Mészáros Márton blogja

Az elmúlt hetekben megmutatta a tél, hogy milyen is az, ha igazán hidegre veszi a figurát. Évtizedek óta nem volt Magyarországon ilyen ítéletidő március 15-én, a nemzeti ünnepen, mint most. Idén március első felét rendkívüli időjárás jellemezte, mínuszokkal és havazásokkal. Március 14-én pedig – habár lehetett róla hallani az előrejelzésekből – váratlanul érkezett a hirtelen lehűlés, a nagy havazás és a viharos szél, amely megbénította az egész országot. Hivatalosan is katasztrófahelyzet alakult ki, amikor az ország északkeleti részében és Dunántúl középső szegletében járhatatlanná váltak az utak a hófúvások miatt: több ezer autós rekedt az utakon, mert annak ellenére autóba ültek, hogy mindenkit figyelmeztettek, hogy ne utazzon autóval a rossz időjárási körülmények miatt.

Március tizenötödikén a vasúti közlekedés és az áramszolgáltatás sem üzemelt helyenként, és több balesetet is okozott az időjárás az említett feltorlódásokon kívül. A kormányt és a hatóságokat kritika érte, amiért későn, és nem szervezetten intézkedtek. De a hóról még ők sem tehetnek.

Aztán, amikor a csillagászati tél véget ér (március 20.) és az ember már abban bízik, hogy az időjárás is tudomásul veszi ezt, egyszer csak újra visszatérnek a fővárosba is a mínusz 5-6 Celsius fokok, és újra rengeteg hó zuhan le. Hófúvásban iskolába sétálni március 26-án és 27-én, és olyan hólepte udvarokat látni, amikor a padok helyén csak hókupac áll, szerintem nem gyakori élmény. Az elkövetkezendő generációk számára lehet, hogy megszokottá válik, de én emlékszem még azokra az időkre, amikor ilyenkor már rég nem esett a hó, és jó időben – nem téli kabátban – sétálgattak az emberek. A szüleim gyermekkorában voltak nagy havazások, de ennyire szélsőséges időjárás nem volt még harmincöt éve sem.

Nyolcvanhárom éves nagyapám számára igencsak zavaró ez a nagy hó, ha másért nem is, hát azért mindenképpen, mert az 1940-es években már február végén vetettek és szántottak. Kisgyermek korában nagy, méteres havak voltak Miskolc és Diósgyőr környékén, de akkor már novemberben leesett a hó, és a következő év második hónapjára el is olvadt. Már február 16-án elültettétek a krumplit, márciusban pedig már a gólyák is megérkeztek, a táj pedig kizöldellt. Szóval, éppen itt lenne az ideje, hogy felbukkanjon a tavasz. A késés így is számon lesz kérve!

Mészáros Márton

Rendkívüli nagy havazás Budapesten 2013. március 27-én (Fotó: Mészáros Márton)

Hosszú évek óta tart a másiknál magasabb nézettség megszerzéséért a küzdelem a két legnagyobb magyar kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 között. Habár nem vagyok rendszeres nézője egyik műsornak sem, ma véletlenül a csatornák között váltogatva a TV2-csoport tulajdonában lévő, tavaly novemberben indított Super TV2-ön találtam magamat, ahol éppen a Nagy Duett második évadja ment. Ahogy azt időközben megtudtam, néhány hete tíz sztárpár – egy énekes és egy énekelni nem tudó személy – kezdte el összemérni hangját és szakmai tudását látványos tánckoreográfia kíséretében, és közülük hetente egy párnak búcsúznia kell a zsűri és a szavazatok alapján.

