Archive for 2013. október

Óriási halra bukkantak Kalifornia vízeiben

2013. október 17.

Ritkán látott tengeri élőlényt, egy 5,5 méteres (18 láb) szíjhalat emeltek ki Santa Barbaránál a tengerbiológiai intézet munkatársai, számolt be a hírről az AP hírügynökség 2013. október 16-án. A különös halra búvárkodás közelében leltek rá a dél-kaliforniai Toyon-öbölben a múlt vasárnap.

A megtalálónak, Jasmine Santanának tizenöt emberre volt szüksége, hogy partra vonszolja a nagyméretű hal tetemét. A férfi kilencméteres mélységben fedezte fel az állatot, amikor munkatársaival merült.

A most talált lelet egyediségét az adja, hogy az 1772-ben felfedezett szíjhalak ezer méteres mélységben élnek a nyílt tengeren, ezért ritkán látni őket. A hal vélhetően természetes okok miatt pusztult el. A tetemből szövetmintát vettek, és egy videofelvétellel együtt elküldték tanulmányozásra a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i biológiai intézetének. A szíjhal maradványait az intézet diákjainak is megmutatták.

A szíjhalak a leghosszabb csontos halak a világon, akár 15 méteresre is megnőhetnek. Vélhetően róluk születtek az ókori és középkori mondák a tengeri kígyóról, amely rettegésben tartotta a halászokat, akárcsak az óriás polipok és tintahalak. Legutóbb 2011-ben kerültek a figyelem középpontjába, akkor egy irányított búvárhajó futott beléjük, 1996-ban pedig a haditengerészet San Diego környékén húzott partra egy 7 méteres példányt.

Mészáros Márton

5,5 méteres (18 láb) szíjhal Santa Barbaránál

5,5 méteres (18 láb) szíjhal Santa Barbaránál 2013. október 13-án

Ónodi Eszter alakítja Houdini anyját

2013. október 17.

Ónodi Eszter magyar színésznő kelti életre Harry Houdini világhírű illuzionista (1874-1926) édesanyját, Steiner Cecíliát a magyar származású szabadulóművész életét feldolgozó History Channel által gyártott négyrészes sorozatban, írja a filmneweurope.com 2013. október 17-én.

A hír továbbá arról az általunk régóta ismert tényről is beszámol, hogy Houdinit az Oscar-díjas Adrien Brody alakítja, a forgatás pedig Magyarországon zajlik negyvenöt napig, többek között a Mafilm és a Korda stúdiókban. Az alkotásban az Brody és Ónodi mellett Kristen Connolly amerikai színésznő (A szabadság hídjai) is szerepet kapott.

A Houdinit Uli Edel német filmrendező jegyzi rendezőként, akinek A Baader-Meinhof csoport (Der Baader Meinhof Komplex) című drámáját a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra jelölték 2009-ben. 

Mészáros Márton

Adrien Brody amerikai színész és Harry Houdini szabadulóművész

Adrien Brody amerikai színész és Harry Houdini szabadulóművész

Márai Sándor hagyatéka

2013. október 17.

Márai Sándor (1900-1989) író-költő, Kassa világpolgára a 20. századi magyar irodalom egyik legsokszínűbb és legnagyobb hatású írója volt. Neve a legtöbb európai országban nem ismeretlen, ahogyan a tengerentúlon sem, ahol élete utolsó idejét töltötte. Idézeteit sokan ismerik, és akármelyik politikai oldalt, vallási csoportot szeretnénk ekézni, vagy dicsőíteni, Márainál biztosan találunk rá példát. Legélesebb kritikáit zsidókról, keresztényekről, homoszexuálisokról, jobb és baloldaliakról, nyomorékokról naplóiban jegyezte fel. Ezeket az unalomig ismert, illetve teljesen elfeledett gondolatait gyűjtötte egybe a Mandiner.blog, amely 2013. október 14-én publikálta a válogatást.

Ezekből a sorokból válogattunk, sokan elolvasva az idézeteket azt mondták, számukra ez a szerző halála, mások szerint Móricz jóízű zsidózása, vagy Petői magánlevelében tett káromkodásaihoz képest nem is olyan megdöbbentőek.

Márai-idézetek

„Nem szeretem a homoszexuálisokat; társaságuk… kínos ellenérzéssel tölt el. Nem az ellen van kifogásom, ami számukra a nemi élet megoldási képlete, ez teljesen közömbös, hanem jellemük, lényük ellen, ami torz, beteg, harmóniátlan.”

