„Én mindig Istenben hívő voltam, és vagyok is!”
Mészáros Márton interjúja Gallai Rezsővel, Magyarország legidősebb emberével
Mészáros Márton és Gallai Rezső, Magyarország legidősebb emberével Győrben 2011. február 12-én
A múlt hétvégén levonatoztam Győrbe, hogy találkozhassak Gallai Rezsővel, Magyarország legidősebb emberével. Vannak, akik szerint nem Rezső bácsi az ország legidősebb embere, de mégis őt tartják annak (külföldön is). Az viszont tény, hogy Gallai bácsi a legidősebb férfi Magyarországon. A 107 esztendős idős úrral egy órán keresztül beszélgettem egy győri idősek otthonában, ahol a saját szobájában fogadott.
Mészáros: Gondolta volna valaha, hogy megéri ezt a szép kort?
Gallai: Hát nem úgy van az, nem lehetett azt tudni. Nem tudom érdekli-e… Elmesélném, hogy volt az életem.
Mészáros: Persze, hogy érdekel. Megköszönném, ha elmondaná.
Gallai: Én, mint szerencsétlen, kitaszított gyerek 9 hónapos koromtól lelencgyerek voltam 12 éves koromig. Engem Pápán neveltek, de Szombathelyen születtem 1904-ben. Egy munkáscsalád nevelt, nagyon rendesek voltak velem. Tetszett hallani róla ugye, hogy kik voltak a lelencek?
Mészáros: Igen.
Gallai: Szóval 1916-ban én voltam 12 éves, és miután betöltöttem a 12 évet, az állam már nem fizetett. 12 éves kortól már az állam nem fizet senkiért. Magamnak kellett boldogulni, mindenki ment ki ide, ki oda. Ezek a gyerekek elkerültek szolgagyereknek vagy már nem is tudom hova. Hát engem is elvittek a háború alatt gyermekmenhelyre. Tetszett lenni már Pápán?
Mészáros: Még nem. Mesélne róla?
Gallai: Na, Pápán a nagy templomot tetszik tudni hol van? A templommal szemben van az Esterházy grófi kastély. Akkor még éltek grófok, hercegek. Odajártunk a templom mellé iskolába, láttuk a grófokat lovagolni a szép lovaikon, és mint gyerekek megbámultuk őket. Megbámultuk őket és tessék elképzelni ezekben az időkben a nevelőszüleim visszavittek a veszprémi gyermekmenhelyre, mert nevelőanyám már nem kapott fizetést értem. Ott, tíz nap után jön közénk egy nővér. „Gyerekek! Ki akar lovász lenni?” – kérdezte tőlünk. Amint mondtam én Pápán láttam a szép fess lovakat, és a lovászfiúkat, tehát tetszett nekem ez. Egyedül én jelentkeztem a sok gyerek közül. Azt hittem én is amolyan grófi lovász leszek, így kerültem Alagra. Ott legalább harminc versenyistálló volt. Katonatiszteknek, grófoknak és ilyen méltóságos nagyuraknak voltak akkor versenyistállóik. De amint belekóstoltam kicsit, mindjárt rájöttem, hogy én nem ilyen lovász akartam lenni. Tudniillik, a lovaknak a nyomait kellett a homokos talajon gereblyézni, mi vittük a szalmákat, és minden egyebet. Tudtam, hogy én nem ilyen lovász szerettem volna lenni. Ha érdekli, mondhatom tovább?
Mészáros: Igen, köszönöm.
