Archive for 2013. május

Marion Cotillard versenyfilmje siker Cannes-ban

2013. május 25.

2013. május 24-én mutatták be James Gray amerikai rendező legújabb filmjét, a The Immigrant című drámát a 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A filmes seregszemlén tartott fotózásra, sajtótájékoztatóra és díszbemutatóra a főszereplők, Marion Cotillard Oscar-díjas francia színésznő és Jeremmy Renner amerikai színész kísérte el a direktort – a másik főszereplő, Joaquin Phoenix távol maradt.

A kétórás dráma 1921-ben New Yorkban játszódik, és az amerikai bevándorlási hullámnak állít emléket. Ewa (Marion Cotillard), egy katolikus lengyel bevándorló, aki húgával érkezik Amerikába, de hajóútjuk során megerőszakolják, testvérét pedig karanténba zárják tüdőbetegsége miatt. Ewanak csak egy lehetősége van a kitoloncolás elkerülése ellen: el kell fogadnia Bruno (Joaquin Phoenix) ajánlatát és prostituáltnak kell állnia. A strici unokafivérének, Orlandónak (Jeremmy Renner) a megjelenése némi reményt ébreszt a lányban, de a sármos, azonban gonosz férfi mindent megtesz annak reményében, hogy Ewa ne csúszhasson ki a kezéből.

A történet némi hasonlóságot mutat a rendező, James Gray életrajzával, persze csak abban, hogy éppúgy nem őshonos amerikai, mint filmjének címszereplői. A 44 éves Gray igaz, hogy New Yorkban született, de ősei orosz zsidók, nagyszülei pedig ukránok voltak. A The Immigrant az ötödik rendezése, eddigi összes filmjét saját forgatókönyvből alkotta. A most bemutatásra került film megírását apai nagyapja fotói inspirálták, aki 1923-ban Oroszországból ugyanarra az amerikai Ellis Islandra érkezett, ahova a film szereplői is érkeznek.

A cannes-i sajtótájékoztatón a legfajsúlyosabb szerepet játszó Marion Cotillard azt emelte ki, hogy a legnagyobb nehézség számára a lengyel nyelv elsajátítása volt, mivel a filmben lengyelül beszél a karaktere. A 36 éves filmsztár elmondása szerint egy hónap alatt tanulta meg a húsz oldalnyi szövegét.

A nemzetközi kritikák egyöntetűleg a legmegosztóbb versenyfilmnek tekintik a The Immigrantot. A pozitív értékelések kiemelik Cotillard erőteljes játékát, és az operatőr, Darius Khondji tökéletes munkáját. Robbie Collin, a Telegraph brit lap filmkritikusa azonban “kétségtelenül a fesztivál legnagyobb csalódásának” titulálta a filmet ötből két pontra értékelve azt. A másik vezető brit lap, a The Guardian kritikusa szintén azonos pontszámot adott a filmnek, amelyet formátlan, fullasztó operaként írt le.

A francia és külföldi tollforgatók azonban abban egyetértenek, hogy a verseny legerősebb filmje a tunéziai származású francia Abdellatif Kechiche rendezése, a La vie d’Adele  (nyersfordításban: Adele élete, angolul: Blue Is the Warmest Colour) című dráma. A mellbevágóan őszintének és aktuálisnak nevezett alkotás címszerepét az egyik legígéretesebb harminc év alatti francia színésznő, Léa Seydoux alakítja. A cannes-i filmfesztivál elismeréseit, köztük a fődíjat, az Arany Pálmát, május 26-án adják át.

Mészáros Márton

Jeremy Renner amerikai színész, James Gray amerikai rendező és Marion Cotillard francia színésznő a The Immigrant című filmjük bemutatóján a 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2013. május 24-én

Jeremy Renner amerikai színész, James Gray amerikai rendező és Marion Cotillard francia színésznő a The Immigrant című filmjük bemutatóján a 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2013. május 24-én

Catherine Zeta-Jones hazatért a kórházból

2013. május 25.

2013. május 23-án hazatért New York-i otthonába Catherine Zeta-Jones Oscar-díjas walesi színésznő, akit hetekig kezeltek bipoláris zavarral egy magánklinikán.

A 43 éves filmsztár 2011. április 13-án egy a People magazinnak adott interjúban vallotta be, hogy bipoláris zavarban szenved. Zeta-Jonest már tavaly is kezelték depresszióval, ezúttal pedig egy hónapos terápián vett részt egy idegszanatóriumban.