*

„Lehet, hogy vannak kivételek, de minden személyes tapasztalatom szerint a sánták – különösen az ún. »tuskó lábúak« – nem tudják harmonikusan elintézni lelkükben és jellemükben ezt a testi szerencsétlenséget; valamennyi nyomorék között ők azok, akik alattomos, ingerülten gonosz szándékkal felelnek a világnak. A vakok sokkal harmonikusabbak.”

*

„A zsidóság. Két frontja van ma: egyik kapitalista, másik bolsevista; egyik a vagyonát védi minden áron, másik az életét. De mindkét tábor megegyezik abban az égő, olthatatlan gyűlöletben, ahogyan a magyarság egészének vesztét kívánják. Nem igazságot és jóvátételt kívánnak, ha­nem bosszút, az elszenvedett, valóban irtózatos és kegyetlen gyötrelmek és veszteségek miatt, bosszút hetedíziglen, tekintet nélkül a nemzet egyedeinek személyes bűntelenségére vagy felelősségére. Egy­formán kívánják, hogy pusztuljon el a nemzet…”

*

„A zsidókkal baj van. Nem az a baj, hogy a sok szenvedésből és nyomorúságból nem tanultak semmit – ki tanult valamit? Senki. Nem, az a baj, amit tanultak. Megtanulták a fasizmust, s a maguk zsidó módján csinálják tovább. Megtanulták, hogy a nihil forradalma, ez az anarchikus életérzés lehet üzleti, társadalmi gyakorlat. Minden szabad és lehet, csak mert lehet. Ennél veszélyesebb leckét nem is tanulhattak. S hajlamuk van erre.”

*

„A kommunisták minden pillanatban hajlandóak feláldozni a kommunistákat, ha ezen az áron megmenthetnek egy nagy csalást és hazugságot: a Kommunizmust.”

*

„Azt akartam mondani, hogy Magyarország is csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni. (…) De ez az ország semmitől nem fél úgy, mint a minőségtől, s az igazi műveltségtől, amely valóban hősiesség.”

*

 „Úgy élünk Európa művelt és felelős erkölcsű népeinek tudatában, mint egyfajta tolvaj és emberevő cigányhorda…”

*

„A kommunizmus megbukott minden értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a meztelen életét és a zsákmányt.”

*

„A bolsevizmus a legfőbb rossz, ami valaha is a világra szakadt.”

*

„Minden tisztességes ember felszabadítóként várja az oroszokat, a bolsevistákat, akik valóságosan mint felszabadítók érkeznek. Én is így várom az oroszokat.”

*

„Most látjuk, hogy az oroszok a megszállás e tíz napjában csakugyan egyféle felszabadulást hoztak – nem csak a zsidóknak, mindenkinek.”

*

„Mi történt itt huszonöt éven át? Egy érdek­szö­vetkezet, a feudális nagybirtok védelmében, Trianon ürügye alatt prolongált huszonöt éven át egy rendszert, mely finom és kevésbé finom terrorral elnyomott, elsikkasztott mindent, ami minőségi törekvés volt. Mindenki zsidó volt vagy zsidógyanús, vagy zsidófeleséges, vagy dekadens angol- és franciabarát, szabadkőműves és kommunista, akit joggal lehetett gyanúsítani, hogy minőséget akar.”

*

„Magyarországon az elmúlt huszonöt évben a vezető rétegek »keresztény, nemzeti« politikát követtek. […] A kereszténység nagy fogalmával simoniát űztek, úgy árulták a maguk kereszténységét, mint a papi címeket és kegyszereket. A nemzet nagy eszméjét úgy forgatták, mint a fütyköst; mindenkit tarkón sújtottak vele, aki másképpen mert a nemzet jövőjéről vélekedni, mint ők, az osztályuk és származásuk szerint hiteles keresztények és nemzetiek.”

*

„A svábokat kitelepítik, mint tavaly a zsidókat, marha módra hajtják el őket, száz- és százezret, csordában. Nem rokonszenves fajzat. De a zsidók sem azok. Nem erről van szó. A kollektív büntetés elve mint nemzetközi gyakorlat, elviselhetetlen. […] hajtanak bűnöst és ártatlant, gyereket és aggastyánt. Az európai élet erkölcsének vége.”