Éppen a Sunny című dalt énekelte két általam nem ismert roma előadó, amikor odakapcsoltam. Méghozzá azt a duett verziót, amelyet két világklasszis, Ella Fitzgerald és Tom Jones énekelt 1970-ben a This Is Tom Jones showban. A magyar verzió, amelyet meglepetés-produkciónak szánt a kereskedelmi csatorna, igazán átlagos volt, sőt mondhatni majdhogynem az eredeti, nagyszerű dal paródiája. Egyébként már azt sem értem, hogy milyen igényei vannak az olyan embernek, aki a Nagy Duettet nézi, ahol olyan emberek a műsor résztvevői, mint Lakatos Márk stylist, aki előszeretettel jelenik meg sminkben és nőies ruhákban, Király Linda, aki már egyszer belesült a Himnusz eléneklésébe, Dopeman, akiről senki sem tudja, hogy tulajdonképpen kicsoda, csak annyit, hogy egy nagyon bunkó valaki. És akkor még nem beszéltünk Cseke Katinkáról, aki habár játszott színházban, mindenki csak a Jóban Rosszban című sorozatból ismeri, vagy Erdélyi Mónikáról, aki tíz éven keresztül vezette az ország legszánalmasabb műsorát, a Mónika Showt, ahol valószínűleg az összes fogatlan, alkoholista, értelmi képességei hiányában lévő ember megfordult (tisztelet a kivételnek).

Meglepő módon a műsorból nagyon hamar kiestek azok az értékes párok, akik valami maradandót tettek le az asztalra az elmúlt időszakban: Szandi énekesnő és Zsidró Tamás mesterfodrász, Görög Zita modell-színésznő és Pataky Attila énekes, Détár Enikő színművész és Kovács Lázár műsorvezető.

Ezzel a műsorral egyidőben március 9. óta fut az RTL II sugárzásában a Szombat esti láz. Emlékszem még az első szériára, amelyben Ábrahám Edit letáncolt a színpadról mindenkit, és a harmadikra, amelyben Kiss Ramóna és a nagyszerű Udvaros Dorottya is remekelt. A 2006-os Szombat esti láz annyira színvonalas volt, hogy Medveczky Ilona is zsűritag volt benne, és ha valaki ért a tánchoz, hát akkor az Ilona. A mostani zsűrivel (Szirtes Tamás, Esztergályos Cecília, Keleti Andrea, Tihanyi Ákos) nincs is baj, de a táncosok között mit keres például Szilveszter gazda, Dundika vagy Győrfi Pál?! A műsornak sztárokat kellene összeállítani profi táncosokkal, de valaki mondja meg, hogy Győrfi miért számít „celebnek” az Ország Mentőszolgálat szóvivőjeként? Ennyi erővel a tűzoltóság szóvivőjét is fel lehetett volna kérni. Szilveszer gazda, akárki is ő, csak azért mert feltűnt a Házasodna a Gazda című műsorban, nem lett senki. Dundika…hát ő meg Dundika.

Mindez azt mutatja, hogy a kereskedelmi adók és a média megint alább adott.

Mészáros Márton 

A Nagy Duett szereplői és műsorvezetői

Budapest, 2013. március 10.

Amint azt észrevettétek, idén januárban megszakítottam a blog statisztikai adatainak közlését, így mostantól az olvasók nem kapnak tájékoztatást a havi látogatósságról, a legnépszerűbb keresőszavakról és arról sem, hogy az előző hónapban melyik cikkek érdekelték leginkább az idelátogatókat. E mögött nem kell semmilyen rejtélyes okot keresni, egyszerűen csak feleslegesnek találtam ennek rendszeres prezentálását.

A havi statisztikák közlése helyett minden év első hetében közzé fogom tenni az elmúlt év elemzését, látogatószámmal és a legnépszerűbb írásokkal. Kivételt csak abban az esetben teszek, ha megdől a legtöbb látogatót hozó nap (34 ezer megtekintés), vagy a blog kezdete óta mért összlátogatottsági adatok meghaladják a mérfőldkőnek számító 1,5 milliót.

Mészáros Márton

2013 januárjától nincsenek statisztikai adatok a blogon

Okulva a januárvégi és februári pénztárnyitások során a Nemzeti Színházra zúduló érdeklődők számából, ezúttal úgy gondoltam, ha időben ott leszek az Andrássy úti jegypénztárnál, március 4. az én napom lehet. Most még esélyem van, hogy jegyet váltsak egy 2013-as előadásra, amely az Alföldi Róbert vezette színház „terméke”, mielőtt július elejétől Vidnyánszky Attila, az újonnan kinevezett igazgató le nem veszi a jelenleg repertoáron lévő előadások kilencven százalékát, gondoltam.

