Archive for 2014. április

Jude Law az életben is laza

2014. április 4.

A budapesti Four Seasons Hotelből távozó Jude Law brit színészt a szálloda előtt csíptem el 2014. április 4-én. A 41 éves sztár készségesen fogadta a rajongókat.

Autogramgyűjtési hobbim során több világsztárral találkoztam, de közülük Jude Law különösen kedves természetnek mutatkozott az életben is – barátságosan viseltetik az aláírásgyűjtők iránt is. A jelenleg Paul Feig kémvígjátékát, a Spy című filmet forgató Law a film másik szereplője, a kiemelővel megjelölt szövegkönyvet olvasó Rose Byrne ausztrál színésznő után távozott a hotelből. Eddigre kisebb, húsz-harminc fős rajongói tábor várta már, és amikor kilépett meglehetősen viseletes farmeröltözetében és napszemüvegében, mindenkinek adott aláírást, pedig késésben volt a forgatásra, ahova autó vitte. Érdekesség, hogy még az őt szállító autónak is volt vezeték nélküli internet hálózata (WIFI).

Amikor megkérdeztem, hogy adna-e aláírást, Mr. Law azt felelte, igen, ez természetes, majd hozzátette: “ez a feladatom.” Mindenkivel kedves és barátságos volt, végig mosolygott.

Mészáros Márton

Jude Law brit színész rajongói körében Budapesten 2014. április 4-én (Fotó: Mészáros Márton)

Jude Law brit színész rajongói körében Budapesten 2014. április 4-én (Fotó: Mészáros Márton)

Schumacher pillanatokra magához tér

2014. április 4.

A decemberben súlyos síbalesetet szenvedő Michael Schumacher hétszeres Forma-1-es autós gyorsasági világbajnok sajtósa szerint a világsztár jobban van, és pillanatokra magához tér eszméletlen állapotából.

Michael Schumacher Forma-1-es világbajnok szóvivője, Sabine Kehm 2014. április 4-én kiadott sajtóközleménye szerint a múltév decemberben egy véletlen síbaleset során súlyos fejsérülést szenvedett Michael Schumacher állapota némileg javulást mutat, és rövid időszakokra magához tér.

A 45 éves Schumachert január óta próbálják felébreszteni a kómából. A német világbajnok a franciaországi grenoble-i kórházban kezelik, az elmúlt hetekben olyan híresztelések kaptak szárnyra, miszerint tartósan vegetatív állapotba került, ezért felesége előkészületeket tett arra, hogy hazaköltöztethesse svájci otthonukba. Sabine Kehm, a sztár sajtósa és menedzsere cáfolta az értesüléseket.

Mészáros Márton

Michael Schumacher hétszeres Forma-1-es világbajnok

Michael Schumacher hétszeres Forma-1-es világbajnok

Doris Day 90 éves

2014. április 4.

90. életévét töltötte be Doris Day, a legendás amerikai színész-énekesnő 2014. április 3-án. A művésznő évtizedek óta visszavonultan él.

A születésnapos színésznőről a People magazin tett közzé egy exkluzív fényképet, amely a kaliforniai Carmelben lévő háza előtt készült. A 90. születésnapját ünneplő díva a képen egy kiskutyával a karjában látható, és mosolyogva integet a kamerának. Doris Day a képen még nyolcvan évesnek sem látszik, nemhogy kilencvennek, netán kilencvenkettőnek.

Doris Day német származású szülők gyermekeként, Doris Mary Ann Kappelhoff néven született Cincinnatiban. Az évszám nem biztos, saját bevallása szerint az 1924. április 3. a helyes születési adat, azonban életrajzírója és a népszámlálási adatok 1922-es évet jelölik meg születési dátumaként.

Doris Day az 1950-es évek közepén jobbnál jobb szerepek tucatjait játszotta, James Stewart oldalán főszerepet játszott Hitchcock Az ember, aki túl sokat tudott (The Man Who Knows Too Much) ímű filmjében, az általa előadott Que Sera, Sera című dal pedig a legjobb eredeti filmzene Oscar-díját kapta meg. 1960-ban őt magát is Oscar-díjra jelölték a Párnacsaták (Pillow Talk) című filmben nyújtott alakításáért, amelyben Rock Hudson volt a partnere.  A színészettől 1973-ban vonult vissza, de 1968-tól már csak a The Doris Day Show-ban játszott.