Gallai: Természetesen csak dióhéjban szeretném elmesélni a többit. Mint mondtam én is elkerültem egy ilyen versenyistállóba a sok zsoké és lovas közé. Én szerencsétlen lelenc voltam, őnekik pedig még az apjuk is ezzel foglalkozott. Apáról fiúra szállt ez a szakma, én viszont egyedül kerültem ide és két év után azt mondtam, hogy nem akarok tovább zsoké lenni. Nagyon kegyetlen volt. Tessék elképzelni minden reggel hajnalba kellett kelnie ennek a tizenkét éves gyereknek. Minden reggel ilyenkor felkelni! Mentünk a lovakat rendbe tenni, akkor magunkkal is kellett foglalkozni, no meg naponta öt óra lovaglás volt télen-nyáron. Szóval lényeg, ami lényeg, két év után megszöktem. Megint elmentem a veszprémi gyermekmenhelyre. Tessék elképzelni; ott sem fogadtak be. De volt ott egy mezőkomáromi parasztember, aki kis szolgagyerekért jött a menhelyre. Hát engem ez a parasztember elvitt szolgalegénynek. Igenrendes ember volt, és igen jó helyre kerültem. Megerősödtem és ennél a parasztgazdánál, az istállóban aludtam egy évig. Én mindig Istenben hívő voltam, és vagyok is és tessék elképzelni, én gyerekfejjel gondolkoztam, megint csak azon járt az eszem, hogy én zsoké szeretnék lenni. Gondolja el milyen világ volt akkor, azok baromi nagy emberek voltak. Elhatároztam, hogy visszamegyek, mert itt nekem se földem, se semmim nincs, és mindig más ember gazdája vagyok, mint a rabszolga. Elmondtam ezt a gazdámnak is, hogy visszamennék, és ha Isten is segít, akkor zsoké leszek. Jóvá is hagyta. Elmentem.
Mészáros: Milyen volt a visszaút?
Gallai: Ó, hát nem úgy volt az. Nehéz volt, de megtettem. Annak az istállónak, ahol voltam négy lova volt. Még ma is emlékszem mindnek a nevére, és egy olasz báróé voltak, aki az olasz követségen dolgozott. Az egyik lovat én kaptam meg, persze csak pucolni. Nagyon jól megértettük egymást, hogy is mondják…passzoltunk mi. Hát tudja, mint az emberekben is vannak – tisztelet a kivételnek – hisztis emberek, de állatban is vannak. Ez az itáliai báró látta, hogy én értek a lovammal, és megkérdezett, hogy nem-e volna kedvem nekem elmenni vele egy versenyre. Hogyne lett volna. Tessék elképzelni egy év alatt én versenybe lovagoltam, és egy nemzetközi egyesület versenyén holtversenybe lovagoltunk be. Mi nyertük meg a futamot még valakivel, és a sok drukker engem ünnepelt. „Ki ez az ember?” – kérdezgették egymástól. „Ez egy senki” – mondták, aztán idővel megismertek engem. Tehát egy senkiből lettem valaki. Végül végre zsoké lettem, és 924-ben, természetesen 1924-et mondom.
Rezső bácsi most abbahagyja a beszédet, és köhögni kezd. Miután egy pohár vizet ivott folytatja. A bácsi nagyon öreg, de mégis jól tartja magát. Éveket tagadhatna le. Egy idősek otthonában él, ahol ő a legöregebb, pedig mindenkinél fiatalabbnak fest.
Gallai: Elnézését. Hol hagytuk abba?
Mészáros Márton interjút készít Gallai Rezsővel, Magyarország legidősebb emberével Győrben 2011. február 12-én
Mészáros: 1924-nél jártunk.
Gallai: Igen, 1924-ben Bécsben versenyeztünk ugyanezzel a lóval. És énnekem meg kellett volna nyerni ezt a versenyt, ami 1600 méter távon volt, de valaki jobb volt nálam. Döcikének becéztem a lovamat és tudtuk, hogy ez már nem fog sikerülni, pedig a nagyuraknak mondtam, hogy fogadjanak ránk, mert nyerni fogunk. Olyan dolgot tettem azért, hogy nyerni tudjak, hogy az én lovamnak az első csűrkivel belevágattam az előttem lévő jószágba. Az felbukott és engem meg kitiltottak a Nemzetközi Lovaregyletből. Még tíz napig tekeregtem Bécsben, a Práter környékén és elfogyott a pénzem is.