*

„Nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen; az a csoda, hogy van. De azért ne sajnáljuk magunkat. Ehhez a történelmi sorshoz, amely alakított bennünket, mi is hozzáadtuk a magunkét: kígyóembert csak abból lehet csinálni, akinek elég puhák és hajlékonyak a csontjai. Minden más csont törik.”

*

(A nők) „altesti lények. Egyetlen nőnek sem hiszek, aki el akarja hitetni velem, hogy több és más is, mint altesti lény.”

*

„Nincs hálásabb publikum a majomszínházban sem, mint amilyenek az emberek egy népgyűlésen, hol megmagyarázzák nekik, miért voltak eddig szegények, s megcsillogtatják előttük azt a távoli célt, melynek elérése érdekében újabb nyomorúságot és szenvedést kell majd lelkesen elviselniük.”

Mészáros Márton

Márai Sándor (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író- költő

Márai Sándor (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író- költő

Világsztárok Wes Anderson filmjében

2013. október 17.

Néhány hónapja nagy lelkesedést váltott ki a magyarokból, hogy napjaink egyik legegyedibb hangú rendezője, Wes Anderson The Grand Budapest Hotel címmel rendezi legújabb filmjét. Habár eredetileg olyan hírek keltek szárnyra, hogy az alkotást a címben is szereplő magyar fővárosban forgatják, végül Berlinben vették fel a jeleneteket – Johnny Depp nélkül, aki kiszállt a filmből, és Ralph Fiennesnek adta át szerepét.

A jövőre tavasszal bemutatásra kerülő alkotás előzetesét 2013. október 17-én tette közzé a Fox stúdió. A trailer a film tartalma miatt sem szokványos, azonban legtöbben azt vették észre, hogy 4:3-as a képarány, amely vonzza a kérdést is: vajon maga a film is az lesz?

Az 1920-as években játszódó történet egy legendás hotelben játszódik, méghozzá Magyarországon, amely a filmben hófödte hegycsúcsokkal büszkélkedhet, és egyáltalán nem hasonlít a valódi Magyarországhoz, mégis nagyon jól fest az előzetesben. A film minden bizonnyal sikeres lesz, elvégre már csak a szereposztás is garancia: Ralph Fiennes, Saoirse Ronan, Jude Law, Willem Dafoe, Owen Wilson, Léa Seydoux, Bill Murray, Adrien Brody, Tilda Swinton, Jeff Goldblum, Harvey Keitel, Tom Wilkinson. Ma kevesebb profi színész akad náluk.

Mészáros Márton

Wes Anderson The Grand Budapest Hotel című filmjének posztere

Wes Anderson The Grand Budapest Hotel című filmjének posztere

McCartney kiáll a fiatal tehetségekért

2013. október 16.

Sir Paul McCartney brit énekes-dalszövegíró, az egykori Beatles alapítója a Sky News hírcsatornának adott interjút 2013. október 14-én, amelyben számos érdekes témát boncolgatott a legendás művész. Többek között az év botrányhősét, Miley Cyrus amerikai énekesnőt is megvédte.

Az egykori Beatle azt mondja a 20 éves sztár botrányosnak ítélt fellépéséről, amelyet az MTV Video Music Awards díjkiosztón adott elő augusztusban, hogy “láttunk már ennél rosszat.” A 72 éves énekes nem élőben látta az azóta legendássá vált seggrázást és provokatív táncot, hanem kíváncsisága vezérelte, amikor utólag rákeresett a videóra. “Azt mesélték nekem, hogy abban a világban, amelyben Miley Cyrus él, folyamatos a zaj, és valamit tenniük kell, hogy kiemelkedjenek ebből. Hát ő tett valamit” – summázta McCartney a fellépést, hozzátéve, hogy még az sem zavarta, hogy tízéves lánya is megtekintette.

A művész arról is beszámolt, hogy elismeri a One Direction brit fiúbandát, amely az elmúlt két évben komoly népszerűséget vívott ki magának. Az öt fiatal fiúból álló együttest gyakran az “új Beatlesnek” titulálják, azonban ez csak a sikerük mértékéből fakadhat, mivel egészen másfajta zenét játszanak más elvárásoknak. McCartney szerint az emberek azt várják tőlük, hogy azt érjék el, amit a Beatles ért el annak idején, majd hozzátette, úgy gondolja, vonzerejük abban rejlik, hogy “fiatal, gyönyörű szép fiúk”, de “tudnak énekelni és jó lemezeket csinálnak… és a lányok megőrülnek értük is.”