A sztár énekesnőként is jelentős sikereket ér el, 31 különböző albuma jelent meg, a legutóbbi 2011-ben. A jórészt régebbi, kiadatlan felvételeket tartalmazó My Heart albumára 87 évesen énekelt fel olyan dalokat, mint amilyen Joe Cocker híres slágere, a You Are So Beautiful. Az album kilencedik helyen nyitott a lemezeladási toplistán, így Doris Day lett a világ legidősebb előadója, aki új dalokat tartalmazó albummal került be a TOP 10-be. Az album 460 héten keresztül volt a legnépszerűbb 40 zenei album eladási listáján, ami szintén csúcsteljesítmény.

Az 1950-es és 60′-as évek szőke szépsége az elmúlt évtizedekben visszavonultan él, évekig nem is ad interjút, és még művésznevét is visszacserélte születési nevére, hogy kevesebben ismerjék fel. A Grammy-díjas Doris Day koncertet már egyáltalán nem ad, nyilvános eseményekre sem megy el, ideje nagy részében viszont állatvédelemmel foglalkozik, és elmondása szerint imád házi állatjaival, barátaival lenni és sokat nevetni.

Mészáros Márton

Doris Day amerikai színésznő 2014. április 2-án (Forrás: Twitter)

Doris Day amerikai színésznő 2014. április 2-án (Forrás: People magazin)

Paul Feig egy igazi úriember

2014. április 4.

Paul Feig amerikai filmrendező Budapesten forgatja harmadik mozifilmjét Melissa McCarthy Oscar-jelölt amerikai színésznővel. A Spy című film egész stábja a magyar fővárosban van.

Koszorúslányok (Bridesmaids) és a Női szervek (The Heat) című filmek alkotójával, Paul Feig amerikai rendezővel akkor találkozhattam, amikor éppen visszaérkezett belvárosi szállodájába egy kimerítő forgatási napot követően. Ahogyan azt korábban egy komoly amerikai lap írta róla, amikor az év egyik legjobban öltözött hírességének választotta, ő egy nagyon vicces ember, aki nagyon komolyan veszi a ruháit. Ezúttal is kedvenc ruhaneműjét, öltönyt viselt, amely becsületre méltó, különösen annak ismeretében, hogy nem csak a nyilvános eseményeken, hanem az összes forgatási napon így öltözködik. Paul Feig megjelenésének elengedhetetlen kelléke a sétabot is, amely most sem hiányozhatott.

Az 51 éves Paul Feig készségesen írt alá emlékkönyvembe, és örömmel fogadta, hogy szeretem a filmjeit. Kérdésemre elmondta, Budapest tökéletes helyszín az új akciókomédiához, és nevetve hozzátette még azt is, hogy a korábbi filmjeit is itt kellett volna forgatnia. A Spy egy Susan Cooper nevű női ügynökről szól, akit Melissa McCarthy alakít a filmben. Társai Jude Law, Jason Statham, 50 Cent, Rose Byrne, és utóbbi színésznő életbeli párja, Bobby Cannavale.

Mészáros Márton

Paul Feig amerikai rendező Budapesten 2014. április 2-án (Fotó: Mészáros Márton)

Paul Feig amerikai rendező Budapesten 2014. április 2-án (Fotó: Mészáros Márton)

Whoopi Goldberg dédnagymama lett

2014. április 3.

Whoopi Goldberg Oscar-díjas amerikai színésznő dédnagymama lett, az örömhírt az Instgram képmegosztó portálon osztotta meg követőivel 2014. április 3-án. A hírt egy a babáról és róla készült videóhoz csatolta.

Az 58 éves Whoopi Goldberg az említett családi felvételen elárulta, hogy évtizedek óta nem fogott gyermeket a karjaiban, és hangot adott örömének is, amely dédunokája megszületése miatt önti el szívét. A népszerű komikus, aki az utóbbi időkben televíziós sorozatokban játszik, 17 évesen szülte meg lányát, Alex Martint. Goldberg 34 évesen lett nagymama, így valósulhatott meg az, hogy még hatvanéves kora előtt dédmama örömök elé nézhetett.