Catherine Zeta-Jones hazatéréséről is a People magazin készített felvételeket, a fotókon a színésznő saját maga vezeti autóját, napszemüvegben és meglehetősen komor tekintettel. A színésznő párja, Michael Douglas Oscar-díjas amerikai színész a felesége hazatérésével egyidőben mondta a cannes-i filmfesztiválon az újságírók kérdésére, hogy büszke feleségére, és alig várja, hogy találkozhasson vele újra. A filmcsillagot férjén kívül két gyermeke várta otthon.

Mészáros Márton

Catherine Zeta-Jones Oscar-díjas walesi színésznő

Catherine Zeta-Jones Oscar-díjas walesi színésznő

Megzavarták Markó Iván előadását

2013. május 25.

2013. május 24-én mutatták be Az ember tragédiája című balett adaptációt a Pesti Magyar Színház színpadán. Azonban a nézőtéren helyet foglaló Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője megzavarta az előadást.

A darab koreográfusa és rendezője Markó Iván, a Kossuth-díjas táncművész, balettigazgató. A Krétakör kortárs művészeti központ tagjai a „kormányzati önkény” ellen tiltakoztak, mert állásfoglalásuk szerint Markó Iván soron kívül, pályáztatási kötelezettség nélkül, két részletben 155 millió forintos támogatásban részesült Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére.

Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője a darab végeztével felállt a nézőtéri székből, és egy hangosbemondóba kiabálva véleményét zavarta meg a meghajlást. Amikor Markó István felment a színpadra és meghajolt, Gulyás társai szórólapokat szórtak szét a közönség között. Az állva tapsoló nézők közül csak néhányan emelték fel hangjukat az önkényes akció miatt, de egyikük sem tett semmit ellene, végül a színház emberei vitték ki a férfit a nézőtérről. Gulyás viszont újra bemehetett a terembe, mivel Markó Iván saját maga szeretett volna felelni a felhozott vádakra. A művész maga mellé hívta a színpadra a férfit, ahol a Krétakör által közölt videón jól hallani, hogy azt mondja Gulyásnak, hogy „maga most kussoljon.”

A beszélgetés további részletei nem ismertek, de sem Markó Iván, sem a Magyar Színház nem kívánt nyilatkozni a témában egy hazai médiumnak sem.

Mészáros Márton

Markó Iván, a Kossuth-díjas táncművész

Markó Iván, a Kossuth-díjas táncművész

Családanya állt le beszélgetni a gyilkosokkal

2013. május 24.

2013. május 22-én London délkeleti Woolwich kerületében terrorgyanús merényletet hajtott végre két fekete férfi, akik késekkel öltek meg egy brit katonát járókelők százainak szeme láttára.

Az elkövető két fekete férfi volt, akik egy Vauxhall autóban várakoztak a Királyi Tüzérség Woolwich Barracks laktanyája közelében, és amikor megjelent Lee Rigby, a brit királyi hadsereg katonája, a férfit először elütötték, majd különböző késekkel és húsbárddal megölték a nyílt utcán. A két nigériai származású gyilkos Allahu Akbar felkiáltással vetették magukat Rigbyre, aki a Help for Heroes nevű brit háborús veteránokat támogató jótékonysági alapítvány felsőjét viselte. A férfi azonnal életét vesztette.

A mindössze 25 éves fiatalember a Királyi Lövészek második zászlóaljánál teljesített szolgálatot, katonai dobos volt. Egységével korábban az afganisztáni háborúban is részt vett. Politikusok, vallási vezetők, beleértve a muszlim közösség egyesült-királysági vezetőjét, elítélték a támadást.

A nagyobb vérengzést egy családanya mentette meg, aki mihelyt meglátta a buszról a vérben fekvő fiatalembert, leszállt a járműről. A 48 éves Ingrid Loyau-Kennett – aki korábban tanult szakszerű életmentést – csak reménykedni mert benne, hogy a busz tovább indul, és nem szállnak le mások is róla, hiszen mindkét elkövető a holttest mellett maradt. Az asszony Rigbyhez sietett, de miután látta, hogy a test élettelen, a két támadó felé sietett. Az egyik elkövető neve már ismert, Michael Adebolajo a keresztény hitről tért át a muzulmánra, azonban a másik támadó nevét még nem közölték.

