Gyurcsány Ferenc: „Tudom, hogy nagyon megosztó személyiség vagyok”

2012. szeptember 14.

2012. szeptember 14-én készítettem interjút Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfővel, a Demokratikus Koalíció (DK) jelenlegi elnökével. A volt miniszterelnök és három párttársa szeptember 9. óta az Országház előtti Kossuth Lajos téren alszik, illetve egyhetes éhségsztrájkba kezdett, hogy így fejezze ki a választási törvény tervezett átalakítása miatti felháborodását.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a budapesti Kossuth téren 2012. szeptember 14-én, ahol egyhetes éhségsztrájkba kezdett pártjának, a Demokratikus Koalíciónak (DK) három tagjával (Fotó: Mészáros Márton)

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a budapesti Kossuth téren 2012. szeptember 14-én, ahol egyhetes éhségsztrájkba kezdett pártjának, a Demokratikus Koalíciónak (DK) három tagjával (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Immáron hatodik napja éhségsztrájkol nyilvánosan. Mit fogyaszt?

Gyurcsány: Nem eszem semmit, vizet és cukornélküli teát fogyasztok csak.

Mészáros: Hogyan vélekedik, sikerrel jár az akciójuk?

Gyurcsány: Szerintem sikerrel jár már most is, hiszen felráztuk az ország jelentős részét. Soha nem látott emberek sokasága jön el ide a Kossuth térre, hogy kifejezze a szimpátiáját. Rádöbbentettük az embereket, hogy elfogadhatatlan az előzetes választási regisztráció.

Mészáros: Hogyan szánta el magát arra, hogy hét napon keresztül egyáltalán ne egyen semmit?

Gyurcsány: Hosszú vita után és nehezen. A Demokratikus Koalíció elnökségében egy egész napos megbeszélésünk volt reggeltől estig, ahol eldöntöttük az éhségsztrájkot. Azt hozzá teszem, nem egyhangúan, voltak ellenszavazatok is. Az elején nagy volt a bátorságom, de ahogyan közeledtünk hozzá, egyre jobban féltünk tőle. Most a vége felé viszont már úgy látom, hogy ki fogjuk bírni.

Mészáros: Voltak nehéz napok?

Gyurcsány: Igen, nekem a tegnap volt a legátkozottabb. Vannak hullámvölgyek, de ha az ember fejben rendben van, akkor működik.

Mészáros: Érték inzultálások, kemény beszólások az elmúlt napokban?

Gyurcsány: Minden nap volt eddig néhány fő radikális jobboldali fiatal, aki valamit próbált ellenünk csinálni, de annyira békések vagyunk, annyira sokan vagyunk, hogy provokációval semmit nem lehet elérni. Tegnap például a Jobbik itt a téren a mi szomszédságunkban tartott ételosztást csak azért, hogy ezzel törjön borsot az orrunk alá. Akadnak, akik szemében visszatetsző, álszent az akciónk.

Mészáros: Mit gondol mi az ország véleménye önről?

Gyurcsány: Nézze, azok, akik itt vannak imádnak, mások pedig a hátuk közepére kívánnak. Tudom magamról, hogy nagyon megosztó személyiség vagyok, de hát ez a politikusok sorsa.

Mészáros: Miért nem adakozik többet a vagyonából?

Gyurcsány: Ha tehetem, folyamatosan gyarapítom a vagyonomat. Ez a vagyon két működő gyárban van bent, ezer embernek adunk munkát. Ebből nem pénzt kell kivenni, hanem pénzt kell tudni betenni. A jövedelmemnek a 20 százalékát, ami körülbelül 15 millió évente, alapítványok támogatására költöm.

Mészáros: Mit gondol, a 2014-es választásokon mire számíthat a jobboldal?

Gyurcsány: A Fidesznek csökkenő esélye van, de a súlyos vereség még nem borítékolható.

Budapest, 2012. szeptember 14.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a budapesti Kossuth téren 2012. szeptember 14-én, ahol egyhetes éhségsztrájkba kezdett pártjának, a Demokratikus Koalíciónak (DK) három tagjával (Fotó: Mészáros Márton)

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a budapesti Kossuth téren 2012. szeptember 14-én, ahol egyhetes éhségsztrájkba kezdett pártjának, a Demokratikus Koalíciónak (DK) három tagjával (Fotó: Mészáros Márton)

Újabb botrány a királyi házban

2012. szeptember 14.