Az idős úr szemében könnyek futnak össze és elakad mondandójában. Összeszedi magát és sírva, könnyes szemmel próbálja meg folytatni.
Gallai: Gya-gyalog jötttem haza… Bécsből… Pápáig.
Rezső bácsi még mindig könnyezik és akadozottan beszél.
Gallai: Hogy hova menjek, nem tudtam. Szegény nevelőszüleimhez mentem, akik nyolc évig nem is tudtak rólam. Hozzájuk kopogtam be, és szegény nevelőanyám kérdezi: „ki az?” Mondom neki, én vagyok az, Rezső. Akkor mondja neki a nevelőapám, hogy eresszen be. Beengedtek, és csak arra kértem őket, hogy csak szállást adjanak nekem. Nehéz, nehéz világ volt akkor. Ez az első háború után volt. Másnap nyakamba vettem Pápa városát és megpróbáltam elhelyezkedni, de csak olyan helyen, ahol kosztot is kapok, hogy ne kelljen tovább éheznem. Így akadtam egy suszterra, aki cipőket árult. Vagyis húsz éves koromban a susztermester felvett dolgozni, hogy új cipőket csinálhassak. Fél év után csupa vér és hólyag volt a kezem, elmentem az ipartestülethez. Ők csak néztek döbbenten, én meg panaszkodtam nekik. Éjjel-nappal dolgoznom kellett, hogy ne haljak éhen. Akkor az ipartestület azt a határozatot hozta, hogy vizsgára bocsátanak, és ha sikerül az, megszabadítanak a munkámtól. Meg tudtam felelni, és ekkor, 1926-ban jöttem Győrbe. Szerencsére akkor még nem így nézett ki, hanem nagy, gyáras szép város volt. Itt már akkor is voltak munkaközvetítők, és megint kiközvetítettek egy susztermesterhez, és megint suszterlegény lettem. Reggel héttől este hétig nála kellett dolgoznom. Egyszer tíz perccel később mentem, mint megállapodtunk vele, és akkor a munkakönyvem már ott volt az asztalán. „Fiatalember, itt a könyve, vigye! Nem tartotta be a megállapodást, Isten vele!” – mondta. Nem akarom már részletezni és untatni, de napokig egy parkban aludtam, majd betértem a karmelitákhoz és meggyóntam. Egy világi életben ismert atya, Prior atya írt levelet az ügyembe és segített munkát és szállást találnom.
Mészáros: Nagyon szépen köszönöm. Megkérdezhetnék még néhány dolgot?
Gallai: Természetesen. Miért is ne?
Mészáros: Elsőként arra lennék kíváncsi, hogy házas ember volt-e?
Gallai: Ó, én mindig is nagyon szerettem a másik nemet. Két feleségem volt. Az első feleségemet Győrben ismertem meg, majd kaptam egy házfelügyelői lakást. Később aztán a Magyar Királyi Folyómérnöki Hivatalhoz kerültem. Sokáig voltam házas mindkét asszonnyal. Mindkét házasságom harminckét évig tartott.
Mészáros: Hogyan élte meg a háborúkat?
Gallai: Magam mentem el katonának a második világháborúba és kértem a frontszolgálatot. Részt vettem a Felvidék és Erdély visszacsatolásában. 1941-ben Győrbe kerültem tizedesként a vadászlaktanyába, három év múlva pedig bombázások érték a várost. A bombázások idején egy kastélyban húztuk meg magunkat, de a háború alatt a menekülésre is gondoltam. Meg akartam csonkítani a saját kezemet, de idő előtt a partizánok felrobbantották a vonatunka, amin utaztunk. Kórházba kerültem, és később leszereltem.
Mészáros: Manapság mit szeret csinálni? Van olyan dolog, ami leköti?