Mészáros Márton

Whoopi Goldberg Oscar-díjas amerikai színésznő

Whoopi Goldberg Oscar-díjas amerikai színésznő

 

 

Átadták a Várkert Bazárt

2014. április 3.

Orbán Viktor miniszterelnök átadta a Várkert Bazár megújult épületegyüttesét 2014. április 3-án. A Bazárt harminc év után nyitották meg.

A világörökség részét képező műemlék fejlesztésének első ütemében teljesen felújították a kétszáz éve született Ybl Miklós tervezte épületrészeket, kialakítottak egy 2500 négyzetméteres kiállítóteret, valamint egy 900 négyzetméteres rendezvénytermet is. Orbán Viktor kormányfő átadóbeszédében úgy fogalmazott, a helyreállított Várkert Bazár “ismét a nemzet fővárosának büszkeségévé” válhat, felújítása pedig nem volt akadálymentes, mert külföldi befektetők például bevásárlóközpontot szerettek volna építeni a helyére. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az 5. kerület polgármestere is felszólalt, aki elmondta, hogy korábban a Várbazár mindig Kölcsey Ferenc Huszt című versére emlékeztette, azonban mostantól újra eredeti, dicső fényébe ragyoghat a helyszín.

Az átadáson Miklósa Erika operaénekes és Sebestyén Márta népdalénekes is fellépett. Az ünnepségen közel ezerfős tömeg gyűlt össze, számos Fidesz-szimpatizáns a párt logóját tartalmazó táblát hozott magával. Ellenzékiek próbálták megzavarni a rendezvényt, a kormányváltás molinóját lógatták le a várfalon. A Várkert Bazár felújításának második üteme a tervek szerint augusztus 28-án ér véget.

Mészáros Márton

Orbán Viktor miniszterelnök és L. Simon László, a budai várnegyed megújításáért felelős kormánybiztos a felújított Várkert Bazár átadásán 2014. április 3-án

Orbán Viktor miniszterelnök és L. Simon László, a budai várnegyed megújításáért felelős kormánybiztos a felújított Várkert Bazár átadásán 2014. április 3-án

Megtaláltnak vélik a Szent Grált

2014. április 1.

Két spanyol művészettörténész meglepő bejelentést tett: azt állítják az elveszettnek hitt Szent Grálnak valójában nem veszett nyoma, mitöbb naponta megtekinthető Spanyolország egyik legmonumentálisabb katedrálisában, a leóni székesegyházban – írja a The Guardian vezető brit lap 2014. március 31-én.

Margarita Torres és José Miguel Ortega del Rio spanyol művészettörténészek feltevése szerint a bibliai Szent Grál a spanyolországi León városában található Szent Izidor-bazilikában van kiállítva évek óta. A két tudós A Grálok királya című most megjelent könyvükben írnak arról, hogy hároméves kutatásuk eredményeként fedezték fel, hogy a Grál valójában megegyezik azzal a középkorinak vélt kegytárggyal, amelyet a leóni katedrális múzeumában állítanak ki immáron több mint 60 esztendeje. A Szent Izidor-bazilika a hírverés hatására megnövekedett rekordlátogató miatt kénytelen volt ideiglenesen eltávolítani a kiállításról a Szent Grálnak vélt tárgyat.

A szóban forgó arannyal és drágakövekkel ékesített ereklyéről azt tartották, Nagy Ferdinánd spanyol király lányáé, a 11. században uralkodó Urraca királynőjé volt. A művészettörténészek azzal támasztják alá feltevésüket, hogy a kairói Azhar Egyetem könyvtárában 2011-ben felfedezett két pergamenlap szerint a kehely K. e. 200 – i.u. 100 között készülhetett. Margarita Torres elmélete szerint a most látható kehely nem teljes egészében eredeti, csupán a díszítés alatti alsó része, egy achátból készült római kupa származik Jézus korából. Ez az emlék mintegy hétszáz évig pihenhetett a Szent Sír-templomban Jeruzsálemben, míg az arabok el nem lopták, tőlük pedig keresztény egyiptomiakhoz került, akik az uralkodójukhoz juttatták el. Egy középkori emír ajándékozta Ferdinánd királynak, amiért a spanyol koronás fő támogatta az egyiptomi éhínség idején.

A Szent Grál mibenlétét nehéz pontosan meghatározni, de a legpopulárisabb feltevés szerint kehely, amelyből Jézus az utolsó vacsorán ivott, majd Arimathiai József ebben fogta fel a vérét, amikor keresztre feszítették. A kutatók váratlan bejelentésük mellett elismerték, hogy csupán csak Európában közel kétszáz feltételezett Szent Grált azonosítottak az évszázadok során.

Mészáros Márton

A feltételezett Szent Grál kehely leóni székesegyházban 2014. március 30-án

A feltételezett Szent Grál kehely leóni székesegyházban 2014. március 30-án

Osvárt Andreát megdöntötték

2014. április 1.

Hétvégén a százezredik jegyet is megvették a Megdönteni Hajnal Tímeát című új magyar filmre – közölte az alkotás forgalmazója 2014. április 1-jén.

Az első nagyjátékfilmjét rendező Herczeg Attila szabad szájú romantikus vígjátékát Valentin-napon, február 14-én mutatták be. A premiert követő nyitóhétvégéjén 34 ezer mozilátogatót vonzott, ezzel a Coming out című másik új magyar romantikus filmet leszámítva, hosszú évek magyar sikerfilmjeként indult a mozikban. A közönségfilm főszereplői Osvárt Andrea, Simon Kornél és Szabó Simon.

Mészáros Márton

Jordán Adél, Lengyel Tamás és Simon Kornél a Megdönteni Hajnal Tímeát című film egyik jelenetében

Jordán Adél, Lengyel Tamás és Simon Kornél a Megdönteni Hajnal Tímeát című film egyik jelenetében

Új Michael Jackson-album érkezik

2014. április 1.

Xscape címmel új albuma jelenik meg a 2009-ben tragikusan elhunyt Michael Jackson amerikai popsztárnak – közölte a BBC News hírcsatorna 2014. március 31-én. Az előadóművész nyolc kiadatlan dala lesz hallható a CD-n.

A készülő új Michael Jackson-album számait az Epic Records lemezkiadó elnöke, LA Reid válogatta a Jackson-hagyatékból, amely négy évtized demófelvételeit és albumról kifelejtett dalait tartalmazza. A lemez kibővített deluxe változata mellett remix-feldolgozással is megjelenik. Az album címadó szerzeménye, a Xscape az egyetlen olyan dal az albumon, amelyet eredeti producere, Rodney Jerkins frissített fel. Az albumon szereplő dalok közül többek aktualizáltak. A Xscape 2014. május 13-án jelenik meg.

A Grammy-díjas Michael Jackson váratlan hirtelenséggel 50 éves korában, 2009. június 25-én hunyt el műtéti altató és más gyógyszerek túladagolása következtében Los Angeles-i otthonában. Gyermekkorától zenélt, pályafutása során közel 400 millió lemeze kelt el.

Mészáros Márton

Michael Jackson amerikai popénekes Xcape című posztumusz lemezének borítója

Michael Jackson amerikai popénekes Xcape című posztumusz lemezének borítója

Interjú Habsburg Györggyel: “A szűk család is háromszáz főnél kezdődik”

2014. április 1.

Habsburg György az utolsó osztrák-magyar trónörökös, Habsburg Ottó főherceg (1912-2011) fiaként nőtt fel, császári és királyi hercegi cím is megilletné, de ezeket nem használja. A televíziózásban eltöltött évek után a Magyar Vöröskereszt elnökeként tevékenykedett hosszú ideig. Jelenlegi elfoglaltságairól, történelemről és európai királyi családokról nyilatkozott.

Habsburg György osztrák-magyar főherceg, a a Magyar Vöröskereszt leköszönt elnöke Budapesten (Fotó: Mészáros Márton)

Habsburg György osztrák-magyar főherceg, a Magyar Vöröskereszt leköszönt elnöke Budapesten (Fotó: Mészáros Márton)

Az elmúlt időszakban elsősorban Ferenc József szobrának és Mária Terézia képmásának felavatásán találkozhattunk Önnel. Mivel foglalkozik ma?

Az avatások nem felelnek meg az életcélomnak. Sok más feladattal is foglalkozom. Nagyon régóta dolgozom a Vöröskereszttel, ebben a pillanatban a Vöröskereszt Föderáció világszervezet tanácsadójaként különböző projektekben dolgozom, továbbra is él az utazó nagyköveti pozícióm, időnként a Külügyminisztérium, vagy a Miniszterelnöki Hivatal kér fel különböző megbízatásokra. Van egy tanácsadói cégem is, amely sok munkával jár. Ezek mellett avatok szobrokat, képeket főleg kiállításokon és egyéb eseményeken.