Lassan az egész brit királyi család pucér testét megismerhetjük, ugyanis a közelmúltban II. Erzsébet férjéről, Fülöp edinburghi hercegről és unokájáról, Harry hercegről is jelentek meg kínos felvételek. Harryt egy Las Vegasi orgián kapták lencsevégre anyaszült meztelenül többedmagával, míg nagyapját egy skóciai kirándulás alkalmából fényképezték le úgy, hogy széttett lábai között kilátszott a nemi szerve. Ezúttal egy francia lap miatt áll a balhé a Buckingham-palotában és Nagy-Britanniában.

A francia bulvárlap, a Closer magazin 2012. szeptember 14-i számának címlapján hozott le topless képeket Katalin cambridge-i hercegnőről, a trónörökös nagyobbik fiának, Vilmos hercegnek a feleségéről. A felvételek a hercegi pár múlt heti Provance-i nyaralásakor készítette a lesifotós, akinek sikerült megörökíteni a 30 éves hercegnőt fürdőruha felső nélkül is. Katalin és Vilmos az uralkodó ötven esztendős unokaöccsének, Lord Linleynek a franciaországi birtokán nyaralt.

Katalin cambridge-i hercegnő és férje, Vilmos herceg

Katalin cambridge-i hercegnő és férje, Vilmos herceg

A felvételeket több brit lapnak is felajánlották, tudni véli a BBC brit hírcsatorna, de a hazai lapok elutasították őket.

A brit királyi család akár jogi útra is terelheti az ügyet, több ezer brit rökönyödött meg a képek megjelentetésén. Az angolokat azért is érinti ilyen kényesen az ügy, mert pontosan tizenöt évvel ezelőtt, 1997 augusztusában a trónörökös első feleségének, a népszerű Diana hercegnőnek a halálát okozta az a végzetes autóbaleset a párizisi Alma-rakpart közúti aluljárójában, amelyet a walesi hercegnére vadászó lesifotósok hada idézett elő azzal, hogy követte őt.

Többen aláírtak egy petíciót az interneten, miszerint a Closer szerkesztőségének kötelessége lenne aláírni egy bocsánatkérő nyilatkozatot, amelyben vették a bátorságot, hogy a közkedvelt 30 éves hercegnőről ilyen felvételeket jelenítsenek meg. Azonban a főszerkesztő csak annyit nyilatkozott, hogy „legalább Harry herceg nem lesz egyedül” utalva a róla megjelent botrányos képekre.

Mészáros Márton

Katalin cambridge-i hercegnő a francia Closer magazin 2012. szeptember 14-i számának címlapján

Katalin cambridge-i hercegnő a francia Closer magazin 2012. szeptember 14-i számának címlapján

USA-ellenes gyűlölethullám söpör végig az arab országokban

2012. szeptember 13.

Felélénkült az Amerika-utálat az arab világban: Líbiában, Jemenben, Tunéziában, Irakban és Egyiptomban is kisebb-nagyobb zavargások alakultak ki. Az indokról mindenki hallgat: vagy a 2001. szeptember 11-i New Yorkot ért terrortámadás 11. évfordulója vagy az a Mohamed prófétáról forgatott amerikai film, az Innocence of Muslims (nyersfordításban: Muszlimok ártatlansága) szítja az ellentéteket. Lássuk szép sorjában az eseményeket!

Lángokban a bengázi amerikai konzulátus 2012. szeptember 11-én

Lángokban a bengázi amerikai konzulátus 2012. szeptember 11-én

Christopher Stevens, az Egyesült Államok líbiai nagykövete három amerikai állampolgárral és több líbiai biztonsági őrrel együtt életét vesztette 2012. szeptember 11-én este, amikor szélsőséges iszlamisták rakétagránáttal vették tűz alá a bengázi amerikai konzulátust. A támadást követő második napon az Egyesült Államok haditengerészete két rombolót és ötven tengerészgyalogost rendelt Líbiába, hogy szükség esetén megvédje az észak-afrikai államban dolgozó amerikai polgárokat.

A történtek után Barack Obama amerikai elnök a Tripoliban működő amerikai nagykövetség létszámát minimálisra csökkentette, és felhívta az amerikaiak figyelmét, hogy ne utazzanak Líbiába a közeljövőben. A támadás hivatalosan megtorlás volt a Mohamed prófétáról forgatott amerikai filmért, amely a tüntetők szerint sértő az iszlám vallásalapítóra nézve, de túl gyanús, hogy a terrortámadások évfordulóján történt. Egy biztos: a támadás szervezett akció volt.

