Archive for 2012. január

Megszűntették a Megaupload-ot

2012. január 21.

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma 2012. január 20-án bejelentette, hogy előző nap a világ egyik legnagyobb fájlcserélő oldalát, a Megaupload elnevezésű portált megszűntette és letiltotta az internetről az FBI, alapítóját Kim Dotcomot és három társát pedig az új-zélandi Aucklandben letartóztatták. A 2005-ben Hong-Kongban bejegyzett Megaupload vezetőit szerzői jogok megsértésével, pénzmosással és bűnszövetkezet felállításával vádolják.

Kíváncsian várom, más fájlmegosztók is erre a sorsra fognak-e jutni? No, de ne fessük a falra az ördögöt, nem tudhatjuk, mit hoz a jövő szele.

Mészáros Márton

Megaupload

Megaupload

Mészáros Márton: Tupka

2012. január 20.

Mészáros Márton

Tupka

A város legelhagyatottabb szegletében
sétám közben utamról letértem,
s azon kaptam magamat:
acélkés szúrja oldalamat.

Kis csokigyerek szökdécselt felém,
zsebével demonstrálta mennyire szegény:
„Adjál nekem lóvét, csávókám,
különben megkésellek a sula folyosóján.”

„Sukár, tetszetős fószer vagy te,
ember, hallod-e?
Add nekem a kabátod és a telefonod,
s elmehetsz, ha szádat befogod.”

Ha harc, hát legyen harc,
én nem tudom mi az a hadisarc,
mondtam és szemébe nevettem,
s egy nagyot neki oda bevertem.

A füstifecske megtántorodott,
s egy nagy hátast dobott.
Még társai sem tudták elkapni,
csak üvöltését lehetett hallani,
így: „Széttépni!”

A fiút Tupkának hívták,
hosszú ideje nyomában járt a főkapitányság,
lopás, csalás, molesztálás, vérbosszú,
bűnlajstroma igazán hosszú.

Végül, amikor feltápászkodott a földről,
kapott egy-egy rúgást a többiektől,
Armando, Lala és Öcsi is megelégelte már
hogy Tupka az örökös sztár.

Ha igaznak bizonyul a szóbeszéd,
Tupka elvesztette tekintélyét,
s ha meglátod az utcán,
– így szólsz: –
„Mi lelte ezt a szerencsétlent, Jézuskám?
Ennek a szegény párának az arca
olyan, akár egy összetört üveg ezer darabja”.

Budapest, 2012. január 19.

Magyar turistákat öltek meg Etiópiában

2012. január 18.

2012. január 18-án az etióp kormány szóvivője bejelentette, hogy helyi nomád népek fegyveresei európai turistákat támadtak meg az Erta Ale vulkán közelében az észak-etiópiai Afar régióban 2012. január 17-re virradó éjjel. A fegyveres konfliktus helyszíne nem esik távol Eritrea köztársaságtól, amelynek függetlenségét 1993-ban ismerték el. Az ország és Etiópa azóta sem ápol jó kapcsolatot, 1998 és 2000 között több tucat áldozatokat követelt a két ország közötti határháború.

A támadás azon a Danakil-földön történt, ahol 2007-ben négy brit és egy francia állampolgárságú turistát raboltak el. Ez a terület a Föld legszegényebb területe, és az itt élő népek nem tűrik el, hogy bárki is megsértse a szuverenitásukat, ezért a legtöbb átutazóra és turistára fegyvert fognak.

Az áldozatok között van két magyar, két német és egy osztrák állampolgár, de elraboltak két német és két etióp állampolgárt. Az etiópiai merényletnek három magyar túlélője van, ők sikeresen hazaérkeztek az ország fővárosából, Addisz-Abebából Magyarországra.

Az egyik magyar halálát két lövés okozta, másik férfi pedig a támadás után az orvosi ellátás teljes hiánya miatt vesztette életét. Fábián Tamás, a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék tanára és Szabad Gábor bőrgyógyász esett áldozatul az etióp fegyvereseknek.

A magyar áldozatok a Szegedi Tudományegyetem oktatója által szervezett magántúrán vettek részt. Külföldi turisták csak hivatalos engedéllyel utazhatnak a régióba, mert az idegenek fokozott veszélynek vannak kitéve a környéken.

