Mészáros Márton blogja

„Keresztény feladatunk és kötelességünk, hogy a gyilkosért is imádkozzunk”

Mészáros Márton interjúja bűnről és megbocsátásról, lelki tanácsokról Varga Zoltán katolikus pappal, Zoltán atyával. 

Varga Zoltán plébános (a Rózsák terei Szent Erzsébet-plébániatemplom) más kötelezettségei, elfoglaltságai mellett örömmel válaszolt kérdéseimre. Az interjú apropója Szita Bence tragikus halála, aki november elején tűnt el, majd öt nappal később megtalálták holttestét. A brutális gyilkosságot a tizenegy esztendős gyermek nevelőanyja, P. Erika és két hajléktalan követte el.

Mészáros: Katolikus papként és emberként, mit gondol, mi játszódhat le egy (nevelő)anyában, amikor eltervezi és végrehajtja egy ártatlan gyermek megölését?

Zoltán atya: Egy embernek elvileg – ha épelméjűnek mondható – tudnia kell válaszolnia arra a kérdésre, hogy mit miért, milyen célból tett. Az indok és háttér nagyban befolyásolja a helyzet megítélését, és az emberben lejátszódó folyamatokat. Például nem lehet egyformán megítélni azt az esetet, amikor egy ember azért lop kiflit a boltból, mert nincs mit ennie, vagy csupán passzióból. Persze ettől még mind a kettő lopásnak számít. A világi törvény is megkülönbözteti a gondatlanságból elkövetett emberölést az előre megfontolt szándékosságtól. Az, hogy mi zajlódik le ilyenkor egy ember fejében és érzéseiben ez pszichológiai kérdés, és nehéz pontosan meghatározni. Erkölcsileg nézve azonban egy dolog biztosan állítható. Isten erkölcsi törvényt írt az emberi lélekbe, mely a lelkiismereten keresztül működik. A Teremtő „ne ölj” parancsolata nem csupán írott törvény formájában adott az ember számára, hanem szívének legbelsejébe is bele van pecsételve. Ez tehát azt jelenti, hogy minden ember legbelül érzi, hogy nem rendelkezhet más élete fölött. Ha mégis megteszi, akkor tudja, hogy rosszat követ el. Ez a „rosszat teszek tudat” sokféle érzést válthat ki, amelyek általában vegyesen jelentkeznek, de mindig valamelyik erősebben dominál. (gátlástalanság, elvetemültség: nem érdekel akkor is megteszem, elvakultság: ehhez jogom van, félelem: mi lesz, ha kiderül, bizonytalankodás: megtegyem, ne tegyem?! stb…)

Mészáros: Akkor csak egy valaki tudhatja az igazi okokat.

Zoltán atya: Nyilván a legközelebbi érintett tudja, de mivel Isten lát a legmélyebben az emberi lélekbe, ezért egyedül ő ismeri a pontos körülményeket. A nevelőanya tette – bármi legyen is az indok és a körülmény – mindenképpen a legsúlyosabb bűnök egyike. A háttér legfeljebb enyhít vagy súlyosbít a megítélésben.

Mészáros: Megemlékeztek a misén Bence szörnyű haláláról?

Zoltán atya: Igen, közösségünkben imádkoztunk, és több szentmisét is bemutattunk a kisfiúért.

Mészáros: Mi az egyház filozófiája a gyilkosokkal szemben: ilyen durva esetekben is megbocsát?

Zoltán atya: Amikor engedetlenek vagyunk Isten parancsaival szemben és bűnt követünk el, elveszítjük azt a kegyelmi állapotot, amelyben Istennel harmóniában élhetünk. Isten mindig kész nekünk megbocsátani, ezért a kiengesztelődésért nekünk kell szabadságunkban döntenünk a változás és a jó választása mellett. A bűn okozta sebeket egyedül az őszinte bűnbánatunk, és erős fogadásunk teheti újra tisztává. Ilyenkor Isten megbocsát nekünk, megtörténik a Teremtő és a Teremtett kiengesztelődése, és visszaáll az eredeti kegyelmi állapot. Ez történik a gyónásban! Mindezek után a kérdésedre a válasz: a gyilkosnak is van Istentől irgalom, ha a bűnbánata őszinte és változtatni akar eddigi felfogásán, cselekedetein. Ez a megtérés! Sokan a börtönben térnek meg, mert belátják szörnyű bűnüket, kérik Istentől a bocsánatot és jó útra térnek. Isten előtt itt a földön tehát nincs teljesen elveszett és visszafordíthatatlan állapot. A lényeg az, hogy a gyónásban való feloldozás nem a bűn elkövetett nagyságától függ, hanem a bűnbánat őszinteségétől. Ezért megtörténhet, hogy egy Isten előtt megtört gyilkost fel tudok oldozni a gyóntatószékben, de egy vadházasságban élő, egyébként normál életet élő fiatalt bűnös életállapota miatt pedig nem. Isten nem a bűn nagysága alapján ítéli meg elsősorban az embert, hanem a szívbéli töredelmessége miatt. Keresztény feladatunk és kötelességünk, hogy a gyilkosért is imádkozzunk, hogy megbánja tettét és jó útra térjen.  

Mészáros: A lengyel katolikus egyház élesen bírálta a Lengyelországban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Halloween ünnepet, amely szerinte megrontja a fiatalságot. Ön hogyan vélekedik erről?

Zoltán atya: A Lengyel Katolikus Egyház és mellette a Magyar Katolikus Egyház is az összes többivel együtt a Világegyház része, és ebben közös az álláspontunk. Nem is lehet más, hiszen a katolicizmus a személyes Isten hitre épül, és nem pogány babonákra, szokásokra. Az ősi pogány halottkultusz, és annak minden mai divatos formája, amely a gonosz lelkek az ördögök, és démonok világába viszi a fiatalokat, gyökerében ellentmond a katolikus hitnek, és tévútra vezeti őket. Egyházunk Mindenszentek ünnepén életszentségre jutó elődeink példaértékű életét állítja a középpontba, illetve szeretettel gondolunk halottak napján már elköltözött szeretteinkre, és imádkozunk értük. Hisszük rendületlenül a feltámadást, mert Jézus Krisztus félreérthetetlenül adta tudtunkra: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, még, ha meghalt is, élni fog!” (Jn 11,25)

Tökéletes a lengyel Dziega érsek megfogalmazása, az egész egy báránybőrbe bujtatott farkas: ahogy mondja, “felelőtlen és keresztényellenes vidámságról” van szó, amely a “sötétség birodalmába”vezeti be a fiatalokat a “vidámság nevében”.
Személyes véleményem, hogy a felületes divatok jönnek és mennek. Minden, ami nem Istentől való az előbb, vagy utóbb magától megszűnik és feledésbe megy. Egyedül Isten és az ő dicsősége az örök, ezért világosságban csak az jár, aki őt követi!

Mészáros: Milyen lelki útmutatást adna az embereknek 2012-ben, amelyet a korszakváltás, a változás éveként említenek?

Zoltán atya: Világunkban mindenki a magáét fújja, és igazságként tart rá igényt. Pedig az igazság objektív valóság, és nem emberi nézőpontok sokasága. Az emberek sokszor megelégednek felületes válaszokkal és féligazságokkal. Több igényességnek kellene bennünk lennie, hogyha meg akarjuk ismerni a teljes és színtiszta valóságot. Ha alázatos szívvel mindig ezt az abszolút igazságot keresnénk mindannyian, akkor egészen biztos rátalálnánk Isten hozzánk lehajló legnagyobb szeretetére, az értünk emberré lett Jézus Krisztusra. Bűneinkért vállalt kereszthalálával és feltámadásával Isten örök igazságát és szeretetét adta tudtul a világnak, mely egyedüli útja az üdvösség elérésének. Jézusnak az Isten Fiának a kijelentése megismételhetetlen és kizárólagos, miszerint „én vagyok az Út, az Igazság és az Élet!” Lelki útmutatásként azt tudnám javasolni, ne keressétek az igazságot mindenfelé, mert fölösleges és veszélyes utakra tévedtek! Keressétek alázatos szívvel Krisztust és megtaláltok benne mindent!

Budapest, 2012. november 22.

Interjú Zoltán atyával

Idegen nyelvre fordították le Karinthy Márton színházigazgató, rendező Ördöggörcs című könyvét. A 2003-ban megjelent nagysikerű művet svéd nyelvre fordították, bemutatóját 2012. november 27-én Stockholmban, a magyar nagykövetségen tartják. Az ünnepségen a szerző, Karinthy Márton is részt fog venni.

A művet Ove Berglund műfordító ültette svéd nyelvre. A számos hazai elismeréssel kitüntetett svéd orvos, műfordító a magyar nyelv szerelmese, többek között Babits Mihály, Radnóti Miklós, József Attila és Kányádi Sándor műveivel ismertette meg a svédeket.

