítették meg.

A szóban forgó Inferno premierje előtti évben kerül bemutatásra Robert Langdon harmadik kalandja, Az elveszett jelkép (The Lost Symbol).

Mészáros Márton

Tom Hanks amerikai színész az Angyalok és démonok című film plakátján

Tom Hanks amerikai színész az Angyalok és démonok című film plakátján

Szlovákiai lapban jelent meg a fényképem

2013. július 18.

Szlovákiai lapban jelent meg a fényképem. Ez úgy hangzik, akár egy jelenés, pedig szó sincs itt semmiféle természetfölötti csodáról, vagy Szűz Mária megjelenéséről. A közelmúltban kaptam egy levelet a pozsonyi Új Szó nevű magyar nyelvű szlovákiai napilaptól, amelyben írásos engedélyt kérnek arra, hogy publikálhassák Hubert Géza Wells hollywoodi magyar állatidomárról készített felvételemet az újságban.

A Magyarországon méltatlanul szinte ismeretlenségbe vesző hollywoodi filmek állattréneréről készített portrém az Új Szó 2013. július 6-án megjelent számának Presszó mellékletében került közlére. A fotó a 84. Ünnepi Könyvhéten készült. A szerkesztőség volt oly szíves, hogy postán juttatta el hozzám a fizetős napilap szóban forgó számát.

Mészáros Márton

Az Új Szó szlovákiai magyar lap

Az Új Szó szlovákiai magyar lap 2013. július 6-i száma

Mandela kórházban ünnepli 95. születésnapját

2013. július 18.

2013. július 18-án ünnepli 95. születésnapját Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök, aki jelenleg válságos állapotban fekszik egy pretoriai kórházban. A Nobel-békedíjas szabadságharcos előtt a világon mindenhol tisztelegnek.

A korábban kiváló egészségnek örvendő Mandela elnök tüdőfertőzés miatt került kórházba június 8-án, azonban azóta nem javult annyit állapota, hogy elhagyhassa a kórházat. Orvosai szerint Madiba állapota továbbra is válságos, de stabil. Lánya, Zindzi születésnapján közölte, hogy édesapja drámai javuláson ment keresztül, és hamarosan akár el is hagyhatja a kórházat.

Barack Obama amerikai elnök szívélyes hangú üzenettel köszöntötte 95. születésnapján Mandelát. “Megmutatta népének és a világnak az igazság, az egyenlőség és a szabadság útját” – emelte ki az USA első színes bőrű elnöke, aki szót ejtett az egykori elnök példamutató bátorságáról és a nagy tettek mögött meghúzódó emberi szerénységről is. 

Videóüzenetben tiszteleg Nelson Mandela előtt Bill Clinton volt amerikai elnök és felesége, Hillary Clinton volt külügyminiszter, Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai érsek, Sir Richard Branson brit milliárdos, a Virgin-csoport elnöke, Tendzin Gyaco  dalai láma, és Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színész, aki Clint Eastwood Invictus – A legyőzhetetlen című 2009-es filmjében játszotta el Mandelát. A népszerű államfő születésnapja kapcsán a kórház és a johannesburgi otthona előtt is százak virrasztottak. Születésnapjának reggelén millió dél-afrikai gyermek énekelte neki a Boldog születésnapot című köszöntődalt.

Az ENSZ 2010-ben Nemzetközi Nelson Mandel Napnak hirdette meg a politikus születésnapját, július 18-át. A világszervezet arra szólít fel mindenkit, hogy tegyen valami jót Mandela tiszteletére, és áldozzon 67 percet Nelson Mandela 67 politikailag aktív évének emlékére. Mandela világszerte a szabadság és az egyenlőség jelképe. A faji megkülönböztetés elleni élénk tevékenysége miatt 27 évet börtönben töltött, ennek nagy részét a Robben-szigeten. 1994-től négy éven át volt államfő.

Mészáros Márton

Nelson Mandela Nobel-békedíjas volt dél-afrikai államfő

Nelson Mandela Nobel-békedíjas volt dél-afrikai államfő