Ingrid az incidens utáni napon egy brit televíziós műsorban úgy nyilatkozott, hogy nem féltette az életét; inkább őt öljék meg, mint egy gyermeket, gondolta. A férfiak Allahot éltették, és azzal magyarázták a brutális gyilkosságot, hogy a férfi muszlimokat ölt, pedig a brit védelmi minisztérium szerint nem is ölt embert a háborúban, hiszen dobos volt. A jelenlévő emberek szerint egyikük azt felelte a nő kérdésére, hogy azért ölték meg Rigbyt, mert a brit kormány csapatokat küldött egy arab országba. A hidegvérét mindvégig megőrző kétgyermekes hős-édesanya mindaddig feltartotta a két férfit, míg a rendőrség ki nem érkezett a helyszínre.

– Azt mondtam az egyiknek, hogy magatokra maradtatok a tömeggel szemben, veszíteni fogtok. Úgy gondoltam, jobb, ha beszélgetek velük, mert addig sem támadnak meg másokat. A másik annyira visszahúzódó volt, hogy még a fegyverét is megpróbáltam elkérni tőle, de nem sikerült– mesélte Ingrid Loyau-Kennett.

A rendőrök később értek a helyszínre, amiért számtalan kritika érte őket. A bátor asszony tettét, és a szó szerint véres kezű gyilkosokat is több okostelefon videója és felvétele örökítette meg, ezek a dokumentumok jelentősen segíteni fogják a nyomozást. A gyilkosságra való reakcióként muszlimellenes tüntetést szerveztek, amelynek során mecseteket rongáltak meg több brit városban.

Mészáros Márton

A két woolwichi gyilkos - a jobb oldalit éppen Ingrid Loyau-Kennett, egy brit családanya tartja fel

A két woolwichi gyilkos – a jobb oldalit éppen Ingrid Loyau-Kennett, egy brit családanya tartja fel – 2013. május 22.

 

Morgan Freeman élő interjú közben szunyált

2013. május 23.

Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színész élő interjú közben aludt el, szerencsére nem a saját mondandója közben!

A népszerű művész az amerikai Q13 FOX News televíziós műsor számára adott interjút filmbéli társával, a szintén Oscar-nyertes Sir Michael Caine brit színésszel 2013. május 22-én új filmjük, a Szemfényvesztők (Now You See Me) közelgő amerikai premierje kapcsán. Michael Caine láthatóan feldobottan anekdotázott a forgatásról Kaci Aitchison és Bill Wixey riporterek kérdéseire, de Morgan Freeman nem jutott szóhoz, ezért néhányszor lebillent a feje az interjú során. Egy ideig pislogott, aztán amikor legközelebb mutatta a kamera, már lecsüggedt fejjel aludt, de néhány másodperc múlva felébredt.

A televízió emberei szerint a 75 éves filmsztár azért szenderülhetett álomba, mert az élő műsort korareggeli időpontban vették fel. Néhány vicces kedvű megjegyzés szerint, ez olyan korán volt, amikor még Isten is alszik, ezzel célozva Freeman korábbi szerepeire, amelyek során a Mindenhatót játszotta A minden6ó és az Evan, a minden6ó című filmekben. Freeman egyébként jelenleg nyolc filmen dolgozik.

Mészáros Márton

Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színész alszik Sir Michael Caine Oscar-díjas brit színész oldalán

Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színész alszik Sir Michael Caine Oscar-díjas brit színész oldalán

Joan Collins, a legfiatalabb nyolcvanéves

2013. május 23.

2013. május 23-án töltötte be nyolcvanadik életévét Joan Collins brit színésznő, a Dinasztia című népszerű sorozat főszereplője. Collins az egyik legismertebb televíziós színésznő Nagy-Britanniában, de a színpadon is jelentős sikereket ért el. Joan Collinsért a világ minden tájában rajonganak hat évtizede: gyermekszínészből modell, majd filmszínésznő, hollywoodi csillag, elismert sorozatsztár, drámakirálynő és végül rajongott brit dáma lett.

Joan Collins brit színésznő az 1950-s években

Joan Collins brit színésznő az 1950-s években

A színésznő 1933. május 23-án született Londonban, édesanyja anglikán, édesapja zsidó vallású. Húga Jackie Collins romantikus regények szerzője, akinek később két regényéből készült filmben játszott. Joan kilenc éves korában debütált a színpadon, később pedig a Királyi Színművészeti Akadémián végezte színi tanulmányait. 22 évesen előnyös szerződést kötött a film fővárosában, Hollywoodban, ahol számtalan mozifilmben és televíziós műsorban tűnt fel kisebb-nagyobb szerepekben. Ez idő alatt felváltva forgatott az USA-ban és az Egyesült Királyságban.

