Hivatalosan is Áder az államfőjelölt

2012. április 16.

2012. április 16-án a kormánypárt frakcióülése után tartott sajtótájékoztatón jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője, hogy Orbán Viktor kormányfő Áder János fideszes politikust, európai parlamenti képviselőt javasolja köztársasági elnöknek a plágiumbotrány miatt április 2-án lemondani kényszerült Schmitt Pál köztársasági elnök megüresedett posztjára. Az 53 éves politikus jelölését a kormánypárti frakciók egyhangúlag támogatták, maga a jelölt pedig örömmel vállalja a jelölést. Áder János az MTI-hez eljuttatott közleményében megtiszteltetésnek nevezte az államfőjelöltséget.

Orbán Viktor a frakcióülésén tett rövid felszólalásában elmondta, hogy egyszerre tárgyalt Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével (aki jelenleg az ideiglenes államfő), valamint Áderrel. Mint mondta, a végső döntéshez az segítette, hogy maga a házelnök is Ádert javasolta köztársasági elnöknek. Az egyik internetes lap Áder János államfői jelölését a következő szavakkal kommentálta: “A csornai Charles Bronson-hasonmás hazatér brüsszeli száműzetéséből”.

Az új köztársasági elnököt május 2-án választja meg a parlament. Áder Jánosnak tehát valamivel több mint két hete van arra, hogy búcsút vegyen a brüsszeli életétől, és felkészüljön az államfői feladatokra.

Az ELTE jogi karán diplomát szerző Áder János 1998 és 2002 között az Országgyűlés elnöke volt, majd a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjeként tevékenykedett. 2009-ben választották európai parlamenti képviselőnek.

Mészáros Márton

Áder János európai parlamenti képviselő, államfőjelölt

Áder János európai parlamenti képviselő, államfőjelölt

Könyvismertető – A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

2012. április 15.

– Gondolkozom valamin – mondta Allan.
– Micsodán? – kérdezte Sztálin dühösen.
– Nem kéne leborotválnod a bajuszodat?

/Idézet a könyvből/

Allan Karlsson a malmköpingi idősek otthonának lakója azóta, hogy az égbe röpítette saját lakását. Az öregúr nem szeretné a századik születésnapját a kibírhatatlan Alice nővérrel és a saját magához hasonló vén trottyokkal tölteni, ezért egy szép napon kimászik az ablakon és eltűnik. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a százéves vénember életében a szökése a legnagyobb dobás, téved: a szokványosnak egyáltalán nem nevezhető történet előrehaladtával egyre jobban megismerhetjük a 20. század történelmét, és magának a svéd bácsikának a kalandos életútját is. Ugyanis, aki nem tudná, Allan Karlsson alakította olyanná a világtörténelmet, amilyennek mi azt ismerjük. Mindezt a lehető legnagyobb érdektelenséggel és hozzá nem értéssel, hiszen őt sohasem kötötte le a politika, őt csak az érdekelte, hogy legyen ágya, és felhajthasson néhány pohár pálinkát.

A sajátos humorú történet leginkább Rejtő Jenő műveire emlékeztet, az abszurd sztori igazán vicces és magával ragadó. Az Athenaeum kiadó egyenesen az „év legviccesebb könyvének” aposztrofálja, de lássuk be, erős túlzás azt állítani, hogy ennél szórakoztatóbb könyvet nem fogtunk még a kezünkben. A mű remek képet fest az emberi hülyeségről, méghozzá mindezt mélyen elrejtett életbölcsességekkel, s mindezek mellett mókás gúnyképet kaphatunk nemcsak a kommunista diktatúrákról, hanem az elmúlt évtizedek politikájáról is. A több szálon futó, két idősíkban játszódó történet minden fejezetben tartogat meglepetést, és néhány humorbonbont.