A színházrajongók kitartóak és szívósak, ezt tapasztaltam, amikor láttam a híradásokban, hogy alig egy hónapja, mínuszokban és hóban kígyózó sor állt a teátrum Andrássy úti jegyirodája előtt, de igencsak elkerekedett a szemem, amikor ma reggel fél hétkor csak úgy tudtam beállni a sorban, hogy előttem már kilencen voltak. Akadtak közöttük rutinosak, akik horgászszékkel és termosszal várakoztak a három és fél órával (!) későbbi pénztárnyitásra, a sorban legelső hölgy pedig már hat órakor a helyszínen bóklászott, hogy biztosan legyen jegye. Időközben a tömeg egyre csak nőtt, és azt tapasztaltam, hogy az előttem állók száma is érzékelhetően nő. Mint kiderült, ez azért volt lehetséges, mert többen jó magyar virtus szerint „foglalták” a helyet barátaiknak, ismerőseiknek. Amikor – ha nem is közvetlenül – elém beállt a sorban hét velem egykorú gimnazista lány, úgy éreztem, gutaütés kerülget. Nem a vihogásuk és a rám fújódó cigifüst miatt, hanem azért a harminckét jegyért, amiért sorban álltak.

Mögöttem egy lány olvasott nyugodtan, neki volt annyi esze, hogy hozzon magával összecsukható széket. A Színház és Filmművészeti Egyetemre készült, még szép, hogy elkötelezett az ország egyik legjobb színháza iránt, amelynek igazán kreatív és sokszínű rendezőjét most váltják le. Idővel kezdett nekem is monotonná válni az álldogálás; még ha tudtam olvasni, zenét hallgatni, tanulgatni is, mégiscsak kora reggel és mínusz 1-2 Celsius-fok volt. Mindenesetre a furakodást leszámítva, meglepően rendezett és nyugodt volt az egész dolog annak ellenére, hogy nem ártott volna, ha lett volna itt is sorszámos rendszer. Sőt, egy túlélő felszereléssel érkezett férfi még a kis székét is felajánlotta, mert ő a barátaival beszélgetett előrébb. Viszont a hidegben háromnegyed óránál többen nem üldögéltem a széken.

Aztán kisütött a nap, találkoztam nem is egy ismerősömmel a sorban, mire végre tíz órakor kinyílt a pénztár, és beléphettek az első várakozók. Amikor végre „mi” kerültünk sorra, az előttem álló lányok beviharzottak, de hamarosan kezüket rázva, fejüket csóválva jöttek ki. „Elfogyott az összes jegy a Sirályra!” – mondták, majd miután legalább félszáz ember próbálta faggatni őket a részletekért, a biztonsági őr kijött és unott hangján belekiabálta az álmos pesti délelőttbe, hogy „minden jegy elfogyott áprilisra a Sirályra.” Ez aztán a pech! Összesen öt jegyet szeretnék venni, három tetves jegyért állok sorba a Sirályért, s most nem tudom megvenni. Na de mit mondjanak azok a lányok, akik nem három jegyet akartak szerezni? Én magam végül négy óra sorban állás után jutottam be a helységbe, ahol közölte az egyik jegypénztáros hölgy, hogy a Sirályt mindössze tíz perccel pénztárnyitás után elkapkodták, aminek valószínűleg oka az, hogy a Nemzeti Színház épületénél – ott is lehetett jegyet váltani – szintén százak álltak sorba, akik a szó fizikai értelmében tíz órakor berontottak a pénztárba, és az internet előnye, az online jegyrendelés szintén segítette a jegyek azonnali elfogyását.

