Kiss Diána Magdolna színésznő a HOPPart Társulat alapító tagja, szerepek tucatjaiban láthattuk több különböző város számos színházában és színpadján. Legutóbb néhány vizsgafilmben vállalt szerep között Szász János majdnem Oscar-jelölésig jutott A nagy füzet című filmjében is láthattuk. Szakmáról, rendezőkről és arról beszéltünk, ki is ő valójában. Hogy megtudtam-e a választ a kérdésre, kiderül az interjúból.
Kiss Diána Magdolna színésznő (Fotó: Mészáros Márton)
Mészáros: Számtalan szerepben láthattunk, de kevés interjút adsz, ritkán szerepelsz a televízióban, rádióban. Milyen ember vagy valójában?
Kiss: Nem adok sok interjút, ez igaz. Nem sokszor keresnek meg, hogy meséljek magamról, általában premierek kapcsán szokták csak megkérdezni, hogy milyen ember is vagyok valójában. De, milyen személyiség is vagyok? Eléggé hektikus, hebrencs, nagy a szám, nagyon hamar tudok haragudni, és nagyon hamar tudok megbékélni a lelkemben – ezt édesapámtól örököltem. Nagyon heves természet vagyok, hatalmas igazságérzetem van, nem nyelem le, ha igazságtalanul vádolnak bárkit. Minden emberért ki tudok állni, szeretem a barátaimat, a családomat, és nem bírom elviselni a feszültséget. Sehol! Ha mégis kialakul, akkor nagyon igyekszem, hogy mielőbb megoldódjon. Ha a lelkemben dúl a feszültség, akkor nagyon hamar elsírom magam.
Mészáros: Mit tapasztalsz, a környezeted miként lát téged?
Kiss: Az egyetemen mindig az volt, hogy a Kiss Diána Magdolna hisztis. Szerintem ezt már nagyon régen kinőttem, viszonylag hamar. Mégis mindenkiben ez él, pedig nem azért hisztizem, mert nem akarok felvenni egy jelmezt, vagy megcsinálni egy jelenetet – mert mindent megcsinálok, amit kérnek –, hanem azért mert vehemens vagyok. Azt szeretem, hogy „oké, gondolkozzunk együtt, legyen milliónyi kérdésed”, de betelik a pohár, ha kollégám próbál dolgozni és a rendező közben nyomkodja a telefonját, és nem figyel rá. Sajnos, találkoztam már ilyennel, de Rusznyák Gábor, akivel legutóbb dolgoztam, például mindent hall és mindent lát. Szegeden sajnos volt konfliktusom ebből a dologból, mert folyamatosan kérdeztem és kérdeztem, míg egy idő után azt kezdtem érezni, hogy a rendezőnek nagyon erős elképzelése van az adott karakterről. Ő szeretett volna engem pontról-pontra megtervezni, beállítani, de én meg csak azért is kérdeztem, ötleteltem. Emlékszem egy összpróba után nagyon leszidott, szóvá tette, hogy nem látja bennem azt, amit ő akar, pedig én nagyon igyekeztem és megtettem, amit kért. Szabadkozni kezdtem, erre ő megkérdezte, hogy a Mundruczó Kornéllal és Gothár Péterrel is így szoktam viselkedni. Nem tűrte jól a „de”-ket. Aztán pár év elteltével megkövetett egy másik produkció kapcsán.
Mészáros: Említetted, hogy minden jelenetet megcsinálsz, ha kell. Valóban mindent?
Kiss: Bármit megcsinálok, mert ez érdekel, ettől fogok fejlődni. Mindent ki kell próbálni, vagyis majdnem mindent!
Mészáros: Voltak más alternatívák a színjátszás mellett?
Kiss: Operaénekes akartam lenni, de az nem az én világom. Beülök egy operára és végigsírom, de mivel zenész-színész szakon végeztem, így bármit elénekelhetek. Bármit megcsinálhatok, játszhatok Mundruczó Kornélnál, és énekelhetek nagyoperettet a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Nem vagyok lekorlátozva. Egyszer megfordult a fejemben, hogy hivatásos katona legyek. Gyermekkoromban orvos is szívesen lettem volna. Az orvosi vonal ennek ellenére megvan az életemben, minden érdekel a témában. Műtétek, titkos betegségek, az anatómia. Ha betegsége van a páromnak, azonnal mondom neki, hogy ez és ez a bajod, és azt, hogy mit kell bevenni rá. Elég gyakorlatias ember vagyok, tegnap például ágyrácsot gőzöltem! Kiesett egy léc az ágyból, és hogy vissza tudjam tenni, meg kellett gőzölnöm. Múltkor forgatáskor pedig begyújtottam egy sparheltbe!
