VV Seherezádé interjú – “Nem tartom magamat semmivel többnek bárki másnál”

2012. április 22.

“Nem tartom magamat semmivel többnek bárki másnál” – VV Seherezádé

Mészáros Márton interjúja Seherezádéval, a Való Világ egykori versenyzőjével

Nagy Seherezádéval, vagyis ismertebb nevén VV Seherezádéval, a Való Világ ötödik szériájának versenyzőjével egy budapesti bevásárlóközpont kávézójában beszélgettem. A 22 éves lány iránt, aki a valóságshow harmadik helyezettje lett, a féléves televíziós szereplése után is nagy a kereslet. Férfimagazinok hívják vetkőzni és állandó szereplője a bulvárnak.

VV Seherezádé (Nagy Seherezádé), a Való Világ című valóságshow szereplője Budapesten 2012. április 20-án (Fotó: Mészáros Márton)

VV Seherezádé (Nagy Seherezádé), a Való Világ című valóságshow szereplője Budapesten 2012. április 20-án (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Hogyan alakul mostanában az életed?

Seherezádé: Teljesen el vagyok havazva, rohangálok jobbra, balra. Még mindig nem tudtam rendbe hozni az életemet, folyamatosan van elfoglaltságom. Már rég nem tudtam egy jót aludni, de inkább ez, mint az, hogy otthon üljek egész nap.

Mészáros: Az elmúlt hetekben például miket csináltál?

Seherezádé: Benne vagyok egy új projektben, amiről még nem szeretnék beszélni. Azt egyelőre még titok fedi, de már nem sokáig. Emellett volt egy mellműtétem, nagyon gyorsan ki kellett cserélni az implantátumaimat, plusz folyamatosan járok közönségtalálkozókra, úgymond haknikra.

Mészáros: A mérgező, akár rákot is okozható implantátumaid ügyének lesznek jogi következményei?

Seherezádé: Nekem nincs időm arra, hogy ügyvéddel tárgyaljak, pereljek. Se időm, se idegrendszerem nincsen erre.

Mészáros: Mit gondolsz mennyire megérdemelt a te népszerűséged?

Seherezádé: Figyelj, az evidens, hogy egy ilyen valóságshow után az ember ismert lesz. Én nem tartom magamat semmivel többnek bárki másnál, semmi olyat nem tettem le az asztalra, ami miatt csodálni lehetne engem. Nem is várnám el senkitől, hogy ezt tegye. Tisztában vagyok vele, hogy egy valóságshow-szereplő nem olyan ember, akire fel kell nézni. Én azt szeretném, ha más miatt néznének fel rám.

Mészáros: Mit szeretnél, miért nézzenek fel rád?

Seherezádé: Legyen ez az én titkom.

Mészáros: Sokan népbutításnak tartják a Való Világot.

Seherezádé: Kereslet van rá, innentől kezdve más kérdés az, hogy népbutítás vagy sem. Nem véletlenül fut ennyi valóságshow a világon mindenhol.

Mészáros: Ha lenne rá lehetőséged, újra szerepelnél a Való Világban?

Seherezádé: Persze! Jó döntésnek tartottam, ezt megélni hatalmas nagydolog volt, az egész életemet megváltoztatta. Ez amúgy is egy pszichológiai játék, és sok mindent megtudtam magamról is. Nagyon jó játéknak tartom ezt az egészet, hat hónap bezártság után sok mindenre rájössz.

Mészáros: Mármint mire gondolsz?

Seherezádé: Például, hogy mit hoz ki magadból az egész villalét.

Mészáros: Mit gondolsz megfogsz szabadulni ettől a beskatulyázástól valaha is?

Seherezádé: Abszolút úgy gondolom, hogy meg fogok szabadulni ettől. A velem riportot készítő emberek egészen más képet kapnak rólam, mint ami a Való Világban lejött rólam.

Mészáros: Mennyire foglalkoztat az éneklés, vagy a műsorvezetés?

Seherezádé: Az éneklés egyáltalán nem érdekel, bebizonyosodott, hogy borzalmas hangom van. Gondolkozom egy hangplasztikán! Na jó, nem, csak viccelek. A műsorvezetés már inkább foglalkoztat.