Az USA-t ért gyűlölethullám átterjedt több arab országra is. Az egyiptomi fővárosban, Kairóban autókat gyújtottak fel és köveket dobáltak az amerikai nagykövetség közelében még a tüntetés harmadik napján is. A rendőrség figyelmeztető lövésekkel és könnygázzal bevetésével próbálta megfékezni a több száz fős feldühödött muszlim hívőkből álló tömeget. A terrortámadás évfordulóján vették kezdetét a zavargások Egyiptomban, akkor a kairó amerikai nagykövetség épületéről letépték az amerikai lobogót. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium legfrissebb jelentése szerint 224 főre emelkedett a kairói összecsapásokban megsérült emberek száma.

Amerika ellenes tüntetés Egyiptomban 2012. szeptember 12-én

Amerika ellenes tüntetés Egyiptomban 2012. szeptember 12-én

Hasonló kaotikus helyzet uralkodik a jemeni fővárosban, Szanaában, ahol szintén megrohamozták az amerikai nagykövetséget. 2012. szeptember 13-án a rendőrök kénytelenek voltak tüzet nyitni a támadók: egy tüntetőt agyonlőttek, amikor a feldühödött muzulmán hívők támadásba lendültek a konzulátus ellen.

Az emberek elégedetlenségüket fejezik ki az amerikai film miatt, amely sérti a vallásukat Tunézia fővárosban, a tuniszi nagykövetség épülete előtt is. A film valóban nagyon provokatív. Az egyik jelenetben azt kérdezik, hogy mikor kacsintasz egy muszlimra, a válasz pedig akkor, amikor célba veszed a puskáddal. Az alkotás az iszlám vallást ráknak nevezi, és tele van sértő kijelentésekkel. A 80 fős stáb nevében kiadott közlemény szerint a film céljával félrevezették mindnyájukat.

A rendező kiléte ismeretlen, korábban úgy tudtuk, hogy egy Sam Bacile nevű amerikai-izraeli kettős állampolgárságú férfi rendezte, de kiderült, hogy az illetőnek nyoma sincsen. Sőt, még a nevét sem tudni, elképzelhető, hogy Sam Robertsnek hívják. Sokak szerint csak megtévesztések a híresztelések, miszerint a rendező, aki álnéven forgatta filmjét, zsidó lenne.

A célját mindenesetre elérte, hiszen az erőszakhullám tovább terjed az arab országokban. Már nem csak amerikai, hanem zsidó zászlókat is égetnek, a következő napokra pedig még nagyobb demonstrációkra számítanak.

A térségben fellángolt Amerika ellenes indulatok megfékezésének érdekében Afganisztánban azonnali hatállyal elérhetetlenné tették a YouTube internetes videomegosztó oldalt, ahol megtekinthető a Mohamed-film. Líbiában és Egyiptomban nem az egész videómegosztót, csak a filmből származó részleteket blokkolták.

Mészáros Márton

Amerikai zászlót égetnek a Gázai övezetben 2012. szeptember 12-én

Amerikai zászlót égetnek a Gázai övezetben 2012. szeptember 12-én

Eltávolították Kathy Bates melleit

2012. szeptember 13.

Akár karrierje is megsínylheti betegségét Katy Bates Oscar-díjas amerikai színésznőnek. A 64 esztendős filmsztár 2012. szeptember 13-án jelentette be a Twitter mikroblogján, hogy sikeresen átesett a masztektómián, vagyis eltávolították mindkét mellét.

A műtét után Twitter-üzenetében sikeresnek nevezte a beavatkozást, és megnyugtatta rajongóit arról, hogy orvosai szerint „még sokáig itt lesz”. Szerencsére sem kemoterápiás, sem másfajta kezelésnek nem kell alávetnie magát, hamarosan teljesen felépülhet. A filmezéssel viszont még vár, már ha folytatja egyáltalán filmes pályafutását mellek nélkül.

A Tortúra (Misery) című Stephen King regényből készült film női főszereplőjeként Oscar-díjat nyert színésznőnél két hónappal ezelőtt állapítottak meg emlőrákot. Bates 2003-ban petefészekrákból épült fel szerencsésen.