Collins mégis elsősorban a Dinasztia (Dynasty) című 1981 és 1989 között futó amerikai szappanopera révén szerzett magának világhírnevet: a sorozatban a fagyos, számító és bosszúszomjas milliárdosnő, Alexis Carrington karakterét formálta meg. Alakítását hat alkalommal jelölték Golden Globe-díjra, de csak egyetlen egyszer találták érdemesre a rangos díjra. A széria befejeztével 1991-ben újra eljátszotta a karimás kalapokat előszeretettel viselő vezérigazgató asszonyt a Dynasty: The Reunion című minisorozatban.

Joan Collins brit színésznő a Dinasztia című sorozatban

Joan Collins brit színésznő a Dinasztia című sorozatban

A sorozat sikerén felbuzdulva Joan Collins húga nyomdokaiba lépett, és 1988-ban Prime Time címmel könyvet jelentetett meg, amely a kritikusok negatív értékelése ellenére bestseller lett. Ezt követően számos regényt publikált, viszont önéletrajzát soha nem írta meg.

Hatvankét évet átölelő filmes karrierje során több mint száztíz különböző alkotásban szerepelt, az utóbbi időkben például Agatha Christie-feldolgozásban is láthattuk, de a fiatalabb korosztály akár a Snikers csoki tavalyi reklámjából is ismerheti. Jelenleg is aktív szereplője a brit művészvilágnak: forgat, színházban játszik, heti gyakorisággal jelenik meg társadalmi eseményeken. Habár egy londoni ismerősöm szerint, kora előrehaladtával egyre türelmetlenebb rajongóival és egyre kevesebb alkalommal ad aláírást, általában kedves és mosolygós szokott lenni.

Joan Collins minden évben részt vesz az Oscar-díjkiosztón, és egy évben legalább tíz országba utazik ügynöksége szerint. Gyakorta tölti idejét Monacóban, pedig ott nincs is lakása, viszont Londonban, Los Angelesben, New Yorkban és Franciaországban van háza. Korát meghazudtoló külseje körülbelül egy évtizede a média érdeklődésének középpontjában áll, amelyet a szerencsés géneken kívül egy nagyszerű plasztikai sebész eredményez. Egyébként is, Mrs. Collins világéletében férfifaló volt: Herry Belafonte amerikai énekessel, James Dean és Warren Beatty amerikai színészekkel folytatott szerelmi kapcsolatán kívül öt férjet fogyasztott el.

Mészáros Márton

Joan Collins brit színésznő az Oscar-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. február 24-én

Joan Collins brit színésznő az Oscar-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. február 24-én

Szupermodellek a cannes-i filmfesztiválon

2013. május 23.

A cannes-i filmfesztiválon nem csak színészek, rendezők és további filmesek jelennek meg, hanem természetesen vendégek is. Viszont az All Is Lost című film vetítésén, 2013. május 22-én szinte a topmodellek uralták a vörös szőnyeget.

A versenyen kívül vetített All Is Lost egyetlen szereplője az Oscar-díjas Robert Redford, a film pedig nem más, mint egy férfi küzdelme a túlélésért. Az amerikai J. C. Chandor második rendezése száz perces, de a főszereplő száját két mondatnál több szó nem is hagyja el a játékidőben.

Irina Shayk orosz topmodell az All Is Lost című film vetítésén a 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2013. május 22-én

Irina Shayk orosz topmodell az All Is Lost című film vetítésén a 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2013. május 22-én

Az alkotás premierjén a főszereplőn és a rendezőn kívül jelen volt Irina Shayk orosz topmodell is. A gyönyörű manöken – aki az életben Christiano Ronaldo portugál sztárfocista párja – egy valamelyest nyitott, fekete Cavalli-ruhát viselt, ezzel mellprofilt villantva (angolban elterjedt kifejezés: sideboob).

A modellhez előbb Alessandra Ambrosio brazil topmodell, a Victoria’s Secret fehérneműgyártó cég egyik angyala csatlakozott. A harminckét esztendős, kétgyermekes anya elsősorban fehérnemű- és fürdőruha modell, de ezúttal bizonyította, hogy filmsztárként is megállná helyét: királynői eleganciával vonult végig a cannes-i filmpalota előtt, szintén egy Roberto Cavalli ruhában tündökölve.

