Mészáros Márton blogja

“Elhivatottan kell végeznünk a munkánkat”

Interjú Ábrahám Edit magyar színésznővel, a Barátok közt című filmsorozat Berényi Claudiájával

Készítette: Mészáros Márton

Ábrahám Edit magyar színésznő az év színésznője kategóriában elnyert Arany Medál-díjjal a kezében Budapesten 2011. szeptember 21-én (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Köszönöm, hogy szánt rám időt. Napi hány órát tölt itt a stúdióban?

Ábrahám: Ez teljesen változó. Kedd és péntek között forgatunk, ez azt jelenti, hogy a smink és a haj reggel hét órakor kezdődik, utána pedig forgatunk a stúdióban. Persze vannak napok, amikor hol többet, hol kevesebbet vagyok bent, ez attól függ, hogy az adott napra mennyi jelenetem van kiírva. Ma például délután egy órára kellett jönnöm és hat jelenetem volt. Leforgattunk mindent és az interjú után fogok hazamenni. Természetesen mindig előfordulhatnak csúszások is, akár fél órával is kifuthatunk az időből, de ez nem gyakori. Szóval ez annyira változó, hogy van úgy, hogy egész nap itt vagyunk, de van, hogy egyáltalán nem kell bejönnünk. Hétvégén nem dolgozunk, de ennek ellenére ez egy nagyon feszített munkatempó.

Mészáros: Ön hisz az ezotériában, több agykontroll tanfolyamot is elvégzett. Gyakran használja az itt megtanult tapasztalatait a mindennapokban?

Ábrahám: Az igazság az, hogy az elején sokat használtam, most már viszont nagyon komoly dolgoknak kell ahhoz történni, hogy az ember bevesse ezt a tudását. Természetesen nem felejtettem el, és ha úgy adódik, akkor használom, mert tudom, hogy az ember nem is gondolná, de ezek a dolgok működnek. Ha nem csal az emlékezetem, akkor az első agykontroll tanfolyamot körülbelül tíz-tizenkét éve végeztem el és azokban az időkben nagyon sokat segített nekem.

Mészáros: Egyedül nevelte fel a fiát, milyen most kettejük kapcsolata?

Ábrahám: Most már barátinak tudnám nevezni a kapcsolatunkat. Éli a saját életét, én pedig igyekszem nem beleszólni a dolgaiba. Vele nagyon sok mindenről lehet beszélni, természetesen bensőséges, jó kapcsolat van kettőnk között.

Mészáros: Péternek vannak ambíciói, hogy az édesanyját kövesse a pályán?

Ábrahám: Nem, ő nem akar színész lenni, mint a szülei, inkább a zene érdekli. Ő mindenképpen zenei pályára készül.

Mészáros: Sikereket ért már el?

Ábrahám: Igen, a zenekarával időnként fel szoktak lépni az Old Mans Pubban. Ott szoktak játszani havonta egyszer-kétszer, a fiam pedig az énekes az együttesben. De erről nem szeretnék többet elárulni, ez az ő területe. Mennek a dolgok a maguk útján és egyébként babonából sem szeretnék pletykálkodni. Azt viszont úgy gondolom, hogy sokan tudják, hogy az X-Faktorban elindult és van egy videoklipje az interneten. Ez egy karácsonyi dal, amit bárki megnézhet a YouTube-on. Ha beírod, hogy Andorai Péter – Please come home for Christmas, akkor megtalálod. Meglehet hallgatni hogy énekel, nagyon jó szerintem. De majd a közönség úgyis véleményt mond.

Mészáros: Köszönöm, hogy említette, erről a dalról például nem is tudtam. Az összes médiaszereplése során belső békesség árad magából. Milyen embernek tartja magát?

Ábrahám: Ezek jó nehéz kérdések. Hogy milyen embernek tartom magam? Hú, a környezetemet kéne megkérdezni arról, hogy én milyen ember vagyok. Persze az embernek van saját magáról egy képe, de többnyire ez az a kép, amilyen szeretne lenni. Tehát az ember nyilvánvalóan idealizált képet próbál festeni magáról, jobbnak, szebbnek látja magát gyakran, mint ahogy a környezet megítéli. Én harmonikus embernek tartom saját magamat és jóban vagyok önmagammal, ennek köszönhetően pedig természetesen jóban vagyok a külvilággal is. Szeretném, ha el tudnám fogadni az egész világot olyannak, mint amilyen és egyúttal megtalálni a saját helyemet is.

Mészáros: Akkor azt mondja, hogy elfogadta saját magát és nincs baja önmagával?

