Archive for the ‘Média’ Category

Tom Jones lábában van még boogie

2014. augusztus 24.

Az 1960-as évek zenei forradalmában számtalan előadó, együttes tűnt fel, azonban csak keveseknek adatott meg, hogy a felszínen maradjanak. Volt, aki azóta meghalt, másoknak megkopott a hangja, egyes művészek visszavonultak, másoktól a közönség fordult el. Egy walesi bányászcsalád balhés kölyke, Thomas Jones Woodward a Cardiff közeli Pontypriddből viszont azóta diadalmenetet jár. Legutóbb éppen Győrben adott ingyenes szabadtéri koncertet a 4 Évszak Fesztivál keretében 2014. augusztus 23-án.

Már hetekkel a koncert előtt lázban tartotta a magyar közönséget a bejelentés, miszerint Tom Jones elfogadta Győr városának meghívását a hagyományos nyárzáró koncertre, amelyre a dinamikusan fejlődő város minden évben szupersztárt hív. Persze, Tom Jones “gázsija” a világ egyik legnagyobb hangjaként értelemszerűen nem olcsó, de a rendezvényt támogató nagy cégek mélyen belenyúltak a zsebükbe, hogy Győr főterét ezúttal a walesi tigris öblös hangja töltse meg. Számítani lehetett arra, hogy a koncert napján esni fog, azonban Jones fellépése előtt, délután fél négykor a városvezetés úgy határozott, hogy a koncertet megtartják az esős időjárás ellenére is.

Tom Jones világhírű walesi énekes ingyenes koncertet ad a győri nyári fesztivál zárónapján, 2014. augusztus 23-án (Fotó: Mészáros Márton)

Tom Jones világhírű walesi énekes ingyenes koncertet ad a győri nyári fesztivál zárónapján, 2014. augusztus 23-án (Fotó: Mészáros Márton)

A kilenc órára kiírt kezdés előtt már két órával gyülekeztek az érdeklődők a Városház téren felépített színpad előtt. “Számomra megéri két órát állni a koncert előtt, de legalább az első sorban vagyok. Foghatom a korlátot, amely Tom Jones-tól választ el” – mesélte örömködve egy hetvenéves néni, aki győzködésemre sem akarta elhinni, hogy Mr. Jones bizony négy évvel idősebb nála. Fiatalkorában az ő zenéit hallgatta, annyira szereti, hogy azt kérte a fiától, vegye fel a dalait kazettára, egyszer pedig még “Jugóba” is lement Tom Jones-lemezért, amely akkor még nem volt itthon kapható. Engem, akinek a győri volt a negyedik Tom Jones-koncertem, nem lepett meg a sok fiatal, azonban a néni elképedve látta, hogy körülötte a legidősebbek hatvan-hatvanöt évesek, és mindenütt sok tizen-, huszonéves áll. A várt 80 ezres közönség végül nem jött össze az egyre erősödő eső miatt, de a tér így is zsúfolásig telt, a mellékutcákban kihelyezett kivetítők is vonzották az embereket.

A koncert előtt az állig felhúzott kék esőkabátot viselő Borkai Zsolt polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd előbb a zenekar tagjai, aztán Tom Jones érkezett a színpadra, akit hatalmas ováció kísért. A barátságtalan idő ellenére Tom Jones talán még a megszokottnál is felszabadultabb volt, látszott rajta, hogy élvezi, amit csinál. S azt, amit csinál, maximális profizmussal és alázattal teszi. Fiatal előadókat megszégyenítő energiával másfél órán keresztül szórakoztatta a közönséget, csibészes személyiségéből fakadóan egyfajta showman, ha énekel pedig, láb nem marad egy helyben. Habár életkora miatt már nem koncertelem a híres csípőmozgás, azért Tom Jones lábában még benne van a boogie. A mostani koncerten a jól ismert régi nagy slágerek kicsit háttérbe szorultak, néhányat áthangszerelt formában tálalva kaptunk, de a hangsúly a legutolsó két album, a rendkívül sikeres 2010-es Praise & Blame és a két évvel későbbi Spirit in the Room dalain volt, és szerencsére kaphattunk egy kis ízelítőt az idei új albumból is, amely éppen olyan, amilyet várunk: erőteljes, kicsit rock, blues, gospel, soul és rhythm and blues, de leginkább őszinte. Az pedig, mi más lenne, mint az egyöntetű siker jele, hogy egy hetvenes éveit taposó énekes koncertjéért ronggyá ázik több ezer ember, végig éneklik, táncolják a fellépést, révült extázisban hallgatják a megismételhetetlen csodát, majd feltöltődve elandalognak az éjszakába?

