Mészáros Márton blogja

Rhonda Byrne ausztrál írónő, aki jelentősen hozzájárult az optimizmus, a vonzás törvénye és a képzelet teremtő ereje széleskörű elterjedéséhez és alkalmazásához, új könyvet jelentetett meg. A varázslat (The Magic) című mű harmadik a sorban a szerzőnő korábbi munkái, A titok (The Secret), illetve Az erő (The Power) után.

Byrne célja, hogy örömet vigyen az emberek életébe, küldetésének tekinti, hogy műveivel szebbé varázsolja a mindennapokat, és lehetőséget biztosítson számodra, hogy elérd vágyaidat. A varázslat, amelyet az Édesvíz Kiadó igényes kiadásában jelent meg Magyarországon 2012. szeptember 3-án, gyorsan fogy a magyar könyvesboltokban. Az elmúlt hetek legtöbb példányszámban eladott műve lett A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) című erotikus regény után hazánkban.

Mészáros Márton

Rhonda Byrne ausztrál írónő A varázslat (The Magic) című 2012-ben megjelent könyve

Egy merőben más világ tárul az olvasó elé Téa Obreht A tigris asszonya (The Tiger’s Wife) című könyvét olvasva. Háborúról és életről mesél, fiatal korát meghazudtolóan mégis olyan mintha egy bölcs öregember szavait hallgatnánk. De nem az unalmas, „mi lett a mai fiatalokkal” szöveget skandáló, megposhadt idős ember, hanem egy sokat átélt, mindent látott, tapasztalt öreg orvos hangjaként szól hozzánk. Hiszen lényegében a könyv a főhősnő nagyapjának gyerek és felnőttkori történetét meséli el, kiváltképpen a hallhatatlan emberrel való találkozásait, valamint a tigris asszonyának históriáját.

A regény sikerének kulcsa a lebilincselő történetvezetés. A tigris asszonyában ténylegesen nem jelenik meg a háború, de végig ott lappang a könyv sorai között. A főhős, az orvosi pályára lépő Natalia lakhelye nincs megnevezve a műben, csak Városként emlegetik, viszont azok a települések, amelyek nevükön vannak nevezve, autentikus balkáni hangzásuk ellenére sem léteznek. Az ifjú orvosnő emlékeiben tett utazásával közelebb kerülhet frissen elhunyt nagyapjához, akiről a könyv végére kiderül, hogy valójában nem is volt annyira különc, mint hinnénk elsőre.

A mű egyik erőssége, hogy az olvasó könnyen bele tudja képzelni magát a történetbe. Míg a jelenkorban játszódó események néhol gyengére sikerültek, a múltidézés, különösen Galina falu mindennapjai és a hallhatatlan ember a maga bosszantó nyugodtságával könnyen barátságos otthonra lelhet az olvasó elméjében.

Az 1985-ben született Téa Obreht ígéretes, hosszú írói pályafutása elé néz, bemutatkozása figyelemre méltó első regény. Rendkívül egyedi módon fonja egybe a népi babonákra alapozott fiktív történeteit a rideg valósággal. Szintén a becsületére legyen mondva, hogy 7 éves korában elköltözött a családjával együtt Jugoszláviából, és 12 éves kora ót az Egyesült Államokban él. Ennek ellenére, nem mondtam volna meg, hogy a mű nem önéletrajzi, hiszen mint kiderült, az írónő nem élte át a boszniai háború borzalmait, így fantáziájára és a családjában hallott történetekre kellett alapoznia. Viszont Obreht és nagyapja, aki váratlanul hunyt el 2007-ben, nagyon közel álltak egymáshoz, így némi igazságalappal bír a regény. Azonban az írónő szeretett nagyapja sikeres repülőmérnök, és nem orvos volt.

A tigris asszonyának egyetlen hibája, hogy néhol túl bőlére van eresztve. Ennek ellenére a szereplők, különösen a hallhatatlan ember és az idős úr, elbűvölően jól van megalkotva, a történet pedig magával ragadó.

 Mészáros Márton

Téa Obreht bosnyák, szlovák ősökkel rendelkező amerikai írónő A tigris asszonya (The Tiger’s Wife) című könyvének még a borítója is nagyon szép

“Halottnak lenni annyi, mint csomagok nélkül utazni.” 

/Idézet a könyvből/

Az élet örök. A halál örökre szól. Olvasható Chuck Palahniuk Kárhozott című könyvének előzéklapján. Frappáns megfogalmazás, és igaz is, de leginkább találó mottó a mű szemléletére vonatkozóan.