          Mészáros Márton

Magyar turistákat öltek meg Etiópiában

Magyar turistákat öltek meg Etiópiában

Említés a Nők Lapja Básti Juli interjújában

2012. január 18.

A hetente megjelenő Nők Lapja 2012. január 18-i számának címlapján Básti Juli Kossuth-díjas színésznő látható. A Sárosi Zoltál által készített ízléses címlapfotó is figyelemre méltó, de a Művésznővel készült „Megtanultam a jelenben élni” című két oldalas interjú is tartalmaz érdekességeket.

A cikk első soraiban, ha nem is név szerint, de említve vagyok. Az általam alapított Arany Medál-díjat a színésznő Nemzeti Színházban lévő öltözőjében éppen akkor vette át tőlem a tavalyi év végén, amikor a Nők Lapja interjút készített vele.

„Még az öltözőben is díjat vesz át. Egy színházrajongó fiú érkezik, és átadja neki az interneten meghirdetett szavazás alapján a tavalyi év legjobb színésznőjének járó díjat. Érdeklődik, hogy hányan is szavaztak, őszintén örül, aztán még egy (két) gyors fotó, és leül szembe velem” – írta Hulej Emese a címlapsztoriban. Nos, ez a bizonyos „színházrajongó fiú”, aki átadja a Művésznőnek az elismerést, mint e cikk írója is, magam voltam.

Mészáros Márton

Básti Juli Kossuth-díjas színésznő aNők Lapja 2012. január 18-i számának címlapján

Básti Juli Kossuth-díjas színésznő aNők Lapja 2012. január 18-i számának címlapján

130 éve született Milne

2012. január 18.

Alan Alexander Milne brit író, 130 évvel ezelőtt, 1882. január 18-án London Kilburn városrészében látta meg a napvilágot. A. A. Milne (1882-1956) legismertebb műve a Micimackó (Winnie-the-Pooh), amelynek első része, a Micimackó 1926-ban, folytatása a Micimackó kuckója pedig 1928-ban jelent meg. A napjainkban is rendkívül népszerű Micimackó alakját a szerző fiának, Christpher Robinnak (a művekben Róbert Gidaként tesz róla említést) a plüssmackójáról mintázta. Sokak számára az eredeti Micimackó történetek csak egyszerű gyermekmesék, azonban szerintem sokkal több mondanivaló van mögöttük annál, hogy kijelentsük, hogy szimplán csak gyerekeknek szánt írások.

A Micimackót Karinthy Frigyes fordította magyarra. A Micimackó történetekből az amerikai filmstúdiók az elmúlt évtizedekben számos rajzfilmet forgattak. Micimackó a gyerekek mindennapjainak a szerves részévé vált az elmúlt nyolcvanöt év során.

Mészáros Márton

Alan Alexander Milne (1882-1956) brit író

Alan Alexander Milne (1882-1956) brit író

Tessék csak megijedni!

2012. január 17.

2012. január 16-án a Nightmare in Budapest nevet viselő interaktív horror színházban jártam. Budapest szívében a Lázár utcában található épület első blikkre egy teljesen átlagos iroda is lehetne, s mindaddig még le nem mész a lépcsőn, ebben a hiszemben is maradsz.

A horror házába csak akkor nyersz bebocsátást, ha előtte lefoglalod a belépőjegyeket. A telefonon vagy interneten történő időpontkérés után viszont már kis csoporttal – vagy akár ketten – teheted be a lábadat a félelem birodalmába. A feltűnően jól megépített helyszínen, tizenegy szobán keresztül leselkedik rád veszély. A túrát egyedileg épített, félelmetes díszletek között, egy 500 négyzetméteres területen teheted meg.

Egy vicces kis adalék: amikor én voltam ott, akkor öten mentünk végig az útvonalon és már az első pillanattól fogva mindnyájan megfogtuk egymást kezét. És el sem engedtük, addig még ki nem jutottunk. Az persze, nem zavart minket, hogy vadidegenek voltunk egymásnak.

Ehhez fogható különleges „horror színházban” még sohasem jártam, bár hasonló kísértethelyeken, a világ vidámparkjainak horror házaiban már voltam – de a Los Angeles-i Universal Filmstúdió élethűen berendezett horror háza sem ér fel ezzel.