Ábrahám: Elfogadom nagyon sok olyan dologban magamat, amiben régen nem fogadtam el. Próbálom magamat a hibáimmal együtt elfogadni, jól lehet néha ez nehéz és kénytelen vagyok javítgatni. Tudom, hogy senki sem hibátlan, de ugyanakkor vannak olyan dolgok is, amelyeken lehetetlen lenne változtatni. Az ilyen esetekben vagyok kénytelen elfogadni magamat úgy, ahogy vagyok.

Mészáros: Nem mondhatnánk, hogy a szakmában elismerik azokat a színészeket, akik hosszú időn keresztül játszanak egy sorozatban.

Ábrahám: Ezzel én is tisztában vagyok, a szakma tulajdonképpen megbélyegzi és lenézi azokat a színészeket, akik napi sorozatban vállalnak szerepet. Eladta magát, sorozatsztár, lehet hallani ilyenkor. Ezen túl kell lépni, ennek ellenére száz százalékosan, elhivatottan kell végeznünk a munkánkat. Egyébként én azt mondom, hogy ki lehet teljesedni egy sorozatban is; attól még, hogy valaki egy napi sorozatban játszik, lehet jó színész. Sőt, napi szinten kell megméretetnie magát egy színésznek, ez még gyakran nehezebb is, mint filmekben játszani. Igaz a színház is más dolog, ott az is nehézség, hogy az adott jelenetet nem lehet felvenni többször, mint nálunk, ott közönség előtt kell hitelesnek lenni. Az viszont biztos, hogy mindenütt, mindig jó formában kell lenni. Mi már eljutottunk szakmailag egy olyan színvonalra, hogy merem azt mondani, hogy akár egy filmszerepben is megállnám a helyem. Ezt most nem csak magamra értem, hanem az összes többi kollégámra is. Az most persze egy másik dolog, hogy itthon kevesebb mozifilm készül, így kevesebb is a lehetőség.

Mészáros: A legtöbb embernek Ábrahám Editről az jut eszébe, hogy „ez a nő egy tehetséges színésznő, miért nem játszik színházban?”. Pedig régen Ön sok darabban bizonyított. Mi ennek az oka?

Ábrahám: Ez azért van, mert amikor én eljöttem a színházból, akkor csak vendégként játszottam a Vígszínházban és nem kaptam igazán nagy feladatokat. Most a sorozatban jelentős szerepet játszok, emellett nem vállalnék el kisebb színházi szerepeket. Arra pedig természetesen nincsen garancia, hogy főszerepet kapnék színdarabokban is. Ez az egyik oka, hogy már nem szeretném alább adni és csak nagy szerepeket vállalnék, ha vállalnék. A másik ok, hogy a feszített tempó mellett nagyon nehéz lenne időt szakítanom a színházra. Történetesen, ha most nem beszélgetnénk és színházban is játszanék, akkor már most elindulnék a színházba, hiszen este már fél hétkor bent kell lenni és tízig ott lenni. Ez persze azt jelentené, hogy akkor a családommal egyáltalán nem találkoznék, mert a nap egyik felében forgatok, este pedig színházban lennék. Ha a család és a színház között kell választanom, akkor egyértelmű, hogy a családot választanám. És ez nekem így jó, ahogy van. Tökéletesen megfelel, hogy este hét-nyolc óra fele otthon vagyok és a családommal lehetek. A színházról még annyit, hogy ha látok egy-két jó előadást a színpadon, akkor adott esetben tudom magamról, hogy én ezt a szerepet sokkal jobban el tudnám játszani, mint az illető. Gyakran érzem úgy, hogy tetszik az előadás és ilyenkor mindig azt mondom magamnak, hogy „de szeretnék én is ott lenni a színpadon”. Ez a hiányérzet megvan bennem, de valószínűleg még nem jött el az ideje annak, hogy visszamenjek a színpadra.

Mészáros: Mint, minden vérbeli színésznőnek, gondolom önnek is vannak szerepálmai.

Ábrahám: Az a baj a szerepálommal, hogy ha az adott szerep megtalálja a színészt, akkor az sokszor rosszul szokott elsülni. Nagyon kevés esetben vagyunk képesek eljátszani a szerepálmunkat, az ember mindig mást képzel magáról és mást lát a külvilág is, tehát az a jó, ha engem látnak meg egy szerepben. Akkor jó csak a szerepálom, ha a rendező engem tud elképzelni arra a szerepre vagy karakterre. Ez veszélyes dolog, de ennek ellenére persze nekem is vannak olyan szerepek, amelyeket szívesen eljátszanék. Szívesen játszanék néhány Shakespeare főszerepet, de operettben is el tudnám képzelni magam, például a Bál a Savoyban La Bella Tangolitáját úgy gondolom, hogy el tudnám játszani és még énekelni is. Pár éve volt a Rómeó és Júliának a bemutatója, abban képes lennék hitelesen életre kelteni Capuletnét, vagy valamelyik idősebb női szereplőt. Úgy érzem, hogy most már beértem nagyon sok szerepre, amelyeket el tudnék játszani vagy énekelni.