„Ott vagy Sátán? Itt Madison beszél.” – ezzel a hangzatos nyitánnyal indul minden fejezet, utalva ezzel Judy Blume amerikai írónő 1970-ben megjelent Are You There God? It’s Me, Margaret (nyersfordításban: Ott vagy Isten? Itt Margaret beszél) című regényére. A történet elbeszélője, Madison nem más, mint Maddy Spencer, az elkényeztetett amerikai kislány, aki nem csak túlsúlya, hanem világsztár szülei miatt is nehézségekkel találja szemben magát. És a felsorolásból csak a lényeget hagytam ki: Madison halott. Az Oscar-gála estéje éppen egybeesik a tizenharmadik születésnapjával, és miután laza erkölcsű, felelőtlen szülei elmennek átadni az aranyszobrocskákat a világ legrangosabb díjátadójára, a kislányuk – kinek még az életkorát sem tudják rendesen – szépen meghal. Maddy a Pokolban találja magát, és bizarr módon a Sátánt és saját halálának körülményeit kutatja miközben fájdalmasan őszinte önfelismerése során gyakran fanyar, cinikus bölcsességeivel látja el az olvasót.

Palahniuk képzeletében a Pokolban van szinte mindenki, aki valaha élt a Földön, legyen az illető énekes, római császár, amerikai elnök, vagy éppen náci diktátor. És persze a táj egyedisége is felülmúlhatatlan, a Kései Abortuszok Mocsaránál és az Elvesztegetett Sperma Hatalmas Óceánjánál „szebb” látványt csak a Rovarok Tengere, vagy a Korpa-sivatag nyújthat. No és ne feledkezzünk meg az elviselhetetlen szagról sem, ami büdösebbé teszi a Poklot a szeméttel elöntött Nápolynál is.

Maddison és társai rázós kalandjai közül a legérdekesebbet Psezpolnica és a vele való „orális csatározás” nyújtja. A kislány sokat tanul a Pokolban, például rájön, hogy a halottak milyen módokon üzenhetnek a még élő hozzátartozóiknak, ez valóban a könyv egyik legagyasabb, leghumorosabb része. A Kárhozott kemény kritikát fogalmaz meg mindenről, amit mi az „élet” halmazhoz sorolnánk, legyen az bármi. És a narrátorunk nem üresfejű annak ellenére, hogy hollywoodi sztárszülők egyetlen saját gyermeke. Szavain a reklámszövegírók hosszú időn keresztül gondolkoznának, ha nekik kellene ilyet alkotni.

Palahniuk egyedi írói stílusa utánozhatatlan, jól bevált módszeréhez híven a történetet a végéről kezdi el mesélni, s a narrációt a főhősre hagyja, aki tüzetesen elmondja, hogyan és mikor jutott oda, ahol most van.

A Kárhozat szatirikus ábrázolásmódú mű, amely megpróbál úgy figyelmeztetni minket világunk „elprostituálódására”, hogy közben a groteszk és az abszurdizmus peremén táncol. A könyv maga durva, obszcén, helyenként gusztustalan és nagyon beteg, de mindent összevetve kalapomat emelem az olyan szerző előtt, aki ilyen fekete humorú, elgondolkodtató és igazán érdekes könyvet tud írni.

Csak arra kérem az olvasót, hogy ne álljon meg a regény durvább részeinél, ne akadjon fent semmin, mert a végeredmény mindenért kárpótolni fogja. Vagy pokoli mérgessé teszi.

Mészáros Márton

Chuck Palahniuk Kárhozott (Damned) című könyvének magyar kiadása

A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki. /Boris Vian/

Boris Vian nehéz falat. Úgy ízleled meg a könyveit, mintha a legfinomabb falat lenne, mely valaha a szádban járt, de mire leér a gyomrodba, nagy utat tesz meg.

A rövidéletű, mindössze 39 évesen jobblétre szenderült Vian irodalmi munkássága mindig is vegyes érzelmeket váltott ki a befogadóktól. Két tényező azonban minden művében fellelhető: a humor és az eredetiség. A Piros fű először 1950-ben jelent meg Franciaországban, nálunk pedig 1997-ben és 2007-ben került a könyvesboltok polcaira a magyar kiadás.

A búskomor történet középpontjában Wolf, az életunt gépész, és hűséges társa, Lazuli áll, aki egy olyan gépet alkotnak meg, amely képes örökre elfelejtetni az emberekkel az emlékeiket. Főhősünk szinte minden gondolatát a gép köti le, amelybe belépve feltárul előtte a múlt még egyszer azelőtt, hogy örökre kiradírozná minden emlékét.