Mészáros Márton

Tom Jones világhírű walesi énekes ingyenes koncertet ad a győri nyári fesztivál zárónapján, 2014. augusztus 23-án (Fotó: Mészáros Márton)

Tom Jones világhírű walesi énekes ingyenes koncertet ad a győri nyári fesztivál zárónapján, 2014. augusztus 23-án (Fotó: Mészáros Márton)

Kétgyermekes istennő a címlapon

2014. augusztus 24.

Julianne Moore egyike azon kevés nőknek, akik a korral egyre jobban és jobban néznek ki. A többszörös Oscar-jelölt amerikai színésznő a mexikói nyaraláson készült fürdőruhás paparazziképei után egy magazinnak mutatta meg mitől döglik a légy.

A népszerű színésznő látható az amerikai Beach magazin augusztusi számának címlapján. Az ötvenhárom éves (!!!) Moore korát meghazudtolóan néz ki, még akkor is ezt kell írnunk, ha tisztában vagyunk vele, hogy a címlapfotó és a lapban megjelent öt profi kép némi utómunka nyomát viseli magán. S mivel láttuk már a legkedvesebb vöröseink egyikét smink nélkül játszani a gyermekeivel, önfeledten befutni a tengerbe, kalapban sétálni New Yorkban, kétely nélkül ki lehet jelenteni, hogy szétplasztikázás nélkül is eszméletlenül dögös középkorú, kétgyermekes anya.

Julianne Moore egyébként a Beach magazinban megjelent interjúban a Children’s Health Fund’s nevű gyermekeket támogató egészségügyi alap részére végzett karitatív munkájáról mesélt, de azt is elárulta, hogy a dolog, amit senki sem gondolna róla, az, hogy kiválóan tud takarítani.

Mészáros Márton

Julianne Moore amerikai színésznő a Beach magazin 2014. augusztusi címlapján

Julianne Moore amerikai színésznő a Beach magazin 2014. augusztusi címlapján

Pedofilvád Cliff Richard ellen

2014. augusztus 24.

Kihallgatták, de nem tartóztatták le Cliff Richards Grammy-díjas brit énekest, írja a BBC brit közszolgálati hírmédia 2014. augusztus 23-án. A 73 éves sztárt pedofíliával vádolják.

Cliff Richards, az 1960-as évek egyik legkedveltebb énekese önként jelent meg a dél-yorkshire-i rendőrségen 2014. augusztus 23-án, ahol egy kiskorú fiú molesztálásának vádjával hallgatták ki. A Congratulations és a Summer Holiday előadójának kihallgatására azután került sor az angliai rendőrkapitányságon, miután az énekes önként jelent meg a megadott időpontban. Másfél héttel korábban a hatóságok házkutatást tartottak Richardnál egy közel harminc éve kirobbant botrány ügyében, amelyben az énekes a fővádlott. Az „Anglia leghíresebb keresztényeként” is emlegetett Cliff Richardsot azzal vádolják, hogy 1985-ben egy egyházi rendezvényen molesztált egy kiskorú fiút. A művész az óvadék letételével hagyhatta el szabadlábon a kihallgatótermet.

Cliff Richard szóvivője közleményt adott ki, amelyben azt írja, együttműködnek a hatóságokkal. Egyúttal a sajtóközlemény cáfolja a vádak megalapozottságát. Az 1958 óta tartó karrierje során világszerte 250 millió eladott lemezzel büszkélkedhető Cliff Richard egy tavalyi interjúban vallotta meg, hogy sajnálja, amiért nem alapított családot. A művész hozzátette, ha megnősült volna, és gyermekei születtek volna, valószínűleg nem lett volna képes olyan karriert építeni, amelyet létrehozott.