Őket követte a piros kárpiton Palvin Barbara, Magyarország legismertebb és legfelkapottabb modellje. A húsz éves manöken 2012-ben már részt vett a rangos európai filmes mustrán, akkor és most is a L’Oréal szépségnagyköveteként. Először május 21-én jelent meg a fesztiválon a Steven Soderbergh rendezte Behind the Candelabra című film premierjén egy tőle eddig szokatlan ruha-összeállításban: az Alexandre Vaulthier által tervezett teljesen fekete ruhába öltözött lány a vad imidzsre hajtott; még rock sztárhoz illő módon ördögvillát is mutatott a fotósoknak. Másnap az említett All is Lost bemutatóján már jóval visszafogottabban, aranyszínű estélyiben és erős szemfestékben jelent meg.

“Az első csinos rock&rollos megjelenése után az idei fesztiválon a magyar modell, Barbara csinos narancs szemhéjfestéket használt, fekete pánt nélküli estélyijével párosítva a merész sminket lehetetlen volt nem észrevenni” – az alábbi gondolatokat írta róla egy londoni divatblog. A vörös szőnyegen Barbara Milla Jovovich ukrán színésznővel – aki szintén modellként kezdte pályafutását – is pózolt a fotósoknak.

Mészáros Márton

Palvin Barbara magyar manöken az All Is Lost című film vetítésén a 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2013. május 22-én

Palvin Barbara magyar manöken az All Is Lost című film vetítésén a 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2013. május 22-én

Ferenc pápa nem ördögöt űzött, de akkor mit?

2013. május 22.

A populáris kultúrában az ördögűzéshez három hozzávaló szükséges: szentelt víz, Szentírás és egy katolikus pap. A horrorfilmek által bemutatott képet tovább erősítette az az elismert tény is, miszerint II. János Pál pápa (1920-2005) három alkalommal hajtott végre ördögűzést.

A botrányt okozó videó

2013. május 21-én a világ vezető hírportáljai a TV2000 olasz katolikus püspöki kar televíziójának képsorait (amelyek egyébként az interneten is megtalálhatóak) átvéve tudatta, hogy Ferenc pápa exorcizmust hajtott végre egy hívőn. A hírműsor a pápa vasárnapi (május 19-én) celebrált miséje után készült képsorokat osztott meg, amelyeken az egyházfő a Szent Péter téren fogad néhány kerekesszékben ülő személyt. A pápa az egyik beteg férfi homlokára helyezte a kezét és mélyen koncentrálva, gondolataiban elmerülve imát mondott, majd a férfi rángatózni kezdett. A fél perces esemény a Vade retro (Távozz Sátán) címmel jelent meg a hírcsatornán. Ebből következtettek úgy az újságírók, hogy Ferenc pápa valóban ördögűzést hajtott végre.

A téves híreket Federico Lombardi szentszéki szóvivő cáfolta meg, mivel a pápa csupán imádkozott, nem ördögűzést hajtott végre. A televíziós főszerkesztője, a korábban a Vatileaks-botrányban is érintett Dino Boffo közleményben ismerte el, hogy rosszul értelmezte Ferenc pápa “rendkívüli” imáját, és bocsánatot kért a fél-igaz hír közzététele miatt.

Mészáros Márton

Ferenc pápa egy kisgyermeket csókol homlokon - Az új szentatya elődénél közvetlenebb a hívőkkel

Ferenc pápa egy kisgyermeket csókol homlokon – Az új szentatya elődénél közvetlenebb a hívőkkel

Kulka János nyílt levélben ítélte el Kerényit és Vidnyánszkyt

2013. május 22.

Kulka János Kossuth- és Jászai-díjas színművész nyílt levélben reagált arra a beszélgetésre, amely a szintén Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és Kerényi Imre rendező, kormánybiztos között zajlott a Cukor utcai Belvárosi Polgári Szalon vendégeként 2013. április 23-án. Kerényi szinte mindegyik nemzetis előadást megnézett, szavai szerint Alföldi Róbert színháza kitűnő volt, de semmi „közünk nem volt hozzá”.