Mészáros: Mit gondolsz, melyek a legjobb tulajdonságaid?

Seherezádé: Alapjáraton egy nagyon őszinte embernek tartom magamat. Amúgy meg csak megismertek a tévéképernyőn keresztül ahhoz, hogy véleményt mondjanak rólam. Nem fogom magamat ajnározni.

Mészáros: Ha lehetőséged lenne rá, milyen változásokat, újításokat hajtanál végre a Való Világon belül?

Seherezádé: Nagyon össze van rakva a játék, nincs rászorulva arra, hogy bárki bármin is változtasson. Nekem nincs beleszólásom, úgyis meg vannak rá az emberek, akik ezzel foglalkoznak.

Mészáros: Tartod a kapcsolatot valakivel a „villalakók” közül?

Seherezádé: Ja, Eszterrel, Annamarival, Petivel és hébe-hóba Attilával is. A többiekkel keveset, vagy szinte egyáltalán nem tartom a kapcsolatot, de mindennek megvan a miértje.

Budapest, 2012. április 20.

VV Seherezádé (Nagy Seherezádé), a Való Világ című valóságshow szereplője Budapesten 2012. április 20-án (Fotó: Mészáros Márton)

VV Seherezádé (Nagy Seherezádé), a Való Világ című valóságshow szereplője Budapesten 2012. április 20-án (Fotó: Mészáros Márton)

Elképesztő a 83 éves nagyi

2012. április 19.

Hamarosan újra kifutóra lép Daphne Selfe brit manöken, aki a világ legidősebb aktív modelljének számít, hiszen 83 éves kora ellenére aktívan dolgozik. A hosszú, ősz hajú, csodálatos szemű modell hatvan éve modellkedik: szerény anyagi körülmények között nőtt fel, majd miután 1949-ben megnyerte a helyi újság modellversenyét, az 1950-es években sikeres manökenné vált Nagy-Britanniában. A kifutók legidősebb királynője (az uralkodói cím kijár neki, hiszen királynői eleganciában nincsen hiány) sohasem feküdt plasztikai sebész kése alá, és ellenzi a botox-injekciókat is. Daphne Selfe híres pozitív gondolkodásmódjáról: zöldhályogban szenved, de ennek ellenére töretlen életkedvvel dolgozik és él.

A mai napig is energikus Daphne egy, a fejlődő országok számára szervezett jótékony melltartógyűjtő-kampány arca lett, és hamarosan újra kifutóra is lép, hogy bemutathassa a St. Martin’s College egyik divattervezőjének új kollekcióját.

Az olasz-magyar származású Carmen Dell’Orefice manöken 81 éves és ő is szintén aktívan dolgozik még. Kétségkívül ő a világ második legidősebb manökenje Daphne Selfe után.

Mészáros Márton

Daphne Selfe brit manöken, a világ legidősebb aktív modellje

Daphne Selfe brit manöken, a világ legidősebb aktív modellje

Hopkins, mint Hitchcock

2012. április 19.

Anthony Hopkins Oscar-díjas brit színész kelti életre Alfred Hitchcock (1899-1980) világhírű angol filmrendezőt a Hitchcock munkacímen (korábban: Alfred Hitchcock and the Making of Psycho) forgó brit életrajzi filmben, amelynek központit témája a rendező 1960-ban bemutatott, mára már legendássá vált Psycho című filmjének keletkezése.

A Hitchcockot alakító 74 esztendős Anthony Hopkins nemcsak belsőleg azonosult a szereppel, a kiváló maszkmestereknek és a sminkeseknek hála külsőleg is a neves rendezővé vált. Megtévesztően nagy a hasonlóság!

A film forgatási munkálatait 2012. április 13-án kezdték meg. Az alkotás másik főszereplője, Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő, aki a rendező nejét, Alma Reville (1899-1982) kelti életre. A Psycho című film híres zuhanyzójelenetében Scarlett Johansson amerikai színésznő játssza majd azt a karaktert, amely meghozta a nemzetközi elismerést Janet Leigh (1927-2004) amerikai színésznőnek. Sacha Gervasi filmje, amely az Alfred Hitchcock and the Making of Psycho című könyvön alapszik, sokak szerint a jövőévi Oscar-hajrá egyik nagy esélyese lehet.