Karinthy Mártont a kötetének külföldi publikálásáról kérdeztem, a művész úgy fogalmazott, hogy igazán örömteli esemény könyvének svéd megjelenése. „Más nyelven már közöltek le részleteket az Ördöggörcsből, de teljes egészében még sehol sem jelent meg. Kétévnyi előkészületet igényelt a fordítás, mivel svédül nem beszélek, így csak a nyersfordítást olvastam, de azzal meg vagyok elégedve.” – mondta.

A 63 éves művész édesapjának, Karinthy Ferencnek az Epepe, nagyapjának, Karinthy Frigyesnek pedig az Utazás a koponyám körül című könyvét már korábban lefordították svéd költői nyelvre, mostantól viszont a három generációs művészcsalád mindegyik képviselőjétől – nagyapától, apától és fiútól – olvasható a mű svédül.

Karinthy kitért arra is, hogy elmondja, hogy szintén büszkeség a 2009-ben Stockholmban felállított Karinthy Frigyes-emléktábla, amely annak a kórháznak a falán áll, amelyben Herbert Olivecrona professzor 1936-ban agydaganattal műtötte az írólegendát. Karinthy Frigyes a betegség és a műtét históriáját írta meg az Utazás a koponyám körül című regényében.

Az írófejedelem Karinthy unokája, Márton a család nagytehetségű tagjairól írt Ördöggörcs című könyve itthon több mint 50 ezer példányban kelt el, és évekkel ezelőtt megvették már a megfilmesítési jogát, de ez idáig nem készült film belőle.

Mészáros Márton

Karinthy Márton színigazgató-rendező, író

Ragályi Elemér: “Ez a múlt, ezt el kell felejteni”

Mészáros Márton mélyinterjúja az Emmy-, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőrrel

Ragályi Elemért forgatott Európában és az Egyesült Államokban, a legnagyobb sztárokkal dolgozott együtt. Hatszor ítélték neki a legjobb operatőr díját a Magyar Filmszemlén, Emmy-díjjal és Kossuth-díjjal is kitüntették, filmjei, amelyeket operatőrként jegyez, számos rangos elismerést, többek között Oscar-díjat is nyertek. A művésszel múltról, jelenről és jövőről beszélgettem.

Ragályi Elemér magyar operatőr Az ajtó című filmje budapesti bemutatóján 2012. március 7-én (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Mi volt a gyermekkori álma, mi szeretett volna lenni?

Ragályi: Mindenféle más, mint operatőr. Tízéves koromban futballista szerettem volna lenni, hiszen akkor volt az Aranycsapat igazán nagy korszaka és minden második gyerek Puskás, Kocsis, Grosics, Buzánszky, Czibor, Lóránt, Budai vagy éppen Bozsik akart lenni. Volt a Fradinak egy szenzációs kapusa, Henni Géza és nagyon sokszor hallgattam a Szepesi rádióközvetítését: „Henni véd, Henni véd!”. Amikor otthon a kertben a falnak rúgtam a labdát és a falról visszapattanó labdára vetődtem, fülembe hallottam Szepesinak a hangját.

Mészáros: Mihez értett gyerek-, illetve fiatalkorában?

Ragályi: Nagyon jól tudtam bohóckodni, különböző hangokat, embereket, jeleneteket utánozni. Volt egy olyan korszakom, amikor színész szerettem volna lenni. Ez volt a kettesszámú álom, de idővel realizálódott bennem, hogy ez nem nekem való hivatás. Amikor az első felvételi vizsgán kipenderítettek a magyar kultúra és a magyar színésztársadalom örömére is, letettem a színészetről. Ez egy halvány adottság volt, ami leginkább a versmondásban manifesztálódott. A versek és a versmondás iránti szeretetemet később is megőriztem. Aztán elérkezett az érettségi ideje és a családom, mint tisztességes polgári a család, a tradícióval bíró ügyvédi vagy jogászi pályát jelölte ki nekem, vagy valami klasszikus, akkor elérhető polgári foglalkozást kellett volna választanom. Az orvosi szakma meg sem fordult senkinek a fejében, mert annyira nem voltam jó tanuló: jó négyes körüli eredményeim voltak kivéve a magyar irodalmat, amiből mindig jeles voltam. Szóval el kellett volna mennem jogász szakra felvételizni, de azt elsumákoltam, s nem mentem el. Ha már nem felvételiztem, akkor apám egyik barátjának segítségével bekerültem a Híradó és Dokumentumfilmgyárba. Fogalmam sem volt, hogy mi az, hogy operatőrség, viszont fényképezni gyerekkorom óta szerettem, valószínűleg így kezdődött minden.

Mészáros: Mivel kezdte a pályáját?

Ragályi: Söprögettem a filmgyár udvarát, de rövidesen világosító lettem, ami nagyon fontos lépés volt. Ezt kell erősen hangsúlyozni, mert ezzel olyan bázisát építettem fel az operatőr szükséges tudnivalóinak, amelyet egy életen át kamatoztatni tudtam. Egy rövid ideig laboráns voltam, aztán katonának mentem, majd kameraasszisztens voltam. Egy széles sprektumot ölelt fel a Híradó és Dokumentumfilmgyár, ahogy a nevében is benne van, itt készültek a híradók, dokumentumfilmek, népszerű tudományos filmek és játékfilmek is. Többek között itt forgatta az első játékfilmjét Jancsó Miklós is. Itt egy pillanatra megint visszatért a színészség, mint kísértés, mert beosztottak világosítónak A harangok Rómába mentek című filmjének próbafelvételére, ahol a főszereplőt keresték. A Jancsó meglátott engem a lámpa mögött állni, amit kezeltem és aztán azt mondta, hogy megpróbálnánk veled egy próbafelvételt. Végül az utolsó lépcsőfokig jutottam, de egy Deák B. Ferenc nevű Madách Színházban játszó színész kapta meg a szerepet. Kárpótlásul én is kaptam egy kisebb szerepet a filmben, és tagja lettem annak a gyerektársaságnak, akik végigvonulnak a filmen. Segédoperatőr koromban több alkalommal volt lehetőségem kisebb önálló munkákra a híradóban.

Mészáros: Egyből felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára?

Ragályi: Háromszor jelentkeztem, harmadszorra vettek fel. 1957-ben felvételiztem először és 63’-ban vettek fel. Az első felvételi és a felvétel időpontja között nem veszítettem semmit, végül mindenkit utolértem az élet során. 1968-ban, már negyedéves koromban egy hosszú dokumentumfilmet csináltam az Elek Judittal, aminek Meddig él az ember? volt a címe. Ez egy kétszer egy órás dokumentumfilm volt, ami Miskolcon operatőri díjat kapott, mielőtt még diploma lett volna a kezemben. Ezzel a díjjal felvértezve, amikor Elek Judit az első filmjét tervezte, engem választott, és ami még nagyobb szó, engedélyt kapott arra, hogy elsőfilmes operatőrrel dolgozhasson. Onnantól kezdve elindult a pokol, átlagosan évi három filmet forgattam évtizedeken át.

Mészáros: Mennyire képes úgymond a „háttérben” maradni operatőrként?

Ragályi: Az ember a pályájának a kezdetén örül, hogy lyuk van a fenekén, és arra koncentrál leginkább, hogy a saját operatőri feladatát jól meg tudja oldani. Nem többre. Úgyhogy nagyon-nagyon sok filmet kellett ahhoz forgatni, hogy a szigorúan vett saját feladatomon túl megengedhessem magamnak, hogy akár véleményezhessem a rendező munkáját. Jelentős operatőri gyakorlatra kellett szert tenni ahhoz, hogy valamennyire előjöhessek az úgymond háttérből.

Mészáros: Mi volt a legnehezebb körülmény, amiben dolgoznia kellett?