Mészáros: A zene hogyan jött az életedbe?
Kiss: Hatévesen zenei iskolába vettek fel, a fuvolát választottam hangszernek. Mindig kérdezték is, hogy miért nem leszek fuvolaművész. Kicsi korom óta nagyon muzikális vagyok. Mind a két szülőm tud énekelni, édesapám és a nagyapám is tangóharmonikázott. Gyermekkoromban nagyon sok operettgála ment a tévében, a nagyszüleimmel néztem, és mindig ott ugráltam a készülék előtt kívülről tudtva az összes dalt. Óvodás voltam, amikor eljött Lovrek Károly – aki nagy zenei guru volt Fehérváron – az óvodánkba, hogy megnézze, kit lehetne elvinni a zenei általános iskolába. Énekeltem, és azt mondta, engem mindenképpen. Édesanyám szerette volna, ha a zongorát választom, de nekem a fuvola kellett. Kaptam egy fuvolát a szüleimtől, amit időközben elloptak a Színház- és Filmművészeti Egyetemből, de a HOPPart társulat vásárolt nekem egy újat. Otthon nem igazán tudok gyakorolni, mert a ház, ahol a párommal lakunk, utál minket, ott csak síri csendben lehet létezni a szomszédok miatt.
Mészáros: Melyik volt az első szereped, amit színpadon játszottál?
Kiss: Szerintem a Csárdáskirálynő volt, Komáromban. Az első szerepem egyébként a Dzsungel Könyve-ben volt 12 évesen, majom voltam. Az első hely, ahol dolgoztam, pedig a Radnóti Színház volt. Oda nagyon szerettem volna szerződni, de nem lettem társulati tag.
Mészáros: Nyilván nagyon bánod, hogy nem vagy kőszínházaknál…
Kiss: Igen, ez egy nagyon fájó pont az életemben – egyre jobban fáj. Nem csak az, hogy nem hívnak szerződni, hanem az is, hogy nem is kíváncsiak rám, nem mondják azt, hogy menjek el hozzájuk egy szerepre. Azt hiszem, ők úgy gondolják, hogy marha jól érzem magamat a HOPPart tagjaként, ami igaz, de kőszínházban dolgozni teljesen más. A viszonyok, a kollégák, a munka is egészen más ott, mellesleg ott a biztonság érzése is. Nem kell félned, hogy lesz-e fizetésed, megnyered-e a pályázati pénzt. Filmezni viszont elkezdtek hívogatni, több kisfilmben szerepeltem. Nagyon szeretek Mundruczó Kornéllal is dolgozni, de sajnos a Demencia című előadásában nem kaptam szerepet.
Mészáros: Hova mennél legszívesebben dolgozni?
Kiss: Az Örkény Színházba. Valamiért ott egyszerűen jó lenni! A mikor a Merlin, avagy isten, haza, család című előadást csináltuk azt éreztem, hogy ez egy jó légkörű hely. De van olyan, hely ahova semmiképpen nem tenném be a lábam.
Mészáros: Meglehet élni olyan produkciókból, mint amilyenek a HOPPart előadásai?
Kiss: Szűkösen. Ha kiszámolom, hogy van egy kevéske alapfizetésem, egy hónapban hat-hét nyolc előadásom, akkor ki tudom fizetni a lakbért, a KATA-t, és a telefonszámlámat, és akkor marad még harmincezer forint, amit elkölthetek magamra. A háztartási költségeket nem számolom bele, mert azokban segítségemre van a párom, ha úgy adódik. Ha van külsőmunka, például egy reklám, film, vagy másik színházban szereplés, akkor ki lehet bírni. Egész nyáron nem volt munkám, végeztem a Szegedi Szabadtérin, és volt adótartozás is, ami elvitte a fizetésem jelentős részét, de a párom keresett annyit, hogy azt mondhassa, menjünk el Londonba, nézzünk meg egy Arsenal-meccset, és menjünk el nyaralni Olaszországba. Hála Istennek, hogy van egy ilyen társam!
Mészáros: Hosszú ideje vagytok együtt?
Kiss: Két éve vagyunk együtt. Sok köztünk a vita, de ez minden kapcsolatban így van. Korábban már volt egy vőlegényem, akivel nem sikerült az élet. Nem is akarok mással lenni, mint a Dáviddal. Nem éreztem magamat még olyan biztonságban, mint amit ő tud nyújtani, és nem az anyagi dolgokra mondom, hanem az érzelmire. Inkább meghalok éhen, csak valaki fogja a kezem és tudjunk együtt nevetni, létezni a nehéz hétköznapokban.
Kiss Diána Magdolna színésznő (Fotó: Mészáros Márton)
Mészáros: Mennyire volt nehéz elindulnotok a HOPPart társulattal 2007-ben?
Kiss: Magács Laci, az akkor még meglévő Merlin Színház igazgatója felajánlotta, hogy lehetünk a Merlinben. Meg is ígérte, hogy fizet nekünk pénzt, de aztán egy idővel elmaradoztak a fizetések. Kellett keresni mindenféle embereket, mert nem tudtuk, hogyan kell egy ilyen társulatot csinálni. Akkor még benne volt mindenki, aztán idővel kiszivárogtak az emberek tőlünk, ki az Örkénybe, ki a Nemzeti Színházba. Volt, aki elment, aztán visszajött, mert úgy gondolta, itt mégiscsak jobb, aztán mégiscsak egy kőszínházban találta meg a helyét. Aztán el kellett kezdeni pályázni, pénzt szerezni, kialakítani, hogy mi is a HOPPart valójában. Négyeen vagyunk állandó tagok jelen pillanatban, de vannak volt osztálytársak, akik mindig visszajárnak. Még egyetem alatt megalapítottuk a Ginger és Fred Színházművészeti Alapítványt, amelyet Novák Eszter kezel, ezen keresztül kapunk finanszírozást.
Mészáros: Úgy látom, eredményesen tudjátok működtetni a társulatot.
Kiss: Igen, azt hiszem, hogy nem vagyunk rossz úton. Hála a sok háttérmunkáért!
Mészáros: Mennyire vagy képbe a kisebb társulatokkal?
Kiss: Nem nagyon járok színházba, nincs rá időm. Dávid állandóan színházba jár, én szeretnék otthon főzni vagy pihenni, ő meg színházba menne folyton. Persze vannak előadások, amiket megnézek, de ritkán megyek. A Hólyagcirkuszt nagyon szerettem, és az Ágens Társulat előadásait is. Pintér Béla alap nálam! Viszont vannak olyan társulatok, amikről még soha nem hallottam, ez sajnos az én hibám.
Mészáros: Mostanában sok rövidfilmben szerepelsz.
Kiss: Valóban sok vizsgafilmet csinálok, mindig ingyen. Fel sem merül bennem, hogy szóba hozzam a pénzt, hiszen tudom, hogy nincs. A Filmművészeti oldal sincs eleresztve anyagilag, de az nagyon jó gyakorlóterep, és sok tehetséges fiatalt is megismerhetek. Badits Ákos elhívott a Képmás című kisjátékfilmjébe. Mondtam neki, hogy hívjon legközelebb is, mert én nagyon szeretek vele dolgozni. Ákossal megismerkedni egy igazi pozitív találkozás volt! A vizsgafilmekben egyébként az is jó még, hogy nincs casting. Szász János A nagy füzetre például castingolt, és rettenetesen izgultam.
Mészáros: Szász János soha nem mondta el miért téged választott a cselédlány szerepére?
Kiss: Nem, de ha újra hívna, azonnal igent mondanék.
Mészáros: Meg vagy elégedve A nagy füzet végeredményével?
Kiss: Magamat nehezen nézem vissza, de a film tetszett. Édesanyám véleménye viszont nagyon meglepett a filmmel kapcsolatban: azt mondta, hogy nem félnek benne a gyerekek eléggé, nem elég erős az elhagyottság érzése. Mit fognak csinálni a háború közepén, miután az édesanyjuk otthagyta őket a semmi határában? Éheznek, fáznak, nagyanyjuk egy gonosz asszony – mi lesz most? Érdekes, hogy ő így látta. Ez egyébként egy olyan film, amit még sokszor meg kell néznem.
Mészáros: Milyen volt felvenni a fürdés jelenetedet velük?
Kiss: Nehéz! Előző este a Szász elbeszélgetett velünk. Elmondta a gyerekeknek, hogy látni fogják a Diát ruha nélkül. Iszonyúan meg voltak rémülve, akárcsak én! Mivel nehéz volt a jelenet, János végig bent volt és instruált minket, hogy ki hova nézzen, mikor mosolyogjon. Segíteni kellett, mivel elég extrém volt a helyzet. Remegtem, mint a nyárfalevél, és hihetetlenül zavarban voltam. Nem is a meztelenség miatt, hanem amiatt, hogy vajon mit éreznek a fiúk.
Mészáros: Lehet, hogy maradandó károsodást szenvedtek…
Kiss: Igen, én is mondtam a Jánosnak, hogy lehet, nagy bajt okoztunk. (Nevet.)
Mészáros: Van számottevő különbség Szász Jánossal és Mundurczó Kornéllal dolgozni?
Kiss: Kornél szeret a színészeivel dolgoztatni, ami jó. Van egy víziója, egy ötlete, amit megoszt először a szűk alkotókörével, aztán a színészek elé tárja és azt mondja, erre hozzatok jeleneteket. A Nehéz Istennek lenni című előadásunk ilyen például. Néztünk együtt pornófilmet, olvastunk az erőszakos szex pszichológiájáról, együtt találtuk ki, hogyan fűződjön fel a történet. Nagyon jól instruál és vicces ember. Olyan hasonlatokat képes mondani, hogy az állad leesik! A jég-ben például azt monda: „ez a nő olyan, tudod, az a fajta kurva, akihez még csak közeledik az ember keze, de már bőg.” Ebből az egy mondatból megértettem milyen ez a karakter. Sokszor egy jó mondat elég, és elindulsz az igazság felé, hogy igaz legyél a színpadon és “ne játssz”, ahogy ő mondja. Jánossal eddig csak egyszer volt szerencsém találkozni, sokat segített és nagyon jól vezet. Maximalista. Nagyon sokszor felvettük a jelenetet, de a jó munkához idő kell. Kornél is teljes erőbedobással tudott dolgozni, annak idején nem vetette meg az éjszakai próbákat sem.
Mészáros: A legutóbbi HOPPart-bemutató, a Hungari kapcsán megfordult a fejedben valaha, hogy elmenj Magyarországról?
Kiss: Nem. Hova menjek? Ezt a munkát csak az anyanyelveden lehet csinálni. Jó-jó, lehetne külföldön is, de az nem lenne ugyan az, hiszen nem az anyanyelved dolgoznál. Nyilván azért születtem ide, mert ide kellett. És ez jól van így.
Mészáros: Hogyan fogadta a közönség ezt az előadást?
Kiss: Sokan hosszúnak tartották. Stork Natasa anyukája azt mondta, hogy ő majdnem elsírta magát. A kritikusok nem voltak elájulva tőle, de ez engem nem érdekel. Én szeretem az előadást játszani.
Mészáros: Mennyi ideig próbáltok egy ilyen előadást?
Kiss: Ezt két és fél, három hónapig. zenei szövetet kell adni a darabnak, hiszen ez egy koncertszínház. Minden karakternek saját hangszere és zenei stílusa van, ezeket össze kell gyúrni egy teljes egésszé. Ez nem kevés idő, és igazán kreatív munka. Sok zenei improvizációval.
Mészáros: Mit próbálsz most?
Kiss: Rusznyákkal az Urbi et orbi-t próbáljuk, amelyet április közepén mutatunk be. Nagyon erős ez a szöveg, minden benne van, ami nekem Istent jelenti. Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy lehetek úgy színész, hogy vallásos vagyok. Miért ütné a két dolog egymást? Az előadás zenéjét Kovács Marci és a zenekara csinálja. Már nagyon vártuk a találkozást. Mindenkinek mást fog jelenteni az előadás. Érdekes kérdés, ki hisz, és ki nem, és aki hisz, vajon miben?
Mészáros: Ha már szóba került, a te Istened milyen?
Kiss: Római katolikus vagyok, de nagyon rég nem voltam misén. Nincs az a penitencia mennyiség, amit rám róhatnának, de szerintem nem is ettől függ a vallásosság. Sokat beszélek az Istennel, és úgy érzem, mindig mellettem van. Van, hogy direkt rossz útra terel, hogy tanuljak a hibáimból. Szerintem nagyon fontos, hogy van mibe kapaszkodnom. Buddha, Jahve, Allah, teljesen mindegy hogy hívjuk. Nem mondom, hogy lelki szegény, akinek nincs hite, de bevallom, hogy sokkal könnyebb így élni, hogy hiszem, van valaki ott fent, vagy valahol, mindenhol.
Budapest, 2014. április
Kiss Diána Magdolna színésznő (Fotó: Mészáros Márton)
Mészáros Márton blogja 