Mészáros Márton

Anthony Hopkins brit színész, mint Alfred Hitchcock angol filmrendező a Hitchcock munkacímű film forgatásán 2012. április 13-án, valamint egy eredeti kép a rendezőről

Anthony Hopkins brit színész, mint Alfred Hitchcock angol filmrendező a Hitchcock munkacímű film forgatásán 2012. április 13-án, valamint egy eredeti kép a rendezőről

Jo Nesbo Budapesten dedikált

2012. április 19.

Jo Nesbo jelenleg napjaink második legismertebb skandináv krimiírója A tetovált lányt jegyző Stieg Larsson (1954-2004) után. Az 52 éves Nesbo 2012. április 18-án a legnagyobb titokban Budapestre látogatott, ahol a Párizsi Nagyáruház Lotz termében adott választ az újságírók kérdéseire. A norvég bestseller-szerző elárulta, hogy látogatásának fő célja egy zárt körű koncert volt, amelyet az egyik telekommunikációs cég szervezett. A sajtóval való találkozás után rajongóinak dedikálta könyveit majdnem félórán keresztül.

A labdarugóból íróvá lett Jo Nesbo Fejvadászok (Hodejegerne) című könyvéből filmet forgattak, amelynek bemutatója április végén lesz Norvégiában. A Morten Tyldum rendezte alkotást június 21-től a magyar mozik is vetítik.

A szerző látogatásának aktualitást, hogy az április 19. és 21. között megrendezésre kerülő XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nyitónapján jelent meg a szerző Denevérember (The Devil’s Star) című műve.

Mészáros Márton

Jo Nesbo világhírű norvég krimiíró a Párizsi Nagyáruházban Budapesten 2012. április 18-án (Fotó: MTI)

Jo Nesbo világhírű norvég krimiíró a Párizsi Nagyáruházban Budapesten 2012. április 18-án (Fotó: MTI)

Damu Roland gyorsan a börtönben találta magát

2012. április 19.

2012. április 19-én délelőtt a Fővárosi Törvényszék elrendelte Damu Roland sorozatszínész börtönbüntetésének azonnali letöltését, megállapításuk szerint a bulvársztár kórházi kezelése valótlan volt, és csak azért találták ki, hogy a börtönbevonulást el lehessen halasztani. A 37 éves Damut a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriájáról szállították a Nagy Ignác utcai börtönbe.

A sorozatszínész ügyvédje, Ruttner György 2012. április 4-én beadványt juttatott el a bírósághoz, miszerint Damu állandó kórházi kezelés alatt áll, ezért nem tud azonnal bevonulni a börtönbe. A bíróság a beadvány hitelességének ellenőrzésére igazságügyi orvos szakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy az elítélt nem szenved életveszélyes betegségben, és a kórházi kezelését orvosi szempontból teljességgel szükségtelennek minősítette.

Damu Rolandot idén március 20-án jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték súlyos testi sértés, erőszakos közösülés és személyi szabadság korlátozása miatt, továbbá öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

Az elítélt sztár védője a média képviselőinek elárulta, hogy nemcsak Damu Rolandot, hanem még őt magát is váratlanul érte a börtönbüntetés gyors megkezdése, valamint hozzátette, hogy Damu Roland nem vihetett magával gyógyszert, annak ellenére, hogy van köztük olyan erős nyugtató is, aminek a megszakítása drasztikus következményekkel járhat.

Mészáros Márton

A  súlyos testi sértésben, erőszakos közösülésben és személyi szabadság korlátozásában bűnösnek talált Damu Roland büntetőperének megkezdése óta a média és a bulvár középpontjában áll

A súlyos testi sértésben, erőszakos közösülésben és személyi szabadság korlátozásában bűnösnek talált Damu Roland büntetőperének megkezdése óta a média és a bulvár középpontjában áll

Tom és Engelbert évtizedek után újra párbajozik

2012. április 19.