Paul McCartney egyébként a hónap elején Jimmy Fallon showjában mesélte el, hogy ő találta fel a selfie-t, az önfotózást, amikor a tükörben fotózzuk magunkat, valamint a photobombolást is, amikor egy fotó hátterében elhelyezkedő ember eltereli a figyelmet a fő témáról. A művész legújabb New címet viselő albuma október 15-én jelent meg, amelyről az első kritikai vélemények egyöntetűen pozitívak.

Mészáros Márton

f

Paul McCartney brit énekes, dalszövegíró, a The Beatles alapító tagja

Megakadályozták a náci tiszt temetését

2013. október 16.

Meghiúsult Erich Priebke egykori SS-százados temetése a Rómától délre fekvő Albano Laziale településen 2013. október 15-én. A náci háborús bűnökért korábban életfogytiglanra ítélt temetését tüntetők zavarták meg, ezért nem tudták megtartani a ceremóniát.

Priebke a Gestapo egykori római központjának tisztje volt, aki 335 civil – köztük a magyar Kereszti Sándor – meggyilkolásában vett részt a római Fosse Ardeatine kőbányában 1944-ben. Az egykori náci tiszt 2013. október 11-én, száztíz éves korában Rómában hunyt el.

Erich Priebkét Argentína 1995-ben adta ki Olaszországnak. A római katonai bíróság által életfogytiglanra szabott börtönbüntetését életkora miatt házi őrizetben tölthette. 2007-ben engedélyezték, hogy ügyvédje irodájában dolgozzon, de ezt a római zsidó közösség tiltakozására visszavonták. 2009-től rövid sétára elhagyhatta a lakását, gondozójával kijárt a városba, misére ment a templomba, bevásárolt és orvoshoz, patikába is gyakran ment. Idén júliusban ünnepelt századik születésnapján Róma főpolgármestere megtiltotta, hogy egy olasz szélsőjobboldali mozgalom hősnek kijáró tisztelettel ünnepelje, ahogyan a szervezet tervezte.

Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetője az olasz hírügynökségeknek úgy nyilatkozott, hogy Priebke soha nem mutatta ki sajnálatát az általa elkövetett gyilkosságok miatt. Erről több tucatnyi írásos feljegyzés tanúskodik.

Mészáros Márton

Erich Priebke egykori SS-százados (1913-2013)

Erich Priebke egykori SS-százados (1913-2013)

Andorra ellen nem kaptunk ki

2013. október 15.

2-0-ra diadalmaskodott a magyar labdarúgó-válogatott a Magyarország – Andorra labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban 2013. október 15-én. A győzelemmel a harmadik helyen végeztünk világbajnoki selejtezők európai zónájának D-csoportjában.

A hazai pályán tartott mérkőzés 52. percében Nikolics lőtt gólt a hercegség csapatának, a 77. percben pedig Lima öngóljával szereztük meg a 2-0-as előnyünket. A mérkőzés után a szurkolók hangosan kifütyülték válogatottunkat, amely legutóbb történelmi 8-1-es vereséget szenvedett a hollandoktól, amelynek kapcsán még Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt.

Mészáros Márton

Magyarország - Andorra labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban 2013. október 15-én

Magyarország – Andorra labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés a Puskás Ferenc Stadionban 2013. október 15-én

155 ezren moziztak a Filmünnepen

2013. október 15.

Az először 2003-ban megrendezett Moziünnep utódjaként 2013. október 10-13. között rendezték meg a Cinema City Filmünnepet. A rendezvény során minden magyarországi Cinema City moziban féláron, 690 forintért ülhettek be a normál vetítésekre a filmbarátok, 3D-s filmekre és IMAX egész estés filmekre pedig 890 forintért.

A Filmünnep alaposan felpezsdítette a magyar mozik forgalmát, a hétvége tíz legnézettebb filmjét százötvenötezer ember tekintette meg. (2009-ben a moziünnepen kétszázhetvenöt ezer ember ment moziba.) A magyar mozijegy-eladási toplista élére újra a Családi üzelmek (We’re the Millers) című amerikai vígjáték ugrott, amely nyolcadik hétvégéjén is kiemelkedően sok nézőt, 23 031 embert vonzott. A Jennifer Aniston főszereplésével forgatott alkotás hétszáz néző híján eléri a 250 ezres nézőszámot, ami jelentős eredmény a magyar mozikban. A hazai box-office második helyén a Sandra Bullock és George Clooney nevével fémjelzett Gravitáció (Gravity) áll, amely csupán a Filmünnep alatt 21 ezer embert érdekelt. A premierfilmek közül Hugh Jackman új filmje, a Fogságban (Prisoners) teljesített a legjobban, harminckét moziban 18 697 néző tekintette meg, ezzel harmadik lett a toplistán.