Mészáros Márton

Katy Bates Oscar-díjas amerikai színésznő

Katy Bates Oscar-díjas amerikai színésznő

Távozó sorozatsztár a Rákóczin

2012. szeptember 13.

2012. szeptember 12-én este a Rákóczi úton biciklizve az Uránia előtt ismerős alakot pillantottam meg. Illés Péter a Mátyás királytérről. A népszerű magyar filmsorozat, a Barátok közt egyik fiatal sztárja, Barna Zsombor sétált a Rákóczin egy nagy hátizsákkal a vállán.

A 21 éves Zsombor 2009-ben tűnt fel először a napi sorozatban, és idén látható utoljára a Barátok köztben. A fiatalember a közelmúltban felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetemre bábszínész szakon. Valószínűleg éppen az egyetemről távozott, amikor láttam, hiszen a Színház és Filmművészeti épülete a Rákócziról nyíló Vas utcában van.

Mészáros Márton

Barna Zsombor, a Barátok közt című filmsorozat egyik főszereplője

Barna Zsombor, a Barátok közt című filmsorozat egyik főszereplője

Hajdú-Sarka Kata: “Sok mindent megtudok emészteni”

2012. szeptember 13.

Hajdú-Sarka Katával, Hajdú Péter televíziós műsorvezető fiatal feleségéve beszélgettem. A 26 éves Kata az interjúra magával hozta kétéves kisfiúkat, Dávidot is. Az egykori modell felidézte azokat az időket is, amikor profi kézilabdázó volt.

Sarka Kata modell, Hajdú Péter műsorvezető felesége Budapesten 2012. szeptember 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Sarka Kata modell, Hajdú Péter műsorvezető felesége Budapesten 2012. szeptember 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Jelenleg mivel foglalkozol?

Sarka: A saját cégünkben csinálok sales-marketing tevékenységet, ami annyit tesz, hogy a Frizbi, vagy A Szépségkirálynő köré szerzek támogatókat. Most például a Miskolci Sörfesztivált a férjem szervezte, az egész rendezvény értékesítése pedig hozzám tartozott, mind szponzorok, mind árusok. Körülbelül fél éve dolgozom aktívan, előtte otthon voltam a gyerekekkel.

Mészáros: Gyerekkorodban milyen elképzeléseid voltak életednek erről a szakaszáról?

Sarka: Olimpikon vagy világbajnok kézilabdázó szerettem volna lenni. Sajnos ez egy komoly vállsérülés miatt nem valósulhatott meg soha, de MB I/B-ben hagytam abba. Azok a lányok, akikkel együtt játszottam, végül MB I-be jutottak fel.

Mészáros: Ha újraélhetnéd életed egyik pillanatát mi lenne az?

Sarka: Ha lenne erre mód, akkor egyből hármat választanék. Az egyik az esküvőnk lenne, ami gyönyörű volt, de akkor ott nem tudtam annyira élvezni, mert borzasztóan aggódtam, izgultam. És a két szülés lenne még az, amit szívesen újraélnék, hiszen életet adni egy gyermeknek nagyon nagy élmény.

Mészáros: Jelennek meg rólad kevés hírértéket tartalmazó cikkek a bulvárban, hogyan viszonyulsz ezekhez?

Sarka: A mai napig nagyon nehezen viselem. Ha bármi igazán fontos történik velem, soha nem írják meg. Például nagyon fontos számomra a Szemem Fénye Alapítvány, amely egy gyermek hospice alapítvány, akik haldokló gyerekeken segítenek. Minden tőlem telhető módon megpróbálok segíteni, de erről senki sem ír, ellentétben azzal, hogy milyen márkájú táskát kaptam a férjemtől.

Mészáros: Mit tapasztalsz, hogyan viszonyulnak hozzád az emberek?

Sarka: Olvasok fórumokat. Szerintem abszolút tanulságos lenne mindenkinek elolvasni a saját magához tartozó fórumokat, véleménynyilvánításokat. Sajnos azt kell mondjam, ijesztő amit írnak rólam az ilyen helyeken. Viszont ha elmegyek valahova, például vásárolni, mindenki kedves velem.

Mészáros: A TV2 Akadémia növendékeként kivel készítettél interjút?

Sarka: A Magellán című műsorban voltam gyakornok, és többek között Andy Vajnával, Szabó Győzővel, Árpa Attilával, Dopemannel készítettem interjút. Tényleg nagyon jó volt az az időszak, de nem kétgyermekes anyának való. A hathetes gyakorlat alatt szinte semmi időm nem maradt a gyermekeimre, és ez később sem változott volna, ha folytattam volna azt a munkát.