Mészáros Márton

Cliff Richard brit énekes koncertet ad Londonban 2009-ben

Cliff Richard brit énekes koncertet ad Londonban 2009-ben

Napi egy üveg nedű csúszott le Richárd király torkán

2014. augusztus 19.

III. Richárd angol király életének utolsó szakában a bor játszotta az egyik főszerepet, derült ki abból a minden részletre kiterjedő tudományos kutatásból, amelynek eredményeit 2014. augusztus 19-én ismertették. Az uralkodó nagy lakomákat tartott, és napi egy üveg bort ivott.

A leicesteri egyetem kutatói 2012. szeptemberben egy leicesteri autóparkoló betonja alatt fedezték fel III. Richárd angol király közel ötszáz éven át ismeretlen hollétű földi maradványait. A királyi csontvázon azóta számtalan korszerű eljárást hajtottak végre, illetve a vizsgálatok eredményeképpen arcrekonstrukciót készítettek. A neves British Geological Survey (BGS) és a Leicesteri Egyetem kutatói a középkori uralkodó lábszár- és combcsontjából, bordájából és fogából vettek szövetmintákat. A Journal of Archaeological Science című folyóiratban megjelent tanulmány eredmény szerint III. Richárd szervezetére nagy hatással voltak élete utolsó szakaszában a bőséges lakomák és a napi egy üvegnek megfelelő bormennyiség, amelynek elfogyasztásáról korabeli dokumentumok is említenek.

A most nyilvánosságra hozott kutatási eredmények alátámasztják, hogy a William Shakespeare drámáiból ismert uralkodó gyermekkorában lakóhelyet változtatott, illetve az a történelmi tény is beigazolódott, miszerint fiatalkorában visszatért Kelet-Angliába, aholl innentől kezdve nívós ételeket és italokat fogyasztott. A kutatás bedbizonyítja eggyúttal azt is, hogy III. Richár élete utolsó két évében minden korábbinál több friss vizet, bort és szárnyast fogyasztott.

A York-házból származó király harminckét évesen, 1485-ben hunyt el a Rózsák háborúját lezáró bosworthi csatában. Odüsszeiája a jövő év elején érhet végére, amikor március 26-án, egy ünnepségsorozat koronázásaként a leicesteri katedrálisban újratemetik.

Mészáros Márton

A 15. században élt III. Richárd király koponyája és portréja

A 15. században élt III. Richárd király koponyája és portréja

Andersen-díjat kapott Salman Rushdie

2014. augusztus 17.

Salman Rushdie indiai származású brit író átvette a Hans Christian Andersen-díjat, Dánia legrangosabb irodalmi elismerését a dániai Odensében 2014. augusztus 17-én. A világhírű író könyvei milliós példányszámban kelnek el.

A népszerű indiai származású brit író, Salman Rushdie személyesen vette át a legrangosabb dán irodalmi kitüntetést Mária dán hercegnőtől, Frigyes trónörökös hitvesétől a díj névadójának, a 19. században élt nagy mesemondónak a szülővárosában, Odensében tartott díszünnepségen 2014. augusztus 17-én. Az elismeréssel együtt a díjazott 500 ezer dán korona (kb. 21 millió forint) pénzjutalmat is kap.

Az Andersen-díjat kétévente adják át a legrangosabbnak vélt irodalmi alkotások szerzőinek. A korábbi díjazottak között találjuk a Harry Potter-könyveket jegyző J. K. Rowling brit és Paulo Coelho brazil írót is. A díjat odaítélő zsűri indoklásában kiemelte, hogy az idei díjazott, Salman Rushdie páratlan író, akinek művei hozzájárultak a világirodalom gazdagításához.

A 67 éves Salman Rushdie tiszteletére tartott fogadást biztonsági óvintézkedések mellett rendezték meg. Az író híres könyve, az 1988-ban megjelent Sátáni versek című regény heves ellenérzést váltott ki a muzulmán hívőkben világszerte. A könyv tartalma miatt Khomeini ajatollah, Irán siíta mohamedán vallási vezetője a szerző megölésére szólította fel híveit, amikor milliós vérdíjjal fatvát bocsátott ki. Az író legújabb könyve, a két éve megjelent Joseph Anton számüzetésének történetét dolgozza fel.