A bátor látogató bárki lehet, az egyetlen feltétel, csak annyi, hogy az illető 14 év feletti személy legyen és alá írja, hogy a saját felelősségére vállalkozott az ijesztgetésre. A horrorisztikusan festő, elmaszkírozott, kiséteties szereplőkhöz nem érhetünk, de nem hinném, hogy sokaknak lenne bátorsága hozzá.

Kalandra fel, hív a sötétség!

Mészáros Márton

Az ott én vagyok, de ez még csak az illemhely... - Nightmare in Budapest interaktív horror színház

Az ott én vagyok, de ez még csak az illemhely... - Nightmare in Budapest interaktív horror színház

Újabb csúcson az üzemanyag

2012. január 17.

2012. január 18-tól 4 forinttal emelkedik a 95-ös benzin ára, a gázolaj kereskedelmi ára pedig 6 forinttal nő. Az emelés miatt mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ér el.

A mostani emeléssel a benzin átlagára 427 forintra, a gázolajé pedig 449 forintra nő.

Mészáros Márton

Emelkedik a gázolaj és a benzin ára

Emelkedik a gázolaj és a benzin ára

Lezuhant a meghibásodott űrszonda

2012. január 16.

2012. január 15-én este a meghibásodott Phobos-Grunt (Fobosz) orosz űrszonda darabjai a Csendes-óceánba zuhantak, jelentette be az orosz űrkutatási hivatal.

Az előrejelzések szerint az Atlanti-óceánba vagy környékére csapódott volna be az objektum, Dél-Spanyolország és Északkelet-Magyarország közötti pálya volt megjelölve a becsapódás helyszínéül. A felizzott, majd légkörünkbe bejutva darabokra hullott űrszonda maradványai végül chilei Wellington-szigettől körülbelül 1250 kilométerre csapódtak az óceánba. A darabok óránként 21 ezer kilométeres sebességgel repültek, ezért lezuhanásuk pontos helyét nehéz beazonosítani.

Mészáros Márton

A meghibásodott Phobos-Grunt (Fobosz) orosz űrszonda darabjai végül mégsem Magyarországon csapódtak be, hanem a Csendes-óceánba zuhantak

A meghibásodott Phobos-Grunt (Fobosz) orosz űrszonda darabjai végül mégsem Magyarországon csapódtak be, hanem a Csendes-óceánba zuhantak

Tudósítás az Arany Glóbusz-díjak átadásáról – Élőben

2012. január 16.

Magyar idő szerint hajnali két órakor vette kezdetét Los Angelesben a Golden Globe-gála. Az idén hatvankilencedszerre átadott Arany Glóbusz-díjak eredményeiről élőben, a lehető leggyorsabban adok hírt.

Az idei gálát is a csípős nyelvű Ricky Gervais brit komikus-színész vezeti, akinek már az egyik első mondata az volt, hogy „a Golden Globe olyan, mint az Oscar-díj, a különbség csak az, hogy a Golden Globe-nak nincs tekintélye”. Az első díjazott a 82 esztendős Christopher Plummer kanadai színészlegenda. A művész a Kezdők (Beginners) című filmben nyújtott alakításáért, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában érdemelte ki az elismerést.

A legjobb televíziós alkotásban nyújtott női főszereplő elismerést a vígjáték-sorozatok kategóriájában Laura Dern kapja a Megvilágosultam (Englightened) című alkotásban nyújtott játékáért.

Kate Winslet Oscar-díjas brit színésznő kapja a Mildred Pierce című minisorozatban nyújtott alakításáért a minisorozatok vagy tévéfilmek legjobb női főszereplőjének járó díjat. A legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriában a Downton Abbey című alkotás viheti haza az elismerést.

Kate Winslet Oscar-díjas brit színésznő a minisorozatok vagy tévéfilmek legjobb női főszereplőjének járó díjjal a 69. alkalommal odaítélt Arany Glóbusz-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2012. január 15-én

Kate Winslet Oscar-díjas brit színésznő a minisorozatok vagy tévéfilmek legjobb női főszereplőjének járó díjjal az Arany Glóbusz-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2012. január 15-én

Kelsey Grammer kapja a legjobb férfi főszereplő elismerését a televíziós sorozatok dráma kategóriájában a Boss című sorozatban nyújtott alakításáért, a legjobb drámai sorozat elismerését pedig a Homeland című alkotás érdemli ki.