Milyen gyakran tartózkodik itthon?

Itt van az életem központja, itt a családom, a feleségem, a három gyermekem. Ezért a hét több mint ötven százalékát próbálom itthon tölteni. Elég sokszor kell külföldre utaznom, mostanában egy nagy projekten dolgozom Németországban, ezért három napot külföldön töltök egy héten.

Hogyan volt képes az édesapja páratlan könnyedséggel elintézni magában, hogy nem akar uralkodó lenni?

Mert az édesapám hihetetlenül nagy realista volt. Sokan csak azt látják, királynak lenni milyen fantasztikus dolog, de közel sem az. Ez egy óriási változás az ember életében, hatalmas feladat, amit teljesíteni kell életed végéig. A trónra lépésedtől kezdve nem vagy többé a saját életed ura. Egy stáb mondja meg a nap huszonnégy órájában, hogy mit kell csinálnod, hova kell menned, kivel kell találkoznod. Természetesen kívülről ez máshogy néz ki, mert az ember csak azt látja, hogy az uralkodó integet az erkélyen, külföldi utazásai vannak, és szép kocsik viszik mindenhova. Valójában ez kőkemény munka óriási felelősséggel. Nagyon boldog az ember, ha ezt nem kell csinálnia. Rokonaim közül sokan uralkodócsaládok tagjai, így rálátásom van a helyzetre. Amikor összehasonlítom az életemet az ő életükkel, nagyon örülök magamban, hogy az én életem ilyen formán alakul. Apám nagyszerű politikus volt, és mindig azt mondta, az Európai Parlament volt a legfantasztikusabb munkahely számára. Ha uralkodó lett volna, ez nem lett volna lehetséges.

Nagyanyja, Zita császárné hogyan tudott beletörődni abba, hogy férjével, IV. Károllyal együtt megfosztották a tróntól?

Ő a Bourbon-ház pármai ágának tagjaként született Toszkánában, 1911-ben megházasodott, de nagyapám, IV. Károly akkor még nem volt trónörökös. 1916-ban trónra kerültek, és Zita császárné apám személyében trónörököst szült nagyapámnak. A tragikus fordulatokat ismerjük, de úgy gondolom, minden, amit átélt, nem egyik napról a másikra történt vele. Zita császárnénak hihetetlenül hosszú élete volt, 96 évesen halt meg Svájcban. Jöttek történelmileg nagyon nehéz időszakok, de mindig volt lehetősége arra, hogy megtalálja önmagát az új körülmények között is. A trónfosztás utáni száműzetés biztosan az egyik legnehezebb pillanat volt az életében, mert amikor meghalt IV. Károly, hét gyermekkel maradt egyedül, úgy, hogy a nyolcadikkal akkor volt várandós. Nagyon szép dolog volt a spanyol királytól, hogy felajánlotta, költözzenek Spanyolországba, ahol évekig lakhattak a királyi család egyik palotájában. Zita mérhetetlenül vallásos volt, ez adott erőt neki mindig. Elfogadta a helyzetét, azt mondta minden pozitív Istentől jön, és minden kihívás is tőle származik.

Hogyan telt édesapja utolsó két éve?

Az édesapám két évvel a halála előtt, 2009-ben nagyon súlyos balesetet szenvedett, amely megnehezítette a hátralévő életét. Leesett egy lépcsőn, tripla koponyatörése volt. Sok időt töltött kórházban, és utána már nem épült fel teljesen. Kilencvenhat éves volt, amikor megtörtént a baleset, és kilencvennyolc évesen halt meg. Még az utolsó pillanatig világosan, tisztán tudtunk vele beszélni. A baleset után az ifjúsága jobban jelen volt az életében, mint valaha. Sokat beszélgettünk a madeirai száműzetésről, az emigráció éveiről. Nem volt emlékezetes utolsó mondata, egyszerűen elaludt. Nagyon örültünk neki, hogy mi, a hét gyermeke ebben a válságos két évben felváltva hetente vigyáztunk rá a nap huszonnégy órájában. Nehéz volt megszervezni, mert mindnyájunknak van családja, de ez nekünk is öröm volt, együtt tartott minket.