Mészáros: Szóba került most az éneklés. Önt hallhattuk énekelni az István, a királyban is és a Szombat esti láz című műsorban is. Nem gondolkozott azon, hogy érdemes lenne egy albumot készítenie?

Ábrahám: Már egy ideje motoszkál a fejemben egy album ötlete, de nagyon nagy munka lenne. Nem mondtam még le róla, de jelenleg nincs napirenden. Én abban hiszek, hogy egyszer mindennek el fog jönni az ideje és tudom, hogy fogok még játszani színházban és esetleg énekelni is fogok. Ha egyszer maga az album összeáll a fejemben, hogy mit szeretnék nyújtani ezzel a közönségnek, akkor el fogom készíteni. A kérdés csak az, hogy ezekkel a dalokkal mit szeretnék üzenni, adni azoknak, akik meghallgatják a lemezt. Addig még ez az üzenet pontosan nem fogalmazódik meg bennem, addig nem szeretnék csak úgy l’art pour l’art énekelni vagy dalestet csinálni. De a dal és tánc keveréke tényleg elgondolkodtató, esetleg valami olyat tudnék elképzelni, ahol mindkettő szerephez jut.

Mészáros: Milyen fajta zenéket szeret?

Ábrahám: Mindenevő vagyok! Abszolút mindenfajta zenét szeretek; legyen az egy jó heavy metál, egy Alice Cooper, vagy pop zene, vagy akár rock, én mindenfajta zenei irányzatot szeretek. Minden hatással van rám, amiben dallamot vagy ritmust fedezek fel. A pop zenét is nagyon szeretem, de a komolyzenéért is oda vagyok. Van egy-két opera és komolyzenei darab, amit nagyon szeretek, de ez nem jelenti azt, hogy olyan nagy operakedvelő vagyok, mint Claudia. Az élőzenének viszont tényleg nagyon nagy hatása van az emberre.

Mészáros: Legutóbb milyen koncerten járt?

Ábrahám: A közelmúltban nem voltam koncerten, de, hogy legutóbb melyiken is voltam az jó kérdés. Madonna után voltam valakinek a koncertjén, de hogy kinek az most pont nem ugrik be. Voltam az elmúlt években Coldplay, Robbie Williams, Madonna és Tom Jones koncerten, de most az istenért sem ugrik be, hogy melyik volt az a koncert, amelyiken a legutóbb jártam. Ezek azért nem olyan fontos kulcskérdések az életemben. Áh, megvan! Roxette! Roxette koncerten voltam június elején. Őket nagyon szeretem és úgy gondolom, hogy pár sort el is tudok énekelni tőlük. Ők tényleg nagyon nagy kedvenceim!

Mészáros: Angolul egyébként jól beszél?

Ábrahám: Sajnos nem. Nagyon sok mindent megértek, de beszélni már kevésbé tudok. Az igazság az, hogy ha az ember felnőtt korában tanul meg egy nyelvet, akkor azt mindig nehezebb elsajátítani, mint egy olyat, amit már fiatalon elkezd tanulni. Egy időben egész jól beszéltem angolul, de mivel nincs senkivel gyakorlási lehetőségem, ezért szép lassan kezdek elfelejteni mindent, amit megtanultam. Volt úgy, hogy egy magántanárral tanultam, akkor egész jól belejöttem, és amikor mentünk Amerikába, akkor folyékonyan tudtam beszélni kint is. Tavaly pedig szintén összekerültünk angol emberekkel és szinte meg sem tudtam nyikkanni. Ez van, ha az ember nem használ valamit, elfelejti. Ez egy nagy kihívás az életemben, előbb vagy utóbb újra meg kell tanulnom angolul. És biztos, hogy meg is fogok!

Mészáros: Akkor azt mondja, hogy nincs nyelvvizsgája?

Ábrahám: Nincs, de már társalgási szinten tudtam beszélni angolul. Jártam relaxációs nyelvtanfolyamra, szerintem ezek a legjobb módszerei a tanulásnak. Azokban az időkben tényleg úgy beszéltem, mint egy igazi amerikai vagy angol, a szókincsem is olyan jó volt, de mivel mostanában nem használom az angolt, már kezd kopni a tudásom. Ki kellett volna mennem angol nyelvterületre és akkor ott kellett volna tökéletesítenem, bebetonozni a nyelvtudásom.

Mészáros: Ön lassan 14 éve játszik a Barátok köztben, nem szokott elgondolkozni azon, hogy változtatni kéne és kipróbálni magát újabb szerepekben is?

