Archive for 2013. november

Novemberre tették át a karácsonyt Venezuelában

2013. november 5.

Ezentúl novemberben ünneplik Venezuelában a karácsonyt, a legszentebb keresztény ünnepet, jelentette be az elnöki hivatal 2013. november 5-én, miután Nicolás Maduro venezuelai elnök rendeletben döntött karácsony áthelyezéséről. Az államfő döntését a katolikus egyház egyelőre nem kommentálta.

Az ellenzék szerint a döntéssel csupán szavazókat szeretne nyerni az elnök, ugyanis december 8-án tartják a helyhatósági választásokat. A hivatalos közlemény szerint viszont így legyőzhető az országon uralkodó keserűség. Maduro, miután aláírta az erről szóló hivatalos papírokat, ünnepélyesen meggyújtotta az ünnepi fényeket az elnöki hivatalban, egyúttal bejelentette, hogy a karácsonyi jutalmak kétharmadát kifizetik november 10-11-én.

Mészáros Márton

Venezuelában novemberben lesz karácsony

Venezuelában novemberben lesz karácsony

A magyarok buktak a nagyapókra

2013. november 4.

A magyarországi mozijegy-eladási toplista élén nyitott a Last Vegas című amerikai vígjáték, amely négy nagypapakorú férfi kalandját meséli el Las Vegasban, a kaszinók fővárosában, tudatta a forgalmazó 2013. november 4-én. Az öt Oscar-díjas színészt, Michael Douglast, Kevin Kline-t, Robert DeNirót, Morgan Freemant és Mary Steenburgent felvonultató komédiát 48 719 néző látta Magyarországon a bemutatóját követően, ami kiemelkedő eredmény.

A hazai nézettségi toplista második helyére került a Turbo című animációs film, amely már 124 ezer magyar nézőnél tart. Az előző heti listavezető, az Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone nevével fémjelzett Szupercella (Escape Plan) című akciófilm a harmadik helyre csúszott. A most debütáló Derült égből fasírt 2 (Cloudy with a Chance of Meatballs 2) című animációs alkotás nem robbantott kasszát, de 21 ezer nézője elegendő volt a lista negyedik helyének megszerzésére. Alfonso Cuarón mexikói rendező Gravitáció (Gravity) című filmjére még egy hónappal a hazai premier után is van kereslet, ezen a hétvégén több, mint 17 ezren nézték meg.

Az Insidious – A gonosz háza (Insidious: Chapter 2) című horror is felkerült a toplistára, az alkotást tizenöt moziban vetítették, 4819 embert érdekelt. Tom Hanks új filmjét, a Phillips kapitány (Captain Phillips) című drámát premier előtt vetítették, de így is 2066 nézőt csalogatott a mozikba. Francois Ozon cannes-i filmfesztiválon bemutatott Fiatal és gyönyörű-jét (Jeune & jolie) csak 1950 ember nézte meg, a Frances Ha című filmet pedig 1031 látogatót vonzott.

Egyesült Államok

Az Egyesült Államokban a Gavin Hood által rendezett és írt Végjáték (Ender’s Game) című sci-fi vonzotta a legtöbb nézőt a mozikba a hétvégén: a látványos, 110 millió dollárból készült film, amelyben Harrison Ford és Ben Kingsley is játszik, 28 milliót keresett. Az amerikai box-office második helyére csúszott a Bad Grandpa című kisebb költségvetésű kandi kamerás vígjáték, amely így elérte a 62 millió dolláros bevételt az USA-ban.

A harmadik helyen nyitott a Last Vegas című nálunk is ezen a hétvégén bemutatott vígjáték. A szupersztárok főszereplésével készült filmet 28 millió dolláros költségvetéssel forgatták, nyitóbevétele 16,5 millió dollár. A forgalmazó arra számít, a film továbbra is jól fog teljesíteni, mint elmondták, a célközönségnek számító idősek várhatóan nem egyből a bemutatót követően ülnek moziba. Ezen a hétvégén mutatták be a Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) című AIDS-drámát, amelynek főszerepét alakító színészei, Matthew McConaughey és Jared Leto közel húsz kilogrammot fogytak a hitelesség kedvéért. Az alkotást mindössze kilenc amerikai filmszínházban vetítették, és valamivel több, mint negyedmillió dollárt, 264 ezer dollárt keresett.

Mészáros Márton

Kevin Kline, Morgan Freeman, Robert De Niro és Michael Douglas a Last Vegas című filmjük egyik jelenetében

Kevin Kline, Morgan Freeman, Robert De Niro és Michael Douglas a Last Vegas című filmjük egyik jelenetében

Fényevő volt Michelle Pfeiffer is

2013. november 4.

Michelle Pfeiffer amerikai színésznő pályája kezdetén fényevő volt – nyilatkozta maga az érintett a The Telegraph című vezető brit lapban 2013. november 2-án megjelent interjújában.

Az 55 éves filmsztár elmesélte, hogy amikor húszévesen Hollywoodba költözött, aláírt egy szerződést néhány magát személyi edzőnek nevezi emberrel, akik azt mondták neki, az élelmiszer és a víz egyáltalán nem fontos. “Úgy gondolták, hogy az emberek egy bizonyos magasabb szinten mind fényevők” – mondta Pfeiffer, aki mindent megtett kezdetben, hogy megfeleljen nekik.

“Sok időt töltöttem náluk, és minden egyes alkalomért fizetnem is kellett” – mondta a színésznő, aki évtizedek óta vegetáriánus. Michelle Pfeiffer az interjúban elismerte azt is, hogy nehézségként éli meg az öregedést, de kijelentette, még soha nem volt plasztikai beavatkozása, beleértve a botox-injekciót és a különböző feltöltéseket is.

Az ineida, vagyis a fényevés a tudomány szerint halálos áltudomány, azonban bizonyos kultúrákban nagyon népszerű. Számos követőjük belehalt a nem evésbe az elmúlt évtizedek során.

Mészáros Márton

Michelle Pfeiffer amerikai színésznő

Michelle Pfeiffer amerikai színésznő

Drew Barrymore újra terhes

2013. november 4.

Drew Barrymore amerikai színésznő második gyermekét várja, írja a People amerikai magazin internetes kiadása 2013. november 4-én. A 38 éves filmsztár és férje, Will Kopelman sajtósa megerősítette a lap információit.

A korábban az egyik legsikeresebb gyermekszínészként, majd romantikus komédiák főszereplőjeként megismert Drew Barrymore viharos kapcsolatai, rövidebb-hosszabb ideig tartó házasságai után 2012-ben ment feleségül Will Kopelmanhoz, akit egy kislánnyal ajándékozott meg. A baba, akit Olive Barrymore Kopelmannak hívnak, most tizenhárom hónapos.

“Egyedüli gyermek voltam, és ez meglehetősen unalmas volt” – vallotta a színésznő az InStyle magazin szeptemberi számában, de akkor még nem lehetett tudni, hogy gyermekének kistestvérét hordozza a szíve alatt. 

Mészáros Márton

Drew Barrymore amerikai színésznő

Drew Barrymore amerikai színésznő

 

Lemaitre történelmi regénye kapta a Goncourt-díjat

2013. november 4.

Pierre Lemaitre francia írót tüntették ki az Au revoir lá-haut (nyersfordításban: Viszlát fent) című történelmi regényéért a Goncourt-díjal, közölte a legrangosabb francia irodalmi kitüntetés kuratóriuma 2013. november 4-én.

A párizsi Drouant étteremben ülésező zsűri a tizenkettedik szavazáson döntött a díj odaítéléséről, amelyet végül 6:4 szavazati arányban a 62 éves Pierre Lemaitre-nek szavaztak meg. Au revoir lá-haut című regénye, amelyért az elismerést kapta, egy csalásról szól, amelyet az első világháborúból leszerelt francia katonák hajtottak végre közvetlenül a világháború befejezése után.

A díj mellé 10 euró (kb. 3000 forint) pénzjutalommal jár, de az elismerés nemzetközi hírnevet biztosít a kitüntetettnek, és növeli műveinek eladott példányszámát. Lemaitre első regénye 2006-ban, a szerző ötvenöt éves korában jelent meg. Műveit eddig mintegy húsz nyelvre fordították le, magyarul 2010-ben jelent meg Téboly című pszichothrillere.

Mészáros Márton

Pierre Lemaitre francia író

Pierre Lemaitre francia író

Mozi ajánló – Fiatal és gyönyörű

2013. november 4.

Francois Ozon francia filmrendező Fiatal és gyönyörű (Jeune & Jolie) című alkotása egy olyan fiatal lányról szól, aki anyagi és érzelmi biztonságot nyújtó, boldog családban nő fel, azonban valamiért luxusprostituáltnak áll.

Korábbi munkáiból már megtudhattuk, hogy a merész szerzői filmes mindig a szexualitás mélyreható, kifinomult vizsgálatát állította filmjeinek középpontjába, méghozzá alapos precízséggel megmunkált drámákon keresztül szemléltetve az eredményt. Ozon ezúttal Isabelle, egy tizenhét éves kamasz történetét meséli el, aki éppen kezdi felfedezni saját szexualitását. A kezdőjelenetben megtudhatjuk, mit fogunk kapni a filmtől: holmi romantikus, érzéki szeretkezés és valami durva, szado-mazo szex helyett a kettő között álló, érzékletes, ám mégsem prűd jelenetekben lesz részünk.

Valaki egy távcsövön keresztül figyeli Isabelle-t, aki a tengerparton fekszik. Először nem tudjuk, hogy a lány öccse a kukkoló, aki nem zavartatja magát akkor sem, amikor nővére ledobja fürdőruhájának felsőjét, persze ahogy írtam, már a film első néhány percében megtörténik a vetkőzés. De még mielőtt valakit elragadna saját képzelete, a lány és öccse kapcsolatában semmi rendkívüli nincs, sőt meglehetősen jó a viszonyuk az életkori különbség ellenére is. A fiúnak pedig nincsenek frusztráció, csupán érdekli minden, ezért leskelődik éjjel-nappal, bár tegyük hozzá, ha udvariasan megkérik, hogy menjen ki a szobából, meg is teszi.

Filmünk hősnőjéhez visszakanyarodva Isabelle a homokos tengerparton veszti el szüzességét egy este, amelynek nem tulajdonít nagy jelentőséget. Egyébként a lány érdektelenségét tökéletesen kifejezi, hogy egy idegen német sráccal tölti első szexuális együttlétét, amelyet igazán nem is élvez, de számára nem is ez a mérvadó, hanem az, hogy túl legyen rajta, utána már teljesen közömbös számára a fiú. Figyelemre méltó apró kis utalás a változásra, amikor a parton megjelenik Isebelle. A következő szakaszban már azt látjuk, amint Isabelle luxusprostituáltként igyekszik egy klienshez. Ugyanis a csinos diáklány úgy gondolja, a szexből egy kis plusz jövedelemre is szert tehetne, így elkezdi hirdetni magát az interneten, és luxusörömlányként körülbelül 300 eurót (kb. 90 ezer forint) kap egy-egy alkalomért, általában az idősebb korosztály köreiből kikerült kuncsaftjaitól. Mindeközben, éli tovább normális életét, szofisztikált családjával tölti az időt, iskolába jár és tanul.

Korábban már Ozon szemére vetették, hogy túlságosan öncélú, provokatív filmeket készít, és olyan vádak is érték a rendezőt, hogy csak magának készíti műveit, de ezúttal nyíltan kijelenthetjük, hogy nem élt vissza a helyzettel. Pedig felfedezettje, a főszereplő Marine Vacth nem csak valóban szép, hanem messzemenően hiteles marad szerepében. Természetesen mielőtt valaki megijedne semmi törvénybe ütköző nem történt az egyes jelenetek felvétele során, ugyanis Vacth huszonkét éves volt a forgatás idején, de tinédzser külsejének köszönhetően tökéletesen elhisszük, hogy még nem nagykorú. Látva a színésznővel készült interjúkat, Vacth számára némi könnyedséget jelenthetett a visszafogott stílusú, érzelemmentes, leginkább hallgatag lány megformálása, ugyanis az életben is meglehetősen csendes.

Marine Vacthot meglátva eltéríthetetlenné válik véleményünk, miszerint a címadás hátterében az ő külseje állhat, ugyanis a korábban modellként dolgozó francia szépség káprázatosan szemrevaló, valóban fiatal és gyönyörű. Természetesen a szépség hátulütő is lehet, számos férfi csak azért fog elmenni a moziba, hogy szélesvásznon gyönyörködhessen Vacth kisasszony testében, amelyet néhányszor megcsodálhat, de hírből sincs szó semmi olyan naturalizmusról, amelyet az idei cannes-i filmfesztivál fődíjas alkotásában, az Adéle élete című szerelmesdrámában, vagy Lars von Trier filmjeiben láthatunk. A mellékszereplők terén az édesanyját játszó Géraldine Pailhas kiemelkedő, a film kérdőjeles befejezésekor pedig megjelenik Francois Ozon kedvelt színésznője, Charlotte Rampling is.

Habár a másfél órás játékidő végére sem derül ki, hogy Isabelle miért választotta ezt az utat, az érzésünk az, hogy leginkább saját határainak megismerése céljából, és az élvezet, az izgalom kedvéért. Tehát, ahogyan az nyilvánvalóvá is válik, nem anyagi okokból. Erre mondhatta Andorai Péter Purábl úrja a Csinibabában, hogy „hiába, minden nő kurva”, vagy Torrente, a hájas, tapló zsernyák, hogy „mind kurva, kivéve az anyám.” Isabelle életének négy hónapja azonban ennél sokkal többről szól, még ha a rendezőt valami ilyesféle koncepció vezérelte, amikor elhatározta, hogy filmre viszi a törékeny, érzelmileg mérsékelt ifjú hölgy választását.

Mészáros Márton

A Fiatal és gyönyörű című film platátja

A Fiatal és gyönyörű című film platátja

Tüntetők és ellentüntetők a Horthy-szobor avatásán

2013. november 3.

Ellentüntetők vettek részt a néhai Horthy Miklós kormányzó mellszobrának leleplezése előtt a budapesti Szabadság téri Hazatérés templománál az első bécsi döntés 75. évfordulóján 2013. november 3-án.

A Jobbik szervezésében megtartott Horty-szobor avatás előtti istentiszteleten mintegy négyszázan vettek részt, köztük sokan gárdista egyenruhában. Az ünnepség ellen tüntetve úgynevezett flash mobot szerveztek, a megemlékezőket az úttest túloldalán sárga csillagot viselő ellentüntetők fogadták. Az ellendemonstrálók számos molinót hoztak magukkal, amelyeken ismert zsidó származású magyar művészek, tudósok, sportolók – köztük Karinthy, Rejtő, Radnóti, Hajós Alfréd, Gábor Dénes – portréja volt látható.

A szobrot a megemlékezők “éljen Horthy!” és az ellentüntetők “szégyen gyalázat!” kiabálásai mellett leplezték le. Horthy Miklós szobrát Gyöngyösi Márton, a Jobbik parlamenti képviselője – aki korábban a magyar országgyűlés képviselőik származási alapon történő listázását javasolta – leplezte le, aki Horthy Miklóst a 20. század legnagyobb államférfijának nevezte, és Szent István és Szent László királlyal, valamint a Rákócziakkal, Kossuthtal és Széchenyivel említhető egy lapon.

A kormánypárt közleményben ítélte el Horthy Miklós bronzszobrának avatásán, Rogán Antal, a főváros V. kerületének polgármestere úgy nyilatkozott, a Fidesz szerint az akció jó ürügyet szolgáltat a nyugat-európai baloldali lapoknak, hogy antiszemitizmusról beszéljenek Magyarország kapcsán.

Mészáros Márton

Horthy Miklós kormányzó szobrának avatása Budapesten a Szabadság téren 2013. november 3-án

Horthy Miklós kormányzó szobrának avatása Budapesten a Szabadság téren 2013. november 3-án

Tizenhét áldozat a múltheti viharban

2013. november 1.

Legkevesebb tizenhét áldozata van az utóbbi évek egyik legnagyobb viharának Nyugat-Európában, amely 2013. október 27-én kezdett végigsöpörni a kontinens több országán, köztük az Egyesült Királyságon, Franciaország északi részén és Németországon. A St. Jude-ciklon, vagy másik nevén, a Christian jelentős károkat okozott.

A vihar amelyhez hasonló nem volt Angliában 1987 óta, 130-140 kilométer/órás sebességgel rohamozta meg a szigetországot, majd elérte Franciaországot, Németországot, Hollandiát, Belgiumot, Dániát és Svédországot is. Dániában mérték a legerősebb széllökéseket, ott október 28-án, hétfőn194 ,4 km/órás sebességgel süvített a szél. A viharban elhunyt személyek közül tizenhét holttestét találták meg és azonosították: Nagy-Britanniában öten haltak meg, Németországban hét ember vesztette életét, Franciaországban pedig egy nőt ragadott el az áradó víz, de további halálesetek is vannak. 

Mészáros Márton

A St. Jude vihar tombolása

A St. Jude vihar tombolása

Mozi ajánló – Last Vegas

2013. november 1.

Kevin Kline, Michael Douglas, Morgan Freeman és Robert DeNiro az elmúlt évtizedekben minden erejével azon dolgozott, hogy elérjék, nevük egyet jelentsen a magas fokú, igényes filmkészítés garanciájával. A négy Oscar-díjas színész felett még nem járt el az idő, de új filmjük, a Last Vegas mégis ezt sugallja. John Turteltaub új filmjében négy öregfiút alakítanak, akik ötvennyolc év elteltével egyik társuk legénybúcsújának alkalmából újra összejönnek egy féktelen mulatozásra.

Természetesen az alapötlet, mégpedig az, hogy készítsük el a nagy sikerű Másnaposok című vígjáték mintájára négy öreg cimbora Las Vegas-i tivornyájának kalandos meséjét, jól hangzik. És ahogyan korábban már láttuk, az öregek nagyon jó forrásai a humornak, különösen akkor lehet ebből valami ütőset kihozni, ha olyan sztárok alakítják a főszerepet, mint a Last Vegas szereplői. Ennek ellenére a forgatókönyv vérszegény lett, és elpuskázta a kivételes lehetőséget. A vígjáték helyett már a film elején megjelenik a drámai fordulat, amikor megtudjuk, hogy Paddy, négyük közül a legzsémbesebb elvesztette szeretett feleségét, és őt gyászolja a nap huszonnégy órájában, és még otthonát és köntösét sem hagyja el. Azonban Archie és Sam, a másik két öreg meggyőzik cimborájukat, hogy tartson velük Billy legénybúcsújára és esküvőjére a „bűn városába.” Néhány jó poént hallhatunk, legtöbbjük az öregemberek civódásaiból származik, de sajnos minden jó beköpést követ legalább egy kínos jelenet, amit nem tudunk mire vélni. Ebben a világban már nem igazán eredeti elsüti a transzvesztita-poént, kapásból legalább fél tucat film, vagy sorozat jutott eszembe, ahol az egyik szereplő egy háttal ülő hajtömeget lát, és kiderül róla, hogy az illető férfi. Egy mosoly erejéig még talán vicces lehetne az is, hogy a két öregúr azt hiszi, hogy a húsz ropi húsz dollárt jelent húszezer helyett, vagy az, ahogy hatvan-hetven évesen táncolnak. Bár abban semmi érdekes nincs, hogy Morgan Freeman, akármilyen jó színész, ide-oda vonszolja magát a táncparketten, ennél sokkal viccesebb volt anno a Gálvölgyi Showban egy szkeccs a nyugdíjas rapről. Az igazi poén az lett volna, ha nem csak kicsit elkezdi imitálni, hanem eltáncolja a Moonwalkot, vagy valami menő, jól mutató táncfigurát nyom le. A prosztata, viagra és aranyér egyszer-kétszer mosolyra fakaszt, de inkább elkeserítő, hogy ez a humor fő szála.

A film kevéske kis érdeme, hogy négy briliáns színészt sűrített egy produkcióba, kiegészülve Mary Steenburgennel, Oscar-díjas kolléganőjükkel. Michael Douglas mindig is ellentmondásos volt a filmipar sztárjainak teljesítményét megítélők körében, ugyanis hol rezdüléstelen arccal hoz egy karaktert, hol lejátszik mindenkit a vászonról, és bebizonyítja, hogy miért A-kategóriás sztár. A Last Vegasban alapvetőleg az ő karaktere körül forog minden, de elsősorban nem a játékára figyelünk, hanem arra, hogy ránc barázdálta arcát leszámítva meglehetősen jól tartja magát, igazi férfias külsejét egy ötvenéves is megirigyelhetné. A télapó szakáll alatt megbúvó Kevin Kline-tól megszokhattuk az ehhez hasonló karaktereket, az általa játszott esetlen, balga Sam, aki mindenáron megakar dönteni egy nőt, miután negyvenévnyi házasság után erre lehetőséget kapott feleségétől szerethető alak, Morgan Freeman szokásosan jó és bölcs, de Robert DeNiro túl nagy színész ahhoz, hogy az utóbbi időben csak ezt a savanyú, durcás képét lássuk, amikor a csillagot is letudja játszani az égről. A négy brooklyni jó barát azonban így is egységesen osztja be a jelenlétet a vásznon, és jól mutatnak együtt, különösen a film végén viselt ruházatukban.

Azonban, amikor közhelyet közhely követ, és újra felcsendül Steenburg bárénekesnőjének jellegtelen, érzékinek szánt hangja egy túl hosszú dal részletben, és egymást ismétlő fordulatokat kapunk, már biztosak vagyunk benne, hogy ez egy olyan film, amit nem kellett volna leforgatni. Vannak benne meghitt pillanatok, méghozzá túláradó szentimentalizmussal, ahogyan az esküvő előtti vízválasztó esemény lezajlik, illetve némi ártalmatlan poénkodás, mint például amikor először Douglas löki be DeNirót a vízbe, aztán DeNiro Michael Douglast. Azonban sok nézni, ahogyan Billy mindkét alkalommal átengedi választottját cimborájának, ahogyan egyes poénokat ötször hallunk, vagy azt az enyhe kis utalást, hogy a barátok ötvennyolc év után találkoznak, majd ötvennyolc nappal később tűnnek fel újra a vásznon. Na, egy szó, mint száz: rossz nézni, ahogy ezek a nagyszerű színészek marháskodnak egy béna limonádéban. Nem az öregedés a kínos…

Mészáros Márton

A Last Vegas című amerikai vígjáték plakátja

A Last Vegas című amerikai vígjáték plakátja