A legjobb filmzene elismerését a The Artist című film kapja. Ludovic Bource, a film zenéjének a szerzője köszönőmondatát eképpen kezdi: “Elnézésüket kérem, de francia vagyok” – utal akcentusára. A legjobb betétdalért járó Golden Globe-díjat a még mindig bombaformában lévő Madonna kapja, aki a saját rendezésű W.E. című brit királyi családról szóló filmjének a muzsikájáért érdemelte ki a díjat.

A fekete Idris Elba kapja a Luther című alkotásért a legjobb férfi alakítás díját tévéfilm/minisorozat kategóriában. Michelle Williams amerikai színésznő kapja a vígjáték/musical kategória legjobb színésznőjének járó elismerést Marilyn Monroe egykori legendás szexszimbólum, színésznő megformálásáért az Egy hét Marilynnel (One Week With Marilyn) című filmben nyújtott alakításáért. A színésznő teljesen meg van illetődve, szeppent kislány módjára elsősorban a családjának és kislányának köszöni meg az elismerést.

Michelle Williams amerikai színésznő kezében a legjobb vígjáték/musical női főszereplő elismerésével az Arany Glóbusz-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2012. január 15-én

Michelle Williams amerikai színésznő kezében a legjobb vígjáték/musical női főszereplő elismerésével az Arany Glóbusz-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2012. január 15-én

A 135 cmmagas Peter Dinklage amerikai színész érdemli ki a Trónok harca (Game of Thrones) című sorozatért a televíziós sorozatok legjobb férfi mellékszereplőjének elismerését.

A díjátadások szünetében egy-egy színész vonul fel a színpadra, hogy az idei évben jelölt filmek közül egyet-egyet bemutasson. Johnny Depp nyitja a sort, később balesete miatt botra támaszkodva Brad Pit is elmondja az ő ismertetőjét, közvetlenül utána pedig George Clooney érkezik a színpadra. A sármos filmsztár szintén egy bottal a kezében sétál fel a színpadra, láthatólag nagyon élvezve, hogy kicsit mókázhat régi cimborája és pályatársa, Pitt balesetén.

A legjobb egész estés animációs film elismerésében a Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin) című film részesül, az elismerést a rendező, Steven Spielberg veszi át.

Woody Allen kapja a legjobb forgatókönyv elismerését az Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris) című filmért. Az Oscar-díjas legenda írta és rendezte az alkotást, de szokásához híven nem veszi át az elismerést, ahogy az Oscar-díjait sem ment el áveni annak idején.

Felicity Huffman, a Született feleségekből (Desperate Housewives) megismert nagyszerű színésznő és férje, William H. Macy adja át Jessica Lange-nek a televíziós sorozatok legjobb női mellékszereplőjének járó elismerését. A színésznő az American Horror Story című alkotásért részesült az elismerésben. A díj átadói egy idétlen kis dallal próbáljak meg felvezetni a jelölteket.

A legjobb idegennyelvű film díját meglepő módon nem Pedró Almodóvár filmje, és nem is Angelina Jolie Magyarországon (is) forgatott alkotása kapja, hanem az iráni Nader és Simin – Egy elválás története című film. Az elismerést Madonna adja át, de amikor Gervains felhívja a színpadra, akkor a követketző humorral dühíti fel a feltünően ideges arcot vágó Elton Johnt: “és most köszöntsék a színpadon a pop királynőjét…Nm, Elton nem rád gondolok” – utalva az énekes nemi identitására.

A  televíziós sorozatok legjobb női főszereplőjének járó elismerést a Golden Globe-nál előszeretettel favorizált Claire Danes amerikai színésznő kapja a Homeland című sorozatért.

Az egykori Jóbarátok (Friends) című sorozat egyik főszereplőjeként ismerté vált Matt LeBlanc veheti át Sikersorozat (Episodes) című alkotásért a legjobb vígjáték/musical sorozat kategória legjobb színészének járó elismerését. Octavia Spencer amerikai színésznő kapja a legjobb női mellékszereplő díját A segítség (The Help) című mozifilmért.