Mészáros Márton

Salman Rushdie indiai származású brit író

Salman Rushdie indiai származású brit író

Életfogytiglan helyett hét év jár az ugandai homoszexuálisoknak

2014. augusztus 17.

Számtalan országban hatályosak a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberekre vonatkozó diszkrimináló törvények. Bizonyos országokban halálbüntetéssel sújthatóak azok az emberek, akik szexuális kapcsolatot létesítenek egy azonos nemű személlyel – a híresen homofób Ugandában azonban 2014 augusztusában változtattak az eddig életben lévő törvényen.

Míg a korábbi jog szerint a homoszexuális kapcsolatot létesítő férfiak esetében életfogytiglani börtönbüntetés volt az elfogadott büntetési forma, addig az ugandai alkotmánybíróság értelmében az ítélet csökkent. Az azonos nemű személlyel kapcsolatot létesítő férfiak hét év börtönbüntetés letöltésére ítélhetőek, a törvénymódosításnak azonban pusztán technikai okai vannak, ugyanis az alkotmánybíróság szerint a törvény elfogadása előtt nem jártak el szabályosan az államférfiak.

Mészáros Márton

Ugandai homoszexuális-szimpatizánsok tüntetése

Ugandai homoszexuális-szimpatizánsok tüntetése

Királyok autója a svéd rally-n

2014. augusztus 16.

XVI. Károly Gusztáv svéd király és felesége, Szilvia királyné is részt vett a Svéd Királyi Rally-n a svédországi Olandban 2014. augusztus 16-án. Az uralkodópár csak megfigyelőként követte az autóversenyt, pedig a király szíve minden autó láttán meglágyul.

A negyvenegy éve uralkodó Károly Gusztáv svéd király elfogadta a hagyományos Svéd Királyi Rally meghívását és hitvesével, Szilvia királynéval közösen részt vett az olandi Strand Hotel Grasmatta szálloda előtt induló futamon. A század első felének tradicionális ruháit viselő uralkodópár képet is készített az első helyezett autócsodával, amely 349 társa felett diadalmaskodott a gyorsasági futamon.

A 68 éves király egyébként élénk érdeklődéssel viseltetik az automobilok iránt, az autócsodálat egyfajta hagyomány a Bernadotte-házban. Az uralkodó legkedvesebb autója a Porsche 911-es, amelyből több is áll a királyi család palotáinak garázsaiban.

Mészáros Márton

XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné egy autóversenyen Olandban 2014. augusztus 15-én

XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné egy autóversenyen Olandban 2014. augusztus 15-én

Lauren Bacall előtt tiszteleg a Broadway

2014. augusztus 16.

Kialudtak a híres amerikai Broadway fényei Hollywood aranykorának egyik utolsó nagy sztárja, Lauren Bacall amerikai színésznő emlékére 2014. augusztus 15-én. A legendás művésznő 89 éves korában a hét elején hunyt el agyvérzés következtében.

Augusztus második hete két színészhalállal indult: augusztus 11-én kaliforniai otthonában Robin Williams Oscar-díjas amerikai színész vetett véget önkezével életének. A 63 éves filmsztár súlyos drog- és alkoholproblémákkal küzdött, az utóbbi időben depresszióban és kezdődő Parkinson-kórban szenvedett, amelyről csak családját értesítette. Mindezek mellett a szerethető karakterek komikus megformálójának életében anyagi problémák is felléptek. Robin Williams halála után New York színházi negyede is megemlékezett a művészről, egy perc erejéig elsötétültek a Broadway fényei a sztár emlékére.