Sir Tom Jones walesi, és Engelbert Humperdinck brit énekesek az 1960-as évek legnagyobb szupersztárjainak számítottak, éveken keresztül egymást licitálták felül a slágerlisták élén, azonban a versengésből Jones került ki győztesként, aki azóta is biztos talajon áll népszerűség és sikerek terén. A két előadóművész idén újabb megmérettetésre készül, ezúttal újra az eladási toplisták első helyéért folytatott küzdelem a tét.

Engelbert Humperdinck május 2-án fogja betölteni a 76. életévét, és hosszú hallgatás után az idén Azerbajdzsánban megrendezésre kerülő Euróvíziós Dalfesztivál legidősebb indulójaként került újra reflektorfénybe. Az egykori macsó a Love Will Set You Free című dallal indul a világversenyen, a három perces számot kizárólag számára írta Martin Terefe svéd zenei producer és Sacha Skarbek (dalszerző Lisa Maire Presley, Lana Del Rey és Duffy albumain). Az érzelgős balladát már megtekinthető a világhálón, eddig félmilliónál többen töltötték le.

Tom Jones habár nem indul az Euróvíziós Dalfesztiválon – méltatlan is lenne hozzá –, a közeljövőben sem fog unatkozni. A lassan 72 esztendős világsztár a The Voice című brit televíziós tehetségkutató zsűritagjaként tehetségek ezreit hallgatja meg, közben pedig természetesen rendszeresen ad koncerteket a világ különböző pontjain, május 21-én pedig megjelenik a negyvenedik stúdióalbuma, a Spirit in the Room. A 2010-ben piacra került Praise & Blame váratlan sikerén felbuzdulva többnyire blues dalok lesznek a lemezen, amelyen az énekes sajátos stílusában a néhai Johnny Cash időskori munkásságának nyomdokaiba lépve egy mindent látott, vallásos férfi őszinte vallomásait tolmácsolja nekünk.

Az albumon található tizenkét dal közül a Bad As Me című Tom Waits által írt dal feldolgozását hallhatjuk egy olyan szokatlan előadásban, amely nem vall Tom Jonesra.

Mészáros Márton

Sir Tom Jones walesi, és Engelbert Humperdinck brit énekesek válogatás lemeze

Sir Tom Jones walesi, és Engelbert Humperdinck brit énekesek válogatás lemeze

Puskás Samu és Mészáros Márton a Klubrádión

2012. április 19.

Kedves ismerőseim, érdeklődők!

2012. április 21-én, szombaton délelőtt 9 órakor kerül adásba a Puskás Samuval és velem készített interjú a Klub Rádió (95.3) Klubdélelőtt című műsorában. Az Emberség című filmünk kapcsán készült beszélgetést este nyolc órától ismétlik meg a klubradio.hu-n, a Klubdélelőtt feliratra kattintva azok is meghallgathatják, akik élőben lemaradnak róla.

A 6. BIG Filmfesztiválon közönségdíjat nyert filmem másik főszereplője, Bicskey Lukács színművész már korábban vendége volt a Klubdélelőtt című műsornak, őt is az Emberségről faggatták. Mindhármunkkal Kun Zsuzsa beszélgetett.

Mészáros Márton

Puskás Samuval, a filmem egyik főszereplőjével az Emberség vetítésén Budapesten 2012. március 23-án (Fotó: Szilasi Katalin)

Puskás Samuval, a filmem egyik főszereplőjével az Emberség vetítésén Budapesten 2012. március 23-án (Fotó: Szilasi Katalin)

Az oslói tömeggyilkos magát védi

2012. április 17.

2012. április 17-én a norvég fővárosban, Oslóban megkezdődött a 2011. július 22-i norvégiai terrortámadást végrehajtó Anders Behring Breivik pere. A szélsőjobboldali nézeteket valló 33 éves norvég tömeggyilkosra a bíróság épülete előtt több száz újságíró várakozott, de jelen volt néhány túlélő, és az áldozatok rokonai is eljöttek, hogy szembesíthessék a férfit szörnyű tettével.

