Mészáros Márton blogja

Mostanra hagyománnyá vált, hogy Nemere István író minden évben megjelentet egy Titok könyvét az 1986-ban megjelent első Titkok könyve című sikerművét követően. Idén sem maradunk megoldásra váró rejtélyek nélkül.

A Titkok könyve 2014 című alkotás a sorban a tizedik Nemere-mű a Titkok könyvék sorában a könyvpiacon. A novemberben 70. születésnapját ünneplő szerző visszaemlékezései szerint botrányosan fogadták az első Titkok Könyve megjelenését. Az első kötet, valamint az Új Titkok Könyve címet viselő folytatás is 150 ezer példányban jelent meg, de azóta már egyszer újranyomták őket, és valószínűleg 2014-ben is sor kerül utánnyomásra.

A legújabb kötet még tavaly jelent meg, de a témák, amelyeket boncolgat benne a szerző, azóta sem vesztették el aktualitásukat. A Világóceán Kiadó gondozásában megjelent papírkötésű könyv kilenc különböző titokról próbálja lerántani a leplet. Az első fejezetben arról olvashatunk, hogy a tudomány állításával ellentétben nincsen túl sok széndioxid a levegőben, éppen ellenkezőleg, túl kevés van belőle, a Nemere által említett kutatások arról szólnak, hogy ennél több széndioxidra lenne szüksége az embernek. A következő szakaszban arra a valóban érthetetlen kérdésre keresi a választ, hogyan és vajon milyen okból kerülhetnek idegen testek több ezer ember testébe évenként. Azonban mindezeknél érdekesebb a Voynich-kéziratról szóló összefoglaló. Erről a különös, eddig még meg nem fejtett nyelven írt könyvről kevés információ jelent meg Magyarországon az elmúlt években, most viszont többet tudhatunk meg feltételezett keletkezési körülményeiről, és arról az amerikai könyvkereskedőről, akinek nevét viseli. A kötetet egyébként a korábbi becslések szerint 1450 és 1520 között íródhatott, egy néhány éves radiokarbon kormeghatározás szerint viszont még régebbi, 1420 körül írták. Mivel a mű betűi nem ismertek, számos konspirációs elmélet látott napvilágot: egyesek szerint az egész egy csalás, nem több egy ócska hamisítványnál, esetleg egykori polihisztorok trükkjének. Mások szerint a beazonosítatlan tartalom és az illusztrációkon szereplő a Földön nem őshonos növények miatt a művet nem is ember írta. De arra is van számos feltételezés, hogy kinek a munkája lehetett e mű.

Szintén érdekfeszítő az elképzelés, miszerint a dinoszauruszok együtt éltek az emberekkel. A dinoszauruszok a tudomány jelenlegi álláspontja szerint 65,5 millió évvel ezelőtt kihaltak, az emberelődök pedig az őskor kezdetén, körülbelül 6-4 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön. Ezt az állítást cáfolják meg a mexikói Acámbaro városában, 1944-ben talált kerámia figurák, amelyeket Waldemar Julsrud talált meg. A több ezer figura közül több dinoszauruszokat ábrázol, méghozzá emberekkel együtt, amelyet sokan bizonyítéknak vélnek a tudományos kormeghatározási módszerek ellen szóló elméletek hívei. Vajon, több ezer évvel ezelőtt honnan tudhatta a mexikói átlagember, hogyan nézhettek ki a dinoszauruszok réges-régen, és miért jutott volna eszébe, hogy ilyen intim közelségbe – szinte mint a mai háziállatokat – ábrázolja őket az emberrel.

A 2014-es Titkok Könyve említést tesz két olyan témáról is, amelyet Nemere már korábban feldolgozott. A rejtélyesen eltűnt emberek, csoportok és közlekedési eszközök témakörét már a Rejtélyes elődök és a Bermuda-háromszög titkáról írt Eltűntek című művében kimerítette, most csak egy kisebb válogatást kapunk néhány ismertebb esetről. Nemere az utolsó fejezetet a NASA űrszondája által 1976-ban lefotózott „marsi arcnak” szentelte. Korábban úgy vélték, hogy a Mars felszínén azonosított arc és a piramisoknak tűnő alakzatok esetleg egy letűnt civilizáció üzenete, de a szerző által is említett fantasztikus elképzelés helyett inkább hisszük, hogy a rejtély nem más, mint természeti képződmény. Ennek ellenére Nemere István legújabb Titkok könyve is számos érdekességet tartalmaz – csak azt sajnáljuk, hogy 165 oldalon elintézte az idei évre szánt tabukat.

Mészáros Márton

Nemere István: Titkok Könyve 2014

Sándor Anikó, az egykori rádiós riporter és újságíró 2011-ben írta meg a Szent Jakab-zarándokút során szerzett élményeit, amelyet El Camino – Az út, ami hazavisz címmel könyv formájában jelentetett meg a Jaffa Kiadó. Az El Caminóról szóló beszámoló rövid időn belül siker lett, a szerzőnőt pedig számtalan író-olvasó találkozóra, interjúra, rádióba, televízióba hívták, és hívják azóta is. Ötödik könyve, a Magyar Camino – A magad útján bemutatóját a Mamut bevásárlóközpont Libri könyvesboltjában tartották 2013. november 27-én.

2011-ben munkahelyét otthagyva, a biztos anyagi háttért felrúgva középkorú nő létére vágott neki egyedül a 800 kilométeres spanyol útnak, amelynek azóta egy újabb 300 kilométeres szakaszát tette meg a következő évben. Idén nyáron nem voltak meg a lehetőségei az út megtételéhez, de nem bírt egy teljes évet várni, így „valahonnan” segítséget kapott: Dukát Csilla gyakorlott zarándok, a Szent Jakab Baráti Kör vezetőjének levele fogadta. A szerzőnő ekkor ébredt rá, hogy nem lehet véletlen a hölgy jelentkezése, ugyanis Dukát a közelmúltban mesélt neki a Szent Jakab-út általa alapított magyarországi szakaszáról. Az alternatív gyógyítással is foglalkozó reklámszövegíró Dukát Csilla már kétszer végigjárta a Caminót, majd baráti társaságával együtt létrehozta a magyarországi Szent Jakab-utat Budapest és az ausztriai Wolfsthal között, utóbbi várostól kezdődik a Camino hivatalos, ausztriai szakasza. A 250 kilométeres magyar szakaszt elfogadták, és az egyház is támogatását fejezte ki, amikor Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát felszentelte az utat, amely a Lánchíd előtt lévő nulla kilométerkőnél veszi kezdetét.

Sándor Anikó idén ennek az útnak vágott neki. Az ötvenes éveiben járó nagymama nyolc nap alatt tett meg az utat, amely ideális teljesítmény, ugyanis a nem gyakorlott túrázó 7-8 nap alatt teljesíti ezt a távot. „Egy ilyen zarándoklaton istenien lehet elmélkedni a világ nagy dolgairól, ekkor jönnek a nagy gondolatok. Egy csomó embertől kapok leveleket, akik arról panaszkodnak, hogy nem tudnak elmenni a nagy Caminóra, mert nincs rá pénzük, vagy egy hónapjuk. Ezért gondoltam úgy, ha most írok egy könyvet erről, sokan megismerik a magyar szakaszt” – mesélte a könyvbemutatón a szerző, akinek előadását kilencven olvasó hallgatta.

Az írónő szerint a természeten átvezető magyar út is hasonló élményt ad, mint a nagy spanyol zarándokút, viszont azt javasolja, egyedül nem ajánlott útnak indulni. Sándor Anikó mosolyogva emlékezett vissza, hogy sok lakos például maga sem tudja, hogy az El Camino magyar szakasza mellett lakik. „Akit egyszer megcsap az El Camino szele, az nem tud többé nem zarándokolni” – mondta Sándor Anikó a könyvbemutatón, aki biztos benne, hogy jövő nyáron is nekivág a spanyol szakasznak.

Mészáros Márton

Sándor Anikó Magyar Camino című könyvének borítója

Ferenc pápa küldetése. Ez a címe annak a könyvnek, amelyet Matthew E. Bunson teológus-történész végzettségű amerikai szerző írt a római katolikus egyház legfőbb pásztoráról, az idén megválasztott Ferenc pápáról, aki azóta, hogy feltűnt a politika színpadán, világsztár lett. Csodálkozásra nincs oka senkinek, az argentin főpap valóban példaértékű életet él, amely még a legkőszívűbbek arcvonásait is lágyabbá teszi.

Hiszen Ferenc pápa sok szempontból egyedülálló határtalan szeretetének kimutatásával, emberi oldalának megmutatásával, a másokon való segítés napi szinten való gyakorlásával, illetve közvetlenségével és mindenki számára érthető, világos üzenetével, amellyel célja az evangelizáció terjesztése. Már 1998-ban, amikor Buenos Aires püspökeként hivatalba lépett, világossá tette, hogy a szegények iránti életre szóló elkötelezettsége nem ér véget azzal, hogy új pocizóban folytatja munkáját, és idén márciusban, amikor XVI. Benedek pápa lemondása után a bíborosi konklávé őt választotta egyházfőnek, erről nem feledkezett meg. Ahogyan a szegényekről, és az alázatról sem. A Ferenc pápa küldetése beszámol olyan eseményekről, amelyeket már ismerhetünk a médiából, de összefüggésében, és egy rövid hírnél hosszabb terjedelemben tudhatjuk meg, hogy miért választott egy egyszerű keresztet a díszes papi feszület helyett a pápa, miért volt igazán szokatlan a megjelenése a Szent Péter-bazilika balkonján megválasztása után, hogy mennyire vonakodva fogadta el barátaitól elnyűtt lábbelijei helyett új, egyszerű fekete cipőjét, illetve olyan apró emberi gesztusokat, mint, hogy pápaként kenyeret kent az őrségnek, visszament a szálláshelyére és maga fizette ki a szállást, nem költözött be a pápai rezidenciára, vagy ehhez hasonló – egy egyházfőtől, regnáló uralkodótól teljesen felfoghatatlan – cselekedeteket.  

Az Akadémiai Kiadó ízléses kötete mégsem dicshimnusz a pápáról, hanem korrekt rajz napjaink meghatározó vezetőjéről. A kötet elvitathatatlan érdeme, hogy egy egyháztörténész munkája, aki összefüggésében látja az eseményeket, ezáltal egy sokkal színesebb, több rétegében bemutatott eseménysorozatot tár elénk. Nem életrajz, bár bizonyos szempontok szerint, mégis azt kell mondani, hogy az. Mindenesetre nem Ferenc pápa 1936-as megszületésével veszi kezdetét, és szép sorjában, az események lineáris leírásával folytatódik egészen odáig, hogy pápává választják, és megkezdi pontifikátusát. A Ferenc pápa küldetése a szentatya elődjének, XVI. Benedek pápának a váratlan lemondásával kezdődik, és csak néhány fejezet után ismerkedünk meg Jorge Mario Bergoglio bíborossal, a tiszta szívű jezsuita szerzetessel, aki már gyermekkorában meghallotta Isten hívő szavát.  Igazán elgondolkodtató része a műnek a pápa argentínai szolgálatának ismertetése, hiszen ezáltal egy melegszívű, önzetlen és másokat előtérbe helyező, végletekig szerény ember alakja körvonalazódok ki előttünk. A könyv abszolút mai szellemben, a mai olvasó elvárásaihoz igazodva készült. A színes felvételek mellett néhány rész ki van emelve, különböző táblázatok tarkítják a szöveget, köztük olyan hasznos információk, mint a legutóbbi konklávék időtartama, a lemondott pápák története, vagy éppen a Twitter-mikrobologon fent lévő bíborosok listája. 

A magyar kötet előszavát Böjte Csaba ferences szerzetes jegyzi, elgondolkodtató írása mellett a könyv megvásárlásával az olvasó automatikusan támogatja Csaba testvér Dévai Szent Ferenc Alapítványát példányonként 120 forinttal.

Mészáros Márton 

Matthew E. Bunson – Ferenc pápa küldetése (Forrás: Szegedma.hu)

Strici volt. Méghozzá a keményvonalas, eltökélt, isten szerepet magára öltő fajtából fölöttébb sajátos értékrenddel. De valahonnan ő is indult, egykoron Robert Beck volt, egy átlagos fekete kisfiú az 1900-as évek legelső felében, akiből felnőttévállása küszöbén strici lett, aki végkimerülésig dolgoztatta a kurváit, és aki már nagyon fiatalon “stricikirály” lett. Iceberg Slim önéletírása, a Strici voltam először jelent meg magyarul az ősszel, méghozzá az Európa Kiadó új sorozatának, a Transznak a részeként, amely határdöntögető könyveket kíván bemutatni.

Érdekes kérdés már maga ez is, hogy miért kell negyvennégy évet várni arra, hogy Magyarországon is kézbe vehessünk egy olyan könyvet, amely alapvetően emléket állít egy olyan kornak egy olyan szegletéről, amelyről nem sokat tudhatunk, s amely egy egész generációt határozott meg. A Strici voltam először 1969-ben került kiadásra, egy olyan vészterhes időben, amikor még volt jogi egyenlőség a fehérek és feketék között, és faji megkülönböztetés a feketékkel szemben. Ezért az életrajzi kötet megjelenése után egyből ráhúzták a “fekete forradalmi könyv” skatulyát, pedig ha valamiről, akkor erről nem szól a regény. Természetesen nem kerülheti el ezt a témakört, de nem egy harcos polgárjogi regény, és nem az elnyomott fekete közösségek sanyarú sorsát mutatja be, hanem saját életét. Az pedig elég okot ad a történetmesélésre, hiszen főszereplőnk, aki saját valóságát írta meg, tizennyolc évesen kezdett el lányokat futtatni, tíz évvel később pedig már tucatnyi lány megfordult az istállójában, dollármilliók ütötték a markát, exkluzív ruhákat és menő járgányokkal villoghatott, és betartva a “stricikódexet” a leghűvösebb és kegyetlenebb ribancfuttatóvá vált. Először a Blood nevet viselte, majd Iceberg Slimre keresztelték, hiszen magas volt, mint egy felhőkarcoló (190 centiméter), és rideg, mint egy jéghegy.

Iceberg mintegy négyszáz oldalon át idézi fel gyermekkorát, szüleivel való meglehetősen terhelt viszonyát, zűrös kamaszéveit, majd a striciéveket túlnyomórészt az 1930-as és 40′-es években. Egy olyan társadalomról ír, amelynek aktív alakítója volt, eltökéltsége és kegyetlensége nem ismert határt, pedig ahogyan Sweet Jonesnak, a könyv másik kiemelkedő figurájának, a rangidős stricinek megvallja, bizony érző szív dobog testében, akármennyire is leplezi ezt a női előtt. A szerző nagy érdeme, hogy nagyszerűen visszaadja a tipikus fekete szlenget, és nyelvi fordulatokat, gyakran őszintén nevetünk fel a leírtak, és stricink szavai miatt, azonban az érzés mégis bennünk van, hogy eredeti nyelven talán sokkal keményebben, ennél is ütősebben hangozhattak e szavak.

A mű másik erénye, hogy habár alapvetőleg a szex a fő téma, amely értelemszerűen mozgatórugója a dolgoknak, mégis a szerző nem esett abba a hibába (amely nyilván a kor miatt nem is lett volna elfogadható), hogy konkrétan részletezi és nevén nevezi a dolgokat. Viszont emellett meglehetősen érzékenyen mutatja be a stricik világát, a strici és a prostituáltak közötti bonyolult kapcsolatot, és egy olyan férfi belső vívódásait, aki képtelen feladni egy életformát, és a hivatásul választott bűnözést.

A Strici voltam igazán élvezetes olvasmány, persze csak egy bizonyos korosztályoknak (mondjuk nem kifejezetten a hetes buszon utazó nénikék a célközönség), viszont nem eget rengető mű. Sikerének valódi titka egyrészről Iceberg Slim későbbiekben végképp ikonikussá vált személyiségében rejlhet, másrészről megjelenésének idejében döbbenetes műnek számított, és nem utolsó sorban az is sokat nyom a latban, hogy a hiphop/rap szubkultúra alapkönyve, amelyet olyan jelentős zenei alkotók vallották kedvencüknek, mint a rapper Ice-T és Snoop Dogg. Minden bizonnyal a kötet igazán “cool”, menő sikerkönyv lehetne a magyar fiatal korosztályok körében – csak ahhoz többet kellene olvasnia az átlag magyar ifjúságnak.

Mészáros Márton

Iceberg Slim: Strici voltam

2011 nyara átlagosnak tűnik mindaddig, míg egy berlini parkban magához nem tér Adolf Hitler. A Führer éppen annyi idős, mint amennyi volt, amikor meghalt a bunkerben 1945-ben. Náci egyenruhát visel, egészséges, tudatánál van – szóval egyáltalán semmi jel nem utal arra, hogy százhuszonkét éves. Mert hát születési anyakönyvi kivonata szerint ennyinek kell lennie, azonban valami véletlen folytán Timur Vermes Nézd, ki van itt című könyvében a Führer nem öregedett meg, csupán egy – az olvasó által mindvégig ismeretlenül maradt – jelenség folytán átkerült napjainkba a világháború végéről.

Természetesen, ha valakinek kiesett közel hetven év az életéből, annak nagy jelentőséggel bír a szembesülés a mai világgal. Éppen ezért, amikor Hitler magához tér, képtelen felfogni, hogy a parkban focizó gyerekek nem a Hitlerjugend tagjai, és szintén komoly fejtörést okoz számára a színes sajtó, a modern televíziózás, a LED-képernyő, az újkori számítógépek és az okostelefonok használata. Kezdetben nehezen szembesül azzal is, hogy a kis szatócsboltokat nagybevásárlók váltották fel, s univerzálissá vált kávéház-, illatszer-, és gyorsétteremláncok jelentek meg mindenütt. De ez nem egyoldalú dolog: az embereknek Hitlert nehéz elfogadniuk. És az abszurd ötletet továbbfűzve a német szerző Hitlert a médiába helyezi el, ahol a néhai náci vezér saját műsort kap, és hamarosan bulvársztárrá válik. Kísérteties helyzet alakul ki, az emberek ugyanúgy szeretik a Führet, mint 1933-as megválasztásakor, csüngnek a szavain, és jófej embernek tartják. Azonban egyikük sem gondolná, hogy valóban az a férfi áll előttük, aki halálba küldött 6 millió zsidót. Hogy is lenne ez valóságos? Hiszen az a személy már ’45-ben meghalt. Ezért marad az egyetlen lehetőség: főhősünket mindenki Hitler-imitátornak nézi. A szerző szerette volna, ha a könyvében megjelenő Hitlert elkülöníthetné a történelmi személy Hitlertől, ennek jelét is adta azzal, hogy habár fiktív karakterében jelen vannak a zsarnoki vonások, valamelyest mégis nagyon emberi magához képest. Mármint egy véresszájú diktátorhoz viszonyítva. Visszafogott még akkor is, ha nincs kezében hatalom.

A Nézd, ki van itt szatíra. Timur Vermes, a német újságíró számos regény létrejöttét segítette a háttérből, úgynevezett szellemíróként (ghostwriter), így magától adódott, hogy Hitler szemszögéből, E/1-es számban meséli el a történetet. A szerző a könyv egyéves megírása során elolvasta a nemzetszocializmus alapelveit magába foglaló Mein Kampf-ot, vagyis a náci vezér Harcom című testamentumát, amelynek néhány jellegzetes stílusjegyét, és az alapvető hitleri hangot megpróbálta átültetni saját könyvébe. A Nézd, ki van itt-ben Hitler maga szögezi le többször, hogy a „zsidótéma nem vicces”, azonban a holokauszt mégis megkerülhetetlen jelenség.

Hitler, ahogy a profi színészek is teszik, éjjel-nappal a szerepében marad. Vagyis nem tesz egyebet, minthogy magát adja. Csakhogy senki sem hisz, hogy ő valóban Adolf Hitler Braunauból, aki csődöt mondott a sörpuccs idején, majd 1933-ban kancellár lett, s elfoglalta fél Európát, miközben egy népet szakadékba vezetett. És a mi Hitlerünk, nem lévén más lehetősége a megerősödésre, amellyel megmentheti s újra dicsővé teheti a “Nagynémet Népet”, közéleti szereplőként egy televíziós műsorban kamatoztatja szónoki képességeit. Így már saját műsorában ekézheti a mai modern társadalmat. Bántóan fogalmazza meg sarkalatos véleményeit a demokrácia hátulütőiről is, ebben akad igazság. És ha már Hitlertől kell megtudnunk a tutit, akkor komoly baj van.

A könyv azonban elsősorban szórakoztatásra született, a humor főforrása pedig maga Hitler. Ez más világból érkezett, összeegyeztethetetlen nézeteket való, nagy ambíciókkal rendelkező alak a mai világban rendkívül mókás: megjelenése, avítt szóhasználata, nyelvi fordulatai és minden cselekedete megbotránkoztatja/mosolyra deríti az olvasót. Vermes nagy adag humorral parodizálta ki az illogikus helyzetet, és nem hagyja Hitlernek, hogy elmulasszon egy alkalmat is, amikor megcsillogtathatja műveltségét, vagy elmondhassa véleményét. Hitler nem érti a humort, abszolút nincs hallása rá. Mi viszont jókat tudunk nevetni rajta.

Mészáros Márton

A Nézd, ki van itt című könyv borítója

Timur Vermes német író Nézd, ki van itt című regényének magyar megjelenése miatt érkezett Magyarországra. Az újságíróból lett bestseller szerző jelenlétében mutatták be könyvét a budapesti Bálint Házban 2013. szeptember 12-én. A könyvbemutatót Csáki Judit kulturális újságíró, színikritikus tartotta.

A magyar apától és német anyától született Vermes regénye szatíra, aminek alaptörténete az, hogy Adolf Hitler, a retteget náci diktátor 2011 nyarán egy berlini parkban találja magát, és szembe kell néznie a jelennel. Szinkrontolmács segítségével a szerző elmondta, hogy az alapötlet egy nyaralás során jutott eszébe. „Egy kis török faluban jártam, ahol egy piacon régi könyvekkel találkoztam. Angol nyelven megláttam Hitler második könyvét, és dacosan azt gondoltam, akár megírhatnám én a harmadikat.” – mesélte a szerző.

A 46 éves Timur Vermes, aki különböző bulvárlapoknak, magazinoknak és folyóiratoknak írt, korábban szellemíróként (ghostwriter, aki ismert személyiséges műveit, elsősorban memoárját írja) dolgozott, így nem jelentett számára nehézséget Hitler szemszögéből megírnia a történetet. Csáki Judit kiemelte, hogy a mű erőssége az, hogy Vermes hitelesen ábrázolja, ahogyan egy hatalommániás vezetőszemélyiségnek szembe kell néznie az 1945 óta eltelt idővel, és beilleszkednie a mai, demokratikus társadalomba. A Nézd, ki van itt szerzője erre reagálva az alkotás folyamatával kapcsolatban elmesélte, hogy párhuzamosan olvasta Hitler írásait, a főhadiszállásán lediktált monológjait, valamint a náci ideológia alapbölcsőjének számító Mein Kampf (Harcom) című könyvét.

A könyv nem váltott ki olyan éles felháborodást, mint amilyenre a szerző számított, ami szerinte azt mutatja, hogy Hitler személyére és eszméire a mai napig fogékony egy bizonyos réteg. Vermes elmondása szerint könyvét leginkább olyan kritika érte, hogy nem elég humoros, pedig mint mondta, számos szórakoztató jelenetet próbált belecsempészni. Timur Vermes egyúttal kiemelte a magyar fordítást, és köszönetet mondott a jelen lévő Nádori Lídia műfordítónak.

Timur Vermes a könyvbemutatót követően dedikálta a magyarul a Libri Kiadó gondozásában megjelent művét, majd interjút adott a jelenlévő sajtóorgánumoknak.

Mészáros Márton

A több mint 1 millió példányban eladott Nézd ki van itt című könyv szerzője, Timur Vermes német író Budapesten 2013. szeptember 12-én (Fotó: Mészáros Márton)

A férfi, aki sétálni indult

Recenzió Rachel Joyce Harold Fry valószínűtlen utazása című regényéről

Évről évre felbukkan egy-egy tehetséges szerző az irodalmi palettán. A szerb születésű, már Amerikában élő Téa Obreht lebilincselő módon megírt regénye, a Tigris asszonya (Tiger’s Wife) elnyerte az egyik legrangosabb brit irodalmi díjat, és a világ legtöbb országában az olvasók – köztük az enyémet is – tetszését is. Azóta, hogy tavaly olvastam a debütáló regényt, egyetlen olyan új szerző műve nem került a kezembe, akinek könyve valóban tetszett volna. De aztán jött Harold Fry, a hatvanöt éves nyugdíjas brit úr, aki magával ragadó utazásra hívott.

Harold Fry valószínűtlen utazása (The Unlikely Pilgrimage of Harold Fry). Rachel Joyce művének hétköznapi címe nem ködösít, nem akar kitűnni valami figyelemfelkeltő szöveggel, egyszerűen elmondja, hogy miről fog szólni a következő háromszázhúsz oldal. Harold Fry utazásáról, aminek elkezdésére és véghezvitelére nem sok esély volt. Harold Fry, a hatvanöt éves Kingsbirdge-i lakos éppen a füvet vágta otthonában, amikor kolléganője húsz évvel utolsó találkozásuk után, levelet ír neki. Az asszonynak, Queenie Hennessynek előrehaladott stádiumban lévő rákja van, és a szigetország másik felében, Berwick-upon-Tweedben ápolják egy hospice-ben. Harold soha nem volt a szavak embere, sőt még csak magasan iskolázott személy sem, egyszerű sörfőzdei munkát végzett éveken keresztül. Nem igazán tudja, mit írjon. Egy benzinkutas lány vigasztalni próbálja, s elültet valamit az öregúr fejében, amikor azt mondja neki: “Hinni kell, hogy az ember jobban lehet. Annyi mindent nem tudunk az emberi agyról. Ha viszont hisz, megtörténhet bármi.” A kisnyugdíjas gyorsan felhívja az otthont, ahol rég nem látott kolléganőjét ápolják: jön, elmegy, meglátogatja Queenie-t, az asszonynak pedig csak egyetlen dolga van, ki kell tartania addig még odaér.

Az ötlet eredetinek hat, de látszólag semmi olyan érdekességgel nem kecsegtet, ami száz oldalakon át lekötné az olvasót. Valójában azonban a harminc fejezet sokkal többet mesél el az életről, az emberekről, mint ahogy azt gondoljuk. A fejezetek nem kaptak olyan hosszú címeket, mint amilyeneket Milne (vagy Karinthy) adott a Micimackónak, a szerző csak a fejezetben szereplő személyek nevét rakja egymás mellé, mint például Maureen és a helyettes, vagy Harold és az újrakezdés, Harold és az orvos, és így tovább. Ezek a puritán fejezet megjelölések mozaikként illeszkednek a regény egészébe, az egyszerű lelkületű Harold zarándokútjába, amellyel nem csak rég nem látott kolléganőjén szeretne segíteni, hanem végre valahára életében először valamit jól, hiba nélkül véghezvinni az utolsó, nagy utazása előtt. És amikor egy telefonfülkéből felhívja feleségét, akivel majdnem félévszázada házasok, az asszony nem különösebben izgatja magát a meglepettségen kívül. A történet előrehaladtával kiderül, hogy nem is lenne rá oka.

„Nem a cél számít, hanem a megtett út” – aki elolvassa Harold Fry utazásának történetét, biztosan osztani fogja a véleményt. Mert ez a kilátástalan öregúr zarándokútja során nem csak önmagát ismeri meg, nem csak önön hibáiért vezekel, hanem mindenki másért, s ez által feleleveníti viharos gyermekkorától kezdve élete minden jelentős, vagy kevésbé jelentős történését, így felismerve, hogy miért vált azzá a visszahúzódó, távolságtartó átlagos emberré, aki lett.  Utazása jellemformáló, és saját maga lepődik meg legjobban, hogy minden mellette elhaladó ember hatalmas terheket cipel a vállán, s az emberek alapvetően segítőkészek.

Az ötletgazdag kiadást Andrew Davidson munkái színesítik, a könyv utolsó oldalán pedig egy Anglia térkép látható Harold utazásáról. Épp ugyanolyan, mint amilyet a műben Rex készít a férfi feleségének, hogy az figyelemmel tudja követni ura kalandozásait. Sajnálom, hogy az idén április végén magyarul is megjelent kötet egyáltalán nem kapott publicitást, pedig érdemes lenne reklámozni, beszélni róla. Rachel Joyce, a negyvenes éveiben járó szerzőnő nem rendelkezik kiforrott alkotói védjegyekkel, sajátos stílussal, műve mégis felemelő és szívbemarkoló történet a férfiról, aki sétálni indult, az emlékek súlyáról és az emberi akaraterő nagyságáról.

Nehéz hitetlenkedés nélkül olvasni Harold Fry saját El Caminójának történetét, a megállásokkal és kitérőkkel megtett 1009 kilométert, amelyet nyolcvanhét nap alatt gyalogolt le mobiltelefon, és kezdetben alapvető felszerelés nélkül egyetlen vitorláscipőben. A történet elkerülte a hatásvadászságot, nagy örömömre a befejezés is hű maradt a regény eredeti hangjához. Ahogyan azt előttem a The Guardian kritikusa megfogalmazta, nem a történet hitelessége a mérvadó, hanem az, hogy Rachel Joyce, ez a négygyermekes brit anya első könyvében mély érzelmeket képes közvetíteni túlbonyolított, mesterséges szavak helyett egy egyszerű nyelv segítségével.

Mészáros Márton

Harold Fry valószínűtlen utazása