Sarka Kata modell, Hajdú Péter műsorvezető felesége Budapesten 2012. szeptember 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Sarka Kata modell, Hajdú Péter műsorvezető felesége Budapesten 2012. szeptember 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Elég jól ismered a médiát, mit gondolsz mi a leggusztustalanabb benne?

Sarka: A bulvármédia. A bulváron belül pedig az álhírek. Én azért sok mindent meg tudok emészteni, semmi bajom sincs sem a Blikkel, sem a Borssal, sem az Új Ásszal, de az olyan internetes portálokat nem szeretem, amelyek ellen nem lehet mit tenni. Csak egy példát hagy mondjak: megírták a férjemről, hogy meghalt tegnapelőtt.

Mészáros: Mivel szeretnél foglalkozni a közeljövőben?

Sarka: A mostani munkám nagyon tetszik, továbbra is szeretnék ezen a vonalon maradni. Miután Törökbálintra költöztünk, találtam ott egy női kézilabda csapatot, szeretnék náluk játszani. Már mielőtt terhes lettem Dáviddal, befogadtak, leigazoltak és ott játszhattam egy ideig, de aztán kiderült, hogy terhes vagyok. A munka és a gyerekek mellett a sport az, amit szeretnék.

Mészáros: Szabadidődben szoktál olvasni?

Sarka: Két kisgyerek mellett az embernek szinte egyáltalán nincs szabadideje. Ha mégis, akkor alszom, vagy ha marad energiám az esti mese után, akkor inkább olyan könyvek érdekelnek, amelyek lelki tanácsadással, karrierépítéssel foglalkoznak. Mostanában nagyon érdekel a Domján-féle agykontrol. Vagy a YouTube-on nézek agykontrolos videókat, vagy a neten tájékozódom, de könyveket is vettem hozzá.

Mészáros: Hol töltöttétek az idei nyarat?

Sarka: Cipruson voltunk kétszer ezen a nyáron. Egyszer a gyerekekkel, egyszer pedig csak kettesben. Egyébként a nyár többi részét Balatonföldváron töltöttük, az a kedven helyünk. Ott van a nyaralónk, és ott ismerkedtünk meg hat és fél évvel ezelőtt.

Mészáros: Csak nem Ayia Nappán voltatok?

Sarka: Voltunk nagyon sokszor ott, és Ayia Nappától néhány kilométerre találtunk egy gyönyörű tengerpartot. Szerintem ez Ciprus legszebb része, és mégsem egy tipikus turistaparadicsom. Lett több helyi barátunk is, ők ajánlották. Peti kilencszer volt már Cipruson, én pedig ötször, szóval már jól ismerjük.

Mészáros: Mi a legfontosabb számodra az életben?

Sarka: A családom összetartása.

Mészáros: Beszélnél egy kicsit a gyerekeidről. Miért kell a legnagyobb csatáitokat megvívnotok a gyerekeiddel?

Sarka: Szerencsére nekünk nincsenek nagy csatáink. Nyugodt, harmonikus az életünk. Petinek hosszú ideje ugyanaz a munkája, és én is azt csinálom, amit szeretek. Nincsenek nehézségeink az életben, ezt le is kopogom.

Budapest, 2012. szeptember 13.

Mészáros Márton

Sarka Kata modell, Hajdú Péter műsorvezető felesége és 2 éves fia, Dávid Budapesten 2012. szeptember 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Sarka Kata modell, Hajdú Péter műsorvezető felesége és 2 éves fia, Dávid Budapesten 2012. szeptember 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Megérkezett az iPhone 5

2012. szeptember 12.

Az Apple amerikai számítástechnikai cég legújabb okostelefonját, az iPhone 5-t a kaliforniai San Franciscóban mutatta be 2012. szeptember 12-én. Az egyik legérdekesebb tulajdonsága az extravékonysága: 7,6 milliméteres vastagságával a jelenleg kapható legvékonyabb okostelefon a világon, továbbá elődjeinél gyorsabb processzorral és nagyobb kijelzővel működik, valamint jobb minőségű felvételeket készít.