A Piros fű legnagyobb erénye az, hogy van érzelmi mélysége. Méghozzá nem is akármilyen. Ilyen kemény és összeszedett társadalombírálatot kevés mű tartogat az olvasónak. Mindezt persze nem a szokásos szájbarágós módszerrel, hanem a Vianra jellemző nem mindennapi humorral, és a leleménye szókreálmányokkal, amelyek szintén a szerző utánozhatatlan képzeletének gyümölcsei. Tele van színes, képszerű leírásokkal, a történet elképzelése igazán nem jelent nehézséget az olvasó számára. Könnyen megelevenedik előttünk az a bizonyos Négyzet, ahol a piros fű nő, és a benne élő két páros is elevenen él gondolatainkban. A Vian által alkotott világkép mégis néhol zavarosnak és kidolgozatlannak tűnhet.

A karaktereket illetőleg túlzás lenne azt mondanom, hogy igazán jól kidolgozottak, azonban ennek ellenére izgalmasak, és képesek hitelesek lenni egy ilyen szürreális történetben is. Számomra a legtöbb lehetőséget Dupont szenátor figurája adta, ez a szerethető vén eb, akit megtanítottak nyávogni is, és akinek már csak egyetlen célja van az életben: az, hogy találjon egy vapitit.

A könyv előnyére legyen írva, hogy a történet sehol nem veszti el az olvasó figyelmét, a cselekmény sehol nem válik lassúvá.

Még sohasem találkoztam ilyen könnyed kis ponyvával, mint a Piros fű. Még sohasem találkoztam ilyen nehéz drámával, mint a Piros fű. Ezzel szerintem mindent elmondtam arról, hogyan lehet megszeretni egy olyan könyvet, amit valójában képtelenség lenne a szerethető kategóriába sorolni.

Mészáros Márton

Boris Vian: Piros fű

– Gondolkozom valamin – mondta Allan.
– Micsodán? – kérdezte Sztálin dühösen.
– Nem kéne leborotválnod a bajuszodat?

/Idézet a könyvből/

Allan Karlsson a malmköpingi idősek otthonának lakója azóta, hogy az égbe röpítette saját lakását. Az öregúr nem szeretné a századik születésnapját a kibírhatatlan Alice nővérrel és a saját magához hasonló vén trottyokkal tölteni, ezért egy szép napon kimászik az ablakon és eltűnik. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a százéves vénember életében a szökése a legnagyobb dobás, téved: a szokványosnak egyáltalán nem nevezhető történet előrehaladtával egyre jobban megismerhetjük a 20. század történelmét, és magának a svéd bácsikának a kalandos életútját is. Ugyanis, aki nem tudná, Allan Karlsson alakította olyanná a világtörténelmet, amilyennek mi azt ismerjük. Mindezt a lehető legnagyobb érdektelenséggel és hozzá nem értéssel, hiszen őt sohasem kötötte le a politika, őt csak az érdekelte, hogy legyen ágya, és felhajthasson néhány pohár pálinkát.

A sajátos humorú történet leginkább Rejtő Jenő műveire emlékeztet, az abszurd sztori igazán vicces és magával ragadó. Az Athenaeum kiadó egyenesen az „év legviccesebb könyvének” aposztrofálja, de lássuk be, erős túlzás azt állítani, hogy ennél szórakoztatóbb könyvet nem fogtunk még a kezünkben. A mű remek képet fest az emberi hülyeségről, méghozzá mindezt mélyen elrejtett életbölcsességekkel, s mindezek mellett mókás gúnyképet kaphatunk nemcsak a kommunista diktatúrákról, hanem az elmúlt évtizedek politikájáról is. A több szálon futó, két idősíkban játszódó történet minden fejezetben tartogat meglepetést, és néhány humorbonbont.

Én némiképpen túlírottnak tartom a könyvet a maga 413 oldalával, és emiatt néhol vontatottnak, szájbarágósnak találtam a történetet. A 2005-ben játszódó részeket tartottam a legérdekesebbnek, azokat stílusosan egy skandináv krimi paródiájának tudnám nevezni. Mindezt egy olyan szerző tollából, aki az évek óta hatalmas olvasottságnak örvendő, végletekig közkedvelt skandináv krimik földjéről származik.