Breivik 77 embert megölt, amikor tavaly július 22-én pokolgépet robbantott az oslói kormányzati negyedben, majd Utoya szigetére ment, és ott, a kormányzó Norvég Munkáspárt (AUF) ifjúsági szervezetének táborában rendőregyenruhát öltve válogatás nélkül kivégezte a jelenlévőket. A férfi kifogásolta azt a 2011 novemberében keletkezett szakvéleményt, amelyben őt két pszichiáter őrültnek nyilvánította, és paranoid skizofréniát állapított meg nála. Anders Behring Breivik a saját perén cáfolta meg épelméjűségét: hol rezzenéstelen fapofával, hol nevetve hallgatta, amint felsorolták áldozatainak nevét és haláluknak körülményét. Breivik csak akkor sírta el magát, amikor a saját videóját vetítették le.

A férfi a per folyamán most kapott először lehetőséget a megszólalásra: újra bevallotta, hogy ő követte el a támadásokat, de a büntetőjogi felelősségét nem ismei el továbbra sem, szerinte „önvédelemből”, pontosabban „kényszerből” végzett az ifjúsági rendezvény fiatal résztvevőivel. A kényszerből elkövetett gyilkosságot azzal magyarázza, hogy tettével egy nagyobb etnikai konfliktust próbált megelőzni, a norvég büntetőtörvénykönyv szerint pedig senkit nem lehet megbüntetni olyan cselekményért, amelyet kényszerből, azért követett el, hogy embereket vagy értékeket védjen meg.

Beszédében még egyfajta sajátos jövőképet is felvázolt az Európát érő polgárháborúról. A bírák kérdéseire adott válaszokból kiderül, hogy a gyilkos még a középiskolai tanulmányait sem fejezte be, fiatalon pedig diplomahamísításból élt.

Igencsak meglepő módon, Svédországban a maximálisan kiszabható szabadságvesztés időtartama mindössze 21 esztendő. Nem lenne méltóbb elítélés a halálbüntetésnél Breivik esetében.

Mészáros Márton

Mészáros Márton: A sólyom fel nem áldozása

2012. április 17.

A sólyom fel nem áldozása

Giovanni Boccaccio 100 novellából álló Dekameron című gyűjteményében található “A sólyom feláldozása” című mű alternatív befejezése

Ama estén, amikor monna Giovanna felkereste Frederigot, legnagyobb megdöbbenésére azt vette észre a férfi birtokához érve, hogy senki sem tartózkodik a házában. – Tökéletes alkalom, hogy szoknyámat felhajtva átugorjam a kerítést, s elcsenjem azt az átkozott sólymot ettől a balfácántól – vélekedett az asszony. Giovanna sikeresen vette az első akadályt, gazella fürgeségével jobb, s bal lábát is áttette a kőfalon, majd szemérmesen megigazította a szoknyáját. Veszélytől tartva lassan szétnézett a környéken, de nem látott mást, csak fákat és fákat. Már éppen a fán ülő sólyom felé igyekezett, amikor a semmiből egy férfikéz ragadta meg a karját. Fonnyadt és aszott volt, mint egy tengeri uborka. Az asszony ijedten fordult hátra, azonban rémülete nyomban eltűnt az arcáról, amikor egykori munkaadóját ismerte fel a férfiban. Tágra nyílt szemekkel ölelésre tartotta karját, majd megpuszilta a férfit.

– Johnnie, te vagy az? Nem káprázik a szemem? A „pisztolyos Johnnie”? – kérdezte Giovanna.

– Én hát, ki más lennék?! – felelte Johnnie. Johnnie már nem volt fiatal, ráncok és mélyedések barázdálták arcát, göndör hajának és bajszának hófehér színe árulta el az életkorát. A férfi azonban még mindig nem tudta, hogy ki az a behatoló, akit elfogott. – De magácska kicsoda? – kérdezte ökölbe szorított kézzel.

