Sajnos az elmúlt évek tapasztalatai arra engednek következtetni, ha egy filmet sikeres vígjátéknak titulálva hoznak a hazai piacra, annak 50-50 százalék az esélye arra, hogy bárgyú, idegesítő és sablonos hollywoodi vígjáték legyen. A brit-amerikai koprodukcióban készült Szerelemre hangszerelve (Begin Again) című film viszont úgy szórakoztató, ahogy van.
John Carney ír filmrendezőre leginkább az Egyszer (Once) című 2007-ben bemutatott című eredeti zenésfilmje révén emlékezünk, azonban a negyvenes évei elején járó alkotó ezúttal megismételte a produkció sikerét, Szerelemre hangszerelve címmel zömével amerikai alkotókkal, a tengerentúlon rendezett filmet. Hommage á New York, hódolat a szerelem előtt, tisztelet a barátság és a család iránt. Tömören erről szól a romantikus vígjáték, amelynek főhőse egy lecsúszott, egykor nagyon menő zenei producer, aki New Yorkban él, de már évek óta semmi értékelhetőt nem tett le az asztalra, mióta feleségétől elvált. Egy kocsmában töltött szokásos estén angyali hangot hall meg, egy szégyellős angol lány gitárral a kezében – barátja unszolására, tehát nem önszántából – saját szerzeményét énekli. Nem kell ennél több, hogy Dan szeme és füle láttára egy egész koncert víziója elevenedjen meg, és meglássa azt a pluszt a lányban, amiért ígéretesnek tartja. De vajon ki ez a titokzatos lány?
Gretta semmiképpen sem az a könnyű, bájos természet, amelyet az ember várna. Mindenről nagyon határozott véleménye van, van tartása és büszkesége, viszont saját értékeiben kevésbé bízik meg, így értelemszerűen a zenei karrierjének lehetőségét is elveti. Már csak azért is, mert New Yorkba is rocksztár párjával érkezett, aki szégyenszemre szakított vele, amikor sikeres lett és beleszeretett egy másik hölgybe. Azonban Dan és Gretta találkozása megindít egy olyan folyamatot, amely nem csak a lemezproducer képzeletében jön vissza rendkívül ízlésesen, bár némiképpen furán az önműködő hangszerek lévén, hanem amely sorsdöntő és tipikus filmes találkozás – valami olyasmi, mint amikor Alvy Singer egy teniszpályán először találkozik Annie Hall-lal. A film szempontjából előny, hogy Dan társa nem látja ugyanazt a potenciált az egyébként semmiféle babérokra nem vágyó Grettában, mint barátunk. Így viszont kezdetét veszi egy jó esetben életre szóló kaland az alkotók számára, akik New York utcáin, autentikus környezetben amatőr, hobbizenészekkel dolgozva rögzítik a lány első lemezét. Dan és Gretta kapcsolatában nincs szex, közöttünk nincs vibráló szexuális feszültség, azonban erre kezdetben nem jövünk rá, elvégre a film műfaja jól láthatóan romantikus marad, csupán azt nem tudjuk a kezdetek kezdetén, ki-kivel fog összemelegedni. Így viszont még szebb számomra főszereplő párosunk zenehallgatós városnézése, amelyre Frank Sinatra Luck Be a Lady, Stevie Wonder For Once in My Life című dala és a klasszikus As Time Goes By is felcsendül. Nehéz elmondani, leírni, mennyire örültem, amikor ez a két, amúgy szimpatikus szereplő nem gabalyodott össze, és nem keveredtek a forró vágy útvesztőjébe, kockáztatva ezzel a film minden pozitívumát.
A Szerelemre hangszerelve egyébként nagyon ügyelt is arra, hogy minden minőségben megőrizze szuverenitását – egyedi, eredeti kivitelezésekkel megvalósult alkotás maradhasson. Ahogyan Woody Allen a már említett Annie Hall esetében Louis Bunuelt és Fellinit próbálta rávenni, hogy tűnjön fel filmje egyik apró jelenetében, úgy ezt a posztot ebben az alkotásban minden bizonnyal Cee Loo Green Grammy-díjas amerikai énekes tölti be, aki kis szerepében ugyanazt a figurát hozza, aki az életben, és aki iszonyúan kedvesen viseltetik ifjú kolléganője iránt. Azonban zenés film lévén, nem ő az egyedüli profi muzsikus a csapatban: főszereplőnk párját Adam Levine amerikai énekes, a Maroon 5 amerikai pop-rock együttes frontembere alakítja, aki ezzel a szereppel debütált a vásznon (egy évvel korábban az American Horror Story című horror sorozat évadában játszott színészként először). Semmi extra nincs abban, amit a vásznon csinál, mégis beillik annak a körülrajongott, némiképpen önmagától elszállt rocksztárnak, akit játszania kellett.
Keira Knightley kilépve a kosztümös filmek és a drámák kritikai elismertséget hozó bűvköréből, ezúttal újra vígjátékban bizonyít. Habár szeretjük a szép és tehetséges színésznőt, a valamelyest távolságtartó és öntudatos Grettaként nehéz igazán megszeretni, inkább Mark Ruffalo producere áll közelebb szívünkhöz. Bár összességében az egész csapat, a zenészsereg, illetve a producer lányaként feltűnő már tizenévesen Oscar-jelölt Hailee Steinfeld, és Catherine Keener Oscar-díjas amerikai színésznő a lány édesanyját alakítva, olyan kedves társaság, amelyet elképzelni sem könnyű. Ahogy Knightley állítása szerint fahangján (valójában képzett énekhang) előadja karaktere saját szerzeményét, a Tell Me If You Wanna Go Home című balladát, még azok szíve is érzelmekkel telítődik meg, akik semmit nem vártak ettől a filmtől. A Szerelemre hangszerelve tehát azért jó film a műfajban, mert eredeti és őszinte, és arról szól, amiről szólnia kell – szerelemről, fontossági sorrendekről és arról, milyen fontos a zene, mint érték az életünkben.
Mészáros Márton
A Szerelemre hangszerelve (Begin Again) című film eredeti nyelvű posztere
Mészáros Márton blogja 