Az összesítés negyedik helyén Robert DeNiro feketekomédiája, a Vérmesék (The Family), az ötödiken pedig Joseph Gordon-Levitt első rendezése, a saját, illetve Scharlett Johannson főszereplésével forgatott Don Jon áll. Premier előtt vetítették húsz moziban a Paranoia című thrillert is, amelyet 3113 néző tekintett meg. A cannes-i filmfesztivál fődíjas alkotása, az Adéle élete (La vie d’Adele) 1740 nézőt vonzott eddig.

Az amerikai mozikban továbbra is a Gravitáció áll az első helyen. Az űrdráma bevétele csupán 21%-kal csökkent az előző, nyitóhétvégéhez képest az Egyesült Államokban, ami nagyon ritka eredmény. A sikerfilm összbevétele már most 196 millió dollár. A tengerentúli box-office második helyét Tom Hanks legújabb filmje, a Phillips kapitány (Captain Phillips) foglalja el 26 millió dolláros nyitással.

Mészáros Márton

155 ezer ember mozizott a 2013-as Filmünnepen

155 ezer ember mozizott a 2013-as Filmünnepen

Aszad szerint neki járt volna a Nobel-békedíj

2013. október 15.

Bassár el-Aszad szíriai államfő szerint neki kellett volna kapnia a Nobel-békedíjat – írja a szíriai kormányhoz közel álló al-Ahbár nevű libanoni napilap 2013. október 14-én. A diktatórikus rendszert fenntartó politikus állítólag azt mondta, régóta követeli, hogy a térség államai szereljék le tömegpusztító fegyvereiket.

A libanoni lap értesülése szerint a szíriai elnök a Nobel-békedíj mostani kitüntetettjének közzétételekor viccelődve jegyezte meg: “az enyém kellene, hogy legyen”. A cikk szerint Aszad már 2003-ban felszólalt annak érdekében, hogy a közel-keleti régió minden állama mondjon le tömegpusztító fegyvereiről. A szíriai elnök egy nemrég megjelent interjúban pedig azt állította, országa önként vállalta vegyi fegyvereinek megsemmisítését.

A két és féléve tartó szíriai polgárháború során 3 millió lakosnak kellett elhagynia Szíriát, és több mint 115 ezer ember halt meg, köztük sokan az Aszad-rezsim tömegpusztító fegyverei miatt. Innen vizsgálva a szíriai elnök szavait, enyhén meglepően hat kijelentése. A Nobel-békedíjat idén a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezetet (OPCW) kapja, amely a vegyi fegyverek nemzetközi szintű felszámolása terén végzett munkájával érdemelte ki az elismerést.

Mészáros Márton

Bassár el-Aszad szíriai államfő

Bassár el-Aszad szíriai államfő

Jaksity Katát letiltották a köztévéről

2013. október 15.

Az MTVA vezetése nem járult hozzá Jaksity Kata műsorvezető szerepléséhez a Jakupcsek Gabriella vezette Ridikül című műsorban, az érintettet is a felvétel előtt tájékoztatták – írja az Origo 2013. október 15-én. Jaksity Kata a Facebook oldalán írta meg felháborodását.

“Jesszusom, hol tartunk? Ez nem is politikai műsor! Mitől félnek, mit fogok rendezni ebben a műsorban, ami ráadásul felvételről megy, tehát ki is vághatnak belőle bármit, ami nem tetszik nekik. Nevetségesek! Ismét kiderült, hogy persona non grata vagyok” – fogalmazott az ATV számos sajtódíjjal kitüntetett műsorvezetője. Az MTVA sajtófőnöke a HVG-nek nyilatkozva azt mondta, a csatorna nem letiltotta Jaskityt, hanem a műsor gyártásvezetői találtak egy olyan témát, amely jobban illik hozzá.

Mészáros Márton

Jaksity Kata műsorvezető

Jaksity Kata műsorvezető