– Nem ismersz meg, öreg? – veregette meg a férfi vállát Giovanna. – „Aranyszáj” vagyok…

– Istenkém, azóta, hogy elmentél…Magasságos egek, mennyire megváltoztál – ámult el a férfi. Az öreg két kezébe fogta a nő arcát, majd megpuszilgatta. A kölcsönös üdvözlés után felelevenítették a régi szép időket, amikor még Giovanna a Cicibárban dolgozott „Aranyszáj” néven, majd mindketten elmesélték mi történt velük azóta, hogy útjaik különváltak. Johnnie eladta a bordélyházat, miután Giovanna távozott. Csődbe ment, a kurvái elhagyták, és kénytelen volt biztonsági őrként elhelyezkedni egy gazdag úrnál, bizonyos Frederigónál. Giovanna, művésznevén „Aranyszáj” pedig részletesen elmesélte, hogy miután az egyik vendég csúnyán megalázta, elhatározta, hogy búcsút int szülővárosának, és feltalál valami olyan szerkezetet, ami ismertté tehetné a nevét. Johnnie legnagyobb meglepetésére a nő a történet mesélésének eme szakaszánál benyúlt a szoknyájába és matatni kezdett, majd előhúzott valami téglalap alakú kis dobozt. „Még teljesen nem állt össze a kép, de kapcsolattartásra fogom használni. Embereket fogok vele hívni, és a világ összes pontján tudják majd fogni a hangomat. Mobiltelefonnak fogom hívni” – mesélte lelkesen a nő, majd áttért a gombokra. Miután befejezte a mondandóját, hagyta, hogy Johnnie kérdezzen. Az öreg a fejét vakarva állt előtte, s csak annyit kérdezett: „Mégis kit hívnál fel, angyalom? Sohasem az eszedért szerettünk…”. Giovanna lesütötte a szemét, és elpirult. Belátta, hogy a férfinak igaza van: senkit sem tud addig felhívni, még csak neki van telefonja.

– Na most már áruld el, miért jöttél ide – váltott témát Johnnie. Az asszony visszatette a szoknyája alá a ketyerét, majd telmesélte tervét az öregnek, aki boldog mosollyal nyugtázta barátnéja törekvését. Nemes cselekedet egy anyától, hogy életét áldozva megpróbál szerezni a beteg fiának egy madarat, gondolta magában.

– Segítesz? – kérdezte az asszony. „Igen” – sóhajtott jóságosan a férfi, majd megkérte Giovannat, hogy menjen előre. „Én hátulról fedezlek” – tette hozzá kaján vigyorral. A hölgy nem tudta mire vélni a férfi szavait, de engedelmeskedett neki. A fához vezető úton a férfi ragyogással teli szemekkel pásztázta a nő hátsó féltekét, majd a tölgyfa alatt megálltak. Az öregember reszketeg lábait a földbe csapva bakot tartott az asszonynak. Giovanna megkapaszkodott az egyik faágban, és a madár után nyúlt, amikor Johnnie pajkosan felnevetett. „Mi az, Johnnie?” – nézett le az asszony. „Mindjárt megérzed” – jött lentről a válasz, de ezt már nem hallhatta tisztán Giovanna, mert a megrémült sólyom belecsípett az arcába, s emiatt ő olyan erővel rúgta arcon az öregembert, hogy az majdnem összeesett. A madár nem örült a váratlan vendégnek; nyomban nekitámadt az asszonynak, s egy váratlan pillanatban kivájta a szemét. „Mit rugdalózol? Még hozzád sem értem” – kiabált fel a vénember, aki semmit sem látott a történtekből, mert mindent eltakart előtte a szoknya.

Johnnie egyensúlya éppen akkor ingott, meg amikor a ragadózómadár Giovanna kivájt szemgolyójával a szájában a magasba emelkedett. A férfire esett a nő: a két arc találkozott. Johnnie most látta csak meg, hogy a hölgynek hiányzik az egyik szeme, és arcát csupa vér borítja. Annyira megijedt a látványtól, hogy aggkora ellenére futóbajnokot megszégyenítő gyorsasággal világgá futott. Giovanna pedig szégyenében belevetette magát az első folyóba. A bökkenő csak az volt, hogy a folyó medrében egy csepp víz sem volt. Azonban sziklák és krokodilok annál inkább. A hatalmas kövekre esett asszony azonnal meghalt, a krokodilok pedig hosszú idő után először végre valami finomat ettek. A sólyom pedig azóta is a levegőben köröz egy szemgolyóval, ha csak valaki le nem lőtte. Nos, és hogy mi történt Giovanna gyermekével? Senki sem tudja: az a hír járja, hogy valójában sohasem volt beteg, csak az anyját akarta megleckéztetni azzal, hogy betegnek tetette magát és megkérte, hogy fogjon neki sólymot.

