Archive for 2014. január

Nyolcan erőszakoltak meg egy dán nőt Indiában

2014. január 15.

Újabb csoportos nemi erőszak történt Indiában, ezúttal egy 51 éves dán nő esett áldozatul az erőszakoskodó férfiaknak Újdelhiben, írja az NBC News 2014. január 15-én.

A dán áldozat napközben egy indiai múzeumot látogatott meg, azonban szállodájához visszatérve eltéved a főváros központjában. Az utcán álldogáló férfiak egy csoportjához fordult útbaigazítást kérni a pályaudvar közelében, azonban a férfiak segítségnyújtás helyett rátámadtak, egy félreeső helyre hurcolták, kirabolták, majd késsel fenyegetve megerőszakolták. Miután nyolc férfi megerőszakolta, kiszabadult a karmaikból és visszajutott a hotelbe, ahol a szálloda igazgatója azonnal értesítette a rendőrséget a bűnügyről.

A újdelhi rendőrség közlése szerint nyolc férfi erőszakolta meg a nőt, de tizenöt embert vettek őrizetbe a bűnüggyel összefüggésben. A hatóságok azt is bejelentették, hogy a csoportos nemi erőszakot január 14-én követték el, az áldozat pedig azóta hazarepült Dániába. Indiában, a világ egyik legszegényebb országában, gyakran történnek ehhez hasonló szexuális kegyetlenségek nőkkel szemben. 2012 decemberében szintén az indiai fővárosban egy autóbuszon megerőszakolt és vasrúddal brutálisan összevert hat férfi egy indiai diáklányt, aki később belehalt sérüléseibe. Egy évvel a tragédiát követően, 2013 decemberében Pondicherryben hét férfi becstelenített meg egy indiai asszonyt, ez nem sokkal azután történt, hogy megerőszakoltak egy svájci nőt, aki férjével együtt kerékpártúrázott az India középső részén található Madhja Prades államban. Az idei év elején pedig egy taxisofőr erőszakolt meg egy lengyel nőt, aki kétéves lányával a fővárosba tartott.

Mészáros Márton

Indiai demonstráció a nemi erőszak ellen

Indiai demonstráció a nemi erőszak ellen

Kamarás Iván és Lukáts Andor a medencében – A győztes forgatása

2014. január 15.

A győztes című magyar kisjátékfilm egy olimpiai bajnok úszóról szól, aki nehezen viseli, hogy elmúltak felette az idők, ezért fejébe veszi, hogy minden nap leússza egykori rekordját. A fiktív karakter, Kovács István két híres magyar színész, a Jászai Mari-díjas Kamarás Iván és a Kossuth-díjas Lukáts Andor alakításában elevenedik meg a filmvászon.

A film forgatása január közepén ért véget, az öt és fél napos forgatás legtöbb jelenete a BVSC uszodában zajlott, de jelentetek vettek fel a Császár-Komjádi uszodában is. Géczy Dávid rendező vezetésével az alkotók az 1980-as moszkvai olimpiát rekonstruálták, ehhez több tucat statiszta segédkezett, köztünk e sorok írója is. A jelenetek felvétele meglehetősen szokatlan időpontban volt, este tizenegy órától hajnali hatig tartottak a főjelenetek felvételei. A győztes története Farkas Dániel operatőr ötlete alapján készült. Géczy Dávid, a film rendezője eképpen emlékszik vissza erre: „Már régóta Podmaniczky Szilárd Szép magyar szótár című művéből adaptálgatunk. Ezek általában három-négy sorok, tulajdonképpen csak egy gondolat, amelyet kibontottunk játékfilmbe. Előző filmem, a Vér és tűsarok is egy ilyen szószedetből lett felépítve. A győztes úgy indult, hogy Dani írt nekem egy oldalt, és Laska Pállal együtt írtam ebből egy konkrét forgatókönyvet, amelyet legvégén még egyszer átírtam egy kicsit Lukáts Andor és a saját kiegészítéseimmel.”

A győztes című film forgatása a Császár-Komjádi Uszodában, Budapesten 2014. január 8-án (Fotó: Mészáros Márton)

A győztes című film forgatása a Császár-Komjádi Uszodában, Budapesten 2014. január 8-án (Fotó: Mészáros Márton)

Az alkotás egyébként a Magyar Média Mecenatúra támogatási programjában 8 millió forintos támogatás kapott, producere pedig Skrabski Fruzsina dokumentumfilm-rendező, aki a Biszku Béláról szóló Bűn és büntetlenség, valamint az Elhallgatott gyalázat című filmet jegyzi rendezőként. A korábban újságíróként dolgozó Skrabskinak A győztes lesz a produceri debütálása.

A győztes főszerepét, a bajnok fiatalkori énjét Kamarás Iván alakítja, aki profi úszókkal vette fel a versenyt a forgatáson, és a legtöbb jelenetet ő maga végezte. Habár ez mindenki számára megterhelő, Iván az egyik legsportosabb és legjobb kondícióban lévő színművészünk, rendszeresen úszik gyermekkora óta, édesapja pedig eredetileg úszó és atléta volt. Az egyik forgatási napon, még akkor is a vízbe vetette magát hajnali négy órakor, hogy megfelelő kondícióban legyen, amikor nem is kellett volna. A Los Angeles és Budapest között ingázó 41 éves színész egyébként nagyon élvezte a forgatást, és örült, hogy egy általa olyan nagyra tartott pályatársával dolgozhatott, mint Lukáts Andor. A rendező szerint mindkettejükkel nagy élmény volt dolgozni, Kamarás Iván játszotta az előző filmje, a Vér és tűsarok főszerepét is, amely a 2012-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Short Film Corner elnevezésű szekciójában részt vett a franciaországi rangos filmes mustrán és a Los Angeles-i Film Marketen. „Andorral sokáig magázódtunk, de ez egy kölcsönös érdeklődésbe változott. Hihetetlenül nyitott volt, sokat tett hozzá a karakteréhez” – summázta benyomásait Lukáts Andorról Géczy Dávid.

A 32 esztendős rendező, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció-média és esztétikai szakán végzett, körülbelül tíz éve foglalkozik filmezéssel: amatőrfilmekkel kezdte, aztán tévéműsorokat, reklámfilmeket, dokumentum és kisjátékfilmeket kezdett el rendezni, de néhány videoklipet is alkotott már. Két rövidfilmje a Filmszemlén került bemutatásra, a legutóbbi alkotása pedig a Filmünnepen. „Mindig úgy csinálok filmet, hogy az nekem is tetsszen – nem arra gyúrok, hogy fesztiválon nyerjen, de ha nyer, akkor természetesen nagyon örülünk” – mesélt a jövőről Géczy, aki azt is elárulta, hogy a filmnek a fesztiváloztatás előtt lesz egy nyilvános bemutatója is Budapesten, és szeretné, ha a tévé is vetítené a körülbelül negyedórás alkotást.

Mészáros Márton

A győztes című film forgatása a Császár-Komjádi Uszodában, Budapesten 2014. január 8-án (Fotó: Mészáros Márton)

A győztes című film forgatása a Császár-Komjádi Uszodában, Budapesten 2014. január 8-án (Fotó: Mészáros Márton)

A 71. Golden Globe-gála legszebbjei

2014. január 13.

A 71. alkalommal ítélték oda a Golden Globe-díjakat Los Angelesben 2014. január 12-én. Ilyenkor az “Oscar-díj előszobájának” tartott rendezvényen nem csak az Oscar-hajrá veszi kezdetét, hanem a részt vevő több ezer vendég közül a legillusztrisabb női filmsztárok és további hírességek versenye a ruhaköltemények, az ízlésesség és természetesen a szépség szerint.

Tíz nőt választottam ki az idei gáláról, akik elnyerték a tetszésemet. Az igazságosság jegyében sorszámozás nélkül lássuk őket, és aztán jöjjön a két ráadás.

Margot Robbie

A Wall Street farkasa című film ausztrál bombázójának a ruhája is különösen szép: kifejezetten a felső rész díszítése. A 23 éves színésznő egyébként díjat is adott át a gálán.

Margot Robbie ausztrál színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Margot Robbie ausztrál színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Leslie Mann

A népszerű vígjáték színésznő megmutatta, hogy egy 41 éves nő is nyugodtan felveheti a versenyt fiatalabb kolléganőivel, és különleges fekete ruhája is remek választás volt.

Leslie Mann amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Leslie Mann amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Julia Roberts

A konzervatív megjelenés előnyére vált a 46 éves színésznőnek, az összefogott haj és a visszafogott szerelés is hatásos párosítás – de Roberts már rég nem olyan, mint amilyen Erin Brockovichként volt, amikor a jó ügy érdekében kitette a mellét, és akkor a Micsoda nőről ne is beszéljünk.

Julia Roberts amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Julia Roberts amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Reese Witherspoon

Doktor Szöszi és June Carter megformálója egyszerű ruhát választott, amellyel kellő sikert ért el. De csak nekünk tűnt fel, hogy a színésznő nem csak a haját vágatta le, hanem alig észrevehetően ki is kerekedett legkisebb gyermeke születése óta?

Reese Witherspoon amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Reese Witherspoon amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Olivia Wilde

Merész választás volt ez a ruhaköltemény a várandós színésznőtől, de kétségkívül hatásos.

Olivia Wilde amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Olivia Wilde amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Drew Barrymore

Kismama rovatunk következő helyezettje: Drew Barrymore. A 39 éves színésznő második gyermekét várja. A bohókás színésznőhöz passzolt ez a virágos kis ruha.

Drew Barrymore amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Drew Barrymore amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Kerry Washington

A színesbőrű szépség is várandós, úgy látszik a 2014-es év a sztárbabák éve lesz Hollywoodban.

Kerry Washington amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Kerry Washington amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Zoe Saldana

A dominikai származású színésznő a várandós hölgyek után kitűnően egyensúlyoz: ő már eszméletlenül vékony, és a haja is hagy némi kivetnivalót maga után.

Zoe Saldana amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Zoe Saldana amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Emilia Clarke

Ha valaki szép, az Emilia Clarke brit színésznő, a Trónok harca című népszerű fantasy sorozat harcos királynője, aki ezüst színű ruhájának köszönhetően a vörös szőnyeg királynője is lett.

Emilia Clarke brit színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Emilia Clarke brit színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Jessica Chastain

A porcelánbőrű vörös szépség abszolút a Golden Globe-gála “Golden Girl-je” volt. Tökéletes teste, dekoltázsa, haja, fekete estélyije és a kiegészítő ékszereket is eltalálta. Itt az ideje, hogy Jessica Chastain neve szinonimaként szerepeljen az istennő szó mellett a kézi szótárban.

Jessica Chastain amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Jessica Chastain amerikai színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

+1 Vajna Tímea (Palácsik Tímea)

Míg tavaly Palvin Barbara, hazánk legsikeresebb magyar topmodellje képviselte hazánkat a filmvilág második legrangosabb gáláján, addig idén Andy Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos és a hollywodi magyar filmproducer neje, Palácsik Tímea, valamint Szász János filmrendező, az Oscar-esélyes A nagy füzet rendezője ült a Golden Globe-díjkiosztón.

Palácsik Tímea a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Palácsik Tímea a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

50+-os kategória: Emma Thompson

A csodálatos, kétszeres Oscar-díjas brit színésznő, aki maga is jelölt volt az elismerésre, nagyszerű arany színű ruhát és hozzá fekete szoknyát választott (bár ehhez érzéke mindig is volt), és a móka kedvéért Martinivel az egyik kezében, a másikban pedig levetett cipőjével konferált fel egy filmjelenetet. Aztán közölte, hogy a belül vörös betétű cipője a lába vérétől piros, majd elhajította a lábbelit, és átadott egy elismerést.

Emma Thompson brit színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Emma Thompson brit színésznő a 71. alkalommal odaítélt Golden Globe-díjak átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 12-én

Ezek után bizakodva nézünk az egy hónap múlva esedékes Oscar-gála elébe is! De nem csak a ruhaköltemények miatt…

Mészáros Márton

Cristiano Ronaldo nyerte az Aranylabdát

2014. január 13.

Cristiano Ronaldo, a spanyol Real Madrid portugál csatára négy év körüli kisfiával, Cristianóval vette át az Aranylabdát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA zürichi Aranylabda-gáláján 2014. január 13-án. Orbán Viktor magyar miniszterelnök is díjat adott át az ünnepségen.

Az legjobb férfi labdarúgónak járó Aranylabdát Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál játékosa vehette át a 2013-as évadban nyújtott teljesítményéért. A 28 éves nőbálvány labdarúgó 2008-ban már megkapta egyszer az Aranylabdát, amelyet korábban csak két portugál, a január elején elhunyt Eusébiónak és Luis Figónak ítéltek oda eddig. A díj átvételekor elsírta magát, amely nem szokatlan teljesítmény tőle, hiszen számos mérkőzés során láthattunk már könnycseppeket legördülni a szeméből. A legjobb női labdarúgónak a német Nadine Angerert választották. A 35 éves sportoló a legfiatalabb játékos a díj ezen kategóriájának elismertjei között.

Pelé egykori brazil futballcsillag Tiszteletbeli Aranylabdát vehetett át a zürichi Aranylabda-gálán. A háromszoros világbajnok Pelé tavaly ősszel töltötte be 73. életévét. Életműdíját könnyekig meghatva fogadta. A Puskás Ferenc-díjat Zlatan Ibrahimovic svéd csatár kapta az év legszebb góljáért, az elismerést Orbán Viktor magyar miniszterelnök adta át neki.

Jupp Heynckes, a német Bayern München volt német szakvezetője nyerte a 2013-as Év Férfi Labdarúgóedzője díjat, Silvia Neid, a német női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya pedig az Év Női Labdarúgóedzője díjat kapta.

Mészáros Márton

Orbán Viktor magyar kormányfő átadja a Puskás Ferenc-díjat Zlatan Ibrahimovic svéd csatárnak a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) zürichi Aranylabda-gáláján 2014. január 13-án

Orbán Viktor magyar kormányfő átadja a Puskás Ferenc-díjat Zlatan Ibrahimovic svéd csatárnak a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) zürichi Aranylabda-gáláján 2014. január 13-án (Forrás: Kiss Ádám humorista/Facebook)

A nőknek több alvásra van szüksége

2014. január 13.

Tudományos kutatás is kimutatta, hogy több alvásra van szüksége a nőknek a nap során végzett egyidejű feladatmegoldás miatt, írja a Science World Report 2013. decemberi száma. Az alváshiányos nők hajlamosak a depresszióra és az ingerlékenységre, továbbá az ő esetükben magasabb a szívbetegség és a stroke kialakulásának esélye is.

Az észak-karolinai Duke Egyetem tudósai által készített kutatás szerint a több feladatot végző nők agyának és testének több időre van szükség a regenerációhoz, mivel jobban kifáradnak a több irányú figyelem miatt. A szakértők megállapítása szerint, az alváshiány miatt a nőknél súlyosabb idegrendszeri következményekkel járhat a pihenés hiánya, mint férfitársaiknál. Kutatások már korábban megállapították, hogy az alváshiány összefüggésben van szívbetegség, stroke, gyulladásos folyamatok, mentálhigiénés és különböző szemproblémák kialakulásával.

Dr. Michael Breus alvásdiagnosztikai szakember úgy véli, a napközbeni szunyókálás hatékony lehet az egészségügyi panaszok megelőzésére, de arra is figyelmeztetett, hogy a délutáni alvás ne legyen hosszabb másfél óránál, ugyanis a 90 percnél hosszabb alvás fokozza az álmosságot. Az alvásigény koronként változik: egy újszülött még a nap felét átalussza, egy tinédzsernek 8-9 órára van szüksége, azonban egy kifejlett embernek már elegendő a 7-8 óra napi alvás. 

Mészáros Márton

A nőknek több alvásra van szüksége

A nőknek több alvásra van szüksége

Mozi ajánló – Walter Mitty titkos élete

2014. január 13.

Eddig semmiféle előítéletem nem volt Ben Stillerrel szemben, de ezentúl kétszer meggondolom, hogy megnézem-e azt a filmet, amiben az amerikai színész-rendező játszik. A Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty) már bántóan kínos, és a vizuális látványon kívül kevés örömre ad okot.

A szándék abszolút meg volt bennem, hogy szeressem Ben Stiller új filmjét, habár számtalan melléfogása volt már, de azt gondoltam, a Trópusi vihar, az Apádra ütök, a Vejedre ütök és az Utódomra ütök című valóban nevettető komédiák után csak nem fog valami rémesen rossz filmet létrehozni. Hát tévedtem. A Walter Mitty titkos életénél már az előzetesből tudnom kellett volna, hogy nem lehet kiemelkedően jó film az, amelyben egy átlagos kisember álmodozik arról, mit nem tesz meg az életében. Ben Stiller James Thurber 1939-ben megjelent azonos című novelláját használta a történet vázának, azonban Steve Conrad, a film forgatókönyvírója a főszereplő jellemén kívül mindent megváltoztatott. Így adott napjaink átlagos kispolgára a millió New York-i lakos közül, aki a híres Life magazin fotóarchívumában dolgozik, és ideje legjavát álmodozással tölti. Azonban egy napon a vezetőség bejelenti, hogy a legendás magazin megszűnik (ez a valóságban is így történt), de az utolsó nyomtatásban megjelenő szám címlapjára szánt felvétel elkallódott, az pedig főhősünk, Walter Mitty gondjaira volt bízva.

Mitty a magazin negatív osztályán dolgozik, de nem csak az elavult fényképészeti technika miatt nem él a mában. Álmodozó típus, méghozzá mindennél jobban szereti elképzelni, hogy az adott helyzetben mit tenne, de ahhoz bátorsága már nincs, hogy ennek legalább a töredékét megvalósítsa. Csinovnyik alkat, tipikus hivatalnok, még aktatáskája és ruházata is erősíti szürkeségét. Személye annyira emberi, hogy a néző könnyen tud azonosulni azzal a dolgozóval, akit rettegésben tart (a nála általában jóval fiatalabb) főnöke, és aki fél leszólítani kiszemelt kolléganőjét, Cherlyt (Kristen Wiig a Koszorúslányok című komédiából). A történet pedig akkor veszi kezdetét, amikor Mitty elhatározza, hogy utánajár az elveszett fényképnek, és megkeresi az azt készítő Sean O’Connellt, a híres fotóművészt (Sean Penn alakításában). A gond csak az, hogy a művészről senki sem tudja, hol jár éppen, négy címre utalják ki a fizetését is, mobil telefont pedig nem használ. Így Walter Mitty útja Grönlandig és Izlandig vezet, felszáll egy részeg pilóta mellé a helikopteren, majd a hajó helyett a jéghideg vízbe veti magát, cápával küzd, kiéhezett hajósok elől csór el egy biciklit, végigkerekez és deszkáz Izlandon, megmenekül egy kitört vulkán okozta katasztrófa elől is, összebratyizik az afgán milíciákkal, míg végül a Himalájában megtalálja az éppen hópárducot fényképező Seant.

A film kevés pozitívuma közül az egyik a Sean Penn és a látványosan megöregedett Shirley MacLaine jelenléte, illetve film „coelhós” üzenete az önmegvalósításról, és arról, ha nagyon akarjuk és teszünk érte, álmaink megvalósulhatnak. A másik érdemleges eredmény a filmben pedig a felsorolt tájak vizuális szempontból szinte páratlan megjelenése a filmvásznon, amely Stuart Dryburgh operatőr keze nyomát viselik. Szinte már abszurd az a jelenet, amikor Mitty, ez a jelentéktelen, 160 centis kis senki visszatér kalandjából, és normális ruhában, férfiasan és magabiztosan beszélget az őt Indiana Joneshoz hasonlító (!) társkeresős cimborájával a reptéren. A Walter Mitty titkos élete, amelyet a világon mindenütt vígjátékként adnak el, átkozottul nagy csalás. Ugyanis szó sincs itt vígjátékról: semmiféle vígság, poén, színészi játék, vagy bármi olyannak, ami mosolyt, netán elismerést csalhatna az arcunkra nincs a Walter Mitty titkos életében. A Stillertől elvárt sírva-röhögős poénok helyett most kapunk egy kínosan feszengő két órát – kalapom előtte, aki ezen tud nevetni.

Mészáros Márton

Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty)  című film plakátja

Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty) című film plakátja

Leonardo DiCaprio Golden Globe-díjat kapott

2014. január 13.

71. alkalommal került megrendezésre a Golden Globe-gála Beverly Hills-ben 2014. január 13-án. Néhány órával a milliós nézettségű ünnepség előtt csőtörés miatt víz öntötte el a vörös szőnyeget, de a sztárok érkezése előtt orvosolták a helyzetet.

A legjobb drámai filmalkotásnak a 12 év rabszolgaság (12 Years a Slave) című 19. században játszódó filmet választották, amely egy szabad színesbőrű férfi történetét meséli el, akit eladtak rabszolgának. Az est győztese az Amerikai botrány (American Hustle) – David O. Russel filmje kapta a legtöbb díjat (három): musical/vígjáték kategóriában a legjobb film elismerését, valamint két színészi díjat: Amy Adams, a négyszeres Oscar-jelölt amerikai színésznő a legjobb női főszereplő elismerését vehette át a musical/vígjáték kategóriájában, a legjobb női mellékszereplő díjat pedig a rendező korábbi filmjéért Oscar-díjat nyert Jennifer Lawrence kapta.

Leonardo DiCaprio a közönség üdvrivalgása közepette vehette át a legjobb férfi főszereplő elismerését musical/vígjáték kategóriában A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street) című Scorsese-filmért. A 39 éves művésznek ez volt a kilencedik jelölése, és másodjára kapja meg a díjat (először 2005-ben az Aviátor című filmért, amit szintén Martin Scorsese rendezett).

A legjobb drámai színésznőnek járó díjat Cate Blanchett Oscar-díjas ausztrál színésznő kapta Woody Allen Blue Jasmine című filmjében nyújtott alakításáért. A legjobb drámai színésznek járó elismerést Matthew McConaughey vihette haza, akit a Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) című alkotásban, egy AIDS-beteg szerepében nyújtott alakításáért díjaztak. A művész több, mint tíz kilót fogyott a szerep kedvéért. A legjobb mellékszereplő elismerésével a 30 Seconds to Mars együttes frontembere, Jared Leto térhetett haza, aki szintén a Mielőtt meghaltam című filmben játszik.

A mexikói Alfonso Cuarón vehette át a legjobb rendezőnek járó elismerést a Gravitáció (Gravity) című formabontó, 3D-s filmalkotásáért, amelyben George Clooney és Sandra Bullock alakítja a két főszereplő űrhajóst. A legjobb idegen nyelvű film elismerését A nagy szépség (La grande bellezza) című olasz film kapta, a díjt átvevő Paolo Sorrentino rendező azzal zárta köszönőbeszédét, hogy “Olaszország egy őrült ország, de gyönyörű” („That’s a crazy country, but beautiful”). A legjobb animációs film díjával a Jégvarázs (Frozen) című film alkotói térhettek haza.

Cecil B. DeMille életműdíjjal Woody Allen négyszeres Oscar-díjas amerikai filmrendező, színész, forgatókönyvírót tüntették ki, azonban a 78 éves művész még egyszer sem vett át sem Golden Globe, sem Oscar-díjat. Elismerését Diane Keaton amerikai színésznő vette át, aki a művész Annie Hall című filmjéért kapott Oscar-díjat 1978-ban. Keaton beszédében negyvenöt éves barátságukról beszélt, Woody Allen négy filmjében játszott főszerepet, és egy ideig egy párt alkottak a 60-as évek végén.

A legjobb forgatókönyv díját Spike Jonze A nő (Her) című munkájáért vehette át, a legjobb eredeti filmzene díját pedig Alex Ebert a Minden odavan (All is Lost) című filmdrámáért, míg a legjobb betétdalért járó trófeát Bono és az U2 vitte haza a Mandela: Long Walk to Freedom című filmhez írt szerzeményükért. A legjobb televíziós sorozat elismerését drámai kategóriában a Totál szívás (Breaking Bad) című 2013-ban véget ért sorozat kapta, főszereplőjét, Bryan Cranstont is elismerték. A legjobb minisorozat/tévéfilm kategóriájában a Liberace amerikai zongoravirtuózról szóló Túl a csillogáson (Behind the Candellabra) című film kapta a kitüntetést, a művész megszemélyesítő Michael Douglast pedig a legjobb férfi főszereplőnek választották. Ennek a kategóriának a legjobb női főszereplője Elisabeth Moss (Top of the Lake), a legjobb férfi mellékszereplő Jon Voight (Ray Donovan), a legjobb női mellékszereplő pedig Jacqueline Bisset (Dancing on the Edge) lett – Jon Voight Angelina Jolie Oscar-díjas édesapja, a brit Bisset pedig Jolie keresztanyja.

A 71. Golden Globe-gálát Tina Fey és Amy Poehler női komikusok vezették, utóbbi az est folyamán Golden Globe-díjat kapott a televíziós sorozatban nyújtott legjobb női alakításért. Korábban még nem volt példa rá, hogy Golden Globe-ot vezető sztárt azon a gálán ismerjenek el, ahol műsort vezet. A jelölt filmek ismertetése is okozott meglepetéseket: a Philomena című alkotást Philomena Lee, a katolikus egyház által “elrabolt” gyermeke után kutató idős ír asszony konferálta fel, akit a filmben Judi Dench alakít, a Hajsza a győzelemért (Rush) című alkotást pedig Niki Lauda osztrák Forma-1-es pilóta és az őt megtestesítő Daniel Brühl német színész mutatta be.

Az első Golden Globe-díjátadást 1944-ben tartották a Los Angeles-i 20th Century Fox stúdióba, ahol a filmsztárok megtekintték az előző év filmtermésének a külföldi újságírók által kiválasztott legjobbjait. Az első alkalommal még csak hat kategóriában adták át a díjakat, az első győztesek egyike volt Paul Lukas magyar származású amerikai színész is. A díjátadót ma már a világ 193 országa közül 160-ban közvetítik. Az elismeréseket a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítok szervezete, a HFPA mintegy 90 tagja szavazza meg 14 mozifilmes és 11 televíziós kategóriában.

A 71. Golden Globe-díjátadó nyertesei

Legjobb film – Dráma: 12 év rabszolgaság
Legjobb film – Musical/vígjáték: Amerikai botrány
Legjobb férfi főszereplő – Dráma: Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam)
Legjobb női főszereplő – Dráma: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb férfi főszereplő – Musical/vígjáték: Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa)
Legjobb női főszereplő – Musical/vígjáték: Amy Adams (Amerikai botrány)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Mielőtt meghaltam)
Legjobb női mellékszereplő: Jennifer Lawrence (Amerikai botrány)
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Gravitáció)
Legjobb forgatókönyv: A nő (Spike Jonze)
Legjobb betétdal: Mandela: Long Walk to Freedom (U2: „Ordinary Love”)
Legjobb eredeti filmzene: Minden odavan (Alex Ebert)
Legjobb animációs film: Jégvarázs
Legjobb idegen nyelvű film: A nagy szépség (Olaszország))
Legjobb sorozat – Dráma: Totál szívás
Legjobb sorozat – Musical/Vígjáték: Brooklyn Nine-Nine
Legjobb mini-sorozat, vagy tévéfilm: Túl a csillogáson
Legjobb férfi főszereplő (mini-sorozat/tévéfilm): Michael Douglas (Túl a csillogáson)
Legjobb női főszereplő (mini-sorozat/tévéfilm): Elisabeth Moss (Top of the Lake)
Legjobb színész televíziós sorozatban – Musical/Vígjáték: Andy Samberg (Brooklyn Nine-Nine)
Legjobb színésznő televíziós sorozatban – Musical/Vígjáték: Amy Poehler (Városfejlesztési osztály)
Legjobb színész sorozatban – Dráma: Bryan Cranston (Totál szívás)
Legjobb színésznő sorozatban – Dráma: Robin Wright (House of Cards)
Legjobb férfi mellékszereplő (mini-sorozat/tévéfilm): Jon Voight (Ray Donovan)
Legjobb női mellékszereplő (mini-sorozat/tévéfilm): Jacqueline Bisset (Dancing on the Edge)
Cecil B. DeMille életműdíj: Woody Allen

Mészáros Márton

Leonardo DiCaprio amerikai színész a Golden Globe-díjak 71. átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 13-án

Leonardo DiCaprio amerikai színész a Golden Globe-díjak 71. átadási ünnepségén Los Angelesben 2014. január 13-án

Günter Grass nem ír több regényt

2014. január 13.

Günter Grass irodalmi Nobel-díjas német író visszavonul, nem ír több regényt – ezt saját maga jelentette be egy interjúban, amely 2014. január 13-án jelent meg.

“86 éves vagyok. Nem hiszem, hogy sikerülne még összehozni egy regényt” – nyilatkozta a művész a Passauer Neue Presse című lap hétfői számában megjelenő interjúban. Grass elmondta, hogy az ő esetében a kutatómunka egy regény megírása előtt általában 5-6 évig tart, ám az egészségi állapota miatt nem tud ilyen hosszú időre előre tervezni. Günter Grass azonban az írással nem hagy fel teljesen. Az utóbbi időszakban egy rövid kórházi kezelést követően egyből visszatért alkotó tevékenységéhez, elsősorban a grafikához és a festészethez. A művész most ezen munkáihoz ír szövegeket. 

Legutóbbi műve, a Tiszavirágok című verseskötet 2012-ben jelent meg, legutóbbi prózai munkája, A doboz című önéletrajzi regényt pedig 2008-ban jelentette meg.

Mészáros Márton

Günter Grass Nobel-díjas német író

Günter Grass Nobel-díjas német író

Felvásárolták a Cinema Cityt

2014. január 13.

Felvásárolja a magyarországi Cinema City mozik anyacégét az angol Cineworld Plc. – ezzel pedig Európa második legnagyobb moziüzemeltető cége jön létre. Várhatóan 2014 márciusában egyesíti moziüzletágát a Cinema City International NV cég és a Cineworld – közölte Buda Andrea, a Cinema City magyarországi leányvállalatának marketingvezetője 2014. január 12-én.

A hivatalos közlemény szerint holland cégnek 828 millió dollárt (kb. 181 milliárd forintot) fizetnek. A markeintvezető tájékoztatása szerint a Cinema City jelenleg a legnagyobb multiplexmozi-üzemeltető Közép- és Kelet-Európában és Izraelben. Azt ezt felvásárló Cineworld Nagy-Britanniában és Írországban piacvezető. A Cinema City 2011-ben vásárolta fel a legfontosabb közép-európai konkurensét, a Palace Cinemast.

Azt még nem tudni, hogy a felvásárlásnak lesz-e bármilyen, a moziba járók számára is észlelhető hatása.

Mészáros Márton

Az Aréna Pláza Cinema City mozija

Az Aréna Pláza Cinema City mozija

A magyarokat is meghatotta Philomena

2014. január 12.

Stephen Frears brit rendező legújabb alkotását, a Philomena – Határtalan szeretet (Philomena) című drámát nagy érdeklődés mellett vetítik a magyar mozikban is, a december 26-án történt bemutatója óta eltelt két hét során több, mint tizenkétezer néző váltott rá jegyet – tudatta a Mozinet Kft 2014. január 11-én.

A szinkronizáltan és feliratosan egyaránt látható alkotást a magyar filmkritikusok is méltatták, kifejezetten pozitív kritika jelent meg a Philomenáról többek között az Origo Filmklubbon, az Indexen, a Népszabadságban, a 168 órában és a Vox mozimagazinban is.

A filmet a hazai premier hetén több, mint hétezer néző tekintette meg, második hétvégéjén pedig átlépte a tízezres nézőszámot. A filmet három kategóriában Golden Globe, és négy kategóriában BAFTA-díjra jelölték, a címszereplőt, a katolikus egyház által eladott gyermeke után kutató ír asszonyt alakító Judi Dench pedig az idei Oscar-szezon egyik nagy esélyese.

Mészáros Márton

Judi Dench és Steve Coogan a Philomena című film egyik jelenetében

Judi Dench és Steve Coogan a Philomena című film egyik jelenetében