Ábrahám: Meg kell mondjam, hogy a sorozat ad nekünk egyfajta biztonságot és az is jó dolog, hogy minden nap szerepelünk a tévében. Arról nem is beszélve, hogy minden hónapban ott van a bankszámlánkon a fizetés. Ezek óriási dolgoknak számítanak manapság és ezeket értékelni kell. Az ember nem könnyen hagy itt egy ilyen sorozatot, ami már szinte a családjává vált. Persze azért érdekelne engem is egy másikfajta kihívás, de valamit valamiért kéne tenni. Mindent csak áldozatok útján érhetünk el, és az a bizonyos lemondás a család lenne, arról pedig nem szívesen mondanék le. Így is rengeteget dolgozok, háztartást vezetek, vannak más elfoglaltságaim és mindezek után egy kicsi szabadidőm is. Szóval nem szívesen intenék búcsút a Barátok köztnek.

Mészáros: Mit szeret csinálni szabadidejében?

Ábrahám: Ez az évszakoktól függ; nyáron többet vagyok a szabadban, szeretek kirándulni, sétálni, gyalogolni és ezen kívül természetesen nagyon szeretek olvasni, zenét hallgatni, színházba, moziba járni. Nagyon sok minden érdekel, megpróbálom hasznosan elfoglalni magamat.

Mészáros: Szokta Ön nézni a sorozatot?

Ábrahám: Nem vagyok rendszeres nézője a sorozatnak, de időnként bele szoktam nézni, mivel ez számomra egyfajta kontroll. Itt van csak alkalmam rá, hogy visszanézzem magamat.

Mészáros: Jó színésznek tartja egyébként magát?

Ábrahám: Micsoda kérdés! (Nevet) Ez egy olyan dolog, aminek a megválaszolására nem biztos, hogy én vagyok a legalkalmasabb személy. Lehet, hogy a közönség vagy a környeztem jobb véleményt tudna mondani erről. Maximalista vagyok, ebből fakadóan pedig mindig megpróbálom a maximumot nyújtani. Úgy hiszem, hogy ha a lelkem mélyén nem tartanám magamat jó színésznek, akkor nem lennék ezen a pályán.

Mészáros: A sorozatban az Ön által megformált Berényi Claudia nem az a tipikus szereplő, akit mindenki a szívébe tud zárni. Mit gondol, vajon mégis mi teszi szimpatikussá a karakterét?

Ábrahám: Remélem, hogy én! Bízom benne, hogy a színészi alakításom visz Claudiába valami pluszt, valami olyan adalékot, amellyel meg tudom tölteni őt nem csak pusztán primer gonoszsággal, hanem érzésekkel és emberi tulajdonságokkal. Természetesen van bennem valami Claudiából és ugyanígy van benne is valami belőlem, de valójában én sokkal elfogadhatóbb, szerethetőbb, melegszívű ember vagyok, mint ő. Claudia sokszínű, árnyalt és én örülök neki, hogy az írok ilyen összetett személyiséggé, jól felépített karakterré faragták az évek során.

Mészáros: Elérkeztünk az utolsó kérdéshez. Most tudtam csak eljutatni Önhöz az általam alapított Arany Medál-díj trófeáját. Az elismerést a közönség szavazatai alapján kaphatják meg színészek, filmesek és írók. 2008-ban a közönség Önnek szavazta meg az év színésznője elismerést. Mit jelentenek Önnek az ilyenfajta sikerek?

Ábrahám: Oh, köszönöm szépen. Milyen szép kis díj! Természetesen nagyon örülök minden ilyen elismerésnek, amelyek a közönség véleményét tükrözik. Ez azt jelenti, hogy figyelnek rám és úgy látszik, szeretnek is. Ez egy nagyon hízelgő dolog. Köszönöm a nézőknek és a szavazóknak is.

Ábrahám Edit magyar színésznővel az interjúnk után Budapesten 2011. szeptember 21-én

„Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy a kendő alatt egy bonyolultabb, sokrétűbb ember lakozik.”

Interjú Ihos József humoristával, az ország Kató nénijével

Készítette: Mészáros Márton

Ihos József magyar humorista, kabarészerző az interjút követően Budapesten 2011. augusztus 9-én. (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Belegen született. Mit érdemes tudni arról a Somogy megyei kisvárosról?

