Archive for 2010. október

Végre lefényképezték Magyarországon Angelina Jolie-t

2010. október 5.

Angelina Jolie már lassan egy hete forgat Magyarországon, azonban eddig még senkinek sem sikerült lencsevégre kapnia a csinos sztárt, aki első rendezését forgatja hazánkban. Eddig. Ugyanis 2010. október 2-án, szombaton a színésznőt és adoptált kisfiát, a 9 éves Maddoxot egy amerikai fotóriporter lencsevégre kapta a film fóti forgatásán. Ez az első kép a színésznőről, mióta nálunk forgat; Jolie egy egyszerű fekete kabátot viselt ebben a rémes, esős időben és smink nélkül örökítették meg. Én megértem Angelinát, nyílván nem szeretné, hogy fotósok, filmesek és rajongók ezrei zavarják, de azért én úgy tartanám korrektnek, hogy ha a média képviselőinek tartana egy kis sajtótájékoztatót, ahol fel lehetne tenni neki kérdéseket és ahol lehetne fényképeket készíteni róla. A hozzám hasonló elvetemült fanatikusai pedig reménykedhetnek, hogy valahol elcsíphetik a szépséget, akit szerintem a vörös szőnyegen, kisminkelve, gyönyörűen érdemes látni, nem mint egy cirkuszi látványossságot a családja körében, vagy a munkája során smink nélkül, leharcolt átlagemberként.

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő a filmje forgatásán, Fóton 2010. október 2-án

Egyébként Október 4-én, hétfőn iratkoztak be Jolie gyerekei országunk egyetlen francia nyelvű iskolájába, ahol a hátsó bejáraton, észrevétlenül vitték be a gyermekeket a budai iskolába és óvodába, ahová járni fognak a következő félévben, holott tévések és fotósok százai várakoztak a porontyokra. Időközben az is kiderült, hogy Angelina filmjében érdekes jelenetekben sem lesz hiány, az egyik jelenetben egy tucatnyi fiatal magyar férfinak kell a kamera elé állni anyaszült meztelenül.

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő Londonban 2010. augusztus 16-án

Katy Perry volt a legnépszerűbb szeptemberben

2010. október 5.

A 2010. október 1-jén Budapesten koncertet adó Katy Perry amerikai énekesnőre kerestek rá a legtöbben blogomon, és egy Megan Fox-ról szóló cikkemet olvasták el a legtöbben az elmúlt egy hónapban.

Mészáros Márton blogja – Statisztika

2010. szeptember 1. – 2010. október 1.

A legnépszerűbb írásaim:

1. Megan Fox rémesen lefogyott
2. Zimány Linda összeköltözött szerelmével
3. Cheryl Cole már megint a világ legszebb nője
4. Angelina Jolie Pakisztánba látogatott
5. Hayden Panettiere meztelenül strandolt
6. Angelina Jolie első helyen áll a blog összes listáján
7. Charlize Theron szakított barátjával
8. Mikor vesztették el a szüzességüket?
9. Angelina Jolie Budapesten vásárolgatott
10. 1 éves Mészáros Márton blogja
A legnépszerűbb emberek, akikre rákerestek:

1. Katy Perry
2. Zimány Linda
3. Tony Curtis
4. Jessica Alba
5. Angelina Jolie
6.  Olivia Newton-John
7. Bánffy György
8. Rachel Weisz
9. Paris Hilton
10. Catherine Zeta-Jones
11. Marion Cotillard
12. Mészáros Márton
13. Milla Jovovich
14. Gábor Zsazsa
15. Johnny Cash
16. Szabó Erika
17. Selena Gomez
18. Diane Kruger
19. Madonna
20. Brooke Shields
A legmeglepőbb keresőszavak:

1. Gábor Zsazsa topless 2010
2. Tom Jones Hitler
3. Madonna csöcs
3. Angelina Jolie pornófilmje Budapest
4. Ellen Page hasa
5. Scmitt Pali

Katy Perry amerikai énekesnő Münchenben 2010. október 2-án

Tarlós István Budapest új főpolgármestere!

2010. október 4.

A 2010. október 3-án megtartott 2010-es magyarországi önkormányzati választásokat is szintén a Fidesz nyerte meg, akárcsak az országgyűlésit tavasszal. Demszky Gábor, aki 1990 és 2010 között 20 évig volt a főváros első embere, most távozni kényszerül és Budapest új főpolgármestere a Fidesz-KDNP jelöltje, Tarlós István lett. Ő a szavazatok 53%-át szerezte meg, míg a másodikként, 29%-kal Horváth Csaba futott be az MSZP színeiben, aki mint tudjuk azt ígérte, hogy ha megválasztják, 2013-ig díjmentessé tenné a tömegközlekedést a fővárosban. Kedves ígéret, de ennek racionális elme nulla százalék esélyét látja.