Én némiképpen túlírottnak tartom a könyvet a maga 413 oldalával, és emiatt néhol vontatottnak, szájbarágósnak találtam a történetet. A 2005-ben játszódó részeket tartottam a legérdekesebbnek, azokat stílusosan egy skandináv krimi paródiájának tudnám nevezni. Mindezt egy olyan szerző tollából, aki az évek óta hatalmas olvasottságnak örvendő, végletekig közkedvelt skandináv krimik földjéről származik.

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt 2010 legeladottabb könyve volt Svédországban, de másik nyolc országban is bestselleré vált 1,4 millió eladott példányával. Észrevehető, hogy a könyv a szerző, Jonas Jonasson első könyve, de aki ilyet tud írni elsőre, annak van oka próbálkozni. Ha a történet konkrét folytatását nem is várjuk, hasonló hangvételű könyv bármikor érkezhet.

Végre egy olyan könyvet kapunk, amelyen jóízűen nevethetünk, megmosolyoghatunk egy-két poént. Persze csak akkor, ha van némi történelmi ismerete és kellő humorérzéke az olvasónak.

Mészáros Márton

Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyvének magyar kiadása

Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyvének magyar kiadása

Újból megműtötték a spanyol királyt

2012. április 15.

2012. április 14-én csípőprotézis műtétet hajtottak végre I. János Károly spanyol királyon. A 74 esztendős uralkodót azért kellett megműteni, mert a közelmúltban elesett és eltörte a csípőjét egy elefántvadászaton a Botswanában tett magánlátogatásán. János Károly orvosai szerint a király egészségi állapota a beavatkozás után stabilizálódni látszik, és teljesen kielégítő. A madridi San Joe Kórházban az uralkodó egész családja látogatást tett a királynál.

A korábban kiváló egészségi állapotnak örvendő uralkodót 2011-ben Achilles-ín-szakadás, majd térdízület probléma miatt műtötték, 2010 májusában pedig egy jóindulatú daganatot távolítottak el a tüdejéből.

Mészáros Márton

Mozi ajánló – Amerikai pite: A találkozó

2012. április 14.

Az Amerikai pitek-filmek mára kultuszfilmekké váltak, szinte egyetlen fiatalokról szóló, hasonló kaliberű film sem örvend olyan közkedveltségnek, mint az első, 1999-ben bemutatott Amerikai pite. Azóta készült jónéhány folytatása az első résznek, de az eredeti film olyan magasra tette a mércét, hogy azt semelyik utódja sem érte el. Az Amerikai pite: A találkozó (American Reunion) azonban végre megidézi az igazi, belevaló Amerikai pitéket. Úgy, ahogy azt kell: haladva a korral.

A 2012-es filmnél, immáron 13 évvel az első rész bemutatója után, az alkotók rájöttek, hogy a mostani nézőkhöz máshogy kell állni, mint az ezredforduló előtt. Az, ami vicces volt akkor, nem feltétlenül humoros ma is. A jellegzetes stílus megmaradt, de már nem a szüzesség elvesztésén van a fő hangsúly, és ha lehet ilyet mondani az Amerikai pitét emlegetve, akkor kevesebb gusztustalankodás van benne. Természetesen a fő stílusjegyek megmaradtak: szex, buli, pia elengedhetetlen kelléke a filmnek. Persze csak annyi, amennyi belefér egy harmincas életébe. Az eredeti film gimnazista női szereplő időközben megöregedtek és anyakorba léptek, így szükség volt néhány új „jócsajra”. A felhozatala nem hagy maga után kivetnivalót, szép lányokban most sincs hiány.

Megöregedett az a korosztály, akik még moziban látták az első pitéket, és szerencsére az alkotók figyelembe vették az idő múlását is. Éppen ezért, az eredeti szereplőkkel forgatták le a mozit, és ez igazán sokat dob a filmen. Szimpátiát kelthet a nézőben, hogy nem csak ő, hanem a film szereplői felett is elszállt az idő. Máskülönben jó érzés látni ezt a sok szimpatikus figurát is, akik az évek során belopták magukat a szívünkbe.