Ihos: Kisvárosnak semmiképpen nem mondható, legfőképpen azt. Beleg egy olyan kicsi falu, amelynél még a templomtorony is nagyobb, szoktam mondani. Az igazság az, hogy ez egy nagyon aprócska, 210-220 lelket számláló kis község most már, korábban persze több lakosa volt. Nagyon szerettem ezt a helyet, belső Somogynak ezen a részén rengeteg erdő van, akárcsak szép tavak és egy folyócska; igaz, az már kiszáradhatott azóta. Azonban sok mindenről nem híres, a falu 500. születésnapja alkalmából utána néztek a krónikákban Beleg történetének, hogy megtudják mi történt ott az elmúlt évszázadokban, de semmi jelentős eseményre sem bukkantak. Kivéve két esetet; azt hiszem egyszer egy kedves ember feldarabolta és felfüstölte a feleségét a füstölőben, a másik történet pedig arról szól, hogy egyszer galamb nagyságú jegek estek és szétverték az egész falut. Ha én most nagyképű akarnék lenni, akkor elmondhatnám, hogy a harmadik jelentős esemény az, hogy egy kvázi ismert, ismertebb ember született itt. Ez volnék én.

Az évek során persze kicserélődött a falu lakossága, átalakult az egész összképe. Érdekes dolog különben az is, hogy nagyanyám mondta mindig, hogy az idős emberek a sárga veszedelemtől szoktak félni, és én ezt kisgyerekként sosem értettem. Elmondta, hogy attól rettegtek, hogy betelepülnek ezek az apró, kicsi, húzott szemű emberek a faluba, s most ez azért érdekes, mert jelenleg a házunkban kínaiak laknak, és ha nagyanyám most felébredne, akkor biztosan azt mondaná, hogy itt a sárga veszedelem. Szerencsére a kínaiak nagyon barátságok, szorgalmas emberek. Legalábbis ők azok.

Mészáros: Ehhez kapcsolódva lenne még egy kérdésem, szokott haza látogatni?

Ihos: Megmondom őszintén, talán csak a halottak napi temetőlátogatások alkalmából. Néhány éve ötszáz éves volt a falu, akkor részt vettem egy ünnepségen. Egyszer meghívtak a falu iskolájába, hogy az ottani diákoknak tartsak előadást, beszéljek magamról, mivel én is ott voltam annak idején kisdiák. A gyerekek próbálták kitalálni, hogy ki lehetek én, de nem nagyon tudták a választ. A tanító mondta, hogy ez a bácsi szokott szerepelni a tévében, a szüleitek, nagyszüleitek jól ismerik őt, biztos hallottatok már róla. A kölykök nagyon komolyan gondolkodtak, de semmi eredmény nem született. A tanító végül rájött, hogy rosszul indította a kérdést, elmondta, hogy nem is bácsira kell gondolniuk, hanem nénire, mivel ezt az embert néniként ismerhetjük. Továbbra sem tudták ki vagyok, így elkezdte felírni a táblára Kató néni nevét. K betű. Semmi. A betű. Szintén semmi. „Erről a bácsiról sokat szoktak írni az újságok, tévében is szokott szerepelni. Na ki tudja, hogy ki ő?” – kérdezték a gyerekeket. Egy valaki jelentkezett; „Sarka Kata, Hajdú Péter felesége” – mondta. Hát nem talált. Ezzel is csak azt mondom, hogy sokak szerint egy kis közösségben jobban megragadnak az ilyen dolgok, de ez nem biztos, hogy így van. Voltam már úgy, hogy Nagykónyiban léptem fel, és ott született Sárdy János, egy kiváló színművész, opera-, és operetténekes, de még abban a házban, ahol élt, sem tudták, hogy valaha megfordult itt. Én most többek között ezzel foglalkozom, hogy bizonyos embereket ne felejtsünk el, bizonyos emberek maradjanak meg a köztudatban, a mi kollektív tudatunkban. Vannak emberek, akiket sosem szabad, hogy elfelejtsünk.

Mészáros: A fiatalkorára visszatérve, tanári diplomát szerzett, mégis Önt egy egész ország ismeri úgy, mint Kató néni. Ennek ellenére tanított valaha?

Ihos: Nem, nem tanítottam semmit. A tanári képzés viszont úgy folyik, hogy csomó kötelező tanítási gyakorlaton kell részt vennem. Engem a diákok nagyon szerettek azokon az órákon, amelyeket én tartottam nekik, mert én nem azt a hagyományos, didaktív vonalat képviseltem, mint a legtöbb tanár, hanem más úton próbáltam megfogni őket. Tulajdonképpen az én óráim már egyfajta show műsorok voltak. Ennek a diákok nagyon örültek, de a tanáraim, akik okítottak a pedagógia rejtelmeire, már kevésbé. Szerintük komolytalan volt, amit csináltam. Ebben a mai világban, amikor már teljesen devalválódott a tanárok szerepe, én azt gondolom, hogy ha a fiatalok nyelvén próbálok meg beszélni és empatikusabb próbálok lenni, akkor jobban oda fognak rám figyelni, mint ha egy gép módjára, egy információadó android módjára ledarálnám nekik az anyagot. Biztos vagyok benne, hogy akkor megkedvelnék a tanárt emberként is, és nem hiszem, hogy akkor ennyi negatív dolog érné őket. Nálam a srácok tudták, hogy ők szabadok, de nem szabadosak.