Gallai: Örömem telik itt a társalgásban, itt van társalgónk is. Huszonhárman vagyunk itt, teljes ellátást kapunk. Igenjó hely ez. Havi 60 ezer forintot kell befizetni az ellátásért, de mindent megkapok. Szóval nagyon jó helyen vagyok.
Mészáros: Akkor nincs különösebb hobbija?
Gallai: Nincs már, öreg vagyok én már ehhez. (A bácsi felnevet)… Régen fényképeztem sokáig, de már elajándékoztam azt is. Nincs már fényképezőgépem.
Mészáros: Ne haragudjon, hogy félbe szakítom, de igaz az a hír, hogy ön volt Európa legidősebb aktív fotográfusa?
Gallai: Bizony, én voltam. De nemrég elajándékoztam. Smena nevű kisgépem volt. Remek orosz gyártmány volt. Bejártam vele egész Európát, meg a Kaukázust. Spanyolországot, Olaszországot, Törökországot végig fényképeztem, de voltam Oroszországban is, ott Szocsiban. Tetszik tudni, az egy üdülőváros, meg Jerevánba is utaztam. Az Örményországban van, az a főváros ott. Sok szép felvételt csináltam elhiheti.
Mészáros: Született-e gyereke?
Gallai: No kérem, mint mondtam nagy hódolója voltam a nőknek. A kérdés meg… igen. Született két gyermekem. Íróember lévén viszont én nagyon, nagyon ellene voltam a sok gyereknek. Az első gyerek a házasságunk tizenegyedik hónapjában született. Igencsak megijedtem, amikor megtudtam, hogy a nejem gyereket vár. Ekkor még apósoméknál laktunk, szegények voltunk. A gyerekek miatt be kellett évekig húznunk a féket, de boldogak voltunk. Később mondtam, hogy házmester voltam, és már a 20’-as évektől kezdve írtam, jelentek meg írásaim. Szóval jó sorunk lett a feleségemmel együtt. Aztán voltam én altiszt és a második világháborúban parancsnok is. Hetven éves koromig a vízügynél dolgoztam, de még húsz évig rendre visszajártam hozzájuk és még ma is örömmel látnak.
Mészáros Márton interjút készít Gallai Rezsővel, Magyarország legidősebb emberével Győrben 2011. február 12-én
Mészáros: A mostani 107. születésnapjára kért valami ajándékot?
Gallai: Nem, nem. Megvan nekem mindenem. De pár éve kértem diktafont. Olyan, mint az öné. Nehezemre esett már a jegyzetelés, inkább arra mondogatom az életemet. Most csak a Jóistent kértem, hogy adjon erőt és egészséget. És látja, meg is adta. (Gallai bácsi megint elmosolyodik. Jó látni rajta, hogy még mindig vannak olyan dolgok, amik mosolyt csalnak az arcára.)
Mészáros: Még megkérdezhetem, hogy a szellemi frissességét hogy sikerült megőriznie?
Gallai: Én azt mondanám, hogy a Jóisten velem volt. Még mindig vissza tudok emlékezni a régmúltra, mint a jelenlegi dolgokra. Hála Istennek jó a memóriám.
Mészáros: Úgy látom fontos önnek a vallás.
Gallai: Természetesen, a nélkül nem ember az ember. Amikor bekerültem a karmelitákhoz és így van ez most is, csak a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát tudtam. A hit nagyon fontos, amikor gyóntam a karmelitáknál, letérdeltem és azt kértem, hogy „Édes uram, segíts rajtam. Élni szeretnék!”. Úgy látszik meghallgatták, amit mondtam, mert még mindig itt vagyok.
Mészáros: Na de visszatérve az előző témához, alkoholt sokat fogyasztott vagy éppen az ellenkezőjét? Mert tudja van olyan ember, aki azt mondja, hogy annak köszönheti a hosszú életet.