Ragályi: Nehéz körülmények sok mindenből tudnak adódni, nehéz körülményeket jelent az, ha az ember nincs jó viszonyban a rendezővel, ha nincs megértés a rendező és operatőr között, nehézséget jelentenek a fizikai körülmények is: ha hóban, fagyban, rossz időjárási körülmények között kell dolgozni. Ha summázva kéne elmondanom, talán a legemlékezetesebb számomra az első igazi amerikai film, amit csináltam a Hanna háborúja, amit egy a filmszakmának híres-hírhedt producere, Menahem Golan izraeli filmmogul rendezett. Az 1990-es években volt egy 21st Century nevű cége, rengeteg filmet gyártott, nagyon futott a szekere. A filmet először Medák Péterre, alias Peter Medakra bízta, aki engem választott operatőrnek. Medákot Golan később elbocsátotta és saját maga rendezte meg a filmet, de engem megtartott. Valószínűleg nem volt már idő leváltani, a film jelentős részét Magyarországon vettük fel, ezért Golan úgy gondolta, hogy az én helyismeretem és kapcsolataim értékesebbek, mint hozni egy angol vagy izraeli operatőrt. Azért annyira nem bízott bennem, mert a fővilágosítóját csak elhozta. Igaz, én is hoztam a sajátomat, de mindig az ő fővilágosítója mondta ki az utolsó szót. A dolog nehézsége csak annyi volt, hogy ötször gyorsabban kellett dolgoznunk, mint életem során bármikor, de kiderült, hogy életem hátralévő részében sem kellett ilyen munkatempóban dolgoznom. Akkor úgy éreztem, hogy ebbe belepusztulok, de aztán szép lassan beletörtem és kiderült, hogy igenis képes vagyok rá. Csomó olyan dolgot tanultam a Hanna háborúja forgatása alatt, amit átélni fájdalmas volt, de később komoly segítséget nyújtott.

Mészáros: Nagyon nagy váltás volt operatőrből rendezővé előlépni?

Ragályi: Egyáltalán nem volt nagy váltás, mint ahogy az ember szakmán kívüliként nézve gondolja. Készen álltam már arra, hogy saját filmet rendezzek. Eléggé elterjedt a híre, hogy a szó nemes értelmében nagyon komolyan együttműködöm a rendezőkkel a forgatókönyvek megszületésétől kezdve a vágás végéig. Mindig ontottam magamból az ötleteket akkor is, ha nem én voltam a rendező. A film technikai rendezésében igen sokszor elég vastagon benne voltam, voltak olyan rendezők az életemben, akik erre számítottak is. Igaz, hogy ezt tettem egy életen át, de mindig a kibic szemszögéből és könnyedségével, hiszen a felelősség a rendezőé volt. Kockázatos volt az is, hogy megtudom-e teremteni a film ívét, a másik kérdés pedig az volt, hogy színésszel hogyan tudok bánni. Tudok-e hangot találni vele, tudom-e instruálni. Ez volt számomra a legkérdésesebb.

Mészáros: Az ajtóban Helen Mirrennel hogyan tudott együtt dolgozni?

Ragályi: Az ajtóban visszatértem ahhoz a munkastílushoz, ami az amerikai filmeket jellemezte. Ott az operatőr egy technikus, és nem ugat bele senki másnak a dolgába, bevilágítja settet, ha szakszervezeti film még a gép mögé sem ülhet be, mert ott camera operator ül, ami egy külön munkakör. Ha nem szakszervezeti film és kívánja az operatőr, akkor ő maga ül a gép mögött, de ezen kívül „shut up” van. Szóval semmi belebeszéd! Az más dolog, hogy engem ez nem mindig érdekelt. Néha értetlen nagy szemekkel néztek, hogy mit akarok, hogyan jövök én ehhez. Nem azért, mert ellenszenves voltam nekik, hanem mert annyira nem voltak ehhez hozzászokva, hogy el sem tudták ezt képzelni. Az mindig tilos volt, hogy az operatőr direktbe kommunikáljon egy színésszel, az észrevételeinket mindig a rendezőnek mondjuk el, aztán ő majd eldönti, hogy tovább adja-e a színésznek. Egyébként nem először dolgoztam együtt Helen Mirrennel, korábban csináltunk egy HBO-filmet, amikor még nem volt ilyen nagy sztár. Nem volt olyan hatalmas nagy főszerepe, de azt észrevette, hogy különösen nagy figyelemmel világítom, és fontosnak tartom a jelenlétét a filmben. Ez jól esett neki, megjegyezte a nevemet is. Tulajdonképpen komoly szerepem volt abban, hogy sikerült idehozni Az ajtó című filmhez.

Mészáros: Konzervatívnak tartja magát?

Ragályi: Nem tartom annak magamat. Az ajtó című film konzervatív módon van lefotografálva, de én hangsúlyozom, hogy én annak a filmnek az operatőrje voltam. Szabó István ízlését szerettem volna kiszolgálni, nem a sajátomat. Ha én rendezem, akkor máshogy csináltam volna, máshogy is lenne lefényképezve. De az operatőr erényei közé tartozik, ha adott esetben képes háttérbe szorítani magát. Az ő feladata, hogy a rendező és a forgatókönyvíró által megálmodott világot életre keltse.

Mészáros: Sokan úgy gondolják, Önre tapadtak a nők. Igaz ez?

Ragályi: Hát szerettük egymást a nőkkel. Nem mondom, hogy nem voltak a nők fontosak az életemben, sőt hetvenhárom éves vagyok, de még mindig nem teszem múlt időbe. Szóval, még mindig halálosan el tud bűvölni egy szép nő.

Mészáros: Van nőideálja?

Ragályi: Nagyon széles skálán mozog. Mostanában sokat utazom tömegközlekedéssel, a 61-es villamos vonalán nagyon sok fiatallal találkozom. Akárhol utazom, mindig nézem az embereket, gyakran olyan szemmel, hogy egy nem létező filmembe milyen szerepet kaphatnának. Kitüntetett figyelemmel nézem azokat a szép ifjú vagy éppenséggel kevésbé ifjú hölgyeket, akik lépten nyomon a szemem elé keverednek. És bizony, nagyon sokféle nő tetszik. Szőke, barna és fekete. Éppen most fedeztem fel, hogy hála Istennek, feljövőben vannak a sötét hajú és kreolbőrű nők, mert visszatekintve az életemre, eléggé szőke mániás voltam. De most felfedeztem magamnak, hogy milyen gyönyörű tud lenni a kreol, a barna és a fekete bőrű nő is. Legnagyobb örömömre, ahogy Budapest egyre inkább kozmopolita várossá alakul, megjelentek a feketék és a félbarnák, a kínai és japán lányok, és ez engem komoly örömmel tölt el.

Mészáros: Egyébként nős ember?

Ragályi: Persze, nős vagyok. Van két gyermekem is, a fiam az én foglalkozásomat űzi. Operatőr, most éppen a Borgiák című sorozat kameraoperatőrje, a főkamera mögött ül, és éppen Neil Jordan igazgatja. Ezen kívül van egy specialitása: a steadycamezés. A steadycam az a szerkezet, amikor egy mellény van az operatőrön, a mellényen van egy rugóskar, arra van ültetve a kamera és azzal a kamerával szabadon lehet úgy dolgozni, hogy a test mozgása ne kerüljön rá. Az én második filmemnek, a Nincs kegyelemnek ő volt az operatőre. A lányom pedig az ELTE Társadalomtudományi Karára jár, szociológusnak készül.

Mészáros: Mit mondana a magyarokról egy külföldinek?

Ragályi: Nem szeretek sommázni, ezek a sommázások mindig közhelyekbe, vagy féligazságokba torkollanak. Annyi félék vagyunk. Ezt a beszélgetést október 24-én folytatjuk, egy nappal az 1956-os forradalmunk 56. évfordulója után. Csak az október 23-i tüntetéseket nézve kérdem, hallott-e olyan országról, ahol ennyi nemzeti megmozdulás volt? Ez a forradalom a magyar történelem ritka és kivételes, idézőjelesen szent pillanata volt, amikor történelmünk során egy tökéletes nemzeti egység alakult ki néhány napra. A forradalom évfordulóján tizenhétféle különböző tüntetés volt csak Budapesten, s mindegyik konfrontálódott mindegyikkel. Áttételesen megválaszoltam a kérdést, hogy milyenek vagyunk mi magyarok.

Mészáros: Mit gondol, mi a mai operatőrök legnagyobb hibája?

Ragályi: Sajnos nem tanultak meg filmre, celluloidra dolgozni. A celluloid nem tette lehetővé az azonnali kontrollt, meg kellet várni még előhívták a laboratóriumban, és csak az elkészült kópiát lehetett megnézni. Éppen ezért nagyon kellett tudni exponálni, világítani. De volt olyan film, amit úgy forgattam le, hogy a mustert (első kópia) csak a végén láttam. Ez A remény útja svájci film volt, ami Oscar-díjat kapott. Mióta elektronika van, mióta monitoron azonnal látjuk a képet, mióta belenyúlási lehetőség van a videóképbe, elfejtettek igazán világítani az operatőrök, mert mára már minden korrigálható az utómunka során. Különösen érdekes, hogy csak az tudott igazán kimagasló eredményt elérni annak idején, aki bátor volt. Leforgatott egy helyszínen, ahova soha többé nem mehetett vissza és ott kellett határokat feszegetni ahhoz, hogy elismert lehessen. Ez a múlt, ezt el kell felejteni. Nyilván vannak operatőrök, akik megtalálják az elektronikának azokat a pontijait, ahol kimagasló eredményt tudnak elérni digitális technikával is.