Visszatérve a kérdésre; Szombathelyen szereztem tanári diplomát 1978-ban, de effektíven, iskola falai között soha az életben nem tanítottam. Ezt már komolyan bánom. Tehát én is olyan vagyok, mint a vécés néni; van papírom. Mostanában vannak olyan helyzetek, hogy meghívnak előadni iskolákba, nemrég voltam például egy manökeniskolában is. Igaz, ott már felnőtt lányokról beszélhetünk, de el kell mondjam, hogy nem áll távol tőlem, hogy megértsem a közös hangot a fiatalokkal. A gyerekekkel oda-vissza mindig jól kommunikáltam, ez ma is így van. Ez a fajta képességem tehát megvan, nem lennék rosszul kommunikáló pedagógus. Ha nagyon nagy bajba kerülnék és elfogadnák az én diplomámat, akkor nagyon szívesen tanítanék. Sőt, ha anyagilag úgy lennék, hogy nem érdekelne a pénz, akkor is azt mondanám, hogy szívesen tanítok, ha bárki felkérne bármire, gondolkodás nélkül elvállalnám. Most nem azért mondom, hogy nagyképűnek tűnjek, de már évek óta nem az anyagiak irányítanak. Ez azért van, mert annyiféle ellentmondást érzek ez az anyagiaskodó világ és az emberi élet értékrendje között, hogy rájöttem arra, hogy nem szabad hagyni, hogy a pénz bármiben is befolyásoljon. Belekerülhetsz egy olyan helyzetbe, amiben te sikeres vagy, és akkor az embert elfogja az a bizonyos elégedettség, önteltség, de meg kell értened, hogy ha te értéket akarsz közvetíteni, akkor téged ne mindig a pénz hajtson és ne a pénz legyen az egyetlen kompromisszum.

Mészáros: Évekig egy tüdőgyógyintézetben dolgozott, hogy lett Önből mégis humorista és kabarészerző?

Ihos: Nézd annak, aki az egészségügyben dolgozik, kell, hogy legyen jó humorérzéke. Én 1981-től mint egészségnevelő a mosdósi Tüdőgyógyintézetben dolgoztam, előtte pedig népművelőként dolgoztam Kaposvárott és szerveztem egy nagyon nagy savaria táncbemutatót. Most ezt úgy kell elképzelni, mint ha az X-faktornak vagy a Megasztárnak lenne egy teltházas kaposvári gálája. Az egészet én szerveztem meg, Antal Imre lett volna a műsorvezető, de a Magyar Televízió az utolsó pillanatban mégsem engedte el. Odajött hozzám a főnököm, és azt mondta, hogy nagy baj van; az Antal Imrét mégsem engedte el a tévé, neked kell levezényelni az egész estet. Nekem, aki még táncolni sem tudott… El nem tudtam képzelni, hogy fogom majd elemezni a pasodoble, a jave és a cha-cha-cha lépéseit. Végül is úgy találtuk ki, hogy én álltam a színpadon, közvetlenül a függöny előtt, mögöttem pedig a tánccsoport vezetője súgott nekem, persze azért elsütöttem néhány poént. Megpróbáltam normálisan végig csinálni a fellépést, a nézőknek meg annyira megtetszett, hogy többen mondták, hogy Józsi, neked ezen a pályán kéne mozognod, a humorral kéne foglalkoznod!

Egyébként volt nekem irodalmi színpadi szereplésem is, Csokonai Karnyónéjában szerepeltem, de én ódzkodok a színjátszástól. Ez annak köszönhető, hogy én nagyon hadarok és nem beszélek tisztán. Ez pedig mérhetetlenül fontos egy színész számára.

Most kicsit elkanyarodtam a kérdésedtől; a tüdőgyógyintézetben elhatároztam, hogy én egészségnevelő pszichológus leszek. Ez egy nagyon jó kis dolog volt, ezekben az időkben népszerűvé vált Magyarországon az egészségmegőrzés. Kialakítottunk egy műsort és jártuk vele a kórházakat, kultúrházakat és az embereket ezzel próbáltuk meg leszoktatni a dohányzásról és felhívni a figyelmüket az egészséges életmódra. Ezeken a fellépéseken mindig elsütöttem pár viccet, ezzel is oldottabbá téve a hangulatot. Igaz, az emberek azt mondták, hogy Józsikám, a betegek nem gyógyulnak, hanem gyogyulnak veled.