A 85 esztendős Sidney Poitier, az első Oscar-díjra jelölt feketebőrű amerikai színész megjelenése álló tapsvihart vált ki a teremben. Ő és a csodálatos Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő adja át a Cecille DeMille életműdíjat Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színésznek. Mirren a 74 éves színész valóban páratlan pályafutását méltatja, hozzátéve, ő maga mindössze egy alkalommal, a 2010-es Red című filmben játszott együtt Freemannel.

A rendezőként debütált Angelina Jolie jellegzetes fátyolon hangján ismerteti a legjobb rendezők elismerését, majd átadja Martin Scorsese Oscar-díjas filmrednezőnek A leleményes Hugo (Hugo) című filmért kiérdemelt legjobb rendezőnek járó elismerést.

A legjobb televíziós vígjátéksorozat elismerését két spanyolajkú színész, Antonio Banderas spanyol színész és Salma Hayek mexikói színésznő nyújta át a Modern család (Modern Family) című sorozat alkotóinak és szereplőinek.

A vígjáték/musical kategória legjobb színészének járó díjat Jean Dujardin francia színész, a The Artist című film címszereplője érdemelte ki.

A tavalyi Oscar-díjas Colin Firth brit színész adja át a drámai filmek kategóriájában legjobb színésznőnek járó díját Meryl Streepnek a Vaslady (The Iron Lady) című filmben Margaret Teacher brit miniszterelnökként nyújtott alakításáért. A színésznő szájon csókolja férjét és csak utána megy fel a színpadra átvenni az elismerést. Az olvasószemüvegét sajnos lent hagyja a helyén, ezért kicsit bosszankodik, de nem csinál belőle nagy ügyet; elmondja a mondandóját. Eddig Meryl köszönőbeszéde tetszett a legjobban.

Meryl Streep kezében a legjobb drámai női főszereplő elismerésével az Arany Glóbusz-díjak átadási ünnepségén Beverly Hillsben 2012. január 15-én

Meryl Streep amerikai színésznő kezében a legjobb drámai női főszereplő elismerésével az Arany Glóbusz-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2012. január 15-én

A 75 évesen is kirobbanó formában lévő Jane Fonda hirdeti ki a legjobb vígjáték elismerését, az elismerést a The Artist kapja.

A legjobb drámai színész díját legnagyobb meglepetésemre az Utódok (The Descendants) című alkotásban nyújtott alakításáért George Clooney veheti át Natalie Portman Oscar-díjas amerikai színésznőtől. Clooney-nak mindenkihez van egy kedves szava: “Én igazán nagy rajongód vagyok, Brad” – mondja Pittnek.

A legjobb drámai alkotás elismerésében az Utódok (The Descendants) című film részesül.

Reese Witherspoon megérkezik a 69. alkalommal odaítélt Arany Glóbusz-díjak átadási ünnepségére Beverly Hillsben 2011. január 15-én

Reese Witherspoon megérkezik a 69. alkalommal odaítélt Arany Glóbusz-díjak átadási ünnepségére Beverly Hillsben 2012. január 15-én

11 órás évértékelőt tartott a venezuelai elnök

2012. január 14.

2012. január 13-án maratoni beszédet tartott Hugo Chávez venezuelai elnök a venezuelai parlament épületében. Az 1999-ben megválasztott szocialista vezető tizenegy órán át beszélt évértékelőjében. Ezzel megdöntötte korábbi rekordját is, tavaly „csak” egy laza hat órás beszédet vágott le a hallgatóságnak.

A hatalmas személyi kultusznak örvendő 57 esztendős államfő helyi idő szerint délután egy órakor lépett az emelvényre, és már majdnem éjfél volt, amikor mondandója végére ért.

Hugo Chávez láthatólag jól van, pedig meg nem nevezett rákja miatt tavaly júniusban műtéten esett át, és azóta is rendszeresen jár kemoterápiás gyógykezelésekre.

          Mészáros Márton

Hugo Chávez venezuelai elnök beszédet tart a venezuelai parlament épületében 2012. január 13-án

Hugo Chávez venezuelai elnök beszédet tart a venezuelai parlament épületében 2012. január 13-án