A sok előrendelés ellenére akadnak fanyalgók is, akik azt mondják, hogy a vállalat alapító Steve Jobs tavalyi halála óta az Apple már kevésbé kreatív, mint egykoron. Ennek ellenére a csodatelefonra nagyon nagy a kereslet, hamarosan az egész piacot uralhatja az iPhone 5. Magyarországon szeptember 28-tól lehet kapni a telefont. Az árát egyelőre még nem jelentették be, csak később hozzák nyilvánosságra.

Mészáros Márton

Az Apple amerikai számítástechnikai cég bemutatja legújabb okostelefonját, az iPhone 5-t a kaliforniai San Franciscóban 2012. szeptember 12-én

Az Apple amerikai számítástechnikai cég bemutatja legújabb okostelefonját, az iPhone 5-t a kaliforniai San Franciscóban 2012. szeptember 12-én

Charlotte Casiraghi filmsztárt szeret

2012. szeptember 11.

Az elbűvölően szép Charlotte Casiraghi, II. Albert monacói herceg unokahúga ügyesen leplezte a média előtt az életében szerepet kapó férfiakat, viszont ezúttal minden jel arra mutat, hogy a 26 éves nemes egy filmsztárral került szerelmi kapcsolatba. A monacói trónöröklésben negyedik helyen álló Charlotte feltehetőleg Gad Elmaleh kanadai-francia-marokkói származású filmszínésszel randizik, ugyanis a feltörekvő művész Le capital (angolul csak: Capital) címet viselő filmjének a 37. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartott bemutatóján is részt vett a lány.

A 2012. szeptember 9-i premieren Casiraghi nem vonult végig a vörös szőnyegen, de eleganciája és szépsége rengeteg fotósnak feltűnt. A film vetítése után a hercegkisasszony egy zártkörű eseményen találkozott a mozifilm szereplőivel. A pletykák szerint Charlotte Casiraghi idén januárban kezdett el randizni a franciával, miután hosszú kapcsolat után szakított élettársával Alex Dellal brit művészeti galéria tulajdonossal.

A filmsztár augusztus végén meghívást kapott a hercegi család Pacha III nevet viselő luxushajójának fedélzetére. Elmaleh szerelme, és annak édesanyja, Caroline hercegnő, valamint Charlotte testvérei társaságában töltötte el a Korzika és Szardínia közötti földközi-tengeri hajókirándulást. Ha bárki pletykának hinné a szerelmi történetet, nyugodtan keresse meg a kirándulásról készült jó minőségű lesi fotókat, amelyen jól látszik, hogy Casiraghi és Elmaleh öleli egymást.

A pár között tizenöt év korkülönbség van a színész javára.

Mészáros Márton

Charlotte Casiraghi, Caroline monacói és hannoveri hercegnő leánya és párja, Gad Elmaleh francia színész a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon 2012. szeptember 9-én

Charlotte Casiraghi, Caroline monacói és hannoveri hercegnő leánya és párja, Gad Elmaleh francia színész a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon 2012. szeptember 9-én

Elporoltak a hollandok

2012. szeptember 11.

A 2012. szeptember 11-én a budapesti Puskás Ferenc Stadionban tartott Magyarország-Hollandia labdarúgó világbajnoki selejtezőn a hollandok könnyedén poroltak el minket. Jeremain Lens kapuba ért fejelésének hála már a mérkőzés harmadik percében fölényhez jutottak a hollandok, és Dzsudzsák Balázs gólját sajnos nem követte több magyar gól. A három perc hosszabbítás sem segített a magyar válogatotton, a találkozót a holland csapat 4-1-re megnyerte.

A magyar labdarugó válogatott legközelebb napra pontosan egy hónap múlva, október 11-én a vb-selejtezőn Észtország ellen játszik.

Mészáros Márton

A Magyarország-Hollandia labdarúgó világbajnoki selejtező a Puskás Ferenc Stadionban 2012. szeptember 11-én

A Magyarország-Hollandia labdarúgó világbajnoki selejtező a Puskás Ferenc Stadionban 2012. szeptember 11-én (Forrás: Internet – Origo Sport)

Redford politikai thrillerét remekműnek tartják

2012. szeptember 11.

