Mészáros Márton blogja

Isten országának beteljesedett állapotáról, a mennyországról említést tesz a katolikus vallástörténet is, azonban az átlagember – különösen a nem hívő ember számára – nem jelent semmit, sőt létezését is kérdőre vonja.

Pedig hosszú évek óta vannak alternatív bizonyítékok: számtalan HKÉ, vagyis halálközeli élményt rögzítettek és vizsgáltak ki, azonban az általános tudományos magyarázat minden esetben a trauma okozta hallucinációval indokolta az úgynevezett túlvilági utazásokat. A materialista felfogású, jó szándékú, de a halálon túli élményeket elutasító dr. Eben Alexander amerikai idegsebész éveken át a szkeptikusok táborát erősítette, a pácienseitől hallott beszámolókat mindig udvariasan végighallgatta, de soha sem hitte el valóságukat. Azonban 2008 novemberének egyik napján reggeli rosszulléte után E-coli baktérium támadta meg a szervezetét, és súlyos agyhártyagyulladást kapott, amelynek következtében hét napig kómában feküdt. Ez idő alatt még földi mivoltában szinte semmilyen életjelet nem adott és még szemét sem tudta kinyitni, nemhogy végtagjait mozgatni, állítása szerint egy másik világba süllyedt, majd átjutott egy olyan földi szavakkal szinte leírhatatlan, magasabb szinten lévő világban, ahol a szeretett határozott meg mindent.

Magyarul a múlt hónapban megjelent A mennyország létezik című kötetében erről a sokak számára hihetetlen utazásról ír. Az idegsebész felépülése után összegezte a megszerzett tudást, majd azt könyv formájába öntötte, a könyv pedig bestseller lett az Egyesült Államokban közvetlenül a tavaly őszi megjelenése után. A sikerkönyv nálunk is szépen menetel a könyves toplista élére. De tulajdonképpen, hogy miről is szól a mű, azt kevesen tudják.

A tudós általa látott és megtapasztalt világ és a tudomány jelenkori felfogása között hatalmas szakadék húzódik, és habár megpróbálja áthidalni azt, ahogy hasonlatában írja, ez olyan, mintha egy csimpánz egy napra ember lehetne, aztán visszaváltozva társainak kellene mindent elmesélnie, amit látott, hallott és felfogott. Gondoljunk csak bele, a csimpánz akárhogy is igyekezne, nem bírná úgy elmondani társainak az integrálszámítást, a politikát, a tőzsdét és az idegen nyelvek ismeretének titkát, hogy azok megértsék. Nos, így van ezzel dr. A. is, aki személyes történetével megpróbálja felnyitni sok hitetlenkedő szemét, de kételkedők mindig is maradnak, méghozzá szép számmal. Azonban két tényezőt nem szabad elfelejtenünk: egyrészről azt, hogy Alexander elismert idegsebész, aki jelentős orvosi sikerei mellett számtalan tudományos folyóiratban publikált tanulmányokat, a Harvardon is tanított és a szakma egyik legjobbja, másrészről még orvosai sem gondolták volna, hogy elkeserítő állapota azután, hogy reménytelenné vált, varázsütésszerűen megjavuljon és visszatérjen az életben úgy, hogy előtte még senki sem tért vissza a halál torkából ettől a betegségben szenvedve. Alexander élményeiért nem egy primitív agytörzsi program a felelős, nem az érzelmi értelmezésért felelős limbikus rendszer mélyéréből származó eltorzított emlékek, és még csak nem is gyógyszer által kiváltott hatás, mivel az összes ilyen gyógyszer receptora az agykéregben van, amelynek működése az ő esetében nem funkcionált a kóma alatt. Máskülönben is gondolná valaki, hogy egy ilyen nagy szaktekintély közzé adna egy olyan történetet, anélkül, hogy ne győződött volna meg az összes lehetséges bizonyítékról, amely elvetné a lehetőségét annak, hogy amit látott valóban egy másik dimenzió. 

Dr. Eben Alexander tisztában van vele, hogy története nem könnyen emészthető, de váltig állítja, hogy ez a természetfeletti utazás megtörtént vele. És mások is számoltak már be hasonló, csak részletekben eltérő földön- és testen túli utazásokról. Az Alexander által elénk tárt bizonyítékot vagy elfogadjuk, vagy kételkedünk benne, a könyv mindenesetre izgalmas olvasmányként szolgál mindenki számára. Én személy szerint, azt hiszem, minden, amit a doki megtapasztalt, igaz lehet. Az ezotériára iránt fogékonyaknak kifejezetten ajánlom ezt az írást, de minden ateistának is, mert Dr. Eben Alexander mindenképpen meggátolja számukra, hogy ne higgyenek valami felsőbb hatalom létezésében.

Mészáros Márton

Dr. Eben Alexander A mennyország létezik című könyvének borítója

A tavalyi évben sokat hallhattunk a Vatileaks-botrányról, ami akkor vette kezdetét a nyilvánosság előtt, amikor májusban őrizetbe vették Paolo Gabrielét, XVI. Benedek pápa komornyikját. A férfi 46 éves, három gyermek édesapja, vatikáni állampolgár és mélyen hívő katolikus, aki 2006 óta szolgálta az egyházfőt. Vele volt külföldi látogatásain, a Vatikánban, a pápamobillal tett útjai során és mindig, ha szükség volt rá. A kifejezetten hűségesnek talált Gabriele akkor vált gyanússá a vatikáni rendőrség számára, amikor egyre több bizalmas irat szivárgott ki a pápai palota falai közül. A férfit letartóztatták és börtönbe zárták rövid időre, miután lakásán számtalan vatikáni dokumentumra leltek. Ezzel kezdődött minden.

Gianluigi Nuzzi tényfeltáró újságíró abban a szerencsében részesülhetett, hogy első kézből szerzett néhány információt arról, hogy valójában mi is folyik a világ legkisebb független államában. Ezek a bizalmas levelek, dokumentumok és felvételek csak apró töredékét képezik egy nagy egésznek, amelyek utána Nuzzi járt. A riporter azóta fekete listára került itáliai egyházi berkekben, mert a közvetetten az általa elindított láncsorozat alaposan megingatta Szent Péter trónusát. Gianluigi Nuzzi nemhogy nem kívánt személy lett a Vatikánon belül, hanem akár súlyos pert is a nyakába kaphat, ugyanis erről is szó esett.

Az Őszentsége XVI. Benedek titkos iratai könyv magyarul 2013. április elején jelent meg a könyvfesztivál alkalmából. A 272 oldalas kötet végén mintegy százoldalnyi melléklet található az írás gerincét képező dokumentumok másolataiból. Nuzzi könyve tulajdonképpen nem szolgál olyan információkkal, amelyek alapjaiban rengetnék meg a Vatikánt, de terhelő adatokkal a vatikáni személyekre nézve igen. A pápa tekintélyén nem eshet csorba, a szentatya nem is érintett a botrányban, neki sokkal nehezebb feladat jutott, hiszen az ő dolgozóasztalára érkeztek százasával a hivatalos levelek, meghívók és jelentések mellett a különböző érdekütközések. Nem lepne meg, ha Benedek pápa lemondása mögött természetesen a valóban megromlott egészészségi állapot mellett az alábbi indok is meghúzódna: az idős egyházfő nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy végrehajtsa a szükséges reformokat az egyházon belül és megakadályozza az intrikák továbbáramlását.

Mert a szerző birtokába került dokumentumok között van több olyan levelezés, amely érinti Dino Boffo urat, az Avvenire olasz katolikus püspöki kar napilapjának főszerkesztőjét, akinek most közzétett leveleiből kiderül hogyan próbálta tisztára mosni magát. Az Őszentsége iratai szintén beszámol egy másik rágalomhadjáratról, amelynek elszenvedője Carlo Maria Vigano érsek, Vatikánváros korábbi kormányzóhelyettese volt, akit „aranyszáműzetésbe” küldtek az Egyesült Államokba, miután tájékoztatta feletteseit az előző évi korrupcióról és felelőtlen pénzszórásról. A könyv továbbá említést tesz a pápa titkos találkozójáról Napolitano olasz elnökkel (amely szintén titkosan megismétlődött a pápa lemondása után is), az olasz és vatikáni kapcsolatok sajátosságairól, mint például arról, hogy egy mini államnak is lehet titkos rendőrsége. De azt vajon gondolta volna bárki is, hogy a vatikáni ügynökök embereket figyelnek meg Olaszország területén is? Márpedig a könyv a csatolt bizonyítékokra támaszkodva ezt mondja. Aztán ott van még Adolfo Nicolás, a jezsuita rend legfőbb vezetőjének, az úgynevezett fekete pápának a kétségbeesett és szívből jövő levele, amelyet magának XVI. Benedeknek címzett, valamint az EU által kirótt egyházat érintő bírság, egy szitává lőtt vatikáni rendszámú gépjármű esete és egy különös gyilkosság története.

Nuzzi könyvével csak egyetlen gond van, maga az egész nem több mint hivatalos levelek, dokumentumok közlése, amelyet a szerző eddig már ismert, vagy kevésbé köztudott tényekkel magyaráz meg. A mű tartalmának jelentős része a hírek világában járatos ember számára nem kecsegtet sok újdonsággal, a másik felét pedig nem fogja lekötni ez a mérhetetlenül precíz, szerteágazó adathalmaz.

Mészáros Márton

Őszentsége XVI. Benedek titkos iratai

Lassan harminc éve annak, hogy súlyos baleset áldozata lett Zemlényi-Kovács Zoltán, aki ahelyett, hogy beletörődött volna állapotába, eszeveszett harcot kezdett, hogy megmutassa a világnak, hogy nyomorék testében ép lélek lakozik. A fiatal fiú Hoppárézimi! címmel könyvben írta meg szörnyű autóbalesetének történetét, s azt, hogy értelmi fogyatékosnak nézték: igaz, se mozogni, se beszélni nem tudott, miután felébredt a kómából. A barátai által csak ZéZének becézett srác a könyv váratlan sikere után országjáró körútba kezdett (ZZ Tour). Azóta több könyve jelent meg.

Viszont ezúttal nem Zoli, hanem dédanyja, Cristea Hortensia került a középpontba, aki 1987-ben halt meg. 97 évesen ment el: két évszázadban is élt, még ha csak az egyikben tíz évet, hiszen 1890-ben született. A fiatal srác tizenhét éves volt, amikor az idős asszony távozott. Habár lett volna rá ideje, soha sem érdeklődött igazán élete felől. Viszont, néhány évvel ezelőtt a kezébe került a dédi közel félezer oldalas memoárja, amelyben nyolcvanöt éves korában emlékezett vissza teljes életére. Zemlényi Zoltán, már csak kezdő apaként szívhatta magába dédanyja szavait, amelyeket most könyv formájába, Tenzi naplója címmel tár elénk. És hogy honnan a cím? A román Christea Hortensiát, a kislányt, aki önszorgalomból tanult magyarul a Monarchia boldog békeidejének emlegetett korban, mindenki csak Tenzinek becézte.

Tenzi naplója két könyvből áll. Az első könyv, mintegy százötven oldal, 1975-ben íródott, de Tenzit emlékezőtehetsége még ilyen előrehaladott korban sem hagyta el. Maró fájdalommal emlékezett vissza az erdélyi Hunyad vármegyében lévő Bózesen töltött fiatalságára, a szászvárosi barátnőkre, szerelmeire, akivel nem lehettek együtt, udvarlóira, akiké soha nem lehetett, édesapjára és anyjára – utóbbi gyalázatos módon viselkedett vele.

A könyv nem csak Tenzi története. Mások mellett emléket állít egy olyan könnyűvérű nőről, aki nem tudta megmondani ki a gyermekei apja, s többek között fejfaként szolgálhatna egy egész családnak, aminek a kálváriáját a történelem viharai okozták. A tragédia két testvérről szól, akik agyonlőtték magukat, és egy fiatal ismerősről, akinek az első világháborúban lábát és karját amputálták. Majd két megmaradt ujjával szolgálati revolverével szétlőtte magát, ezt követően édesanyja belehalt a fájdalomba. Ez a különleges kötet olyan időkről szól, amikor még a farkas falkák lejártak az erdőből, és felfalták a falu kutyáit; amikor még kételkedtek a Wright-fivérek sikerében, gúnyos mosollyal, mondván ember nem repülhet úgy, mint a madár. Ebben a korban cseperedett  nővé Tenzi, akit nagyon szép lánynak tartottak. Jómódú családba született, első osztályú neveltetésben volt része, tánciskolába és magántanárhoz járt, és szinte minden fiú megfordult utána.

Tenzi tizennégy éves volt, amikor szerenádot adott neki Aurel Vlaicu, a későbbi feltaláló, a repülés európai hírű úttörője (már ekkor is a repülés megszálltja). A páratlan önéletírás említést tesz Vlaicu haláláról, akinek végzetét egy előre eltervezett baleset okozta. Tenzi csak idős korában tudta meg, hogy több ízben is megkérték kezét. Érdekes, ahogyan Petru Groza, a későbbi román miniszterelnök iránt táplált érzelmei egy évtizedekkel későbbi találkozás alkalmából újra feltörtek. Merthogy pár száz oldal után azon már semmi meglepődni való nincs, hogy Tenzi néninek hajdanán Groza is csapta a szelet, aki visszaemlékezései alapján úgy csókolt, mint ahogy más senki. Az első csókélményét is neki köszönheti, hiszen még csak tizenhárom éves volt, amikor a fiú a lány édesapja jelenlétében egy kiadós smárban részesítette a helyzet előtt értetlenül álló kiskamaszt.

A kalandokat és megpróbáltatásokat sorolni lehetne, de egy biztos: az alkalom, amikor Christea Hortensia egész testében igazán boldogságot érzett, igazán ritka volt. Végig élt egy életet, de a halál csak nem akarta utolérni. Szenvednie kellett egész életében, legtöbbet azok miatt, akiket a legjobban szeretett. Túlélte saját fiát, aki kiváló zenei tehetségnek örvendett, és akinek a házasságai nem voltak konfliktusmentesek. Minden betegséget átvészelt, mígnem három évvel a századik születésnap kapujában azt mondta, ennyi elég volt, majd csendben meg nem halt.

Viszont örökül hagyta nekünk életét, emlékeit arról a világról, amikor még az úri kisasszonyok zongorázgattak, énekelgettek; amikor természetes volt, hogy a cigány elhúzza a megrendelt nótát. Az ő írása csak alátámasztja meglévő ismereteinket az akkori életkörülményekről és a magyarok romángyűlöletéről . Sőt még egy érdekes adalékot is kapunk a nagy író, Fekete István életéből, hiszen egyszer magának Tenzinek kellett figyelmeztetni a szerzőt, hogy hibát vétett.

A dédunoka gondozásában és elő- és utószavával ellátott visszaemlékezés maga a megmásíthatatlan múlt. Az élet, amit mindenki él. Ha néhol túl sok hozzá a körítés, nem szabad felednünk, hogy Tenzi nem a 21. század gyermeke volt, sőt még csak nem is a huszadiké. Vessük a szemére, hogy néha elcsépelten ír, húzzuk a szánkat csak azért, mert olyanokra is lapot pazarol, akik nekünk semmit sem mondanak? Még szép, hogy nem. Hiszen Tenzi mindnyájunk édesanyja, nagymamája, dédije lehetne. Épp ez a tudat teszi az emlékiratát még izgalmasabbá. Hiába a kollektivitás, ez a fordulatos visszaemlékezés mégis Tenzi naplója. Az ő története pedig igazi romantikus lányregény, egy megtört asszony visszapillantásai. Ami még fontosabb: fontos kortörténet.

Mészáros Márton

Tenzi naplója című könyv borítója

Diane Keaton, aki kislányként a Holdnak énekelt, egyszer csak egy olyan világba csöppenve találta magát, amelyről csak azokban a képes lapokban olvashatott, amelyek iránti „rögeszmés rajongása”, ahogy írja, már kiskorában megmutatkozott nála. A kis Diane Hall, Dorothy Keaton háztartásbeli és Jack Hall mérnök, ingatlanügynök elsőszülött gyermeke hat évtizeddel később emlékezik vissza a katolikus-metodista ír-amerikai gyökereire, a zsémbelődő nagyszülőre, a család barátaira, pénzhajhász apjára és művészlélek anyjára, valamint kezdetei sikereitől kezdve a jelen történéseire.

Ki gondolta volna, hogy nem fenékig tejfel még egy Oscar-díjas világsztár élete sem? Diane Keaton fiatalkora tele volt megpróbáltatásokkal, szüleitől kölcsönkért pénzből kezdte meg önálló életét New Yorkban, olyan váratlanul érte az Oscar-díj elnyerése az Annie Hall főszerepéért 1977-ben, mint derült égből villámcsapás, a 90-es években egy néhány éves periódusban nem sikerült maradandót alkotnia, és amikor elindult az öregedés útján, mindössze hatvannyolc éves apjánál rákot diagnosztizáltak és utolsó embertelen hónapjaiban a lánya segítségére szorult. Amikor meghalt, Diane mellett senki sem állt néhány baráton kívül, aki lelket önthetett volna bele. Al Pacinóval végleg szétmentek, testvérei külön éltek, ő pedig egyedül maradt. Az 50 éves színésznő ekkor fogadta örökbe lányát, néhány évvel később pedig egy kisfiút, akiket jelenleg Los Angelesben nevel teljesen egyedül. Amikor két új családtag érkezett az életbe, egy másik búcsúzni kezdett. Az édesanyja, Dorothy, akit megtámadott az Alzheimer-kór.

Tulajdonképpen a Játszd újra Diane (Then Again) nem önéletírás. Pontosítok, nem egy önéletírás, hiszen Keaton édesanyjának is emléket állít a hölgy naplóbejegyzéseivel, rögzített telefonbeszélgetéseinek leírásával. Diane mesél és mesél, miközben párhuzamot von saját és szeretett édesanyja élete között, amely gyakorta keresztezi egymást. Nem családregény, de a történet, amit elmesél, igazán színes és megindító története két különös asszonyénak: a szabadidejében író, fotózó, fotókollázsokat készítő Dorothyé, aki a sikere helyett a tipikus amerikai háziasszonyok magányát választotta, és az egyszerű lányé, aki habár világsztár lett, magát nem tartja valódi művésznek. Ez a fajta világszemlélet és szerénység vezethetett odáig, hogy egy olyan nagy név, mint Diane Keaton úgy ír könyvet az életéről, hogy belevesz másokat, érdekest és érdektelent, fontosat és lényegtelent ahelyett, hogy magát, a sztárt és szaftos pletykákat, eddig még soha nem hallott titkokat állítana a középpontba.

A könyv stílusa és izgalommérője hullámzik, mintha egy hullámvasúton ülve hol lefelé, hol felfelé tartanánk. Igazán sokszínű és érdekfeszítő a színésznő fiatalsága, különös hóbortjairól keveset tudunk: a közvélemény nem tudja, hogy a színésznőnek megadatott, hogy korának legmacsóbb sztárjával, Warren Beatty Oscar-díjas színésszel élhessen öt éven keresztül, méghozzá úgy, hogy kislányként gyermeki rajongással csodálta a filmvásznon. Megtudhatjuk, hogy kik és hogyan találták ki Annie Hall számára ezt a különös stílusteremtő öltözetet, és ha már itt tartunk, kiderül az is, hogy mi fikció és mi valóság a filmben, sőt még az is, hogy a film öt évvel a Woody Allennel történő szakítás után született, pedig egy egész világ úgy tudja, hogy Diane és Woody aktuális románcát meséli el a sztori. Aranyos kis történetek vannak benne a pályatársakról is: Richard Burtonről, akit hatszor jelöltek Oscar-díjra, de egyszer sem kapta meg, Audrey Hepburnről, aki egykoron Diane csodálatának tárgya volt, de amikor végre valahára szemtől szembe találkozhattak egymással, már csak egy öregasszonyt látott a negyvenkilenc éves színésznőbe, Al Pacinóról, akivel összesen öt éven keresztül élt se veled, se nélküled kapcsolatban, s aki képtelen volt meg tanulni vezetni. Na és azt gondolná valaki, hogy Diane Keatonnak gondjai voltak az angol nyelvvel, hogy egy időben órákat töltött csak evéssel és bulimiás volt, vagy azt, hogy nem csak az általa megformált karakter, hanem saját maga is rendszeresen járt pszichológushoz?

A Játszd újra, Diane nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Nem cicomázza túl a fényes hollywoodi életet, nem csinál önreklámot, nem járat le másokat és nem takargatja a kínos sztorikat, hanem elmondja azokat. Amiről meg nem beszél, annak viszont biztosan vannak okai. Ez a bibliográfia nem csak a filmsztár életére összpontosít, ezért nem kapunk olyan átfogó, kendőzetlen életrajzot, mint amilyet például Arnold Scharzenegger vagy Tony Curtis írt. Viszont a végeredmény egy keserédes varázslatos történet anyáról és lányáról, a jelen jövővé válásáról és a dolgok visszafordíthatatlanságáról. Diane Keaton eddig még egyszer sem mesélte el a saját történetét a saját szavaival, azonban most élt a lehetőséggel és egyúttal anyjának is emléket állított.

Mészáros Márton

Játszd újra, Diane című könyv magyar nyelvű borítója

2012. november 16-án jelent meg Lovas Gábor író-költő legújabb verseskötete Fütyülve mind… címmel. A Simon Zsolt igényes, kifejezetten a versekhez készített grafikáival illusztrált könyv 94 verset tartalmaz. A 63 esztendős alkotó magáról az életről ír a líra kedvelt témáiban egyfajta remete szemmel.

A kötetnek címet adó első vers igazán ütős nyitány: a tömör két versszakban bátor merészség és eredetiség van sűrítve. A szerző időutazásra invitálja az olvasót, az utazás pedig nem csak a múltat érinti, hanem téren, dimenzión keresztül ível át évszázadokat. Az Időutazás című mű az egyetlen nem verses mű, emiatt az olvasó jogosan kérdezheti, mégis mit keres itt? A válasz a kötetbe rejtve, az értelmezés viszont egyéntől függ.

Több ciklusba rendezett versek közül mindenki mazsolázhat, garantáltan mindenki megtalálja a kedvére való verset a csokorból. Nem állítom, hogy mindegyik vers valóban jó, példának okáért némelyik művet egyszerűen feleslegesnek találtam. Egy két mű megmagyarázhatatlan, számomra oda nem illő, de ez nem ront a kötet színvonalán.

A Fütyülve mindet átjárja egy erős ragaszkodás a múlthoz, mégis a jelenben él. Egyben szomorú visszaemlékezés és borús látomás. Arról ír, amelyek valóban gondot jelentenek napjainkban: a fent álló rendszert elítélő szerző félti a törékeny demokráciát, zavarja a romák kiszorítása és megbélyegzése, bizonyos fokig bírálja a vallási elvakultságot, és hús-vér irodalmárként szívén viseli a nyelv bemocskolását. Az egy egész fejezetnek is címet adó Elkoptatott szavak… igenis aktuális témát boncolgat; a nyelv elkorcsosodását, a szleng túlzott térnyerését és az anyanyelv szép lassan történő leépülését.

Az utolsó záróvers különálló, és ahogy címe is takarja, valóban ez maga A vers. Húsz oldalnyi dátumozott gondolatok, mesterien megalkotva. A Fütyülve mindből semmi sem hiányzik, így kerek. Ösztönösen jött szavak, nagyszerű képek.

Összességében olyan kötet tart kezében az olvasó, amely minden erőfeszítés nélkül képes lenne asszimilálódni a kortárs mai magyar költészetbe. Úgy gondolom, a művészet sokat veszt, amiért nem fogadja be és ismeri el Lovas Gábor páratlan munkásságát és igényes verseit.

Mészáros Márton

Lovas Gábor író-költő a Fütyülve mind… című kötetének kesztölci bemutatóján 2012. november 16-án (Fotó: Vámos Judit)

Saját szavaival élve, 1960 körül kezdett el írogatni, pedig akkor még nem volt több tizenegynéhány évesnél. 1965 óta publikál, a 70’-es években már folyóiratokban, megyei antológiában is lehet olvasni a műveit, akárcsak olyan lapokban, mint a Dörmögő Dömötör, a Képes újság, a Magyar Ifjúság, illetve az Életünk című szombathelyi irodalmi és művészeti folyóirat. Aztán jött tíz év, amikor önkéntes szilencium tartotta vissza a publikálástól, azonban 2011-es alkotói újjászületése óta újra rendületlenül alkot. Művei valós irodalmi értékekkel bírnak, azonban a szerző saját gondolataim szerint, mégsem kapja meg azt az elismerést és figyelmet, amit érdemelne munkásságért.

Lovas tagja volt a David Arts Irodalmi Műhelynek, és az utóbbi időszakban az újságírás helyett a líra került előtérbe. Versei és szépirodalmi művei egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak életében. Lovas Gábor töretlen alkotói kedvének eredménye az a három kötet, amelyek idén ősszel, illetve télen jelennek meg.

Szilánkok című igazán érdekfeszítő, belső monológnak is nevezhető műve 2012 szeptemberében jelent meg, másik két kötete, az Özséb breviáriuma és a Fütyülve mind… pedig novemberben. Az utóbbi két mű a Kortárs Művészeti Műhely gondozásában jelenik meg. Az Özséb breviáriuma olvasmányos, külön álló, rövid, ám annál nagyobb mondanivalóval bíró szövegek gyűjteménye, a másik kötet pedig verseket tartalmaz. A szerzőt az esztergomi Boldog Özséb kanonok története serkentette alkotásra, erről így vallott: „A boldog remete, a magyarországi Fehér Pálos rend alapítója ihletett pillanatit tárta az olvasó elé. Gondolatait lejegyeztem, magyarra és maira szinkronizáltam.”

A Fütyülve mind… című verseskötete borítóját Simon Zsolt tervezte, az ő igényes munkái a könyvben található rajzok is. A kötethez Putnoki A. Dávid költő, a David Arts alapító főszerkesztője írt ajánlót. A remek irodalmi érzékkel rendelkező, gyönyörű nyelvi fordulatokat használó, jelentős szókinccsel bíró Lovas Gábor a könyvbemutatókat 2012. november 16-án tartja Kesztölcön, a városban, ahol immáron közel tíz éve él.  Az új köteteket a szerző jelenlétében mutatják be a kesztölci kultúrházban.

Mészáros Márton

Lovas Gábor író, újságíró, költő (Fotó: Mészáros Márton)

Első alkalommal kicsit elgondolkodtat az alcím: nemzedékünk regénye. Mondom is magamban, persze Vámos Miklós nemzedékéjé, nem az enyém, hiszen szerencsére soha sem kellett a szocializmusban élnem. De ahogy a regény átível egy életen át, rájövök, hogy valahol mégis csak jelen vagyok én is a kötetben.

A regény az 1956-os forradalom utáni nehéz idők egyik olyan „hízótáborába”, ahova hízni küldtek alultáplált gyerekeket, veszi kezdetét. Gyuri, Tibor bácsi, Kobra, Sneci, Malaci, Vica, Lencsibaba és Joli, akik mind tíz év alatti gyerekek, megalapítják a nyolcak társaságát és írásba foglalják a tizenkét pontjukat, amelyet egy életen át megtartanak. Vámos korábbi műveiben olyan sokszor írt már fővárosiakról, hogy ezúttal vidéki szereplőkkel színezte könyvét.

A könyv cselekménye a nyolc gyerek felnőtté válásától halálukig követi életük jelentősebb történéseit, átszőve különös kapcsolatukkal, amely elé mindig gördül akadály, amit át kell tudniuk lépni. Az 1950-es évek és 2026 közötti időintervallumot a szerző szerethető, figyelmünket a kétarcú élet tanulságaira felhívó történetvezetéssel tölti ki, amelyet a szereplők közül mindig más valaki mesél nekünk. A sajátos történetmesélés által még inkább úgy érezheti az olvasó, hogy közelebb kerül a társasághoz, akiről olvas, mondhatni a történet részesévé válik.

A regény erősségei a szereplők, mindegyik karakter nagyszerűen van felépítve, de természetes, hogy ahol ennyi karakter mozgatja a szálakat, semelyiküknek sincs lehetősége nagyobb teret kapni a kibontakozáshoz, mint a többieknek. A szereplők közül egy „kültagot”, Vass Márton sci-fi írót emelném ki, aki a történet végén kap jelentősebb szerepet. Vass Márton lehetne Vámos Miklós névalliterációja, de azok, akik valamelyest ismerik az író életútját, más hasonlóságokat is felfedezhetnek a karakter és a szerző között: Vámos éppolyan „kültagnak” számíthatott pályájának kezdetén a nagy öregek (Örkény és írótársai) között, mint amilyen a műben az írókámnak becézett férfi volt a gyerekkoruktól összekapcsolt nyolcak között.

Az új Vámos Miklós könyvben is van valami, amivel újat mutat az író, de hagyományos stílusjegyeit is megőrizte. A könyvet áthatja a szerző realizmusa és sajátos humora, de érzékelhető benne a sajnálat is, hiszen az 1950-ben született generáció sorsa akár máshogy, sokkal szerencsésebben is alakulhatott volna.

Eleve, VM nevét említve egy kicsit elvarázsolt író jut eszünkbe, mégis egy olyan személy, akinek nagyon erős az igazságszeretete és a becsülete. Kiragadok egy történetet a szövegből, amelyben az egyik szereplő azt veti fel, hogy dobják össze a magyarok és fizessék ki maguk az államadósságot. Ez a mondat legalább olyan érdekes, mint az a sor, amely azt mondja, addig nem lehet tisztességes országról beszélni míg zsidóznak benne. Vámos Miklós stílusához és egyedi jellemábrázolásához befogadó készség kell, de aki egyszer „megnyílik”, garantáltan nem fog csalódni.  És ha valaki még mindig értetlenül pislog, hogy tulajdonképpen, hol is jön képbe a szitakötő, akkor ne hezitáljon, jöjjön rá maga a könyv olvasása közben.

Mészáros Márton

Vámos Miklós író új regénye, a Szitakötő 2012 októberében jelent meg

2012. szeptember 27-én jelent meg a Harry Potter-sikerszéria szerzőjének, J. K. Rowling brit írónőnek az első úgymond felnőtteknek szóló műve, a The Casual Vacancy című regény. Az írónő szerint új műve jócskán eltér a Harry Potterektől.

A regényt megjelenését világszerte nagy várakozás előzte meg, bár az érdeklődés kevésbé volt hangos, mint a Potter-kötetek megjelenésekor. Az Egyesült Államokban kétmillió keménykötésű példányt dobtak a könyvesboltok polcaira, de ezen a napon Nagy-Britanniában, Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon és még Németországban is megkezdték a könyv árusítását. Magyarországon csak decemberben jelenik meg, kiadását a Gabo Kiadó vállalta.

Az írónő népszerűségét mutatja, hogy több mint egymillió előzetes megrendelést vettek fel a műre Nagy-Britanniában a könyv megjelenése előtt, éppen ezért a brit könyvesboltok a megszokottnál korábban nyitottak ki. A The Bookseller magazin szerkesztője szerint a 21. század legnagyobb könyvsikere lehet a mű, sőt úgy fogalmazott, hogy a könyvkiadásban és a könyvkereskedéssel foglalkozók körében 99,9 százalékában az a hit él, miszerint a The Casual Vacancy soha nem látott könyvsiker lesz.

Nagy-Britanniában a felnőtt irodalom művei közül az elmúlt években Dan Brown és E. L. James ért el jelentős sikereket: Brown Az elveszett jelkép (The Lost Symbol) című műve 2009-ben egy hét alatt 550 ezer példányban kelt el Nagy-Britanniában, E. L. James írói álnéven publikáló szerző erotikus regénye, A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) pedig mind nyomtatott, mind elektronikus könyvformátumban hatalmas siker lett idén a szigetországban is.

Rowling új könyvét megjelentető Little, Brown kiadó is kiemelkedő könyvsikerre számít. A könyvet mai megjelenése után elkapkodták, de hivatalos eladási adatokról még nem érkeztek hírek. Viszont a kritikusok már megjelentették kritikájukat a műről, az általános fogadtatás vegyes, bár inkább pozitív felé hajlik.

A The Guardinban írt kritika szerint nem mestermű, de végső soron nem rossz mű a The Casual Vacancy. Lev Grossman a Time Magazine hasábjain megjelent írásában pozitívan értékelte a regényt, de jó olvasmánynak nevezte a Daily Mirror, az AP hírügynökség kritikusa is. A Huffington Post dicsérte az írónő munkáját, bár a kritikus szerint ez a könyv jóval lehangolóbb, mint Rowling korábbi művei, amelyekben a varázslat szebbé teszi a világot, és ahol a kegyetlenség kevésbé apokaliptikus és hihetően kicsinyes.

A hét Harry Potter könyv szerzőjének első szépirodalmi alkotása egy fiktív brit faluban, Pagfordban játszódik, ahol kemény rivalizálásba torkollik a községi tanács egyik hirtelen megüresedett székének elfoglalása miatti versengés. A regény olyan témákat is érint, mint az egyedüli gyermeknevelés, a prostitúció, a heroin függőség, illetve a különböző ambíciók, érdekösszecsapások.

Mészáros Márton

J. K. Rowling brit írónő

Minden kornak meg vannak a saját bestsellerei, amelyek nagy port kavarnak a könyvszeretők, de akár még az egész világ mindennapjaiban is. Charles Dickens, Antoine de Saint-Exupéry, Agatha Christie, Tolkien és C. S. Lewis már mind eltávozott közülünk, így természetes, hogy nem tudnak új könyveket megjelentetni, pedig a maguk idejében mindnyájuk művei világsikerek, az adott korszak legolvasottabb művei voltak. A Harry Potter-sikerszéria hanyatlása után egy kétgyermekes brit asszony erotikus regénye, A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) lett az idei év legtöbb példányszámban eladott kötete, illetve a leggyorsabban fogyó könyv címét is kiérdemelte.

Erika Leonard, a 49 éves brit háziasszony annyira belegabalyodott Stephenie Meyer amerikai írónő az Alkonyat (Twilight) című vámpírrománcába, hogy egyből írt is egy fanfictiont. Vagyis a kétgyermekes anyuka tovább írta a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő alkotást, amely végül A szürke ötven árnyalatává fejlődött. A nyugat-londoni Erika E. L. James néven jelentette meg A szürke ötven árnyalatát 2011. június 10-én, az olvasók azonban egyetlen nap leforgása alatt elkapkodták az összes példányt, így a művet újra kellett nyomni.

A sikerkönyv immáron negyven nyelven olvasható, és a legfrissebb (2012 szeptemberi) adatok szerint immáron 50 millió eladott példánynál tart világszerte a mű, így a világirodalom valaha írt legsikeresebb száz könyve közé került. A népes rajongótábor szerint James egyfajta szexuális forradalmat generált a könyvvel, a mű hatására elnyomott háziasszonyok ezrei folyamodtak rég elfeledett fortélyokhoz a hálószobákban. Az olvasóközönség jelentős része után mamipornónak nevezett mű hangoskönyv változatát egy brit jótékonysági szervezet támogatásával nyugdíjas emberek számára is megjelentették.

James M. Cain világhírű regénye, A postás mindig kétszer csenget éppúgy idejét múlt már, mint Barbara Cartland rózsaszín mámorban úszó szerelmes regényei, de O története éppen annyira unalmas könyv már, mint amennyire az Emmanuelle-filmek.

A szürke ötven árnyalatának cselekménye javarészt Seattle városában játszódik. Anastasia Steele, a végzős egyetemista segít megbetegedett lakótársnőjének, amikor elvállalja, hogy a diákújság számára interjút készít Christian Greyjel, a távolságtartó és titokzatos üzletemberrel. A fiatal milliomos magánélete teljesen ismeretlen a média számára, de még saját családjának sem mutatott be egy lányt sem, így igencsak meglepődik Ana, amikor Mr. Szexisten érdeklődést mutat irányába. Ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, kiderül, hogy Grey mégsem olyan tökéletes, mint ahogyan Anastasia eszményi elképzeléseiben él. Súlyos titkot nyomják lelkét, és szado-mazo szexjátékai, állandó parancsolgatása és titkolózása különössé teszi.

Általában valami jó szokott abból kisülni, hogyha valami érdekessel dobjuk fel az erotikát, de A szürke ötven árnyalatának esetében nem beszélhetünk másról, csak szexről. A mű szinte semmiről nem szól, csak „kemény baszásról”, ahogy Christian Grey tömören összefoglalta a szexuális életét Anának az első fejezetek egyikében. A szerzőnő kitér néhány igazán durva részletre a pár BDSM (szexuális viselkedésforma: „kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus”) kapcsolatában, de ezek közül csak néhány jelenik meg ténylegesen leírva. Alapvetően a témaválasztás olyan szempontból jó, hogy a szerző valami merőben új dologról szeretett volna írni minden kertelés nélkül, de sajnos ez valós történet nélkül olyan, mint egy vékony papírfal, amely könnyen leomolhat.

A nők alárendeltsége a világ kezdete óta ismert tény, a múltjában elszenvedett történések miatt a szadoizmus felé hajló Christian Grey pedig egyik legpompásabb egyede a hímsovinisztáknak. A nemi aktus közbeni uralkodó félként és magánemberként irányításmániás bolondként is egyaránt idegesítőnek találtam a karakterét. Grey jellemdeformálódása komoly lelki sérelmekre enged következtetni, de sajnos a mű végén sem derül fény semmi konkrétumra olyannyira titkolt múltjából.

Ezt a könyvet női fejjel kell olvasni, de meg merem kockáztatni, hogy még a szebbik nem képviselői is logikai bukfencekbe ütköznek, ha alaposabban kiértékelnék a művet. A történet 80 százaléka a szexre korlátozódik, a maradék része pedig a hősnő gyötrelmes lelki vívódásairól szól. Figyelem, ötszáz oldalon keresztül rémesen irritáló tud lenni Anastasia Steele „belső istennője” a megannyi baromságával, de kiterjedt káromkodási szokásai sem kecsegtetnek többel a „Szent Mózes”, a „szent szar” és a „szent tehén”, illetve a „szentséges baszantyú” szavaknál.

E. L. James szerzőnőnek csak annyit tudok javasolni a legnagyobb jóindulattal, hogy pornófilm forgatókönyvírással foglalkozzon, fogadni mernék, hogy a pornóiparban jelentős sikereket könyvelhetne el. Mellesleg, a szaftos felnőttfilm jeleneteket nyugodtan írhatná Blackberryjén, amin ennek a borzalomnak az egyik részét összehozta.

A szürke ötven árnyalata nem irodalmi alkotás, éppen emiatt nagyon könnyen olvasható. A helyenként rémes leírásokkal és állandó szóismétlésekkel az olvasó egyre vékonyabb idegein táncol, ez pedig oda vezet, hogy az olvasó már most eldönti magában, hogy nincs az a pénz, amiért elolvasná a trilógia másik két kötetét.

Mészáros Márton

A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) című könyv