Mészáros: Ön szerint van még esély a magyar filmgyártás feltámadására?

Ragályi: A magyar filmgyártásnak nem kell feltámadnia, mert sohasem volt halott. Voltak nehezebb idők, de mindig készültek szép számmal filmek: a második világháború óta évi húsz magyar film készült átlagosan az ezerszer elátkozott szocializmus alatt, a rendszerváltás után pedig volt olyan esztendő, amikor harminc filmet mutattak be. A mostani tervek szerint évente hat-nyolc film fog készülni. Nem értem mi ennek az oka, mert soha nem volt ennyi pénz a magyar filmgyártására, mint ami most van. Valószínűleg Andy Vajna úgy gondolja, hogy ennél több filmet nem lehet úgy minőségileg kidolgozni, hogy megfeleljen az igényeknek. Deák Kriszta Aglaja című filmje megkapta a törökországi antalyai filmfesztiválon a legjobb film díját, a film főszereplője, Ónodi Eszter megkapta a legjobb női alakítás díját, A vizsga című filmet pedig a New York-i és a chichagói filmfesztiválon is kitüntették, Kulka János és Hámori Gabriella alakítását is díjazták.

Mészáros: Vannak filmek, amelyek nemzetközileg is elismernek.

Ragályi: Ott volt a Fliegauf filmje, Mundruczó-filmek, Tarr Béla. Nem szabad elfeledkeznünk Pálfi György egészen káprázatos filmjéről, a Final Cut című alkotásról sem, amelyet soha nem fog látni egyetlen mozi közönsége sem, mert a vetítéshez megfizethetetlen jogdíjat kellene fizetni. Pedig valami szenzációs film az! Nem feltámasztani, hanem csinálni kell a magyar filmet.

Mészáros: Mit tudna mondani, mi az oka annak, hogy ilyen nehéz helyzetbe került a filmgyártás?

Ragályi: Az egész filmgyártási struktúrát megváltoztatták, és megszűnt a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKK). Andy Vajna lett a magyar film kormánybiztosa, kialakított egy új struktúrát, ami ilyen munkatempóban állítja elő a filmeket. Ez lehet, hogy fel fog gyorsulni. Bízom benne, hogy ez olyan, mint egy nagy hajó, lassan indul, de felvéve a sebességét, előre tör. Remélem, a hazai filmek száma szaporodni fog.

Mészáros: Az igényesen elkészített kisfilmekről, amatőr alkotásokról mit gondol?

Ragályi: A filmkészítés sokkal demokratikusabb dologgá vált, mint húsz-harminc, akár ötven évvel ezelőtt volt. Manapság, akinek komoly ambíciója, hogy filmet állítson elő, ha elég elszánt, meg tudja oldani. Egy százezer forintos kamerával, és egy laptoppal ma már csodákat lehet művelni. Ha a mondanivaló elég erős, a kutya nem fogja számon kérni a HD minőséget, vagy azt, hogy miért nem szélesvásznon forgatta le a filmet. Egyébként nagyon örülök ennek, mert a semmiből tudnak feltűnni olyan alkotók, akik esetleg nem jutottak volna szóhoz, mert olyan kevés embert vesznek fel a főiskolára. Úgyis túltermelés van az országban, sokkal több filmes van, mint amennyire szükség lenne egy ilyen filmszám eléréséhez. Hat-nyolcezer ember jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, amikor elindult egy operatőri vagy rendezői osztály, ebből nagyon nehéz szelektálni. Nyolc éven keresztül tanítottam ott, felvételiztettem is, nagyon jól tudom, hogy milyen nehéz kiszűrni a legjobbakat. Biztos vagyok benne, hogy elmentem olyanok mellett, akiket fel kellett volna venni, és biztos felvettünk olyanokat is, akiket talán nem kellett volna.

Mészáros: Egy olyan alkotó, akit nem vettek fel a Színház és Filmművészetire elérhet olyan sikert, mint az a társa, aki végigjárta az egyetemet?

Ragályi: Erre példát mondani nem tudok, de meggyőződésem, hogy igen. Azzal lehet szépíteni a dolgot, hogy az, akit nem vettek fel, de nagyon akarja ezt a pályát, elkészít egy igényes rövidfilmet, akkor azzal képes megmutatni magát. Ha mást nem, felteszi az internetre, és már többen látják, mintha moziban játszanák. A hátulütője ennek az üdvösségnek csak annyi, hogy aki készít egy ilyen filmet, lehet, hogy már rendezőnek, operatőrnek tartja magát.

Mészáros: Tudom, hogy szokott írni. Miért nem szeretné megjelentetni az írásait?

Ragályi: Más dolog az irodalom és más dolog a forgatókönyv. A forgatókönyv partitúra egy később elkészülő műhöz, a stílus másodrendű, a lényeg, hogy pontosan jelezze milyen film fog készülni, de nem tesz szükségessé irodalmi megfogalmazást. Én ettől függetlenül abban a forgatókönyvben, amivel most pályázom, nagyon ambicionáltam, hogy irodalmilag is megállja a helyét, tehát ne csak egy száraz forgatókönyv legyen. A Nincs kegyelem forgatókönyvénél nagyon meg volt kötve a kezem, rengeteg dokumentum adatot használtunk fel. De hogy miért nem akarom megjelentetni? Szerintem nem képviselnek olyan irodalmi értéket, amely megállja a helyét nyomtatott formában is. A belőle készült filmnek kell a méltó helyre kerülnie.

Mészáros: Forgatókönyvön kívül milyen műfajban ír még?

Ragályi: Levelezni szeretek nagyon. Most már elektronikus úton, de régen kézírással. Tulajdonképpen nevetni fog, de néha a kommentelés is megihlet. Ha van egy olyan téma a világhálón, ami felpaprikáz, akkor nagyon szeretek apró, csípős vagy poénos megjegyzést tenni.

Mészáros: Mondjon egy könyvet, amit szívesen látna filmvásznon!

Ragályi: Van nekem egy mély meggyőződésem: a nagy regényekből nem biztos, hogy kéne filmet csinálni. Minden műalkotásnak van egy kifejezési formája, amiben eléri a csúcsát. Ha valami irodalomnak nagyszerű, akkor semmi biztosíték nincs rá, hogy értő kezekben, a legjobb szándékkal sem válik silány alkotássá.

Mészáros: Olvas most szépirodalmat?

Ragályi: Hogyne, mindig olvasok. Most nagyon izgatott vagyok, mert most jelent meg Ulickaja új könyve és alig bírom kivárni, hogy olvashassam. Remélem gyorsan ír, és már dolgozik egy újabb művén. Van egy másik kedvelt íróm, Murakami Haruki japán szerző, aki egyszerűen szenzációs. Most az új könyve szerencsére hat kötetre van tervezve, kettő már megjelent. Ezerkülönczáznyolcvannégy az egyik művének címe, tulajdonképpen egy Orwell parafrázis, egy letehetetlen könyv. Veszedelmesen olvasmányos könyvnek tudnám nevezni, egyébként a szerző benne volt az idei irodalmi Nobel-díjra jelölt személyek névsorában. Itt hozzá kell tennem, hogy szerintem a kínai díjazott Nobel-díjában van némi politika. A magyar könyvkiadás nagyon jó, de ennek az embernek egyetlen műve sem jelent meg magyarul, azért az elmond valamit. Viszont nagyon örültem, hogy Nádas Péter a jelöltek névsorában volt.

Mészáros: Ha lefordítják az idei irodalmi Nobel-díjazott Mo Jen valamelyik művét, el fogja olvasni?

Ragályi: Vagyok annyira irodalomsznob, hogy elolvassam. Nagyon gazdag a magyar irodalom, nagyon szeretek kortárs írókat is olvasni.

Mészáros: Vannak tervei, mint alkotóként, mint magánemberként?

Ragályi: Ilyet kérdezni egy bácsitól…(Nevet) A bácsi igazán a múltjáról, nem a jövőjéről tud mesélni. A jövő nem az én kezemben van. Ezt mindenre ki lehet terjeszteni. Mindent megteszek a hosszú élet reményében, egészen addig még ez az élet emberhez méltó. És próbálok minden percet kihasználni, hogy aktívan töltsem ki életem hátralévő részét is.

Mészáros: Milyen megkeresésekre bólintana rá?

Ragályi: Elmondok egy történetet. Megjelent néhány évtizeddel ezelőtt egy Előttem az élet című könyv, a szerzője egy ismeretlen francia író, Émile Ajar volt. A történet megkapta a Goncourt-díjat, később filmet is forgattak belőle. Aztán egyszer csak kiderült, hogy az Émile Ajar egy írói álnév volt, ami mögött Romain Gary állt, az a francia író, aki minden irodalmi elismerést besöpört már. Azt mondta, hogy borzasztó kíváncsi volt, hogy vajon ezeket a díjakat a tekintélye miatt kapja, vagy valóban olyan jók az írásai. Ezért jelentette meg álnéven a könyvet. A példám arra vonatkozik, hogy egyszer egy producerrel együtt megfordult a fejünkben, hogy álnéven készítsek kis költségvetéssel, ismeretlen színészekkel filmet, és az egészet úgy adjuk el, mint egy ismeretlen elsőfilmes rendező művét. Kérdezte, hogy konzervatív vagyok-e, hát ezzel bebizonyíthatnám, hogy pontosan olyan formanyelven is meg tudok szólalni, ami trendi, ami megfelel a mai igényeknek. Ha egyszer lenne egy elsőfilmes rendezőnek arra bátorsága, hogy elhívjon operatőrnek, akkor boldogan mennék. Éppen azért, mert tudom, hogy képes lennék arra, hogy az ő gondolatait 2012 nyelvén tudjam tolmácsolni.

Budapest, 2012. október 24.

Ragályi Elemér magyar operatőr Budapesten 2012. október 24-én (Fotó: Mészáros Márton)

Charley Johnson, a Pay It Forward mozgalom vezetője célul tűzte ki a világ jobbá tételét. Persze nem a hagyományos módon, hiszen meggyőződése, hogy ahhoz, hogy jobbá legyünk, elegendő egy apró emberi kedvesség. Az általa szervezett 2. Add Tovább Könyvolvasó Villámcsődület előtt adott interjút nekem.

Charley Jonhson, a Pay It Forward mozgalom vezetője Budapesten 2012. október 19-én (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Honnan jött a flashmob ötlete?

Johnson: A tényleges flashmob ötlete egy barát barátjától származik, szóval egyszerű ötlet volt, mégis most már hatvannyolc helyen vagyunk jelen. Csak ebben az évben körülbelül egy millió Pay It Forward karkötőt lett szétosztva több mint száz országban és mondhatom, hogy a Pay It Forward a legerőteljesebb mozgalom a világon.

Mészáros: Gondolod, hogy elvesztjük a segítőkészségünket és a szeretetünket?

Johnson: Igen. Azt hiszem a nyugalom és az udvariasság és még néhány dolog – egy egyszerű mosoly, nyitva tartani valakinek az ajtót – teljesen kihalt belőlünk napjainkban.

Mészáros: De miért?

Johnson: Az élet miatt. Az elmúlt néhányszáz évben elmehetsz bármelyik étteremben, ahova akarsz, szabadon választhatsz vallást, különböző színű polókat viselhetsz, millió különböző fajtájú farmered lehet és ezer különböző típusú szemüveget hordhatsz. Ezek mind előre visznek, de túl sok választási lehetőség elé állítanak. Túl sokat dolgozunk, alig van időnk azokra a dolgokra, amiket megkellene tennünk, állandóan késünk: késünk a munkahelyünkről, az iskolából, találkozókról. Egyszerűen már a saját családunkra sincsen időnk. Még arra sincsen időnk, hogy észrevegyünk, ha valaki segítségre szorul, vagy meglássuk, ha valaki igazán szomorú. Elvesztettük a kedvességet, ezért pedig a felgyorsult éles a hibás. És ez mindenki hibája.

Mészáros: Mit szeretnél elérni az életben?

Johnson: Tovább szeretném vinni ezt a mozgalmat. Most már millióan tudnak rólunk. Ha megkérnék valakit, hogy jöjjön el erre a villámcsődületre munka előtt vagy utána, nem lenne semmi oka annak, amiét ne segítene az illető. Meggyőződéssel hiszem, hogy általános, könnyen kivitelezhető segítségekre lenne szüksége világunknak. Szükségünk van a változásra, és szeretném megértetni mindenkivel: nekünk kell valamit tennünk ezért a változásért.

Mészáros: Tehát mit kellene csinálnunk?

Johnson: Nem győzőm hangsúlyozni, ennek a világnak változásra van szüksége. Hogy milyen fajta változásra gondolok? Egyszerűségre van szükségünk, csak csináljunk valami jót a másikkal. Ez nem igényel pénzt, és hidd el, vissza fogod kapni ezt a kedvességet.

Mészáros: Mire van szüksége ennek a világnak?

Johnson: Ennek a világnak olyan emberre van szüksége, aki abba hagyja a locsogást és végre tesz is valamit. Nagyon sok ember van a világon, akik azt mondják maguknak, hogy majd tesznek valamit, de valójában nem csinálnak semmit. Ha igényt tartasz a változásra, tegyél is érte valamit! Milliárdokat küldünk a világ legnagyobb problémáinak megoldására, de szinte semmi sem történik. Kis emberi cselekedetek viszik előre a világot, nem csak a pénz az egyetlen megoldás minden esetben.

Mészáros: Mi volt a leginspirálóbb könyv, amit valaha olvastál?

Johnson: Pay It Forward, Catherine Ryan Hyde nemzetközi bestsellere, amely ezreknek nyújtott segítséget.

Mészáros: Mi a könyv titka?

Johnson: Nekem ez a kedvenc könyvem, mert mindig engedélyekre volt szükségem életem során. Úgy értem, a szüleim, a tanáraim hozzájárulásához, a főnököm engedélyéhez, de a film azt mondja bemehetsz egy étterembe mindenféle engedély nélkül és találhatsz valakit, aki kedvel téged. Mindnyájunknak menni és látni kéne, és akkor a napjaink talán jobbak és jobbak lesznek, ha bizonyítjuk, hogy van szívünk. A történet egy kisfiúról szól, akinek a tanárja azt a feladatot adja az egész osztálynak, hogy találjon ki egy tervet, ami jobbá változtatja a világot. És természetesen, meg is kell valósítaniuk az elképzelésüket. Képzeld az egészet úgy, hogy adok neked egy eurót, akkor te azt jövő héten visszaadod nekem. Ha valakivel jót teszel, mindenképpen visszakapod azt a segítséget, kedvességet.

Mészáros: Mi volt a legutolsó film, ami inspirált?

Johnson: Nem lenne fair azt mondanom, hogy A jövő kezdete (Pay It Forward), szóval gondolkodnom kell. Nos, talán a Pénzcsináló (Moneyball) Brad Pittel a főszerepben. Szerettem azt a filmet. A film azt mondja, ha van valami lehetetlen, te bátran kezdj bele! Nagyon tetszett ahogy a főszereplő egy kis dologból valami tömegeset csinál! Mindenki azt mondta neki abba kellene hagynia, amit csinál, de ő ment tovább, nem is törődött ezekkel. Ez egy rossz szokás, amit végre valahára elkellene már hagynunk!

Mészáros: Mennyi időt töltöttél Budapesten?

Johnson: Három napot. Múlt héten Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában voltunk, és Magyarország után újra visszamegyünk Szerbiába. Ebben az évben már voltunk Nyugat-Európában, Brazíliában, Dél-Amerikában, és tervezünk olaszországi, közel-keleti és dél-afrikai utakat is. Nagyon sok támogatónk él Ausztriában, ezért oda is el szeretnénk menni. Én az Utah állambéli Salt Lake Cityben élek, de az USA más államaiban is rengeteg támogatónk él.

Mészáros: Végezetül annyit kérdeznék, mit gondolsz rólunk, magyarokról?

Johnson: Elsőként azt, hogy Budapest egy meglehetősen szép nagyváros. A magyarok a legszebb emberek, a legtöbben beszélnek egy kicsit angolul és úgy látom, megpróbálnak segíteni. Na és persze rájöttünk, hogy a magyarok nagyon büszkék, például igazán büszkék az első metróvonalra Európába, a golyóstollra és a gyufára. És el sem tudod képzelni milyen jó látni ezt a sok mosolygós arcot az utcákon.

Budapest, 2012. október 19.

Charley Jonhsonnal, a Pay It Forward mozgalom vezetőjével Budapesten 2012. október 19-én

Az ARC óriásplakát kiállítás 2000 óta, tehát immáron tizenkettedik esztendeje nyújt lehetőséget alkotóművészeknek, hogy évről évre humoros, elgondolkodtató plakátokat alkossanak a pályázatra. A hagyományosan a budapesti 56-osok terén megrendezésre kerülő kiállítás idei mottója a “…Jó kedvvel, bőséggel…” volt. A magyar Himnusz egyik versszakának töredéke minden művésznek mondhatni teljes szabadságot nyújtott, hiszen a 110 zsűrizésen átesett, végül kiállításra kerülő mű alkotója mind máshogy értelmezte az idei főtémát.

Az idei zsűri tagjait Bakos Gábor, Bakos Katalin, Bodó Balázs, Enyedi Ildikó, Finta Sándor, Gellért Emese, Gerényi Gábor, Karsay Dorottya, Papp Ádám, Rév Marcell, Román Balázs, Smucz Katalin, Szoboszlay Péter, Tóth Andrej és Závada Péter alkotta. A Geszti Péter által létrehozott kiállításon az év legjobb plakátjának Székely Petra alkotását, a Miért is lenne jó kedvünk? című grafikát választották.

A 12. ARC pályázat első helyezettje, Székely Petra Miért is lenne jó kedvünk? című alkotása

Az első helyezett a többi díjazottal együtt a Szépművészeti Múzeumban vehette át a kitüntetést 2012. szeptember 7-én. A kiállítás szeptember 7. és 23. között volt megtekinthető, és ahogy erre előre számítani lehetett, idén is nagyon sok látogatót vonzott.

Az ARC-ról Závada Péter költőt az Akkezdet Phiai zenekar tagját kérdeztem, aki tagja volt az idei zsűrinek.

Mészáros: Melyik munka tetszett legjobban?

Závada: Idei személyes kedvencem egy Magritte-áthallás volt, kifinomult, burkolt humora miatt. A híres „C’est ne pas un pipe/ Ez nem egy pipa” feliratú, pipát ábrázoló festmény allúziója ez. A magyar pályázó képén a Szentlélek ragyogásában fürdő Szent Család látható (József, Mária, kised Jézus), alatta felirat: „Ez nem egy család.” Többszörösen is zseniális az orbáni, „klasszikus értékek” és „keresztény erkölcsök” propagálását ironikusan célkeresztbe állító munka, melynek üzenete még sajnos Biblia-hermeneutikailag is helytálló, hiszen József valóban nem volt Krisztus törvényes apja.

Mészáros: Melyik munka nem tetszett?

Závada: Volt két plakát, az egyik Gyurcsányt ábrázolta, pixelesen, a másik Orbánt szintén rossz felbontásban. Valami borzalmas betűtípussal az volt ráírva, hogy “Bazdmeg!” Az indulat jogos, de a kivitelezés elég gyönge.

Mészáros: Szerinted mit üzennek a képek az embereknek?

Závada: Az ARC évek óta ventilációs szerepet tölt be a magyar mentálhigiénében. Gondolkodhatnánk róla, hogy mi mindenre jó még, arra biztosan, hogy ha már a status quo-t megváltoztatni nem tudjuk egyik napról a másikra, legalább beszélni tudunk róla: visszajelezhetjük,  leginkább persze magunknak, egymásnak, fajsúlyosabb frusztrációinkat.

Mészáros Márton

Závada Péter költő, az Akkezdet Phiai zenekar tagja

Medveczky Ilona díva. A primadonna kislányként döntötte el, hogy táncosnő lesz, és közel hatvanöt esztendőn keresztül nem tett más, minthogy beteljesítse álmát: táncolt és táncolt. Magyarország legkeresettebb revütáncosnője éveken keresztül lépett fel jelentős európai nagyvárosokban, de még a kaszinók fővárosában, Las Vegasban is keresett táncosnő volt. Szépségével elnyerte a Miss Balaton címet, egy korszak szépségideálja lett, és több tucat magyar filmben is feltűnt. 2006-ban és 2008-ban az RTL Klub kérte fel a népszerű Szombat esti láz című műsor egyik zsűritagjának, amelyet örömmel vállalt. Most visszavonultan, magányosan él kertjével együtt 1744 m²-es lakásában.

Medveczky Ilona világhírű magyar táncosnő Budapesten 2012. szeptember 16-án (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Hogyan töltötte a nyarat?

Medveczky: Sehogy. Nem voltam sehol, alig találkoztam néhány emberrel. Imádom a meleget és a napot, de ez a nyári hőguta hihetetlenül kikészített. A virágokat és a négy kutyámat szintúgy megviselte a kánikula. Egyébként a kertemmel és az állatokkal foglalkoztam egész nyáron, nagyon sok időt vesz el, hogy árnyékot és vizet teremtsek az állatoknak és a növényeknek.

Mészáros: Egyesek azt mondják, hogy néhány évet letagad a korából, ezért meg kell, hogy kérdezzem valóban 1941-ben született?

Medveczky: Az emberek már csak ilyenek…de valóban 1941-ben születtem.

Mészáros: Fiatalon hogyan képzelte el a nyugdíjas éveit?

Medveczky: Hát nem így. Sőt, addig még az ember bele nem lép a negyedik x-be, egyáltalán nem foglalkozik az idő múlásával: teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő, addig ő azt hiszi, hogy sohasem fog megöregedni. Volt egy nap, amikor pánikszerűen tört rám az öregedés gondolata, de másnap már nem is gondoltam rá. Negyvenkét évesen forgattam Az én csak táncolok című műsort, és utána még több filmben szerepeltem, de két éve még táncoltam. Szerintem ez mindent elárul a nyugdíjas éveimről. Szebbet is elképzelhettem volna annál, hogy 11 ezer forinttal kezdték el számlázni a nyugdíjamat, most pedig 55 ezer forinttal tüntetnek ki. Ez nem rám nézve szégyen, hanem a magyar államra.

Mészáros: Azt mondják a nőknek nehéz elviselni a korukat. Ön hogy viseli?

Medveczky: Ahogy mondtam, negyvenes éveink elején ránk tör az öregedés gondolata, kétségbeesünk, de nem tudunk mit tenni ellene. Nem olyan szörnyű dolog, mindenkivel be fog következni. A kérdésére a válaszom pedig a következő: méltósággal viselem a koromat! Ahogy kinézek, kinézek: a külső hetvenegy évesen már semmit sem határoz meg.

Mészáros: Mit mondana, mi a külsejének titka?

Medveczky: Ez nem az én érdemem. Ebben van genetika, masszív maximalizmus és természetesen az is sokat nyom a latban, hogy végigtáncoltam az életemet. Keményen oda figyelek az alakomra még ma is. Egyébként, ha valaki figyelemmel követné egy napomat, nagyon meglepődne. A ház, a kert, sziklakert, a virágok, a fű, a fák, a sövény, a medencék, a kutyák gondozása teljesen leköti minden időmet. A mosásról, takarításról és főzésről még nem is ejtettem szót. Olyan vagyok, mint egy perpetuum mobile, egy örökmozgó gép.

Mészáros: Mi a legértékesebb tulajdonsága?

Medveczky: Egyértelműen az igazságszeretetem. Annyira, hogy ezer idegennel is szembe tudok szállni az igazságért. Független attól, hogy ismerem-e az illetőt, nekem az igazság oldalára kell állnom. Nem egyszer fordult elő, hogy elütöttek egy állatot, leállítottam a forgalmat, kiszálltam a kocsiból és próbáltam az út közepén fekvő állaton segíteni. Nem érdekelt, hogy milyen sokan kiabálnak velem, amiért feltartóztattam a forgalmat. Megfogtam a kis állatot, letettem egy útszéli fa alá, és csak ezután indultam el.

Mészáros: Erről a nemes cselekedetről nem is tudtam.

Medveczky: Ez nem nemes cselekedet, ez természetes. Utána két hétig gyászoltam ezt a kis állatot, akit láttam, hogy üt el az előttem haladó sofőr.

Mészáros: Milyen tanácsokkal látná el az új generációkat?

Medveczky: Jó kérdés, ezen még nem gondolkoztam. Nem mintha az idő kereke visszafordítható lenne, de nem szeretnék fiatal lenni 2012-ben. A becsület manapság nem erény, hanem hülyeség. Egyszerűen az őszinteség, és az igazságszeretet nem trendi. Nem tudom, hogy hova fajul ez a világ, de számomra ismeretlen a mai fiatalok felfogása. Nem azért, mert nem követem őket, hanem azért, mert csak a mának élnek. Nincs jövőképünk – de talán ők csinálják jól, hiszen nem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap.

Mészáros: Milyen könyveket, történeteket szokott olvasni?

Medveczky: P. Howard, vagyis Rejtő Jenő az egyetlen, ami kicsit kizökkent a mindennapokból. Piszkos Fred és társai mindig mosolyt csalnak az arcomra. Az igazat megvallva, nem olvasok sokat, mert reggel hat órakor keltenek a kutyák. Ha ágyba kerülök este, sohasem tudok elaludni, de amint könyvet veszek a kezembe, néhány oldal után elalszom.

Mészáros: Mit hiányol legjobban az életéből?

Medveczky: A szeretetet. Holott az mindennek az alapja.

Mészáros: Fent van a közösségi oldalakon, milyen gyakran ül számítógép elé?

Medveczky: Ahogy időm engedi, bár nem nagyon számítógépezem. Nem használom a gépet, csak megnézem a bejövő leveleket Facebookon, nagy ritkán még válaszolni is szoktam, de semmi több.

Mészáros: Nehéz természetűnek tartja magát?

Medveczky: Régen biztosan az voltam. Végletek embere vagyok, ez mindenre vonatkozik. Tűzforrón eszem és jéghidegen iszom, vagy szeretek valakit, vagy nagyon nem szeretem. Nálam nincs középút semmiben! Nincs időm, és már a türelmem is elfogyott ahhoz, hogy megpróbáljam megváltoztatni az emberek véleményét rólam. Megosztom a közvéleményt, de nincs igényem arra, hogy valaki szeressen. Akik ismernek, azok többnyire szeretnek. Azokat az embereket szerettem meg, akiknek türelmük volt irányomban, és akik törődnek velem a mai napig. A színpadi ember és a magánember között egyébként is hatalmas nagy különbség van.

Mészáros: Mostanában valóban kerüli a médianyilvánosságot?

Medveczky: Igen. Ha úgymond uborkaszezon, vagyis unalmas, botránymentes nyár van, akkor mindig engem kapnak elő, és fajsúlyos művész létemre ez bánt engem. Ha éppen nem tud mivel foglalkozni a média, akkor biztos, hogy engem szednek elő valami átlátszó ürüggyel. Egy fényképből képesek olyan címlapsztorit kanyarítani, amitől a hajam égnek áll. A nyáron több programomat lemondtam, de ez nem jelent semmit. Jól vagyok és örülök ennek a boldogságnak.

Budapest, 2012. szeptember 18.

Mészáros Márton

Medveczky Ilona világhírű magyar táncosnő Budapesten 2012. szeptember 16-án (Fotó: Mészáros Márton)

2012. szeptember 14-én készítettem interjút Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfővel, a Demokratikus Koalíció (DK) jelenlegi elnökével. A volt miniszterelnök és három párttársa szeptember 9. óta az Országház előtti Kossuth Lajos téren alszik, illetve egyhetes éhségsztrájkba kezdett, hogy így fejezze ki a választási törvény tervezett átalakítása miatti felháborodását.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a budapesti Kossuth téren 2012. szeptember 14-én, ahol egyhetes éhségsztrájkba kezdett pártjának, a Demokratikus Koalíciónak (DK) három tagjával (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Immáron hatodik napja éhségsztrájkol nyilvánosan. Mit fogyaszt?

Gyurcsány: Nem eszem semmit, vizet és cukornélküli teát fogyasztok csak.

Mészáros: Hogyan vélekedik, sikerrel jár az akciójuk?

Gyurcsány: Szerintem sikerrel jár már most is, hiszen felráztuk az ország jelentős részét. Soha nem látott emberek sokasága jön el ide a Kossuth térre, hogy kifejezze a szimpátiáját. Rádöbbentettük az embereket, hogy elfogadhatatlan az előzetes választási regisztráció.

Mészáros: Hogyan szánta el magát arra, hogy hét napon keresztül egyáltalán ne egyen semmit?

Gyurcsány: Hosszú vita után és nehezen. A Demokratikus Koalíció elnökségében egy egész napos megbeszélésünk volt reggeltől estig, ahol eldöntöttük az éhségsztrájkot. Azt hozzá teszem, nem egyhangúan, voltak ellenszavazatok is. Az elején nagy volt a bátorságom, de ahogyan közeledtünk hozzá, egyre jobban féltünk tőle. Most a vége felé viszont már úgy látom, hogy ki fogjuk bírni.

Mészáros: Voltak nehéz napok?

Gyurcsány: Igen, nekem a tegnap volt a legátkozottabb. Vannak hullámvölgyek, de ha az ember fejben rendben van, akkor működik.

Mészáros: Érték inzultálások, kemény beszólások az elmúlt napokban?

Gyurcsány: Minden nap volt eddig néhány fő radikális jobboldali fiatal, aki valamit próbált ellenünk csinálni, de annyira békések vagyunk, annyira sokan vagyunk, hogy provokációval semmit nem lehet elérni. Tegnap például a Jobbik itt a téren a mi szomszédságunkban tartott ételosztást csak azért, hogy ezzel törjön borsot az orrunk alá. Akadnak, akik szemében visszatetsző, álszent az akciónk.

Mészáros: Mit gondol mi az ország véleménye önről?

Gyurcsány: Nézze, azok, akik itt vannak imádnak, mások pedig a hátuk közepére kívánnak. Tudom magamról, hogy nagyon megosztó személyiség vagyok, de hát ez a politikusok sorsa.

Mészáros: Miért nem adakozik többet a vagyonából?

Gyurcsány: Ha tehetem, folyamatosan gyarapítom a vagyonomat. Ez a vagyon két működő gyárban van bent, ezer embernek adunk munkát. Ebből nem pénzt kell kivenni, hanem pénzt kell tudni betenni. A jövedelmemnek a 20 százalékát, ami körülbelül 15 millió évente, alapítványok támogatására költöm.

Mészáros: Mit gondol, a 2014-es választásokon mire számíthat a jobboldal?

Gyurcsány: A Fidesznek csökkenő esélye van, de a súlyos vereség még nem borítékolható.

Budapest, 2012. szeptember 14.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a budapesti Kossuth téren 2012. szeptember 14-én, ahol egyhetes éhségsztrájkba kezdett pártjának, a Demokratikus Koalíciónak (DK) három tagjával (Fotó: Mészáros Márton)

Hajdú-Sarka Katával, Hajdú Péter televíziós műsorvezető fiatal feleségéve beszélgettem. A 26 éves Kata az interjúra magával hozta kétéves kisfiúkat, Dávidot is. Az egykori modell felidézte azokat az időket is, amikor profi kézilabdázó volt.

Sarka Kata modell, Hajdú Péter műsorvezető felesége Budapesten 2012. szeptember 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Jelenleg mivel foglalkozol?

Sarka: A saját cégünkben csinálok sales-marketing tevékenységet, ami annyit tesz, hogy a Frizbi, vagy A Szépségkirálynő köré szerzek támogatókat. Most például a Miskolci Sörfesztivált a férjem szervezte, az egész rendezvény értékesítése pedig hozzám tartozott, mind szponzorok, mind árusok. Körülbelül fél éve dolgozom aktívan, előtte otthon voltam a gyerekekkel.

Mészáros: Gyerekkorodban milyen elképzeléseid voltak életednek erről a szakaszáról?

Sarka: Olimpikon vagy világbajnok kézilabdázó szerettem volna lenni. Sajnos ez egy komoly vállsérülés miatt nem valósulhatott meg soha, de MB I/B-ben hagytam abba. Azok a lányok, akikkel együtt játszottam, végül MB I-be jutottak fel.

Mészáros: Ha újraélhetnéd életed egyik pillanatát mi lenne az?

Sarka: Ha lenne erre mód, akkor egyből hármat választanék. Az egyik az esküvőnk lenne, ami gyönyörű volt, de akkor ott nem tudtam annyira élvezni, mert borzasztóan aggódtam, izgultam. És a két szülés lenne még az, amit szívesen újraélnék, hiszen életet adni egy gyermeknek nagyon nagy élmény.

Mészáros: Jelennek meg rólad kevés hírértéket tartalmazó cikkek a bulvárban, hogyan viszonyulsz ezekhez?

Sarka: A mai napig nagyon nehezen viselem. Ha bármi igazán fontos történik velem, soha nem írják meg. Például nagyon fontos számomra a Szemem Fénye Alapítvány, amely egy gyermek hospice alapítvány, akik haldokló gyerekeken segítenek. Minden tőlem telhető módon megpróbálok segíteni, de erről senki sem ír, ellentétben azzal, hogy milyen márkájú táskát kaptam a férjemtől.

Mészáros: Mit tapasztalsz, hogyan viszonyulnak hozzád az emberek?

Sarka: Olvasok fórumokat. Szerintem abszolút tanulságos lenne mindenkinek elolvasni a saját magához tartozó fórumokat, véleménynyilvánításokat. Sajnos azt kell mondjam, ijesztő amit írnak rólam az ilyen helyeken. Viszont ha elmegyek valahova, például vásárolni, mindenki kedves velem.

Mészáros: A TV2 Akadémia növendékeként kivel készítettél interjút?

Sarka: A Magellán című műsorban voltam gyakornok, és többek között Andy Vajnával, Szabó Győzővel, Árpa Attilával, Dopemannel készítettem interjút. Tényleg nagyon jó volt az az időszak, de nem kétgyermekes anyának való. A hathetes gyakorlat alatt szinte semmi időm nem maradt a gyermekeimre, és ez később sem változott volna, ha folytattam volna azt a munkát.

Sarka Kata modell, Hajdú Péter műsorvezető felesége Budapesten 2012. szeptember 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Elég jól ismered a médiát, mit gondolsz mi a leggusztustalanabb benne?

Sarka: A bulvármédia. A bulváron belül pedig az álhírek. Én azért sok mindent meg tudok emészteni, semmi bajom sincs sem a Blikkel, sem a Borssal, sem az Új Ásszal, de az olyan internetes portálokat nem szeretem, amelyek ellen nem lehet mit tenni. Csak egy példát hagy mondjak: megírták a férjemről, hogy meghalt tegnapelőtt.

Mészáros: Mivel szeretnél foglalkozni a közeljövőben?

Sarka: A mostani munkám nagyon tetszik, továbbra is szeretnék ezen a vonalon maradni. Miután Törökbálintra költöztünk, találtam ott egy női kézilabda csapatot, szeretnék náluk játszani. Már mielőtt terhes lettem Dáviddal, befogadtak, leigazoltak és ott játszhattam egy ideig, de aztán kiderült, hogy terhes vagyok. A munka és a gyerekek mellett a sport az, amit szeretnék.

Mészáros: Szabadidődben szoktál olvasni?

Sarka: Két kisgyerek mellett az embernek szinte egyáltalán nincs szabadideje. Ha mégis, akkor alszom, vagy ha marad energiám az esti mese után, akkor inkább olyan könyvek érdekelnek, amelyek lelki tanácsadással, karrierépítéssel foglalkoznak. Mostanában nagyon érdekel a Domján-féle agykontrol. Vagy a YouTube-on nézek agykontrolos videókat, vagy a neten tájékozódom, de könyveket is vettem hozzá.

Mészáros: Hol töltöttétek az idei nyarat?

Sarka: Cipruson voltunk kétszer ezen a nyáron. Egyszer a gyerekekkel, egyszer pedig csak kettesben. Egyébként a nyár többi részét Balatonföldváron töltöttük, az a kedven helyünk. Ott van a nyaralónk, és ott ismerkedtünk meg hat és fél évvel ezelőtt.

Mészáros: Csak nem Ayia Nappán voltatok?

Sarka: Voltunk nagyon sokszor ott, és Ayia Nappától néhány kilométerre találtunk egy gyönyörű tengerpartot. Szerintem ez Ciprus legszebb része, és mégsem egy tipikus turistaparadicsom. Lett több helyi barátunk is, ők ajánlották. Peti kilencszer volt már Cipruson, én pedig ötször, szóval már jól ismerjük.

Mészáros: Mi a legfontosabb számodra az életben?

Sarka: A családom összetartása.

Mészáros: Beszélnél egy kicsit a gyerekeidről. Miért kell a legnagyobb csatáitokat megvívnotok a gyerekeiddel?

Sarka: Szerencsére nekünk nincsenek nagy csatáink. Nyugodt, harmonikus az életünk. Petinek hosszú ideje ugyanaz a munkája, és én is azt csinálom, amit szeretek. Nincsenek nehézségeink az életben, ezt le is kopogom.

Budapest, 2012. szeptember 13.

Mészáros Márton

Sarka Kata modell, Hajdú Péter műsorvezető felesége és 2 éves fia, Dávid Budapesten 2012. szeptember 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Az idei év legnézettebb magyar filmje lehet Szabó István filmje, Az ajtó. A Helen Mirren főszereplésével készült regényadaptáció jelentős sikereket könyvelhet el a magyar mozikban, még ebben a hónapban is vetíti két mozi, pedig a film premiere márciusban volt.

„Az összbevételről nincsen adatunk, de 70 ezer nézőnél tart a film. Ez azt jelenti, hogy ennyien ültek be a magyar mozikba megnézni Az ajtót a bemutató óta” – nyilatkozta megkeresésemre Hábermann Jenő filmproducer, aki a Szabó Magda regényéből készült film producere volt. „Ez azért nagy dolog, mert a tavalyi évben összesen 90 ezer ember váltott jegyet magyar filmre, idén pedig csak 70 ezren a mi filmünkre ültek be” – vette át a szót Szabó István Oscar-díjas filmrendező, az alkotás direktora, aki hozzátette, hogy a produkciót már új-zélandi filmszínházak is játsszák.

A 2011-es évben a magyar mozifilmek összenézettsége valóban 90 ezer néző volt. A tavalyi évben a Török Zoltán rendezte Vad Magyarország – A vizek birodalma című természetfilm vonzotta a moziba a legtöbb látogatót, szám szerint 20 ezer embert.

A két művésszel 2012. szeptember 9-én Az ajtó című filmjük DVD-megjelenésének kapcsán tartott nyilvános dedikálás alkalmából beszéltem. Az ajtó a 34. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában is jelen volt.

Mészáros Márton

Az ajtó című film angol nyelvű plakátja

A Keleti pályaudvarnál lévő örmény büfé ablakán lassan másfél hete virít a „Szégyen a Magyar Igazságügyi Minisztérium!!!” felirat, amelyet az üzletvezető ragasztott ki. A népszerű étkezde ablakán a feliratot nagy fekete betűi miatt messziről észreveszi az ember. A baltás néven elhíresült Ramil Safarov azeri katona 2012. augusztus 31-i kiadatása előtt a Magyarországon élő örmények döbbenten állnak.

Hovhanniszyan Vrezs, az üzletvezetője készségesen válaszolt az összes kérdésemre. Az örmény férfi 18 éve telepedett le hazánkban, azóta folyékonyan beszéli a magyart. Arra a kérdésemre, hogy milyen reakciókat kapott a kiírás miatt, pozitív feleletet adott. „Mindenki támogat minket, nagyon sokan bejöttek hozzánk, hogy elmondják, mennyire egyetértenek velünk. Szólni még nem szóltak érte, nem is félek, hogy fognak. Kitől kellene félnem? Magyaroktól? Olyan tudatlanok lennének, hogy félnem kellene tőlük? A magyar kormánytól sem félek. Igazából senkitől sem félek, csak Istentől” – nevet a férfi, akinek a történtek óta több vendége akad, mint korábban.

A középkorú férfi fontosnak tartja, hogy az örmények és a magyarok között semmiféle konfliktus ne támadjon, mint mondta a két nemzet „nagyon jó barát évszázadok óta”. Éppen ezért tiszta szívéből hiszi, hogy itt csakis a pénz diktálhatott, valakinek érdekében állt kiadni a gyilkost, máskülönben értelmetlen lépés lett volna a magyar kormány részéről. „A magyar kormánynak tudnia kellett, hogyha kiadják ezt az azeri embert, akkor otthon hősként fogják tisztelni. Közismert volt az is, hogy Safarovot 2006-ban az év emberének választották Azerbajdzsánban…” – mondja.

A CNN amerikai hírtelevízió internetes oldala éppen 2012. szeptember 7-én írta meg, hogy a politikai elemezők szerint Safarov kiadatása miatt feltámadt az Örményország és Azerbajdzsán között Hegyi-Karabah miatt feszülő régi viszály, amely egy újabb háborúhoz is vezethet.

1988-ban törtek felszínre az elnyomott érzelmek és a lappangó feszültség a térségben, a hegyi-karabahi örmények tüntetéseken követelték az Örményországgal való egyesülést. A békés megmozdulásokból hamarosan vérfürdő lett, több tucat örményt öltek meg azerbajdzsáni városokban és az örmény fővárosban, Jerevánban is. Azerbajdzsán és Örményország között háború tört ki, és a vitatott terület csak 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét Azerbajdzsántól, amelyet az katonai erővel próbált megakadályozni. A területért vívott háború csak 1994-ben ért véget, az örmény oldalról 5 ezren vesztették életüket és 25-30 ezer azeri halt meg. Tízezrek hagyták el lakóhelyüket a biztonság reményében.

A budapesti örmény büfé tulajdonosa szerint nem lesz újabb háború, az első túl véres volt a folytatáshoz. „Nem hinném, hogy emiatt háború lenne, de a történtek nem tettek jót a két nép kapcsolatának. Egy ember miatt nem lesz háború. Egy hülye miatt nem fogunk elveszteni sok-sok embert. Az a baj, hogy nem az emberek döntenek, hanem a vezetőség. Egyetlen keresztény ország vagyunk a muzulmánok között. Évtizedek óta rossz a kapcsolat, de tiszteljük őket. Senki sem válogathatja meg a szomszédjait” – mondta.

Mészáros Márton

Felirat az örmény büfé kirakatában a Keleti Pályaudvarnál 2012. szeptember 7-én (Fotó: Mészáros Márton)