Mészáros Márton

Sólyom

Sólyom

Van mitől félnie a lányoknak

2012. április 17.

A villamoson utazóknak nem csak a nem kívánatos szagokat kell elviselnie, hanem zavaró utastársakat is. Koszos, büdös emberek illatoznak melletted, s még egy hajlott hátú cigány koldusasszony járkál fel-alá kis műanyagpohárkával a kezében, addig néhány eszméletlen hajléktalan éppen a földre pottyan fékezéskor.

És hagy kezdjem azzal, hogy nem a Vágóhíd és a Keleti pályaudvar között közlekedő „gettójáratról”, a 24-es villamosról beszélek, hanem a Körúton is közlekedő 4-es, 6-os villamosról. Egyre többet hallani olyan felnőtt férfiakról, akik az utcán előveszik szerszámjukat, de az sem meglepő, amikor valaki nyilvánosan végez önkielégítést.

Egy 16 éves lány mesélte el nekem a történet:

„Felszálltunk a 4-6-os villamosra a tesómmal, és állt mellettünk egy férfi. Egyszer csak azt vettük észre, hogy egy nő előre rohan, azt hittük le akar szállni, szóval nem foglalkoztunk vele. Volt mellettünk egy szabad hely, oda ült az a férfi, aki mellettünk állt. A nővérem megszólalt, hogy azonnal menjünk előre, és én szó nélkül követtem őt. Utána mondta csak el, hogy a fickó mellettünk elővette. Én igazából csak azt láttam, hogy a hapsi matat a lába között, azt nem láttam, amikor elővette” – mondja a lány, aki nem járult hozzá, hogy megjelenítsem a nevét.

Egyébként ő már korábban is került hasonló szituációba. Akkor is ugyanezen a villamosjáraton futott össze egy magamutogatóval, egy huszonöt-harminc év körüli férfival, aki habár a nadrágját nem tolta le, a sliccén keresztül villantotta meg péniszét. A lány azt is elmesélte, hogy a barátnői 12 évesek voltak, amikor látták, ahogyan egy férfi éppen a borokban végzett önkielégítést a Margit-szigeten.

Napjainkba nem kell ahhoz kihívóan öltöznie egy tini lánynak, hogy beszóljanak neki az utcán. Saját ismeretségi körömből is gyakran hallom, hogy rendre utána szólnak a lányoknak a legváltozatosabb dumákkal.

Az ORFK Szóvivői Iroda a megkeresésemre a következő tájékoztatást adta a villamoson magát mutogató férfiak történetéről:

Az Ön által hivatkozott cselekmény nem a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. (tov.: Btk.) a Köznyugalom elleni bűncselekmények körében elhelyezett Közszemérem megsértése, hanem a Btk. Nemi erkölcs elleni bűncselekmények körében elhelyezett Szeméremsértés. Szeméremsértés: Btk. 208. § *Aki magát nemi vágyának kielégítése végett más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.*

A cselekmény jogi minősítése szerint vétség, amely a jogalkotónak azt az értékítéletét is tükrözi, hogy a cselekmény súlya önmagában csekélynek mondható. A magyar büntetőjog azt bünteti súlyosabban, aki a nemi erkölcs elleni bűncselekmények valamelyikét erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, vagy 12. életévét be nem töltött személlyel szemben valósítja meg.

A közlemény kitér arra is, hogy a fenti okok miatt nagy horderejű ügyekről nem tud beszámolni a rendőrség szeméremsértés esetében, valamint hozzátették azt is, hogy ilyen esetekben rendszerint nem érkezik bejelentés.

A cikkben megszólaltatott lány által látott jogsértő cselekmények tapasztalóinak ajánlom, hogy hasonló szituációban tárcsázzák az ingyenesen hívható 107-es rendőrségi számot, vagy a szintén ingyenes Telefontanú 0680/555-111-es számát.

Mészáros Márton

Illusztráció

Illusztráció