Családjában sokan kilencven év feletti kort értek meg. Mi a Habsburg-ház titka?

Vannak, akik azt mondják, a gének felelősek ezért. Nagyapám apja, Ottó főherceg negyvenegy éves volt, amikor meghalt. Édesanyám apja szintén fiatalon halt meg, miután elhurcolták egy szovjet fogolytáborba a háború után. Mindenki tudja, egy ilyen fogság milyen kegyetlen tud lenni. Édesapám és a testvérei közül néhányan viszont tényleg szép kort értek meg. Az, hogy mi lesz velünk, nem tudom.

Fiatalon tudta, hogy mi akar lenni?

Minden gyereknek vannak elképzelései, hogy mivel szeretne foglalkozni, ha felnő. Nekem is voltak vágyaim, amelyek közül a legtöbb sohasem realizálódott. Soha nem terveztem, hogy Magyarországra megyek, vagy azt, hogy itt kezdek el tevékenykedni. Amikor a változások bekövetkeztek, édesapámnak sok magyarországi látogatása volt, én meg gyakran elkísértem. Meg szerettem volna tanulni a nyelvet, és sok lehetőséget láttam Budapesten. Édesapámnak elég különleges kapcsolata volt Magyarországgal, és láttam rajta, hogy mennyire boldog, amiért itt dolgozom, itt élek. Van nagyon sok család, ahol a szülők hihetetlen módon próbálják befolyásolni a gyerekeiket azt illetően, hogy mit csináljanak, de nálunk ez abszolút nem volt így. Édesapám és édesanyám azt mondta, találd meg az utadat, és ha megválasztottad, csináld azt, amit szeretnél, de lehető legjobb módon. A szüleimnek ez sokkal fontosabb volt, minthogy kijelöljenek számomra egy családi feladatot, egy életpályát. Először elkezdtem magyarul tanulni és édesapám irodáját vezetni, előkészítettem az útjait, majd felfigyeltem rá, hogy a média mennyire érdekel.

Nem voltak rosszakarói?

Mindenhol vannak emberek, akik nem csak pozitívumot adnak, ma pedig az interneten külön blogok vannak, ahol a negatív véleményt ecsetelik. Ezzel nem kell foglalkozni, én amúgy is nagyon sok pozitívumot tapasztaltam az elmúlt húsz évben Magyarországon. Természetesen nem lehet elvárni egy egész társadalomtól, hogy egyik napról a másikra elfelejtse azt a sok negatívot, amit a hivatalos történelem oktatott a családról.

Miért viseltetik a társadalom fenntartással a nemesség iránt?

Talán azért, mert voltak negatív viselkedések, kicsapongások. Nagyapám is elég sok reformot kívánt bevezetni a trónra lépése után, ami nem tette őt népszerűvé. De minden érmének két oldala van, nincs olyan, hogy csak negatív, vagy csak pozitív.

Egyetért a nemesi címek betiltásával?

A német rendszer a legkorrektebb. Ahol nincs monarchia, miért kellenek nemesi címek? Viszont érdekes kérdés, hogy milyen formában lehetne rendezni a helyzetet azzal, akinek van címe. Úgy oldották meg Németországban, hogy a nemesi cím a név hivatalos része lett, így megmaradtak a titulusok. A feleségem, Eilika oldenburgi hercegnő, a német útlevélben a hercegnői cím szerepel utólag, a von Oldenburg pedig az utónév része lett. Egyébként a nemesi címek eltörlése azoknak a kisnemesi családoknak gond, akiknek rangot adott, akik sokat tettek az országért, és akik azért cserébe lettek grófok, bárók.

A gyermekeivel milyen nyelven beszél?

Csak és kizárólag németül. Most már sokkal jobban beszélnek magyarul, mint én. Valószínűleg azért, mert szinte csak magyarul beszélnek, a szabadidőben és az iskolában is. Magyarországon kevesen tudnak németül, ezért fontos, hogy velem az anyanyelvemen beszéljenek, mert különben félek, hogy elfelejtik.

Mit szeret olvasni, ha van ideje?

Sajnos, most olyat fogok mondani, amiről tudom, hogy nem valami népszerű. Nagyon kevés időm van arra, hogy olvassak. Sok időt töltök a kocsimban, ezért CD-n veszek meg könyveket, és útközben hallgatom őket.

Miért nem volt egyetlen pártnak a tagja sem?

Lehet, hogy én nem találtam meg azt a pártot, ahol el tudtam volna képzelni, hogy párttag leszek. Hiányolom, hogy itthon kevés a független politikus, mindenki valamelyik párt tagja.

Hogy néz elébe a mostani választásoknak?

Nem is hinném, hogy nagy választás lesz, a kormány stabil többséggel nyerni fog. Engem mindig is érdekelt az Európai Parlament, és nagyon félek, hogy az EP választásokon Európáról nem lesz szó, amit nagyon sajnálok. Amikor bel- és pártpolitika kerül előtérbe, és nem Európa, az ország egy nagyon fontos lehetőségtől esik el. A magyarok szerintem keveset tudnak az Európai Unióról. Ha csinálnánk egy közvélemény kutatást a témában, szerintem ezt sokan nem tudnák hogy kik az európai parlamenti képviselőik.

Felháborodik az Európai Unióból való kilépés ötlete miatt?

Nem, de ez marhaság. Sokan nem értik az Unió által garantált békésséget, biztonságot egy olyan kontinensen, ahol évszázadokon át mindig konfliktus volt. Természetesen nem akarom azt mondani, hogy minden fantasztikusan működik, de az alapötlet nagyon jó.

Valóban rossz Magyarország külföldi megítélése?

Sajnos az ország megítélése ebben a pillanatban elég rossz. Az utóbbi négy évben hihetetlenül sok minden történt Magyarországon, ami rosszul lett kommunikálva kifelé. Az emberek kérdés nélkül elfogadnak szinte mindent, egy bizonyos idő után nem érdekli őket, hogy stimmel-e minden információ. Remélem, hogy a választások után a kormány Magyarország helyzetének jobb kommunikálásával és a megbízhatóság elősegítésével még jobban foglalkozik majd.

Bátyja, Károly a Habsburg-család feje édesapjuk halála óta. Egy ilyen kiterjedt uralkodócsaládot hogyan lehet egyben tartani?

A szűk család is háromszáz főnél kezdődik. Amikor nagy események vannak (esküvők, temetések) ő képviseli a családot. Az aktivitások belülről fontosak, mert ő tartja össze a családot, élnek még a családi törvények, van egy családi archívum, családi levéltár, amivel foglalkozni kell. A bátyám az Aranygyapjas rend ausztriai nagymestere is, ami az egyik legnagyobb presztízst biztosítja. Ebben az évben egyébként sok rendezvény lesz, a bécsi kongresszus 200., az első világháború kitörésének 100., a Vasfüggöny lebontásának 25., nagyapám boldoggá avatásának pedig 10. évfordulója. Ezeken az eseményeken mindig Károly az első számú képviselő.

Hogyan vélekedik János Károly spanyol király ellen fokozódó elégedetlenségről, és a király lányának korrupciós botrányáról?

Úgy gondolom, nagyon fontos megnézni mi áll a háttérben. Spanyolország olyan territórium, ahol sok autonómia van, sok tartomány vágyik a függetlenségre, példának ott vannak a katalánok, baszkok, aki függetlenedni szeretnének, de nem tudnak elszakadni. A királyság az egységet szimbolizálja. Sokan éppen ilyen okokból indítottak kampányt a király ellen, de voltak olyan negatív események is, amelyekért ő a felelős. Végtelenül sajnálom a király lányát, Krisztinát, aki hihetetlenül nehéz időszakon megy keresztül azért, mert a férje sok butaságot követett el. Egyébként érdemes figyelni, hogy milyen beállítottságú újságok írnak rossz híreket róluk, és hogy milyen politikai körökhöz tartoznak ezeknek a lapoknak a tulajdonosai.

Budapest, 2014. március

Mészáros Márton

Habsburg György osztrák-magyar főherceg, a a Magyar Vöröskereszt leköszönt elnöke Budapesten (Fotó: Mészáros Márton)

Habsburg György osztrák-magyar főherceg, a Magyar Vöröskereszt leköszönt elnöke Budapesten (Fotó: Mészáros Márton)