Bacall szerenádot ad Leonard Bernstein amerikai zeneszerzőnek 1988-ban

Egy nappal Williams után hunyt el New York-i otthonában agyvérzés következtében Lauren Bacall legendás amerikai színésznő, Humphrey Bogart amerikai színészlegenda egykori felesége. Az eredetileg modellként dolgozó, 174 centiméter magas szépség búgó erotikus hangjával és topmodelleket megszégyenítő külsejével hamarosan Hollywood vezető színésznője lett azt követően, hogy 1944-ben megkapta élete első szerepét későbbi férje oldalán. A színészházaspár később tucatnyi filmben játszott közösen, amelyek mind kasszasikerek lettek. A film noir műfajának koronázatlan királynője játszott a Broadwayon is, nagysága előtt tisztelegve a New York-i Times Square több kivetítőjén tűnt fel a képe a neve és születési dátuma és halálozási dátuma mellett.  “A legendákat minden a múlthoz köti, a jelenhez viszont semmi.” – vallotta a színésznő, akinek karrierje hetven évet ívelt át.

Az 1924-ben született híres színészek közül már csak az énekesnőként is népszerű Doris Day és Eva Marie Saint él. Utóbbi a szintén 24′-es születésű Marlon Brando oldalán A rakparton című filmben nyújtott alakításáért érdemelte ki az Oscar-díjat 1955-ben.

Mészáros Márton

Humphrey Bogart amerikai színész és későbbi felesége, Lauren Bacall amerikai színésznő

Humphrey Bogart amerikai színész és későbbi felesége, Lauren Bacall amerikai színésznő

866 év múlva kihal az emberiség

2014. augusztus 15.

Tudósok már az újkeletű világvége teóriák előtt is megállapították, hogy az emberiség lehetőségei végesek,  és csupán néhány száz éve van addig, míg a környezeti hatások, a túlnépesedés és egyéb okok miatt a lakosság kihal a Föld bolygón. A legújabb kutatások szerint pontosan behatárolható az emberi civilizáció vége: 866 évünk van hátra.

Az előrejelzések szerint nyolcszázhatvanhat év múlva, vagyis 2880. március 16-án keresztezi a Föld pályáját az 1950DA elnevezésű meteor, mely nagy valószínűséggel elpusztítja a Föld felszíni élővilágának jelentős részét – áll az Independent brit napilap cikkében, amely 2014. augusztus 15-én jelent meg. Az űrben száguldó, kilométer átmérőjű “hullócsillag” 14 kilométer/másodperc sebességgel közelít a Föld felé. Felfoghatatlan erősségű becsapódása a földi élet eltűnésével járna, ezért a kutatók kénytelenek lesznek mesterséges módon megváltoztatni a test irányát, azonban jelenkori tudományunk erre még képtelen.

Mészáros Márton

Ahova nem ér emberi kéz (Illusztráció)

Ahova nem ér emberi kéz (Illusztráció)

Negyvenezer nézőt vesztett az új Nemzeti Színház

2014. augusztus 14.

Míg az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház az utóbbi időszakban az egyik legnépszerűbb magyar színház volt, az igazgatóváltás után a teátrum nézettsége rohamosan csökkent. Az első évadban például 40 ezer néző fordított hátat a Nemzeti Színháznak, derül ki a Hír 24 internetes hírportál 2014. augusztus 14-én megjelent cikkéből.

Ötévnyi igazgatói munka után Vidnyánszky Attilát nevezték ki a Nemzeti Színház igazgatójává 2013. július 1-jei hatállyal. A Hír 24 internetes hírportál kérésére a Nemzeti Színház közleményben tudatta a nézőszámokat, amely egyértelműen kimutatja, hogy a teátrum látogatottsága jelentősen csökkent: az előző évadhoz képest negyvenezer nézővel kevesebbet, vagyis nézői harmadát vesztette el. Alföldi utolsó évada, a 2012/2013-as évad összesen 129 ezer nézőt vonzott színházban, míg Vidnyánszky első évada 88 ezer nézőt érdekelt. Ha a jelenlegi igazgató első évadját a korábbi direktor első évadjával hasonlítjuk össze, akkor is 26 ezer fővel kevesebbet könyvelhet el Vidnyánszky Attila.

Mészáros Márton

Alföldi Róbert színész-rendező, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója

Alföldi Róbert színész-rendező, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója