Archive for 2013. július

Lábgyűrűs múmiára leltek

2013. július 14.

Rézötvözetből készült lábujjgyűrűt találtak két, több ezer éves egyiptomi csontvázon az ókori egyiptomi amarnai (ahet-atoni) ásatási helyszínen 2013. július 5-én. A kutatók szerint a múmiák lábán lévő gyűrűvel gyötrelmeiket szerették volna enyhíteni.

A két emberi maradványra Ahet-Aton ókori egyiptomi várostól – el-Amarna, rövid ideig az ókori Egyiptom fővárosa – délre fekvő temetőben bukkantak.  A feltárást végző kutatók szerint most először fedeztek fel ókori – több mint 3300 évesre becsült – tetemeken hasonló, lábon hordott rézgyűrűket. Korábban találtak gyűrűt egyiptomi múmia lábujján, de az Hornedjitef karnaki pap múmiája volt, a gyűrű pedig aranyból készült. Úgy gondolják, a most feltárt két egyiptomi még életében viselte a szokatlan „ékszert”, azt azonban nem tudták megfejteni, hogy vajon mitológiai okokból viselték, vagyis varázserőt tulajdonítottak neki, vagy csupán divatból húzták lábukra. Előbbi feltételezést támaszthatná alá az a tény, hogy az egyik csontváz jobb lábán találták meg a gyűrűt, amelyen többszörös törés nyomait mutatták ki.

Anna Stevens régész, az amarnai ásatási program igazgatóhelyettese a LiveScience.com tudományos hírportálnak nyilatkozva arról beszélt, hogy az ókori egyiptomi hitvilágban a be- és a körülkötéseknek nagy varázserőt tulajdonítottak. Ehhez megfelelhetett a hurokszerűen elhelyezhető fémgyűrű. A két csontváz tulajdonosa 35-40 év körüli férfiak lehettek. Ezek az emberek nem voltak elég gazdag ahhoz, hogy sziklába vájt sírba temetkezhessenek, de azt megengedhették maguknak, hogy egy átlagos temetőbe helyezzék őket végső nyugalomra. A feltételezések szerint a két személy az amarnaiak többségéhez hasonlóan a város valamelyik tisztviselőjének uradalmához tartozó egyszerű házakban laktak, munkájukért cserébe szolgálati lakást és gabonát kaphattak.

Mészáros Márton

Rézötvözetből készült lábujjgyűrűt viselő egyiptomi csontváz az ókori egyiptomi amarnai ásatási helyszínen 2013. július 13-án

Rézötvözetből készült lábujjgyűrűt viselő egyiptomi csontváz az ókori egyiptomi amarnai ásatási helyszínen 2013. július 5-én

Panaszok a Nemzeti Dohányboltok miatt

2013. július 14.

Mint ahogyan kiderült a felmérésekből, a külföldiek java szexshopnak, vagy peepshownak nézik a Nemzeti Dohányboltokat a 18-as karika és a magyar nyelv ismeretének hiánya miatt, azonban a magyaroknak is fejtörést okoz az új trafiktörvény.

A Nemzeti Dohányboltok július 1-jén nyíltak meg Magyarországon, és hamarosan kizárólag csak a nemzeti dohányboltban szabad dohányterméket árulni. Ezzel drámaian csökkenni fog a cigit árusító helyek száma, a korábbi 42 ezres szám mintegy 5300-ra csökken. A cigaretta ára egyúttal emelkedni is fog, a 10 százalékosra emelt új kiskereskedelmi árréssel mintegy 130 forinttal kerül többe egy doboz. Mivel a törvény értelmében a kirakatba nem kerülhet dohánytermékhez kapcsolódó kép, vagy termék, sok külföldi nem tudja mire vélni a számára érthetetlen feliratot, és a 18-as karikát. Ezért a hazánkba látogatók többsége a nyitás utáni első hetekben is meg van győződve róla, hogy kizárólag szexuális üzletet bonyolíthatnak a boltban, vagy szerintük például szex shopként, vagy sztriptízbárként működik.

Valóban örömteli a figyelmeztetés (az üzlethelyiségben ki kell írni, hogy „A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és a környezetében élők egészségét!”/„A dohányzás halált okozhat!”), de azon szinte minden dohányzó szülő, vagy éppen a boltba gyermekkel betérni akaró felháborodik, hogy a tábla tiltja, hogy az üzletbe 18 éven aluli gyermek nem léphet be. Mindez azért van, mert az Orbán-kormány által megalkotott új trafiktörvény szerint a trafikba kiskorú nem léphet be, és ha nem tudja igazolni, hogy betöltötte a 18. életévét, köteles azonnal elhagyni az üzletet. Amennyiben ennek nem tesz eleget, a trafikos rendőri intézkedést kérhet. Az utóbbi időben számtalan bejegyzés született a témában, egy civil társaság pedig petíciót készül benyújtani arról, hogy elfogadhatatlannak találják a korlátozást, még ha az jó szándékkal született is.

Mészáros Márton

Felhívás a Nemzeti Dohányboltokban

Felhívás a Nemzeti Dohányboltokban

Döbbenetes eddig még nem látott képek a Führerről

2013. július 14.

Adolf Hitler kétségkívül a világ leggyűlöltebb személyisége, azonban elvitathatatlan, hogy politikai pályáját csodaszámba menően felvirágoztatta. A Führer zárkózott, beteges világát kevesen ismerték, így sokak nem is tudnak arról a mélyebb rétegről, ami mindvégig a háttérben lapult évtizedeken át. Ugyanis a náci párt legfőbb elöljárói, élükön Hitlerrel, okkultisták voltak, akik hittek a fizikai valóságon túli valóságban, a germán legendáriumban, és az elfeledett, mágikus rítusok erejében.

Adolf Hitler náci vezér Heinrich Hoffmann felvételein 1925-ben

Adolf Hitler náci vezér Heinrich Hoffmann felvételein 1925-ben

Miután felismerték, hogy Hitler alapvetően komikus figurájából ki lehet hozni valami merőben mást, például a német nép új „Messiását”, gőzerővel kezdtek el dolgozni azon, hogy Hitler szabályosan „hipnotizálhassa” közönségét. A későbbi diktátor ezért kezdetben rendszeresen hallgatta saját beszédeit hanglemezről, miközben monológjának hatásvadász mozdulatait gyakorolta. Beszédeit milliók hallgatták, és egy egész nép követte utasításait, amelynek eredménye végül több, mint 60 millió halott lett. Egy beszédre való felkészülés alkalmával 1925-ben a náci vezér saját házi fotósát, Heinrich Hoffmannt (1885-1957) kérte meg, hogy készítsen képeket róla gyakorlás közben.

Hitler később utasította fotográfusát, hogy semmisítse meg a felvételeket, de a fotós nem tett eleget a parancsnak. A férfi 1955-ben, öt esztendővel azután, hogy szabadult a börtönből, ahova háborús bűnök miatt kellett bevonulnia, Hitler a barátom volt (Hitler was my friend) címmel könyvet írt, és publikálta az összes képet, amelynek létezéséről mit sem tudott a világ. Az akkor már tíz éve halott Hitler képei nem keltettek nagyobb visszhangot a háború utáni Európában, azonban, amikor 2012-ben angolra fordították a kiadványt, a figyelem középpontjába kerültek a képek. A felvételeken látszik a parázsló szuggesztivitás, és az erős gesztusok, amint a diktátor gyakorol.

Mészáros Márton 

Adolf Hitler náci vezér Heinrich Hoffmann felvételein 1925-ben

Adolf Hitler náci vezér Heinrich Hoffmann felvételein 1925-ben

Meghalt Cory Monteith, a Glee sztárja

2013. július 14.

2013. július 13-án holtan találták a vancouveri Fairmount Pacific Rim Hotelben a Glee című sorozat sztárját, Cory Monteith kanadai színészt. A sorozatsztár 31 éves volt.

Monteith a szálloda huszonegyedik emeletén vett ki szobát magának. A személyzet, miután rátalált, azonnal hívta a hatóságokat, és a mentőket, de nem sikerült megmenteni az életét. A rendőrség sajtótájékoztatót tartott a művész halálának kapcsán, a halál pontos okát vizsgálják. Nem tudni, hogy a színész tulajdonképpen miért, és milyen körülmények között vesztette életét, de a rendőrség kizárta az idegenkezűséget. Halála éjszakáján a biztonsági kamerák nem rögzítettek semmi gyanúsat, egyedül érkezett vissza a hotelszobájába, és később sem érkezett hozzá senki.

Cory Monteith 1982. május 11-én született a kanadai Calgaryban. Mielőtt betört volna a showbuisnessbe, taxisofőrként, buszvezetőként és tetőjavítóként is dolgozott. Számtalan sorozatban szerepelt kisebb szerepekben, feltűnt a  Smallville, a Csillagkapu, a Supernatural és a Flash Gordon című alkotásokban is. A nemzetközi ismertséget a Glee hozta el számára 2009-ben, amelynek három évadjában alakította a férfi főszereplői karaktert. 

Haláláig boldog párkapcsolatban élt Lea Michele-lel, akivel a sorozatban is egy párt alkottak. Monteith bevallottan  kábítószerfüggő volt, idén is volt rehabilitáción. Elmondása szerint már gyermekként meg kellett küzdenie az alkohollal és a kábítószerekkel.

Mészáros Márton

Cory Monteith (1982-2013) kanadai színész

Cory Monteith kanadai színész (1982-2013) 

Mozi ajánló – A lány és a költő

2013. július 14.

Elismerésem a Vertigo Média forgalmazónak, amiért elhozta a magyar mozikba A lány és a költő (Io sono Li) című olasz filmet, annak ellenére, hogy tisztában van vele, hogy az ilyen típusú filmekre nincs kereslet itthon, és az igazat megvallva, a világ mozilátogatóinak többsége be sem ülne ilyen alkotásra. Nem azért, mert egy elvont művészfilmről, kőkemény drámáról, naturalista szexjelenetekről, durvaságról van szó, hanem egyszerűen azért, mert az emberek jobban szeretik azt a gyakorta értéktelenségbe torkolló filmtermést, amit Hollywood kiköp magából.

Tehát A lány és a költő nem sorolható a tipikus mainstream filmek közé, de nem is azonosítható azzal, amit az átlagember művészfilmnek címkéz. A történet egy fiatal kínai asszonyról szól, aki Olaszországba emigrál, azonban fiát otthon kell hagynia az idősödő apjával. Ahhoz, hogy kijuthasson Kínából, le kell dolgoznia a “tartozását”, varrodai munkája után egy lagúna közelében lévő (chioggiai) kávézóban kell dolgoznia felszolgálóként. A film a karakterek sorsán keresztül bemutatja a helyi halászok mindennapi életét, és bensőséges kapcsolatukat a tengerrel, és egymással. Egy kisebb, összeszokott, ám öregedő társaság is jár a kávézóba iszogatni. Olyan beceneveken szólítják egymást, mint a Bajszos, a Tanácsos, a Költő. Bepi, a költő, valójában egy egyszerű nyugdíjas, szeret rímekben beszélni, és magányos. Az egyedüllét mindenképpen közös benne és a lányban, akárcsak az is, hogy mindketten külföldről jöttek, mert az öreg harmincvalahány évvel ezelőtt Jugoszláviát hagyta hátra. A kínai lány és az öreg halász összebarátkoznak. Azonban kapcsolatuk szigorúan baráti. Ahogy az várható, a közösség áskálódni kezd, és az eddig felfelé ívelő történet majdnem tragédiába csap át.

Az olasz dokumentumfilmes Andrea Segre első játékfilmes rendezésén érezhető, hogy elsőfilmes alkotó munkája. Azonban ezért kárpótol minket néhány mesterien megkomponált kép, melankólia és elhagyatottság érzés, ami átjárja az egész filmet, a messzeségig terjed tenger szimbolikus jelentősége, valamint két olyan remek főszereplő, mint a kínai Tao Zhao, és Rade Šerbedžija, a legendás horvát színész. Vannak a tengeren kívül egyéb utalások is, például Bepi és Li apja között, akik mindketten halászattal foglalkoznak, illetve a nyitó és záró képsorok is összecsengenek, hiszen a lány a kínai költő ünnepét tartja, és Bepitől is hasonló módon vesz búcsút.

A lány és a költő koránt sem tökéletes film, de a lassan kibontakozó, néha „se füle-se farka” érzést keltő történet mellett az operatőr finom munkája, és a remekül passzoló filmzene kombinációja egy csodálatos művet ad nekünk.

Mészáros Márton

A lány és a költő (Io sono Li) című olasz film magyar nyelvű plakátja

A lány és a költő (Io sono Li) című olasz film magyar nyelvű plakátja

Visszaveszik Hujber Ferenc diplomáját

2013. július 14.

Egy témában jártas jogi személy szerint borítékolható, hogy az okirat hamisítással bűncselekményt elkövető Hujber Ferenc színművész diplomáját visszaveszi a Színház-és Filmművészeti Egyetem. A művész egy napilapnak elmondta, hogy alig várja, hogy visszavegyék a diplomáját, mondván úgy sem nyújtott számára semmi újat az egyetem, és soha nem a diplomája miatt szerepeltették.

A 38 éves színész Szily Nórának adott interjújában vallotta be, hogy hamis az érettségi bizonyítványa, szakdolgozata pedig plágium.  “Vennem kellett egy bizonyítványt, hogy felvételizhessek a Színművészeti Főiskolára. Ilyen tekintetben a diplomám érvénytelen” – mondta a filmsztár, aki elmesélte, hogy egy kocsi hátsó ülésén vette nyolcezer forintért az érettségijét. „Szerepálmom, Lady Macbeth” cím diplomamunkáját pedig egy húsz évvel korábbi dolgozatról másolta.

Büntetőjogilag elévült az ügy, de a diploma visszavétele jogszerű lehet. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2013. július 9-én tudatta az MTI-vel, hogy vizsgálatot indított Hujber diplomaügyében, hogy utána járhasson a dolognak. Közismert, hogy 2012-ben Schmitt Pál köztársasági elnököt a Semmelweis Egyetem szenátusa elvette a doktori címét, miután kiderült, hogy disszertációjának jelentős része plágium. 

Mészáros Márton

Hujber Ferenc színművész

Hujber Ferenc színművész

J. K. Rowling álnéven írt krimit

2013. július 14.

Áprilisban jelent meg Robert Galbraith néven a The Cuckoo’s Calling című krimi, amelynek szerzőjét mindezidáig homály fedte. A jó kritikai fogadtatásban részesült mű szerzőjéről csak most derült ki, hogy J. K. Rowling brit szerzőnő, a Harry Potter-sorozat alkotója írta.

A 47 éves írónő a The Telegraph brit lap 2013. július 14-én megjelent számában beszélt először arról, hogy a sikeres krimit ő írta. Már a kötet tavaszi megjelenésekor heves találgatások indultak irodalmi berkekben, hogy vajon ki írhatta a klasszikus krimi műfajban írt könyvet, mígnem a férfi álnév mögé bújt szerzőnő saját maga állt elő az igazsággal.

Rowling szerette volna kicsit hosszabb ideig titokban tartani, hogy ő írta a könyvet, s mint mondja, Robert Galbraith neve mögé bújni „felszabadító élmény” volt. A szerzőnő kiemelte azt is, hogy csodálatos volt úgy alkotni, hogy senkinek nem voltak elvárásai a befutott név miatt, és a kötetet sem előzte meg olyan nagy felhajtás, mint a Potter-könyveket, amelyekre olyan nagy érdeklődés volt, hogy világszerte ezrek álltak sorba a könyvesboltok előtt. Legutóbbi könyve, Az átmeneti üresedés, amely tavaly évvégén jelent meg, olyan sikeresen debütált, hogy már a megjelenése előtt több mint egymillió előzetes megrendelést vettek fel rá Nagy-Britanniában.

Az álnéven kiadott The Cuckoo’s Calling 450 oldalas krimi, amelyben Cormoran Strike nyomozó göngyölíti fel egy Cuckoo (magyarul: Kakukk) becenevű szupermodell öngyilkosságának körülményeit. A férfi az afganisztáni háborúban elvesztette lábát, és magánélete is romokban van, azonban sikerrel veszi az akadályokat, és megoldja a rejtélyt. A kötet pozitív kritikai fogadtatásban részesült már azelőtt, hogy kiderült volna, hogy Rowling és Galbraith személyazonossága megegyezik.

Mészáros Márton

J. K. Rowling brit írónő

J. K. Rowling brit írónő

Jessica Lange 64 évesen is bikiniben feszít

2013. július 13.

2008-ban nagy durranásnak számított, amikor Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznőt 63 éves korában bikiniben kapták lencsevégre az olasz tengerparton. A királynő című filmért a világ számtalan elismerését – köztük a kis aranyszobrot is – begyűjtő filmcsillag büszkén vállalva korát, nagyon fiatalosan látható a felvételeken. 

Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő bikiniben Olaszországban 2008-ban

Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő bikiniben Olaszországban 2008-ban

Most azonban újabb korabeli színésznőről jelentek meg hasonló élethelyzetben készült felvételek. Az idén 64. életévét betöltő Jessica Lange kétszeres Oscar-díjas színésznőt egy alul bokáig, felül csípőig érő szárongban és piros bikinit viselve fényképezték le a malibui tengerparton 2013. július 13-án.

A legendás szépség a rosszmájú híresztelések szerint A postás mindig kétszer csenget című film szexjelenetei során annyira beleélte magát, hogy élesben ment az akció Jack Nicholsonnal, de pucér testére más filmekből is emlékezhetünk. A színésznő alakja különösen irigylésre méltó életkorához képest, már csak azért is, mert háromszor szült. A felvételeken egyébként egy ismeretlen férfivel sétál, aki jó eséllyel akár közelebbi barátja is lehet, hiszen néhány éve vált el Sam Shepard drámaírótól.

Konklúzió: Mind Mirren, mind Lange teste nem felel meg életkoruknak, dekoltázsuk és felsőtestük igazán jó állapotban van. Az ebben a korban már jelentkező narancsbőrtől mindketten szenvednek, de ezt leszámítva lélegzetelállító látványt nyújtanak.

Mészáros Márton

Jessica Lange Oscar-díjas amerikai színésznő a malibui tengerparton 2013. július 13-án

Jessica Lange Oscar-díjas amerikai színésznő a malibui tengerparton 2013. július 13-án

A metakommunikáció megvalósulása

2013. július 13.

A metakommunikációnak a kommunikáción túli kommunikációt nevezzük. Az alábbi képen, amelyen egy afrikai apró csöppség látható a maga ártatlanságában és egy orvos – mindenesetre vöröskeresztes – tökéletesen tükrözi ezt. A felvétel, amelynek készítési helyét és dátumát előttem mindenesetre homály fedi, bejárta, és magával ragadta az egész világhálót.

A kép férfiakból, és olyan emberekből is mély érzelmeket váltott ki, akik alapjáraton nem is szeretik a gyermekeket. 

Mészáros Márton

Megható pillanat

Megható pillanat

Mozi ajánló – Szemfényvesztők

2013. július 13.

Csak imádkozhatunk, hogy végre valahára rájöjjenek a hollywoodi álomgyárban is arra, hogy ami egyszer jó volt, az másodszorra nem biztos, hogy az marad. Mert bizony a Szemfényvesztők (Now You See Me) jó volt, méghozzá abból a nyüzsgő-pörgő fajtából.

Ha másért nem, azért mindenképpen érdemes megnézni, hogy két órán keresztül részesei legyünk egy virgonc bűvészakciónak, amely akár az évszázad átveréseként is bevonulhat a történelembe. Ugyanis adott négy átlagos bűvész, akik még nem értek fel pályájuk csúcsára, amikor egy rejtélyes „idegen”, egy titokzatos bűvész megkeresi őket egy visszautasíthatatlan ajánlattal, ahogyan Don Corleone mondaná. Persze az illuzionisták nem abban az értelemben kapnak ajánlatot, amilyenben a keresztapa adna nekik. Azonban a kapott tervekkel arra vállalkoznak, hogy egy nagyszabású Las Vegas-i show keretében kipakolnak egy párizsi bankot, majd következő lépésként még nagyobbat durrantanak.

Louis Leterrier francia filmrendező legújabb filmje ezúttal minden korábbi munkájánál emlékezetesebb utazásra visz minket. A francia nemzetiségű rendezőnél muszáj beszúrni, hogy az ő hatása miatt eshetett a választás egy párizsi helyszínre, vagy éppen fordítva, valamint Mélanie Laurent, a híres francia starlet szerepeltetésére. A filmet úgy harangozták be, mint 2013 koranyarának legjobb, legjobban várt filmjét, ami ha reálisan gondolkodunk, az egyre silányuló mozitermés közepette is némi túlzásra enged következtetni. Az elképzelés a szemfényvesztőkről és varázslatos trükkjeikről nagyszerű indítás, de a történet a közepénél elfogy, vagy inkább olyan, mintha az alkotók kezéből néhány oldalt kifújt volna a szél, s azokat emlékezetből akarták volna pótolni.

Jesse Eisenberg, Isla Fisher, Dave Franco, és a valóban remek Woody Harrelson a “négy lovas”, de két nagy nevű öreg, Sir Michael Caine és Morgan Freeman is szerepet kap a történetben. Az Interpol francia nyomozójaként feltűnik az említett Mélanie Laurent is, azonban az, hogy karaktere iránt kevés rokonszenvet érzünk, nem az ő bűne. A forgatókönyvíró beleesett a sok szereplő öreg hibájába, mert nem tudta egységesen elosztani a négy főszereplő között a dialógusokat, a cselekményt, és a háttértörténetüket sem egységesen tálalta, de a szándék érződik. A bátyja, James Franco árnyékából kitörni próbálni Dave Franco szinte olyan, mintha jelen sem lenne, de Isla Fisher karakterének belső mélységei sem tárulnak fel előttünk. A történet befejezéséről vegyes gondolatok keringenek bennem: talán valamelyest bugyutának is lehetne nevezni, de más oldalról nézve talán éppen emiatt egyedi a film, hiszen ki gondolta volna, hogy a szálakat egy olyan személy mozgatja, aki….És ennyi legyen is elég.

Engem mérhetetlenül elszomorítana, ha folytatása készülne ennek a szórakoztató, elmés filmnek. Ha nem csalnak a meglátásaim, akkor a befejezés teret enged a történet tovább gabalyításának, ami lássuk be, nem sok jóval kecsegtet az elmúlt évtizedek filmjeinek folytatásait látva.

Mészáros Márton

A Szemfényvesztők (Now You See Me) című film plakátja

A Szemfényvesztők (Now You See Me) című film plakátja