Jason Biggs, Alyson Hannigan, Thomas Ian Nicholas, Chris Klein, Seann William Scott, Eddie Kaye Thomas, Mena Suvari, Tara Reid, Jennifer Coolidge és Eugene Levy, a film főszereplői megmaradtak ugyanannak a karakternek, amelyként megszoktuk őket. Egyikőjük esetében sem beszélhetünk nagy alakításról, mindenki a saját formáját hozza: viszont nincsenek jók, sem rosszak. A kőbunkó Stifflert alakító Sean William Scott figurája a legárnyaltabb karakter. Minden negatív tulajdonsága ellenére szimpatizálunk Stifflerrel, s a végén még azt is elnézzük neki, hogy szokásához híven a film nagy részében már az idegeinkkel játszik.

Ne essünk túlzásokba, a film művészi értéke igencsak alacsony, és a történet színvonala sem szárnyal az egekben. A film célcsoportja nem kifejezetten az intelligens humor kedvelője, de ennek ellenére kellemes szórakozást, másfél órás önfeledt nevetést garantál. Az Amerikai pite: A találkozó méltó befejezése a szériának. Bízok benne, hogy nem készül folytatás. Az mindent elrontana! A film egyik szereplőjének szavait idézve: nem élhetünk örökösen a múltban. Itt az idő valami újra, viszlát Amerikai pite!

Mészáros Márton

Amerikai pite: A találkozó (American Reunion)

Amerikai pite: A találkozó (American Reunion)

Robin Gibb kómában van

2012. április 14.

2012. április 13-án kómába esett Robin Gibb ausztrál énekes, dalszövegíró. A világhírű Bee Gees együttes frontemberét április 9-én súlyos tüdőgyulladással szállították egy londoni kórházba, ahol állapota válságossá fordult.  A 62 éves művész családja a kórházban van, szeretnének az utolsó óráiban is mellette állni. Az orvosok esélytelennek tartják, hogy Gibb felébred a kómából.

Robin Gibbnél 2011-ben diagnosztizáltak előbb súlyos végbélgyulladást, majd májrákot. Azóta a rák áttétet képzett, és az énekes állapota egyre csak romlott.

A Bee Geest alapító négy Gibb testvérből ketten már nincsenek köztünk: Andy Gibb 1988-ban, Maurice Gibb pedig 2003-ban hunyt el. Robin Gibb esetleges halálával a többszörös Grammy-díjas Barry Gibb marad az utolsó élő Gibb-testvér.

Mészáros Márton

Robin Gibb ausztrál énekes, dalszövegíró

Robin Gibb ausztrál énekes, dalszövegíró

Szobrot kaptak az észak-koreai diktátorok

2012. április 13.

2012. április 13-án leplezte le Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elődjeinek, apjának Kim Dzsong Ilnek (1942-2011) és nagyapjának, a kommunista államot alapító Kim Ir Szennek (1912-1994) a bronzszobrát Phenjanban. A szobrokat Kim Ir Szen születésének 100. évfordulója alkalmából avatták fel látványos külsőséges között.

A közelmúltban avatták fel az észak-koreai fővárosban azt a hat méter magas bronz lovasszobor-kompozíciót, amelyen szintén a két kommunista diktátor, Kim Dzsong Il és Kim Ir Szen látható.

Észak-Korea fiatal vezetőjét, Kim Dzsong Unt éppen az édesapját és nagyapját ábrázoló szoborcsoport avatása előtt nevezték ki a legfőbb döntéshozó szerv, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnökének. A 29 éves vezetőt apja 2011. december 17-i halála után vette át a hatalmat az elszigetelt Észak-Koreában.

Mészáros Márton

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető

Mire ilyen büszkék Adam Sandlerék?

2012. április 13.