Feledvén önön csalódottságomat, az a két előadás, amelyre jó helyre sikerült jegyeket szereznem, valamelyest kárpótol. A Színikritikusok legjobb előadásának járó díját is kiérdemlő „Egyszer élünk…” és az egyik legkedvesebb Shakespeare-művem, A velencei kalmár (amelynek bemutatója március 22-én lesz) is jó fogás volt, mert néhány órán belül már azokra a darabokra is alig lehetett jegyet váltani. A Sirályon kívül leginkább Tony Kushner híres darabja, az Angyalok Amerikában április előadásaira fogyott el az összes jegy, és ahogy arról tájékoztattak, jegyüzérek 40 ezer forintért árulják az amúgy 1800 és 4000 forintos árkategória közötti jegyeket a Sirályra. (Ez aztán az üzlet, mert vevő biztos lesz…) Csak azt nem értem, hogy amikor kijöttem a jegypénztárból, az a 120 méteres sor, amely a Thália Színházon túl végződött, mégis mit remélt? Mert mire sorra kerültek, délre már semmire, konkrétan semmire nem tudtak jegyet váltani.

Mészáros Márton

Csehov: Sirály című darabját 2013. január 12-én mutatták be a Nemzeti Színházban

Kiosztásra került az utolsó Arany Medál-díj is azzal, hogy Ragályi Elemér operatőr átvette az általa fényképezett Az ajtó című filmnek megszavazott az év filmje elismerést. A világhírű művész, akit többek között Emmy- és Kossuth-díjjal is kitüntettek, 2012. december 20-án a budai Focus Fox Studióban lévő irodájában vette át a közönségdíjat.

A Szabó Magda azonos című regényéből készült film a legnézettebb magyar film lett a mozikban idén és számos filmfesztiválra hívták meg. Az Oscar-díjas Szabó István rendezte Az ajtó szintén közönség díjas lett a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon, amelynek díjátadóját múlt hónapban tartották. Az általam megálmodott Arany Medál-díjakat a kitüntetett művészek december 11-én vették át, azonban Az ajtót senki sem tudta képviselni, mert Szabó István rendező külföldön tartózkodott, Ragályi Elemér operatőr pedig megbetegedett.

Ragályi miután rábíztam a döntést, azt mondta, a trófeát tovább adja Szabó Istvánnak, akit már tudatott a közönségdíjról.

Mészáros Márton

Ragályi Elemér Emmy- és Kossuth-díjas operatőr átveszi Az ajtó című filmnek járó Arany Medál-díjat 2012. december 20-án (Fotó: Sóki Tamás)

A maja naptár 2012. december 21-én ér véget, és egy új időszámítás kezdődik náluk. Emiatt egész évben ezt a napot a világvége napjának tartották, azonban élünk, itt vagyunk és semmi bajunk nem esett. Saját magam is nevetségesnek tartom a felvetést, miszerint a maják úgy gondolták volna, hogy vége lenne a világunknak ezen a napon. Ez éppolyan tévhit, mint megannyi más korábbi dátum volt, amely világégést jósolt. Hiába bizonygatják, hogy Nostradamus is megjósolta és Jézus is erről szólt, lássuk be a francia látnok jövendölései és Krisztus szavai is homályosak ennyi évszázad tükréből nézve.

Az viszont tény, hogy új korszak küszöbén állunk, amikor az anyagi értékekre épülő világ összeomlásának előszelét a természeti csapások és a különböző, eddig még soha nem látott válságok hozzák. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a békésebb, tisztább világ felé nyitott változás az emberek lelkében zajlódik le és a fejekben fog eldőlni. Mostanában minden érzelem felfokozódott, a fájdalom mélyebbre hatol, az öröm boldogabb, mint megszoktuk. A világ nem fordul ki a sarkaiból, csupán mindannyiunk világa változik. Egyre többen halnak meg körülöttünk, nehezebb időszakokon vagyunk túl, felbomlanak régi kapcsolatok, hosszú távú barátságok, románcok. Az állatok száma egyre csökken, az embereké viszont rohamosan nő. Átalakulóban van az egész világ. Ezek az apró változások vezetnek el ahhoz, hogy a teljes világunk átalakuljon bizonyos formában.

Mészáros Márton

Erre nincsenek szavak, ez gyönyörű!

