Nem szeretem a tömegközlekedést, de délután fel kellett szállnom egy buszra a belvárosban. Ez a rövid kis utazás elegendő volt rá, hogy újabb példákat vehessek a velem egykorú ifjúság sajátos nyelvhasználatáról.
Az egyik megállóban négy 15-16 év körüli srác szállt fel, még mielőtt valaki a továbbiak során feltenné magában a kérdést; nem, nem voltak romák. A fiatalság nyelvhasználatban visszatérő téma a felnőttnek kigúnyolása és az ellenük való örökös lázadás, valamint egymás csúfolása. Ezeket a gyakran “jóindulatú” beszólásokat, piszkálódásokat a szlengben oltásnak, oltogatásnak nevezik, de ez a szó olyannyira a mindennapjaink részévé vált, hogy azon sem lepődünk már meg, ha felnőtt emberektől halljuk vissza. Engem legjobban az lepett meg, amikor nemrég egy általános iskolai tanártól hallottam a következő mondatot: “Rohadt idegesítőek a diákjaim, állandóan egymást oltogatják…”.
A példa, amelyet be szeretnék mutatni, megtörtént és teljes mértékben egyezik azokkal, amit le fogok írni. Szem-, és fültanúja voltam a négy fiú beszélgetésének, akik éppen focizni indultak a Városligetbe. A trágár szavakat megpróbáltam kicsit szalonképesebbé varázsolni a kipontozással, de nem sokat értem el ezzel sem. Sajnálom, ha valakit megbotránkoztatok ezzel, de sajnos a legtöbb fiatal így, vagy hasonlóan beszél. Persze tisztelet a kivételnek.
***
– Robi, nézd azt a p***csát ott jobbra. Tisztajól néz ki, nem?
– Melyik? Az cigány, b*** meg! Rühellem a cigányokat, cigányt nem fogok meghúzni. (Nevetnek)
– Hú b***szod te hülye vagy, mi bajod azzal a gádzsival? D**gnám, mint a lopott biciklit… (Nevetnek megint)
– F***sz.
– Mi?
– Jól hallottad, f***sz b***meg. Egy nagy rettkes f***sz vagy. Apám is az.
– Mer’?
– Mer ő is olyan nyomorék mint te. Képzeld múltkor beb***sztam neki egy nagyot, ide (a vállát veregeti saját magának). Gecc, annyira fájt neki, hogy ő meg visszaütött ide, aztán meg kergetett engem. Úgy orron b***szott, hogy csupa vér lett a szőnyeg, g***ci.
– Én is ezt tettem volna a helyedbe’. (Szemmel láthatólag nagyon szórakoztatja, amit mond.)
– Mé’, mit kellett volna nekem tenni? Nem is tudod b*** meg, még nem is meséltem el azt. (Gyomron üti a fiút, akivel beszélt, majd az egyik társához fordul.)
– Mi az Gergő, úgy ülsz itt, mint izé… nem is tudom. Mi van veled, spanom?
– Semmi, nézem az utat. Látod ott azt a vén csótányt? Lehet vagy hatvan éves.
– A vén k***rvát mondod?
– Ja.
– Azt láttom. Hol a tökömbe vagyunk már?
– Az Andrássy úton.
– Melyik az?
– Ott vagyunk, ez!
– Ja, apám erről mondta, hogy Európa legszebb utcája.
– Én nem is tudtam, hogy itt vagyunk. (Most megszólalt a negyedik is, aki eddig némán ült egy focilabdát szorongatva a kezében.)
– Jaj b*** meg, te annyira sötét vagy. Emlékszel mikor XY (nem értettem a tanár nevét) feleltetett téged, hogy beégtél.
– Arra nem emlékszem, bealudtam rajta geci… De nagyon raj csávó az a hapsi.
– Ja-ja, az jó volt. Ez lenne az Andrássy? Várj, nem ennek a végén van az az utca, aho’ ilyen nagy boltok vannak, mint Jeans Club meg Gucci?
– F***szom, ne okoskodjál má’, jó? Nem azért jöttünk ki a Ligetbe, hogy oszd az észt ember. Teljesen mindegy hogy mi van itt. Ne akarj mindig ennyi mindent tudni, te úgyis a Wesselényiben laksz, hazamész nézd meg oszt’ jó van b***meg csak ne fárassz már!
***
A teljes beszélgetést nem közlöm, remélem ennyi is jó példa volt. Azt már nem tartottam ennyire “érdekesnek”, hogy mi történt abban a bizonyos buliban, ahol ketten is csókolóztak egy általuk “Facebook-kurvának” nevezett lánnyal. Utána mind a négyen leszálltak és elmentek. Én meg csak néztem utánuk és azon gondolkoztam, hogy az is milyen nagyfokú bunkóság, hogy a kezükben lévő mobilból bömböl a zene.
Azt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy mindegyikükön Converse-cipő és napszemüveg volt, és kettőnek közülük Fila-táska lógott a vállán. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ezek a bunkóság jelei, csak elgondolkodtató, hogy millióan járkálnak Fila-táskával és Converse-cipővel.
Megértem, hogy ha valaki ideges, akkor káromkodik, de ezt, amit ma tapasztaltam ennyi embertársammal együtt, már túlzásnak találom. Undorító, ha valakik ennyire közönségesek és durvák. Azt meg senki se akarja velem elhitetni, hogy ha valaki primitív arról nem tehet. Dehogynem, az csak az ő hibája!
Illusztráció
Mészáros Márton blogja 