A filmvilág fővárosát, Hollywoodot úgyszólván a zsidók teremtették meg, és az amerikai filmipar legjava zsidó származású. Ezzel semmi baj, sőt csak hálásak lehetünk az amerikai filmeseknek, hiszen ne feledjük azt a rengeteg filmtörténelmi alkotást, amelyet nekik köszönhetünk. Viszont engem igazán meglepett egy közelmúltban látott  amerikai film, amelyben Adam Sandler alakítja a főszerepet. A Ki nevet a végén? (Funny People) című filmről van szó, de nem is amiatt írok, mert maga a film ritka pocsék: színvonaltalan és borzasztóan unalmas, hanem azért mert egyvalamit nem értek. Miért kell a filmben ilyen sokszor zsidózni? Ha legalább hat-hétszer nem, akkor egyszer sem került terítékre valami zsidós poén. Azoknak is megvan a helye, de csak akkor ha indokolt.

A zseniális Woody Allennek elnézzük, ha a kelleténél talán kicsit sokszor emlegeti a zsidókat, de ha valaki teljesen feleslegesen, indokolatlanul hozza fel rendre a zsidótémát egy két órás filmben, akkor kicsit elgondolkozunk, hogy vajon most egy vígjátékot, vagy egy propagandafilmet nézünk?

Mészáros Márton

Adam Sandler amerikai színész

Adam Sandler amerikai színész

Hihetetlen, de igaz: Lesz Jolie-Pitt esküvő!

2012. április 13.

Szinte hihetetlen, de igaz: Brad Pitt menedzsere, Cynthia Pett-Dante 2012. április 13-án hivatalosan bejelentette, hogy Brad Pitt amerikai színész 7 együtt töltött év után végre eljegyezte párját, Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznőt.

A hollywoodi álompár azt követően jelentette be a nagy hírt, hogy a lapokban megjelentek olyan képek, amelyeken a színésznő kezén tisztán látható egy gyémántjegygyűrű.

„Igen, ez immáron hivatalos. Ez egy ígéret a jövőre nézve, és a gyerekek nagyon boldogok. Még nincsen kitűzött időpont az esküvőre. A gyűrűt Brad saját maga tervezte” – mondta az álompár képviselője a CNN amerikai hírtelevíziónak.

Angelina Jolie-nak ez lesz a harmadik házassága: a szép színésznő 1996 és 1999 között Jonny Lee Miller brit színész neje volt, 2000 és 2003 között pedig Billy Bob Thornton amerikai színészé. Brad Pitt eddig egyszer volt nős, Jennifer Aniston amerikai színésznővel 2000 és 2005 között volt házas. A Jolie-Pitt pár 2005 óta van együtt.

Mészáros Márton

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő és Brad Pitt amerikai színész a Cannes-i Filmfesztiválon 2008. május 20-án

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő és Brad Pitt amerikai színész a Cannes-i Filmfesztiválon 2008. május 20-án

Mozi ajánló – Fehér pokol

2012. április 13.

A Fehér pokol (The Grey) jobb film, mint amire számítottam. Úgy látszik, csak én voltam olyan naiv, hogy azt hittem rossz lehet, az a film, amiben Liam Neeson játszik. A Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger féle akcióhősök ideje lejárt: az igényes szórakoztatásért most már egy Liam Neeson nevű északír színész felel. Habár életkora alapján lassan az ő helye is a veterán-akciósztárok mezőnyében lesz, még évekig nem kell nyugdíjba vonulnia.

A film története nem szokatlan, emlékezzünk csak az Életben maradtak (Alive) című katasztrófafilmre. A két filmalkotás témájában és motívumaiban rengeteg hasonlóságot fedezhetünk fel: mindkét film egy lezuhant repülőgép utasainak életben maradásáról szól. Méghozzá mindkét film meglehetősen hideg, hófödte területen játszódik. A Fehér pokol esetében a gép fedélzetén utazó több tucat olajfinomítói dolgozó közül nyolc túlélőnek kell megküzdeni a természettel az alaszkai mínuszokban. Az időjárás viszontagságain kívül a környéken tanyázó farkasokkal is szembe kell néznie – mondhatni farkasszemet – az egyre fogyatkozó kis csapatnak.