A 62 esztendős Tarlós köszönetet mondott feleségének, aki 37 éve mindig mellette állt és Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Budapest huszonhárom kerületéből mindössze csak háromban nyert az MSZP, tizennyolcban viszont a Fidesz-KDNP koalíció diadalmaskodott, a XIII. kerületben pedig a Civil Egyesület nyerte meg a választásokat.

Tarlós István Budapest új főpolgármestere 2010. október 3-tól

Mozi ajánló – Mr. Nobody

2010. október 3.

A Mr. Nobody izgalmas és érzelmes története rémesen bonyolultnak tűnik első hallásra és még sokadikra is. Adott Nemo Nobody, egy átlagos fiatalember 2009-ben, aki a következő filmkockán már 118 éves, és a legidősebb ember és egyben az utolsó halandó is a Földet benépesítő halhatatlan és új emberi faj tagjai között, azonban semmire nem emlékszik az életéből, ezért kénytelen minden apró részecskét felidézni, és így válaszokat kaphat arra a sok “miért?”-re.

A Mr. Nobody című film plakátja

A filmet a belga Jaco Van Dormael rendezte 2007-ben 58 millió amerikai dollárból, így az alkotás a valaha készült legdrágább belga film. A produkciót egyébként 2009 őszén a Velencei Filmfesztiválon mutatták be – ahol elismerést is kapott -, de a mozik csak 2010 januárjától játsszák Európa országaiban, a közelmúltban pedig az Európai Filmakadémia díjára is jelölték.

Jared Leto amerikai színész a Mr. Nobody című film egyik jelenetében

A rendkívül ötletes film címszereplőjét, Mr. Nobodyt Jared Leto, a tehetséges amerikai színész alakítja, kicsit zavart feleségét a rendezőként is sikeres (Egyre távolabb, 2006) kanadai Sarah Polley kelti életre, és a fiú egyetlen és igaz szerelmét pedig az elbűvölően szép Diane Kruger német színésznő játsza. Az eredetileg szőke hajú Kruger ezúttal barna hajjal hódítja meg a film nézőit.

Diane Kruger német színésznő és Jared Leto amerikai színész a Mr. Nobody című filmben

Alakítások terén senkit se tudnék kiemelni, mindenki remekül megállja a helyét a filmben és egy kis jelenetben maga a rendező is feltűnik egy brazíl munkás szerepében. Ha a színészek játékát nem méltattam, a film gyönyörű zenéjét most megemlíteném.

Diane Kruger német színésznő és Jared Leto amerikai színész a Mr. Nobody című filmben

A Mr. Nobody ezotérikával is szinezett cseppet sem unalmas története komplikált, hosszú, de a végén minden kérdésedre fény derül, a válaszokat pedig az öreg Nemo szájából tudhatod meg, aki rengeteg életbölcsességet és a film mondanivalóját is megosztja velünk. Ez a film arra figyelmeztet minket, hogy nem az a fontos, hogy melyik utat választja az ember, úgyis minden út megfelelő és értékes.

Jared Leto amerikai színész a Mr. Nobody című film egyik jelenetében

Olivia Newton-John és az új tolla

2010. október 2.

2010. október 2-án délután tudtam meg, hogy aznap este rendezik meg azt a mellrák elleni sétát a Lánchídon, amelyen Olivia Newton-John világhírű brit születésű ausztrál énekes-színésznő, a kultikussá vált Grease című film női főszereplője is részt vesz. Mivel a rákmegelőzés végtelenül fontos, én is elmentem a rendezvényre és beálltam a több száz fős tömegbe, amely Pestről vonult át Budára. Az eseményen, amelyet rengeteg operatőr és fotóriporter dokumentált, a civilek mellett sok ismert arc is részt vett. Átvágva az embereken megközelítettem Schmitt Pál köztársasági elnök feleségét, Makray Katalint, akitől kértem egy autogramot. Miközben a kérésemet teljesítette, így szólt hozzám: „Mióta a férjemet beiktatták, még nem csináltam ilyet.” Talán ez egyszer kortörténeti dokumentum lehet.