Gallai: Nem fogyasztottam. Maximum egy féldeci bort megittam, régen viszont „Kisfröccsösnek” neveztek. De nem is dohányoztam sose.
Mészáros: Most már nem zavarom több kérdéssel.
Gallai: Ugyanmár, miért zavarna…
Mészáros: Ugye ön élt az 1929-es világválságkor és a mostani alatt is. Mit gondol melyik volt a nagyobb?
Gallai: Igen, így van. Most van nagyobb! Az egész világ él, szóval minden romba dőlt. Ez a mostani válság hatalmasabb.
Mészáros: Akkor figyelemmel követi a híreket?
Gallai: Igen. Minden eseményt figyelemmel követek. Van tévém, rádióm, meg újságom is jön. Szeretek tájékozódni a világ történéseiről.
Mészáros: Lát még olvasni?
Gallai: Csak nagyítóval és már nem olvasok olyan sokat, mint annak idején. De szemüveg még mindig nem kell. Elolvasom a leveleimet, meg az újságokat, és nézem a tévét.
Mészáros: Gallai bácsi, maga sok rendszerben élt. Monarchia, Szálasi, Horthy, Rákosi, Kádár, rendszerváltás…
Gallai: Mint közalkalmazott, aki napilapba írt, természetesen minden rendszernek meg kellett felelnem, de azt már nem tudnám megmondani, hogy melyik volt a jobb. Tudja könyvem is megjelent néhány éve Embermesék címmel.
Mészáros: Igen, hallottam róla, de még nem olvastam.
Gallai: Ott áll egy az asztalon. Ha nem sértem meg, Önnek adnám.
Mészáros: Nekem? Köszönöm szépen.
Gallai: A beszélgetés végén aláírom. Ahogyan én még tudok írni…
Mészáros: Köszönöm, nagyon hálás vagyok. És akkor ez a könyv után, már nem írt több művet?
Gallai: Nem. Ezt a könyvet a szerzőtársammal, a Jutkával, aki szintén újságíró, írtuk meg. 2006-ban jelent meg, és az ünnepi könyvhéten mutattuk be. Rengeteg régi újságcikket tettünk bele. A Judit azt mondta, hogy ezek igazi kincsek. Gondoltuk, ha neki örömet szereztek, másoknak is fog.
Mészáros: Tehát egyben ön a legöregebb írónk is.
Gallai: Így van, ahogy mondja. 102 éves voltam akkor. Én vagyok a legöregebb alkotó az országban. Oklevelem is van róla.
Mészáros: Gratulálok hozzá. Egyébként sokan járnak Önhöz interjút készíteni?
Gallai: Jaj, ne is mondja. Rengetegen. Egy filmszínészt nem foglalkoztatnak így, mint engem. Jön a tévé, rádió, meg minden. Sokat interjút le is mondtam már.
Mészáros: Akkor ez azt jelenti, hogy engem nem húzott le a listáról.
Gallai: Nem.
Mészáros: Köszönöm. A végső kérdésem az lenne, hogy mit üzenne a mai fiatalságnak?
Gallai: Ez egy jó kérdés. Nézze, én nem ítélkezhetek mások felett. Az nem az én dolgom. De akkor is annak a három lánynak, akik a diszkó tragédiában haltak meg nemrég… a gyilkosuknak, az üzemeltetőnek börtönben lenne a helye. Ezt nem szabadott volna hagyni. Meg az egyiptomi helyzet is nagyon különös. Nem értem a mai fiatalokat. Meg vannak bolondulva az emberek. Ennyi marhaság; diszkó és drog nem volt az én időmben. Jobb világ volt akkor.
Mészáros: Köszönöm a beszélgetést. Ennyire lettem volna kíváncsi. Köszönöm, hogy fogadott.
Gallai: Kérem szépen.
Mészáros Márton és Gallai Rezső, Magyarország legidősebb emberével Győrben 2011. február 12-én
Mészáros Márton blogja 