Alföldi Róbert öt évre szóló megbízatása a színházi évad végén lejár a Nemzeti Színház élén, és már kiírták az új pályázatot, amin az igazgató újra indul. A 45 éves művész legnagyobb riválisa Vidnyánszky Attila színházi rendező, aki szintén pályázik a Nemzeti élére. A médiában már korábban kiszivárgott, hogy a Nemzeti Színház pályázatait bíráló testület majdnem felét (9-ből 4 főt) az a Színházművészeti Bizottság jelöli ki, melynek elnöke nem más, mint az egyik legesélyesebb pályázó, Vidnyánszky. Ezen felül az ötfős Színházművészeti Bizottságból másik két fő a Magyar Teátrumi Társaságban is beosztottja Vidnyánszkynak. A bírálóbizottságban a színházat Törőcsik Mari, kétszeres Kossuth- és Jászai-díjas színművésznő, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház tagja képviseli.

A Nemzeti nézőinek többsége nem tartja botrányszínháznak a teátrumot, és minden demokratikus módon ki szeretne állni az igazgató mellett, hiszen munkásságával és az elmúlt években nyújtott erőfeszítéseivel, munkabírásával és kreativitással az egyik legjobb színházat építette fel. Jelentős számmal akadnak, akik továbbra is szeretnék, ha Alföldi Róbert igazgatná a színházat, a Facebook közösségi oldalon az egyik színházbarát kedvezményezésére létrehozott társaság több mint 9 ezer taggal bővelkedhet.

2012. december 1-jére szerveztek rendezvényt a színház főbejárata elé, ahova azokat várták, akik támogatják, hogy a művész maradjon a Nemzeti Színház igazgatói székében. A résztvevők egy A/4-es lapokra írták fel azokat a szavakat, mondatokat, amelyek szerintük legjobban kifejezik Alföldi színházigazgatói munkásságát és a színházat. Az eseményen a hideg időjárás ellenére is százak látogattak el, az első nap óta közel másfél száz lap lett kiragasztva a színház ajtajaira. Üzenetek még vidékről is érkeztek. A színház szeretői az elkövetkezendő hetekben bármikor kiragaszthatják üzenetüket az ajtók valamelyikére, ragasztó és olló várja őket.

Mészáros Márton

Támogatói üzenetek, hogy Alföldi Róbert maradjon a Nemzeti Színház igazgatója a színház falán 2012. december 1-jén (Fotó: Mészáros Márton)

2012. november 28-án a budapesti Medence Szalonban az alkotó jelenlétében tartották meg Gross Arnold Kossuth-díjas grafikus, festőművész kiállításának megnyitóját. A tárlatot a Munkácsy-díjas művész 83. születésnapja alkalmából rendezték, az eseményen a művész fia nyolcvanhárom gyertyától fényes tortával köszöntötte édesapját. Gross a kiállítóktól egy táskát kapott, amelyre egyik egyedi technikával készített színes rézkarcát nyomták rá. – Köszönöm szépen, nagyon szép, de megtartom a régi táskámat is. Majd felváltva fogom hordani őket – köszönte meg az ajándékot a világhíres művész.

Gross Arnold, aki az erdélyi Tordán született, 1953-ban diplomázott a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Színes és részletgazdag rézkarcaival aratta legnagyobb sikereit, munkáit hazai helyszíneken kívül számos külföldi kiállításon mutatták be. Képeiből több ízben jelent meg könyv. A mostani kiállításon, amely december 20-ig tekinthető meg, a művész egy új oldaláról mutatkozik be, kevésbé ismert rézkarcaival, linómetszeteivel, grafikáival ismerkedhet meg a közönség. A kiállításon néhány olyan mű is látható, amelyet a művész a közelmúltban alkotott.

A kiállítás megnyitón részt vett dr. Czeizel Endre orvos-genetikus is, aki barátjaként köszöntötte az idős művészt. Gross Arnold a megnyitóünnepség után készségesen aláírta a könyveket és hajlandó volt lapra rajzolni is. Igazi meglepetést okozott tisztelőinek, amikor jobb és bal kezével egyszerre írt.

Mészáros Márton

Gross Arnold Kossuth-díjas grafikusművésszel a budapesti Medence Szalonban 2012. november 28-án