A 2012. augusztus 29. és szeptember 8. között tartott 69. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a The Company You Keep című film csak versenyen kívül került vetítésre, mégis nagy szenzáció övezte a filmet éppúgy, mint magát a vörös szőnyeges bemutatót, ahol érdekes dolgok történtek. Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész az 1970-es évek egyik legnagyobb férfiideálja miután kiöregedett a szívtipró szerepkörből, mellőzni kényszerült a színészetet, ennek legfeltűnőbb példája, hogy az elmúlt két évtizedben mindössze egy tucat filmben játszott. Viszont előtérbe került a rendezés, és 1981-ben, amikor az Átlagemberekért (Ordinary People) a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat megkapta, kiderült, hogy Redford a kamera mögött is megállja a helyét. Kilencedik rendezése egy politikai thriller, amire már a bemutató előtt is nagy az érdeklődés.

A film velencei bemutatójára a népes szereplőgárdából csak Robert Redford és az egyik főszerepet alakító Shia LaBeouf amerikai színész ment el. A 76 éves Redford frizuráját több bulvárlap is szórakoztatónak találta, a haja narancssárgás-vöröses színben pompázott, még pajeszát őszen hagyta. Ennek ellenére fehér zakójában és divatos kék farmerjában is fiatalosnak festett a sztár. A vörös szőnyeges bevonuláson A Kiss of the Damned (nyersfordításban: Átkozottak csókja) című filmjükkel a filmes seregszemlén jelenlévő Roxane Mesquida és Josephine De La Baume francia színésznők a fotósok hada előtt hirtelen szájon csókolta egymást. A képek a fesztiválról tudósító összes nemzetközi lapban megjelentek.

Robert Redfordról ennek ellenére sem sikerült elvonni a figyelmet, a filmsztár a média számos képviselőjének nyilatkozott. Filmjében saját maga alakítja a főszerepet, egykori politikai aktivistaként látható a vásznon, de igazi sztársereget vonultat fel a drámában: Shia LaBeouf, Susan Sarandon, Julie Christie, Brendan Gleeson, Richard Jenkins, Terrence Howard, Nick Nolte, Sam Elliott, Stanley Tucci és Chris Chooper is játszik a filmben.

„Julie Christie-től teljesen el voltam ájulva. Sarah Polley 2006-os Egyre távolabb című filmjében nyújtott alakítása egyszerűen lebilincselt!” – nyilatkozta Robert Redford, aki az Alice Munro kanadai írónő novellájából készült dráma megtekintése után kereste meg az Oscar-díjas brit színésznőt a szereppel. Julie Christie öt évvel fiatalabb Redfordnál, mindketten körülbelül egy időben lettek világsztárok, mégsem találkoztak egymással még soha. A kapcsolatot felvenni vele nem volt nehéz, de rábeszélni a filmre annál inkább.

Julie Christie Oscar-díjas brit színésznő a Doktor Zsivágó című film egyik jelenetében 1965-ben

Julie Christie Oscar-díjas brit színésznő a Doktor Zsivágó című film egyik jelenetében 1965-ben

Az egykori legendás szépség az utóbbi időben már nem vállal filmszerepet, és a médiát is teljesen kizárta az életéből, még filmjei bemutatóin sem szokott részt venni minden esetben. Az elmúlt 12 évben 12 filmben játszott, és mint mondta, szeretné átengedni a mezőnyt a fiatalabb generációk számára. Amikor Redford megkereste az ajánlattal, mindent elkövetett, hogy ne kelljen szerepelnie a filmben. A rendező kénytelen volt Sarah Polleytól tanácsot kérni, aki megnyugtatta a veterán filmest, hogy Julie neki sem adta be könnyebben a derekát. A vonakodás ellenére végül igent mondott neki a színésznő.

A kritikusok kiemelték a filmmel kapcsolatban, hogy annak ellenére képes gondolkodásra sarkalni minket, hogy túlságosan sokat kérdezne. Néhány kritika megjegyzi, hogy a filmben szerencsére nincsen üres fecsegés, s szintén pozitívumként emelik ki kritikusok, hogy a filmet visszafogottsága ellenére feszültség jellemzi. A Company You Keep című filmet hamarosan az Egyesült Államokban is játszani fogják a mozik, és immáron Nagy-Britaninia után több ország is megszerezte a forgalmazási jogokat. A magyar mozibemutató időpontjáról még nincs adatunk.

Mészáros Márton

Robert Redford és Shia LaBeouf amerikai színészek Redford The Company You Keep című filmjének vetítésén a 69. Velencei Filmfesztiválon 2012. szeptember 6-án

Robert Redford és Shia LaBeouf amerikai színészek Redford The Company You Keep című filmjének vetítésén a 69. Velencei Filmfesztiválon 2012. szeptember 6-án