Az Alföldi vezette általa trendinek nevezett Nemzetiről úgy nyilatkozott: „Legyőzi a kereskedelmi színházat is; jól csinálja, csak amit kínál, abból valami hiányzik…Bízok benne, hogy Vidnyánszky úr meg fogja tenni, amit megkövetel tőle a haza…megfogja csinálni azt a Nemzeti színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról…meg a hűségről.

Ez ellen a sokakban visszatetszést kiváltó kijelentés ellen kelt ki Kulka János, aki korábban bejelentette már távozási szándékát az igazgatóváltást követően. Kerényi Imre szavaira  a mellette helyet foglaló Vidnyánszky Attila nem reagált, csupán fejét ingatta, ez a passzív beletörődés pedig még a közönség soraiban ülők között is ellenszenvet keltett egy jelenlévő szerint.

A teljes levél:

Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti.

Én szégyellem magam azért, hogy ez megtörténhet. Szégyellem, hogy 2013-ban, Magyarországon minden következmény nélkül megbélyegezhet bárki bárkit. Szégyellem, hogy ezt állami hivatalnokok is megtehetik a felelősségre vonás legcsekélyebb kockázata nélkül. Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében. Szégyellem magam helyettük és a feletteseik helyett, akik nem szólítják lemondásra őket és szégyellem magam a nézők helyett, akik mindehhez jó érzéssel asszisztálnak.

Helyetted szégyellem magam, Imre.

Mint utóbb nyilatkoztad, a rendezvényen magánemberként beszéltél, színházi emberek között voltál, abban a közegben ez a stílus belefér és nem bántásnak szántad, amit mondtál. Ezúton közlöm veled, Imre, hogy tévedsz. Az általad említett közegbe nem csak ez a stílus nem fér bele, de már te magad sem.

Ezúton közlöm továbbá, hogy a Vidnyánszky Attilával folytatott nyilvános beszélgetéseteken elhangzottak következményeképpen a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lépek színpadra. 

Kulka János

Budapest, 2013. május 22.

Kulka nyílt levelét a hazai közélet számtalan szereplője megosztotta, valamint a színházkedvelők zöme is egyetértett a művész szavaival, akiket karakán kijelentését példaértékűnek nevezték. Egyelőre nem tudni, hogy Csehov Sirály című Alföldi Róbert által színpadra álmodott adaptációjában ki veszi át Kulka János szerepét.

Az új előadásokra viszont már gőzerővel készülnek az alkotók! Vidnyánszky Attila igazgató, a darab két főszereplője, Trill Zsolt és Martinovics Dorina a teátrum jövő évadának első előadására, Tamási Áron Vitéz lélek című művének premierjére május 26-án vasárnap kezdi el árusítani a jegyeket a Vörösmarty téren. Az eseményen a színház számos művésze is jelen lesz.

Mészáros Márton

Kulka János színművész

Kulka János színművész

Brad Pitt bevallotta, hogy drogfüggő volt

2013. május 22.

Brad Pitt azóta, hogy nyolc év együtt él párjával, Angelina Jolie Oscar-díjas színésznővel, elsősorban úgy van jelen az emberek tudatában, mint egy becsületes, hat gyermeket nevelő édesapa és hűséges pár. Ezeket a tulajdonságait nem is kétségbe vonni szeretnénk, de maga Pitt vallotta be, hogy nem volt mindig mintaember.

A 49 éves filmsztár új filmjének, a többek között Budapesten forgatott World War Z című thrillernek a kapcsán adott interjút az amerikai Esquire magazin június-júliusi számának. Brad Pitt azt mondja, a nem is olyan távoli múltban (például, amikor Jennifer Anistonnal élt házasságban 2000 és 20005 között) a drogok rabja volt.

“Sokáig azt hittem, túl sok kárt okoztam a házasságunk alatt. Rengeteget drogoztam, mert úgy éreztem, egyfajta vákumban nőttem fel, és meg akartam tapasztalni dolgokat, amelyekből ihletet meríthetek. Kurva hosszú éveken át be voltam állva, aztán rájöttem, hogy ezzel csak a lehetőségemet pazarlom ” – mondta Pitt a 2013. május 22-én részletekben nyilvánosságra hozott beszélgetésben. A két művész egyébként kölcsönös szeretetükről és tiszteletükről tanúbizonyságot téve nem vállalnak közös szexjelenetet filmjeikben azóta, hogy párt alkotnak.

 Mészáros Márton

Brad Pitt amerikai színész

Brad Pitt amerikai színész