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt 2010 legeladottabb könyve volt Svédországban, de másik nyolc országban is bestselleré vált 1,4 millió eladott példányával. Észrevehető, hogy a könyv a szerző, Jonas Jonasson első könyve, de aki ilyet tud írni elsőre, annak van oka próbálkozni. Ha a történet konkrét folytatását nem is várjuk, hasonló hangvételű könyv bármikor érkezhet.

Végre egy olyan könyvet kapunk, amelyen jóízűen nevethetünk, megmosolyoghatunk egy-két poént. Persze csak akkor, ha van némi történelmi ismerete és kellő humorérzéke az olvasónak.

Mészáros Márton

Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyvének magyar kiadása

Az amerikai Ransom Riggs mindössze harminckét éves, azonban már most jelentős sikereket könyvelhet el. A fiatal szerző jelenleg Los Angelesben él és újságíróként dolgozik, bár korábban több díjnyertes rövidfilm-forgatókönyvet írt. A férfinek egy komoly szenvedélye van, az érdekes régi fényképek gyűjtése. Egyedi gyűjteménye már lassan túlnő rajta, felvételeinek száma már meghaladja a kétezret is. Ransom Riggs a közelmúltban elhatározta, hogy regényt ír ehhez felhasználva fotógyűjteményét, amelyeket az elmúlt években a legkülönfélébb fényképekkel tett még izgalmasabbá. A könyv az Egyesült Államokban 2011 júniusában jelent meg és néhány napon belül a sikerlisták élére került. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (Miss Peregrine’s Home for Peculiar Children) című könyv kiadási jogát 27 ország vásárolta meg, köztük hazánk is. Így idén novembertől a Kossuth Kiadó jóvoltából Gálvölgyi Judit fordításában már mi is elolvashatjuk azt a könyvet, amely ámulatba ejtette a fél világot.

A könyvet nem olvastam eredeti nyelven, de a magyar fordítással is teljes mértékben meg lehetünk elégedve. Az izgalmas történet egy Jacob nevű tizenhat éves fiúról szól, aki mindaddig a kamaszok átlagos életét éli még a nagyapja meg nem hal. Az öregúr mindig ijesztő történetekkel traktálta a fiút, azonban ahogy Jacob felnőtt, egyre jobban eltávolodott a szenilis nagyapjától és már egyáltalán nem hitte el azokat a különös történetek arról a sok érdekes gyerekről, akik mind egy Wales közeli szigeten laktak egy kastélyszerű hatalmas házban, ahol senki sem találta meg őket. Az öreg hosszú időn keresztül mesélt az unokájának a különös gyerekekről és azokról a káprázatos dolgokról, amelyekre a gyerekek képesek voltak. A nagypapa úgy távozik a másvilágra, hogy egy üzenetet hagy a fiúra. El kell mennie és ki kell derítenie, hogy miről mesélt a nagyapja mindig is.

A szerző ügyesen övezi a hátborzongatóságot és a titokzatosságot a szerethető karakterekkel. A könyv első fejezeti lehet nem hagynak aludni, azonban maga az egész könyv nem félelmetes, a második felében már rájövünk mindarra, amire Jacob is, és egy gyönyörű világ bontakozódik ki a szemeink előtt. A művet a szerző képgyűjeményéből származó, 1940-es években készült fekete-fehér képek teszik még izgalmasabbá és nyugtalanítóbbá. Ez aztán az igazán új ötlet!

Nem mondom, hogy ez a legjobb könyv, amit idén a kezembe vettem, de megéri elolvasni. Kevés könyvet olvasok el két nap alatt. A Vándorsólyom kisasszony tele van izgalmas jelenetekkel, érdekes történetekkel és csodálatos szereplőkkel, mindez persze nagyon jól van megírva. A könyv csak akkor kezd kicsit sablonossá válni, amikor a vége felé már rájövünk, hogy bizony ez nem egy önálló regény, ennek nem tudjuk meg mi lesz a folytatása. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit éppen a végén, a legizgalmasabb résznél vágta el a szerző, ezzel szabad utat hagyva a folytatásnak. Vajon a mi feladatunk, hogy eldöntsük, hogy mi lesz a gyerekekkel, vagy a szerző már dolgozik a második részen? Inkább, az utóbbi tűnik valószínűbbnek. Talán csak ez az egyetlen negatívuma a műnek. Mindenesetre reméljük, hogy nem kapunk egy nyolcrészes könyvsorozatot.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. Jól vésd az emlékezetedbe ezt a címet, mert el kell olvasnod ezt a könyvet. Nem csodálkoznék rajta, hogy ha ez a könyv lenne az új kedvencetek.

Ransom Riggs Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyve