Itt van egy formaságokhoz görcsösen ragaszkodó, zsémbes középkorú asszony és a hollywoodi aranypolgár, aki a világ egyik legismertebb filmstúdióját alapítja meg, és aki páratlan karrierje során igazán bensőséges kapcsolatba kerülhetett az Amerikai Filmakadémia elismerésével, mert huszonegy alkalommal tüntették ki Oscar-díjjal. Kettejük története a domináns John Lee Hancock legújabb filmjében, a Banks úr megmentése (Saving Mr. Banks) című alkotásban.
Mert Walt Disney (Tom Hanks), a hollywoodi álomgyár mágnása hiába alkotta meg a leghíresebb rajzfilmfigurákat – Miki egeret, Micimackót és társait –, egyszer megígérte az akkor még gyermekleányainak, hogy megszerzi P. L. Traverstől (Emma Thompson), a könyv szerzőjétől a Mary Poppins megfilmesítési jogait, és mint tudjuk, ha egy apa valamit megígér, akkor nincs visszatáncolás. Disneynél mindenesetre így volt. A Banks úr megmentése című filmben pedig az apa figura áll a mű középpontjában, maga a mindenkori apa. Nem csak Travers iszákos, bankban dolgozó édesapja (Colin Farrell), aki megtanította lányát a képzeleterő adta burok használatára, hanem Disney apja is, az öreg Elias Disney, aki kegyetlenül bánt a gyermekével, de ha nem tett volna így, talán soha sem tanulta volna meg Walt Disney, hogy az álmokért keményen meg kell küzdeni. A téma természetesen nem forradalmi, sőt akár közhelyesnek is nevezhetnénk, de a film mégsem válik egyszerű limonádévá a két karakter jellembeli különbségei miatt.
Disney, az animáció királya dollármilliomos, míg vele ellentétben Mrs. Travers éppen azért mond húsz év után egy nyögvenyelős igent Walt Disney ajánlatára, mert anyagilag megszorult. Disney maga Amerika – a férfi, aki hitt bennük, és tett az álmaiért, aki mindent elért, és akinek semmi sem lehetetlen. Laza és közvetlen, egy munkatársának sem engedi, hogy ne keresztnevén szólítsa. Viszont Pamela Travers ragaszkodik a hivatalos megszólításhoz, konzervatív brit hölgy, aki teát iszik tejjel és kávéval (néha whiskyvel), és úgy oktatja ki a környezetét, mintha egy általános iskolás tanító néni lenne. Travers viselkedésének oka természetesen a múltban gyökerezik: az asszony számtalan tragédiát élt át gyermekként, istenített apja megtanította szabadjára engedni a képzeletét, mindig aktív játszópajtása volt, de belső gondok emésztették, minden pénzüket elitta, végül meglehetősen fiatalon és méltatlan körülmények között halt meg. De a kislány gyermekéveit egy nagy költözés, édesanyja többszöri öngyilkossági kísérletei is megbénították. Ilyen előzményekkel semmi okunk csodálkozni azon, hogy mivé vált ez a nő, aki a rajongásból apja keresztnevét használja művésznévként, külsőségek ellenére mégis minden este apjáról álmodik, és aki képtelen elengedni a múltját. Az már csak természetesen forgatókönyvírói ballépés, hogy akkor hajlandó beletörődni a valóságba, amikor Disney ráeszmél mindarra, hogyan vált Travers Goff kislányából a gyermekkönyvek magába forduló, goromba írónőjévé.
Egy ilyen meseszerű ruhába öltöztetett életrajzi filmet elmesélő alkotás nem állná meg a helyét, ha legalább a két főszereplő nem vérprofi színész lenne. Tom Hanks esetében nem csak a külső stílusjegyek azonosak Disneyvel, hanem mimikájában, legapróbb gesztusaiban is olyan, mint a nagy öreg Disney. Partneréről, Emma Thomsponról nem is beszélve, aki dauerolt hajával, kosztümjeivel és kistáskáival és rendkívül szellemes véleménykifejtésével nagyszerű. Megjegyzései, „Never, Ever!” felkiáltása és habitusa minden percben mosolyt csal arcunkra, alakításával pedig kiemelkedik a többi színész közül.
Maga a film azonban sokkal többet ér annál, mint amit az egyszeri mozinéző képes befogadni. Mélyebb üzenetet közvetít a szereplők lelkének mélyéről: miért ragaszkodott Travers mindvégig a könyvhöz, miért kötötte az ebet a karóhoz Disney az apa, Banks úr külsejét illetően, és miért hallani a film bemutatása után két évvel elhunyt Disneyt köhögni több jelenetben is. És természetesen a lényegi kérdés: a cím. Vajon tényleg nem a gyerekeknek szól a Mary Poppins? Hanem, Banks úrról és az ő megmentéséről, és a felnőttekről, akik elfeledkeztek gyermeki énjükről? Mindezek mellett azt sem szabad elhanyagolni, hogy a film ezeken a szálakon keresztül mutatja be, hogyan képes P. L. Travers átmenni egy lelki folyamaton onnantól kezdve, hogy a filmötlettől viszolyogva kiosztja, odáig míg aláírja a szerződést. Persze, kétségkívül messze van a tökéletes filmtől a Banks úr megmentése, de ahogyan az emberek sem, úgy a filmek sem azok.
Mészáros Márton
A Banks úr megmentése című film plakátja
Mészáros Márton blogja 