Mészáros Márton blogja

A tendencia azt mutatja, hanyatló érdeklődés van a költészetre napjainkban, azonban ez meglehetősen ambivalens kijelentés, ugyanis a művészetek, így a költészet is átértékelődött jelenükben, és közvetett formában is terjed.

Mert mi a költészet? A költészet, poézis görög eredetű szavunk, jelentése pedig alkotni, építeni, létrehozni valamilyen értéket. A költészet tartalmi meghatározása túlságosan összetett, így elrugaszkodva a földhöz ragadt megközelítéstől, költészet lehet minden, amit ember alkot. A költészet megnyilvánulásának újfajta módjai közül a legnépszerűbb a slam poetry, amely olyan alulról szervezkedő társaságból nőtte ki magát világhíres műfajjá, amely semmiféle formai követelményre nem tart igényt, és gyakorlója bárki lehet. A slam poetry múltja egyenesági múltja 1984-re vezethető vissza, amikor Marc Smith, egy angol építőipari munkás, önjelölt költő barátaival felolvasó estet szervezet legkedvesebb klubjukban. Később több rímeket farigcsáló csapatot is meghívtak, és versennyé változott a találka, ennek hatására a 2010-es évek elejére a világ összes országába rendeztek már slam poetry-bajnokságokat, Magyarországon a nevezés megkezdésének napján betelik a nevezési lista.

Ez is azt mutatja, hogy Magyarországon a slam poetry az elmúlt évek során nagy népszerűségre tett szert, összehozott egymással a hasonló, ám valamelyest mégiscsak más műfajban tevékenykedő rappereket, önjelölt költőket és hivatalos poétákat is. A slam poetry sokban hasonlít az élőbeszéd ritmusosságát követő úgynevezett „projektív verseket” alkotó beat költők munkásságához, és nem kell merev szakmai szabályokat követni, ezért tucatnyi fiatal számára ez a legkézenfekvőbb út gondolataik, mondanivalójuk szóba öntéséhez. Veszélye azonban, hogy gyakran trágár és szleng kifejezések is helyet kapnak a szövegtengerben. Személyes véleményem szerint célja mindenesetre elérte sikerét, az alapkoncepció rendkívül jó és ösztönző, de ahogyan Harold Bloom brit irodalomkritikus – aki a „művészet halálának” titulálta e műfajt –, úgy én sem gondolom, hogy komoly művészeti ág lehet valaha is. A slamet nem tartom költői műfajnak (nem is az), elsősorban a rappel tudnám párhuzamba állítani, mintsem a költészettel, igaz azt hozzá kell tenni, hogy számos képviselője akad, aki kötettel is jelentkezett már, és aki minden műfajban eredményes tud lenni, gondoljunk csak Simon Márton, Závada Pál, Kemény Lili költők művészetére.

A 20. század elejétől a legtöbb nyelv irodalmában felbukkanó haikuk is egyre népszerűbbek, amely szerintem elsősorban rövidségük és formai kötetlenségük miatt vonzóak sok írni vágyó számára – többek között Tomas Tranströmer Nobel-díjas svéd író-költő is jelentetett meg saját haiku-kötetet. Amerikában évekkel ezelőtt egy férfi helyezett el a forgalomirányító táblák mellé általa írt négysorosokat, hogy ezzel népszerűsítse költészetét, és egyesek számára a falfirkák is költészet részei lehetnek.

Összefoglalóan, legnagyobb fájdalmamra azt kell írnom, a jelen nem kedvez a valódi költőknek, koszorús költőink kora lejárt. A versek népszerűsége csökkeni látszik, kevesebbet vesszük kezünkbe József Attila, Ady, Kosztolányi és társainak köteteit, és a diákok már nem rajonganak úgy egy költőért, mint nagyapáink Petőfiért, szüleink pedig például Pilinszkyért, vagy Faludyért, azért a vers tovább él. A magyar nyelv a világ egyik legszebb nyelve, ezen a nyelven született és erre a nyelvre fordított verset olvasni egyaránt tud katartikus élményt nyújtani, de ápolni kell a nagy költők életművét, és segíteni az új generációkat hangjuk megtalálásában és lehetőséget teremteni számukra, hogy azt nívósabb közegben is megmutathassák.

Mészáros Márton

Emily Dickinson Tollas kis jószág a “remény” című műve

Nyílt levél Kolosi Péterhez, az RTL Klub programigazgatójához

Tisztelt igazgató úr,

Magamat – a saját értékeim kihangsúlyozása, vagy esetleges túlértékelése nélkül – az átlaghoz képest értelmes, érdeklődő és a világra nyitott fiatalnak tartom, ezért nem tartom összeegyeztethetőnek világképemmel, hogy szó nélkül átsikoljak az RTL Klub Való Világ című műsorának tartalma felett. Előre le kívánom szögezni, nincsenek irreleváns elvárásaim, nem szeretném megváltani a világot levelemmel – bár egy normális világban az lenne a helyénvaló, hogy a szóban forgó műsort el sem indítják, vagy a nézői tiltakozás nyomására leveszik a műsorról.

Mert miről is van szó? Hatodik szériáját indították el a Való Világnak, állati szinten lévő értelmi képességgel rendelkező, vagy éppen teljesen idióták főszereplésével. Az emberben már a puszta tény is felkeltheti az izgalmat, hogy néhány fiatalember és ifjú hölgy egy tágas luxusvillában, a televíziós kamerák árgus tekintete közepette ki tudja kinek a pénzén élik a maguk kis sivár, létfenntartásra és csupán néhány nem kifejezetten szellemi értéket felvonultató örömszerző tevékenységre redukálódott életét. Erre van igény, mert milliós nézettséggel rajtolt a műsor első epizódja – de legyen szíves elárulni nekem, miért gondolják, hogy a lakosság viszonylag elenyésző százalékán kívül Magyarországot ez a szenny érdekli? A lényegen azonban ez mit sem változtat, van és kész. Ha kell, ha nem, bámuljuk a szép villát és a villalakókat, amint magas intelligenciájukkal elkápráztatnak minket, és ingyen végig hemperegnek a rendelkezésükre bocsátott luxusingatlan földjén. Jogos válasz lenne az Önök részéről, hogyha nem tetszik az RTL II. előfizetős csatorna műsora, akkor csak meg kell ragadnunk a távkapcsolót, és átváltanunk egy másik televíziós adóra. Bárcsak ennyi lenne a probléma!

Ülök az iskolában, és hála az Önök népbutító valósága miatt, kénytelen vagyok a tanórák szüneteiben hallgatni a villalakók szegényes kis világának történéseit, a vitatkozásokat arról, hogy mennyire megrendezett, vagy sem a show, hogy az egyik osztálytársam az Önök csatornájánál dolgozó apja miként éli meg a Való Világ felvételeit, szerinte mennyire komplett idióta VV Akárki, vagy éppen csak adja-e a hülyét VV Ikszipszilon. Az osztályközösségem tagjai mi mást kiabálnának át a terem egyik végéből a másikba, mint ellenkező véleményüket a villa falain történtekről, a padtársak pedig mi mást mutogatnának egymásnak az okostelefonjaikon, mint az előző részeket, a szereplők kirohanásairól készült „mémeket”, vagyis az embertől emberig terjedő humoros internetes tartalmakat, vagy a szereplők múltját leleplező cikkeket. Vásárra viszik a bőrüket ezek a szereplők, de van-e tényleges értéke ennek? Ha valaki elmegy a műsor szereplőválogatására, akkor annál lejjebb már nem süllyedhet morálisan. De visszatérve a műsor tartalmára, nem azzal van a bajom, hogy valami szórakoztatónak szánt, átlagos emberekről szóló műsor készül milliókból, hanem az, hogy ez a show nem több, mint egy mesterien kitervelt, tudatos IQ-rombolás, és nézettségépítés. Hiszen ha valamit el lehet sajátítani a „VV-ből” akkor az nem más, minthogy szexelj eszement módjára a beköltözésed utáni második napon, beszélj olyan ocsmányul, amilyen mocskosul csak tudsz, és viselkedj a legprimitívebben! Mindezek mellett a műsort erőteljesen átlengi a „mit csináljak unalmamban életérzés”, ami elég elkeserítő fiatal, jórészt húszas éveik elején járó szereplők esetében.

Azonban azt ne higgye bárki, hogy azzal kimaradt a valóságshow-lázból, hogy nem nézi a műsort. Az ember nem tud úgy felmenni a Facebook közösségi oldalra, hogy ne találkozna a műsorral kapcsolatos megosztásokkal, és nem kell ahhoz feltétlen a Blikk és a Bors bulvárlapok hangzatos, ám nulla hírértéket tartalmazó szalagcímeit bámulnia, hogy az újságárusok standján ne találkozna „Sötét titok derült ki Aurélióról”, vagy „VV Charlotte szexmunkás volt” címmel. Már megbocsássanak, mégis miért kell eufemizmust használni a ribanc megnevezés helyett, amikor köztudott az „500 palim volt” bemutatkozással indító hölgy esetében, hogy a testéből élt éveken keresztül. Ez a műsor az elmúlt és jelenlegi szériáival tucatnyi olyan látszathírességet kreált, akiket Puskin csak úgy írna le, mint hősét, Anyegint aki „henyeségre, haszontalanságra ítéltetett” egész élet során. A Való Világnak és a hasonlóan „színvonalas” Éjjel-Nappal Budapest című realitynek köszönhetően az újságok, a televízió, a rádió, a gálák és minden egyéb médiafelület (sőt még a közélet) elengedhetetlen szereplői lettek a műsor egykori prostijai, fenegyerekei, akik ma modellkedésből, DJ-zésből, de ténylegesen csak a nevükből élnek. De hiába is próbálnám megérteni, hogy miért kell ilyen műsornak működnie, amelynek nézői a még formálható, ki nem fejlett (és egyre vészesebben süllyedő) értékrenddel rendelkező fiatalok. Kár, csak ennyit tudok írni. Ma még megértik sokan, de mit fog ez a vélemény jelenteni a VV 25-on felnövő nemzedék számára?

Szívélyes üdvözlettel,

Mészáros Márton

Való Világ?

Sajtójelentésektől függően két vagy három huszonéves, kábítószerfüggő fiatalt vettek őrizetbe az olasz hatóságok, miután január végén ellopták II. János Pál pápa ereklyéjét az aquilai San Pietro della Ienca templomból, majd annak értékéről mit sem tudva, elhajították azt.

Az olasz hatóságok több tucat rendőr hathatós közbenjárásával néhány nap alatt megtalálták a néhai II. János Pál pápa ereklyéjének darabját, amelyet egy kereszttel együtt tulajdonítottak el. A pápa vérével átitatott szövetet egy garázsban találták meg a nyomozók, a kegytárgy kissé megrongálódott a lopás során.

A hamarosan szentté avatandó lengyel pápa vérét őrző ereklyéből az egész világon három van, a vérrel átitatott mostani darab pedig abból a kabátból való, melyet 1981. május 13-án az ellene elkövetett fegyveres merénylet során viselt a pápa. A II. János Pálhoz köthető kevés ereklye miatt különösen nagy értéke van az ellopott, majd szerencsére megkerült anyagnak. Az ehhez hasonló, fél világ által tisztelt ereklyéket a hívők nagy becsben tartják, zarándokok milliói keresik fel ezeket a tárgyi emlékeket a világ összes pontján. Egy templomba betörni, és onnan eltulajdonítani bármit is, éppolyan nagyfokú tiszteletlenség, mint obszcén szavakat hangoztatni, vagy szeretkezni a templomban, még akkor is, ha az illető nem hívő. Az pedig különösképpen felháborító, hogy a tolvajok egyszerűen elhajítják a szóban forgó pápai vért tartalmazó emléket.

Sokak szerint éppen a szentek vérének, csontjainak, koponyáinak, vagy egyéb ereklyéinek tisztelete miatt morbid a katolikus egyház, de az a gúnyolódás, ami a kegytárgy ellopása és megkerülése körüli időszak óta kezdődött a különböző nyilvános felületeken – leginkább a világhálón –, az megint csak sértő a világ legrégebbi egyházának híveire nézve. Számomra, és szerintem minden jóérzésű ember számára bunkóságnak minősül azzal viccelődni, hogy a katolikusok vérmániája olyan, mint egy rossz vámpírfilm, vagy azt írni, hogy „elvágtam a kezem, betekertem egy zsepivel. Ezennel felajánlom az Egyháznak, hogy ne maradjon üresen az a tartó.” Számomra azért is meglepőek a gúnyolódások, mert az egyházat 27 évig vezető pápa kétségkívül az utóbbi évszázadok három legjelentősebb és legnépszerűbb szentatyáinak egyike, tisztelői között pedig számos olyan személy akad, aki más felekezet tagja. Anélkül, hogy bárkire is rá kellene erőltetnünk véleményünket, vallásunkat, illene tiszteletben tartani a másikat. Talán, akkor nem lenne olyan a világ, amilyen.

Mészáros Márton

A II. János Pál pápa vérét tartalmazó kegyhely betört ablaka a aquilai San Pietro della Ienca templomban