Olivia Newton John Grammy-díjas ausztrál énekes-színésznő sétál a Lánchídon, Budapesten 2010. október 2-án

Előrementem az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetéhez, majd a rózsaszínbe öltözött Pelczné Gáll Ildikóhóz, a Fidesz alelnökéhez (végig közvetlenül mellette sétáltam). Előttem pedig pont a Grammy- és Emmy-díjas, a Brit Birodalom érdemrendjével kitüntetett Olivia Newton-John sétált oldalán a férjével. Ő maga végig táncolt és integetett, láthatóan élvezte a fontos ügyért történő szereplést. Az egyik pillanatban, amikor a színésznő hátra fordult, megszólítottam és a kezébe nyomtam a füzetemet és a tollamat. A színésznő elvettem tőle a füzetet, hogy menet közbe aláírja. Az íróeszköz viszont nála maradt, így magamban jót nevethettem azon, hogy legalább lett egy jól fogó magyar tolla. Egyébként ha már sztárlesés: a színésznő arcát közelről – fél méterről – láthattam. Simán letagadhatna tíz évet a hatvankét évéből, bár azt hiszem, ez nem csak a gének ajándéka.

Olivia Newton John Grammy-díjas ausztrál énekes-színésznő fényképezkedik a Lánchídon, Budapesten 2010. október 2-án. A felvételen fehér karikával vagyok jelölve, az énekesnő mellett jobbra közvetlenül Schmitt Pál köztársasági elnök felesége, Makray Katalin, balról a harmadik pedig Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke.

Katy Perry Budapesten adott koncertet

2010. október 1.

Katy Perry amerikai énekesnő ma este, vagyis 2010. október 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában adott koncertet. A teltházas előadásról sok rajongó távozott elégedetlenül, ugyanis a világhírű sztár csak 1 óráig volt fent a színpadon. A 25 éves énekesnő már öt napja a fővárosban van, ahol az új videóklipjét is leforgatta, ezért késő délután elmentem a szállodájához, a Roosevelt tér 5–6. szám alatt található Gresham-palotába (Four Seasons Gresham Palace Hotel nevű luxusszálloda), ahol a portástól megtudtam, hogy Katy már fél órája elment. Úgyhogy ezt lekéstem, de nem bánkódom, egy ilyen tehetséges és fiatal énekesnő biztos fog még koncertezni hazánkban.

Katy Perry amerikai énekesnő koncerted ad a Papp László Budapest Sportarénában 2010. október 1-jén

Szabó Istvánnal találkoztam a filmje forgatásán

2010. október 1.

2010. október 1-jén iskola után elbuszoztam a budai Lotcz Károly utcába, ahol a Szabó Magda világhírű magyar írónő életéről szóló, Az ajtó (The Door) című filmet forgatják napok óta. Miután elbeszélgettem az egyik biztonsági őrrel rájöttem, hogy a férfinek fogalma sincs, hogy a zseniális Oscar-díjas brit színésznő, Helen Mirren játssza a főszerepet. Miután elköszöntem tőle és elindultam visszafelé magát a film direktorát, Szabó Istvánt pillantottam meg teljes életnagyságában. A 72 éves rendező – aki az egyetlen Oscar-díjat nyert magyar játékfilmes (1980-ban a Memphisto című filmje elnyerte az Amerikai Filmakadémia legjobb idegennyelvű filmjének járó Oscar-díját) – egy fekete kabátot viselt piros színű sállal, fején pedig egy svájci sapka volt, ezeken kívül még egy szemüveget is viselt, és amikor odamentem hozzá éppen egy nővel beszélgetett Szabó Magdáról. Megszólítottam és megkérdeztem, hogy ha nem zavarom adna-e egy autogramot a füzetembe, majd miután névre szólóan aláírta megkértem, hogy álljon mellém egy közös fotó erejéig, amelyet a vele lévő hölgy készített el. A kép minősége sajnos nem a legjobb, de mégis nagy örömmel tölt el, hogy találkozhattam egy ilyen remek, legendás filmessel. A világszerte ismert (csak a Cannes-i Filmfesztiválon rengeteg elismerést begyűjtő, és a legjobb rendező kategóriájában Golden Globe-díjra jelölt) rendező a koránál jóval öregebbnek tűnt és az arca is nagyon ráncos volt, viszont egy kedves ember benyomását keltette. A fénykép elkészülte után elmondtam neki, hogy valójában Helen Mirren miatt jöttem ide, vele szeretnék találkozni, de közölte, hogy „Hú ezt lekésted. Helen tegnap elutazott, de délelőtt még itt forgatott. Ő szívesen adott volna neked autogramot, de még novemberben visszajön Budapestre.” – mondta.

Szabó István Oscar-díjas magyar filmrendezővel Budán, 2010. október 1-jén