Nagy Bandó András volt az, aki még évtizedekkel ezelőtt azt mondta nekem, hogy érdemes lenne, ha humoristaként folytatnám tovább és meghívott a szegedi kabaréjába. Itt fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy senkit nem tudok utánozni magamtól, csak ha egy-két hetet együtt töltök vele, például utazás alkalmával vagy munkahelyen. Régen én a főnökeim hangját tanultam meg és állandóan ezzel hülyéskedtem, hogy felhívtam a kollégáimat a főnököm nevében. Azt kellett volna megtennem, hogy a titkárnőt hívom fel és szabadságra küldöm magam.

Végül is 1986-ban önálló rádiókabarém lett és kabarészerzőként kezdtem el dolgozni. Igaz, akkor még másfajta humorom van, azt nem is paródiának, hanem inkább szellemes karcolatoknak kéne nevezni. Azt javasolták, hogy legyenek ezek a kabarék oldottabbak és ekkor találtam ki a Telekszomszédokat és magát Kató nénit, aki idővel különálló karakterré nőtte ki magát

Mészáros: Honnan jött az ötlet, hogy Kató nénit megalkossa?

Ihos: A Rádiókabaré még annak idején a nyolcvanas években hívott egy önkormányzat paródiára. Egy többszereplős darab volt, az egyik karakter pedig Kató néni volt. Eredetileg Kató néni nem volt önálló szereplő. Én magam sem vettem észre, hogy idővel átcsurogtam kabarészerzőből karakterfigurává. Ezáltal viszont elsatnyult a sokszínűségem, és egyoldalúvá váltam. Ez olyan, mint az, aki csak a fél kezével súlyzózik.

Mészáros: Köztudott Önről, hogy rendszeresen járja az országot a fellépéseivel. Mi a legmókásabb élménye?

Ihos: Az igazság az, hogy annyi fajta élményem van, hogy nem tudnám megmondani melyik a legmókásabb. A legutolsóról mesélnék szívesen, meghívtak fellépni valahova és azt mondták, hogy főznöm is kell. Azt hitték, hogy én nagyon jól főzök, mert láttak az egyik kereskedelmi csatorna főzőműsorában. Hát ők nem tudták, hogy nem tudok főzni. Egy nagyon bonyolult őzgerinc receptet adtak nekem, de én nem tudtam kiolvasztani a húst, így teleengedtem egy kádat meleg vízzel és az őzzel együtt beültem. Azt hiszem, akik megkóstolták a készételt, nem tudták hogyan készült.

Sokáig lehetne sorolni a mókásabbnál mókásabb élményeket, egyet emelnék még ki. Egyszer egy kultúrházban kellett fellépnem, de síri csend fogadott. Az igazgató tájékoztatott, hogy elhunyt a polgármester anyósa és megkért, hogy próbáljak meg úgy viccet mondani, hogy azon ne nevessen a közönség, elvégre nem szokás kacagni, ha halott van a háznál.

Mészáros: A következő kérdésem is a főzéssel lett volna kapcsolatos. Önt lovaggá is ütötte egy amatőr szakács társaság idén tavasszal.

Ihos: Igen, ez így volt. A lovaggá ütés olyan ütés, amelyet kivételesen nem kell visszaadni. A lényeg az, hogy a konyhában nem boldogulok, viszont nagyon tisztelem az összes férfit, aki képes főzni. Én nem vagyok olyan típus, én inkább fogyasztó vagyok. A Királyi Szakácsok Kerekasztalának lovagjaként inkább csak kóstolgatóként, zsűritagként vagyok jelen.

Mészáros: Idén nyárra beiktatott valami külföldi utazást?

Ihos: Csak a határon túli magyar lakta településekre látogattam el, többek között Szlovákiában voltam. Lesz egy más jellegű külföldi utam valamikor az év végén, színházi bemutatóm lesz, elfogadták a darabomat. Ennek az előkészületei folynak most, emiatt nem szeretnék erről még beszélni. Jobb nem elkotyogni az ilyen dolgokat.

Mészáros: Az év elején örökbe fogadott egy kiskutyát. Mesélne az állatokhoz fűződő kapcsolatáról?

Ihos: Ez nagyon egyszerű. Állatból vagyok, szokták mondani. Természetesen nagyon szeretem az állatokat, gyerekkoromban is megszoktam, hogy mindig háziállatok vettek körül. Volt, hogy volt öt-hat kutyám és nyolc macskám. Most már dísztyúkom is van. Ez is egy érdekes történet, egyszer a macskám hozta a szájában szerencsétlent. Kiderült, hogy még él és gyorsan beraktuk egy kalitkába. Ő már hozzánk van nőve. Legjobban akkor érezzük az állatokkal, hogy mennyire kötődtünk egymáshoz, amikor el kell válnunk.

Mészáros: Volt egy kisebb fennakadás a lakásával kapcsolatban. Miért nem költözhetett be?

Ihos: Ez a probléma továbbra is fenn áll. A lakás jelenleg bűntény tárgya; igaz, megvettem a lakást, csakhogy időközben a cég tulajdonosa, akitől vettem, eladta a vállalkozását, az új vezető pedig nem ismeri el, hogy már a tulajdonom a lakás. Remélem idővel tisztázódni fog a helyzet.

Mészáros: A szabadidejében mit szeret csinálni?

Ihos: Mostanában nagyon sokat internetezek, több közösségi oldalon vagyok fent. Ha engem valaki megszólít, ír nekem egy levelet, akkor mindenképpen megpróbálok neki válaszolni. Ez az alapvető emberi intelligencia egyik alappillére. Gitározni is szeretek, most éppen egy különleges gitárprogram beszerzésén ügyködök.

Mészáros: Mit gondol mi a jó humor forrása? Mitől lesz valaki nagy nevettető?

Ihos: Forma. Minden a formán, az előadáson múlik. Ne féljünk egyéniségek, lenni! Minden a szellemes megoldásokon múlik.

Mészáros: Több televíziós interjúja alkalmával láttam a feszületet a nyakában. Vallásos ember?

Ihos: Ez meglep, nem tartom vallásosnak magam. A feszület az én nyakamba semmi más, mint egy nagyon kedves ajándék. Nagyon sok barátomat, családtagot, köztük édesanyámat veszítettem el az elmúlt időszakban, emiatt hordom. Jó érzés, ha a nyakamban van. Ennek semmi köze a valláshoz, ez csupán egyfajta idealizmus, kapaszkodó.

Mészáros: Ha már itt tartunk, akkor hogy viszonyul az ezotériához és a lélekvándorláshoz?

Ihos: Borzasztó szkeptikus ember vagyok, nem tudom, hogy mit gondoljak ezekről. A világ ahhoz túlságosan bonyolult, hogy megértsünk mindent. Van egy olyan „szerencsétlen szerencsés” ismerősöm, akinek már több halál közeli élménye volt, de ő egyszer sem élt át semmi földöntúli dolgot, nem látta a fényt, sem az alagutat. Persze lehet, hogy vele van a baj, nem lehet ezt tudni. Lehet, hogy neki van igaza, lehet, hogy azoknak, akik találkoztak a fényességgel és látták a világosságot.

Mészáros: És lehet, hogy mindkettejüknek igaza van. A szakmán belül kik azok a kollégák akikkel híresen jó kapcsolatot ápol?

Ihos: Én mindenkivel jóban vagyok, úgy érzem. Szerző-előadóként szinte mindenkivel dolgoztam már. Senkinek nem nyaltam a hátsóját, és nekem se tették ezt. Nem tudnék olyan embert mondani, akit ellenségemnek tudnék nevezni. Minden humor megosztó, nem szerethet mindenki. Egy dolog viszont biztos, nem volt huszonöt évig egy kabaréfigura sem, aki permanensen tudott volna létezni ennyi ideig. A másik dolog pedig, hogy olyan figura vagyok, aki több téren ért el sikereket és egyetlen humorista vagyok, akinek olyan saját kabaréműsora volt, amit ő maga írt.

Mészáros: Mi a véleménye a mai magyar humoristákról?

Ihos: Nagyon tudnak! Különösen a stand-up comedysek. Naprakész, huszonegyedik századi humoruk van! Erős mezőny, nagyon jó stílusban dolgoznak. Nagyon remélem, hogy megadatik nekik is, hogy hosszú távon ismertek és sikeresek maradhassanak. A tehetséggondozást viszont hiányolom, ezen változatni kéne. Több a lehetőségük, de kevesebb esélyük van arra, hogy évtizedek múlva is emlékezzünk rájuk.

Mészáros: Ön hosszú ideig élt együtt egy Önnél 21 évvel fiatalabb hölggyel. Mit gondol, lehet hosszú életű kapcsolatot kialakítani ekkora korkülönbséggel?

Ihos: Erre csak vegyes választ tudok adni. Minden attól függ, hogy milyen érettek az együttlévő felek. Általában a nők érettebbek a koruknál. Van úgy hogy valaki sokkal fiatalabb, esetleg idősebb nálad, mégis vele tudod elképzelni az életed. Láttam már erre példát nők és férfiak között is.

Mészáros: Ennyi kérdésem lett volna. Köszönöm a beszélgetést.

Ihos: Én is. Több szempontból is örülök, hogy veled tudok most szót váltani. Jó lenne, ha korosztályod és a fiatalok nem arra emlékeznének néhány év múlva, hogy volt valami pasi, akinek kendő volt a fején és mindig egy öregasszonyt játszott a kabarékban. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy a kendő alatt egy bonyolultabb, sokrétűbb ember lakozik.

Ihos József magyar humorista-kabarészerzővel az interjút követően Budapesten 2011. augusztus 9-én