Néhol átcsap giccsbe a történetmesélés, de az alkotók előnyt kovácsoltak az elvesztett szerelem ábrázolásából is. Szerencsére izgalomban sincs hiány, néhány jelenet annyira váratlanul éri a nézőt, hogy ijedtében azonnal összerándul a székben. Az alkotókat dicséri, hogy az akciójelenetek nem mennek a film mondanivalójának a rovására. A film legnagyobb erénye, hogy egyáltalán nem kiszámíthatóak a jelenetek. Igazán kellemes meglepetés volt látni a végső harcra készülő két ellenfél küzdelmét.

Elvétve akadnak gyatra jelenetek is, de összességében egy izgalmas filmről beszélünk. Számomra a legnagyobb fájdalom, hogy a film eredeti címének fordításakor a hazai forgalmazó semmi értékelhető címmel nem bírt előállni, ezért lett a The Greyből (nyersfordításban: A szürke) a Fehér pokol. Pedig a film angol nyelvű címe mennyi lehetőséget felvethetett volna, az eredeti cím utalhatott volna akár a tájra, a farkasra, a főszereplőre, és a főszereplő érzelmi világára is.

Ha az ember túlteszi magát a helyenként irracionális történeten, és a számítógép által alkotott farkasokon, akkor egy teljességgel élvezhető, igényes filmalkotással találja magát szemben. A logikai bukfencekről, hibákról hosszú listát lehetne írni, de ennek nem itt a helye. A Fehér pokol megpróbálja követni a túlélős kalandfilmek főirányvonalait, de szerencsére nem válik egy tipikus katasztrófafilmmé, hanem inkább nem szokványos lélektani drámaként próbálja megállni a helyét. A film tükrözi a filmnek alapul szolgáló novella mondanivalóját, talán azt kell mondanom, kicsit túl szentimentálisan is. (Figyelem, az utolsó jelenetet senki se felejtse el megnézni a stáblista után.)

A Fehér Pokol nemcsak az élni akarás egyik legfelkavaróbb példája, hanem az életétől megcsömörlött, bonyolult lélek utolsó harca is.

Mészáros Márton

https://meszarosmarton.wordpress.com/2012/04/13/mozi-ajanlo-feher-pokol-3/

Liam Neeson északír színész a Fehér pokol (The Grey) című film egyik jelenetében

Woody Allen titkolózik

2012. április 13.

2012. április 13-án Rómában tartották a To Rome With Love című új Woody Allen film világpremierjét, amelyen részt vettek az alkotók is, köztük a főszerepet alakító Penélope Cruz Oscar-díjas spanyol színésznő és a filmben szereplő, és azt rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyző Woody Allen többszörös Oscar-díjas színész-rendező. A művész egy visszavonult operaházi igazgatót alakít, 2006-ban bemutatott Füles (Scoop) című filmje óta most látható először a vásznon.

A 76 esztendős Allen különc figura, még a film bemutatójának sajtótájékoztatóján sem árult el konkrétumokat a Rómában készített alkotásról. Woody Allen eredetileg a The Bop Decameron munkacímen kezdte el a forgatást, majd Nero Fiddledre változtatta filmje címét. A rendező a sajtótájékoztatón elmondta, hogy fogalma sincsen, honnan vehette a média azt, hogy a következő filmjét Koppenhágában fogja forgatni. Mint elmondta, nem szándékozik Európa északi részén filmezni, következő filmjét ugyanis San Franciscóban, valamint New Yorkban forgatja.

A To Rome with Love-ot először Olaszországban mutatják be, április 20-tól vetítik az olasz filmszínházak.

Mészáros Márton